Magyar Polgár, 1875. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1875-01-14 / 10. szám

A legutóbbi kölcsönből, teljesittetvén ebből deczemberben a január 1 sei 0,600,000 írt fizeté­sek is, 1876-re harminczkét millió forint marad fennt. Ezenkívül az állam 1874. decz. 31-én tizen­két millió pénztári készlettel rendelkezett. (Itt megjegyzi a „P. N.“, hogy ez oly tetemes pénz­tári készlet, hogy ilyesmivel a magyar állam 1869 óta nem birt. Ha tehát — úgymond Ghyczy — a kölcsön­ből akarnák fedezni a deficitet, semmi sem volna egyszerűbb, mint azt mondani, hogy a 26 millió delyi­tet bőven fedezik az elősorolt tételek, azon an más utat ajánl, az ország iránti kötelessége más utat ajánlani. , Tudvalevő, hogy nálunk az adók igen egye­­netlenül folynak be. Az államnak nagy fizetései vannak az év első felében, az adsó nagyobb része pedig az év második felében foly be. Ha az elő­sorolt tételekből akarnók fedezni az összes kia­dásokat, az év első felében mind a 32, mind a 12 millió igénybe vétetik, de ez részben megté­rül az év második felében s 1876-ra mintegy hat millió marad fenn. . A pénzügyminiszter azonban a deficit fedezé­sének más útját ajánlja és pedig a következőt: A deficit 25 millió. Ebből 1875-ben 12 mil­liót a kölcsön által ajánl fedeztetni, mely összeg­nek fele új beruházás s kataszteri költség, másik fele azonban valóságos igazgatási kiadás. Fedezendő még 13 millió. Ennek fedezé­sére az adóemelést, vagy új adók behozatalát ajánlja.­­ A pénzügyminiszter ezután sorra veszi a képr,­háznak e részben már előterjesztett javas­latokat , reflektál azon választásokra, melyeket e javaslatokban az adóügyi bizottság tett. A tőkekamat,­ nyilvános társulatok,­­ a bá­nyaadóról szóló javaslatról azt jegyzi meg, hogy a bizottság e javaslatokat közgazdászai érdekek­ben javította, attól tart azonban, hogy e módosí­tások csorbítják az illető javaslatok financiális eredményét. A vadászati adóból hozzávetőleg 600.000 fo­rintot vár. A házadóból, az adóügyi bizottság változ­tatásai szerint, mintegy 1.200.000 forint több­letet. A bélyeg s illetékekből 300,000 frtot. A vasúti s gőzhajózási szállításról szóló ja­vaslatot illetőleg megjegyzi, hogy az előbbi számí­tások (melyek a közös pályák osztrák vonalaira is refllectáltak) nem helyesen vetettek fel Meg­jegyzi azt is, hogy a javaslat, az ezzel egybekö­tött előmunkálatok miatt, kihirdetése után leg­alább három hónap múlva léptethető életbe. Ezek után, azon reményben, hogy a javaslat még janu­árban elfogadtatik, az ezután várható jövedelmet 1.800.000 frtra­ teszi. A fényűzési adókról szóló javaslatot az adó­ügyi bizottság annyira változtató,hogy e javaslatból, úgy, mint a bizottság tervezi, legfeljebb 100.000 frtot vár. A kereseti adóról szóló javaslat eredményéül (tekintetbe véve, hogy a kereseti adójavaslatot a bizotság még nem tárgyalá ugyan, de ez ellenében számos kifogás emeltetett) a miniszter legföljebb 1 milliót vesz föl. Mindezen adójavaslatok várható eredmény­e tehát öt millió­ért. Marad még 8 millió az adóemelés által fe­dezendő. Ez összeg fedezése magas adópótlékot tenne szükségessé, a­minek valósítását a miniszter nem tartja okszerűnek. Kijelenti tehát, hogy az 57, adópótlékról szóló javaslatát is visszavonja, s e helyett indítványozza majd az általános jövedelmi adó behozatatalát, a­melyre vonatkozó törvényjavas­latát közelebb a képv.­ház elé terjeszti. A miniszter ezek után elősorolja kilátásait 1876-ra. Az ő számításai szerint, ha a 13 millió adóemelés megtörténik, 1876-ra mintegy 26 mil­liót vihet át az állam, s ehhez hozzászámítva a közös activákból, a vasutak előlegeiből visszafize­tendő összegeket, valamint azt is, hogy az új adók már az egész 1676-dik évben szedetni fognak, re­méli, hogy az 1876-ik év kiadásai is újabb köl­csön nélkül fedezhetők lesznek. A miniszter e nyilatkozatára a bizottság több tagja kijelenté, hogy azok megnyugtatók. Most még azon hírt jegyezzük fel, hogy a Ghyczy által terve­zett általános jövedelmi­ adó 40­0 lesz, s mint Ghyczy említé, e forrásból 8 millió várható, fia ül a spanyol trónra, de hát most azzal akar­­­ják magukat kárpótolni, hogy mindent kiirtani szándékoznak, a­mi az 1868. Septemberi forrada­lomra emlékeztet: általános szavazatjogot, vallás­­szabadságot, esküdtszéket, polgári házasságot sat. Ez emberek, kik a legveszedelmesebb reactiót képviselik Spanyolországban, az irányzatok Utal netalán támadható forradalmaknak erős hadsereg által vélik útját vágni, kivált ha a hadsereg az u fóemberek, Chaste gróf vezénylete alá jutna. A­mi még a bajt tetézi az, hogy a mostani Cano­­vas-kormányban is többségben vannak e reactio­­narius elemek, így Castro, Molius, Orovio, Sala­­verria és Cerdienas reactionariusok. Ezekkel szem­ben áll Canovas, Romero Robledo és Ayala, kik habár nem barátjai az általános szavazatjognak s a vallásszabadságnak, mégis azt, hogy újból a hadsereg lett az ország ura, ez kiáltá ki Alfonzot királynak, az által igyekeznek elsinailni, hogy igye­­keznek magukhoz vonni a liberális elemeket. A három utóbbi miniszter arra töre­kszik, hogy egy alkotmányozó cortes hivassék egybe s azt hiszik, hogy e téren könnyű lesz a találkozás a progres­­sistákkal és demokratákkal. Ily viszonyok között érkezik Alfonz Madridba. Tudjuk, hogy kijelentette, miszerint alkotmányos monarchiára törekszik, melyet következő alapokra akar fektetni: porosz katonai rendszer, azután oly alkotmányosság, mint Angliában és Belgiumban van, azután ismét a pápai székkel való viszonyok helyreállítása (!), a­mi sokat jelent Spanyolország­ban, — a nemzeti czímek és rendek helyreállítása, miket a respublika eltörölt volt, azután végül azt is kijelentette Alfonz, hogy azon liberalizmus alap­­elvein fogja kormányozni a spanyolokat, melyeket Schmerling lovagtól szívott magába Mindezek kö­­zelebről tekintve igen szép perspectívát nyújtanak Spanyolország jövőjére nézve. Spanyol viszonyok. Alfonz már spanyol földre érkezett, s ha lehet hitelt adni a távirati tudósításoknak, min­denütt fényesen és lelkesültséggel fogadják. Madridba érkezve Alfonz, az új nera embe­reinek első teendője lesz, hogy őt nagykorúnak nyilatkoztassák ki; aztán a mostani „régensségi kormány“ ügye dől el, vagy meghagyatik tovább­ra is helyén, vagy átalakíttatik, vagy egy új kor­mány fog helyébe lépni. Két áramlat küzd most egymással. A tiszta vérű izabellisták, a javíthatlan moderádások min­dent el fognak követni, hogy minden főbb állomást a kezeikbe kaparithassanak. Ezek már azzal is elégületlenek, hogy nem Izabella, hanem ennek Levelezés. Torda, 1875. jan 10. Tisztelt szerkesztő ur! Tordamegye és Tor­­daváros, a „Magyar Polgár” régi ismerősei, elvtársai, fejér hollókép csak néha adnak maguk­ról életjelt lapja hasábjain; minek okát azon eset­ben is nehéz volna tudnom, ha összeköttetéseit ismerném; fel kell tennem tehát, hogy a Torda és torda megyei indolentia, szokás szerinti ősi bűn, játszik ez ügyben s takarta magát a palástok leg­­bővebbikébe. Feltéve tehát, hogy sem valami tactica, sem pedig diplomaaticai sakk-matt­all van bajom,­­­­gy a szerkesztői hadműveleteknek el­be nem vágok; a rendes levelezői szerepet ezennel magamra vál­lalom. Sokat nem ígérek, sem nem követelek: én mindig az igazat igazán írom meg; szerkesztő úr pedig köteles éppen úgy kiadni; azt hiszem, ily feltét mellett meg lehet élni, s nem feltétlenül szük­séges meghalni II.. Egy kis tájékozásra mégis szükségünk van, tudni kell a t. szerkesztő úrnak, hogy én — tisz­ta és határozott ellenzéki — azon meggyőződés­ben vagyok, hogy hazánk jövő sorsa, a személyeskedés helyett a tárgyakkal­ foglalkozást követel inkább. Inkább foglalkozzunk csupán meztelen tár­gyakkal, mint fügefaleveles méltóságos személyek­kel, s azok nagyságos ambitióival. — A­mi a tár­gyon kivül esik, semmit sem ér; a lomtárt hagy­juk meg szegény házaló izraelitáink aratási mezején. Ha már a Nessus-köntös ránk van adva, nem azt kell többé kérdenünk: ki adta ránk? — nem azon kell okoskodnunk, hogy önmagunkat a lehetőleg legkevésbbé marczangoljuk össze!! A küzdelem szele és hidege ismét érzik, de ez nem Bejárása sóhajtásaiból áll; a kormánypárt szítja fönnt, s fázunk tőle ide leinnt; egy kis fát mi is teszünk a tűzre ellene. De kötött láb és békába vert kéz mellett is ébren viraszthat az ész, ha mindig csak a tárgy valóságát tekintve, a haza sorsát nem egyének, hanem a közjó irányában vizsgálja. Tordának rész hírét költötték, az egyénekbe kapaszkodtak bele, azoknak volt szüksége rá, kik soha a köz, hanem mindig a magán­czélok érde­kének szolgáltak; sokban sikerült nektek, de nagy kérdés, mennyiben a közérdek javára?!! Azt mondják, hogy a legrosszabb könyv is tartalmaz valami jóravalót; utánna nézünk, hogy ezután a legkisebb jó se vesszen el; a mi Tosz­nak jelöltetik pedig a termő­föld trágyáján culti­­váltassék. • Ugorkafára nem fogunk hágai; a magasban semmi keresetünk; az elhanyagolt föld elég tért nyújt nekünk a működésre. Úgy hiszem, egy levelezőnek szerény körét elég­gé meghatároztam, s a helyi érdekekre lehetőleg vi­szonyítottam. S most már meg kell mondanom a szerkesztő úrnak azt is, hogy ezen levelezői buzgóságra leg­inkább a már is megkezdett apró és nagyobb pus­­katüzek kényszeríttettek, mert: A „Kelet“ apró seléttel szegény Veress Dé­nes barátunkat szinte agyontüzelni fenyegetőzik, pedig hát mi tudjuk, hogy az apró selétek még ha nagy puskából lennénk is lőve, barátunk bőrét alig érinthetnék; lévén az ő, ez idők szerinti mu­latság­a nem a tűzgyújtás, hanem annak teljes igyekezetbeli eloltása. A „Közérdek“ conta bombákat szőr Tisza László ellen, a „Magyar Polgár“-ban közölt új évi nyilatkozatáért; s jövendöl neki minden rosszat, miert nem tudta megkülönböztetni a magyar koro­na javait a magyar állam javaitól ? —• valóban én _a ki az államjavak létalapját már a mult idők­ben, jogi szempontból tanulmányoztam; igen ne­héz’kísérletnek lettem kitéve aziránt, hogy a fel­vetett kérdésre el ne mosolyodjam „Difficile est satiram non ser­bere* midőn valaki mondja, s talán már el is hiszi, hogy „a magyar korona és a magyar ál­lam javai“ között különbség volna, hiszen ma­ga a korona is állam, egy szorosan öszvekapcsolt fogalom; ennek épp úgy javai, mint szellemi és anyagi érdekei különbözők nem lehetnek, vala­mint nem is azok. — Igen nagy köszönettel tar­toznám a „Közérdekének ha kimutatná legalább viszonylagosan, az állam- és koronajavak terüle­tét hazánkban, ha már jogi alapot különböztetett meg!! — Mindezek azonban még most, korán elpus­kázott aprólékos rakéták, a szolid ambitio, s gyá­va útonálló jelleméhez tartoznak: elmegyünk mel­lettük, s folytatjuk dolgainkat. — Tordamegye közgyűlése múlt évi decz 22-én megalkotta központi választmányát 16 tagból, kik közt 4 , mond négy darab ellenzéki is va­lahogy beszorult, mint mondják, békés kiegyenlítés lett megkísértve, de sikertelenül; a kormánypárt erőt feszített; az ellenzék elaludta magát, s így a szavazatnál 35 szavazattal agyon nyomatott. A központi választmány f. évi jan. 2-án alakult , tette meg intézkedéseit a választók ösz­­szeírási küldöttségeinek megválasztása által, kik közé alig pár ellenzéki tagot engedett bejutni.­­ Ez most azonban kevés kilátással bírhat, mi­után a törvény maga kivételből rendeli az öszve­­írásokat végrehajtatni, miért pedig bőséges fele­lősséget vet vállaikra. A küldöttségek utasítással fognak elláttatni; meglátjuk, hogy ezen utasítások megmaradnak-e a törvény korlátai között, vagy extravagantiákba fajulnak !! Mindezekre minden választónak nem csak arra kell igyekezni, hogy adóját rendesen befizes­se, hanem arra is, hogy a lajstromokba miként, s mi czím alatt vétetett fel , vagy egyáltalában fel­vétetett-e? Torda megye 1. évi első rendes közgyűlését január 28-án fogja tartani; ennek fontos tárgyai lesznek leginkább — mint hallám—a keleli ügyek­ben; igen fontos dolognak tartom, hogy a tagok minél számosabban jelenjenek meg, s magukat kü­lönösen a községi költségvetések és ravatalok iránt érdekeltessék. Ila a szerkesztő úr úgy akarja­­.­­ az a rendes levelező*) féle közegei gyakrabban teljesíthetnék az ellen­őrzési vizsgálatokat, ahogy tehetik azt Budapest­ről, honnan egy egész nap kell, a­míg a m. ke­leti vasút kiindulási pontját érinthetik. De nem csak jobban, könnyebben, hanem jelentékeny megtakarítással volna mindez itt hely­ből intézhető, s érveink közt a székhely áttéte­lére nézve, a takarékosság elve egyike a legke­vésbé megdönthetőnek és — szeretjük hinni — a leginkább döntőknek. Határozottan merjük állítani, hogy az igaz­gatóság Kolozsvárit minden tekintetben kevesebbe kerülne, mint most. A szállások olcsóbbak lévén itt, mint a fővá­rosban, az igazgatóság hivatalos helyiségeinél, a hivatalnokok szállás-bér-illetményeinél tetemes meg­takarítást lehetne eszközölni, a napidíjakkal járó kiküldetések kevesebb időt vevén igénybe, keve­sebb kiadást igényelnének, de mindezeknél neve­zetesebb momentum az, hogy számos hivatal és hivatalnok egészen feleslegessé válnék. Jelenleg ugyanis a vonalon hét főnökség lé­tez, a­melyek csak a távol székelő igazgatóságot helyettesítik. E forgalmi főnökségek számos hiva­talnokaikkal együtt azonnal feleslegesekké válnak, mihelyt az igazgatóság saját vonalán állva, önma­gát képviseli. Épen ezt kell állítanunk a pá­lya­fenntartási, vonattovábbítási, fűtőházi és gép­gyári hivatalokról, a­melyeknél az igazgatóság tá­volléte miatt egy egy magas állású hivatalnok van alkalmazva számos segédszemélyzettel, és a­kik­nek nagy részére nem lenne szükség, ha az igaz­gatóságnál ezen egyes osztályok előadóiként mű­ködő felügyelők a vonalon laknának, és saját ma­guk végeznék a tettleges szolgálatot. Az előadottakkal szemben az igazgatóságnak továbbá is Budapesten székelése mellett csak két nyomósabb indokot ismerünk. Egyik a köz­pontosítás elve az ország fővárosának érdekében, a másik azon szükségesség, hogy a társulat bo­nyolult pénzügyi viszonyainál fogva a m. kormány­nyal, s tariffái érdekében s többi vasutak Buda­pesten székelő igazgatóságaival közvetlenül érint­­kezhessék. A központosítás elve — igénytelen nézetünk szerint — nem terjedhet annyira, hogy természet­ellenes, sőt káros viszonyok fenntartását igazolja egy oly vállalatnál, a­melynél maga az állam érde­ke annyira fontos szerepet játszik. Különben is örömmel értesült az ország közelebbről a m. kor­mányelnök azon kijelentéséről, hogy a decentrali­­satió magában a kormányzatban is elvül jön fo­gadva. A­mi a másik indokot illeti, azon nézetben vagyunk, hogy ha a társulat egy kis személyzetű képviselőséget tartana a fővárosban, ez a fennfor­gó szükségnek képes volna megfelelni, sőt ha az ügyek fontossága néha az igazgatóságnak több tagjainak személyes jelenlétét is igényelné, ezek odautazása kevesebb hátránynyal és költséggel volna összekötve, mint a­mennyi előnynyel jár az igazgatóság székhelyének ide áthelyezése. E két okon kívül többet az igazgatóság Bu­dapesten székelése mellett aligha lehetséges fel­hozni, s őszintén bevalljuk, hogy a tovább ott ma­radást — miután az építés bevégezve s a pálya már két év óta minden irányban át van adva a forgalomnak — részünkről kénytelenek volnánk indokolni, a­míg a fennebb előadott érvekkel c­á­­folhatlanul bebizonyítottnak hisszük, hogy ha ja­vaslatunk elfogadtatik, ennek okvetlen következ­ménye lesz, hogy 1. az igazgatóság a pálya forgalmát s jöve­delm­ét tetemesen fokozhatja; 2. a kiadásokat apaszthatja, s hogy végül , 3­ ez országrész anyagi érdekeinek fejleszté­sére kedvezőbb hatással lehet. Ha az utóbbi pontot — mint amely az ál­­lam­vagyon gyarapítására csak közvetve hat, ez­úttal figyelmen kívül hagynók is, de lehetlen rá nem mutatnunk a két elsőre, a­melyek az állam­­háztartás felbomlott egyensúlyának helyreállításá­nál annyiban főszerepet játszanak, a­mennyiben e pálya a kamatjövedelem biztosításán kívül az ál­lamkincstárt még más tekintetb­en is terheli Mindazon intézkedés, a­mi a m. keleti vasút ki­adásait c­ökkenti, s a­mi jövedelmét szaporíthatja, kell hogy méltányos figyelemben részesüljön, mert mindez egyenesen az állam terhének könnyítésére fog szolgálni. S minél több hiba történt a válla­­lat létesítése körül, annál czélszerűbbnek mutat­kozik, minél gyorsabban életbe léptetni minden oly intézkedést, a­mely a múltak hibáit orvosolni képes Hogy e pálya életképességgel bír, tanúsítja azon körülmény, hogy jövedelmezősége, habár las­san, de fokozatosan emelkedik. Gondos, a körül­ményeket helyes számítással mérlegelő vezetés e jövedelmet nagyban és még azon idő előtt képes lesz fokozni, amikor a keleti csatlakozás létesülni s a pálya nemzetközi forgalmi úttá fog válhatni, egyébiránt a­mit itt előadni bátorkodunk, az a jól vagyunk értesülve —oly eszme, a mely a m. közlekedésügyi miniszterium előtt nem ul, a menyiben a székhely áttételét épen a m. ministe­­rium már megpendítette. Ha ez eszmét előttünk ismeretlen fontos ál­lamérdekből származó okok meg nem másították, úgy remélni bátorkodunk, hogy a közérdek szem­pontjaitól zugalt alázatos előterjesztésünknek óhaj­tott eredménye lesz, főképp, ha Nagyméltóságod A kolozsvári kereskedelmi- és iparkamara előterjesztése a ke­csk. ministériumhoz a keleti vasút igazgatóságának Kolozsvárra át­helyezése iránt. (Vége.) Miután a kereskedés és ipar kedvező lendü­lete akármely irányban, mindig egyenértékű az állam gazdagodásával, azt hisszük, felesleges hosz­­szasabban indokolni, mint szép feladatot t teljesít­­het a keleti vasút igazgatósága, ha forgalmának úgyszólva központjáról vezetheti az üzletet. Az ál­lam­polgárok vagyonosodására s az adófizetési ké­pesség emelésére azonban tán soha sem volt na­gyobb szükség, mint most, a­mikor az államház­tartás viszonyai minden lehető jövedelmi forrás megnyitását és kiaknázását sürgetik . Tekintve azonban a vasút-igazgatóság ha­táskörének más részeit, a szorosabb értelemben vett igazgatást, minek a személyes ügyek veze­tése, az ellenőrzés és a technikai kezelés, mind­ezeket Kolozsvárról jobban és több megtakarítás­sal lehetne intézni, mint a fővárosból. A személyes ügyek vezetésére nézve bátrak vagyunk megjegyezni, hogy miután alig van köz­hivatal, a­melynél a hivatalnok egész személyisége testi és lelki képességei egyaránt annyira igénybe volnának véve, mint a vasúti szolgálatnál; itt a képzettségre nézve legkitűnőbb egyén is bírhat oly testi vagy modorbeli fogyatkozással, mely őt a szolgálat némely nemére alkalmatlanná teszi, erre pedig a vasúti szolgálattal járó roppant fele­lősségnél fogva kiváló figyelem fordítandó. A hi­vatalnokok egyéniségének helyes felismerése, te­hát azok czélszerű alkalmazásának fő feltétele. Ez azonban a távolban székelő igazgatóságnak lehe­tetlen. Most az illető előadó vagy más magasabb hivatalnok koronként befutja a pályát, s megvizs­gálja az ezen vizsgálatról rendesen előre értesült hivatalokat, de az ily vizsgálat tüzetes ismeretet nem eredményezhet. Írásbeli jelentésekből pedig az egyéni minőségről a leggyakrabban a legfer­­débb fogalmak támadnak. Ép igy áll a dolog az ellenőrzésnél is a­mely egy 100 millió tőkét képviselő és milliókra menő évi forgalmat esz­közlő társulatnál egyike az igazgatás legfőbb teendőinek. Az ellenőrzés kétségtelenül hatályosabb és könnyebb volna ha az igazgatóság a vonalon székelne. Innen külön­erzést örömmel fogadjuk mindig Szerk.

Next