Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-10-09 / 229. szám

Víll. évfolyam. é-------előfizetési feltételek. EgésZ 10­0 Félén-e . • Egy negyedre Egy hónepra 16 ft. — kr 8 .­­ , d . - . 1­­ 60 , ff 1 ^ 229 (Mi­k­anám Kolozsvárit, 1974. péntek, október 9. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr Teleki l­omokok­ hoz. A. “HIRDETÉSI DIJAK: ” Ötször hatál­ozott Garmond sor ára, vagy annak területe is kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön az&mu­tatik. Nagy hirdetéseknél kcdcdimtnyik. .ff1 “2___ r15 .ff* ^ NYILTTÉR toronként, vagy annak helye U kr. Heclamok: hirfülérbe toronként 1 Art. ■a. KOLOZSVÁR, OKTÓBER 8 Ghyczy tervei. A kormány törvényjavaslatai mint a gomba ülnek ki a földből, de hogy ne mondják, hogy már most ez ellen van kifogásunk : előre kijelentjük, hogy csak örülünk e nagymérvű munkásságnak. Csak aztán legyen eredménye. Hanem egy kifogá­­sn­ak­ van már az eddigi modus procedendsre nézve is, mert ha mindazon pénzügyi, illetőleg adótör­­vényjavaslatokat tekintjük, melyeket Ghyczy elké­sett és melyeknek czimét és tartalmát is alig­­jönik közölni a jobboldali lapok , — ha tekintetbe vesszük, hogy másfelől a belügyminiszter készül a közigazgatás szervezésével és a területrendezéssel, harmadik felől a honvédminiszter készít egy csomó másodrangú katonai törvényjavaslatot, negyedik felől az igazságügyminiszter áll elő egy csomó có­­dexszel és törvényjavaslattal, sőt végül a közmunka­­ügyminiszter javaslatai is emlegetve vannak a köz­munka és más ügyekben , akkor önkényt tá­mad az a kérdés az emberben, hogy hát a kor­­mány komolyan hiszi-e, hogy mindezt ennek az országgyűlésnek lehet ideje el­végezni ? És ha nem hiszi ,mert a fizikai törvényeket cask tekintetbe kell neki is venni) akkor az a kér­dés merül fel, hogy ugyan minek készíti hát azt a sok törvényjavaslatot? Mert látszatnak nép lesz, de eredményre vezetni nem fog. Sőt, ffiint ,embarras de richettes* — a sorrendben aka­­dályt is képezhet. Mindenesetre a pénzügyi javaslatok tárgyalan­dók első­sorban. És ezeket nem kell zavarni semmiféle közigazgatási vagy más kérdéssel. Ghyczy javaslataiban a 21-es bizottság 9-es albizottságának alapeszméjét, sőt úgyszólván m­i­n­­den kívánságát akarja valósítani. Ezért szervezi egyik javaslatában az egyenes adók kivetését és beszedését egyenlő alapon. És magát az ismét helyeselni lehet, mert legnagyobb anomáliáink egyike volt az, hogy valahány együ­­zes adónk volt, az külön bizottságok által volt ki­­sebb és különböző módon felosztva. E tekintet­ben az egyszerűsítés nemcsak igazságos intézke­dő lesz, de pénzügyi előnyökkel is fog járni ; afelől a velejáró megtakarítások, másfelől az adóslap kipuhatolásának biztosabb módja által, mert, h­a a különböző vagyon és jövedelmi ágak ugyan­ion bizottság által lesznek kezelve, akkor a kiá­rhatolás biztosabb, pontosabb lehet. De hogy a kormány befolyása az adókivetési bizottságban túlságosan lesz emelve és hogy a vezett adófelügyelők (bár szabatosabb, tisztán ellenőrzési hatáskörrel, szükségesek) mindenütt je­­-“­lló, minden be­avatkozó, folytonosan utazó és sem található költséges uj közeget fognak ^«"i. arra nagy gyanúnk van. Az adóalapok uj terv szerint lesznek beoszt­­'­a­laid ^3 házadó megmaradnak, de a rész­­úttársulati- és kamat jövedelem-bánya, továbbá k­ieset-adó elkülönített alappal fognak bírni; t, hogy mennyiben felel meg az igazságos adó­­józan nemzetgazdaság kettős követelményc­­■ csak akkor leszünk képesek megmondani, mi­­°r az egyen javaslatok előttünk lesznek. I)e hogy Ujo^i Behajózási személy­ szálltásra terveit ^1­­a és teherszállításra szándékolt 2—5w/0 adó 1 *°?14 azt. a harmadfél milliónyi eredményt „­ajtan'i a mit Ghyczy attól vár, az ép oly fi­­aggodalom, mint az, mely a for- 10 ^ kereskedelem ebből származó akadályait ^idi 18?emel^tt­e attól, hogy ezek fejlődését n -VOzn', versenyképességünket csökkenteni fog­­a l*l*be vett forgalmi adó. Az adórendezésen kívül másik eszméje Ghy­­■rCk & ta*tHr^koskodás. Na már ebben egyet­­tJt- Ve'6, örömmel olvastuk azt, hogy ajö-I,l '^U,^etben mindenik miniszter tetemes meg­inti i!°kat f°8 felmutatni- 8öt Gbyczy mé®11 teo '­kama,garantiában is tetemes törléseket fog , m­ert revideáltatja a kamatgarantiát élvező kvn kiadási budgetet, és hisszük is hogy pon­tni** en^r*^8 mellett itt jókora összeget lehet az zsebébe megmenteni. »di­g az mit mi régen követeltünk, mert a ki­­nok növekedése okozta defic­itünket, miután ál­lami adózásunk eléggé fel van csigázva — tehát a bajt ott kell orvosolni, a­honnan eredt, mert a mostani beosztással állami pénztárunk Danaidák hordója, hiába töltjük azt — mégis üres lesz min­dig, lévén rajta sok oly nyílás, mely törvény és józan gazdálkodási elvek szerint nem kellene hogy legyen. Ha Ghyczy ezeket a nyílásokat betölti — akkor megmenti az országot. És ebben minden becsületes ember osztatlan tetszésével és pártolá­sával fog találkozni ! H. S. — A keleti vasút ügyében kiküldött albizottság 2-dik jelentése, az együttes pénz­ügyi és vasúti bizottsághoz kiadatott. A terjedel­mes munkálatból ezúttal csak a legfőbb mozzana­tokat említjük föl. A­mi a kormány eljárását illeti, az albizott­ság azon nézetben van, hogy „a keleti vasúttársu­­lat engedélyezésénél nem tartatott meg a kellő óvatosság,“ s hogy „a társaság alakulása nem volt szabályszerű“. A­mi a párisi szerződést illeti, „saj­nos dolog“, hogy a vasúti építészeti igazgatóság oly sokáig késlekedett jelentésével, melyben a szerződés némely pontjait bírálván, felettök kár­hoztató ítéletet mond, de épen azon legfőbb hiányra, melyre nézve mint oly szakközeg, mely kiválólag azon kérdéssel foglalkozott, t. i. az építési tőké­nek az egyes szakaszok közötti mikénti felosztá­sára a közlekedési minisztériumot figyelmeztetni elmulasztotta,­­ holott csak kevéssel azelőtt, Hollán és Thommen válaszai szerint, a tervek meg­­bírálása, valamint a természettel leendő összeha­sonlítása úgyszintén a költségvetés is Altala lett elkészítve ; e szerint tehát épen az építészeti igaz­gatóságnak birtokában kellett lennie mindazon adatoknak, a­melyek szerint az építési tőkének egyes szakaszok közötti vitás felosztása megbírál­ható, sőt az általános tervezet alapján kiigazítható lett volna. Ez tehát említett jelentésben — mondja az albizottság — oly hiány, melyet hallgatással nem mellőzhet. Különben e hiányos jelentés, mely 1870. ja­nuárban érkezett a pénzügyminisztériumhoz, ott nem tárgyaltatott az akkori államtitkár beteges­kedése s halála miatt, gr. Lónyay pénzügyminisz­ter távozása idejéig. A közlekedési minisztérium­ban, — folytatja a jelentés — nem tudhatni mi okból, ezalatt más nézet nyert túlsúlyt, jelesen Nyiri mint tanácsos véleménye fogadtatott el, a­mely szerint a párisi szerződések a társaság bel­ügyeinek decretáltattak s így érdemleges elinté­zést nem is nyertek. Hogy ezen be nem avatko­zásnak mily káros következményei lettek, az rész­letesen elsoroltatott az albizottság első jelentésé­ben s itt ismétlésekbe bocsátkozni nem akar az albizottság, azokat csak mint constatált tényeket említi föl. Hibának nevezi továbbá a bizottság, hogy az 1869. márt. 8-án tartott alakuló gyűlésen a kor­mány nem képviseltette magát. A kormány kép­viselőinek működését általában homály fedi: mű­ködésüknek, ellenőrzésüknek,a törvény által szabott hivatás teljesítésének semmi nyoma sincs, mely el­járásnak oka a kormány által elfogadott azon ma­gatartás, mely ezen esetben a kellő óvatosságot és körültekintést nélkülözte. Mulasztásnak tekinti továbbá az albizottság, hogy a kormány a társulat és Waring közötti egyez­ség tárgyalásai alatt gyors eljárásr , elegendő erélyt a vállalkozóval szemben nem tanúsított. Lehetetlen azonban ezen alkalommal el nem ismerni — mondja a jelentés — hogy voltak ese­tek, midőn épen a vállalat iránti jóakaratból, az ügy s az állam érdekeinek előmozdítása tekinte­téből tétettek intézkedések, a­melyek a bizottság utólagos bírálata szerint nem voltak helyeselhetők, mint pl. az előlegek adása a törvényhozás közben­járása nélkül, de szükségesnek is tartja az albizott­ság továbbá még constatálni, hogy olynemű mu­lasztást vagy cselekményt, mely a kormány ak­kori tagjai irányában a törvényhozás részéről vizsg I­gálátót, vagy más szigorúbb eljárást igényelne, egész vizsgálódása folyamában nem tapasztalt. A régi közigazgatási vita. A belügyminisztériumban folynak a tanács­kozások a közigazgatás tervezetéről, a tanácsko­zásra meghívott fő- és alispánok között. És e ta­nácskozásokban is az a régi vitás kérdés merült fel, hogy a jó közigazgatás önkormányzati, válasz­tott közegekkel lehetséges-e vagy csakugyan az állam által kinevezett hivatalnokokhoz leszünk kénytelenek folyamodni, ha azt akarjuk, hogy köz­­igazgatásunk jó legyen. A túlnyomó többség az önkormányzat és választott hivatalnokok mellett nyilatkozott, de a kissebbség argumentumaira mégis ki kell terjesztenünk figyelmünket. Külön­ben ez argumentumok nagyon öszmeretesek. A bel­ügyminisztériumban is csak azt hangsúlyozták, hogy ha nem a kormánytól fognak függni a köz­­igazgatási hivatalnokok, akkor a kormány politi­kailag elég erő felett nem fog rendelkezni és a közigazgatás elég gyors nem lesz. sőt az önkor­­mányzat egyes decentralizált fészkeiben a nemze­tiségi államellenes agitatiónak is állandó tanyá­ja lesz. Ez állítások egyfelől a jelenlegi állapot va­lódi tényezőit ignorálják, másfelől oly feltevések­re építenek, melyeknek bekövetkezése nagyon ké­tes. Hogy a közigazgatási gyorsaság épen nem függ a hivatalnokok kormányi kinevezésétől, bizo­nyítja Francziaország példája, melynek közigazga­tása sem gyorsaság, sem becsületesség tekinteté­ben nem a legjobb hírben áll — a nagy centra­lizáló daczára. És, ha ez ellen azt vetik, hogy a kormánytól való kinevezés még nincs szoros összeköttetésben a centralizatióval, hogy lehet decentralizált, szabad h­atásköre a kormány által kinevezett hivatalnoknak is — ennek valószínű­ végén egyátaljában nem kételkedünk, de, hogy tényleg ez eszmény sehol sem valósult meg, az kétségtelen igazság. És, ha valósítni lehetne: mivel nyújt jobb biztosítékot a kormánytól kinevezett, de önálló hivatalnok a gyorsaság és pontosság tekintetében a választott hivatalnoknál? Épen semmivel. Hisz a bírói hatáskör sokkal kevesebb önkényre, mu­lasztásra nyújt alkalmat és jobban is megfelel a kinevezésnek és mégis nincs ember az or­szágban ki azt merje állítani, hogy igazságszol­gáltatásunk jobb, bírói karunk képesebb az­óta, mióta a bírói állomások kormányi kinevezés­től függnek. Mi lenne közigazgatásunk személyze­téből, ha ez is kinevezéstől függne? Csak kortes­­csapat és semmi nem egyéb. A­mi a nemzetiségi szempontot illeti, e tekintetben igen kevés törvényhatóság van, mely­nek többsége, tehát hivatalkara a magyar nemze­tiség ellensége. És akár a magyar állam, akár nemzetünk ellen elkövetett bármely sértés vagy agitatió elfojtását nem egy­es hivatalnok haza­­fiságának jóakaratától és tetszésétől kell feltéte­lezni , hanem az egész kormány­rendszertől és törvényeinktől. És ha a tót vármegyékben már most is sikerült a pánszláv gymnáziumokat megsemmi­síteni, azon rendes eszközökkel, melyeket az önkormányzat és egyházi autonómia nyújt, még inkább módunkban lesz az, ha az önkormányzati hivatalnok felelőssége és a felekezetek feletti kor­­mányi ellenőrzés törvény által szabályozva lesz. Erre van szükség és örömmel értesülünk, hogy a belügyminisztérium kebelében folyó tanács­­kozmányokban felmerült a közgyűlés és állandó választmány hatáskörének és egymáshoz való vi­szonyának szabályozási eszméje. Sőt még nagyobb örömünkre szolgál, hogy a fő- és alispáni hivatal hatáskörének szabályozása és egym­áshozi viszonya is szóba fog jönni. Mert, hogy nem az ön­kor­m­­á­n­y­z­a­t természetében van a közigazgatás ro­­szasága, arról bizonyságot tesz Anglia, mely év­századok óta virágzik és halad önkormányzat mel­lett, eőt ennek következtében, de rejlik a baj a hatáskörök szétforgácsolásában és a felelősség­nek teljes hiányában. Ha az állandó választmányt átalakítjuk közigazgatási bírósággá, ha a közgyű­léstől a gyorsan elintézendő dolgok ráruházhatnak , ha a rendőri és adóvégrehajtást ellenőrzi, akkor gyorsabban lesz kezelve az­ önkormányzat által is a közigazgatás. . . . Természetes, hogy még két lényeges kelléket kelle végre valósítanunk. Egyik a h­i­v­a­­tali qualifikátió megszabása és a hi­vatalnokok nagyobb önállása, megfelelő szigorú felelősségre vonhatás mellett. Másik az élethosz-­sziglan tartó hivatalok szaporítása, mert a köz­­igazgatási hivatalnoknak is kell állandóság és biz­tonság. Ha az egyházi autonómiát nem rontja a papválasztás, bár hivatala élethossziglan tart — nem fogja rontani az önkormányzatot sem. A kormányi kinevezés barátai még az állam politikai erősítését tartják szem elő­, midőn a közigazgatási hivatalnokok kinevezését ajánlják. Ennek a czélnak a főispáni hivatalnak üres, tét­len méltóságból valódi végrehajtó közeggé való átala­kítása felel meg, és nem minden hivatalnok kinevezé­se. Mert a p­o­l­i­t­i­k­a­i erőt a kormányban és exponált közegeiben kell keresni és ez erő épen nem­­ abban található, ha az apró-cseprő ügyekkel is ezek foglalkoznak — hanem, ellenkezőleg, a köz­­igazgatási ügyeknek decentralizációjában, és tisz­tán a politikai ügyekre való figyelmében ke­resendő. Mert eddig épen azért volt tehet­e­te­len nemzetiségi szerópontból a kormány, mert el volt halmozva figyelme mindenféle oly ügygyel, melyek sokkal inkább másodrangú ügyek, hogysem velük kellett volna foglalkoznia. Egy ország kormányát, csak országos ügyek illetik meg, védelmezze haladásunk és nemzeti­ségünk nagy érdekeit és ne foglalkozzék minden­féle apró közigazgatási kérdéssel. H­a i­l­y szempont­ból lesz megoldva a közigazgatási reformokkor fog a czélnak megfelelni. De ne bántsuk az önkor­mányzatot, mely oly soká megvédett, fentartott. Gróf Mikó Imre megnyitó beszé­de a dévai gazdasági vándor­gyűlésen. Tisztelt gyülekezeti „Segíts magadon, és az Isten meg fog segíteni.* Ezt tartja a franczia köz­mondás. Alkotmányos életünk szünetelése alatt bő alkalmunk volt e mondat igazságáról meggyőződ­nünk : midőn egy irántunk ellenséges indulat a kor­mány nem bajaink orvoslását vagy legalább köny­­nyítését, hanem azoknak inkább súlyosbítását tartó feladatának. Úgy szellemi, mint anyagi tekintetben ma­gunknak kell e gyenge erőnkhöz képest magunkon segíteni. Ily elhagyatott helyzetünkben mindenki át­látta, hogy érdekeink előmozdítására valamit ten­nünk kell, ha a végmegsemmisülést elkerülni akar­juk. Elszigetelten álló egyesek ereje — lett lé­gyen az magában bármily tekintélyes — egy ily nagy czél elérésére elégtelen lévén: a közösen ér­zett szükség felébresztő nálunk is az üdvös tár­sulási eszmét. így keletkeztek rendre különféle egyesülete­­teink, szellemi és anyagi érdekeink ápolására, így ébredt új életre a kedvezőtlen viszonyok nyomása alatt már-már véghanyatlásnak indult és tétlen­ségre kényszerült erdélyi gazdasági egyesület is. Hazánkfiai készséggel hozták meg e czélra áldo­zatfilléreiket, és egyesületünk újra felvehető mű­ködésének megszakadt fonalát, és csendben bár és szerény körben, folytathatja működését; és ha ra­gyogó sikereket nem is képes felmutatni, de némi önérzettel elmondhatja, hogy gyenge erejéhez ké­pest lendített még­is valamit és tett gazdasági állapotaink érdekében. Nem szándékom ezeket itt bővebb előadás­ban érinteni; egyet azonban még­sem hallgathatok el , értem azon örvendetes előhaladást, mely az utóbbi időkben szőlőtermelésünk és borászatunk tekintetében történt , ugyanis a külföld előtt ez­előtt ismeretlen boraink, a Parisban, Bécsben és Londonban tartott világtárlatokon és más külföldi tartományi kiállításokon nemcsak elismerésben, de első fokú kitüntetésekben és jutalmakban is részesültek. Úgy, hogy a külföld teljesen méltány­­lólag ismeri már borainkat, és csak lankadatlan szorgalom és kitartás kell,­­­­iztosan remélhetjük, hogy borászati iparunk nemzetgazdaságunk egyik hatalmas tényezőjévé váland. Törekvéseinknek sikerét pedig annál bizto­sabban várhatjuk, mert helyreállított alkotmányunk védszárnyai alatt sorsunkat magunk intézzük, és nem mint a fennebb érintett sanyarú években .

Next