Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)
1876-05-30 / 122. szám
X. évfolyam. 122-dik szám. Kolozsvárit, 1876. kedd, május 30. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. 2/1 Egész évre ........ 16 ft. — kr. Félévra...........................................8 . — „ Egy negyedre............................ 4 . — „ Egy hónapra ....................... 1 , 00 , SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi Irodájában“ főtér gr. in Teleki Domokos-béz. nj sí____________________________________1j ------------------------------------------------------------------------HIRDETÉSI DIJAK: ^ Ötször hasébozott garmond sor éra, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. V. 5~ 4 HUILTTÉRként, vagy annak helye 81 £$. Reclamok: Wirfitzérbe soronként 1 ki. "Ér. KOLOZSVÁR, MÁJUS 29 A balázsfalvi ünnepélyhez. A románok azon része, mely a fellegekben jár és az égről a csillagokat szedi, a mely csak igével táplálkozik, szörnyen felfortyant azon csikkemre, melyet e lapokban közreadtam a balázsfalvi májusi ünnepélyre vonatkozólag. Balázsfalváról, Tordáról, Nagy-Szebenből stb. anonym leveleket vettem, amelyekben nem a legilledelmesebb titulusokkal vagyok megilletve, nem egy helyről azonban kaptam elismerő sorokat is, amelyek bizonyára egyensúlyozzák az előbb megemlített éretlenségeket. Egy tordai intelligens (?!) román anonym levele különösen érdekes, szerfelett jellemzi annak szellemi tehetségeit; igen sajnálom, hogy trágár kitételei miatt nem adhatom közre. íme, hogy fel van korbácsolva a fekete had a szellő egyetlen érintésére; Íme Balázsfalva erőssége mennyire meg van ingatva egy puszta szóra. És hogyan védelmezi e had positióját? Anonym trágár levelekkel, fenyegetőzésekkel, mintha volna valaki, a ki féljen tőlük; a ki féljen azoktól, akik a „batutá“s declamatión kívül mit sem tudnak. Ők azt mondják, hogy szeretik a népet ? S mit tesznek ? Tánczolnak és énekelnek. Azt mondják, hogy szívükön hordozzák a román nép jövő sorsát. S a jövőért tánczolnak és énekelnek ! Zászlókat lobogtatnak, futkosnak mezőkról-mezőkre, sötétben és fáklya fénynél, ők azt mondják, hogy ők a nép választottai, képviselői, a nép szemefényei ! S e képviselők, e választott szemfények, midőn a népért tenni kell, mint az egerek lyukakba bebújnak; de midőn ünnep kell, előjönnek és tánczolnak, énekelnek és szavalnak, mondván, hogy mindezt a népért teszik. Megtámadja őket valaki s szemükbe mondja, hogy ti vagytok a román nép kuvikjai? összefutnak s nyílt harcz helyett támadnak orozva; trágár módon piszkolnak, de egynek sincs bátorsága megmondani, hogy ez én vagyok, ezeket én mondom, meggyőződésem szerint. Az igaz ügynek nem kell trágár beszéd, az nem szorult anonym levelekre; nem kell azt védelmezni oly módon, mint védelmezik velem szemben a balázsfalvi ünnepélyt. Argumentum helyett rágalom, meggyőző logika helyett az ész fattyú-kinövéset trágár alakokban azoknál járja meg, akik nyomorult szegény legények gyanánt a csárdák és piszkos lebujokban töltik haszontalan életüket. Nem mondom én azt, hogy azok, akik velem szemben így jártak el, nyomorult szegény legényekhez hasonlók, habár természetük sokban hasonlít is, nem állítom ezt, de vannak a népek politikai életében szegénylegények, akik sokkal nyomorultabbak amazoknál, akik sokkal nagyobbra képesek, akik megmérhetlen, belátatlan kárt okoznak a népek jelenjében és jövőjében egyformán. Szerfelett sajnálom, hogy nekem, mint románnak, az a szomorú sors jutott, hogy ezek ellen küzdjek; nem vagyok egyedül, s hogy magamat velük szemben sokkal többnek teszem ki, mint mások, ez azon türelmetlenségből származik, melylyel viseltetem magam eljárásuk, politikájuk irányában. Engem nem érdekel az, hogy várjon ezen, vagy azon közleményre mit fog mondani a román sajtó ; közleményeim, érzelmeim kifolyásai, ha sértik is e fekete hadat, nem tehetek róla és másként nem tehetek. Egy része azt jegyezte meg ama czikkemre, hogy miért nem hallgattam az alkalomból ? Ki kényszerített az Írásra ? A balázsfalvi ünnepély nyilvános dolog volt; igaz, hogy phisikailag senki sem kényszerített írásra, erkölcsi kötelességemnek érzem azonban rellectálni mindarra, ami a románságot érdekli, annak körében nyilvánosan, vagy titokban lefoly. Ép oly kötesség, mint bármely más, hogy az ember megmenekedhessék a felelőségtől. Nem hallgattam el és el nem hallgatok ezután sem; az, ami meggyőződésemmel öszsze nem fér, kimondom azt, bármint fájjon sokaknak, nekem a Tini fényképét azon albumban, melynek egykor fényes csattó táblájával a kis Mariska az asztal alatt oly kedvesen játszott. Tiniével szemben egy gyönyörű arczkép vonta magára figyelmemet. Annyira hasonlított az egykori ideálomhoz ! — Ha szabad tudni, ki azon szép nő? — kérdem. — Az a helybeli postamester. — A kis Tinivel szemben levő nőt kérdeztem. — Igen, ez a helybeli postamester. Egy bámuló tekintetet vetettem a jó aszszonyra, ki aztán kellő felvilágosítást nyújtott. Elmondá, hogy a szép Juliska igen előkelő családból származott; kitűnő nevelésben részesült, de szülői elhalta után a megváltozott anyagi viszonyok önfenntartásra utalván, a postakezelést sarállta el, s most mint postamesternő öreg nagyanyja és kis húga támasza, védangyala lett. Anynyi szép és jóval tolda még meg ez ismertetést, hogy a szép postamesternő iránt a legnagyobb érdekeltséget kezdtem érezni. De háziasszonyom ismét más tárgyra vivé a beszédet. Midőn láttam, hogy tőle tisztességes uton megszabadulni teljes lehetetlen, — elhatározom a hasonszenvi gyógymód alkalmazását. Agyon fogom beszélni. Kamatostól megveszem rajta a családi hangverseny minden unalmát. Azonnal hozzá is kezdtem lehető monoton hangon az előadáshoz. — Visszatérve nagyság előbbi szavaira, valóban helyeslem Juliska kisasszonynak ezen dicséretre méltó elhatározását. Jól téve, hogy ép azon foglalatosságot választá, mely a culturális fejlődésnek egyik főtényezője. A postának igen szép történelmi fejlődése van. Már I. Darius, Hystaspes fia állított fel Persiában postákat. (a mostani postahivatalnokokon nagyon látszik, hogy nem Darius fizeti) De ezek inkább csak lovas hírhozók Az anonym leveleket régtől fogva kapom, azok álmomat nem rontják el, jelen alkalommal sem. Legfeljebb azt a szomorúságot szerzik nekem, hogy vannak a románok közül sokan, akik azt hiszik, hogy ez is fegyver, ezzel is lehet küzdeni. Balázsfalva értelmes lakossága, meg vagyok győződve, hogy ezentúl sem lesz barátja az ifjúság éretlen tüntetéseinek , s a tanárok gondatlansága e tekintetben megszűnik addig, amíg nem lesz kénytelen a politikai hatóság — Balázsfalva értelmiségének rovására — e kukutoriumoknak véget vetni. Moldován Gergely. — A képv.ház szombati ülésében néhány kérvény bejelentése után bemutatá az elnök gr. Lónyay Menyhértnek — lapunk mai számában közölt — levelét mely a zárszámadási bizottság jelentésével együttesen fog tárgyaltatni. Iványi indítványa után a közhivatalnoki fizetések összehalmozása ellen, tárgyalás alá vette a ház a hivatalnoki fizetésekre vezethető végrehajtás korlátozásáról szóló tvjavaslatot. Horánzky előadó ajánlja a javaslatot, melyet a ház Balogh rövid hozzájárulása után elfogad. A részletes tárgyalás folytán a 6-ikknál Almásy helyteleníti, hogy ez alól a képviselői díj kivétessék. Indítványozza, hogy ezen napi díj se legyen elfogadható. Horánszky előadó utal arra, hogy egy legközelebb hozott törvénycikk a napidíjak lefoglalása esetén beálló incompatibilitásról rendelkezik, a ház tehát nem régen döntött eme kérdésben a lefoglalhatás mellett, s így nem czélszerű a javasolt módosítás. Nem fogadja azt el. Szontagh Pál (somogyi): Őt az előadó nyilatkozatai nem győzték meg Almásy módosítványának célszerűtlensége felől, ő szerinte a képviselői napidíj egyenesen az illetőknek napi élelmére szánt valami, a mi által léte biztosittatik s a mit tőle elvonni nem helyes. Ha az incompatibilitási törvényre utalt, ő is emlékeztet arra, hogy e törvény ide vágó intézkedése nem bizonyult hatályosnak, mert az ezen törvény folytán lemondott képviselők újból megválasztottak. Annál is inkább elfogahatónak tartja Almássy indítványát, mert reméli, hogy ennek folytán kevesebb hitelező fog adni kölcsönt azon reményben, hogy a napi dijakból fedeztessék az. Csemeghy. Ha a perrendtartás módosítása lenne szóban, akkor nemcsak a napidij, hanem a napszám s a munkadij iránt rendelkezés valának. Kocsi-postája legelőször Németországnak volt. Francziaországban XI. Lajos csak az udvar számára állita fel postákat. — VIII-ik Károly ezt kiterjeszté az egész országra. V-ik Károly császár, hogy nagy birodalmában mindenről gyorsan értesülhessen, állandó lovas postát állított fel, melynek iránya Németalföldről-Lütrichen, Triersen, Speieren, Rheinhausenen, Würtenbergen, Augsburgon és Tirolon keresztül Olaszország felé vonult. (Háziasszonyom a zsebkendő alatt egy sóhajtásba olvadó ásitást hallatott.) Miután látom, hogy nagyság érdeklődik a posták története iránt, szólok az angol postákról is, melyek IV-ik Eduard alatt lettek életbe léptetve. Ez időkben a posta-állomások egymástól 20—20 mértföldnyire voltak felállítva. Voltak magánposta-intézetek is, minden egyetem és nagyobb város birt ilyennel. 1843 ban a posta a London Edinburgi utat 4 nap alatt tette meg. I. Károly a magánpostákat eltörölte, és a postát regálévá emelte. (Két lefüggönyzött ásitás ) Az első angol postarendszer Prideaux elnöklete alatt jön kidolgozva. Egyáltalában legkitűnőbb postái vannak Angolországnak; gyors és biztos. Postakocsija pedig a legkényelmesebb. Schweiczban az 1803 -i gyűlés határozata után — sokáig minden cantonnak saját posta regáléja volt. De e posták igen különbözők valának. Némely cantona vetekedett az angol postákkal, mig más cantonokban a legrosszabb postarendszer volt. (Egy leplezetlen ásitás és felállás.) A chinai és japáni postáknál sajátságos fejlődés észlelhető, de mielőtt ezt elmondanám , összehasonlítást kívánok tenni az európai postarendszerekről; s végül Partagonia, Argentia, Bolívia, Uruguay, Peru, Columbia, Florida, Georgia és Texas postáiról fogok még egyet-mást megjegyezni. A californiai postákat illetőleg pedig — Ezer bocsánat — sürgős házi ügyben kell távoznom; de ép itt jön férjem, ő igen érdeklődik a posta ügyek iránt. — is helyén lett volna. — Azonban nem arról van szó s igy ő ajánlja, hogy e kérdés elintézése akkorra halasztassék. — A ház 81 szóval 73 ellen megtartá az eredeti szerkezetet s a módosítás elesett. A javaslat további részleteiben változatlanul elfogadtatván, harmadszori felolvasása ma fog megtörténni. — Az uzsoráról szóló tvjavaslat már elkészült az igazságügyminiszteriumban — mint az „El." írja — s főleg Teleszky István képviselő és Csemeghi Károly államtitkár urak műve. A 12 százalékot veszi föl kamat-maximumnak, s kimondja, hogy bármily kamatot kötött is ki a hitelező, az állam több, mint 12 százaléknak behajtásához segédkezet nem nyújt. — Gr. Lónyai Menyhért a képv.ház elnökéhez a következő, a képv. házhoz intézett levelet küldötte be: Mélyen tisztelt képviselőházi úgy értesültem, hogy a t. képviselőház zárszámadási bizottságának többsége az 1874-diki zárszámadás tárgyalása alkalmával elhatározta a t. képviselőházhoz egy határozati javaslatnak beterjesztését, mely szerint a pest-fiumei hajógyárnak adott kölcsön tekintetében a fölmentés tőlem tagadtassék meg. Miután én nem vagyok a t. képv.ház tagja, s így az érintett határozati javaslat tárgyalása alkalmával a kellő felvilágosítást megadni módomban nincs; másrészt a zárszámadási bizottság említett határozati javaslatának meghozatala után méltán kívánhatom, hogy az ügy valódi állásának felderítése bírói vizsgálat útján eszközöltessék: a miniszteri felelősségről szóló 1848. 3. sz. 33-ik §ának b) pontja utolsó három szavához képest s azzal öszhangzólag ugyanazon törvényezik 33. és 34 ik §- ai alapján ezen ügynek a m. főrendiházhoz, mint illetékes bíróságomhoz leendő áttételét kérem. Mély tisztelettel kérem e végből a mélyen tisztelt képv.házat, méltóztassék a zárszámadási bizottság fennemlitett jelentésének tárgyalásával egyidejűleg jelen kérelmemet is a napirendre kitűzni. Mély tisztelettel maradok. A t. képv.-háznak Budapest, 1876. május 26. Alázatos szolgája: Gr. Lónyai Menyhért. (A gr. ezenkívül a lapok szerkesztőségeihez intézett levelet, melyben mentegeti magát.) TÁRCZA. A szép postamesterRt. (Novellette.) (Vége.) Mit tegyek ? Mi módon tudjak megszabadulni a családias élvezettől ? Jaj, de az okos Mariska énekelni is tudott. Azt is meg kelle hallgatnom. Először is (mert a mama vallásos nő volt) „Hogyha engem a jó isten megsegítene“ kezdetű imaverset a„Sneider Fanni“ dallamára alkalmazva kellett siró hangon elénekelni a kicsikének. Aztán még csak a „Szózatot* hallgatom végig, s az hazafias ásítások légiói szálltak elérzékenyült ajkamra. De midőn már az „Isten áld meg a magyart“ akará a mama (ki jó honleány is volt) elkezdetni, az ellen erélyesen tiltakoztam . Már ezt nem engedhetem nagyság. Ily önző nem lehetek. Bármily gyönyört szerez is nekem Mariska szép éneke, tovább fárasztani kegyetlenség volna. A gyermek oly háládatos pillantást vetett rám. A mama aztán elmondó, hogy nagyobbik leánya, ki ezelőtt 8 évvel halt meg , még szebben tudott énekelni. — Oh ha élne a szegény Tini, mennyit énekelne az most a fogalmazó úrnak. De mily gonosz levék. Szinte örvendtem, hogy Tinike nincs azon helyzetben, miszerint a hangverseny programmját még néhány érdekes számmal szaporítsa. Háziaszszonyom a 7-es számú zsebkendőre két nagy könycseppet hullatott, aztán megmutató A helyzet keleten folyton bonyolultabbá válik. Egész sorsa a fenyegető híreknek terjedt el. Az „Agence Reuter“ azon hírét, hogy a porta félhivatalosan értesítve lön a berlini programmról, s hogy ezzel oly gyorsan eltávozott, hogy a legjobb postalovakkal sem érhettem volna utól. Felségesen sikerült. A bosszúállás gyönyöre dagasztó keblemet. Az adótárnok azon kérdésére pedig, hogy minő postaügyről volt szó, a szép postamesternőt illető tudakozódással válaszoltam. Az albumot folytonosan nyitva tartom, és néztem azt a gyönyörű homlokot, hol csak nemes gondolat teremhet, — a határozottságra mutató római orrot, és főleg azt a szép metszésű szájat, melyről a szó csak mézédes lehet s a csók — túlvilági kéj. Az adótárnok elbeszélé, hogy Juliskának a napokban szerfelett sok dolga volt. Várja a postaigazgatóság kiküldöttjét, ki vizsgálatra jövend. Aztán megjegyzé, hogy — előbb eszünkbe jutva, — részesülhetett volna azon szerencsében, miszerint fogalmazóságomat a kedves lánynál bemutathatja, de most már késő, mivel Juliska ép sajátságos állásáért sokkal viszszatartóbb, mintsem nála egy 7—8 órai első visitet megrescirozni lehetne. Pedig nekem e nőt látnom kell. Pár percnyi gondolkozás után így szóltam: — Halaszthatlan ügyben a postára kell mennem. Az adótárnok bámuló tekintetet vetett rám, én pedig névjegyemre nevem alá e pár szót írva: „postaigazgatósági biztos“ távoztam. A postaház csak a szomszédban lévén — névjegyem már néhány percz múlva a szép postamesternő kezében volt, ki elembe jőve, bizonyos izgatottságot árult el, s csak ennek köszönhetem, hogy az enyémet nem vette észre. Beajánltam magamat, bocsánatot kértem, hogy ily szokatlan órában jövök. De még az éjjel vissza kell utaznom. Hivatalos könyveit kértem elő. A nő elembe téve a különböző könyveket, melyekhez annyit sem értettem, mint a szép posta- A háború előestéjén.