Magyar Polgár, 1874. július-december (8. évfolyam, 146-297. szám)

1874-11-25 / 269. szám

269 dik arám Vili évfolyam. Kolozsvárit, 1874. ezereda, november 25. POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egészéire ..............................16 ft. — kr. Félésre........................................8, — „ Egy negyedre......................... 4 „ — „­­ Egy hónapra .........................1 , 60 . SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceumi nyomdában K­Iadóhivatal : A lyceumi nyomda „központi irodájáéban főtér gr­itf vrj Teleki Domokos-hoz. '<­] HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasábozott garmond sor éra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. .9* “2 S* NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 95 kr. Reclamok: hirfünérbe soronként i frt. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 24 Az új domestika. A kormánynak már sokféle terve volt a me­gyei házi-pénztár helyreállítására nézve. Magával a háziadó kulcsával nálunk általában nem sokat törődnek, ést természetesnek találják azt, hogy az az állami adók pótadója legyen, hogy más alakjára nem is gondolnak. De az a­mi leg­több főtörést okozott a kormánynak , az a mos­tani államsegélynek mi módon való leütése a vár­megyék adóalapjából. Először azt tervelék, hogy egyszerűen elengednek a megyéknek adójukból annyit, a­mennyi segélyben 1870-ben részesültek. De ez nagy aránytalanságokra vezetett volna, mert az esetleges államsegély semmi arányban nem ál­lott a megyék adóképességéhez (vagy jobban mond­va adóalapjuk nagyságához) és közigazgatási szük­ségeikhez. Később felmerült az a terv, hogy ne is engedjenek el az adó­alapból semmit ; tartsa meg az állam a megyék költségét a maga szükségeire; hadd keressenek ezek más fedezetet, saját szük­ségeikre. Ez nem jelentett volna egyebet, mint 4,5 millióval az ország terhét felemelni. Végre a kormány beterjesztő törvényjavasla­tát, mely hivatva lenne e kérdést megoldani, de bátran állíthatjuk, hogy csak bonyolultabbá teszi azt. Ugyanis ebben a kormány véglegesen állami kiadássá teszi a rendőrségi költségeket és az en­­nek megfelelő fedezetet a megyéknek el sem en­gedi, hanem elvonja. Továbbá kijelenti a javaslat hogy a többi költségek felét ezentúl is a kormány fogja nyújtani a megyéknek. Ezek pedig többi szükségeik fedezésére 10°­, pótadónál többet ki nem vethetnek és a mely megye ebből megélni nem képes, az beolvasztatik más megyékbe. Ez alapon már a javaslat átmenetes intézkedései közt ki van mondva az erdélyrészi megyék közül Z­aránd és Felső-Fehér, Kővár- és Naszódvidék, Maros,­­Aranyos és Udvarhelyszékek megszűnése. Nem akarunk arról beszélni, hogy a törvény­hatóságok megszüntetése közigazgatási és önkor­mányzati szempontból mennyiben helyes, csak azt hangsúlyozzuk itt, hogy minden olyan kikerekítés, mely nem e szempontokból indul ki, nem e mérték­kel mér, már alapjában helytelen és ha vé­letlenül vezet is jó eredményre, ez nem lesz a rendszabály érdeme. A­mi magát a javaslat alapeszméit illeti, azok­­ alapjukban hibásak. Az hogy a rendőrség állami legyen-e vagy nem, még el nem döntött kérdés — tehát annak költségeit sem veheti át végképen az állambudgetbe a kormány, de a javaslat nem csak ezt határozza el, csak úgy mellékesen , de kimondja azt is még azon megyékben is, melyek­ben eddig a közbiztonsági költségek a többi kia­dások között számoltattak el, ezúttal külön fognak a kormány kizárólagos ellenőrzése mellett, elszá­moltatni. Tehát mintegy kiszakítja a törvényható­ságok hatásköréből e költségeket és ezek pénz­ügyeibe két­féle számadást hoz be, az ügyek egyik ága a kormány, a többi a törvényhatóság ellenőr­zése alatt lesz elszámolva. Ez nem hogy előmoz­dítaná a vármegyék pénzügyi önállását, nem hogy a domestikát alapítaná meg , hanem még egyolda­­lúbbá és bonyolultabbá teszi a kormány és önkor­mányzat közt a pénzügyi viszonyt. Még bonyolultabbá lesz e viszony a házi pénz­tári alap teremtése által. Az állam (a rendőrségi költségeken kívül) a költségek felét fedezi saját jövedelmeiből a mostani segély arányában ; elen­ged a megyék adójából, az 1872—74 iki segély­­átlag alapján, annyit, a­mennyi e költség felének felel meg, az így támadt fedezeti hiányt a törvény­hatóságok 10% pótadóból kötelesek fedezni. De hátha már egyszer maga a kormány hibás aránynak tartotta azt, hogy az adóból annyi en­gedtessék el, mennyi az államsegély egész ö ösz­­szege: javul-e az arány, ha ugyan e mér­tékben ennek csak fele üttetik le az adó­ból? Azt hiszem ezt senki sem állíthatja. Tehát ennélfogva: a vármegyék adóalapja (az adó­el­engedés útján) nem lesz egyenlő mértékben do­tálva, iletőleg a költségek fedezésére a domestika számára igénybe véve , mert a megyék adóalap­jukhoz épen nem arányos adóelengedésben fognak részesülni, és így már ez okból is nagyon kü­lönböző arányban lesznek kénytelenek a megen­gedett pótadókat igénybe vetsli. Ez intézkedés ál­tal tehát első­sorban a házipénztár alapja van megrontva, de másod­sorban megrontja an­nak önállását azon intézkedés, hogy a költségek csak egy része lesz általa fedezve, de­ azok leg­nagyobb részének fedezete a régi módon lesz megtartva. De így önkénytelenül jut az ember eszébe az a kérdés , hogy hát tulajdonképen mit ér el a kormány, vagy jobban mondva az ország ezzel a rendszabálylyal ? Helyre lesz-e ellítva a házi pénz­tár? Épen nem­­ lesz ugyan házi pénztár i­s , de fenmarad a régi viszony is az állam és önkor­mányzat pénzügyei közt. De hát ez volt-e a czél ? Épen nem. Mert hisz az országgyűlés és az egész or­szág azért sürgette a megyei házi pénztárak fel­állítását, hogy végre-valahára szűnjön meg a kor­mány pénzügyi gyámkodása a vármegyék felett, mely nemcsak hogy az állam-budgetet terheli illetéktelen kiadással, de a­mi fő: a vármegyéket is, az ország terhére, nagyon aránytalnul részesíti segélyezésben. Azt várta az ország, hogy egyfelől ez igazság­talanság szűnjön meg, másfelől a vármegyék is takarékosabban rendezhessék be pénzügyeiket. A kormány javaslata egyik czélt sem biztosítja, sőt az eddigi viszonyt még bonyolultabbá teszi. Hanem e helyett: helytelen alapon praejudikál a rendőrség elvi kérdésének és a kikerekítés, nem adózási, ha­nem tisztán önkormányzati, közigazgatási szem­pontból megoldandó kérdésének. H. S. tani. Végül Ghyczy azon kérdést intézte a bizott­sághoz : kész e elvben olyan törvényjavaslatha járulni, mely bélyeg- és illeték kiszabá­si külön hivatalok felállítását ezé­­­o­z­z­a. A bizottság némi eszmecsere után elv­ben elfogadta a miniszter ezen ter­vét. Ezzel a mai ülés véget ért. TÁRCZA: Nem jó az asszonynyal tréfálni. (Elbeszéli egy huszártiszt) Írta: jí. ^APP JfíIKLÓS. Ezredem Milanóban volt s az egész tisztikarban csak egyetlen egy olyan bátor ember találtatott, ki meg mert nősülni. Egy­szer hazament hat heti szabadságidőre, s ez­alatt otthon meghódított egy szép magyar ifjú özvegyet, katonás rövidséggel megkérte a kezét, harmadnapra oltárhoz vezette, s egy hét múlva nem győztünk eleget gratulálni jóizlésének, két hét múlva a szép asszonyba volt bolondulva az egész tisztikar- s egy hó­nap alatt tizenkét párbajt vívtunk érette. Az egyiknek én voltam a hőse. Egy rosszul parírozott vágás ágyba fektetett. Béke­­tűréssel viseltem sebemet, s arról ábrándoz­tam, hogy a szép asszony talán megilletődés­­sel fogadta esetem hírét, tudakozódik bizo­nyosan állapotom felől s az sem lehetetlen, hogy midőn megtudta, hogy egy ilyen ifjú élet volt koczkára téve az ő szép szemeiért, talán titokban meg is könyezett! Boldog voltam, hogy szenvedhettem éret­­tet Ha azt kívánta volna hogy feltépjem sebei­­met s szemei előtt engedjem elfolyni ifjú vé­remet, megtettem volna habozás nélkül, s boldog mosolylyal haltam volna meg. Erősen a szívemre vettem azokat a szép fekete szemeket. D­e ha az igazat kell hogy beszéljem, nem is láttam én sem az előtt sem azután ilyen fekete szemeket. Nem képzelek olyan ellenséget, mely úgy meg tudjon engemet ver­ni, mint ez ez asszony a szemeivel. Az első tekintetére el voltam kárhozva, meg voltam igézve mint a kis gyermek, s ébren és ál­maimban ott ragyogtak előttem; azok a nagy fekete gyémántok nem engedtek megpihennem. Pedig hát azok soha sem lehettek az enyimek. A férje legkedvesebb barátom volt. Egy derék mivelt katona, egy áldozatkész barát, s maga a megtestesült gyöngédség. Ezeken felül egy kerek milliónak az ura. Csak sportot csinált a katonáskodásból. A felesége pedig egy olyan okos asszony volt, hogy az apja helyett legalább tízszerte különb főispán vált volna belőle. Ismertem az anyját is. Az is olyan tűzről pattant kis me­nyecske volt. A corpus jurist könyv nélkü­l is­merte, a férjének ő csinálta a markális gyű­lésekre a beszédeket, s jaj volt annak a tiszt­viselőnek a ki valami hivatalos baklövést kö­vetett el, mert az hamarább állott ágyúgolyó­im elé, minthogy a főispánná szemei elé ke­rüljön. Mikor a leányát oda­adta az én Tolnai barátomhoz, röviden csak annyit mondott ne­ki : Kedves öcsém uram, a leányom önbe szeretett, tegye boldoggá, hogy panaszt ne halljak, mert ha Milanóba kell mennem a leányom után, szétverem az egész regement­jüket ! Persze erre a fenyegetésre semmi szük­ség, úgy szerették egymást, hogy majd két­ségbe estem miatta. Egyszer azt találtam mondani, hogy en­nek a szép asszonynak egy csókjáért főbe tud­nám magamat lőni. Ez ugyan bolond beszéd volt, de ezért Az adóügyi bizottság nov. 22-én folytatta , be is fejezte a közadók kezeléséről , behajtásá­ról szóló törvényjavaslat tárgyalását. A tárgyalás a 144 § nál vette kezdetét. Csak a végrehajtói in­tézmény körül fejlődött ki élénkebb vita. Ghyczy kijelente, hogy ő sem egész terjedelmében akarja az intézményt fentartani.Végül Tisza Kálmán azon indítványa lön elfogadva, hogy a miniszter rendeletileg intézkedik ez ügyben, s ha 2% nem elegendő az adóbehajtásra, e czélra töb­bet is fordíthasson. Ezután az egész javaslat tár­gyalása csakhamar befejeztetett. A többi törvény­­javaslatok tárgyalása a következő sor­rendben fog történni: Először a szállítási és forgalmi eszközök — ezután a bélyeg- és bor-, valamint a húsfo­gyasztási, erre a ház-, bánya , tőkekamat; a nyilvá­számadással tartozó társulati adó ; a kereseti s végre a fényűzési czikkekre vetendő adóról szóló törvény­­javaslatok fognak tárgyaltatni. Minthogy a pénz­ügyi bizottság legközelebb a pénzügyminiszter bud­­getét veszi elő, nehogy a két bizottság egyszerre ülésezzék, kimondatott, hogy az adóügyi bizottság ezután mindenkor délután öt órakor fog ülést tar­m­égis komolyan vette egy fiatal hadnagy (az is szerelmes volt bele) s kihívott bárbajra, felfogadtam természetesen s mint emlí­tem, rosszul fogtam fel egy vágását. A seb harántosan feküdt homlokomon. Igazi huszár­vágás volt. Mikor megnéztem magamat a tü­körben, úgy tetszett mintha még jól is állana. Van egy-egy olyan arcz, mely elég szabályos, elég szép, de azért mégis olyan mint a be­­végzetlen kép, valami hiánya van s egy művé­szi kéz egyetlen ecset­vonással helyrehozza. Ilyen volt az én arczom­on az a vágás. Csak arra voltam kiváncsi, hogy mit mondott az a szép asszony mikor megtudta párbajomat ? Nem sokáig kellett várakoznom, hogy kí­váncsiságomat kielégítsem. Az egyik pajtásom harmadnapra meglá­togatott azzal az újsággal, hogy az nap Tol­nainál volt ebéden. — És mit mondott a szép asszony ? — Semmit! — Semmit, épen semmit? Nem volt sem­mi megjegyzése ? — De igen. Mikor elbeszéltem a párbaj okát a férje felhívása folytán, elkezdett ka­­czagni úgy, hogy azokból a szép fekete sze­mekből a k­öny is kicsordult ! — Nevetett, komolyan nevetett ? — A­milyen komolyan csak lehet. — Ah, az egy kegyetlen asszony ! Többet aztán nem beszéltem erről az asszonyról. Megvallom ez a nevetés boszan­­tott, sőt többet mint boszúságot éreztem, — egyenesen sértett. Íme én koczkára tettem életemet, s ő egykedvűen k­i­n­e­v­e­t. Ha nem szól semmit, ha kárhoztat, ha megharagszik reám, ha azt mondaná hogy gyűlöl, ez nem bántana, de kinevet!­­­ Lássátok ilyen az asszony ! Éreztem magamban, hogy sohasem fogom neki ezt a nevetést megbocsátani. Ah, ha vissza tudnám torolni! Egy hónap múlva felgyógyultam s igye­keztem ezt az egész esetet elfelejteni, hanem az persze nem ment olyan könnyen, valahány­szor a tükörbe néztem s láttam sebhelyemet, mindig megcsendült fülemben az a gúnyos ka­­czagás........ Sokszor találkoztam azután vele, de töb­bet nem lelkesítettek a szép szemek. Egészen kigyógyultam. Az ember csak egyszer kaczagtat­­ja magát. Másodszor óvatosabbá lesz! Egészen megvoltam nyugodva, sőt még az sem hozott ki a sodromból, midőn meg­tudtam, hogy a szép asszony nagyon érzéke­nyen veszi neheztelésemet. Nem is gondolta meg, hogy egy nevetés is fájhat. Ah­, azok az asszonyok, azok a fekete szemű asszonyok ! Hogy gyűlölöm most őket! Egy esztendő múlva ez az én nyugodt állapotom fenekestül felfordult ismét! Az én Tolnai barátom meghalt!­­ A fekete szemű asszony újra özvegy lett. Láttam a koporsó után menni gyászru­hában. Szebb volt még mint valaha, — a szép szemek igazán kényeztek, de én a könyeken keresztül is hallottam még nevetését. Nem tudom neki megbocsátani. Égtem a boszúért! (Vége köv.) Külföldi politikai szemle. A franczia balközéppárt volt elnöke, Chris Brophie képviselő az Általános politikai helyzetről nyílt levelet ten közzé, mely egyszersmind vála­szul szolgál Louis Blanc egy levelére. Az ismert radicális képviselő ugyanis nemrég azon felhívást intézte volt a balközéphez, hogy a nemzetgyűlés összeülése után ne sürgesse az alkotmánytörvé­nyek megszavazását, hanem tisztán a kamra fel­oszlatását tartsa szem előtt, mert egyedül is áll az ország érdekében. Christophle úr épen az el­lenkező álláspontot foglalja el s határozottan ki­jelenti, hogy először is mindent meg kell próbál­ni arra nézve, hogy Francziaország végleges kor­mányformához jusson; azon nézetet is táplálja, hogy a nemzetgyűlés alkotmányozó jogát kétség­­bevonni nem lehet. A balközép programmját Chri­­stophis úr abban látja, hogy mindazon alkotmá­nyozó törvényjavaslatot, melyek a Broglie herczeg javaslatainak mintájára készültek, vissza kell uta­sítani, de a pártnak még­sem szabad engesztel­hetetlen állást elfoglalnia, sőt inkább támogatnia kell minden olyan ésszzerű javaslatot, mely a köz­társaság tényleges tételét törvényessé változtatni képes. Csak ha a nemzetgyűlés a mostani provi­­soriumnak véget vetni vonakodnék, kell a felosz­tást sürgetni. Ezen igen nagy ter­jedelmü és szel­­lemdúsan írt nyilatkozat mély és kedvező benyo­mást ten. A jobbközép lapjai is nagy elism­erés­sel nyilatkoznak róla s azt hiszik, hogy benne meg van az alap, melyen a jobb és balközép egye­­sülése létrejöhet. Hír szerint a kormány is igen engesztelékeny modorban akarja az új ülésszakot bevezetni. A minisztertanács 18-ai ülésében fog­lalkozott a kamrához intézendő üzenet megállapí­tásával ; az üzenetet Decares herczeg írta s azt mondja benne, hogy a nemzetgyűlésnek kötelessé­ge az alkotmányozó törvényeket megszavazni s a septenniumot törvényesen szervezni. . . . * .A ('■' . * 1 1 L ! ■ I­­­*1 t I i_/ l l‘____________

Next