Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)
1875-11-19 / 265. szám
XI. évfolyam. 265-dik szám. Kolozsvárit, 1875. péntek, november 19. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. Égése évre..................................... fi. — fer. Félévre......................................8» — • E(ry negyedre............................ * ■ — » Egy hónapra ....................... 1 » 60 » SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Irladóhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában" főtér gr. Teleki Domokos-ház. HIRDETÉSI DIJAK: Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. ^ Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ £»' NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 86 kr. Reclamok: hirdetésbe soronként 1 irr. KOLOZSVÁR, NOVEMBER 18. Fővárosi levelek. XXII. Budapest, 1875. nov. 16 Kedves barátom! A költségvetés általános vitái haladnak ugyan előre, amennyiben uj uj harcrosok lépnek a küzdtérre, de lényegileg és eredmény tekintetében körülbelől ott állunk, ahol annak kezdetén , a mindkét oldali ellenzék által semmi olyan föl nem hozatván, mi által a budget mérlege tetemes kár nélkül javulna, vagy ami alkalmasabb, ki utat mutatna pénzügyünk javítására. Tegnap péld. Ürményi Miksa és Simonyi Ernő kisérlették meg eszméket adni honvédelmi rendszerünk tekintetében. Ürményit nem értettük meg, mert ő nagyszerű honvédelmi propositióit csak homeopathiai adagokban juttatja a világ elé. Mint maga mondja, a delegációkban már érintett belőlük valamit, de már akkor kijelentette, hogy e tárgy a magyar országgyűlés elé tartozó, most pedig az omággyűlés hathatós sürgetésére sem volt hajlandó egyebet fölfedezni belőle, mint azt, hogy a honvédséget szólóan egyesíteni kell a hadsereggel s e hadseregbe magyar szellemet kell önteni. Meghalljuk, roppant kiváncsiak vagyunk Ürményi úr tervének kiviteli részleteire, mert hogy miként fog ő azon közös hadseregbe magyar szellemet önteni, mely nem magyar szellemű tábornokok által vezettetik és sorai között annyi mindenféle elemet számít, csak akkor fogjuk elképzelni, midőn a fényes terv előttünk áll. Így vagyunk Simonyi Ernő tervével is, kivált ha azt a 76-iki költségvetés szempontjából tekintjük. Mert ha lehetséges volna is a sweiezi militarendszert hazánkba behozni, annak kifejtése és alkalmazására évek hosszú sora szükséges és így nehezen fogna változtatni a közelebbi évek költségvetésén. Igen, magunk is azt hittük és hiszszük mindig, hogy helyes és czélirányos katonai nevelés mellett, mely már az elemi iskolákban ügyes tornászokat, a középtanodákban menetekben és fegyverforgatásban gyakorlott fiatalságot, az egyetemeken pedig kész czéllövőket, athletákat, ügyes vívó bajnokokat és lovagokat képezne, — ideszámítva az általános hadkötelezettség föltétlen érvényesítése mellett honvédségünknek a „ludovica-akadémia” újabb szervezésével támogatását, igen is lehetséges volna oly hadi előkészültséget teremteni meg, melynek alapján a magyar sorkatonaság létszáma kétharmaddal lenne leszállítható. Igen ügyesen és meggyőzőleg beszélt tegnap gróf Péchy Maró, tükröt tartván a jobboldali ellenzék elé, melyből az megláthatta, hogy tulajdonképen mit sem lát, az az egyetlen ment.őeszmét sem képes felmutatni, szemben azon módozatokkal, melyeket a kormány nyújt; mély belátással kifejtvén azt is, hogy nem is valamely varázs-ige által történhetik meg a pénzügyi bajból a kibontakozás, mert amit hosszas, hibás működés által teremtettek meg, azt csak is több évi ellentétes és kiszámító működéssel lehet helyrehozni. Az ülés végén a baloldal Don Quichoteja Németh Albert handabandázott, de beszédje elején mindjárt kitűnt, hogy mint a nagyidai czigányoknak, elfogyott elménetségi lőpot készlete, mert nála eddig szokatlan rágalmakkal és gorombaságokkal igyekezett azt helyrepótolni. Vádolta Tiszát, hogy személyes ambitiójának feláldozta az országot, mi Kutyabagoson annyit jelent, hogy egy kicsit hazaáruló, s a beszédre közbe szóló Nagy Györgynek, egy egészen független nagy földbirtokosnak azt felelte, hogy természetesnek tartja, hogy aki a Tisza kenyerét eszi és borát iszsza, szolgája is legyen. Már erre csakugyan nem válaszolhatott egyebet Tisza, mint amit válaszolt, hogy „rustica natura tenet sua jura.“ P. Szathmáry Károly Budapest nov. 16. A budget vitát ma Somssich Pál nyitotta meg, egy szép, szabatos és hatásos beszédben a kormány álláspontját védvén s az ellenzéki érvek tarthatlanságát bizonyítván. Utánna Zichy Nándor beszélt, azt a különös pénzügyi bölcseséget tanúsítva, mely adatismeret nélkül is hazát menthetni vél. Beszédében emlegette a „vasutak csoportosítására a kormány által nyert fölhatalmazást, holott tudvalevőleg e felhatalmazás egész másra vonatkozott. Zichy után Csernátony beszélt, hatás mellett, végül a hadügyi költségvetés nagyságát támogatja még. Csernátony után Csatár ezélt, természetesen a budget ellen, Szilády Áron — az utána következő szónok — rokonszenvesen beszél a budget mellett, Ostfy István is szólt még, ki közderültségre beszélt vagy egy negyed óráig. Móricz Pál, az utolsó szónok, hatással s mérséklettel szól a szélsőbal ellen. — A Királyföld rendezéséről szóló törvényjavaslat a belügyminisztériumban már csaknem teljesen elkészült, s mint az N.H ” értesül, még ez év folytán a törvényhozás elé fog terjesztetni. A törvényjavaslat tartama igen rövid teend. Ki lesz benne mondva, hogy a vagyoni jogok elválasztatnak a politikaiaktól utóbbiak tekintetében s a Királyföld törvényhatóságai az ország többi törvényhatóságaival egészen megegyezőleg lévén rendezendők. Ki fog tehát a Királyföldre is terjesztetni megyerendezési törvény, azon módosításokkal, melyek a belügyminiszter által közelebbről a ház asztalára letett törvényjavaslatokban foglaltatnak. Az új kereskedelmi törvénykönyv — mint a „P. Lt.“ biztos forrásból jelenti, — jan. 1-én életbe fog lépni. Ide vonatkozólag minden előmunkálat részint már kész, részint folyamatban van s főleg az igazságügyminiszteriumban folytonos tanácskozások tartatnak ez ügyben. — A képviselőhöz közigazgatási bizottsága nov. 16-ki ülésében folytatta a „közigazgatási bizottságokról” szóló törvényjavaslat általános tárgyalását. Különösen azon kérdés nyújtott vitára alkalmat, várjon kiterjesztessék-e a törvényjavaslat minden városra, s főleg a fővárosra is. Egyfelől hangsúlyoztatott, hogy előbb be kellene várni a kisebb városok egyesítését a megyékkel, a nagyobb városoknál az állami szakközegek a városi tanácscsal lennének kombinátióba hozandók, a fővárost pedig ki kellene venni a törvényjavaslat alól. Másfelől viszont kiemelték,hogy a városok vagyonkezelése a törvényjavaslat által úgy sincs érintve, a hatályos ellenőrködés pedig csak úgy szükséges valamennyi városnál, mint különösen a fővárosnál. A bizottság ezek után általánosságban elfogadta a törvényjavaslatot, elvileg kimondván, hogy az a városokra is kivétel nélkül ki leend terjesztve. TÁRCZA. 2Panhi sgépj©t — Elbeszélés. — (Folytatás.) V. Kapás Márton kevés ideig maradt a szénagyűjtőkkel. Közönyösen nézte darabig a serény munkát, aztán röviden megtette rendelkezéseit a kisbéresnek s ezzel lassan viszszaindult. Alig vette észre, mikor útközben egy-egy ismerőse ráköszönte a jó reggelt, s olyan mogorván viszonozta azt, mint ha mondani akarta volna, hogy hagyjanak neki békét. Vájjon mi baja lehet ?------A falu szélén egy keskeny meredek ösvény kanyarodik fel a kertek hoszszában a temető felé. Aljában van a „Csörgő,“ mely a fél falut látja el ivóvízzel; este reggel rendes gyűlhelye as-szonyoknak, leányoknak. Most is egész csoport veszi körül a forrást s nagy zsivajjal tárgyalnak valamit, azonban mihelyt meglátják Kapás Mártont, ki az ösvény felé tart, a zaj rögtön elnémul. Márton gazda rá se figyelt az ott állókra s szó nélkül haladt volna el mellettük , de e perczben nagy sebbel-lábbal kiválik a csoportból egy fiatal menyecske , nekipirult arczczal megszólítja: Adjon isten jó reggelt, Kapás Márton uram ! Ez Petákné, a szép, a tüzes szemű, az ős nyelvű Prtákné, kinek élet-eleme más ügyek,na igazítása, házastársak öszszevándoritása, szerepes párok meghasonlitása, — szóval az emberszólás. Pletykál erre, is, arról ,S keserű, az éretét ennek is, annak is, veszekedik ezzel is, azzal is, s ha egy más pletykájáért megszólítja valaki, mindig ő áll az erdő felől. Nehéz dolog elbánni vele. Férjével csak két hónapig élt együtt,s a jó ember nem tudta tovább kiáltani élete párjának szaporabeszédüségét. Egy szép napon eltűnt s a mint beszélik, a szomszéd vármegyében vállalt szolgálatot. Azóta Petákné szalmaözvegy s annál több hévvel űzi nemes szenvedélyét. Fél tőle mindenki, még a férfiak is tartózkodnak tőle, pedig csinos, takaros aszszonyka. — De azért szívesen hallgatják pletykáit, s kószahírei mindig nagy kelendőségnek örvendenek. Hiába ! Természetünkben van, hogy bizonyos gyönyörűséggel kapunk rajta, mikor valamely felebarátunk megbántásáról vagy keserítéséről van szó. Persze annál jobban méltatlankodunk, ha aztán hasonló történik velünk is. Petákné egyetlen egy embert respektált a faluban: Kétszer Andrást. Nem azért, minha tiszteletet érzett volna iránta, de mivel ő félt tőle. Az öreg csípős és találó megjegyzéseivel vérig tudta boszantani a gonosz nyelvű szép aszszonyt, kinek nem volt semmi fegyvere a vén obsitos ellen, mert ennek a furfangos eszén kifogni ugyan nem lehetett. Az ő jelenlétében Petákné nem igen mert szólani, és szembeszállni Andrással épen nem bátorkodott. Egyszer tette, akkor is megbánta, hátrálnia kellett az öreg gúnyjai elől, ki vita közben elnevezte a falu postájáénak, s azóta e név rajta is maradt. Félelmes ellenség volt András bácsi a menyecskére nézve s épen ezért háta megett titokban sokat áskálódott ellene és természetesen Kapásék ellen is; ezek hozzá tartoznak. Se mindeddig nem adta elő magát olyasmi hogy Petákné kitölthette volna boszuját. Most, úgy látszik, kapott valamit. — Márton gazda a megszólításra fölemelte fejét Nem kevéssé volt meglepetve, hogy Petáknét látja izgatott állapotban maga előtt. — Hát téged mi lett, hogy igy az utamba botlasz? — kérdé boszosan. — Engem semmi — felelt Petákné szaporán — de kendet akarom figyelmeztetni valamire, amit bizonyosan nem tud, honnan is tudná! Az efféle legkésőbb annak jön értésére, kit leginkább érdekel. Kendet meg a leányát pedig nagyon is érdekli. Én rokonszenvvel viseltetem figyelmetek iránt. — — Képzelem! - szólt közbe gúnyosan Kapás Márton. — Már akár képzeli, akár nem, de úgy van. . . Következésképen nem hallgathatom el kend előtt, amit csak tegnap este tudtam meg; örök teherként nehezednék a lelkemre, ha titkolnám. . . De hol is volt kendnek az esze, mikor a lelkem a Mariskámat odaadta ahoz a csapodár ispánhoz Kapás e szavakra öszszerezzent s arcza még jobban elkomorult. — Vigyázz, húgom, mit beszélsz ! — mondá aztán. — Félre kell tennem a kiméletességet, — folytatatá Petákné hévvel — és csak is azért, hogy megmentsem leányát a szerencsétlenségtől. Tudja-e Kapás uram, mit csinál a rend aranyos ispánja ? No mert én tudom ! Hát semmi mást, minthogy titokban összeszűrte a levet a „Rezes” korcsmáros Juczijával, ezzel a festett életű leánynyal. Olyan fáinul csinálta ezt a semmirekellő, hogy magam is csak tegnap játék tudomására. Jaj istenem, azok a férfiak ! Este van a kézfogó, onnan egyenest megy a szeretőjéhez s nála tölti az éjjelt ! — Megbolondultál ! — kiáltá Kapás izgatottan. — Egy szó sem igaz abból, amit mondasz ! Petákné arczán kárörvendő mosoly villant végig, de a következő perczben már éértődötten felelé: — Rendnek nincs joga kételkedni a szavamban. Különben, itt van bizonyságul Vágóné komámaszszony. Együtt voltunk virasztóban Darázséknál, s hazajövet a szép holdvilágnál láttuk, a mint Parola Jancsi óvatosan beosont a kormcsma hátsó ajtaján. Az ivószobában sötét volt s az egész ház csöndes; ugyan mi egyebet keresett volna ott, mint a szeretőjét ! De szóljon hát, komámaszszony ! — Petákné igazat mond — kiáltá egy nő a csoportból. — A két élő szememmel láttam ! Kapás Márton nem kételkedhetett többé. Ki volt deritve az alispán aljassága, s ez borzasztóan hatott rá. Homlokerei felduzzadtak, szemeit elfutotta a vér, s görcsösen szokta fokosát kezében. Félelem volt reá nézni, s Petákné meghátrált e színéből kikelt ember elől. Hisz ez nem a nyugodt, komoly Kapás Márton, hanem egy vad haramia, ki nem tudni melyik pillanatban morzsolja össze azt, ki keze ügyébe akad. De Kapás Márton csakhamar visszanyerte önuralmát. Nem akarta, hogy ez az asszonysereg gyönyörködjék felindultságában, s elpalástolta azt a vihart, mely keblében dúlt. Rövid idő múlva szinleges nyugalommal mondá: — Köszönöm, húgom, nyiltszivüségedet; utánna járok a dolognak. Adj’ isten jó napot mind közönségesen! Ezzel hátat fordított Petáknénak s fölment az ösvényen. Nem nézett vissza egyszer sem, mert tudta, hogy csak gúnyos, kárörvendő tekintetekkel fogna találkozni, s érezte,hogy az alant levők most az ő és leánya rovására mulatják magukat. Kiérve a tetőre, megyorsstá lépteit, s majdnem futva érkezett a temetőhöz. Itt befordult, s pár percz múlva egy jól gondozott simát állapodott meg. Itt piheni Kapásné aszszonyom örök álmát. Az erős férfiút elhagyta hidegvére. Kitört belőle a nehezen fékezett keserv s zokogva borult a virágos halomra. Most nem látja senki, csak az isten, és szabad folyást engedhet fájdalmának. — Megbocsátod-e, dicsőült lélek, amit ellened és leányod ellen vétettem! — rebeg a elfojtott hangon. * Külföldi politikai szemle. A angol sajtóban mind ellenszenvesebb hang hallatja magát Törökország iránt. Legközelebb a „Times” egy czikkben azt fejtegeti, hogy a török birodalom integritása rég megszűnt viszály tárgya lenni a hatalmak között és pedig azért, mert az az integritás sem létezik többé . Most már csak az elvakult hiszékenyek tartják azt, hogy a török képes felvilágosult szellemben és a nyűgat szemeiben helyesen kormányozni. A törökök egy csekély kisebbséget képeznek „nem egyebek, mint egy helyőrség idegen országban“, a magukénál magasabb civilisatióval való érintkezés nem hogy javukra, de határozottan kárukra szolgált. „Szerencsétlenségre— írja az angol újság — az orosz ambitiók tárgya , Konstantinápoly leirása ; de hogy világosan és őszintén beszéljünk, ez egy oly kikötő, melyet nem engedhetünk meg neki hogy elfoglaljon.* Már az igaz, hogy az elég világosan van mondva, s mint ahogy világos az is, hogy tán mégsem olyan nagyon igaz az, miszerint a „török birodalom integritása megszűnt visztályok tárgya lenni a hatalmak között*. — Azzal is adós marad a