Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-09-16 / 209. szám

02-előfizetési feltételek. észévre .............................16 ft. kr Félévre...............................8. — „ Egy negyedre........................ f » ~ " Egy hónapra ......................... 1 » 60 » ff* “2. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lycearainyonidában K.l»d­óh­ivatal: A lyczeumi nyomda „központi irodájá“-ban főtér gr. Teleki Domokos-ház. POLITIKAI NAPILAP: Eít aC1■ HIRDETÉSI DIJAK ' Ötször hasábozott Kormond sor­ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetések után 80 kr. bélyegilleték külön számíttatik Nagy hirdetéseknél kedvezménytk. SI NYILTTER soronként, vagy annak helye 25 kr. Reclamok: hirfüsérbe soronként 1 fil­­ró n5 KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 15.­­ Pénzügyi alkotmányosság. Az igazat megvallva, furcsa alkotmányos theo­rist kezdenek hirdetni a jobboldali lapok péna­­■j.’veiek rendezése tekintetében. Tekintve állam­­háztartásunk zavarát és annak rendezésére szük­­séges számos bonyolult, nehéz megoldású rend­szabályt, tekintve az idő rövidségét, melylyel e végett rendelkezünk és a kérdések megoldásá­nak sürgető voltát — a „Pesti Napló“ azt indit­­tálja rá, hogy a pénzügyi javaslatokat az ország­gyűlés ne tárgyalja, hanem bízza meg a kormányt utólagos felelősség mellett, sőt utólagos tárgyalás és helybenhagyás feltétele alatt —azok foganato­sításával ; a­­Reform“ még ezzel sincs megelégedve, ez már egyenesen azt követeli, hogy nemcsak a pénzügyi törvényekkel, hanem átalában minden közigazgatási és más szervezési kérdés tárgyában, mely az államháztartással összefügg, ez az eljá­rás követtessék; minthogy pedig minden állami, sőt magánjogi viszony is többé, kevésbé kihatás­sal van az államháztartásra — így e követelés oda lyukad ki, hogy legalább egyelőre a parlament szüntesse be törvényhozási működését és bízza a kormányra. Ha tisztelt jobboldali kollégáink nem is e furákban és nem is ily tiszta logikai összefüg­ghen­ állították fel­tételeiket, de hogy gondo­ltjukat hiven adtuk vissza, arról kezeskedünk. Már most lássuk ez indítványokat nemcsak alkotmányos, de czélszerűségi szempontból is, mert bár határozottan állítjuk, hogy az alkotmá­ny­érdekeket czélszerűségi szempontoknak soha fel nem fogjuk áldozni, de minthogy a jobboldal erre mindig kész volt, a vele való polémiában erre is figyelmet kell fordítani. Hogy alkotmányos szempontból egyátaljában meg nem engedhető lenne soha és semmi körül­mények közt az, hogy a törvényhozás bármely kendője, habár csak ideiglenesen is, a kormányra j­uttassák át, az kétséget nem szenved. Montes­­trien óta száz éves aximává jön a törvényhozó és végrehajtó hatalom hatáskörének elválasztása és valahányszor ez a szabály meg jön (bárcsak ideig­lenesen is) sértve mindig az alkotmányosság esett­­ áldozatul. Főleg a parlament többségét kötelezne Bra­­ennek lelkiismeretes megtartására,mert ha vala­kik parlamenti többség­einek megsértését ha­­tá­olná el, azzal nemcsak visszaélne saját jogá­­sz, megfosztaná a kisebbséget is a parla­menti jogtól és erre jogosultsága sincs és másfelől oly veszedelmes pr­ecedenst támasztana, melynek védelme alatt egy erőszakos vagy reactionariss kormány, teremtene magának egy többséget, hogy ez átruházza rá a törvényhozási teendőket és így az alkotmányos formák megtartásával, a törvények megszegése nélkül lenne megsemmisítve az alkotmány. Ez a veszedelem, melyre távolról sem szabad alkotmányos embernek előzményt teremtenie. De elítéli az ajánlott rendszabályt a talán igazolásul felhozott czélszerűségi szempont is. Mert, ha csakugyan a kormányra bízatnék a pénz­ügyi törvényhozás vagy általában az államház­tartás rendezése — a nemzet oly rendszabályok­nak lehet kitéve, melyeket sem a parlament nem helyeselhet, sem az ország érdekeivel megegyez­tetni nem lehet. Mert nekünk az államháztartás rendezése is csak addig c­él, mig az ország ér­dekeinek megfelel; mig azt nem sérti sem anyagi, sem szellemi érdekeiben — és ennek a határnak megszabására, ennek a mértéknek megadására — épen a kormány jól felfogott érdekei szerint is, szükséges az országgyűlés és napi sajtó­nyilatko­zata minden egyes kérdésben hozandó rendszabá­lyokra nézve, mielőtt azok életbe lennének léptetve.Mert, főleg a pénzügyi rendszabályok, any­­nyira kényes természetűek, akkora következmény­nyel, ki­hatással járnak a nemzet jelen és jövő­beli viszonyaira, fejlődésére nézve, hogy egy elhi­bázott lépés millióra menő károkat tehet. Ily eset­ben aztán mit sem ér a kormány utólagos felelőssége, mert a rész rendszabályt el lehet ugyan törülni de hatását nem; különben is: az ország­gyűlésnek kötelessége megmérlegelni úgy az állam, mint a nemzet anyagi érdekeit és igénybe vehető erejét és e felelősséget át nem ruházhatja a kor­mányra. De erre nézve is jobb, ha a netalán szükséget, áldozatokat és erőfeszítést a nemzettől az országgyűlés és nem ő követeli, mert legalább indokolva van (a vita és országgyűlési határozat által) a nemzet előtt szigorú rendszabálya. Időnk kevés, de fel lehet azt jól használni, ha a kormány be tudja osztani idejét és az ország­gyűlés fékezi beszélési hajlamát, ezt megköve­teljük mindkét részről, de alkotmányos jogokat fel nem áldozhatunk ideiglenesen sem, semmiféle kormány kedvéért H. S. — A magyar váltótörvényjavaslat a­­ legfelsőbb jóváhagyással ellátva e napokban leér­­­­kezett.„E javaslat— írja a „Reform“ —,mely nagy­ban és egészben a német váltórendszabály alap­ján készült, közelebb hoz bennünket a váltóforga­­lom tekintetében az örökös tartományokhoz és Né­metországhoz. E javaslat törvény erejére emelke­dése után meg fog szűnni a magyar korona terü­letén azon visszás állapot, hogy itt jelenleg több­féle váltótörvény áll érvényben. Minthogy ezen ja­vaslattal semminemű elvi kérdések nem állanak kapcsolatban, remélhető, hogy az országgyűlésen minden fönakadás nélkül keresztül fog menni. TÁRCZA.­ ­ ..Történeti Lapok“ érdekében. ^»Történeti Lapok“ érdeke a lilá­jai tört^netirásé inkább, mint kiadójáé; a válla­­különösen a régi Erdély összes története taD ’ mely megművelve csak a szászok által r^’az ^ szempontjukból és főként az őket illető iev/H’ ma^az r^szröl az újabb időben felette * tö^t; a gróf Kemény-féle nagy gyüjte­­dj. Adtait is gyéren használják tudósaink, pe­­dig anyag van, a miből kevés fárad­tét­lenne Történeti Zsebkönyv e­­g­y-féle évszaki iratot, vagy valamely fig­y­ü­j­t­e m­é n­y­t kiadni. Ott van a Mike ? Öcses adomány is és még sok más. e mindezek csak magántanulmányozás tár­­a^°bb történetkedvelő közönség nem hasz- W Ja' *pedig ezek azért vannak összegyűjtve, ton­n ,ia^ közönség időnként azokból nyomta­­mérvű közleményeket is kapjon, s a t^eem kincsei sokak közhasználatára bocsát­ói fo­gok azon általános érvényű okok, melyek­ig a^Va e vállalatot pártolandónak tartom, s A e­rdélyrészi értelmiséget felhívom. "ól n 'k különszerü ok azon közönyösség, mely­­**** kivált újabb történeti emlékei iránt abbtik 8 elpusztulni engedi olykor a legbecse- Hen S 18 épeki úgy, mint hamar elfelejti érde­­t- Ennek forrása hálátlanság és könnyen­­. Mla­ikfetto rút lélekvonás és történeti rá­­nézve kimond­atlanul káros, úgy tapasz­taltam, hogy a magyar csak azt szereti, a­mi régi, s a mait és újat bűnösen elhanyagolja. Pedig mennyivel könnyebb lenne egy ember­ nyom letün­­tével megírni történetünket, ha a telő nappal el­­tött időnk emlékeit, napjaink írásait, az ország­gyűlések bölcs intézkedéseit már most szorgalma­tosan éltévé gondoznák tudomány­kedvelő honfi­társaink. De nekünk az a fatális természetünk van, hogy előbb elpusztulni engedjük a legszebb tör­ténelmi emlékeket, azután a feledés iszapjából ki­keressük, s úgy kezdjük megbecsülni, holott he­lyesen gondolkozva és cselekedve, a mint egy je­les történelmi adat nyilvánossá lesz, mindjárt el kellene akkor tenni, a jövendőnek fentartani, s csomókba és jelszók alá gyűjtve, a késő kor tör­ténetírójának munkáját vele megkönnyíteni. Rákóczy­ imája, a Szathmári békepontok, Ka­zinczy Ferencz fogházi naplója, Kossuth búcsúja, Deák 184­­1 -iki beszédei, az 1848—49. évi dalok, proclamatiok, hadijelentések, 184­7-iki kiegyezésre vonatkozó nagy viták, Deák hires vallásügyi be­széde az utóbbi időkben, valamint Tisza Kálmánéi a nemzetiségi kérdésekben, oly becses adatai a jelenkornak, miket gondosan fenn kell tartani, s megőrizni minél többek által. Ilyen forma czélnak tartom én a „Történeti Lapok“-at. A magyar akadémiai Történelmi Bizottság a régi történettel foglalkozik. A „Századok“ szintén­­ feldolgozásra fektet külö­nös súlyt. Az újabb idők történeti adatait eddig­­elé nálunk a hírlapok tárczái tartották fenn. De kétségbevonhatlanul jobb, ha egy oly vállalat van fenn, a­mely tüzetesen és épen ezzel foglal­kozik. Ez előbb-utóbb az egész országban elter­jed. Minden beküldheti oda, a­mit becsesnek tart. E vállalat alapítója még jutalmat is ígért az ily küldeményekért, a becses emlékeknek pedig pénzen megvásárlását biztosította. Ez oly liberalitás tör­ténetirodalmunk irányában, minek párja sehol nincs. És ennek becsét s erkölcsi értéket alig lehet eléggé méltányolni. A becses adat megmen­tetik, az érdeklődök fáradsága anyagi haszonban is részesül, és a történetírók tárháza gazdagul. Oly hármas érdek, a­mi elismerést érdemel. Hallottam azt a kifogást ellene, hogy csak újabb időbeli adatokat közöl. A „Századok“ idei 68-ik számában hozatott ez fel. Ez megszűnt, mert már ma egészen az Árpád-korszakig men­nek fel közleményei. S ebben maradjon is meg a vállalat tulajdonosa. Adatokat lehet találni min­den korból, s az ős­korbeliek még meg fogják fűszerezni az újabb időbelieket. Hallottam ellenvetésül, hogy csak „Erdélyt“ illetőket közöl e lap. Ez is megszűnt érv lenni, mert most már az egész királyságról szólókat közöl folyvást, a fő- és alapanyag természetesen az újabb időbeli, mert a főérdek, kivált az Erdélyt illető adatoknak elpusztulástól megóvja s együvé gyűjtve, száz és száz tudósnak és történetkedvelőknek nyomtatásban birtokába juttatja. És ebben semmi helyes ok gáncsolásra nincs. Erdélyország voltát mindenkinek el kell ismerni. Ha ország volt, külön történetének is lennie ke­lett. Ez állapot baja is 1848-ban kimondot­t 1867-ben végrehajtott unióval a töltene Össze kell tehát az erről szokadato­s történetet megalkotni epei * mond­nak érdekében nehogy a késő századok azt mond­ják, látva az időből csak az erdélyi szászok törté­netirását, hogy Erdély népe és irodalma német. Ez nem különködés, de a mult iránti hűség­ nem repeáltörekvés, hanem önmagunknak a múltban megbecsülése. Erdély államélete 1526-tól 1848— 1867-ig külön folyam medrében folyt, népei külön politikai társadalmat alkottak, s emberi és népi rendeltetésüket saját külön intézményeikkel kívánták elérni. Mindezt nekünk kell a köztörténetírás szá­mára elkészítni, adatait összehordani, sőt meg is írni. Ezért mi vagyunk felelősek. Az anyaország egy tartományának nézi e kis haza­ részt, s csak mint ilyennek, szentes figyelmet nem is tehet többet a nagy egész érdekeivel szem­ben. De a mi lelkünkben mint­­emlékezetünkben egész, mint egykor önálló és most is jelentőségre jogosult és képes alkotó elem élt e kis hegyes or­­­szág. Mi mint olyat szeretjük, mi kiváló érdekkel viseltetünk múltja iránt, s azt a mi volt és a mi­nek lenni hivatott, constatálni, jövő befolyását iga­zolni is kötelességünknek ismerjük. E­gy szép ország voltunk mi, megáldva a ter­mészet kimerithetlen rejtett kincseivel, ha test­vér Magyarországnak, karjaiba menve, föltétlen hittel , a szeretet égi bizalmával. De mi önkényt mentünk s magunkkal vittük szép kis országunk sok és arany­gazdag birtokát. Önérzetünk van a múltban, missionak a jövőt nézve, s azt történe­teinkből­ tanulja meg népünk, abból ismerik meg királyságunk. Ezek is erős okok, mik az anyaország tu­dománykedvelőit, de főként az erdélyieket a „Tör­téneti Lapok“ meleg pártolására bírni alkal­masok. A „Századok“ idé­zett czikke utalt a kut­­főkiadási különös fontosságra, lelkiismeretességre kenyeret a rokkant honvédek­nek . A honvédmenház bizottmánya következő fel­hívást tesz közé : A nemzeti kegyelet által emelt honvédmen­­tházban ellátandó 1848/9-iki rokkant honvéd baj­társaink eltarthatása végett, a mult év végén egy felhívást bocsátottunk közre, melyben városok, községek, magán- és nyilvános társulatok, úgy egyesek áldozó­készségéhez fordulva, azon kéré­sünk figyelembevételét ajánljuk, hogy gyűjtések és aláírások útján 10—10 frtnyi kegyadományt biz­tosítani szíveskedjenek. Felhívásunk azonban nem eredményező ama sikert, melyet kitűzött czélunk számbavételével hozzákötöttünk s a remélt 24 ezer forint évi ada­kozás helyett, alig 6000 frt jön biztosítva. Hogy így várakozásunkkal ellentétben cse­kély részvét mutatkozott azon ügy iránt, melyet szentté tett a nemzet felébredt kegyelet-érzete, nem tulajdoníthatjuk másnak, mint a sors kímé­letlen csapásai által minden rétegében sújtott nem­zet anyagi állapotának, s meg vagyunk győződve, hogy kedvezőbb idők beálltával a haza nemeslelkü fiai és leányai nem fognak megfelejtkezni béna, munkaképtelen, s igy minden keresettől megfosz­tott 1848/9-iki honvédeinkről, kik önzetlen s fel­áldozó hazaszeretetükkel politikai jobblétünk sze­rencsétlen előharczosai voltak. Midőn most ismét a haza fiai és leányainak áldozatkészséghez felebbezünk, s szent ügyünk pártolását kérjük, megjegyezzük, hogy a legcse­kélyebb adakozás is czélunk eléréséhez közelebb hoz, s lehetővé teszi, hogy a jelenleg ellátásban levő 32 rokkant honvéden kívül, kiterjeszthetjük gondoskodásunkat azokra, kik ebből eddig az ural­kodó viszonyoknál fogva kizárvák. Tudván továbbá azt is, hogy sokan inkább nélkülözhetnek gazda­ságukból valamit, mint pénzt, felkérjük azokat, kik részben segítségünkre lehetnek, erejükhöz képest adakozni, a honvédmenházunk részére bi­zonyos mennyiséget (búza, lencse, borsó, bab, kása, zsír, tojás, füstölt hús, czukor, kávé, bur­­gonya, tarhonya, vagy fehérneműből) évenként biztosítani. Reméljük, hogy felhívásunk nem fog ered­mény nélkül elhangzani — bízunk nemzetünk ön­tudatos büszkesége, — feláldozó szeretete, belátó Budapest, 1874. szeptember 10-én. A honvédmenház bizottmánya: Krivácsy József, Szathmáry Mihály, ezredes és ellenőr, ezredes és pénztárnok. Földváry Albert, Tassy-Beci­ László, alezredes és elnök, őrnagy és biz. tag. Feleki Miklós, százados biz. tag. Külföldi politikai szemle. A genfi szabadság- és béke-con­­gressushoz Hugo Victor következő levelet in­tézet szept. 4-éről Párisból: „Szeretett polgártársaim Európa köztársasá­gaiból ! Ti oly szívesek voltatok, hogy megjelené­semet kívántátok a genfi congressuson. Sajnálom, hogy e megtisztelő meghívásnak nem tehetek ele­get. Ha tehetném, hogy e pillanatban hozzátok szóljak, azon megjegyzésekhez, melyeket a világ­békéről a lausannei congresuson ezelőtt öt évvel tettem, még néhányat csatolnék; hiszem, hogy a­nélkül, hogy nálatok ellentállásra találjak. A­mi akkor rosz volt, most még roszabbá lett; a béke problémája a háború hatalmas talánya által még bonyolultabbá lett. A régi tétel: „Quid quid de­­delerant regis* — megtette hatását. Minden test­­vériesség háttérbe van szoritva; a remény helyébe a fenyegetés lépett; egész sora a catastropháknak áll előttünk, melyek egyike a másikát 82illi,­­ melyek lánczolatán végig kell mennünk. E lánco­latot két személyiség kovácsolta: Bonaparte La­jos és Vilmos: mindkettő álnév, mert Vilmos mö­gött Bismarck és Bonaparte mögött Machia­velli állt. A hatalmas tények logikája nem tagadja meg magát soha: a despotismus átalakult, azaz ifjo­­dott; megváltoztatta helyét, azaz megörőeködött.

Next