Magyar Polgár, 1876. január-június (10. évfolyam, 1-146. szám)

1876-05-23 / 117. szám

X. évfolyam. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Égési évre.....................................16 ft. — Félévre...........................................8 , — Egy negyedre............................ 4 , — 1-j Egy hónapra ....................... 1 ,(0 2n rS ia. 317-dik szám. Kolozsváriig 1876. kedd, május 23. POLITIKAI NAPILAP. SZERKESZTŐSÉGI IRODA: A lyceum nyomdában­. Kiadóhivatal : A lyceumi nyomda „ központi irodájában“ főtér 11. Teleld Domokos-hoz. hu HIRDETÉSI DIJAK:­­ Ötször hasábozott garmond sor ára, vagy annak területe 6 kr. Minden hirdetés után 80 frr. bélyegilleték külön számi­tatik. Nagy hirdetéseknél kedvezmények. NYILTTÉR varonként, vagy annak helye . Scf. Reclamok, kirfdtérbe soronként 1 Irt. Dr. KOLOZSVÁR, MÁJUS 22 Fővárosi levelek. Budapest, május 19. 1876. Kedves barátom ! Nem hiszem, hogy a bécsi kiegyezés bár minő agitatiók mellett is nagy izgalmat keltsen a házban és vidéken, mint a terület­szabályozási törvényjavaslat. Fájdalmas, de igaz, hogy a magán vagy helyi érdekek mindig nagyobb hullámú moz­gást keltenek fel, mint az országos érdekek körül forgó kérdések, a küldöttségek egymást érik a kormánynál s a közigazgatási bi­zottságok tagjainál, s az embernek valósággal Twain Mark­et Comp „Aranyozott kor”­ czí­­mű regénye jut eszébe, midőn látja, miként nyujtatnak ki vagy rövidittetnek meg irány­­zatosan készített térképen a megyék terüle­tei­n helyeztetnek kisebb vagy bejebb a váro­sokat jelentő karikák, hogy egyiknek vagy másiknak központisága vagy központ-kívülisé­ge kitűnjék. Ezekhez járulnak az ivekre ter­jedő leírások tele humbuggal épen úgy, mint hajdanában vasutaink építése fénykorában, mi­dőn csaknem minden megye és város ki és bevitele milliókra rúgott a papiroson, bár ké­sőbb majdnem az sült ki, hogy legnagyobb igazságuk volt a zalaegerszegi csizmadiáknak, midőn azt mondották, hogy nekik ugyan vas­út nem kell, mert majd oda viszi a bécsi csizmákat, mely az övéket leszorítja a vá­sárról. Elég, hogy e szép provincia is a mos­tani kormánynak jutott s különösen városok és kerületek képzelt vagy valódi érdeksérté­seiért az ódium ezt fogja érni. Természetesnek találjátok, hogy épen Er­­délylyel van a legtöbb baj, melynek terüle­ti szabálytalanságai a kiigazításokat legin­kább követelték. A tervezetet elég kedvezőnek lehet tar­tani, s ha van valami, a­mit kifogásolni le­het, az épen abban áll, hogy a kormány a különböző érdekeket lehetőleg kímélni óhaj­totta. Én például azt hiszem, hogy mindig panaszos szász atyánkfiai nagyon is meg­lehetnek elégedve az uj tervezettel, mely municipalis, sőt nemzeti életfejlődésüknek is tetemes előnyöket nyújt, s teszi ezt még olyankor is, midőn az a magyar elem rovására történik. így csaknem hibás en­gedékenységnek tartom a hétfalusiaknak meg­­hagyását Brassó fenn­hatósága alatt, mely alól kivételük százados sebeket lett volna hi­vatva beheggeszteni. Nem elég kompetenseknek tartom azon igényeket sem, melyek a ny­enye­­di törvényszéket Gyula-Fehérvárra helyezték át, sőt meg vagyok róla győződve, hogy ezen igazítani kell. Legnagyobb nehézség mutatko­zott pedig Zaránd- és Hunyadmegyék kiiga­zításánál, mely végre is azon megoldást nyer­te a bizottságban, hogy Zaránd­halmágyi járásának nagy része Arad megyéhez fog csa­toltatok A két kisebb székely szék , Csik és Udvarhely kérdésével szintén meg volt a bi­zottság akadva, mert Csikót elszigetelt geo­­graphiai helyzete területileg nagyobbittatni nem engedi; Udvarhelyszéknek Bardócz fiu­­széke pedig Háromszékhez kívánt volna csatlakozni; ezt azonban az anyaszék nagy megrövidítése nélkül kivinni lehetetlenség, va­lamint nehéznek mutatkozott a kisküküllői vidék ide vagy oda csatolása is nagy érdekek meg­sértése nélkül. Nagy vita folyt a Szilágy megye kikere­­kítésénél is, hol szerencsétlennek tartom azt az eszmét, hogy a nagy természeti akadály által elválasztott s választási és törvénykezési tekintetben más körülmény között élő Kővár, Doboka és Belsőszolnokból csatoltassék ide egy kis részecske, csak azért, hogy Zilah központisága, mely Kraszna és Középszolnok központját képezi, valamivel plausibilisabbá tétessék, a közlekedési, geographiai és politi­kai tekintetben valódi központot képező Som­lyó ellenében. A bizottság is belátta ez ano­máliát s azért középpontul Somlyót szavaz­ta meg. A magyarországi részekkel kevesebb lesz a baj, mert ott kevesebb a változtatás, azon­ban kétségtelen, hogy panaszok mindig lesz­nek , miután bármely megoldás mellett lehe­tetlenség minden érdeket kielégíteni. P. Szathmáry Károly.­ ­ TARCZA. SZÍSZ GERACOMY CHARLOTTE"-JA. Megvallom, nem csekély várakozással vettem kezembe e munkát. Szerzőjétől az utóbbi években elszórva a lapokban oly költeményeket olvastam, melyek nemcsak figyelmemet lekötötték, de szép­­tani gyönyört nyújtottak. A valódi érzés, magvas reflexiók által áthatott melegség, mindig tisztult légkör és valami eszményi föllengés jellemezték azokat: egy azokból is hiányzott; az, mit közelebb­ről egyik szellemes írónk Vajda Jánosra alkalma­zott: a „szent őrület.“ Az a kimagyarázhatlan, föl­­tartózhatatlan kiáradása a teremtő geniusnak, mely átalakítja a pillanat hevében az elviselt világot. Hiányzott a legtöbben az önfeledtség édes rajon­gása, a bánat szaggató akkordokban kitörő élénk­sége, az emlékezet eleven játéka. Ezért kíváncsian olvasom el szerző legújabb művét, melynek nagy­szerű tárgya alkalmat nyújthatott a cob­urnus föl­kötésére, melyen dalai elégiáiban is szeret járni. A tárgy fenséges gondolatokra ad anyagot; az alak az emberiség legeszményibb, legéb­eribb alakja, a salaktalan rajongás heroismusa. Egy orleansi szűz a 15-ik század skeptikus légkörében. Corday és Marat ellentéte: az eszmény és eszmétlen való, a szép és rút.Képzelhetni, mily erő kell két ily alak festésére, életteljes kidomborítására. Az epi­kus nyugalom nem igen megtartható e tárgy fel­dolgozásánál. Az epikus előadás háborutlan folyama vad szirtek közt rémes zúgással szakad alá s a végén elsodorja azt a szép virágot is ki a kifej­­lést előidézte. Charlotte alakjában meg van a fen­ség, a magasztos czélra törekvés: hazáját a gonosz démonból megmenteni, egyenesen megy a czél felé; belküzdelembe hősies önfeláldozása nem kerül, mint­egy a történelmi missió képezi tettének indokát, ennyiben epikus felfogásra alkalmas. Szász Gerő felfogása épen ez, tehát e tekintetben megtá­­madhatatlannak tartom. De az eposz elengedhetlen föltétele: a küzdelemteljes haladás a kifejtés felé, a korrajznak egyes egyénekben személyesített ki­­domborítása, a lélektani indokok bővebb kifejtése, az egész jellemnek és főleg az életét magasztosan befejező cselekvénynek, élénk megvilágítása a rész­letek eleven mozgalma, egy kor életteljes képe, a színezés fényének, árnyának művészi beosztása és a nyelvezet jellemszerűsége e műben nagyon hiányos. Charlotte, mint büntető angyal, ábrándjai egé­ből leszáll, meghall egy kiáltást, mely a terroriz­mus által szertemarczangolt Francziaország szellem­hangja: „Irgalmas ég, oh jaj, ki ment meg engem.“ megérti missióját, Marat-t megöli, maga a guillotine áldozatául esik. Nem nő ki a történelem talajából, nem látjuk környezetéből kimagaslani, hogy a cse­­lekvény czélját kitűzze és elérje. Elég szavaim igazolására a költői beszély meséjét igen röviden elmondanom. Charlotte ős­nemes családból szár­mazott. Atyja, Corday d Armort, az anya halála után zárdába adta három leányát, köztük Char­­lotte-ot. Itt rajongásra hajló lelke túlvilági ábrán­dokból nyert táplálékot. De a természet ellenáll­­hatlan hatalma a földi vágyak forró hevét inté szivébe. Egy napon kiment az élvek végtelenét kínáló természetbe: szökni vágyott. Izgatottsága fokról-fokra emelkedett. Végre lázban égve össze­rogyott. Másnap a zárdában találta magát. Hang­zott a szent zsolozsma. Charlotte „rajongva áll, hittel tekint az Úrra.“ Egész kedélyállapotát a költő kifejezi e szavakban: „Hazug a vér, rud­y ionén űzte, vonta, Hazug a föld rövid mosolya, gondja: Hazug a fény, mely ég a büszke bérczen S csábit, sodor, azédit, kivon, merészen.“ E szép szavak mutatják, hogy Charlotte a földi kötelékekből kiszakítva magát, az isten-ember menyasszonya akart lenni. A próbaévet kiállta, a fátyolt felvenni készül, mikor jelentik a király ne­vében, hogy Frankhonban többé zárda nincsen. — Nénjéhez megy Caenbe. „Visszanyerte szent jogát a kéjhez,“ mint a költő mondja róla, de ő ekkor sem él a földön. Őt nem köti le földi szerelem. Előtte ideál az ember. Határtalan vágya egyhez nem tapad. Őt „boldogítja szent eszménye , Platon.“ Magányos kerti bolyongásában egy pilla­natra gondol valami meg nem nevezett czélra. A természet ötén látja, hogy egy kis méhe, mely kezére szállt, mint liheg, siet, hogy czélját elérje. „A czél, a czél, mily csábító kisértet.“ Hallja ,hogyan kiált segélyt a büszke Páris,“ fölugrik; menni akar, de ájultan lerogy. Tehát már másod­szor, mi egy hősnőnél, ki a beszély végén él, igen sok. De ne előlegezzek megjegyzéseimből! Ráveszi nénjét, hogy engedje Angliába és ő megy Párisba. A második rész a terrorizmust festi. Dan­tont, Robespierret, Marat-t, a gironde-ot és a­­ jakobinusokat egészen a történelem alapján Az utolsó vonásig hű ecsetelése a tragikus események lánczolatának. Frankhon, mint üldözött, tépett ru­hájú, zilált hajú, elkínzott nő esd. Irgalmas ég, oh jaj, kiment meg engem. E hangra felelnek a pártok: én, én! A „nép barátja“ Marat kezébe ra­gadja a hatalmat; a kivégeztetések egész sora áll be. Ő elvonul barlangjába, egy férjét elhagyott nő aljas társaságában gondol vérre és ismét vérre. Proclam­atiót ír; a király lefejezését sürgeti; a gi­­rondeot elüldözi. A girondeisták mennek. „Egy kis csapat kivu­lva, I’rastdukint öltözve szőrcsuhába. Fényes szivek, magasba vágyó elmék, Atlasz e mind, a földet fölemelnék !“ Jellemzi őket a költő. A harmadik rész : a gyilkosság angyala, Char­lotte meghallja a szózatot. A postakocsin szellemi fölénye a társaságot elragadja; a tüzes, vért lihegő hegypártot megbűvöli. Elér Párisba. Egy­ ifjú az után beleszeret. Kész érte vérét ontani. Charlotte azt mondja, hogy ő a halál menyasszonya. Az ifjú őt megelőzi és főbe lövi magát. Párisban a Palais Royalban játszó gyermekek közé vegyül. Sajnálja megölni a lépét és este ölni megy. Holofernesz és Judith asszony történetét olvasta el. Mint Judith felöltözik szépen, mert a nép barátja kihallgatást kérő levelére nem válaszolt. Este fölkeresi. A für­dőben ülő Marat-t, míg az általa föladott neveket följegyezni lehajol, megöli. A dühöngő nép elitéli. Roppant vihar kisérte a guillotinera. A végén a költő emphatikus szavakban kifejezi, hogy ő nem veszett el, mert „a szellem él, a szellem halhatat­lan.“ Ez röviden a mese, a­melynek oly részleteit hoztam fel inkább, melyek a compositióra tett meg­jegyzéseimet illustrálják. Tehát Charlotte körül élő alakok alig tesz­nek rá benyomást; érdeket nem keltenek; az ifjú, ki érette főbe lőtte magát olyan hatást tesz reánk, mintha egy újdonságban olvasunk el hasonló tra­gikus eseményt. A­­költő nem használta föl eme történeti ténynek ismert jelenetét arra, hogy C­har­­lotte-ot bár pillanatig mélyebben érdekelje a való élet szenvedélyei iránt. Egy költőnél a történelmi háttér nem a történész összevont, általános refle­xiói által nyer életet; nem gyakran bombaszabban ismétlődő kitörésekben, szónokias dictióban, heves szótárban domborodik ki szingazdag képpé, de mint a hős köré csoportosított, szívére mélyenható, benne erős szenvedélyeket ébresztő, általa mint megindult mozgalom vezére által vezetett csopor­­tozat, melynek hátteréből megrendítő nagysággá magasodik ki. Ha Quinet, ha Lamartine jellemzése találna is szerzőével, azért még se lenne indokol­va mint epiusnak eljárása. Nem vesztene Char­lotte fenségéből, de nyerne életet, mely nélkül a költészet hatása halvány viszhangja a „múlt zené­jé“-nek, mint Madács a történetet nevezi. Az ér­zelmeknek gazdagsága, a hangulatoknak bensősége, a rajongásnak, utolérhetlen vágyaknak egy pár iga­zán gyönyörű hangja szól hozzánk kivált az első részből, de nem látjuk az érzelem átcsapását az indulatba és az indulatnak beszakadását az akarat kitörő árjába. Charlotte alig érti a zöld mocskos Tisza Kálmán beszéde a kisebb városi hatóságok megszüntetése tárgyában. A képviselőház máj­ 20-ai ülésén befejezte­tett a kisebb városi hatóságok megszüntetéséről szóló javaslat általános tárgyalása. Az utolsó szó­nok, Simonyi Ernő után Tisza miniszterelnök egy nagyhatású beszédet tartott, felelve a javaslat el­len fölhozottakra, a ház minduntalan tetszésza­ja közt. Az és érdekes beszéd itt következik. Mielőtt a törvényjavaslat sorsa szavazással eldőlne, kötelességemnek tartom egy pár szóval válaszolni az ellene ma intézett bírálatokra. (Hall­juk ! Halljuk!) Mindenekelőtt meg kívánom jegyezni, hogy minden váddal illethető ez a törvényjavaslat a he­lyességnek kisebb vagy nagyobb valószínűségével, csak azzal az egygyel nem, melyet Simonyi Ernő képviselő úr emelt ellene, hogy t. i. az indok, mely a kormányt benyújtásánál vezette, nem lehetett más, mint elérni azt, hogy nagyobb befolyást gya­korolhasson egyik másik város ügyeire. (Helyeslés a középen) Mit mond ugyanis ez a törvényjavaslat ama 4­7 városra nézve, melyet mint külön törvényható­sági joggal bíró várost meg akar szüntetni ? Azt mondja: ez a 47 város eddig a centrális kormány­zat direct befolyása alatt állott; most pedig ne a centrális kormány, hanem a megye, a törvényha­tóság befolyása alatt álljon. (Élénk helyeslés a kö­zépen) hogy a­mit ketten otthon el bírnak intézni, intézzék el,­­ a kormánynak csak akkor legyen szava, ha ketten nem tudták a dolgot elintézni, vagy ha a törvényt megsértették. (Úgy van­ a kö­zépen.) Itt tehát nem állunk szemben a centrális ha­talom terjeszkedő irányzatával, hanem a központi kormány maga javasolja, hogy 47 városra nézve megszüntettetvén az ő direct befolyása, a törvény­­hatóságokra ráháztassék azon befolyás, melyet ed­dig a kormány gyakorol. (Helyeslés a középen.) Irányi Dániel igen­­, képviselő úr ékes sza­vakkal indokolta az irány helyességét, melyet ezen törvényjavaslat követ, de azt tartja, hogy még nincs megérve az országban ezen eszme. Engedjen meg, de ez utóbbi nézetében nem osztozhatom Hiszen az eszme nem új. Méltóztassék megengedni, a­nélkül hogy régibb időkre mennénk vissza, a­mikor a ki­sebb és nagyobb városok kérdése már minduntalan ventilálva volt, ha csak a legújabb éveket vesszük is, több mint két év óta van erről szó az ország­ban, a napisajtóban, az illető törvényhatóságok közgyűlésein — és tanúskodnak erről azon petí­­tiók, feliratok, nyilatkozatok, melyek nem most, de már évek óta részint az országgyűléshez, ré­­szint a kormányhoz beküldettek. A tájékozás tehát, mely szükséges arra, hogy a dolog elintéz­­tessék, megvan és én részemről azon meggyőző­désben vagyok, hogy a­ki az irányzatot helyesli, az bizonyára teljes megnyugvással is fog ezen tör­vényjavaslat elfogadása mellett szavazhatni. (He­lyeslések a középen.) Kifejeztetett, te hát, azon kívánság is a jobb­oldali ellenzék egyik szónoka részéről, hogy hiszen nem kell ezen dolgot végképen elejteni, várjuk meg, hogy a közigazgatási bizottság hogyan fog működni,­­ ha jó lesz annak működése, akkor aztán ám in­tézkedjünk ezen városokra nézve. Furcsa dolog (Kö­z­­beszólás a szélső­jobb felől: Nem mi mondottuk !) Steinacker képviselő úr mondotta. (Közbeszólás a jobboldali ellenzék részéről: ő nem tartozik hozzánk !) Engedelmet kérek, de az ember csakugyan zavarba jön, hogy mikor, mi és miféle két külön fractio. (Derültség a középen.) Egyébiránt engedjen meg középenszóló J. képviselőtársam, hogy azon tiszte­letteljes kérést intézzem hozzá, hogy a­mint én nem szoktam senki beszédébe belekiáltani, kegyeskedjék az enyimet is kihallgatni (Helyeslés a középen.) Stei­­naker J. képviselő úr által mondatott az, és megval­lom különös benyomást tett rám. Mit mondott ő? Ne intézkedjünk a kis városokról addig, míg nem látjuk, jók lesznek­ a közigazgatási bizottságok. Igen, de annak, hogy a közigazgatási bizottságok jól működhessenek, miként már azon időben min­denki tisztában volt vele, egyik alapfeltétele, hogy az ily kisebb városok külön törvényhatósági jog­gal ne bírjanak. És az én­­. képviselőtársam, ha érvelése elfogadtatnék, bizonyára kettős czélt ér­ne el, mert elmellőztetnék ezen törvényjavaslat, s e mellett elvettetvén, a közigazgatási bizottságok jóságának egyik alapfeltétele, egyúttal talán bebi­­­zonyulna, hogy a közigazgatási bizottságok roszak, mert az ő kívánsága szerint egyik feltétele annak

Next