Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-02-26 / 46. szám

IX. évfolyam. 46-dik szám. Kolozsvárt­, péntek, 1875. február 26. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre............................16 ft — kr. Félévre • •*•••••• 8« « Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ......................... 1 „ 50 „ "fin­n. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A 1 y c • u ni u y • m d á b a u. Ivladóliivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. ifj Tilski Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: " Ötször hasibozott garmond sor­sra, a­agy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. 1 NYILTTÉR soronként, amy annak helye 35 kr. Beduinok: hirfttzérbe­nőrönként 1 frt.Íj ír KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 25. A válság legújabb stádiuma. Tegnap (24-én) este fontos távirati hí­reket kaptunk a legbizhatóbb forrásból, a vál­­­ság legújabb stádiumára vonatkozólag. Azon kísérlet, hogy az új kabinetet Szlávy alakítsa meg, végképpn m­e­g­h­­­u­s­u 11. Február 24-én délelőtt dr. W­e­n­k­h­e­i­m­ Béla bízatott meg kormány ala­kulást próbálni. Wenkheim báró dél­után utár a legszorgalmasabban érintkezett a számbavehető egyéniségekkel. Mekkora si­ker koronázta fáradozásait, e pillanatban (esti 7 óra) még nem tudhatni. Sennyey Pálnak a kormányba lépése ma már semmi valószí­nűséggel nem bír, ellenben miniszterel­­nöknagy valószínűséggel dr. Wenk­heim Béla lesz. íme a tegnapról idáig terjedtek híreink. Azóta a helyzetnek ismét új képe alakulhat, mert ilyenkor minden óra fontos események szülője lehet. Nekünk a fusióval szemben, is­­­mételve kijelentjük, nincsenek vérmes remé­nyeink. Minden oldalról azt látjuk, hogy a volt Deák-párt hívei még ma is görcsös féle­lemmel szorongatják markukban a hatalmat, s nem mutatkozik semmi­­őszinte halom és áldozatkészség a kétségbeejtő helyzet gordiusi csomójának megoldására. Az sem lehetetlen, hogy a király Ő fel­sége minden oldalról kihallgatva a véleménye­ket,­­ azt az önként meg nem oldható csomót kettévágja. * Fővárosi levelek. Budapest, febr. 22-én 1876. Kedves barátom! Egy óra előtt vettük a biztos hirt, hogy a király leérkezett, ké­sőbb hogy Szlávyt és Bittót hivatta magához. Természetes, hogy a conjecturalis politika a jelen körülmények között igen tág tért nyer a legkülönbözőbb és néha legbizarrabb hírekre és felfogásokra , miután a hány ember any­­nyiféleképen festi magának hol derült, hol sötét színben a közel­jövőt. Vannak, kik okvetlenül szentháromságot vagy indiai trimurtit keresnek, s azt hiszik, hogy az általuk kiválasztott három államférfiú belépése nélkül nem is képzelhetni megállható minisztériumot. Az ilyenek mit sem gondolnak azzal, hogy e három férfiú Tisza, Lónyay és Sennyei között oly szétágazó elvi különböze­tek vannak, miszerint egyfelől együttmaradá­­suk állandóságát alig lehet remélleni, mig más oldalról ugyanezen eltérő elvek miatt együt­tes actiókra képtelenek s a kormány összes népszerűségét, melyre pedig most oly nagy szükség van, koczkáztatnák. A kevésbé me­rész conjectiók már csak két elviek, s hol Tiszát s Lónyayt, hol Tiszát és Sennyeit akar­ják együtt látni, én azonban azt hiszem, hogy ezen föltevések szintén alapnélküliek, mert ha valamikor, most van arra szükség, hogy a ke­letkezendő kormányban mindjárt a kezdetnél többféle irányt ne föltételezhessen senki. Nincs olyan combinatió, mely Tisza nél­kül kormányt tudjon képzelni, mi arra mu­tat, hogy a helyzet ura csakugyan ő. Ha ez így áll, nem állítom ugyan, hogy az egyönte­tűség kedvéért tehetlen és képtelen emberek lépjenek be a kormányba, de nézetem sze­rint nagy azonban eltérő elvű és nézetű ka­­pacitások nem egyenértékűek azzal, ha egy­öntetű s így gyorsan működő kormány jöhet létre. Azt sem hiszem, hogy Tisza Kálmán hajlandó lenne tőle még belügyi kérdésekben is messze eltérő férfiakkal ac­ióba lépni, any­­nyival kevésbé teszem fel, hogy állást vállal­jon oly kormányban, melyben a lejárt kor­szak lejárt kormányférfiainak többsége foglal helyet. E szerint csak két valószínű eshetőséget látok : vagy azt, magára Tiszára bizassék az új kormány megalkotása; vagy pedig, hogy melléje lehetőleg egyenlő nézetű és szerepeket még le nem játszott férfiak soroltassanak. Ennyit tájékozásul. * Jókai ötven éves jubileumát is megültük. Szép ünnepély volt, voltak írók és művészek elegen, lelkes és hangzatos toasztok; de en­gem azért ez ünnepély nem elégített ki — mert Jókait, az országnak ez időszerint első költőjét, valamivel több illeti meg. Talán a kormányzavaroknak lehet tulajdonítani, hogy az udvarnál a királyné kedvencz íróját senki se hozta szóba; de már azt nem tudom mi­nek, hogy az academia és „Kisfaludy-társa- ság“ többször koszorúzott tagját a magyar tudomány és szépirodalom oly gyéren tisz­telte meg látogatásával, hogy nevezetesebb ta­got alig láttam ott az öreg Toldyn kívül. Tá­volléte által tűnt ki a magyar magas aris­­tokratia is, mi bizony nem szép világot dorit az irodalom iránti érdekeltségére. A legérde­kesebb contingenst az írók és művészeken kí­vül kétségkívül az ünnepeltnek képviselőba­rátai képezték. Máskép szokott lenni külföl­dön, máskép még Ausztriában is, példa reá a Grillparzer-ünnepély. P. Szathmáry Károly. — A „Hon” írja febr. 23-ki kelettel : „A válságról legújabban csak annyit írhatunk, hogy sem Szlávy, sem Gorove ő felsége által kabinetalakítással meg nem bízattak, hanem csak a helyzetről tettek jelentést. Holnap fogja — ál­lítólag — a király Tisza Kálmánt fogadni, noha ma este még erről Tisza értesítve nem volt. Az ő nézeteit úgy is ismeri a király, reá csak a döntő peremben van szükség, ő felsége elhatározása hol­­naputánra (csütörtökre) várható a miniszterelnök­ségre nézve. Sennyey és Lónyay kimaradása a kormányból valószínű. Lónyairól hozzá közelál­­lók azt beszélik, hogy a jövő választásnál képvi­selőnek sem lépend föl s a főrendiházba fogja kérni meghívását.“ TARCZA. A végzetes álomkép. WILKIE COLLINS-tól. II. (Folytatás) Nem anyai ágon Dél-Francziaországból szár­mazik, s az ottani nők nagyon forró vérmérsék­lettel bírnak. Nem mondok többet. A férjek meg­értenek, de a nőtlenek kedvéért megmondom, hogy vannak életünkben pillanatok, mikor nem elég, hogy szeressük, tiszteljük nőnket, hanem minde­nekelőtt engedelmeskednünk kell akaratuknak. Nem parancsának engedve az ajtó felé for­dulok, mikor egy idegennel állok szemben, ki ész­revétlenül lopózkodott hátunk mögé. Az idegen kis termetű, álmos kinézésű, piros arczú ember, semmit mondó arczc­al és fénylő kopasz homlok­kal. Durva gyapjúkelméből készült nadrágot és tisztes korra mutató fekete kabátot visel. Ösztön­szerűleg érzem, hogy ez a vendéglős. „Jó reggelt uram!“ — monda a piros em­ber. „Egy kissé nagyot hallok, ön kiáltott az imént az udvaron?* Mielőtt felelhetnék, nem közbeveti magát. A vendéglős hallásához idomított éles hangon tu­,­dakozódik a szalmán fekvő ember kiléte felől „Miért beszél oly rettenetes dolgokat álmában? nős-e vagy nőtlen? Szeretett-e valaha valami gyil­kos nőt? milyen kinézésű ezen nő? valóban meg­­akarta-e őt gyilkolni, vagy nem? Röviden kedves házi ur! mondja el az egész történetet.* A kedves házi ur álmos arczczal hallgatja végig Fairbank asszonyt, s azután ily módon hozza ki magát a hínárból: „Neve Raven Ferencz, vallásra nézve füg­getlen methodista; mult születésnapján volt 45 éves és szolgálatomban áll. Ez az ő története.“ Nem déli heves vére lábának egy indulatos roppantásában nyilatkozik. A házi ur álmosan megfordul, s az udvaron álló lovakra tekint: „Szép egy pár ló, kívánja-e uram, hogy istállóba vigyem ?“ Én igenlőleg intek, mire ő meghajtotta magát, s nőmnek kedvesked­ni akarván, ismétli előbbi szavait: „Megyek, fel­­költöm Raven Ferenczet, ki vallására nézve függet­len methodista; utolsó születés napján volt 45 éves és szolgálatomban áll Ez az ő története.“ A házi úr érdekes elbeszélésének második kiadását is közrebocsátván, az istálóba lép. Mi őt kíváncsian követjük, látni akarva, hogy miként költi fel Raven Ferenczet és mi fog történni azu­tán. A vasvilla az istálló egyik szögletében áll, a vendéglős kezébe veszi, az alvó szolgához kö­zeledik és egykedvűen löki oldalba, mintha kaik­ba zárt vadállat volna. Raven Ferencz egy ordí­­tással ugrik fel fekhelyéről, vadul forgó szemek­kel tekint maga körül,­­ majd rögtön magához térve, egész lénye átváltozik és szolgai alázattal tekint urára. „Bocsánatot kérek, asszonyom! Bocsánatot kérek, uram!“ A hang és modor, melyben mentegetődzését előterjeszti, jobb nevelésben részesültnek tüntetik őt fel, mint a­milyet társadalmi állása gyanittat. Fairbank asszony érdeklődése rám is át kezd ra­gadni, s követjük őt az udvarra, hogy lássuk, mit fog tenni a lovakkal. A mód melylyel a ló sértett lábát megvizsgálja, azonnal meggyőz engem, hogy ért a lovak körüli eljáráshoz. Az állatokat csen­desen egy üres istálóba vezeti, nyugodtan hoz egy veder meleg vizet s a ló lábát belehelyezi. „A meleg viz lelohasztja a daganatot, azután majd bekötöm a lábát.* Mindent, mit tesz, értelmesen tesz, s minden, mit mond, a dologhoz tartozik, most nincs semmi visszataszító, semmi különös külsejében. Ugyanazon ember-e ez, kit álmában beszélni hallottam? ugyanazon ember, ki oly vad ordítással ébredt fel és gyanakodva hordta körül szemeit? Elhatároztam, hogy pár kérdést intézek emberemhez. III. „Van sok dolog ezen háznál ?“ — kérdem a szolgát. „Igen kevés uram,“ volt a felelet. „Van-e vendég a házban ?“ „A vendéglő egészen üres, uram.* „Azt hittem, hogy mindnyájan süketek , sen­kit sem bírtam felébreszteni.* „A vendéglős valóban süket, s a pinczér egy kiránduláson van.“ ) Ig­ni­­­s ön az istálóban aludt. Szo­­kott-e gyakran aludni napközben?“ A szolga megviselt arcza kissé elpirult, sze­mei most kerülik az enyimet. Fairbank asszony lopva megcsípi karomat , tehát mégis megtudunk valamit. Ismétlem kérdésemet, s most az ember felelni kényszerül. „Nagyon törődött voltam, uram­­ máskor so­ha sem szoktam napközben aludni.“­­ „Nagyon törődött volt.E szerint nehéz mun­kát kellett végeznie ?“ „Nem, uram.* „Mi volt tehát oka kimerültségének ? Révedezve és kedvetlenül feleli: „Egész éjjel fenvolt­m.“ „Egész éjjel ? Tehát valami történt a vá­rosban ?“ „Semmi sem történt uram.“ „Valaki beteg volt a háznál ?* „Senki, uram.“ Ez volt az utolsó felelet. Bármit kisértettem is meg, mit sem tudtam belőle kicsalni, leendői után lát s a ló lábát vizsgálja. Az udvarra megyek, hogy a vendéglőssel beszélhessek a bérlendő ko­csira nézve, melyen Farleigh Hallba szándékoztunk visszatérni. Nem a szolgával marad, s rám egy tekintetet vet, mely világos, hogy ezt teszi: „meg vagyok győződve, hogy én kiveszem belőle, mi­ért volt fenn egész éjjel , bizd csak őt rám !“ A kocsi­bérlés könnyebben sikerül, mint vél­tem. A vendéglősnek magának van egy lova és ko­csija s ő egy történetet mond el a lóról és a kocsiról, melyek egészen Raven Ferencz történeté­hez hasonlítanak, azon különbséggel azonban, hogy a ló és kocsi egyik vallásfelekezethez sem tartoz­nak. „A ló kilencz éves lesz közelebbi születés­napján , a kocsi már 24 év óta van nálam. Un­­derbridges Max úr nevelte a lovat, és Leovill S’oo­­ley készítette a kocsit. A ló és kocsi sajátom. Ez történetek. “ Ezen érdekes adatokat elbeszélve, kezdte a lovat felszerszámozni, s a kocsi kitolásá­ban magam is segédkezet nyújtottam. Épen mikor előkészüleinkben ennyire haladtunk, jött elő fair, bank asszony, s pár pillanat múlva a szolga is követte. Ez utóbbi a ló lábát bekötötte, s most­ készen áll, hogy bennünket Farleigh Hallba vi­gyen. Izgatottság nyomait látom arczán, miből nem oknélkül következtetem, hogy nőmnek sikerült bi­zalma megnyerésére a kulcsot megtalálni. Erre nézve titkon félrehívom és kérdést intézek hozzá. „Nos ? Kicsaltad-e belőle, hogy Raven Ferenc« miért volt len egész éjjel?“ Fairbank asszony a drámaírók hatásvadásza­­tát követte, a a­helyett hogy egyszerű igen, — vagy nemmel felelt volna, maga is egy kérdést intézett hozzám: „A hónap hányadik napja «*?■ „Márczius 1 j«.“ „Márczius 1 je. Percyl Ez Raven Ferenc« születésnapja.* Megkísértem e felfedezés iránt érdekeltséget tanuastani, de ez sehogy sem akar sikerülni. „Ferencz született* — folytató nem komo­lyan — reggeli két órakor.“ Román államsegély. Nemrég említettük, hogy a bukaresti román kamarák a brassói román gymnasiumnak 16,000 frtnyi államsegélyt szavaztak meg s e dolgot igen különösnek találtuk. Több lap jelzé megbotránko­zással a feltűnő eseményt s ma a „Közérdek” is hozzá szól. Elbeszéli, hogy a brassói román gymnásium eddig kapott magyar államsegélyt, de miután a magyar kormánynak valami Muresán nevű izgató tanácsára semmi befolyást nem engedtek a gymna­­siumra, tehát a segély fölfüggesztetett, a­mi egé­szen rendén volt. Eztán Bukarestbe fordultak segélyért s meg is kapták. A­­Közérdek­ erre igen helyesen megjegyzi, hogy azon a pénzen ma­gyar állampolgárokat nem fognak ne­velni, hanem teremteni fognak egy elé­­gületlen elemet és oly agitátorokat, a­kikkel még meggyűlhet a bajunk. Ez a 16 ezer­ért termékenyebb befektetés Romániára mintha százezreket költene hadseregére. Aztán így ír: „Vannak nekünk is Romániában testvéreink, kik üldöztetnek nyelvükben, vallásukban, kiknek iskolái, templomai bezárattak. A segélyt, az in­­terventiót parancsolná reánk a testvéri szeretet. — De a politikai ildom (1) elnyomatja velünk a testvéri vonzalomnak ezen parancsszavát. — Nem avatkozunk bele egy szomszédország belső dolgai­ba,­­ hagyjuk a csángókat, hagyjuk a moldvai magyarokat azon sorsnak vasmarka alatt nyögni, melyet számukra a romániai kormány teremt. Az üldözésnek, az elnyomatásnak hasonló mértékéről nálunk szólni sem lehet; a templomok s az isko­lák nyitva állnak, bárminő nyelven szólnak is ben­ne, s államsegélyben részesítjük a román feleke­zeti egyházakat és iskolákat, nem követelve, hogy magyarul beszéljenek, csak azt óhajtva, hogy ta­nítsák a közös haza szeretetére a népet s ez ifjú nemzedéket. És ez eljárásunkat Románia mivel viszonozza? Azzal, hogy egy egy agitár vészkiál­tására, mely alatt önző czélok lappanganak rende­sen, segélyt szavaz meg a magyarországi román iskoláknak. Nincs kedvünk az ily eljárást tűrni. Szt.­­István koronájának területén segélyt osztogatni s belengni az állam jogkörébe nincs joga egy szom­

Next