Magyar Polgár, 1875. július-december (9. évfolyam, 147-299. szám)

1875-11-21 / 267. szám

IX. évfolyam. 267-dik szám. Kolozsvárit, 1875. vasárnap, november 21. MAGYAR POLGRE POLITIKAI NAPILAP. IS . ELŐFIZETÉSI Egész évre .... Félévre ..... Egy- negyedre . . . Egy hónapra . . FELTÉTELEK. . ... 16 ft. — . . . . 8 „­­. . . . 4 .­­. . . . 1­9­60 IS 12. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. ala­d­óh­ivata.1 . A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér gr. Teleki Domokos-ház. in HIRDETÉSI DIJAK: 1 Ötször hasibozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegillető külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. 1 NYILTTÉR soronként, vagy annak helye 26 kr. Reclamok: hirfsz. de soronként 1 frt. ff* KOLOZSVÁR, NOVEMBER 20. Budapest, nov. 18 Ad. (M) Tisztelt szerkesztő úr! A politikai világnak meglehetősen érdekes képe van most nálunk, s a figyelmes szemlélő tanulságos dol­gokra jut. Nem kerülhette ki az ön figyelmét a vá­­­lasztások alatt azon kudarc­ hatása, mely alatt a szélsőjobboldal férfiai állottak. A választá­sok alatt azt hitték, hogy lesz legalább jól fegyelmezett táboruk, s az eredmény azt mu­tatta, hogy csak egy kis csapatra olvadt le a vérmes remény. Ekkor nyíltan azzal vigasz­talták magukat, hogy a kormánynak nincsen oka nagyon örülni impozáns többségében, mert abban a nagy táborban a szélsőjobboldalnak szá­mos hive van, kik csak alkalomra várakoznak, s azonnal át fognak csapni a Sennyey zászlója alá. Nyílt titok, hogy ez alkalom a budget­­vita volt. Azt hitte az ellenzék, hogy ez lesz az az idő, midőn egy-két új pártalakulási moz­galmat lehet előidézni, s a szabadelvű pártból legalább 50—60 képviselő át fog csapni. E várakozásban nagyon csalódtak. íme a budget-vitának vége van, s a szabadelvű párt e vita alatt csak erősbült, s a szélső elemek Mokány Berczi-féle szájhősei ok nélkül mentek neki a falnak. A Széll Kálmán gyönyörű­­beszéde ha­lomra döntötte „Kelet népének” minden okos­kodását. A szélső jobboldal valóságos despe­­ratióba esett. Minden munka kárba ment, é s a támadásra ilyen fényes alkalom egyhamar nem fog kínálkozni! A „Napló“ helyesen jegyzi meg Széllről: Széll Kálmán szerencsés tulajdonokkal bír. Olyan pénzügyminiszter, ki soká lesz mi­niszter és sokszor lesz miniszter. Ő a magyar Sella, rosz viszonyok örököse, ki nehéz adó­kat ró a népre, de józan politikát visz, sokat dolgozik, s az állapotokon javít. Fiatal erő, kép­zett ember, világos és gyakorlati észjárással, ki­nek tapasztalatai is vannak, bár ezekhez még sokat kell szereznie; nyugalmával és alapos­ságával fölényt gyakorol a legtöbb ember fö­lött, a­nélkül, hogy ezzel sértene, mert oly becsületes és jóindulatú, ki soha nem kelt ellenszenvet. Széli mindenütt magával viszi sympathiáit s jóravaló természetét, ő egy da­rab a jövő Magyarországból. A terézvárosi képviselő-választás is sok érdeket keltett fel. Miután nem sikerült egy jelöltben a megállapodás. Schwarcz Gyula és Ivánka Imre mellett fognak a választók meg­küzdeni. A­mennyire az itteni körülményeket ismerem, biztosan merem állítani, hogy a di­adal a Schwarczé lesz. Lónyay legújabb könyve is általános fi­gyelmet keltett. Midőn az ember végig­olvas­sa e komoly művet, mely kétségen kívül sok tanulmány gyümölcse, önkéntelenül arra a kérdésre jön, hogy Lónyainak e tervei csak papíron maradtak, holott pénzügyminiszter ko­rában alkalma lett volna azokat érvényre emelni ? Nem volt bátorsága a tettek meze­jére lépni? Valóban midőn az olvasó leteszi ez ér­dekes művet azt mondja felőle,mit a „Hon“ : „jobb lett volna megtenni, mint megírni.“ Némi figyelmet keltettek itt azon lelep­lezések is, melyeket a tót „Matica“ gazdálko­dásairól hoztak. Ez egylet, a­melynek fela­data a tudomány fejlesztése lett volna — po­litikával foglalkozott, s egész szenvedélylyel gerjesztette a magyarok iránti gyűlöletet. Most csalásokra jöttek reá. Olyan nyomtatványok, melyek lelkiismeretesen számítva kétezer írtnál többe nem kerülhettek, — 38.869 forintba számíttattak fel. Ez erkölcstelen gazdálkodás­nak a kormány reméljük véget fog vetni. . — A képviselőhöz közigazgatási bi­zottsága nov. 12-ei ülésében elintézte a „közi­gazgatási bizottságokról“ szóló törvényjavaslat 2—18 §§-ait. — A 3-ik §-ban kimondá, hogy a törvényhatósági közgyűlés által választandó bizott­sági tagok, „viszonylagos szótöbbséggel” válasz­tatnak. A 11 -ik §-ban, hogy a bizottság fegyelmi választmányánál a fegyelmi határozatok fölötti ta­nácskozás alkalmával a hallgatóság eltávolítható. A 12-ik § a) pontja helyett az létetett, hogy a bizottság „intézkedik mindazon ügyekben, melyek ezen, vagy más törvény által egyenesen hozzá utasíttatnak.“ A 14-ik §-ból félreértések elkerülé­se végett kihagyattak e szavak : „Azon két ren­des havi ülésében, mely a törvényhatóság tavaszi s őszi közgyűlése után következik.“ A 17-ik §-ba végül felvétetett, hogy a városi törvényhatóságok közigazgatási bizottságai havonként egy rendes közgyűlésen felül többet is rendszeresíthetnek. TÁRCZA. Livingstone utolsó napjai és Anyanyombétöl Haláig. (1872. augusztus 25. — 1873. május 1.) Livingstone utinaplóinak utolsó részlete ama rövid, de annál szomorúbb időszakra vonatkozik, mely 1872. aug. 25-től 1873. május­­­éig, vagyis az Anyanyembéből történt elutazástól a nagy uta­zónak Ilalában, Csitamba falvában a Bangweoló (tévesen Bemba) tó partján bekövetkezett haláláig terjed. A Stanley által küldött emberek és uti­­készletek, 1872. aug. 14-én megérkezvén, oly nagy buzgalommal kezdett utazónk az új vál­lalatához szükséges előkészületek megtételéhez, hogy már augusztus­ 25-én útnak indulhattak; Dnyanyembétől dél felé tartottak. A naplók eme részében a följegyzések többnyire rövidek és a bekezdéseknél mind sűrűbben találkozunk e szó­val: .Beteg.“ Régi ellensége hatalmában tartotta őt s nem volt többé elég ereje attól megmenekül­ni. Kísérői azt mondták, hogy szeptemb. 18-a óta még aránylag meglehetős egészsége sem volt egy­szer sem. Hanem azért a hős lelkű öreg még min­dig előre tört, a mennyire folytonosan növekvő gyengesége megengedő s a dolgoknak mindig a fényesebb oldalát kereste ott is, a hol minden sötétnek mutatkozott s lelke még mindig életé­nek nagy feladatával volt elfoglalva és betel­ve. Ahogy az úti társaság a Bangweola tavá­hoz közeledett, az út nehézségei is abban az arányban növekedtek. Az átutazott egész vidék *) Mutatvány Sámi Lajosnak „Dél-afrikai u­az­so és fölfedezések“ cziraű, pár nap múlva megjelenő munkájából, mely a Ráth Mór által pezni a "Család‘ könyvtár“ leginabb kötetét fogja kő­felülete óriási „földspongyákkal“ volt belepve. Az útt hátralévő részéről azt beszélték Living­stone kísérői, hogy az csupa mocsárokon és olyan folyókon vezetett keresztül, a­melyeket a különben is majd mindenütt vízzel borított vidéken csak mélyebb és gyorsabb folyásukról és arról tudtak elismerni, hogy tutajokon vagy csolnakokon kel­lett rajtuk átkelni. Elképzelhetjük, hogy minő ha­tással volt egy ily utazás az erejében megfogyat­kozott beteg és különben is már elaggott uta­zóra ! Valószínű, hogy ha Livingstone száz euró­pai ember élén szándékozik vala ezt az utazást megtenni, azok mind egy lábig kidőltek volna mel­lőle. Azonban úgy látszik, hogy kisérő csapata igen jól és erélyesen volt fegyelmezve, különben alig­ha kiállotta volna ez utazást, mert az a­frikai épen úgy fél az esőtől, mint a czigány a széltől. Livingstone csakhamar képtelenné lett a folyók át­­gázolására s a földspongyákon és folyókon hű szol­gái vállaikon szállították át. Az út természeti nehézségeihez járult még a sok késedelem is, melyeket a vezetők és kémek árulása és az a körülmény idézett elő, hogy mind­egyre csapatokat kellett szétküldözni, hogy élelmi­szereket keressenek, s végre az út vonalába eső vad főnökök is folytonosan föltartóztatták őket út­­jukban, mert az országukon való átutazást csak roppant árakért akarták megengedni. E sok lé­lekölő akadály nyomása alatt utazónk beteg­sége folytonosan erősbödött és haja egészen meg­őszült. A társaság februárban érkezett a Bangweolo partjára, de addig roppant nélkülözéseket és ve­szélyes betegségeket kellett kiállaniuk. A főnökök majd mindenütt ellenséges indulatúak voltak és ez okból szerfölött nehezen juthattak csónakokhoz, melyekkel az embereket és úti készleteket a kiá­radt folyókon átszállíthassák. E vidék, Livingstone túljegyzéseiből ítélve, leirhatatlanul borzasztó és veszélyes volt. A föld lapályos és akkora kiemel­kedések sincsenek rajta, melyek útjelzőül szolgál­hatnának. Majdnem lehetetlen fölismerni, hogy hol végződik a föld és hol kezdődik a tó, annyira mo­­csáros és posványos az egész terület. Az egész táj lapos, vizenyős, sáros és náddal van benőve. Fák vagy dombok sehol sem voltak, melyek az út irá­nyát megjelölték volna, úgy hogy a teherhordók mindegyre eltévedtek a sűrűségekben s csak nehe­zen tudtak azokból kikászolódni. Mig a karaván e pokoli tartományon ennyi vesződséggel laktatott, úszott és gázolt keresztül, az eső szakadatlanul esett s még pedig nem hol­mi futó zápor, hanem szünetet alig tartó hideg, országos eső alakjában. Ez időtájon (ápril elején) az úti napló igen gyakran beszél szenvedésekről és betegségről, de azért a panaszhangok még min­dig a legérdekesebb utijegyzetek közé vannak rejt­ve, a­melyek a beutazott vidékekről minden irány­ban kimerítő tudósításokat és adatokat tartalmaz­nak. A folyók irányáról és természetéről, a külön­böző tartományok tájrajzáról s mindenféle tudomá­nyos észleletekről szóló s több lapra terjedő fel­jegyzések után meg-megakad egy két sor, melyek aztán egy pillanatra feltárják előttünk a szenvedé­sek és testi, úgy mint lelki fájdalmak ama meg­döbbentő halmazát, melyeknek nyomása alatt e nagy érdekű jegyzetek papírra kerültek.­­ Pél­dául, miután a beteg fölfedező márczius 25-étől ápril 12 éig az utazásnak minden fontosabb moz­zanatát följegyezte, — oly munka, melyet csakis egy Livingstone végezhetett el­­ — a följegyzé­sek sorozatát e megdöbbentő szavak rekesztik be : „Oly gyenge voltam, hogy járni sem tudtam többé, hanem csak úgy vonszol­tam beteg tagjaimat közel két óra hosszat, — ekkor lefeküdtem. Kávét főz­tünk — az utolsó részletet, a­mi még volt — s azután ismét útnak indultunk, de egy óra múlva megint le kellett feküdnöm. Nem akartam engedni, hogy vigyenek, de utoljára kénytelen lévén bele­egyezni, tűrnöm kellett, hogy embereim fölváltva szállítsanak Csinamába, egy eléggé jól művelt hely­ségbe.­ Ezután a jegyzetek lassanként egyre rövi­­debbekké lettek, s alig voltak már olvasha­tók. Az expedíc­ió a tó délkeleti partjára ér­kezett, hanem csak igen lassan haladhatott elő­re. Livingstone hű emberei ku­andában vit­ték válaikon fölváltva, de ő még ekkor gyakran fölemelkedett, hogy alig képzelhető erőlködéssel pár sort írhasson, de csakhamar kimerülten ha­nyatlott vissza fekhelyére. A kitanda egyszerű nyugágy volt fából, melynek alját füvei töltötték meg Deáky Albert ügyvéd, a „Baloldal“ szer­kesztője, lapjában a következő indítványt teszi: Jelenleg pénzintézeteink kisegítő s takarék­­pénztáraink váltó okmányok mellett adják ki pén­zeiket. A gyakorlat, mindennapi tapasztalás mutat­ja, hogy törvényszékeinknél még az úgy is hiányos váltótörvényünk szigorú szabályai sem tartatnak meg, s váltótörvénykezésünk teljességgel nem nyújtja sem gyorsaság sem biztonság tekintetében és lepedőt terítettek rá. Rúdra volt függesztve s két erős ember vitte vállain, úgy hogy a benne fekvő rázkódást nem, hanem inkább csak kelle­mes himbálást érzett. A nap hevesebb sugarait föléje kifeszített kendőkkel fogták el a betegtől. April 19-éről ezt írja: ,A gyengeség miatt sem­mit sem vizsgálhatok már meg, az irónt is alig hogy bírja kezem tartani.“ Naponként alig haladtak egy vagy másfél mértföldet. A falvak lakói majd mindenütt elme­nekültek a társaság zajos előcsapata elől s az üresen hagyott házak igen jó menedéket nyújtot­tak a halálra fáradt utazóknak. April 27-iki keltezés alatt e szavakat irta Livingstone: „Végképen ki vagyok merülve és itt maradok­­ meggyógyulni; tejelő kecskékért kül­döttem. Most a Molilamo (Sulimala) partjain vagyunk.“ Ezek voltak az utolsó szavak, melyeket a a nagy utazó leírt. Ez időn túl csakis a vele utazott hű szolgák elbeszéléséből tudhatjuk, hogy aztán mi történt. A Molilamo folyónál mindaddig ott kelle időzniük, míg az átkeléshez szükséges csónakokat előszerezhették. Az átkelés ápril 29 én meg is tör­tént, Livingstonet is szerencsésen átszállították a folyón bár ekkor már leírhatatlan fájdalmakat sze­­­dett borzasztó betegsége miatt. Kimerülten, majd­nem félhalra vitték őt Csitamba falujába, Halába, mely az említett folyótól nem volt nagyon messzi­re. Az első egy két mértföldnyi ut alatt roppant terjedelmű mocsárokon szállították őt keresztül s emberei örültek, ha itt ott pár talpalatnyi száraz földet találtak. A falu majdnem egészen üres volt, mert a lakosok élőfélben lévő vetéseiket őrizték a mezőn s igy az utazók könnyen kaphattak szállást urok és a magok számára. A szemláto­mást gyengülő Livingstonet egy üres házba vitték s ott nagy óvatosan lefektették. A kunyhó előtt az ajtóval csaknem átellenben nagy tüzet raktak, hu szolgái pedig bent aludtak, hogy árok intésé­re azonnal kéznél lehessenek. Másnap még gyengébb volt Livingstone. Es­te­felé a kiséret közül néhány­an csendesen kuny­hóikba vonultak, míg mások, kikre a fölvigyázás volt bízva, oda telepedtek a tűz körül,­­ sejtve, Országgyűlés, Budapest, nov. 18. A képviselőház mai ülését Széll Kál­mán beszéde nyitotta meg. A pénzügyminiszter, ki egy torokgyuladás utódajaival még ma is küz­dött, egy igen jelentékeny beszédben vette sorba a budget ellen felhozottakat s replikázott azokra az igazság erejével, s a meggyőződés melegével. A ház egyre fokozódó figyelemmel hallgatott szó­lóra, s önérzetes és igazságon nyugvó szavait a tetszés s helyeslés meg-megujuló jeleivel fo­gadta. Széll beszéde déli egy óránál tovább tartott s egy meleg figyelmeztetéssel végződött az or­szág jelen szomorú helyzetére, mely az egyetér­tést mindennél inkább parancsolja. Zichy Nán­dor gróf emelkedett föl aztán, ki csodálatos lo­gikával „személyes” kérdésben védelmezte a jobb­oldali ellenzék álláspontját, azt a különös magya­­a­rázatot adván annak, hogy ők nem a budgetet, hanem — a pénzügyi bizottság jelentését nem fo­gadják el tárgyalás alapjául. Helfy Ignácz következett azután, ki a ki­merült türelmű ház előtt igen hosszadalmas szó­noklatba kapott, arról panaszkodván mindenekfe­­lett, hogy az idő rövidsége folytán kénytelen „meg­ölni“ eszméit. Ez „eszmék” közt jelentékeny helyet foglal a visszaemlékezés a Németh Albert által provocált múltkori jelenetre, melynek elég kegyes volt jövőbeli ismétlését ígérgetni, s arra nézve a miniszterelnöknek jóakaró tanácsokat adogatni. — az elnök figyelmeztette a szólót, hogy ha az olyasmi ismétlődnek, tágkörű elnöki jogaival élni fog s megvonja az illetőtől a szót. A szabadelvű párt zajos helyesléssel fogadta az elnök ez erélyes szavait, a szélsőbal ellenben el­­lenmodásokkal felelt. Helly ezután a közös költ­ségek ellen beszélt s beszéde '­43-kor ért véget. A holnapi ülés első tárgya: a budget fölötti név­szerinti szavazás lesz, s az ülés 11 és */­ órakor kezdődik. * A főrendiház is tartott ülést, melyben a királyné névnapja alkalmából Schlauch Lőrincz indítványozta a ház érzelmeit kifejeztetni. A közjegyzői intézményről mint közhitel-forgalmunk emelőjéről.

Next