Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1875-02-26 / 46. szám
IX. évfolyam. 46-dik szám. Kolozsvárt, péntek, 1875. február 26. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Egész évre............................16 ft — kr. Félévre • •*•••••• 8« « Egy negyedre............................. 4 „ — „ Egy hónapra ......................... 1 „ 50 „ "finn. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A 1 y c • u ni u y • m d á b a u. Ivladóliivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. ifj Tilski Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: " Ötször hasibozott garmond sorsra, aagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 30 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. 1 NYILTTÉR soronként, amy annak helye 35 kr. Beduinok: hirfttzérbenőrönként 1 frt.Íj ír KOLOZSVÁR, FEBRUÁR 25. A válság legújabb stádiuma. Tegnap (24-én) este fontos távirati híreket kaptunk a legbizhatóbb forrásból, a válság legújabb stádiumára vonatkozólag. Azon kísérlet, hogy az új kabinetet Szlávy alakítsa meg, végképpn meghusu 11. Február 24-én délelőtt dr. Wenkheim Béla bízatott meg kormány alakulást próbálni. Wenkheim báró délután utár a legszorgalmasabban érintkezett a számbavehető egyéniségekkel. Mekkora siker koronázta fáradozásait, e pillanatban (esti 7 óra) még nem tudhatni. Sennyey Pálnak a kormányba lépése ma már semmi valószínűséggel nem bír, ellenben miniszterelnöknagy valószínűséggel dr. Wenkheim Béla lesz. íme a tegnapról idáig terjedtek híreink. Azóta a helyzetnek ismét új képe alakulhat, mert ilyenkor minden óra fontos események szülője lehet. Nekünk a fusióval szemben, ismételve kijelentjük, nincsenek vérmes reményeink. Minden oldalról azt látjuk, hogy a volt Deák-párt hívei még ma is görcsös félelemmel szorongatják markukban a hatalmat, s nem mutatkozik semmiőszinte halom és áldozatkészség a kétségbeejtő helyzet gordiusi csomójának megoldására. Az sem lehetetlen, hogy a király Ő felsége minden oldalról kihallgatva a véleményeket, azt az önként meg nem oldható csomót kettévágja. * Fővárosi levelek. Budapest, febr. 22-én 1876. Kedves barátom! Egy óra előtt vettük a biztos hirt, hogy a király leérkezett, később hogy Szlávyt és Bittót hivatta magához. Természetes, hogy a conjecturalis politika a jelen körülmények között igen tág tért nyer a legkülönbözőbb és néha legbizarrabb hírekre és felfogásokra , miután a hány ember anynyiféleképen festi magának hol derült, hol sötét színben a közeljövőt. Vannak, kik okvetlenül szentháromságot vagy indiai trimurtit keresnek, s azt hiszik, hogy az általuk kiválasztott három államférfiú belépése nélkül nem is képzelhetni megállható minisztériumot. Az ilyenek mit sem gondolnak azzal, hogy e három férfiú Tisza, Lónyay és Sennyei között oly szétágazó elvi különbözetek vannak, miszerint egyfelől együttmaradásuk állandóságát alig lehet remélleni, mig más oldalról ugyanezen eltérő elvek miatt együttes actiókra képtelenek s a kormány összes népszerűségét, melyre pedig most oly nagy szükség van, koczkáztatnák. A kevésbé merész conjectiók már csak két elviek, s hol Tiszát s Lónyayt, hol Tiszát és Sennyeit akarják együtt látni, én azonban azt hiszem, hogy ezen föltevések szintén alapnélküliek, mert ha valamikor, most van arra szükség, hogy a keletkezendő kormányban mindjárt a kezdetnél többféle irányt ne föltételezhessen senki. Nincs olyan combinatió, mely Tisza nélkül kormányt tudjon képzelni, mi arra mutat, hogy a helyzet ura csakugyan ő. Ha ez így áll, nem állítom ugyan, hogy az egyöntetűség kedvéért tehetlen és képtelen emberek lépjenek be a kormányba, de nézetem szerint nagy azonban eltérő elvű és nézetű kapacitások nem egyenértékűek azzal, ha egyöntetű s így gyorsan működő kormány jöhet létre. Azt sem hiszem, hogy Tisza Kálmán hajlandó lenne tőle még belügyi kérdésekben is messze eltérő férfiakkal acióba lépni, anynyival kevésbé teszem fel, hogy állást vállaljon oly kormányban, melyben a lejárt korszak lejárt kormányférfiainak többsége foglal helyet. E szerint csak két valószínű eshetőséget látok : vagy azt, magára Tiszára bizassék az új kormány megalkotása; vagy pedig, hogy melléje lehetőleg egyenlő nézetű és szerepeket még le nem játszott férfiak soroltassanak. Ennyit tájékozásul. * Jókai ötven éves jubileumát is megültük. Szép ünnepély volt, voltak írók és művészek elegen, lelkes és hangzatos toasztok; de engem azért ez ünnepély nem elégített ki — mert Jókait, az országnak ez időszerint első költőjét, valamivel több illeti meg. Talán a kormányzavaroknak lehet tulajdonítani, hogy az udvarnál a királyné kedvencz íróját senki se hozta szóba; de már azt nem tudom minek, hogy az academia és „Kisfaludy-társa- ság“ többször koszorúzott tagját a magyar tudomány és szépirodalom oly gyéren tisztelte meg látogatásával, hogy nevezetesebb tagot alig láttam ott az öreg Toldyn kívül. Távolléte által tűnt ki a magyar magas aristokratia is, mi bizony nem szép világot dorit az irodalom iránti érdekeltségére. A legérdekesebb contingenst az írók és művészeken kívül kétségkívül az ünnepeltnek képviselőbarátai képezték. Máskép szokott lenni külföldön, máskép még Ausztriában is, példa reá a Grillparzer-ünnepély. P. Szathmáry Károly. — A „Hon” írja febr. 23-ki kelettel : „A válságról legújabban csak annyit írhatunk, hogy sem Szlávy, sem Gorove ő felsége által kabinetalakítással meg nem bízattak, hanem csak a helyzetről tettek jelentést. Holnap fogja — állítólag — a király Tisza Kálmánt fogadni, noha ma este még erről Tisza értesítve nem volt. Az ő nézeteit úgy is ismeri a király, reá csak a döntő peremben van szükség, ő felsége elhatározása holnaputánra (csütörtökre) várható a miniszterelnökségre nézve. Sennyey és Lónyay kimaradása a kormányból valószínű. Lónyairól hozzá közelállók azt beszélik, hogy a jövő választásnál képviselőnek sem lépend föl s a főrendiházba fogja kérni meghívását.“ TARCZA. A végzetes álomkép. WILKIE COLLINS-tól. II. (Folytatás) Nem anyai ágon Dél-Francziaországból származik, s az ottani nők nagyon forró vérmérséklettel bírnak. Nem mondok többet. A férjek megértenek, de a nőtlenek kedvéért megmondom, hogy vannak életünkben pillanatok, mikor nem elég, hogy szeressük, tiszteljük nőnket, hanem mindenekelőtt engedelmeskednünk kell akaratuknak. Nem parancsának engedve az ajtó felé fordulok, mikor egy idegennel állok szemben, ki észrevétlenül lopózkodott hátunk mögé. Az idegen kis termetű, álmos kinézésű, piros arczú ember, semmit mondó arczcal és fénylő kopasz homlokkal. Durva gyapjúkelméből készült nadrágot és tisztes korra mutató fekete kabátot visel. Ösztönszerűleg érzem, hogy ez a vendéglős. „Jó reggelt uram!“ — monda a piros ember. „Egy kissé nagyot hallok, ön kiáltott az imént az udvaron?* Mielőtt felelhetnék, nem közbeveti magát. A vendéglős hallásához idomított éles hangon tu,dakozódik a szalmán fekvő ember kiléte felől „Miért beszél oly rettenetes dolgokat álmában? nős-e vagy nőtlen? Szeretett-e valaha valami gyilkos nőt? milyen kinézésű ezen nő? valóban megakarta-e őt gyilkolni, vagy nem? Röviden kedves házi ur! mondja el az egész történetet.* A kedves házi ur álmos arczczal hallgatja végig Fairbank asszonyt, s azután ily módon hozza ki magát a hínárból: „Neve Raven Ferencz, vallásra nézve független methodista; mult születésnapján volt 45 éves és szolgálatomban áll. Ez az ő története.“ Nem déli heves vére lábának egy indulatos roppantásában nyilatkozik. A házi ur álmosan megfordul, s az udvaron álló lovakra tekint: „Szép egy pár ló, kívánja-e uram, hogy istállóba vigyem ?“ Én igenlőleg intek, mire ő meghajtotta magát, s nőmnek kedveskedni akarván, ismétli előbbi szavait: „Megyek, felköltöm Raven Ferenczet, ki vallására nézve független methodista; utolsó születés napján volt 45 éves és szolgálatomban áll Ez az ő története.“ A házi úr érdekes elbeszélésének második kiadását is közrebocsátván, az istálóba lép. Mi őt kíváncsian követjük, látni akarva, hogy miként költi fel Raven Ferenczet és mi fog történni azután. A vasvilla az istálló egyik szögletében áll, a vendéglős kezébe veszi, az alvó szolgához közeledik és egykedvűen löki oldalba, mintha kaikba zárt vadállat volna. Raven Ferencz egy ordítással ugrik fel fekhelyéről, vadul forgó szemekkel tekint maga körül, majd rögtön magához térve, egész lénye átváltozik és szolgai alázattal tekint urára. „Bocsánatot kérek, asszonyom! Bocsánatot kérek, uram!“ A hang és modor, melyben mentegetődzését előterjeszti, jobb nevelésben részesültnek tüntetik őt fel, mint amilyet társadalmi állása gyanittat. Fairbank asszony érdeklődése rám is át kezd ragadni, s követjük őt az udvarra, hogy lássuk, mit fog tenni a lovakkal. A mód melylyel a ló sértett lábát megvizsgálja, azonnal meggyőz engem, hogy ért a lovak körüli eljáráshoz. Az állatokat csendesen egy üres istálóba vezeti, nyugodtan hoz egy veder meleg vizet s a ló lábát belehelyezi. „A meleg viz lelohasztja a daganatot, azután majd bekötöm a lábát.* Mindent, mit tesz, értelmesen tesz, s minden, mit mond, a dologhoz tartozik, most nincs semmi visszataszító, semmi különös külsejében. Ugyanazon ember-e ez, kit álmában beszélni hallottam? ugyanazon ember, ki oly vad ordítással ébredt fel és gyanakodva hordta körül szemeit? Elhatároztam, hogy pár kérdést intézek emberemhez. III. „Van sok dolog ezen háznál ?“ — kérdem a szolgát. „Igen kevés uram,“ volt a felelet. „Van-e vendég a házban ?“ „A vendéglő egészen üres, uram.* „Azt hittem, hogy mindnyájan süketek , senkit sem bírtam felébreszteni.* „A vendéglős valóban süket, s a pinczér egy kiránduláson van.“ ) Ignis ön az istálóban aludt. Szokott-e gyakran aludni napközben?“ A szolga megviselt arcza kissé elpirult, szemei most kerülik az enyimet. Fairbank asszony lopva megcsípi karomat , tehát mégis megtudunk valamit. Ismétlem kérdésemet, s most az ember felelni kényszerül. „Nagyon törődött voltam, uram máskor soha sem szoktam napközben aludni.“ „Nagyon törődött volt.E szerint nehéz munkát kellett végeznie ?“ „Nem, uram.* „Mi volt tehát oka kimerültségének ? Révedezve és kedvetlenül feleli: „Egész éjjel fenvoltm.“ „Egész éjjel ? Tehát valami történt a városban ?“ „Semmi sem történt uram.“ „Valaki beteg volt a háznál ?* „Senki, uram.“ Ez volt az utolsó felelet. Bármit kisértettem is meg, mit sem tudtam belőle kicsalni, leendői után lát s a ló lábát vizsgálja. Az udvarra megyek, hogy a vendéglőssel beszélhessek a bérlendő kocsira nézve, melyen Farleigh Hallba szándékoztunk visszatérni. Nem a szolgával marad, s rám egy tekintetet vet, mely világos, hogy ezt teszi: „meg vagyok győződve, hogy én kiveszem belőle, miért volt fenn egész éjjel , bizd csak őt rám !“ A kocsibérlés könnyebben sikerül, mint véltem. A vendéglősnek magának van egy lova és kocsija s ő egy történetet mond el a lóról és a kocsiról, melyek egészen Raven Ferencz történetéhez hasonlítanak, azon különbséggel azonban, hogy a ló és kocsi egyik vallásfelekezethez sem tartoznak. „A ló kilencz éves lesz közelebbi születésnapján , a kocsi már 24 év óta van nálam. Underbridges Max úr nevelte a lovat, és Leovill S’ooley készítette a kocsit. A ló és kocsi sajátom. Ez történetek. “ Ezen érdekes adatokat elbeszélve, kezdte a lovat felszerszámozni, s a kocsi kitolásában magam is segédkezet nyújtottam. Épen mikor előkészüleinkben ennyire haladtunk, jött elő fair, bank asszony, s pár pillanat múlva a szolga is követte. Ez utóbbi a ló lábát bekötötte, s most készen áll, hogy bennünket Farleigh Hallba vigyen. Izgatottság nyomait látom arczán, miből nem oknélkül következtetem, hogy nőmnek sikerült bizalma megnyerésére a kulcsot megtalálni. Erre nézve titkon félrehívom és kérdést intézek hozzá. „Nos ? Kicsaltad-e belőle, hogy Raven Ferenc« miért volt len egész éjjel?“ Fairbank asszony a drámaírók hatásvadászatát követte, a ahelyett hogy egyszerű igen, — vagy nemmel felelt volna, maga is egy kérdést intézett hozzám: „A hónap hányadik napja «*?■ „Márczius 1 j«.“ „Márczius 1 je. Percyl Ez Raven Ferenc« születésnapja.* Megkísértem e felfedezés iránt érdekeltséget tanuastani, de ez sehogy sem akar sikerülni. „Ferencz született* — folytató nem komolyan — reggeli két órakor.“ Román államsegély. Nemrég említettük, hogy a bukaresti román kamarák a brassói román gymnasiumnak 16,000 frtnyi államsegélyt szavaztak meg s e dolgot igen különösnek találtuk. Több lap jelzé megbotránkozással a feltűnő eseményt s ma a „Közérdek” is hozzá szól. Elbeszéli, hogy a brassói román gymnásium eddig kapott magyar államsegélyt, de miután a magyar kormánynak valami Muresán nevű izgató tanácsára semmi befolyást nem engedtek a gymnasiumra, tehát a segély fölfüggesztetett, ami egészen rendén volt. Eztán Bukarestbe fordultak segélyért s meg is kapták. AKözérdek erre igen helyesen megjegyzi, hogy azon a pénzen magyar állampolgárokat nem fognak nevelni, hanem teremteni fognak egy elégületlen elemet és oly agitátorokat, akikkel még meggyűlhet a bajunk. Ez a 16 ezerért termékenyebb befektetés Romániára mintha százezreket költene hadseregére. Aztán így ír: „Vannak nekünk is Romániában testvéreink, kik üldöztetnek nyelvükben, vallásukban, kiknek iskolái, templomai bezárattak. A segélyt, az interventiót parancsolná reánk a testvéri szeretet. — De a politikai ildom (1) elnyomatja velünk a testvéri vonzalomnak ezen parancsszavát. — Nem avatkozunk bele egy szomszédország belső dolgaiba, hagyjuk a csángókat, hagyjuk a moldvai magyarokat azon sorsnak vasmarka alatt nyögni, melyet számukra a romániai kormány teremt. Az üldözésnek, az elnyomatásnak hasonló mértékéről nálunk szólni sem lehet; a templomok s az iskolák nyitva állnak, bárminő nyelven szólnak is benne, s államsegélyben részesítjük a román felekezeti egyházakat és iskolákat, nem követelve, hogy magyarul beszéljenek, csak azt óhajtva, hogy tanítsák a közös haza szeretetére a népet s ez ifjú nemzedéket. És ez eljárásunkat Románia mivel viszonozza? Azzal, hogy egy egy agitár vészkiáltására, mely alatt önző czélok lappanganak rendesen, segélyt szavaz meg a magyarországi román iskoláknak. Nincs kedvünk az ily eljárást tűrni. Szt.István koronájának területén segélyt osztogatni s belengni az állam jogkörébe nincs joga egy szom