Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-05-30 / 122. szám

X. évfolyam. 122-dik szám. Kolozsvárit, 1876. kedd, május 30. MAGYAR POLGÁR POLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK. 2/1 Egész évre ........ 16 ft. — kr. Félévra...........................................8 . — „ Egy negyedre............................ 4 . — „ Egy hónapra ....................... 1 , 00 , SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában. Kiadóhivatal: A lyceumi nyomda „ központi Irodájában“ főtér gr. in Teleki Domokos-béz. nj sí____________________________________1j ------------------------------------------------------------------------­HIRDETÉSI DIJAK: ^ Ötször hasébozott garmond sor éra, vagy annak terü­lete 6 kr. Minden hirdetés után 80 kr. bélyegilleték külön számittatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. V. 5~ 4 HUILTTÉR­­ként, vagy annak helye 81 £$. Reclamok: Wirfitzérbe soronként 1 k­i. "Ér. KOLOZSVÁR, MÁJUS 29 A balázsfalvi ünnepélyhez. A románok azon része, mely a fellegek­­ben jár és az égről a csillagokat szedi, a mely csak igével táplálkozik, szörnyen felfortyant azon csikkemre, melyet e lapokban közread­tam a balázsfalvi májusi ünnepélyre vonat­kozólag. Balázsfalváról, Tordáról, Nagy-Szebenből stb. anonym leveleket vettem, a­melyekben nem a legilledelmesebb titulusokkal vagyok megilletve, nem egy helyről azonban kaptam elismerő sorokat is, a­melyek bizonyára egyen­súlyozzák az előbb megemlített éretlenségeket. Egy tordai intelligens (?!) román ano­nym levele különösen érdekes, szerfelett jel­lemzi annak szellemi tehetségeit; igen sajná­lom, hogy trágár kitételei miatt nem adha­tom közre. íme, hogy fel van korbácsolva a fekete had a szellő egyetlen érintésére; Íme Balázs­­falva erőssége mennyire meg van ingatva egy puszta szóra. És hogyan védelmezi e had positióját? Anonym trágár levelekkel, fenyegetőzé­sekkel, mintha volna valaki, a ki féljen tőlük; a ki féljen azoktól, a­kik a „batutá“­s dec­­lam­atión kívül mit sem tudnak. Ők azt mondják, hogy szeretik a né­pet ? S mit tesznek ? Tánczolnak és énekel­nek. Azt mondják, hogy szívükön hordozzák a román nép jövő sorsát. S a jövőért tánczol­nak és énekelnek ! Zászlókat lobogtatnak, fut­kosnak mezőkról-mezőkre, sötétben és fáklya fénynél, ők azt mondják, hogy ők a nép vá­lasztottai, képviselői, a nép szemefényei ! S e képviselők, e választott szemfények, midőn a népért tenni kell, mint az egerek lyukakba bebújnak; de midőn ünnep kell, előjön­nek és tánczolnak, énekelnek és szavalnak, mondván, hogy mindezt a népért teszik. Megtámadja őket valaki s szemükbe mondja, hogy ti vagytok a román nép kuvik­­jai? összefutnak s nyílt harcz helyett támad­nak orozva; trágár módon piszkolnak, de egynek sincs bátorsága megmondani, hogy ez én vagyok, ezeket én mondom, meggyőződé­sem szerint. Az igaz ügynek nem kell trágár beszéd, az nem szorult anonym levelekre; nem kell azt védelmezni oly módon, mint védelmezik velem szemben a balázsfalvi ünnepélyt. Argu­mentum helyett rágalom, meggyőző logika he­lyett az ész fattyú-kinövéset trágár alakokban azoknál járja meg, a­kik nyomorult szegény legények gyanánt a csárdák és piszkos lebu­­jokban töltik haszontalan életüket. Nem mondom én azt, hogy azok, a­kik velem szemben így jártak el, nyomorult sze­gény legényekhez hasonlók, habár természetük sokban hasonlít is,­­ nem állítom ezt, de van­nak a népek politikai életében szegénylegé­nyek, a­kik sokkal nyomorultabbak amazok­nál, a­kik sokkal nagyobbra képesek, a­kik megmérhetlen, belát­atlan kárt okoznak a né­pek jelenjében és jövőjében egyformán. Szerfelett sajnálom, hogy nekem, mint románnak, az a szomorú sors jutott, hogy ezek ellen küzdjek; nem vagyok egyedül, s hogy maga­mat velük szemben sokkal többnek teszem ki, mint mások, ez azon türelmetlenségből szár­mazik, melylyel viseltetem magam eljárásuk, politikájuk irányában. Engem nem érdekel az, hogy várjon ezen, vagy azon közleményre mit fog mondani a ro­mán sajtó ; közleményeim, érzelmeim kifolyá­sai, ha sértik is e fekete­ hadat, nem tehetek róla és másként nem tehetek. Egy része azt jegyezte meg ama czik­­kemre, hogy miért nem hallgattam az alka­lomból ? Ki kényszerített az­ Írásra ? A balázsfalvi ünnepély nyilvános dolog volt; igaz, hogy phisikailag senki sem kény­­szerített írásra, erkölcsi kötelességemnek ér­zem azonban rellectálni mindarra, a­mi a románságot érdekli, annak körében nyilváno­san, vagy titokban lefoly. Ép oly köte­­sség, mint bármely más, hogy az ember megmene­­kedhessék a felelőségtől. Nem hallgattam el és el nem hallgatok ezután sem; az, ami meggyőződésemmel ösz­­sze nem fér, kimondom azt, bármint fájjon sokaknak, nekem a Tini fényképét azon albumban, melynek egykor fényes csattó táblájával a kis Mariska az asztal alatt oly kedvesen játszott. Tiniével szemben egy gyönyörű arczkép vonta magára figyelmemet. Annyira hasonlított az egykori ideálomhoz ! — Ha szabad tudni, ki azon szép nő? — kérdem. — Az a helybeli postamester. — A kis Tinivel szemben levő nőt kér­deztem. — Igen, ez a helybeli postamester. Egy bámuló tekintetet vetettem a jó asz­­szonyra, ki aztán kellő felvilágosítást nyújtott. Elmondá, hogy a szép Juliska igen előkelő családból származott; kitűnő nevelésben részesült, de szülői elhalta után a megváltozott anyagi vi­szonyok önfenntartásra utalván, a postakezelést sarállta el, s most mint postamesternő öreg nagy­anyja és kis húga támasza, védangyala lett. Any­­nyi szép és jóval tolda még meg ez ismertetést, hogy a szép postamesternő iránt a legnagyobb ér­dekeltséget kezdtem érezni. De háziasszonyom ismét más tárgyra vivé a beszédet. Midőn láttam, hogy tőle tisztességes uton megszabadulni teljes lehetetlen, — elhatáro­­zom a hasonszenvi gyógymód alkalmazását. Agyon fogom beszélni. Kamatostól megveszem rajta a csa­ládi hangverseny minden unalmát. Azonnal hozzá is kezdtem lehető monoton han­­gon az előadáshoz. — Visszatérve nagyság előbbi szavaira, va­lóban helyeslem Juliska kisasszonynak ezen dicsé­retre méltó elhatározását. Jól téve, hogy ép azon foglalatosságot választá, mely a culturális fejlődés­nek egyik főtényezője. A postának igen szép tör­ténelmi fejlődése van. Már I. Darius,­­ Hystaspes fia állított fel Persiában postákat. (a mostani pos­­tahivatalnokokon nagyon látszik, hogy nem Da­rius fizeti) De ezek inkább csak lovas hírhozók Az anonym leveleket régtől fogva ka­pom, azok álmomat nem rontják el, jelen al­kalommal sem. Legfeljebb azt a szomorúságot szerzik nekem, hogy vannak a románok közül sokan, a­kik azt hiszik, hogy ez is fegyver, ezzel is lehet küzdeni. Balázsfalva értelmes lakossága, meg va­gyok győződve, hogy ezentúl sem lesz barát­ja az ifjúság éretlen tüntetéseinek , s a taná­rok gondatlansága e tekintetben megszűnik ad­dig, a­míg nem lesz kénytelen a politikai ha­tóság — Balázsfalva értelmiségének rovására — e kukutoriumoknak véget vetni. Moldován Gergely. — A képv.­ház szombati ülésében néhány kérvény bejelentése után bemutatá az elnök gr. Lónyay Menyhértnek — lapunk mai számában közölt — levelét mely a zárszámadási bizottság jelentésével együttesen fog tárgyaltatni. Iványi in­dítványa után a közhivatalnoki fizetések összehalmo­­zása ellen, tárgyalás alá vette a ház a hivatalno­ki fizetésekre vezethető végrehajtás korlátozásáról szóló tvjavaslatot. Horánzky előadó ajánlja a javaslatot, me­lyet a ház Balogh rövid hozzájárulása után elfo­gad.­­ A részletes tárgyalás folytán a 6-ik­k­nál Almásy helyteleníti, hogy ez alól a képviselői díj kivétessék. Indítványozza, hogy ezen napi díj se legyen elfogadható. Horánszky előadó utal arra, hogy egy leg­közelebb hozott törvénycikk a napidíjak lefogla­lása esetén beálló incompatibilitásról rendelkezik, a ház tehát nem régen döntött eme kérdésben a lefoglalhatás mellett, s így nem czélszerű a java­solt módosítás. Nem fogadja azt el. Szontagh Pál (somogyi): Őt az előadó nyilatkozatai nem győzték meg Almásy módosítványának célszerűt­­lensége felől, ő szerinte a képviselői napidíj egye­nesen az illetőknek napi élelmére szánt valami, a mi által léte biztosittat­ik s a mit tőle elvonni nem helyes. Ha az incompatibilitási törvényre utalt, ő is emlékeztet arra, hogy e törvény ide vágó intézkedése nem bizonyult hatályosnak, mert az ezen törvény folytán lemondott képviselők újból megválasztottak. Annál is inkább elfogahatónak tartja Almássy indítványát, mert reméli, hogy en­nek folytán kevesebb hitelező fog adni köl­csönt azon reményben, hogy a napi dijakból fe­deztessék az. Csemeghy. Ha a perrendtartás módosítá­sa lenne szóban, akkor nemcsak a napidij, ha­nem a napszám s a munkadij iránt rendelkezés valának. Kocsi-postája legelőször Németországnak volt. Francziaországban XI. Lajos csak az udvar számára állita fel postákat. — VIII-ik Károly ezt kiterjeszté az egész országra. V-ik Károly császár, hogy nagy birodalmában mindenről gyor­san értesülhessen, állandó lovas postát állított fel, melynek iránya Németalföldről-Lütrichen, Triersen, Speieren, Rheinhausenen, Würtenbergen, Augsbur­­gon és Tirolon keresztül Olaszország felé vonult. (Házi­asszonyom a zsebkendő alatt egy sóhajtás­ba olvadó ásitást hallatott.) Miután látom, hogy nagyság érdeklődik a posták története iránt,­­ szólok az angol postákról is, melyek IV-ik Edu­ard alatt lettek életbe léptetve. Ez időkben a posta-állomások egymástól 20—20 mértföldnyire voltak felállítva. Voltak magánposta-intézetek is, minden egyetem és nagyobb város birt ilyennel. 1843 ban a posta a London Edinburgi utat 4 nap alatt tette meg. I. Károly a magánpostákat el­törölte, és a postát regálévá emelte. (Két lefüg­­gönyzött ásitás ) Az első angol­ postarendszer Pri­­deaux elnöklete alatt jön kidolgozva. Egyáltalában legkitűnőbb postái vannak Angolországnak; gyors és biztos. Postakocsija pedig a legkényelmesebb. Schweiczban az 1803 -i gyűlés határozata után — sokáig minden cantonnak saját posta re­gáléja volt. De e posták igen különbözők valának. Némely cantona vetekedett az angol postákkal, mig más cantonokban a legrosszabb postarendszer volt. (Egy leplezetlen ásitás és felállás.) A chinai és japáni postáknál sajátságos fejlődés észlelhető, de mielőtt ezt elmondanám , összehasonlítást kí­vánok tenni az európai posta­rendszerekről; s vé­gül Partagonia, Argentia, Bolívia, Uruguay, Peru, Columbia, Florida, Georgia és Texas postáiról fo­gok még egyet-mást megjegyezni. A californiai postákat illetőleg pedig — Ezer bocsánat — sürgős házi ügyben kell távoznom; de ép itt jön férjem, ő igen érdeklődik a posta ügyek iránt. — is helyén lett volna. — Azonban nem arról van szó s igy ő ajánlja, hogy e kérdés elintézése ak­korra halasztassék. — A ház 81 szóval 73 ellen megtartá az eredeti szerkezetet s a módosítás elesett. A javaslat további részleteiben változatlanul elfogadtatván, harmadszori felolvasása ma fog meg­történni. — Az uzsoráról szóló tvjavaslat már elkészült az igazságügyminiszteriumban — mint az „El­." írja — s főleg Teleszky István kép­viselő és Csemeghi Károly államtitkár urak mű­ve. A 12 százalékot veszi föl kamat-maximumnak, s kimondja, hogy bármily kamatot kötött is ki a hitelező, az állam több, mint 12 százaléknak be­hajtásához segédkezet nem nyújt. — Gr. Lónyai Menyhért a képv.­ház elnökéhez a következő, a képv. házhoz intézett levelet küldötte be: Mélyen tisztelt képviselő­házi úgy értesültem, hogy a t. képviselőház zárszáma­dási bizottságának többsége az 1874-diki zárszáma­dás tárgyalása alkalmával elhatározta a t. kép­viselőházhoz egy határozati javaslatnak beterjesz­tését, mely szerint a pest-fiumei hajógyárnak adott kölcsön tekintetében a fölmentés tőlem tagadtas­­sék meg. Miután én nem vagyok a t. képv.ház tagja, s így az érintett határozati javaslat tárgya­lása alkalmával a kellő felvilágosítást megadni módomban nincs; másrészt a zárszámadási bizott­ság említett határozati javaslatának meghozatala után méltán kívánhatom, hogy az ügy valódi ál­lásának felderítése bírói vizsgálat útján eszközöl­tessék: a miniszteri felelősségről szóló 1848. 3­­. sz. 33-ik §­ának b) pontja utolsó három szavá­hoz képest s azzal öszhangzólag ugyanazon tör­­vényezik 33. és 34 ik §- ai alapján ezen ügynek a m. főrendiházhoz, mint illetékes bíróságomhoz leendő áttételét kérem. Mély tisztelettel kérem e végből a mélyen tisztelt képv.­házat, méltóztassék a zárszámadási bizottság fennemlitett jelentésének tárgyalásával egyidejűleg jelen kérelmemet is a napirendre kitűzni. Mély tisztelettel maradok. A t. képv.-háznak Budapest, 1876. május 26. Alázatos szolgája: Gr. Lónyai Menyhért. (A gr. ezenkívül a lapok szerkesztőségeihez intézett levelet, melyben mentegeti magát.) TÁRCZA. A szép postamesterRt. (Novellette.) (Vége.) Mit tegyek ? Mi módon tudjak megszabadulni a családias élvezettől ? Jaj, de az okos Mariska énekelni is tudott. Azt is meg kelle hallgatnom. Először is (mert a mama vallásos nő volt) „Hogyha engem a jó isten megsegí­tene“ kezdetű imaverset a„Sneider Fanni“ dallamára alkalmazva kellett siró hangon eléne­kelni a kicsikének. Aztán még csak a „Szóza­tot* hallgatom végig, s az hazafias ásítások lé­giói szálltak elérzékenyült ajkamra. De midőn már az „Isten áld meg a magyart“ akará a mama (ki jó honleány is volt) elkezdetni, az ellen erélyesen tiltakoztam . Már ezt nem engedhetem nagyság. Ily önző nem lehetek. Bármily gyönyört szerez is nekem Mariska szép éneke, tovább fárasztani ke­gyetlenség volna. A gyermek oly háládatos pillantást vetett rám. A mama aztán elmondó, hogy nagyobbik leánya, ki ezelőtt 8 évvel halt meg , még szeb­ben tudott énekelni. — Oh ha élne a szegény Tini, mennyit éne­kelne az most a fogalmazó úrnak. De mily gonosz levék. Szinte örvendtem, hogy Tinike nincs azon helyzetben, miszerint a hangverseny programmját még néhány érdekes számmal szaporítsa. Háziaszszonyom a 7-es számú zsebkendőre két nagy könycseppet hullatott, aztán megmutató A helyzet keleten folyton bonyolultabbá válik. Egész sorsa a fenyegető híreknek terjedt el. Az „Agence Reuter“ azon hírét, hogy a porta félhivata­losan értesítve lön a berlini programmról, s hogy­­ ezzel oly gyorsan eltávozott, hogy a leg­jobb postalovakkal sem érhettem volna utól. Felségesen sikerült. A bosszúállás gyönyöre dagasztó keblemet. Az adótárnok azon kérdésére pedig, hogy minő posta­ügyről volt szó,­­ a szép postames­ternőt illető tudakozódással válaszoltam. Az albumot folytonosan nyitva tartom, és néztem azt a gyönyörű homlokot, hol csak nemes gondolat teremhet, — a határozottságra mutató római orrot, és főleg azt a szép metszésű szájat, melyről a szó csak mézédes lehet s a csók — túlvilági kéj. Az adótárnok elbeszélé, hogy Juliskának a napokban szerfelett sok dolga volt. Várja a pos­taigazgatóság kiküldöttjét, ki vizsgálatra jövend. Aztán megjegyzé, hogy — előbb eszünkbe jutva, — részesülhetett volna azon szerencsében, miszerint fogalmazóságomat a kedves lánynál bemutathatja, de most már késő, mivel Juliska ép sajátságos állásáért sokkal viszszatartóbb, mintsem nála egy 7—8 órai első visitet megrescirozni lehetne. Pedig nekem e nőt látnom kell. Pár perc­nyi gondolkozás után így szóltam: — Halaszthatlan ügyben a postára kell mennem. Az adótárnok bámuló tekintetet vetett rám, én pedig névjegyemre nevem alá e pár szót írva: „postaigazgatósági biztos“ távoztam. A postaház csak a szomszédban lévén — névjegyem már néhány percz múlva a szép posta­mesternő kezében volt, ki elembe jőve, bizonyos izgatottságot árult el, s csak ennek köszönhetem, hogy az enyémet nem vette észre. Beajánltam magamat, bocsánatot kértem, hogy ily szokatlan órában jövök. De még az éjjel vissza kell utaznom. Hivatalos könyveit kér­tem elő. A nő elembe téve a különböző könyveket, melyekhez annyit sem értettem, mint a szép posta- A háború előestéjén.

Next