Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-11-29 / 273. szám

Viii. év­folyam. ?73-dik Bgám Kolozsvárit, vasárnap, 24­. november 29. P­OLITIKAI NAPILAP. IT ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egészéire ...................................16 ft. — kr. Félévre..............................................8 „ — „ Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ................................1 , 50 „ UK SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyeeu­mi nyomdában Kiadóhivatal : A lyeeumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr Teleki t­omokoi-ho­z, “7" HIRDETÉSI DIJAK:­­ Ötször basibozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr Minden hirdetés u­tán 80 kr. bélyegilleték kólön utmuttatik Nagy hirdetéseknél­­ kedvenmémyek. -IS NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 16 kr. Reclamok: hirfltaérbe soronként 1 firt. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 28. Fővárosi levelek, ccccxcii. Budapest, november 25. 1874. Kedves barátom ! Ha egy közbenjött beteg­ség meg nem gátol, előbb értesíthettek azon nagy örömről, mely tegnapelőtt az erdélyi magyarpárttá alakuló desperatusokat érte: az erdélyi censusra vonatkozó javaslatai a főrendi háznak elfogadtattak s igy az a „haza,“ melyet ők értettek, meg van mentve. Lapod érdemes olvasói igen jól tudhatják mind azt, hogy én az erdélyi viszonyok körül né­mi tájékozottsággal bírhatok, mind pedig azt, hogy az álliberalismus tanai által magamat elkapatni um szoktam, sőt hozzáteszem, hogy bármily laaztalanságnak tűnnék is fel különben valamely oly kérdés, a­mely hazám önállóságát és állami­ságát támogatná és megmentené, azért felemelt homlokkal tudnék reá szavazni. De már megengedjenek, ha kimondom, hogy a közelebbi erdélyi mozgalmak először nem ok­szerűek, mert nagy port vernek fel semmiért s ellenszenvet keltenek a nélkül,hogy azzal szemben hasznot tudnának felmutatni, másodszor pedig egé­szen oly nevetséges természetűek, mint a minőknek a szászok nemzetiségi féltékenységét jellemezni lehet; mert már bocsássanak,meg a magyar elemnek pár ezer választó különbségtől féltése szent István bi­rodalmában ép oly nevetséges, mint a német elem féltése Európában. Igen nevetséges színben tű­nik fel például, hogy az országnak egy meglehető­sen isolált részében nemzetiségi pártot alakítson egy oly elem, mely ott ugyan kisebbségben van, ha az ország első nemzetére támaszkodhat s te­gye ez akkor, a midőn könnyen belátható, hogy a tény a többi ott lakó nemzetiségeket hasonlóra fogná provokálni, mi kétségkívül az ottani kisebb­ség rovására ütne ki. Hanem egyhez kétségtelenül jól értenek ezek az úri emberek s ez az, hogy kicsinyes érdekeket jól tudnak nagy eszmék kaptájára vonni s hazafias érzelmekkel palástolni oly dolgokat, melyek több­nyire személyes ambitio kérdései. Az erdélyi intelligentiának hazafias érzelmei­ről senki sem kételkedik, bókokat kaptak e te­kintetben a tegnapelőtti gyűlésben is, de részem­ről azon meggyőződésben vagyok, hogy mesterkélt eszközökkel nemcsak egy országban, de egy me­gyében sem lehet sem az értelmiség, sem pedig a nemzetiség suprematiáját fentartani — legalább állandóan nem, hanem igenis lehet hazafias és közművelődési működés által, jó és helyes cseleke­detek által az illető vidék érdekében, mely az ér­telmetlen tömeget önkénytelen hódolatra kény­szeríti. Ha az országra nézve veszélyesnek tartanám, hogy egyik vagy másik részének bizonyos jog meg­adassák, sohase tudnék szavazni arra, de az er­délyi különlegességekkel szemben azon meggyőző­désre kell­ jutnom, hogy azok nemcsak az ország­nak, de azon országrésznek is csak kárára válnak; a­mi pedig a censusbeli megtagadásokat illeti: csodálkozom, hogy olyan sok okos ember annyi­szor meríthetett tapasztalásból le nem vonta azt a meggyőződést, hogy kisebb mérvű engedékenység a jogokban oly nemzetiségi elemekkel szemben, me­lyek kevésbé érettek a jogok élvezetére, annyival inkább megadhatók, mert megadatva nem használ­ják fel, míg megtagadva, az agitatiónak hatalmas eszközeivé válnak. Nem tehetek róla, de részemről határozott meggyőződésem, hogy a czenzus kiegyenlítése sok­kal kevesebb veszélyt rejtett volna magában, mint maga ez a féltékeny in­lérkedés. A mi pártunkat illeti, ez a választási tör­vény sanctiója miatt sajátságos helyzetbe jutott a főrendi módosításokkal szemben , mert annyi két­­ségtelenül belátható volt, hogy ha szenetváltások által az idő még tovább telik, a választási és összeférhetlenségi törvényből ezúttal semmi sem lesz. Hogy pedig a régi választási törvény meny­nyi szabadságot engedett a kormánynak visszaélé­sekre és hogy a jelen kormánypárt mostani des­­perált helyzetében mennyire lenne annak felhasz­nálására utalva, mindenki belátja. Tisza elég élén­ken ecsetelte a helyzetet, de még élénkebben tá­madta meg azon főrendiházat, mely a képviselő­házzal szemben a hazafiast és nemzetiest akarja játszani ugyanakkor, midőn családi és társadal­mi életében minden egyéb, csak nem magyar s pénzét hamarább költi minden egyébre, mint ma­gyar irodalomra és művészetre. TARCZA. — Elbeszélés. — Irta: Auerbach Berthold. Első fejezet. „Hány órára rendeltettek meg a kocsik? — kérdezték a díszbe öltözött inastól, ki a kocsiaj­­tót megnyitá. „Egy órára“ — jön a válasz. Ezalatt a köpenybe burkolt hölgyek, szaba­don hagyva virággal ékített fejüket, vagy csa könnyű fátyollal takarva le azt, átlépdeltek attós, fedte lábacskáikkal az utczára messzi kiterített szőnyegen. A várparancsnok, Kronwächter tábornok, ma adta az első tánczvigalmat, s az idény első a­rában mindig van valami kellemesen üditő, új e­re keltő, mint az első tavaszi esőben; az arczok fris­sek még és a ruhák is. . . A komor nagy parancsnoki palota om­o­zata fényesen világítva volt, az utszan­a­k égtek, s a bámulókat két rendőrszolga irtotta Ülő távolságban, hogy a vendégek akadály né­m beléphessenek a nyitott kapun, mely­e­n gongos állt őrt, kik az érkezők rangja szerint kézbe vették a fegyvert és tisztelegtek. Kocsi kocsi után robogott elő, sok gyalogos is jött, majd kizárólag egyenruhások. A fiatal tisz­tek a tág csarnokba érkezve átadták a köpenye­it legényeiknek és odarendelték őket a meghá­mozott órára; aztán fölmentek a szőnyeges, vi­­rroállványos széles lépcsőn; fenn a nagy tükrök előtt még egyszer szemle tartatott az öltözet fö­­lött s aztán merev testtartással, a sisakkal a bal­kar alatt, előrehaladtak. A szárnyajtó megnyílt s beléptek. Az első szobában, honnan jobbra és balra nyíltak a fényesen világított termek, a parancsnok állt, egy magas, délereg férfi, tömött, szürke, rö­vidre nyírt hajjal és szőke szakállal. Mellén több magas rendjel ragyogott; vendégeit igen barátsá­gosan üdvözli. Mindenki azt képzelhette, hogy csak ő egyedül van meghíva, s hogy ő különösen vagy csaknem egyedül ő szívesen látott vendég; néha úgy tetszett, mintha az öreg urat fölötte meglepetné azon szerencse, hogy ezt, vagy amaz urat, vagy hölgyet házában tisztelheti. Azonban mégis történtek megkülönböztetések, majd csak jobb, majd csak bal kezét nyujtá, de jöttek olya­nok is, kiket mindkét keze közé vett s egy jelen­­tőséges tekintet, egy gyors felbolh­ozás sokat feje­zett ki. A különben szigorú parancsnok mindig nyájas és vig kedélyhangulatban volt, midőn esté­lyeket adott és a túlságos barátságosság koránt­sem volt látszat vagy ámítás, e mellett tudta, hogy ő itt a legmagasabb egyéniség, következőleg kö­telességének ismerte, hogy kegyteljes legyen. Az­tán, mint sok idősebb tiszt, hasonlított is azczban sokat az uralkodó fejedelemhez és e hasonlatos­ságot még emelte a hajszálnyira utánzott szakál­­viselet által. A parancsnok mellett egyetlen leánya, Gab­riela állt s ép annyi illem, mint méltósággal üd­vözlé az érkezőket, mi fiatalságát tekintve annál figyelemreméltóbb volt. Ha a görögök a katona leányát ismerik, külön typust teremtenek számára, mert van a katona leányában valami sajátság, mit nem egy­könnyen lehet megmagyarázni. Nemcsak a merev testtartás és könnyed mozgékonyságban áll ez, bi­zonyos határozottság a kifejezésben és magavise­letben, megállapodott gondolkozásmód, bizalmas pajtáskodás és öntudatos ragaszkodás járul még hozzá — és mindez a polgárember előtt újnak és­ különösnek tűnik fel. E sajátságok nyilván azon társadalmi biztosság és határozottságban rejlenek, hogy egy szűkhatáro­s rang szerint rendezett kör­ben kell mozognia, oly körben, mely mint egyik más sem már külsőleg is felismerhetővé teszi ma­gát, s a többi osztályoktól majdnem teljesen iso­­lálva van. E mellett Gabriela már három éve hogy háziasszonyként szerepel, ekkor lépett ki a nö­­veldéből. Szőke fejecskéje a szőke fürtökkel, kék szempárral, finom ajkakkal s szép arczczal ne­mes formájú nyakon nyugodt. Nem viselt semmi ékszert s egyszerű fehérbe volt öltözve, Vörös szalaggal. „Nagyságos kisasszony, részesít azon kegy­ben, hogy egy tánczra előjegyezzen? — kérdé egy fiatal barna hadnagy. „Kétségkivül. Lesz szíves idejegyezni nevét? A cotillont, ha nincs ellenére.“ Csak egy titkos szempillantása a fiatal­em­bernek látszott felelni, mily óvatosan történt e rövid szóváltás. Beírta nevét, egyszerűen ennyit: Hauenstein, mert hogy első hadnagy volt, azt ép oly jól tudták, mint azt, hogy neve előtt a báró czímet viseli. Hauenstein visszavonult, egy örömsugár vil­lant át szép férfias arczán, mely azonban csakha­mar ismét aggályos komolyságnak adott helyet. Itt amott beszélni hallott arról, hogy mennyire sajnálatos, hogy ez hihetőleg hosszú időre az utolsó tánczvigalom, melyet a parancsnok leánya ékesít, mert hisz elhatároztatott, hogy az ural­kodó herczegnő udvarhölgye lesz, kinek első pa­lotahölgye, Trüben grófnő, testvére volt Gabriela elhunyt anyjának. A táncz kezdetét vette s a vig emberek e serege szép látványt nyújtott. A terem renaissance­­izlésben díszesen volt berendezve, stuccatura-mun­­kákkal és mythologiai tárgyú élénkszinü padlat­­festménynyel, mert a parancsnoki palota egykor fejedelmi székhely volt. A zenekar egy repkénynyel befont rácsozat mögött ült a mellékszobában; nem lehetett látni a zenészek kínlódását, csak a vidor tánczdarabok voltak hallhatók. Hauenstein elment a legismertebb szépségek mellett, kiket egész raja az imádóknak vett kö­rül, a nélkül hogy maga legkevésbé szerencsét próbált volna. A tánczjegyet oldalzsebébe tet­te, hisz nem volt már mit följegyezzen többé. Keresztül-kasul bolyongott a termeken s itt amott megállt egy festmény, szobrocs­ka vagy más mű­tárgy előtt. Végre a körteremben leült s lapozott egy előtte levő albumban . ,,Ön itt?“ — szók­ták meg. Hirtelen fölállt s illőleg üdvözlé őrnagyát, kijelentve egyszersmind hogy a tánczra ma épen semmi kedve sincs. „Képzelem — felelt az őrnagy. — Olvastam ma a hirlapban. Mégis csak kegyetlen dolog. Per­sze vastag nyakú forradalmár volt, de mindemel­lett volt fényében valami vonzó, valami előkeld. Nem tudja ön, voltak-e szülei vagy testvérei?“ „Egy testvére volt csak, de ez — ha jól tu­dom — Francziaországban lakik.“ „ő maga mondá ezt önnek ?*• „Igen.“ „Talán ő is Francziaországba akart menni?“ „Erről nem szólt, s én sohasem kérdezős­ködtem oly dolgokról, melyeket ő maga nem köz­­lött velem.* Az őrnagy Hauenstein vállára tette kezét és mondá: „Az nem jó, vagy­is tulajdonképen jó, hogy nem teendőnk a fogolylyal törődni, vagy valami viszonyban állani vele. Az őrségen levő tiszt csak a börtönőr segélyére van ott. Nincs jogunk gondolni azzal, minő anyag őriztetik az épületben, szükségletek-e vagy élő emberek. És most­­ jöjjön a dohányzó­terembe, pompás a­m­­borunk van. (Folyt, kör.) Ez szerencsés órában volt elmondva s két­ségtelenül hatni is fog. P. Szathmáry Károly. — A kataszteri bizottság nov. 20-án tar­tott ülésében bevégezte a főrendiház módosításai tárgyalását. A legfontosabb módosítását, t. i. azt, mely szerint az osztályba sorozása munkálat elején történjék, a bizottság nem fogadta el a feladatok nagy összehalmozása miatt , hanem marad az, hogy a minőségi osztályok felállíttatnak s a jövedelmi fokozatok megállapittatván, mikor ez minden fó­rumon át revideálva és végleg eldöntve van, akkor kezdetik meg az osztályba sorozás. A többi módo­sítások, melyek a szövegen létettek a főrendiház által, mind oly természetűek, melyek a fennebbi­­ből folynak, tehát szintén nem fogadtattak el. A módosítások szövegezésével s illetőleg az egész szerkesztésével az előadó Bittó Béni bízatván meg, az ülés eloszlott. Damokles kardja.... ii. Tegnapi czikkünkben felsoroltuk az öt éves tanfelügyelőségi intézmény eredményeit. Valóban elszomorodik lelkünk, ha a sovány eredmény felett gondolkozunk. Azonban minden szomorúsá­gunk daczára nem hagyunk föl az eredménytelen­ség okait is kutatni. Legfőbb oka mindenesetre az, hogy oly egyének áttettek p s­e­u­d­ó-paedago­­gusokká, s oly egyénekre bizatott a tanügy ad­ministrate, — kik egyéb mindenhez érthettek, csak épen ehez nem Azon kevesek, kik elis­mert paedagogusok, — mert hiszen ilyen is van egy nehány — több hasznára lettek volna tan­­ügyünknek, ha előbbi állásukon hagyatnak. Nagy kárára volt az intézménynek az, hogy nagyobb részt minden képzettség és tehetség nél­küli egyének lettek kinevezve. Nagy tévedésben vannak azok, kik azt hiszik, hogy e téren ered­­ménynyel működhetik boldog-boldogtalan Látjuk az öt év alatt kétre jött eredményből, hogy bizony a tanfelügyelőnek is kell ám valamicskét érteni a tanügyhöz. Vannak a jelenlegi tanfelügyelők kö­zött, kik elég szakértően vezették gazdaságukat, szóval jó gazdák voltak. Most rész tanfelügyelők, rész gazdák. Egyiket elhanyagolták, másikhoz nem értenek. Vannak, kik jó törvényszéki bírák vol­tak, most rész tanfelügyelők, mert ahoz értet­tek, ehhez pedig nem ra­konyitanak. Vannak, kik valamely lapnál jók voltak korrektornak, de en még nem qualifikálhat tanfelügyelőségre, ál Ily egyének működése meg se látszik tanügyünkön év­tizedeken át. Az egyik állásának bázist, népsze­rűséget keresve, elvesztette tekintélyét az utolsó falusi esküdt előtt is. A másik absolutistikus el­járása s gőgje által igyekezett qualifikálni magát, s lett megvetés tárgya. A harmadik csalhatatlan­­ságot vindi­ált magának, a lett nevetség tárgya. S mindezek a tanügy kárára a az intézmény nép­­szerűtlenítésére történtek. Ily körülmények között örömmel üdvözöljük, a pénzügyi bizottság azon határozatát, hogy a megmaradt „tanfelügyelők a munici­pál­i­s szerkezet keretébe illesztés- ménik be.** így lehet reményünk, hogy tanü­­gyünk virágzásának, emelkedésének korszaka ta­lán közel van, mert az állandó választmányban — mely hivatva lesz az iskolatanácsok beszüntetése után a tanügy fölött is őrködni lesznek az ügynek élő s ahoz értő emberek is, kik az ügy érdekében tudnak is akarnak is tenni. Örömmel üdvözöljük a közoktatási miniszter apaaztási szándékát is. Ezt első lépésnek tartjuk az intézmény végleges beszüntetésére , mert ha az ügy hátránya nélkül nélkülözni lehet 10— 20 hivatalt, miért ne lehetne nélkülözni a másik 10—20-at is. Ha a 40 működésének nem volt eredménye, ugyan mit tehet a busz ? Önként azon kérdés merül fel, hogy volta­­képen hol lehet kezdeni a törlést ? Részünkről azon nézetben vagyunk, hogy a­kik amellett hogy semmit nem tettek, de egy vagy más tekintetben az ügynek hátrányára voltak, azokat első hely­­ illeti a törlendők cat­alógusában. Ilyenek azok, kiknek kerületükben állami tanító-, vagy ta­­nítónőképezde van. Nem mondunk újságot azzal, hogy államta­­nítóképezdéink majdnem mindenike részesült már azon szerencsében, miszerint egy vagy más ügy­,­ben miniszteri biztos látogassa meg. E ritka szerencse mindenesetre azon sajnos kö­rülménynek volt kifolyása, hogy a képezdéknél a tanfelügyelők tapintatlansága, képietlensége által előidézett zavarok jöttek létre. Tényeket ezért nem említünk, mert nincs kedvünk rá. Azonban.

Next