Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)
1874-11-29 / 273. szám
Viii. évfolyam. ?73-dik Bgám Kolozsvárit, vasárnap, 24. november 29. POLITIKAI NAPILAP. IT ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egészéire ...................................16 ft. — kr. Félévre..............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ................................1 , 50 „ UK SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeumi nyomdában Kiadóhivatal : A lyeeumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr Teleki tomokoi-hoz, “7" HIRDETÉSI DIJAK: Ötször basibozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték kólön utmuttatik Nagy hirdetéseknél kedvenmémyek. -IS NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 16 kr. Reclamok: hirfltaérbe soronként 1 firt. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 28. Fővárosi levelek, ccccxcii. Budapest, november 25. 1874. Kedves barátom ! Ha egy közbenjött betegség meg nem gátol, előbb értesíthettek azon nagy örömről, mely tegnapelőtt az erdélyi magyarpárttá alakuló desperatusokat érte: az erdélyi censusra vonatkozó javaslatai a főrendi háznak elfogadtattak s igy az a „haza,“ melyet ők értettek, meg van mentve. Lapod érdemes olvasói igen jól tudhatják mind azt, hogy én az erdélyi viszonyok körül némi tájékozottsággal bírhatok, mind pedig azt, hogy az álliberalismus tanai által magamat elkapatni um szoktam, sőt hozzáteszem, hogy bármily laaztalanságnak tűnnék is fel különben valamely oly kérdés, amely hazám önállóságát és államiságát támogatná és megmentené, azért felemelt homlokkal tudnék reá szavazni. De már megengedjenek, ha kimondom, hogy a közelebbi erdélyi mozgalmak először nem okszerűek, mert nagy port vernek fel semmiért s ellenszenvet keltenek a nélkül,hogy azzal szemben hasznot tudnának felmutatni, másodszor pedig egészen oly nevetséges természetűek, mint a minőknek a szászok nemzetiségi féltékenységét jellemezni lehet; mert már bocsássanak,meg a magyar elemnek pár ezer választó különbségtől féltése szent István birodalmában ép oly nevetséges, mint a német elem féltése Európában. Igen nevetséges színben tűnik fel például, hogy az országnak egy meglehetősen isolált részében nemzetiségi pártot alakítson egy oly elem, mely ott ugyan kisebbségben van, ha az ország első nemzetére támaszkodhat s tegye ez akkor, a midőn könnyen belátható, hogy a tény a többi ott lakó nemzetiségeket hasonlóra fogná provokálni, mi kétségkívül az ottani kisebbség rovására ütne ki. Hanem egyhez kétségtelenül jól értenek ezek az úri emberek s ez az, hogy kicsinyes érdekeket jól tudnak nagy eszmék kaptájára vonni s hazafias érzelmekkel palástolni oly dolgokat, melyek többnyire személyes ambitio kérdései. Az erdélyi intelligentiának hazafias érzelmeiről senki sem kételkedik, bókokat kaptak e tekintetben a tegnapelőtti gyűlésben is, de részemről azon meggyőződésben vagyok, hogy mesterkélt eszközökkel nemcsak egy országban, de egy megyében sem lehet sem az értelmiség, sem pedig a nemzetiség suprematiáját fentartani — legalább állandóan nem, hanem igenis lehet hazafias és közművelődési működés által, jó és helyes cselekedetek által az illető vidék érdekében, mely az értelmetlen tömeget önkénytelen hódolatra kényszeríti. Ha az országra nézve veszélyesnek tartanám, hogy egyik vagy másik részének bizonyos jog megadassák, sohase tudnék szavazni arra, de az erdélyi különlegességekkel szemben azon meggyőződésre kell jutnom, hogy azok nemcsak az országnak, de azon országrésznek is csak kárára válnak; ami pedig a censusbeli megtagadásokat illeti: csodálkozom, hogy olyan sok okos ember annyiszor meríthetett tapasztalásból le nem vonta azt a meggyőződést, hogy kisebb mérvű engedékenység a jogokban oly nemzetiségi elemekkel szemben, melyek kevésbé érettek a jogok élvezetére, annyival inkább megadhatók, mert megadatva nem használják fel, míg megtagadva, az agitatiónak hatalmas eszközeivé válnak. Nem tehetek róla, de részemről határozott meggyőződésem, hogy a czenzus kiegyenlítése sokkal kevesebb veszélyt rejtett volna magában, mint maga ez a féltékeny inlérkedés. A mi pártunkat illeti, ez a választási törvény sanctiója miatt sajátságos helyzetbe jutott a főrendi módosításokkal szemben , mert annyi kétségtelenül belátható volt, hogy ha szenetváltások által az idő még tovább telik, a választási és összeférhetlenségi törvényből ezúttal semmi sem lesz. Hogy pedig a régi választási törvény menynyi szabadságot engedett a kormánynak visszaélésekre és hogy a jelen kormánypárt mostani desperált helyzetében mennyire lenne annak felhasználására utalva, mindenki belátja. Tisza elég élénken ecsetelte a helyzetet, de még élénkebben támadta meg azon főrendiházat, mely a képviselőházzal szemben a hazafiast és nemzetiest akarja játszani ugyanakkor, midőn családi és társadalmi életében minden egyéb, csak nem magyar s pénzét hamarább költi minden egyébre, mint magyar irodalomra és művészetre. TARCZA. — Elbeszélés. — Irta: Auerbach Berthold. Első fejezet. „Hány órára rendeltettek meg a kocsik? — kérdezték a díszbe öltözött inastól, ki a kocsiajtót megnyitá. „Egy órára“ — jön a válasz. Ezalatt a köpenybe burkolt hölgyek, szabadon hagyva virággal ékített fejüket, vagy csa könnyű fátyollal takarva le azt, átlépdeltek attós, fedte lábacskáikkal az utczára messzi kiterített szőnyegen. A várparancsnok, Kronwächter tábornok, ma adta az első tánczvigalmat, s az idény első arában mindig van valami kellemesen üditő, új ere keltő, mint az első tavaszi esőben; az arczok frissek még és a ruhák is. . . A komor nagy parancsnoki palota omozata fényesen világítva volt, az utszanak égtek, s a bámulókat két rendőrszolga irtotta Ülő távolságban, hogy a vendégek akadály ném beléphessenek a nyitott kapun, melyen gongos állt őrt, kik az érkezők rangja szerint kézbe vették a fegyvert és tisztelegtek. Kocsi kocsi után robogott elő, sok gyalogos is jött, majd kizárólag egyenruhások. A fiatal tisztek a tág csarnokba érkezve átadták a köpenyeit legényeiknek és odarendelték őket a meghámozott órára; aztán fölmentek a szőnyeges, virroállványos széles lépcsőn; fenn a nagy tükrök előtt még egyszer szemle tartatott az öltözet fölött s aztán merev testtartással, a sisakkal a balkar alatt, előrehaladtak. A szárnyajtó megnyílt s beléptek. Az első szobában, honnan jobbra és balra nyíltak a fényesen világított termek, a parancsnok állt, egy magas, délereg férfi, tömött, szürke, rövidre nyírt hajjal és szőke szakállal. Mellén több magas rendjel ragyogott; vendégeit igen barátságosan üdvözli. Mindenki azt képzelhette, hogy csak ő egyedül van meghíva, s hogy ő különösen vagy csaknem egyedül ő szívesen látott vendég; néha úgy tetszett, mintha az öreg urat fölötte meglepetné azon szerencse, hogy ezt, vagy amaz urat, vagy hölgyet házában tisztelheti. Azonban mégis történtek megkülönböztetések, majd csak jobb, majd csak bal kezét nyujtá, de jöttek olyanok is, kiket mindkét keze közé vett s egy jelentőséges tekintet, egy gyors felbolhozás sokat fejezett ki. A különben szigorú parancsnok mindig nyájas és vig kedélyhangulatban volt, midőn estélyeket adott és a túlságos barátságosság korántsem volt látszat vagy ámítás, e mellett tudta, hogy ő itt a legmagasabb egyéniség, következőleg kötelességének ismerte, hogy kegyteljes legyen. Aztán, mint sok idősebb tiszt, hasonlított is azczban sokat az uralkodó fejedelemhez és e hasonlatosságot még emelte a hajszálnyira utánzott szakálviselet által. A parancsnok mellett egyetlen leánya, Gabriela állt s ép annyi illem, mint méltósággal üdvözlé az érkezőket, mi fiatalságát tekintve annál figyelemreméltóbb volt. Ha a görögök a katona leányát ismerik, külön typust teremtenek számára, mert van a katona leányában valami sajátság, mit nem egykönnyen lehet megmagyarázni. Nemcsak a merev testtartás és könnyed mozgékonyságban áll ez, bizonyos határozottság a kifejezésben és magaviseletben, megállapodott gondolkozásmód, bizalmas pajtáskodás és öntudatos ragaszkodás járul még hozzá — és mindez a polgárember előtt újnak és különösnek tűnik fel. E sajátságok nyilván azon társadalmi biztosság és határozottságban rejlenek, hogy egy szűkhatáros rang szerint rendezett körben kell mozognia, oly körben, mely mint egyik más sem már külsőleg is felismerhetővé teszi magát, s a többi osztályoktól majdnem teljesen isolálva van. E mellett Gabriela már három éve hogy háziasszonyként szerepel, ekkor lépett ki a növeldéből. Szőke fejecskéje a szőke fürtökkel, kék szempárral, finom ajkakkal s szép arczczal nemes formájú nyakon nyugodt. Nem viselt semmi ékszert s egyszerű fehérbe volt öltözve, Vörös szalaggal. „Nagyságos kisasszony, részesít azon kegyben, hogy egy tánczra előjegyezzen? — kérdé egy fiatal barna hadnagy. „Kétségkivül. Lesz szíves idejegyezni nevét? A cotillont, ha nincs ellenére.“ Csak egy titkos szempillantása a fiatalembernek látszott felelni, mily óvatosan történt e rövid szóváltás. Beírta nevét, egyszerűen ennyit: Hauenstein, mert hogy első hadnagy volt, azt ép oly jól tudták, mint azt, hogy neve előtt a báró czímet viseli. Hauenstein visszavonult, egy örömsugár villant át szép férfias arczán, mely azonban csakhamar ismét aggályos komolyságnak adott helyet. Itt amott beszélni hallott arról, hogy mennyire sajnálatos, hogy ez hihetőleg hosszú időre az utolsó tánczvigalom, melyet a parancsnok leánya ékesít, mert hisz elhatároztatott, hogy az uralkodó herczegnő udvarhölgye lesz, kinek első palotahölgye, Trüben grófnő, testvére volt Gabriela elhunyt anyjának. A táncz kezdetét vette s a vig emberek e serege szép látványt nyújtott. A terem renaissanceizlésben díszesen volt berendezve, stuccatura-munkákkal és mythologiai tárgyú élénkszinü padlatfestménynyel, mert a parancsnoki palota egykor fejedelmi székhely volt. A zenekar egy repkénynyel befont rácsozat mögött ült a mellékszobában; nem lehetett látni a zenészek kínlódását, csak a vidor tánczdarabok voltak hallhatók. Hauenstein elment a legismertebb szépségek mellett, kiket egész raja az imádóknak vett körül, a nélkül hogy maga legkevésbé szerencsét próbált volna. A tánczjegyet oldalzsebébe tette, hisz nem volt már mit följegyezzen többé. Keresztül-kasul bolyongott a termeken s itt amott megállt egy festmény, szobrocska vagy más műtárgy előtt. Végre a körteremben leült s lapozott egy előtte levő albumban . ,,Ön itt?“ — szókták meg. Hirtelen fölállt s illőleg üdvözlé őrnagyát, kijelentve egyszersmind hogy a tánczra ma épen semmi kedve sincs. „Képzelem — felelt az őrnagy. — Olvastam ma a hirlapban. Mégis csak kegyetlen dolog. Persze vastag nyakú forradalmár volt, de mindemellett volt fényében valami vonzó, valami előkeld. Nem tudja ön, voltak-e szülei vagy testvérei?“ „Egy testvére volt csak, de ez — ha jól tudom — Francziaországban lakik.“ „ő maga mondá ezt önnek ?*• „Igen.“ „Talán ő is Francziaországba akart menni?“ „Erről nem szólt, s én sohasem kérdezősködtem oly dolgokról, melyeket ő maga nem közlött velem.* Az őrnagy Hauenstein vállára tette kezét és mondá: „Az nem jó, vagyis tulajdonképen jó, hogy nem teendőnk a fogolylyal törődni, vagy valami viszonyban állani vele. Az őrségen levő tiszt csak a börtönőr segélyére van ott. Nincs jogunk gondolni azzal, minő anyag őriztetik az épületben, szükségletek-e vagy élő emberek. És most jöjjön a dohányzóterembe, pompás amborunk van. (Folyt, kör.) Ez szerencsés órában volt elmondva s kétségtelenül hatni is fog. P. Szathmáry Károly. — A kataszteri bizottság nov. 20-án tartott ülésében bevégezte a főrendiház módosításai tárgyalását. A legfontosabb módosítását, t. i. azt, mely szerint az osztályba sorozása munkálat elején történjék, a bizottság nem fogadta el a feladatok nagy összehalmozása miatt , hanem marad az, hogy a minőségi osztályok felállíttatnak s a jövedelmi fokozatok megállapittatván, mikor ez minden fórumon át revideálva és végleg eldöntve van, akkor kezdetik meg az osztályba sorozás. A többi módosítások, melyek a szövegen létettek a főrendiház által, mind oly természetűek, melyek a fennebbiből folynak, tehát szintén nem fogadtattak el. A módosítások szövegezésével s illetőleg az egész szerkesztésével az előadó Bittó Béni bízatván meg, az ülés eloszlott. Damokles kardja.... ii. Tegnapi czikkünkben felsoroltuk az öt éves tanfelügyelőségi intézmény eredményeit. Valóban elszomorodik lelkünk, ha a sovány eredmény felett gondolkozunk. Azonban minden szomorúságunk daczára nem hagyunk föl az eredménytelenség okait is kutatni. Legfőbb oka mindenesetre az, hogy oly egyének áttettek p seudó-paedagogusokká, s oly egyénekre bizatott a tanügy administrate, — kik egyéb mindenhez érthettek, csak épen ehez nem Azon kevesek, kik elismert paedagogusok, — mert hiszen ilyen is van egy nehány — több hasznára lettek volna tanügyünknek, ha előbbi állásukon hagyatnak. Nagy kárára volt az intézménynek az, hogy nagyobb részt minden képzettség és tehetség nélküli egyének lettek kinevezve. Nagy tévedésben vannak azok, kik azt hiszik, hogy e téren eredménynyel működhetik boldog-boldogtalan Látjuk az öt év alatt kétre jött eredményből, hogy bizony a tanfelügyelőnek is kell ám valamicskét érteni a tanügyhöz. Vannak a jelenlegi tanfelügyelők között, kik elég szakértően vezették gazdaságukat, szóval jó gazdák voltak. Most rész tanfelügyelők, rész gazdák. Egyiket elhanyagolták, másikhoz nem értenek. Vannak, kik jó törvényszéki bírák voltak, most rész tanfelügyelők, mert ahoz értettek, ehhez pedig nem rakonyitanak. Vannak, kik valamely lapnál jók voltak korrektornak, de en még nem qualifikálhat tanfelügyelőségre, ál Ily egyének működése meg se látszik tanügyünkön évtizedeken át. Az egyik állásának bázist, népszerűséget keresve, elvesztette tekintélyét az utolsó falusi esküdt előtt is. A másik absolutistikus eljárása s gőgje által igyekezett qualifikálni magát, s lett megvetés tárgya. A harmadik csalhatatlanságot vindiált magának, a lett nevetség tárgya. S mindezek a tanügy kárára a az intézmény népszerűtlenítésére történtek. Ily körülmények között örömmel üdvözöljük, a pénzügyi bizottság azon határozatát, hogy a megmaradt „tanfelügyelők a municipális szerkezet keretébe illesztés- ménik be.** így lehet reményünk, hogy tanügyünk virágzásának, emelkedésének korszaka talán közel van, mert az állandó választmányban — mely hivatva lesz az iskolatanácsok beszüntetése után a tanügy fölött is őrködni lesznek az ügynek élő s ahoz értő emberek is, kik az ügy érdekében tudnak is akarnak is tenni. Örömmel üdvözöljük a közoktatási miniszter apaaztási szándékát is. Ezt első lépésnek tartjuk az intézmény végleges beszüntetésére , mert ha az ügy hátránya nélkül nélkülözni lehet 10— 20 hivatalt, miért ne lehetne nélkülözni a másik 10—20-at is. Ha a 40 működésének nem volt eredménye, ugyan mit tehet a busz ? Önként azon kérdés merül fel, hogy voltaképen hol lehet kezdeni a törlést ? Részünkről azon nézetben vagyunk, hogy akik amellett hogy semmit nem tettek, de egy vagy más tekintetben az ügynek hátrányára voltak, azokat első hely illeti a törlendők catalógusában. Ilyenek azok, kiknek kerületükben állami tanító-, vagy tanítónőképezde van. Nem mondunk újságot azzal, hogy államtanítóképezdéink majdnem mindenike részesült már azon szerencsében, miszerint egy vagy más ügy,ben miniszteri biztos látogassa meg. E ritka szerencse mindenesetre azon sajnos körülménynek volt kifolyása, hogy a képezdéknél a tanfelügyelők tapintatlansága, képietlensége által előidézett zavarok jöttek létre. Tényeket ezért nem említünk, mert nincs kedvünk rá. Azonban.