Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-07-15 / 159. szám

IX. év­fol­yam 159-dik szám. Kolozsvárit, 1875. csütörtök, julius 15. POLITIKAI NAPILAP. előfizetési feltételek. Egész évre..................................16 ft. — kr. Félévre........................................3 . - B Egy negyedre.......................... * » — „ Egy hónapra ..................... 1 0 60 „ 2n n5 ¥ “2 SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-h&r. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször has&bozott g&rmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés u­tán 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ NYILTTÉR soronként, vasry annak helye U kr. Reclamok: hirfüzérbe soronként 1 frt. ~2n KOLOZSVÁR, JULIUS 14. A nemzetiségi képviselők bukása. A román sajtó és vele a többi nem ma­­gyar ajkú nemzetiségek orgánumai élénken foglalkoznak a lefolyt választásokkal. Az eredmény rájuk nézve szerfelett szo­morú s a vezető férfiak nem tudnak maguk­hoz térni e kétségbeejtő helyzetben. Egyben mindnyájan egyetértenek, hogy a nemzetiségek vezérférfiait a magyar önkény és corruptió, a hatalmaskodás és erőszak buk­tatta meg. Más indokot nem kapnak, mert nem akarnak keresni. Pedig vajmi könnyű volna a valódi indokot kitalálni. Miletics, Babeanu, Trifonacz és mások mind oda vannak, ezek martyrok, a magyar hatalmaskodás áldozatai, legalább ők azt hí­­resztelik. Őket pedig nem a magyar buktatta meg; megbuktatta eddigi politikájuk, eddigi eljárá­sok s ezt ők igen nehezen tudják észrevenni, nehezen vallhatják be. Legyünk csak igazak: a népek meggyő­ződtek arról, hogy a vezéreik által tanúsított eljárás elválasztja őket a magyartól, a köz­­békétől, a fejlődéstől; — meggyőződtek ar­ról, hogy e politika fen­tartói nem hívek sa­ját politikájukhoz sem, különösen egész oda­adással még azt sem készek védelmezni; meg­győződtek arról, hogy e vezérek önérdeket hajhászók, hogy a népek üdvét csak a nyel­vükön hordozzák, a magukét azonban a lel­­kükön. Látták azt különösen, hogy a nemzeti­ségi képviselők nem az országházban, hanem otthon töltötték idejöket; ritka eset volt a­midőn egyszerre több nemzetiségi képviselő volt jelen a tárgyalásokon. Az ország legfontosabb kérdéseit ők ott­hon oldották meg egész indifferentismussal; azok, a­kik annyit kiáltják az ország javát, a népek üdvét. Tény, hogy ezen képviselők bukása nem nagy, de mondhatni egy csepp részvétet sem keltett sem a nemzetiségeknél, sem a magyar­nál, s a jövő parlament őket nélkülözni fog­ja a nélkül, hogy hiányuk bármily csekély részben érezhető volna. Haszon háromlik az országra nézve ezen képviselők bukása által. A jövő parlamentben bizonyára hiányoz­ni fognak, az oly eszeveszett alapnélküli nemze­tiségi viták , a magyar állam egyes népfajai nem fognak egymás ellen tuditatni, szóval a nem­zetiségi szenvedély expectoratiói az ország­gyűlésnek sok idejét s igy pénzét felemészte­ni nem fogja. S az valóságos nyereség. Nyereség az is, hogy a nemzetiségi túl­zók elveikkel némileg el vannak szigetelve s ezez elszigetelés apránként odáig fog menni, hogy működésüknek tere és hatása nem lesz. Ezt óhajtják első­sorban magok a nem­zetiségek, a­melyek a béke után annyira vágy­nak, annyira epednek. Úgy tartom, hogy állításuk, mely szerint a nemzetiségeket képviselet nélkülinek decla­­rálják, nem való, mert a választók önmaguk részekre választottak, magyart vagy németet ? nem jó számításba! Mert én részemről magamat inkább fo­gom bármily nemzetiségű által képviseltetni, mint egy olyan románnal, a­ki elveivel egyenesen országunk közbékéje ellen tör. Az eddigiek szerint nemzetiségeink mit sem veszítettek, sőt ellenkezőleg nyertek oly férfiak megválasztatása által, a­kik tudják mi a nép érdeke s mit kell a népért cselekedni. Moldován Gergely. — A bányahatóságok által hozott bün­tető határozatok végrehajtása tárgyában a belügy­miniszter következő rendeletét intézte a törvény­hatóságokhoz. Kérdés merülvén fel az iránt, hogy a bányahatóságok által hozott büntető határozatok mely közegek által hajtassanak végre, e tekintet­ben az igazságügyi, továbbá földművelés-, ipar- és kereskedelmi miniszterekkel egyetértőleg azon el­határozásban történt megállapodás, hogy miután az 1871. XXXI. t. sz. 21. § a a bányahatóságok hatáskörébe tartozó ügyeket részletesen elősorolja, s ez által e hatáskörből minden meg nem nevezett ügyet, tehát a bányahatóságok büntető határozata­inak végrehajtását is kizárta, ezen büntető hatá­rozatok a bányatörvény 231. §-sa alapján első­sor­ban a közigazgatási hatóságok útján hajtandók végre, és csak a­mennyiben ezek kényszer­eszkö­zei elégségesek nem volnának, veendő igénybe a rendes bíróságok segélye. Felhívja ennélfogva a belügyminiszter a törvényhatóságot, hogy illetékes közegeit a bányahatóságoktól büntető határozata­ik végrehajtása iránt hozzájuk intézett megkere­sésekre nézve a fent idézett bányatörvény értel­mében leendő eljárásra utasítsa s ebbeli intézke­désekről, a területre nézve illetékes bányahatósá­got értesítse, Budapest jul. 12-én. A bécsi közös miniszteri értekezletek véget értek. A pénzügyminiszter már ma visszaérkezett Budapestre. A miniszterelnök (ki szombaton már Bécsben volt) és a pénzügyminiszter első­sorban az 1876-ik évi közös költségvetés tárgyában időz­tek Bécsben. Ez ügy igénybe vett három hosszú minisztertanácsot, illetőleg értekezletet- Részt vet­tek ezekben a három közös miniszteren kívül az osztrák és magyar miniszterelnök, a két pénzügy­­miniszter és Früh osztályfőnök. Csütörtökön és pénteken Andrássy Gyula gr. elnökölt. E minisz­tertanácsok mindannyiszor 10 órától 2 óráig d. u. tartottak. Szombaton ő felsége elnöklete alatt egész 7 órát (10— 5 óráig.) vettek igénybe a tanácsko­zások. A vám- és kereskedelmi szerződés ügyéb­en megindított tárgyalásokban most kis szünet állott be, mely alatt mindkét részről új anyag fog gyüj­­tetni. A­mint a »P. N.« hallja, minisztereink leg­később két hét múlva ismét fölmennek Bécsbe, hogy a tárgyalásokat folytassák. Wenckheim Bála K. miniszterelnök csak hol­nap reggel érkezik vissza Budapestre. — Az igazságügyminisztériumban ta­nácskozások folynak a közjegyzőségi kama­rák életbeléptetése iránt. Mindenik kamara 5—C törvényszék területére terjedve ki, a működésüket a „P. J.“ híre szerint, már augusztus 1 én kez­denék meg. — Tisza Kálmán a debreczeni I-ső vá­lasztókerület országgyűlési képviselője a követke­ző levelet intézte Búzás Pál választási elnök úrhoz: Tisztelt választási elnök úr! Kívánom megnyugtatni aziránt, hogy Debre­­czen város I-s. kerületének választási jegyzőköny­vét csatolmányaival együtt a tegnapi napon ke­zeimhez vettem. És ezzel a t. választók iránti köszönetem­ megújítása mellett be is zárhatnám levelemet, ha arról nem volnék értesülve, hogy némelyek azon hírt terjesztik, hogy egy más okon és talán épen azért, hogy ez alkalommal nem egyhangúlag vá­lasztattam meg, a választást elfogadni nem fogom. Mi vezeti azokat, kik ezen hírt terjesztik nem kutatom, de bizton állíthatom, hogy vagy nem ismernek, vagy nem akarnak ismerni, és velük szemben sietek kijelenteni, hogy én a választást köszönettel elfogadom. Lehet sajnálnom, hogy a kerület tisztelt vá­lasztóinak egy része máshoz fordult bizalmával, de rész néven venni ezt sincsen jogom, és még kevésbé van jogom vagy okom arra, hogy azért, mert a kerület 1. választóinak egy része m­a reám adta szavazatát, elutasítsam azok bizalmát, kik azt irányomban ez alkalommal is kifejezték, és oly lépést tegyek, mely épen azok előtt lenne kedves, kik bizalmukat ez alkalommal tőlem meg­vonták. Én remélem, hogy ezen utóbbi­t­ válasz­tók is mentői előbb be fogják látni, hogy más a kötelesség ma, hogy más eljárás követendő ma, mint volt azon időkben, a­melyekre egy távolról jött hatalmas szózat utalt, be fogják látni, hogy ma a kötelesség az önfeláldozó békés munkában és áldozatkészségesen áll, s hogy ez azon az utón teljesíthető, sikerre azon az utón nyújt kilátást, a­melyen a szabadelvű párt akar és fog haladni. Részemről bármi történjék is — míg isten életemnek és erőmnek kedvezenb, fogom e köte­lességet tehetségemhez képest teljesíteni. Ezek után mé­g arra kérve t. elnök urat, hogy azt, hogy a választást köszönettel elfogadom, a t. választókkal mentői szélesebb körben tudatni méltóztassék, tisztelettel vagyok Budapesten, julius 7-én 1876. kész szolgája Tisza Kálmán. .in­JUI­S.“ TARCZA: Salm herczegné emlékei. Nem közönséges női élet eseményeit ábrá­zolja Felix zu Salm-Salm herczeg özvegye nemrég megjelent emlékirataiban. A mit e nő tíz év­fo­lyamában megért, elég volna, hogy egy férfi éle­tét jelentékenyny é s érdekessé tegye. A herczegné előadja azt, a mit 1862 óta a nagy világban lá­tott és észlelt; de ez idő alatt három nagy, vi­­lágrendű­ő esemény történt: az amerikai polgár­­háború, a mexicói tragédia és a franczianémet há­ború melyeknek változatos jeleneteit a herczegné ép oly közelről, mint figyelmesen kisérte. »Társa­dalmi állásomnál fogva*, irja ő maga, »mindenütt abban a helyzetben voltam, hogy a vezéregyéni­ségekkel ismerkedtem meg s a fontos események szemtanúja voltam. “ De nemcsak az érdekes, a mit látott, megfigyelt, hanem saját élményei, cse­lekedetei is Az amerikai háborúban őneki köszön­hette férje hadiparrierejét; a mexicói szomorú ca­­tastrophánál a herczegné kiváló szereit játszott, mely személyét elvárhatlanul hozzáfűzte e tragi­kus eset történetéhez; az utolsó bábomban pedig, habár az a csapás érte, hogy férje, ki a németek soraiban küzdött, csatában elesett, elég lelki ereje volt a sebesültek és betegek ápolásában igen si­keres tevékenységet kifejteni. New-Yorki urak és hölgyek számos társasá­gában, kik harczias lelkesü­ltségekben egy nagy hadi szemlének tanúi akartak lenni, melyet M’Clellan tábornok uj lovassága fölütt tartott, a leendő Salm herczegné Washingtonba utazott, hol a Élénkei alatti német divisió leginkább czélpontját képezte a kiváncsiaknak. S itt fűzte őt­ a sors Salm her­­czeghez. Épen a tábornok sátrában volt, midőn egy tiszt lépett be, kit Blenker mint Salm he­­czeg ezredest s tábo kari főnökét bemutatott az ifjú hölgynek. A herczeg, az uralkodó Salm­-Salm herczeg ifjabb fia, részt vett a schleswigholsteini háború­ban, mint porosz huszártiszt, sebekkel borítva az aarshausi csatában a dánok fogságába jutott, ké­sőbb osztrák szolgálatba lépett s végre az uzso­rások elől Amerikába menekült, hol a háború pá­lyát nyitott számára. »Hogy ön herczeg“ mondá neki tréfásan Lincoln elnök,­­az­ nálunk nem lesz ártalmára.“ — Legalább én nálam nem értett neki, irja a herczegné. Az első látás elhatározó volt, pár hónappal később egybekeltek. A her­czeg elegáns jelenség volt, megnyerő viseletű, jószívű és szerény, sőt kissé szégyenlős, de e mellett oroszlánbátorságú és harczkedvelő. Diplomatiai ügyesség, ravaszság nem tartozott tu­lajdonságai közé, a­hol máskép mint karddal kel­lett valamit keresztülvinni, a herczegnének kellett helyette működnie. Neje volt az, ki — midőn Blenker visszalépte után ennek táborkarát felosz­latták, kieszközölte, hogy a herczeg ezredesi s később tábornoki rangot kapott. Mily boldognak s büszkének érezte magát ekkor a szerető nő­ ,ő nevét adta nekem,“ irja, „és herczegnővé tett; de ő neve és rangja daczára az első lépés után megakadt volna. Én szereztem neki a 8-ik ezred parancsnokságát s megalakítottam számára a 6- ik ezredet; igy lett az én fáradozásaim által tábornok­ká.“ És mily vidám bátorsággal, mily megtörh­etlen jó kedvvel osztozott a herczegné férje tábori életében! Az amerikai tisztek szolgálata nem volt oly szi­gorú, egész lényeket igénybe vevő, mint nálunk az óvilágban; ők értettek a vidám élethez és az állam gondoskodott, hogy miben se legyen fogyat­kozásuk. A csatákat és megrohanásokat, az elő- és hátrameneteleket fényes lakomák váltották fel, a rideg tábori életet gyors szervezetű társasélet enyhítette. Változatos élet volt, melyben fény és árnyék sebesen következtek egymásra, s mindez a legnagyobb szerű­ természet keretén belül történt. A herczegné mindenütt feltalálta magát; minde­nütt tudta élvezni a pillanat örömét; minden za­varban tudott magán segíteni. Erős, élénk színek­kel festi emlékirataiban a személyeket és viszo­nyokat: a világ minden részéről összesereglett kalandor h­arczosokat, az improvizált amerikai tá­bornokokat, az örökké ingatag milicrhaddal való vesződségeket, és másrészt bámulatos áldozatkész­ségét az amerikai népnek, mely mindig újabb se­regek felállításában, hadi eszközök és pénz elő­teremtésében, a hadsergek anyagi jólétének elő­mozdításában, a sebesültek ápolásában valóban nagynak mutatkozott, oly nagynak, mint a mér­­hetlen ország, melyet sajátjának nevez. Bevégződött a hosszú, változó szerencséjű háború az északi államok teljes győzelmével. Nem a tábornokok ügyességének volt köszönhető a di­adal; az észak népe roppant kitartása s óriási segédeszközei által tiporta le a délieket. Az ame­rikai ezredesek és tábornokok letették tisztségei­ket s czimeiket és visszatértek előbbi foglalkozá­saikhoz; azonban Salm herczeg ezredesi ranggal beléphetett volna a rendes amerikai hadseregbe. Csakhogy a békeszolgálat nem volt ínyére való! Tért keresett újabb hadi működés számára, s Mexi­kóba ment, hol 1866-ban hol mint ezredest a császári törzskarban alkalmazták. Neje ide is követte. A a vérmes remények korának akkor nyár vége volt Mexikóban ; a francziák épen haza vonultak s a megcsalt császárt sorsára hagyták. Bazaine a li­berálisoknak kiszolgáltatta a fegyvereket, a váro­sokat, sőt a fővárost, is át akarta adni az ellenséges Porfirio Diaz tábornoknak. Salm herczegnő hatá­rozottan elitéli a francziák viseletét. A francziák gőg, rablás, kegyetlenség, nők irányában való bru­talitás által a mexikói népség heves gyűlöletét vonták magukra, mely azután igazságtalanul a­­ő szerencsétlen osztrák főherczeg ellen fordult, ki­nek ártatlanul bűnhődnie kellett. Mialatt Salm herczeg azon kevésszámú hívek sorában küzdött, kik a mexikói császár utolsó védfalát képezték; mialatt közeledett a queretara catastropha, Salm herczegné saját hatáskört teremtett magának, mely­ben bámulatos ügyességgel és szellemi erővel moz­gott. Egy gondolat töltötte őt el: a császárt meg­menthetni. E czélból személyesen alkudozott Por­­firio Diazzal — hazugságra képtelen, derék em­bernek mondja ezt — hogy a császár és tisztjei életét és szabadságát biztosítsa. — érintkezésbe lépett Escobedoval, ki Queretarot ostromolta, hogy e városba bejuthasson, s ugyanekkor San Louís Fotóséban Juarez elnöknél is megfordult, mind­ezek által dicséretes udvariassággal és lovagias­sággal fogadtatva. Potosiban megtudta, hogy Queretaro elesett, a császár pedig s vele együtt Salm fogságba ke­rült. Férje sorsa iránt nemsokára nyugodt, le­hetett, annál nagyobb erőfeszítéssel dolgozott a császár megmentésében. Minden lehetőt elköve­tett, hogy a szerencsét­len fejedelem szökés ál­tal menekülhessen, de ezért nem érhetett pénz­hiányból s azon egyének lelketlensége miatt, a­kik megmenthették volna Miksát, ha elég bá­torságuk van, ha elég pénzt teremtenek elő Pa­lacios ezredes megvesztegetésére, kire a börtön őrizete volt bízva. Végre a herczegné személye­sen megpróbálta kérlelni Juarez elnököt, ki előtt térdre vetette magát.Juarez mélyen megvolt hat­va, de kijelentette, hogy a császárt nem kímélheti. „Nem én kívánom halálát," mondá­s hanem a nép és a törvény, s ha nem teljesíteném a nép akaratát, az megölné a császárt s azonfelül engemet." Meny­nyit fáradozott Salm herczegné, kitűnik abból, mit a császár maga mondott neki­ ,Ön az egyedüli személy, ki valamit tett értem." A mexikói császárság bukása a l»r«W® Európába vezette.­­ E világrészt először lát

Next