Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-08-01 / 173. szám

kérünk, hogy rendeltetésüknek mielőbb átadas­sanak. A nagy garral megindított ügy egyszerre csak elnémult, nem tudni mi okból ? Ennyit közügyeinkről. Fürdőink az idén úgy lársaik látogatottság­nak örvendenek. Az idylli Tusnád és a vizekben páratlan, dia levegővel megáldott Borszék zsúfolásig telt. E két hely lelket emelő gyönyörű fekvésével mindig romantikus érzelmekre ragad. Tusnádon ott fenn a Schweitzban képzelem a középkori lovaglakot, a­mely gyönyörű fekvésével dominálja az egész vidéket, csakhogy a fegyver­terem helyét egy a modern kornak inkább megfele­lő étterem foglalja el kitűnő vendéglőjével. Borszék meg bizzar alakú kitűnő fürdőépü­leteivel kelet pagodáit juttatja eszünkbe,­ és a ha­sonlat talán nem is oly merész, hisz ott a testtel, itt a lélekkel jövünk tisztába ! Borszékre sok tekintetben büszkék lehetnénk. Különösen ha nem volna az a szállásmisére, a­melyről Lipthay Pál úr is emlékszik.............ez a gazdálkodás eszünkbe juttatja azt a korcsmá­­rost, ki az év folytán hozzá beszálló egyetlen ven­dégétől 3 tojásért az egész évi házbérét követeli. Ez az, a­mi Borszéktől a vendéget elidege­níti s bizony jó volna, ha ezt a háziurak saját ér­dekükben megfontolnák s találnának egy helyesebb expedienst. A tulajdonos közönségek egy évtized alatt tagadhatatlan sokat tettek a tisztaság, építkezés és szépítés terén,­ van azonban még egy nyomo­rúsága Borszéknek, és ez az, hogy nem rendelke­zik egy a vendégei műveltségi fokához mért jó vendéglővel, a­mely hiány az idén annál inkább érezhető, mivel egyik étkező helyisége ezelőtt pár hóval leégett. E téren­­ mi úgy vélekedünk, hogy maguk­nak a tulajdonos községeknek kell megragadni az initiatívát, nem pedig egyesek jóakaratára bízni azt, mi minden társadalmi életnek, főként pe­dig a fürdőhelyeknek feszültsége, kényelme és dísze : egy tágas, kellő comforttal berendezett, sza­bályozott árakkal, jó konyhával és pontos kiszol­gálással ellátott restauratio. De ne feszegessük tovább e dolgot, hisz új­ból tudósításunk elejére jutunk, hol egy jó köz­­igazgatásról álmodozunk. Mi ugyanis úgy véleke­dünk, hogy ez ügyekbe is lenne annak egy kis be­leszólása, legalább egészségügyi szempontból! De váljunk meg e kies vidéktől, azon re­ményben, hogy jövőre ezen hiányon is segítve lesz... és hogy tudósításom az egyveleg czímet teljesen kiérdemelje, tekintsünk vissza Csikba, hon­nan kiindultunk: a Jézus hágója alatt Csik-Pálfal­­ván építendő iskolaház ügyére. Közelebbről volt alkalmunk látni Antalfi Ká­roly tanfelügyelő urat is — hivatalos functióban — és pedig ezúttal re bene gesta! Épen a pálfalvi iskolaház árlejtéséről jött örömtől sugárzó arczczal. Ez iskolaház költsége, ha jól vagyunk érte­sülve, 9000 írtban volt előirányozva és egy vállal­kozó találkozott — ha jól tudjuk, 6000 írttal. — E lényeges megtakarításban a tanfelügyelő úr azon­ban egészen ártatlan. Megbízható forrásból tudjuk hogy a költ­ségvetés és a vállalkozás közötti lényeges kü­lönbözet egyszerűen abban lenne keresendő, hogy a költségvetés az itteni körülmények figyelmen kívül hagyásával — Pesten készült, és igy nem csoda, ha abban egy ajtó 40 írttal van előirányoz­va — mig azt itten 20 írttal bizvást elő lehet ál­litani. Ez a pálfalvi iskola különben nem csekély mérvben foglalkoztatja a kedélyeket. Egy ily egészen félreeső faluban ily költsé­ges épület és berendezés — a­melynek közvet­len szomszédjában habár felekezeti — de a kö­rülményekhez viszonyítva elég jó elemi és közép­­tanoda van — talán kissé elhamarkodott dolog ! Aztán ha még ezek az épületek idővel szállítha­tók lennének ! No de e téren lesz még egy pár szavunk .. sapienti pauca ! A viszontlátásig. Alszegi. Thury Gergely nem veszett el. Lapunk egyik közelebbi számában közöltük az „Egyetértésinek azon közleményét, melyben le van írva, hogy Thury Gergely főispán urat, mint a tűt, úgy keresi egy ügyvéd valami pörös iratok­kal, de nem birja megtalálni. Most az „Egyetér­tésiből átvett közleményre egy félhivatalos czá­­folatot vettünk, melyet közlünk minden további commentár nélkül, nehogy valaki azt mondhassa, hogy a védelem elől elzártuk lapunkban az utat. A félhivatalos czáfolat igy szól­: Tekintetes szerkesztő úr. Becses lapja közelebbi számainak egyikében az „Egyetértés” kerestetik Thury Gergely főispán, ki jelenleg nem található sehol, czimü czikkét, da­czára, hogy az a közvélemény részakarata félreveze­tésére van szánva, csakis közölte A tisztelt szerkesz­tő úr, úgy az olvasó is be fogja látni az alábbiakból, hogy a sajtóval számtalanszor minő visszaéléseket szokott elkövetni a magán bosszú, főleg ha czél­­pontul olyan tárgyat tűz ki, melyről a közönség az intézmény iránti előítéletből mindent elhisz bárki szavára. Íme, először is kimutatom, hogy Thury főis­pán ur hol tartózkodott az incriminált idő alatt, s hol van jelenleg is. E végre ide igtatok egy hivatalos bizonyítványt, eredetijét pedig az „Egyet­értés” szerkesztőjénél letettem, hogy bárki megte­kinthesse, ha hitele iránt kételye támadna. Szám 3566—1874. Marosvásárhely sz. kir. város tanácsa az igazság érdekében felhiva érzi magát az „Egyetértés” czimű lapban megjelent s ebből több lapok által átvett azon tendentiósus állításra, mely szerint Thury főispán ur február­tól július 12-ig e városban nem lett volna talál­ható, ezennel tanúsítani, miszerint folyó évi febr. 28-án, márt. 2-án, ápr. 8-án május 18-án, és június 12-én személyes elnöksége alatt közgyűléseket tar­tott, a­mit igazolnak a főméltóságú királyi belügy­minisztériumhoz felterjesztett közgyűlési jegyző­könyvek, s ezenkívül jelzett idő alatt közkívánatra több enquette bizottsági gyűléseket tartott a vá­ros pénz- és gazdasági ügyeit érdeklőleg, s kivéve időnként egy-egy pár napot, mikor a kormányzata alatti városok valamelyikébe kellett hivatalosan megjelennie — a­mit szintén a magas belügymi­nisztériumhoz felterjesztett jegyzőkönyvek igazol­nak — egészen julius 1-ig, midőn a gyulafehérvári kath. congressusra távozott, rendesen városunk­ban volt. Marosvásárhely sz.-királyi város tanácsának 1874. Jul. 28-án tartottt üléséből. Borosnyai polgár m. Kis J­ó­zs­ef főjegyző. Lássa a tisz­tlt olvasó színről­ szinte azt a jó urat, a­ki nem restellé egy egész ország köz­véleménye félrevezetésére munkálni, Benedek Gyu­la urnak hivják, lakása Budapest, hivatala ügy­védkedés. Van-e, ki e nevet nem ismeri, bemuta­tom egyszersmind azt a hógomolyát is, a­mi olyan óriási lavinává növekedett az ő em­otiójára. Evégre szintén ide igtatok egy hivatalos bi­zonyítványt, eredetijét pedig leteszem az „Egyetér­tés” t. szerkesztőségénél. Szám 6375 — 1874. Marosvásárhelyi kir. járásbíróság főispán Thury Gergely urnak jegyző­­könyvi kérésére hivatalos bizonyságot teszen ar­ról, miszerént Budapesten székelő ügyvéd Bene­dek Gyulának Főispán Thury Gergely ur ellen 66 írt 98 kr. törvényesítve nem lévő ügyvédi illetmény s járulékaiért, melyekért felperes előbb Budapest belvárosi királyi járásbíróságnál lépett fel, de elutasittatott, tavalyi 7651 szám alatt be­adott sommás keresetében a felek 1874. márt. 21-re végzésileg megidéztettek tárgyalásra. Az alperesnek szánt idéző végzés kézbesítés végett kiadatott a bírósági végrehajtónak Febr. 4-én, ki azt a tárgyalásra kitűzött határnapon visz­­szaterjesztette 2548 szám alatt azon kijelentés­sel, hogy alperesnek lakásán a végzés kiadásától fogva a jelentéstétel napjág senki sem lévén, azt nem kézbesíthette, miről felperes 2548. sz. alatt értesittetett,­­ miután a beperesített főispánnak, idei febr. 28 és márt. 2-án Marosvásárhelyt tar­tott közgyűlések alkalmával elnöklése által huza­­m­osbb itteni létek constatálva van, az iratok a m­.-vásárhelyi tekintetes királyi törvényszéki elnök­séghez albírósági végrehajtó ellen indítandó fe­gyelmi eljárásra hivatalból áttérettek. A m.-vásárhelyi kir. járásbíróságtól Marosvásárhelyt 1874 jul. 28-án Dr. H­a­­­u­a­l J­ó­z­s­e­f, kir. járásbiró. Ezekből aztán úgy hiszem, eléggé ki­tűnik azon tendentiósus czikk naptalansága, m­mi is kitűnik, hogy Benedek úr minő csúnyán túl lőtt a czélon, mikor éppen arra nyújtott alkalmat, hogy főispánunknak a közügyek iránti meleg ér­deklődése jusson köztudatra. — Még csak azt jegyzem meg, hogy ez a Be­nedek ur bukott meg az utóbbi követválasztás­­kor Fogarasban s az­óta nem enged nyugtat ne­ki az a gondolat, hogy ezt a kudarczot tv főispán urnak köszönheti. Innen a haragos f­öldök s rángatódzó ajak, innen van az i8 a múlt év elején a sajtót szint ily módon , mirozta, nem is kívánok több megjegyzést te ” eljárását sem kívánom jellemezni, minthogy "Jjt,­szem, hogy lenne Magyarországon ember, a kispe ** dek urat ne ismerné alaposan. Mondjon hát ih­letet ezúttal is — a közvélemény. — V­a­­­sárhelyt 1874. jul. 28-án _____ Ajtay Gyula beszél a világ? Irta K. PAPP MIKLÓS. — Jön az ellenség! (Folytatás.) — Már az igaz, édes húgom! Hanem ha aztán egyszer nagy leánynyá lettetek, sem­mi sincs nehezebb a világon. ... — Erzsike sie­tett elfedni a nagybácsi száját mind a két kezével, úgy, hogy Zsolnai kénytelen volt elhallgatni. — Ne szóljon egy szót sem, előre lá­tom szemeiből, hogy roszat gondolt, hanem tudja, mit mondok én, bácsi ? — Ha megmondod. — Békü­ljünk ki, nem bánom, de ne so­kat keresse ám magát, mert elmúlik minden kedvem, s akkor aztán nem leszek oka sem­minek. Adjon egy kis helyet nekem is, igy ni­­no most már egy ügyes puszit Erzsiké­nek először ide, — s ezzel oda tartotta jobb felül azt az égő rózsás arezot, — azután meg ide — szólt nevetve, a bal arezra mutatva, — na lássa, most már szent a békesség kö­zöttünk. Zsolnai úgy tett, mint mikor az öreg emberek belevegyülnek a gyermekek játékába, engedik magukkal csinálni, a­mi azoknak tetszik. Hanem bácsikám, most jutott ám n­­­em valami eszembe, erősen nagy baj van ám! — Nagy?! — Bizony nagy. Képzelje csak, reggel jókor, míg Ernesztina föl nem ébredt, szépen, csendesen kiszöktem a szobából, s megkértem Nagy István uramat, hogy a Castort nyergel­­tesse meg nekem. — Persze az a vén szamár szót foga­dott ! — Hiszen olyan szépen kértem, hogyha kőből lett volna a szive, még akkor sem tagad­hatta volna meg. — Nos aztán ? a Castort m­egnyergel­­ték . . . — S én István bácsival lovagolni men­tem. Jaj de derék, de ügyes, de okos egy ál­lat az a Castor! Ha látta volna a bácsi, mi­lyen pompásan szöktettem keresztül egy ker­telésen ! — Micsoda ? No hiszen meg is ütheti a dolgotokat a mennydörgős mennykő ! És az a higeszt öreg ember beállott melléd gyer­meknek, s engedte, hogy ilyen nyaktörő dol­gokat tegyél. Erzsike megdöbbenve sütötte le beszédes szép szemeit, s nem is merve föltekinteni a bácsira, folytatta. — Hiszen még nem tud a bácsi semmit, még csak ezután akarom elmondani, hogy mi történt. — No csak hadd halljam, úgy látom, szép dolgoknak fogok nyomára jönni! — Hát a­mint átugrottam a kertbe a zörejre épen akkor ütötte fel magát Castor előtt egy pompás nyúl. Én persze rögtön ül­dözni kezdettem, Castor néhány szökéssel utolérte, és .. és . . . Zsolnai hirtelen fölkelt helyéből s meg­­döbbenve kérdé: — Nos, nos ? Erzsike elkezdett habozni. — Jaj édes én Istenem, talán jobb, ha nem is mondom meg, én látom, hogy a bácsi haragszik. — Gyermek, ne boszants, szaporán, mi történt! Nemde, a Castor megijedt és elra­gadott . . Tudtam, szentül tudtam, hogy ez lesz a vége ! Erzsike már csak kényezve bírta foly­tatni. — Nem, édes bácsikám, nem annyira Castor, mint inkább a nyúl ijedt meg ... és ... és ... a Castor eltaposta. Oh, bácsi, ha látta volna a szegény szép nyulat! Zsolnai elkezdett fel és alá futkosni is­mét szobájában, s csak magába mondogatta : — A mennydörgés mennykő üsse meg, a mennyi nyúl van a világon , egészen meg­ijesztett ez a gyermek, azt hittem, neki esett baja. Ezzel aztán oda fordult Erzsikéhez, ret­tentő szigorú arczczal, melyen a felborzolt bajusz szálai vészt-jóslólag ágaskodtak szét. — Nos hát, micsoda megsiratni való van azon a hitvány nyulon ? Erzsike két kezébe rejté arczát s hulló könyek közt zokogá tovább : Oh, bácsikám, rettentő jelenet volt ez! Még most is előttem a képe a szegény összetört állatnak, a mint vérében hevert , a szegény állat vére most az én lelkemen fog száradni! — Bizonyára, gondatlan gyermek — szólt Zsolnai tettetett komolysággal, — ne mentél volna el hírem­ nélkül. igen, de még nem mondtam el min­dent ... Még nem ? Szép, mondhatom! A­mint visszafelé tértem, a kertelé­sen át kellett ugratni a Castorral, a midőn egyszerre csak ruhám megakadt egy'­ban . . . — S a drága lovagló ujdonat uj ruhája elszakadt! Tudtam, szentül tudtam ! — A világért sem volt úgy, nem a ha szakadt el, hanem a karó tört ki s én bi­zonyos vagyok benne, hogy ezért a bácsi meg haragszik reám, de higyje el nekem, korhad­­karó volt már, megmondhatja István bácsi . Ne haragudjék tehát reám, addig helyre i­ lesz állítva. — De sőt ellenkezőleg, nagyon harag­szom! Egy drága fűzfa-karómmal kevesek ismét! Mennyi kár ! még ha a ruhád el is­kad, az csak ötven forint, de egy karó! — Nem is megyek én el tudom több lovagolni Csak most az egyszer ne szólja Ernesztinnek semmit, ő még jobban meg^ heztelne — Egy föltétel alatt hallgatni fogok ro^ leány, ha többet ilyen dolog nem törté Most eredj, nézd meg, fölkelt-e nénéd, ^ igen, mondd, hogy köszöntöm, s szeretném reggelit vele költeni el. y űznek — Futok, édes bácsi, s mig réggé te­addig én számba fogom venni az összes jes-bögréket. Nézze csak ureg, milyen van az én kamarámban ! ^ Ezzel aztán repült kifelé, mint a szám, eresztett fehér galamb. ^ Zsolnai pedig ott maradt ismét , mellett, tovább tépelődve azzal a gondol® hogy tudná ő kikerülni azt a vihart, az öreg bárónéval feléje közeledik. (Folytatása követk.) Külföldi politikai szemle. Kolozsvár július 30-án. A f r a n o z i a nemzetgyűlés jul. 27-ki ülé­sében Humbert előadó felolvasta a kezdemény bizottság jelentését azon indítványról, melyet is, levilte a nemzetgyűlés feloszlatása ügyében tet. A jelentés az indítvány elfogadását ajánlja, miu­tán Ricard kinyilatkoztatta, hogy Duval hasonle­­gyű indítványáról holnap fogja a jelentést előter­­jeszteni. A nemzetgyűlés mindkét jelentést tegna szerdán tárgyalta. Hir szerint maga Thiers is ki­emelt az indítvány érdekében. A köztársasági la­pok még mindig az indítvány diadalát reményi A b­r­ü­s­s­e­l­i congressusra, illetőleg Aluzt­r­i­a-M­agyarországnak abban elfoglalt ál­láspontjára vonatkozólag ezeket írja többi között az Augs. „Alig. Ztg.” : „Tekintve Ausztria és Né­metország uralkodóinak szívélyes viszonyait a cong­ressus eszméje magas létesítője iránt, nem les kétség a felett, hogy e két állam képviselői a fel­adat megoldása iránti legjobb indulattal fognak megjelenni a congressuson. Mindazáltal a felett mégis kétség uralkodik, ha vájjon e két hatalom képviselői indíttatva fogják e magukat érezni arra nézve, hogy a congressusi programraot teljes egé­szében elfogadják és hozzájáruljanak oly határo­zatokhoz, melyek tulajdonképen csak azon hadvi­selő félnek nyújtanának előnyöket, mely, legyen­­ kihívó, vagy kihívott, különben is azon kedvelő helyzetben van, hogy támadólag lépjen fel s a há­borút az ellenfél országára vigye át.* írja még a nevezett lap, hogy Anglia és Francziaország küldöttei csak igen tartózkodó ál­lást fognak elfoglalni. De hacsak egy része megy is keresztül Gorcsakoff programmjának, általános emberi és cultural szempontból ez is igen nagy vívmány az adott körülmények között s az embe­riséget hálára kötelezi, nem is tekintve azt, hogy a személyes érintkezés a diplomaták között sok félreértést és merevséget el fog simítni. Németország magatartását a korlu­­t­á­k­kal szemben már nem egyszer jeleztük és emeltük ki. Szükségesnek látjuk azonban még er­re vonatkozólag közölni a „Köln Ztg.“ következő sorait. „A Pyreuneken át nem küldhetünk csapato­kat, hogy a rabló gyilkosokkal éreztethessük bü­n­­tető kezünket, de hozzájárulhatunk egy eszkö­­zel a karlismus életerének elmetszéséhez. Hogy miként lehetséges ez, kitűnik, a „Nordd Alig. Ztg ” következő közleményéből. „A német hajóraj, mey most Wight szigeténél állomásozik, parancsot kap

Next