Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)
1875-08-01 / 174. szám
IX. évfolyam 174-dik szám. Kolozsvárit, 1875. vasárnap, augusztus 1. POLITIKAI NAPILAP. 1 ^ előfizetési feltételek. & Egész évre.................................k — kP‘ Félévre............................................. » » Egy negyedre............................ ? » ~ » Egy hónapra ........................ 1 nou » qui SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. j-j Teíeki Domokos-h&z. qi 10 HIRDETÉSI DIJAK: * Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. ^ NYILTTÉR toronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfilzérbe toronként 1 frt. 4________________________ 21 .5* KOLOZSVÁR, JULIUS 31. »^V V/ Biztosítási ügy. Küküllömegye, 1876. jul. 20. Tisztelt szerkesztő ur! A választások megejtése s az országgyűlés szünetelése folytán beállott szélcsend közepette épen jókor akadt alkalmam ésokom falusi magányom és kényszerült tétlenségemből becses lapja hasábjait felkeresni. Az ügy van legalább is oly fontos, mint annak eldöntése X. vármegye V. kerületében Péter-e vagy Pál választassák meg honatyának, volt jobboldali vagy volt baloldali jelölt jutott-e be az Ígéret földére ? Pénzről van szó, mi tudvalevőleg nálunk egyik meglehetősen keresett czikk, aztán mellesleg egy kissé arról is, hogy az én jó magyarom mennyire birt eddigi kárán tanulni, s elég-e még mindig egy pár szemkápráztató frasis arra, hogy behunyt szemmel megint lépre menjen. .Mercantil“ ungarisch (?) englische Versicherungs Gesellschaft* felirattal és czég alatt, ékes németséggel írva, e napokban egy felhívást kaptam Pestről, melyben minden sok hímez és hámozás nélkül egyszerűen fel vagyok szólítva, hogy azon esetre, ha valamely más biztosító társaságnál tűz ellen már biztosítva lennék, az illető körlevelet küldjem fel nekik Pestre, mert ők látatlanban is állíthatják, hogy jobban, előnyösebben stb. megcsinálják mint más, ha pedig nem volnék biztosítva, akkor is egyenesen forduljak hozzájuk, mert ők ilyen s olyan, szám szerint 39 millió forinttal kereskednek ezüstben az én biztonságomért. Alá volt ezen német felhívás Írva General vagy Georg?) Klapka és gf Károlyi Ede által. Egy mellékelt Prospectus szintén szép németséggel, megtanít engem arra, hogy Angliában van egy biztosító társaság, melyet úgy hívnak, hogy „North British and Mercantil Insuranse Company“ s ez birtokában lévén a felhívásban említett 39 milliónak, azzal, viszontbiztosítási összeköttetésben lévén vele, jót áll a .Mercantil* (ungarischeenglische) biztosításaiért. Szóval, úgy adatik ez a dolog, mintha nem is aNorth British* (Londonban), hanem a „Mercantil* (Pesten) disponálna azzal a 19 millióval. Ezt a prospectust alá irta valami Albert von Kossa General Secretair, s leghátul következik aztán aNorth British* vagyon mérlege, melyet azonban már nem írt alá senki. S ez jól is van így, mert az angol biztosító társaságok, nem szokván évi számadásaikat a közönség elé bocsátani, úgy sem lehetnénk azon helyzetben, hogy annak hitelességét megbíráljuk. Inkább egyszerűen acceptáljuk a 39 milliót, mely Londonban van (?) s melyet a Mercantil Pesten cégtáblául használ, semmit sem adva arra az elavult példabeszédre, hogy jó bornak nem kell ezégér. Már most nem tudva tisztán, hogy hol fogok én majd biztosítva lenni, a North Britishnél Londonban vagy a Mercantilnál Pesten, végére jártam a dolognak és következő czifra históriára jöttem. A pesti „Mercantil“ semmi, csak a papíron existál, festett színfal, ügynöksége a North Britishnak s bölcsőjét Bécsben ringatta F. D. Burger ur, ki valamikor a megbukottHungáriának volt igazgatója. Ez pedig úgy történt, hogy Burger ur a londoni North Britishnek bécsi ügynöke lévén, folyamodott a magyar kormányhoz társasága nevében concessioért a magyar korona országaiban működhetésért. A magyar kormány a concessiot nem adta meg. De Burger úr sokkal faimabb ember, hogy sem eféle apróságokon felakadna; rajta ugyan egy magyar kormány ki nem fog, került — fordult s elé állott a kormánynál azzal, hogy jó, hát akkor alakít ő egy önálló magyar társaságot, letett a miniszter asztalára egy írást, melyben nem volt sem több sem kevesebb, minthogy a társaság már meg is van, úgy hivják .Mercantil*, — a részvényeket mind aláírta a „North British“, a töke be is van fizetve a „North British* a tőke be is van fizetve a North British által, Pesten ? nem a North Britishnél Londonban. Erre aztán a miniszter nem tudott cadentiát mondani s megszületett a „Mercantil“ englisch ungarische Versicherungs Gesellschaft in Pesth, melyet előfordulható esetekben annál könnyebb leend Pesten perelni, mert a pénze (?) Londonban van a North Britishnél. Ez a keletkezési históriája ezen legújabb biztosító társaságnak, mely egész komolyan készül concurrentiát csinálni a mi meglevő három magyar társaságunknak. Solid, tisztességes concurentia ellen semmi kifogásom, ámbár úgy tartom, nekünk magyar embereknek, kivételes elszigeteltségünkben, kétszeres kötelességünk mindenek felett és előtt a hazait pártolni, azt erősíteni , nem pedig a londoni sterlingek csillogó fénye (elég nekünk a fénye is) által vakíttatni el magunkat. Tény lévén azonban, hogy a „Mercantil“ (ungarisch-englische) minden kitelhető módon agitál a hazai magyar társaságok ellen (melyek nem hivatkoznak ugyan londoni pénzre, hanem ha káruk van, azt itthon fizetik) s ezen agitatiójában egész odáig feledkezik meg magáról, hogy elkéri az emberektől biztosítási kötvényeiket s mivel lehetnek, kivált a világforgalomtól távolabb fekvő s bécsi promessekre már is eleget költekezett Erdélyben naivabb emberek, kiket csakugyan elvakit a londoni 39 millió s az arra hivatkozással elég ügyesen scenirozott compedia, kötelességgé válik a magyar közönséget kissé közelebbről is szemébe nézetni ennek a legújabb bécsi találmánynak, mely lehet holnap már más utánzóra is talál, ki nem is többé London, hanem épen pekingi tőkékre fogja magyarságát alapítani. Miután pedig az iránt biztosak lehetünk, hogy a pénzünket, ha oda adjuk, kiviszik Londonba (esetleg Pekingbe) de, hogy szükség esetén kapunk e mi valamit abból a sokat emlegetett 39 millióból ? ez iránt nem lévén semmi garancia, a közvagyon érdekében szükséges figyelmeztetni a magyar közönséget a nagy hűhóval fellépő „Mercantil“ fennebbiben röviden ecsetelt keletkezési históriájára, mely nem egyéb, mint a kormány és törvényhozás kijátszása és spekulatió a magyar közönség jóhiszeműségére, hogy ne mondjuk bárgyúságára. A „Mercantil“, melynek összes magyarországi alaptőkéje egy darab papírból áll, melyen igazoltatik az állítólagosan Londonban történt befizetés, tulajdonkép egy fingnrozott társaság, mely a törvény által szabott külső atributumokkal bír ugyan, de a szükséges önállóság hiánya, aztán főleg alaptőkéjének (?) az ország határain kívül plackozása folytán felelőségre, sikeresen legalább, bajosan fog vonható lenni. A Mercantil egyszerűen egy viszbiztosító filiáléja a london North Britishnek, mely tetszése szerint és szerződése értelmében fog minden egyes káresetben a fizetés ellenvetőt mondhatni. A jó magyar közönség perelheti ugyan a Mercantilt, meg is nyerheti, de exequalis az ítéletét bajosan fogja tudni, először mert alaptőkéje (?) nincs az országban, másodszor, mert egészen a North Britishtől függvén, annak kénye és kedve leend hivatva a döntő szót mondani. Az, hogy peres esetekben a hazai bíróságoknak ígéri magát alávetni, amiről egyébiránt a biztosítási feltételek mélyen hallgatnak és csak a prospectus szól, egyszerű frás is, mely elveszti minden értékét az ítélet exequálhatásának lehetlenítése vagy legalább is felettébb nehéz volta miatt. Az absolut függés, melyben a „Mercantil” a londoni társasággal szemben áll, kitetszik a biztosítási feltételek szövegezéséből, melyek dracoi szigor mellett világosan a húzás halasztás lehetőségét sanctionálják, így a Cikk a biztosítás érvénytelensége terhe alatt, megkívánja a biztosítótól, hogy ha csak fenyegeti is tűzveszély, arról írásos jelentést tegyen 24 óra alatt; a Z-ikk megrendeli, hogy a károsult maga kérjen maga ellen a hatóságnál vizsgálatot, és törvényszéki bizonyítványt nyújtson be a társasághoz a tüzeset iránt, és átalában már előlegesen is igazolja törvényesen, hogy van e joga kártérítést követelni vagy sem. A 8-ik czikk szerint a társaság csak 4 héttel a tüzeset után köteles a kárt megbecsülni, de a károsultnak nem szabad (10 §) a becsű bekövetkeztéig az elkáromlt tárgyakhoz nyúlni. Ingó tárgyak (12 §) elégésénél a társaság három különféle inventáriumot kövtel. A 14. §. szerint a társaság a kárt nem az illető ügynökség által, hanem csak központon, hol a kötvény kiállíttatott, fizeti, azt is csak egy hó múlva a megállapodás után. Vitás eseteknél a 17. §. a választott bíróság székhelyét határozottan Pestre teszi ugyan, de már a 18. §. a tulajdonképi peres esetekről szólván, azokat bíróság elé utalja, azonban a bíróság székhelyének megjelölése nélkül, a minthogy egyáltalában arról, hogy a „Mercantil” hol tartozik pert állani a biztositási feltételekben említés nincs, holott a jogviszonyt biztositó és társaság közt, egyedül ezek TARCZA. Mai világ, — Regény. — ÍrTA : 13.SzATHMÁRY JÁROLY. A szerencse-keresők. Az 1867-ik év őszén egy tekintélyes számú család érkezett az alföldi vonaton a fővárosi államindóházhoz. Legelől egy élénk tekintetű ifjú ugrott ki, hátán nagy kockás vállkendővel (plaid), hegyes gallér és divatosan kötött lilla-nyakkendővel. Szóval, leszámítva a már divatozni kezdő czillinder-kalapot, egészen fővárosi divat szerint öltözve. Vörös kesztyűs kezét az utána következő fiatal lánykának nyújtá, miközben affectált orrhangon kiáltá : — Emelka! Hagyd a podgyászt! Mire való a tráger ? De Emelka ,egy igen kellemes arczú szőke leányka mégiscsak belefogódzott egy kissebb útitáskába, s először azt nyujtá: — Fogd csak ezt előbb Árpád, aztán majd jövök én is. — Nem megkértelek — mond szemrehányóan az ifjú, hogy engem Arthurnak szólts ? Ez irodalmi nevem s ezt fogom viselni a fővárosban, mert e néven ismernek. — Or . .. bújjék az irodalmi nevedbe , forgott a leányka után lelépő s ugyancsak fölpodgyászozott őszszakállu öreg úr. Mondtam már, válaszsz akármi más nevet, csak ez egyet ne. — Már azon túlestünk! — mondja önhitten az ifjú — az irodalmi név nem olyan természetű, hogy mindennap mást válaszszunk; ez már meg van teremtve. De ugyan az istenért mit málházza úgy föl atyám ma magát? Azt hiszik, hogy valami vén huszár. — Hát az is vagyok, s ezt nem szégyenlem — mondja az öreg úr kilépve. Pénzem meg nincs a hordárnak vesztegetni való. Jer csak Endre te is hamar, mert lekésünk az omnibusról. — Van bérkocsi elég, én ugyancsak nem megyek omnibuszon. — Ahogy az urfinak tetszik — mond az öreg úr és táskáit a földre bocsátva szeretetteljesen emelte le a kocsiból a negyedik családtagot, egy ritka szépségű barna nőt, ki könnyedén leszökkenve, visszakiáltott: — Jer, jer Endre ! A közönség már kivonult, mi leszünk az utolsók. — Jaj nekem nem oly könnyű szabadulnom, annyi itt a sok ezek-mók. Az én rajzaim, mintáim, meg a te sok dobozod. Félek, hogy itt hagyok valamit. — No én Emelkát viszem ! — mondja Arthur. Aztán majd ti is csak bevergődtök éjfélre a „Magyar királyig.“ Adieu! S húgát karon fogva, sebesen haladt a kijárás felé. — Hát a ládák ? kérdi Emelka, ki ekkor volt először a fővárosban — Azok után majd kiküldünk holnap egy hordárt, — mond könnyedén Arthurs az első bérkocsiba, mely eléhajtott, besegítve húgát, harsányan kiáltá: „ Zum König von Ungarn!“ s azonnal beszökött maga is a kocsiba. — Na, kész vagyok már én is! — mondja az Endrének szólított, nyakig fölrakodtan lépve ki a kocsi félhomályából. Csak aztán míg kiviszem, el ne hullassak valamit. A gázlángok fényénél érdekes barna arcz tűnt elő, magas, sokat jelenthető homlokkal, melyről hátra fésült gazdag haja, a fekete szőrbársony dolmány vállait érinté. Hasonlata az öreg úrhoz, ki galambősz hajával és világos szürke nagy szakállával középkori hős vezéreknek valamelyikére emlékeztetett, igen föltűnő volt. Ugyanaz az erős hajtatu szemöldök, merész hajtású orr, athletai termet, csak a szív volt más és a ránczok hiányoztak. — Én elől megyek kedves Margitom s ti jertek utánam, nehogy valamit ezekből az apróságokból elveszítsek. — Csak a kalap, a dobozok maradjanak épen, mondja a szép asszony mosolygón, a te sok papírodból el is hullhat egyet más. — De csak ne hulljon beiz az kedvesem, mert azokból kell megélnünk Pesten és nem e kalap s skatulyákból. Az öreg ur karját nyujtó menyének s a menet megindult, hogy résztvegyen abban a kellemetlen tolongásban, zajban, lökődésben, mely a megérkezés perczeit annyira kellemetlenekké szokta tenni. Nagy bajjal kivergődtek az előcsarnokba, itt aztán egy csomó oldaltaszítással a podgyász kivevő helyre, hol minden reábeszélő tehetségüket elő kellett venniök, hogy ládáikat kikapják. Ezalatt Margitot már két-három katonatiszt és ifjú gavallér szemüvegezte, sőt a merészebbek egészen közelébe is furakodtak, mi a szép asszony arczát egészen kipiritá. Az öreg ur tekintélyes külseje azonban a tolakodókat visszatartotta. Végre minden rendben volt s az öttagú család hátramaradt három tagja is bevergődött a „Magyar Király“ omnibuszába, s ezzel bedöczögött az út rész kövezetén rendeltetése helyére. A Losonczy-család, Losonczy Zsigmond, azon család feje, melyet csak imént mutatunk be, 1848 előtt tehetős kis birtokos volt az Alföldön. Ifjúságát, mint egyike azon kitűnő ifjaknak, kiket a megyék magok szoktak ajánlani, a magyar kir. testőrségnél töltötte, oly kitűnő lelőmenetellel, hogy onnan az egyik magyar huszárezredhez másod-kapitányul tették ki. Családja úgy is hagyományszerüleg katonacsalád lévén, szolgált mindaddig, mig 1831- ben a lengyel felkelők iránt élénkebben kifejezett rokonszenve miatt pirongatást kapott, mire nemes öntudattal vetette kardját ezredese lábaihoz. Ezredese igen sajnálta a derék kapitányt, de hasztalan volt minden szó, Losonczy viszszalépett a szolgálattól, s szava megtartásával atyai örökére, néhány száz holdas alföldi pusztára vonult, hol szenvedélyes gazda lett, megnősült s nemsokára meg is áldá az ég atyai gondokkal bőségben. Itt érte már mint népes család fejét az 1848-as mozgalom.