Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)
1874-11-25 / 269. szám
269 dik arám Vili évfolyam. Kolozsvárit, 1874. ezereda, november 25. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egészéire ..............................16 ft. — kr. Félésre........................................8, — „ Egy negyedre......................... 4 „ — „ Egy hónapra .........................1 , 60 . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában KIadóhivatal : A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gritf vrj Teleki Domokos-hoz. '<] HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmond sor éra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. .9* “2 S* NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 95 kr. Reclamok: hirfünérbe soronként i frt. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 24 Az új domestika. A kormánynak már sokféle terve volt a megyei házi-pénztár helyreállítására nézve. Magával a háziadó kulcsával nálunk általában nem sokat törődnek, ést természetesnek találják azt, hogy az az állami adók pótadója legyen, hogy más alakjára nem is gondolnak. De az ami legtöbb főtörést okozott a kormánynak , az a mostani államsegélynek mi módon való leütése a vármegyék adóalapjából. Először azt tervelék, hogy egyszerűen elengednek a megyéknek adójukból annyit, amennyi segélyben 1870-ben részesültek. De ez nagy aránytalanságokra vezetett volna, mert az esetleges államsegély semmi arányban nem állott a megyék adóképességéhez (vagy jobban mondva adóalapjuk nagyságához) és közigazgatási szükségeikhez. Később felmerült az a terv, hogy ne is engedjenek el az adóalapból semmit ; tartsa meg az állam a megyék költségét a maga szükségeire; hadd keressenek ezek más fedezetet, saját szükségeikre. Ez nem jelentett volna egyebet, mint 4,5 millióval az ország terhét felemelni. Végre a kormány beterjesztő törvényjavaslatát, mely hivatva lenne e kérdést megoldani, de bátran állíthatjuk, hogy csak bonyolultabbá teszi azt. Ugyanis ebben a kormány véglegesen állami kiadássá teszi a rendőrségi költségeket és az ennek megfelelő fedezetet a megyéknek el sem engedi, hanem elvonja. Továbbá kijelenti a javaslat hogy a többi költségek felét ezentúl is a kormány fogja nyújtani a megyéknek. Ezek pedig többi szükségeik fedezésére 10°, pótadónál többet ki nem vethetnek és a mely megye ebből megélni nem képes, az beolvasztatik más megyékbe. Ez alapon már a javaslat átmenetes intézkedései közt ki van mondva az erdélyrészi megyék közül Zaránd és Felső-Fehér, Kővár- és Naszódvidék, Maros,Aranyos és Udvarhelyszékek megszűnése. Nem akarunk arról beszélni, hogy a törvényhatóságok megszüntetése közigazgatási és önkormányzati szempontból mennyiben helyes, csak azt hangsúlyozzuk itt, hogy minden olyan kikerekítés, mely nem e szempontokból indul ki, nem e mértékkel mér, már alapjában helytelen és ha véletlenül vezet is jó eredményre, ez nem lesz a rendszabály érdeme. Ami magát a javaslat alapeszméit illeti, azok alapjukban hibásak. Az hogy a rendőrség állami legyen-e vagy nem, még el nem döntött kérdés — tehát annak költségeit sem veheti át végképen az állambudgetbe a kormány, de a javaslat nem csak ezt határozza el, csak úgy mellékesen , de kimondja azt is még azon megyékben is, melyekben eddig a közbiztonsági költségek a többi kiadások között számoltattak el, ezúttal külön fognak a kormány kizárólagos ellenőrzése mellett, elszámoltatni. Tehát mintegy kiszakítja a törvényhatóságok hatásköréből e költségeket és ezek pénzügyeibe kétféle számadást hoz be, az ügyek egyik ága a kormány, a többi a törvényhatóság ellenőrzése alatt lesz elszámolva. Ez nem hogy előmozdítaná a vármegyék pénzügyi önállását, nem hogy a domestikát alapítaná meg , hanem még egyoldalúbbá és bonyolultabbá teszi a kormány és önkormányzat közt a pénzügyi viszonyt. Még bonyolultabbá lesz e viszony a házi pénztári alap teremtése által. Az állam (a rendőrségi költségeken kívül) a költségek felét fedezi saját jövedelmeiből a mostani segély arányában ; elenged a megyék adójából, az 1872—74 iki segélyátlag alapján, annyit, amennyi e költség felének felel meg, az így támadt fedezeti hiányt a törvényhatóságok 10% pótadóból kötelesek fedezni. De hátha már egyszer maga a kormány hibás aránynak tartotta azt, hogy az adóból annyi engedtessék el, mennyi az államsegély egész ö öszszege: javul-e az arány, ha ugyan e mértékben ennek csak fele üttetik le az adóból? Azt hiszem ezt senki sem állíthatja. Tehát ennélfogva: a vármegyék adóalapja (az adóelengedés útján) nem lesz egyenlő mértékben dotálva, iletőleg a költségek fedezésére a domestika számára igénybe véve , mert a megyék adóalapjukhoz épen nem arányos adóelengedésben fognak részesülni, és így már ez okból is nagyon különböző arányban lesznek kénytelenek a megengedett pótadókat igénybe vetsli. Ez intézkedés által tehát elsősorban a házipénztár alapja van megrontva, de másodsorban megrontja annak önállását azon intézkedés, hogy a költségek csak egy része lesz általa fedezve, de azok legnagyobb részének fedezete a régi módon lesz megtartva. De így önkénytelenül jut az ember eszébe az a kérdés , hogy hát tulajdonképen mit ér el a kormány, vagy jobban mondva az ország ezzel a rendszabálylyal ? Helyre lesz-e ellítva a házi pénztár? Épen nem lesz ugyan házi pénztár is , de fenmarad a régi viszony is az állam és önkormányzat pénzügyei közt. De hát ez volt-e a czél ? Épen nem. Mert hisz az országgyűlés és az egész ország azért sürgette a megyei házi pénztárak felállítását, hogy végre-valahára szűnjön meg a kormány pénzügyi gyámkodása a vármegyék felett, mely nemcsak hogy az állam-budgetet terheli illetéktelen kiadással, de ami fő: a vármegyéket is, az ország terhére, nagyon aránytalnul részesíti segélyezésben. Azt várta az ország, hogy egyfelől ez igazságtalanság szűnjön meg, másfelől a vármegyék is takarékosabban rendezhessék be pénzügyeiket. A kormány javaslata egyik czélt sem biztosítja, sőt az eddigi viszonyt még bonyolultabbá teszi. Hanem e helyett: helytelen alapon praejudikál a rendőrség elvi kérdésének és a kikerekítés, nem adózási, hanem tisztán önkormányzati, közigazgatási szempontból megoldandó kérdésének. H. S. tani. Végül Ghyczy azon kérdést intézte a bizottsághoz : kész e elvben olyan törvényjavaslatha járulni, mely bélyeg- és illeték kiszabási külön hivatalok felállítását ezéozza. A bizottság némi eszmecsere után elvben elfogadta a miniszter ezen tervét. Ezzel a mai ülés véget ért. TÁRCZA: Nem jó az asszonynyal tréfálni. (Elbeszéli egy huszártiszt) Írta: jí. ^APP JfíIKLÓS. Ezredem Milanóban volt s az egész tisztikarban csak egyetlen egy olyan bátor ember találtatott, ki meg mert nősülni. Egyszer hazament hat heti szabadságidőre, s ezalatt otthon meghódított egy szép magyar ifjú özvegyet, katonás rövidséggel megkérte a kezét, harmadnapra oltárhoz vezette, s egy hét múlva nem győztünk eleget gratulálni jóizlésének, két hét múlva a szép asszonyba volt bolondulva az egész tisztikar- s egy hónap alatt tizenkét párbajt vívtunk érette. Az egyiknek én voltam a hőse. Egy rosszul parírozott vágás ágyba fektetett. Béketűréssel viseltem sebemet, s arról ábrándoztam, hogy a szép asszony talán megilletődéssel fogadta esetem hírét, tudakozódik bizonyosan állapotom felől s az sem lehetetlen, hogy midőn megtudta, hogy egy ilyen ifjú élet volt koczkára téve az ő szép szemeiért, talán titokban meg is könyezett! Boldog voltam, hogy szenvedhettem érettet Ha azt kívánta volna hogy feltépjem sebeimet s szemei előtt engedjem elfolyni ifjú véremet, megtettem volna habozás nélkül, s boldog mosolylyal haltam volna meg. Erősen a szívemre vettem azokat a szép fekete szemeket. De ha az igazat kell hogy beszéljem, nem is láttam én sem az előtt sem azután ilyen fekete szemeket. Nem képzelek olyan ellenséget, mely úgy meg tudjon engemet verni, mint ez ez asszony a szemeivel. Az első tekintetére el voltam kárhozva, meg voltam igézve mint a kis gyermek, s ébren és álmaimban ott ragyogtak előttem; azok a nagy fekete gyémántok nem engedtek megpihennem. Pedig hát azok soha sem lehettek az enyimek. A férje legkedvesebb barátom volt. Egy derék mivelt katona, egy áldozatkész barát, s maga a megtestesült gyöngédség. Ezeken felül egy kerek milliónak az ura. Csak sportot csinált a katonáskodásból. A felesége pedig egy olyan okos asszony volt, hogy az apja helyett legalább tízszerte különb főispán vált volna belőle. Ismertem az anyját is. Az is olyan tűzről pattant kis menyecske volt. A corpus jurist könyv nélkül ismerte, a férjének ő csinálta a markális gyűlésekre a beszédeket, s jaj volt annak a tisztviselőnek a ki valami hivatalos baklövést követett el, mert az hamarább állott ágyúgolyóim elé, minthogy a főispánná szemei elé kerüljön. Mikor a leányát odaadta az én Tolnai barátomhoz, röviden csak annyit mondott neki : Kedves öcsém uram, a leányom önbe szeretett, tegye boldoggá, hogy panaszt ne halljak, mert ha Milanóba kell mennem a leányom után, szétverem az egész regementjüket ! Persze erre a fenyegetésre semmi szükség, úgy szerették egymást, hogy majd kétségbe estem miatta. Egyszer azt találtam mondani, hogy ennek a szép asszonynak egy csókjáért főbe tudnám magamat lőni. Ez ugyan bolond beszéd volt, de ezért Az adóügyi bizottság nov. 22-én folytatta , be is fejezte a közadók kezeléséről , behajtásáról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A tárgyalás a 144 § nál vette kezdetét. Csak a végrehajtói intézmény körül fejlődött ki élénkebb vita. Ghyczy kijelente, hogy ő sem egész terjedelmében akarja az intézményt fentartani.Végül Tisza Kálmán azon indítványa lön elfogadva, hogy a miniszter rendeletileg intézkedik ez ügyben, s ha 2% nem elegendő az adóbehajtásra, e czélra többet is fordíthasson. Ezután az egész javaslat tárgyalása csakhamar befejeztetett. A többi törvényjavaslatok tárgyalása a következő sorrendben fog történni: Először a szállítási és forgalmi eszközök — ezután a bélyeg- és bor-, valamint a húsfogyasztási, erre a ház-, bánya , tőkekamat; a nyilvászámadással tartozó társulati adó ; a kereseti s végre a fényűzési czikkekre vetendő adóról szóló törvényjavaslatok fognak tárgyaltatni. Minthogy a pénzügyi bizottság legközelebb a pénzügyminiszter budgetét veszi elő, nehogy a két bizottság egyszerre ülésezzék, kimondatott, hogy az adóügyi bizottság ezután mindenkor délután öt órakor fog ülést tarmégis komolyan vette egy fiatal hadnagy (az is szerelmes volt bele) s kihívott bárbajra, felfogadtam természetesen s mint említem, rosszul fogtam fel egy vágását. A seb harántosan feküdt homlokomon. Igazi huszárvágás volt. Mikor megnéztem magamat a tükörben, úgy tetszett mintha még jól is állana. Van egy-egy olyan arcz, mely elég szabályos, elég szép, de azért mégis olyan mint a bevégzetlen kép, valami hiánya van s egy művészi kéz egyetlen ecsetvonással helyrehozza. Ilyen volt az én arczomon az a vágás. Csak arra voltam kiváncsi, hogy mit mondott az a szép asszony mikor megtudta párbajomat ? Nem sokáig kellett várakoznom, hogy kíváncsiságomat kielégítsem. Az egyik pajtásom harmadnapra meglátogatott azzal az újsággal, hogy az nap Tolnainál volt ebéden. — És mit mondott a szép asszony ? — Semmit! — Semmit, épen semmit? Nem volt semmi megjegyzése ? — De igen. Mikor elbeszéltem a párbaj okát a férje felhívása folytán, elkezdett kaczagni úgy, hogy azokból a szép fekete szemekből a köny is kicsordult ! — Nevetett, komolyan nevetett ? — Amilyen komolyan csak lehet. — Ah, az egy kegyetlen asszony ! Többet aztán nem beszéltem erről az asszonyról. Megvallom ez a nevetés boszantott, sőt többet mint boszúságot éreztem, — egyenesen sértett. Íme én koczkára tettem életemet, s ő egykedvűen kinevet. Ha nem szól semmit, ha kárhoztat, ha megharagszik reám, ha azt mondaná hogy gyűlöl, ez nem bántana, de kinevet! Lássátok ilyen az asszony ! Éreztem magamban, hogy sohasem fogom neki ezt a nevetést megbocsátani. Ah, ha vissza tudnám torolni! Egy hónap múlva felgyógyultam s igyekeztem ezt az egész esetet elfelejteni, hanem az persze nem ment olyan könnyen, valahányszor a tükörbe néztem s láttam sebhelyemet, mindig megcsendült fülemben az a gúnyos kaczagás........ Sokszor találkoztam azután vele, de többet nem lelkesítettek a szép szemek. Egészen kigyógyultam. Az ember csak egyszer kaczagtatja magát. Másodszor óvatosabbá lesz! Egészen megvoltam nyugodva, sőt még az sem hozott ki a sodromból, midőn megtudtam, hogy a szép asszony nagyon érzékenyen veszi neheztelésemet. Nem is gondolta meg, hogy egy nevetés is fájhat. Ah, azok az asszonyok, azok a fekete szemű asszonyok ! Hogy gyűlölöm most őket! Egy esztendő múlva ez az én nyugodt állapotom fenekestül felfordult ismét! Az én Tolnai barátom meghalt! A fekete szemű asszony újra özvegy lett. Láttam a koporsó után menni gyászruhában. Szebb volt még mint valaha, — a szép szemek igazán kényeztek, de én a könyeken keresztül is hallottam még nevetését. Nem tudom neki megbocsátani. Égtem a boszúért! (Vége köv.) Külföldi politikai szemle. A franczia balközéppárt volt elnöke, Chris Brophie képviselő az Általános politikai helyzetről nyílt levelet ten közzé, mely egyszersmind válaszul szolgál Louis Blanc egy levelére. Az ismert radicális képviselő ugyanis nemrég azon felhívást intézte volt a balközéphez, hogy a nemzetgyűlés összeülése után ne sürgesse az alkotmánytörvények megszavazását, hanem tisztán a kamra feloszlatását tartsa szem előtt, mert egyedül is áll az ország érdekében. Christophle úr épen az ellenkező álláspontot foglalja el s határozottan kijelenti, hogy először is mindent meg kell próbálni arra nézve, hogy Francziaország végleges kormányformához jusson; azon nézetet is táplálja, hogy a nemzetgyűlés alkotmányozó jogát kétségbevonni nem lehet. A balközép programmját Christophis úr abban látja, hogy mindazon alkotmányozó törvényjavaslatot, melyek a Broglie herczeg javaslatainak mintájára készültek, vissza kell utasítani, de a pártnak mégsem szabad engesztelhetetlen állást elfoglalnia, sőt inkább támogatnia kell minden olyan ésszzerű javaslatot, mely a köztársaság tényleges tételét törvényessé változtatni képes. Csak ha a nemzetgyűlés a mostani provisoriumnak véget vetni vonakodnék, kell a felosztást sürgetni. Ezen igen nagy terjedelmü és szellemdúsan írt nyilatkozat mély és kedvező benyomást ten. A jobbközép lapjai is nagy elismeréssel nyilatkoznak róla s azt hiszik, hogy benne meg van az alap, melyen a jobb és balközép egyesülése létrejöhet. Hír szerint a kormány is igen engesztelékeny modorban akarja az új ülésszakot bevezetni. A minisztertanács 18-ai ülésében foglalkozott a kamrához intézendő üzenet megállapításával ; az üzenetet Decares herczeg írta s azt mondja benne, hogy a nemzetgyűlésnek kötelessége az alkotmányozó törvényeket megszavazni s a septenniumot törvényesen szervezni. . . . * .A ('■' . * 1 1 L ! ■ I*1 t I i_/ l l‘____________