Magyar Polgár, 1879. január-június (13. évfolyam, 2-147. szám)

1879-02-26 / 47. szám

.flt, évfolyam 47-dik szám Kolozsvárit, szerda, 1879. február 26. P­OLITIKAI NAPILAP. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre . .........................16 frt. — Félévre .................... 8 frt. — Évnegyedre 4 írt. - Egy hóra . . ....................1 f­rt 50. HIRDETÉSI DIJAK: Ou.Sz­hM.ko.ot« faratoadMr, ngj IMlMIuk .rm « tr. HAST HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK. MlaA—i hirde­t ólán 80 kr. béljregyleMk kilón ••AauMailk RTTLU­KK: •oronk.nt, np tűik beír. SS kr. UCLAJiOK: _________Hlibnitu .oronk.Bl 1 frt. A »Mtpjftr Polgár'1 tfjM nUrluk ént T kr, NOTtolMBI k.kül.M EArtflfot kom UdMiL lomoroHM AAMÄI HO kinMMU. Iont.* Ma tefMUtMk ol. HunibUM kid ráták ooa Mohuk rltáa. 8ZERKESZTOSÉGI IRODA : (bor. . lop iMllml Hm« U1MA kbol—tt­». I.dlf Élt ) KIADÓ­ HIVATAL: A Ljaotia «Y«aa« hlrpoátl lr«M-|Aktt. Mtér gr. Tatoki DáMtM­Ul iWra m .UAmMu p«a*«k, hmnUMuk, »ylitvrl mm IiUmcU,) KOLOZSVÁR, FEBR. 25. A tűzfészekből. A keleti ügynek meg voltak mindig a maga tűzfészkei, a­honnan olykor ki­kicsapott a láng, s a körülményekhez ké­pest több vagy kevesebb idő alatt, fölgyújtá az egész keletet. A tűzfészkek közül néhány mit elvesztő fenyegető jellegét, ki van elégítve, vagy más után ártalmatlanná téve; néhány pedig — mint Bosz­nia és Herczegovina — kemény felügye­let alá került, mely lehetetlenné teszi, hogy a bonyodalmak támasztásában mint kezdeményezők szerepeljenek. De Oroszországnak szüksége van a tűzfészkekre. Ha némely apró államnak már nincs miért, s némelyiknek nincs mivel a portának kellemetlenségeket szerezni, az orosz törekvés teremtett egy új országot, közel a török birodalom szívéhez, s most azon buzgolkodnak, hogy ezt az újszü­löttet praeparálják akként, hogy Orosz­ország esetleges későbbi szándékainak tökéletesen megfeleljen, és akkor fújja meg a riadót az alsó Dunánál, mikor­ Szentpétervárról erre parancs érkezik. Oroszország megteremtette Bulgá­riát,­­ egy tűzfészket, mely jobb, al­kalmasabb s pontosabban fog szolgálni­ minden eddiginél. Ez a Bulgária, mely új életének el­ső szakával s nyíltan kifejezett intenziói­­val, annyi kedves meglepetést ígér még Európának, s ez a Bulgária most szer­vezkedik. A nemzetgyűlés elé mindenfe­lől nagy érdeklődéssel tekintenek. A túl­zók törekvéseivel szemben a konzervatív elemek sorakozni igyekeznek s követen­dő maguk tartása iránt előleges értekezle­tekben állapodtak meg. Egy ilyen érte­kezleten egyhangúlag abban történt meg­állapodás, hogy a bolgár nép kívánságai­nak méltó kifejezést kell ugyan adni, de számba kell venni egyúttal a tényleges helyzetet , nem szabad a nemzetgyűlésen oly indítványokkal föllépni, sem a talán más oldalról teendő oly indítványokat pártolni, melyek a helyzet kényszerűsé­­gébe ütköznének. Másrészt a bolgár nem­zetgyűlés mohamedán tagjai is igyekez­nek egymás közt megállapodásra jutni, s a mérsékeltebbek arra törekesznek, hogy a mohamedánok általában ne váljanak külön bolgár honfitársaik józanabb ré­szétől. Azon szervezési szabályzat, melyet a­­ bolgár nemzetgyűlés elé fognak terjesz­teni huszonkét fejezetet foglal magában, ezek pedig százhetven czikket. A függe­léket egy rövid szabályzat képezi, a­mely a fejedelem megválasztásának rendjét ál­lapítja meg. Rendes körülmények közt a nemzet­gyűlés kormányozza a fejedelemséget, de a nagyobb fontosságú ügyeket, a fejede­lemválasztást, ú­ terület megszerzését vagy átengedését a nagy törzsgyűlés döntheti el. A személy, vagyon és a hajlék szent­ségét biztosítja a szervezési szabályzat; a sajtó szabad lesz, a törvényszékek füg­getlenek. A kérvényezési jog olyan lesz, mint a legszabadabb elvű alkotmánynyal bíró országokban. A trón­öröklés útján töltetik be. A trónörökös tizenhét éves korában lesz nagykorú. Az udvartartás költsége egy millió frank. A katonai és iskoláztatási kötelezettség általános. A legelső nemzetgyűlés a követke­ző tagokból fog állani: tizenegy püspök­ből, egy muftiból, egy rabbiból, a leg­főbb törvényszék két tagjából, a felebbe­­zési törvényszék öt elnökéből, a kerületi törvényszékek harminc­egy elnökéből, a közigazgatási tanácsok három elnökéből, a kereskedelmi törvényszékek két elnö­kéből, a kerületi tanácsok harminc­ el­nökéből és a székvárosi tanácsok har­­minczegy elnökéből. A választott tagok száma kilencz­­venkettő. A szófiai kérőjét tizenhatot vá­laszt, a tirnovai tizennyolczat, a viddini huszonnégyet, a raszcsuki tizennégyet, a várnai húszat. A bolgár nemzetgyűlésnek lesznek tehát hivataluknál fogva tagjai, ezenkívül a kormány huszonnégy tagot nevez ki, a­kik közül tizenegy török, végre lesz né­hány választott tagja is. A nemzetgyűlésnek e nagyon is muszka felfogású szervezete ellen a por­ta meghatalmazottja titkozni szándékozik ----------- ff ----------­Politikai vegyes rovat KÜLFÖLD. Az orosz-román viszályról írja a Bohemia: Anglia, Francziaország és Olaszország Ausztria-Magyarországgal együtt a mellett foglalnak állást, hogy a nagyköve­tek értekezletében a többség határozata el­len nem lesz felebbezés. Oroszország ad- 18 -ig nem akar meghajolni a többség határo­zata előtt. Németország tartózkodó, és azt válaszolta a bukaresti kormány felszólalására, hogy Románia nem követelheti a berlini szerződés szigorú végrehajtását, mert a hit­­felekezetek egyenjogúsítását is halogatja. Konstantinápolyból jelenti a Pester Lloyd. A kormány és a porta közt a Kis-Ázsiai reformok végrehajtása czéljából folytatott tárgyalások megszakadtak. Layard rosszalással nyilatkozott a nagyvezírről. A britt nagykövet szabadság­ideje valószínűleg mindaddig fog tartani, míg a jelen török mi­nisztérium hivatalban marad. Az adsárok márcziusban kezdik meg kivándorlásukat a karszi vilajetből török Ázsiába. Hir szerint több mint 40,000 család fog menekülni az orosz uralom alól. TARCZA: A„Sylvester“-vendéglő. — Víg elbeszélés. — Irta: Hegyesi Vilmos. (3) (Folytatás.) Kajeták úr mitsem ven észre abból, a­mi udvarán történt. Épen számitgatta magá­ban, hogy mennyire taksálja az ebédet és szobákat vendégeinek, midőn az ajtó felnyílt s belépett a kis társaság, melyet Jóska bá­csi kiéért a bundával. — Adj’ isten jó napot, Sylvester Kajet­án uram! — szólt Kardos Ábrahám. — Ah, a tekintetes ur! — kiáltá a vendéglős örömmel. — Hozta az isten! Kardos előbb nagyot nyújtózott, havas csizmáit kétszer odaveregette a padozathoz, Migsimitá bozontos szakállát, kopasz fejét, aztén Kajetán úrhoz fordult , joviális hangon kérdezte: — Hogy élünk ? — Jól, tekintetes úr, mint a hal a viz­­ben Képzelje, kérem a lássan, egy csomó ven­­dége akadt a „Sylvester“-nek... Hopp ! — kiáltott fel a vendéglős, hirtelen elkomorul­ni — baj van! Eszébe jutott, hogy valamennyi szobája ki van adva, még a Kardos Ábrahám úré is. — Mi baj ? — kérdé az öreg. — De ®°ndja el később, kedves barátom. Most si­­essen, hozza rendbe a szobámat, füttessen fel be. Addig itt maradok a leányommal... szaporán, Kajetán uram ! A vendéglős mélyen felsóhajtott. 80 tartozik. Sylvester bará­— Szerelmes Jézusom, már most mit csi­náljak ! — mondá a vendéglős .. . Erre nem voltam elkészülve . . . — Mire? — Hogy a tekintetes ur eljön, s hogy másodmagával jön. — Hát aztán ? — A szobát kiadtam másnak. — Az én szobámat! — kiáltá Kardos hüledezve. — Az lehetetlen ! — Pedig úgy van! Az öreg úr haragosan dobbantott lá­bával. — Nekem pedig más szoba nem kell. — Jaj, drága tekintetes úr, ha kéne, sincsen! Mind el van foglalva egytől-egyig, még ez a kamarácska is. A vendéglős röviden előadta a történ­teket. Kardos Ábrahám dühbe jött. Már most mit csináljon, ha még egyedül volna, de a leányát is elhozta. Kajetán úr fölajánlotta másnapig az éttermet, hanem aztán eszébe jutott, hogy nem tud ágyneműt adni, mert a saját magáét is vendégei rendelkezésére bo­csátotta. — Ügyvédemhez fogok szállani — pat­­togá az ör­eg úr. — Szégyen, gyalázat, hogy egy törzsvendég ne kapjon szállást.. . Most vegyem nyakamba a várost, szegény leányom­mal, estszürkületkor . .. Hátha az ügyvédet meg sem találom. Aztán olyan szűk lakása van a boldogtalannak, hogy nem tudom, be­lefér e egyszerre két vendég.. .No ezt nem hittem volna, Sylvester úr! De azt tesse, a­míg én még ide beteszem a lábamat! Isten áldja ! — Hisz­en oka nem vagyok ! — szólt a vendéglős fájdalmasan. — Ne is beszéljünk többet . . . Isten áldja ! Ábrahám ur megragadta az asztalon fek­vő bundát s bele akart bújni. Sylvester Ka­jetán keserves arczczal nézett reá, szemébe könyek gyűltek, s majd sirva fakadt a bús gondolatra, hogy most az egyedüli ember szé­les e világon, ki pártfogója volt a „Sylvester“­nek, elidegenedik tőle. Ha Kardos Ábrahám ur szive vérét kívánja engesztel­ésül, odaadta volna. De Kardos Ábrahám ur szobát és ágy­neműt kívánt; ez pedig nem volt. — Jer Ilona! — mondá az öreg leá­nyához fordulva, ki odább az ablakmélyedés­ben néma tanúja volt a lefolyt jelenetnek. — De hova lett a báró ur ? Pusztay báró már nem volt a szobában. — Az imént távozott; azt mondta, mind­járt visszajön, — felelő Ilona, ki meglehetős boszosan vette ujból magára a felöltőt. E pillanatban kívül zaj hangzott: va­laki kopogtatott az ajtón. — Kérem, nyissák ki ! — szól egy is­merős hang. — Hisz ez a báró ! — mondá Kardos meglepetten. — Hát nem tud a maga erején bejönni ? Kajetán úr az ajtóhoz ugrott s felnyitó, aztán ijedten hökkent vissza. A küszöbön Pusztay báró állott; egyik vállán két vadászfegyver, másikon két nagy tarisznya , jobb kezében revolver s vadász­­kések, baljában két bőrönd. — Mit csinál a nagyságos ur! — mon­dá a vendéglős álmélkodva. A báró belépett, letéve a hozott tár­gyakat s mosolyogva szólt Kardoshoz : — Urambátyám, kivonultam a szobájá­ból s átadom tulajdonosának a jogtalanul oc­cupált területet. Az ön szobája épen nekem s egyik barátomnak volt kiadva. És én nem engedhetem meg, hogy a­­Sylvester­ egye­düli törzsvendége itt hajlékot ne találjon. Én és társam majd többi barátainknál kapunk pihenő helyet. Ifjú embernek az efféle nem sok gondot szerez. Urambátyám, kedves kis­asszony, foglalják el szobájukat. Vendéglős úr, málhánkat és fegyvereinket az ön fel­ügyeletére bízom. Kardos és leánya, de leginkább Sylves­ter Kajetán, nagy örömmel fogadták a báró előzékeny ajánlatát. Az öreg urnak persze esze ágában sem volt, hogy a szívességet visszautasítsa. De hát ilyenkor illik szabadul egy kicsit. — Báró úr igen lekötelez, — mondá — hanem ekkora áldozatot nem kíván­hatok . .. — Oh, urambátyám, az áldozat sokkal kisebb mint gondolná. A polgármester úr, kihez testületileg mentünk, olyan szívesen fo­gadott bennünket, hogy az éj legnagyobb ré­szét hihetőleg ott fogjuk tölteni. Én is csak szivarainkért jöttem vissza, mert szivar Ka­­f­rabély Jónás házánál nem található. — De laktársa, a­kit említett, vájjon beleegyezik-é.. ? — Kétségkívül! Dombváry Sándor ud­­­­varias ember. — Dombváry ? — kérdé Kardos Ábra­­hám meglepetten. — Így hívják barátomat, kivel az ön szobáját elfoglaltuk. — Miféle Dombváry ? Talán csak­­ nem rokona a sebespataki birtokosnak ? — Épen a fia. Az öreg úr arcza elkomorult. — Akkor én a báró ur ajánlatát nem fogadhatom el. — Ugyan miért? — mondá Pusztay Zoltán csodálkozva. — Egy Dombváry nem tehet szívessé-­­get Kardos Ábrahámnak. A báró kérdőleg tekintett hol Kardos­ra, hol Honára, ki úgy látszik kevés lelkese-­e­dést mutatott atyjának ez újabb elhatáro­zása iránt, mert most ingerülten szólt közbe: — Ugyan, édes­apám, mi kifogása van Dombváry úr ellen ? Csakugyan jó volna már tisztába jönni, hogy fedél alatt, vagy künn a hóban fogunk éjszakázni. — Hallgass, leányom, te ezt nem ér­ted,­­ felelt az öreg ünnepélyesen; — csak annyit mondok, hogy valóban inkább a hó­ban töltöm az éjjelt, mint oly fedél alatt, hol egy Dombváry ad nekem szállást. — Meg nem foghatom, — mondá Pusztay báró; — urambátyám, magyarázza ki magát. — Nem kell ide magyarázat, nem is tartozik a dologra. Annál maradunk, hogy ügyvédemhez fogok szállani. Nagyon sajná­lom, báró úr, hogy szívességét nem vehetem igénybe ... Ilona, várj itt egy perczig, ki­szólok Jóskának, hogy fogja be ismét a lo­vakat. Kardos fejébe nyomta a kucsmát s ki­ment az udvarra. — Várjon mi lelte az öreg urat? — kérdé a báró Ilonától. — Mit tudom én, — volt a durczási válasz. — Talán viszályban él a Dombvá­­ryakkal ? — Meglehet. Annyit tudok, hogy egy régi pere van, melyet a sebespataki Domb­­váryval folytat. Ez ügyben jött most is Berek­várra. — De hisz’ ez nem elég ok .. . A báró nem folytathatta, mert Kardos Ábrahám e pillanatban visszatért, felölte bundáját, kezet szorított a báróval, kinek előzékenységét ismételve megköszönte. Az­tán, a nélkül, hogy a szegény Sylvester Ka­­jetánt bár egy pillantásra méltatta volna, karonfogta leányát s eltávozott. Pusztay elkísérte őket a kocsihoz, hol még egyszer szívélyes búcsút vett új isme­rőseitől. Aztán vissszasietett szivartáskájával a polgármester házához, hol már epedve vár­tak reá. IV. Nemes Berekvár városának piacza szo­katlan élénkséget mutatott. A polgármester háza előtt tíz-tizenöt férfi volt összegyűlve, kik kíváncsian lesték a házból ki-kihangzó vidám zajt, s megütődéssel tárgyalták, hogy vájjon miféle mulatság folyhat odabenn. a jelenlevők egyike elmondta a többi­nek, hogy nemrég egy egész csapat idegen urat látott bemenni a kapun. Erre nemsoká­ra elkezdődött a vig­­árma, mely most ki* A magyar pénzügyekről. Budapestről írják a „Frdblatt-nak: Valóban örvendetes a fordulat, mely az itte­ni pénzügyi viszonyoknál beállott. A napon­ként érkező tudósítások szerint Bécsben, a német tőzsdéken és Párisban magyar arany­járadék naponként jelentékeny mennyiségben adatik el és kétséget sem szenved, hogy a pénzügyminiszter ezáltal abba a helyzetbe jut, hogy program­ját a képviselőház által óhajtott módon viheti keresztül és a domá­­niális kölcsönt vagy elhalasztja, vagy legalább minimumra reducálja, míg az államszükségle­­tek nagyobb része járadékkötvények eladása által fedeztetik. Azonban még várni akarnak néhány hétig, mielőtt végleges határozatot hoznak. A hitelintézeti consortium tagjai, hír szerint, márczius elején Budapesten össze­jönnek és határozni fognak a domaciális köl­csön kibocsátása vagy ki nem bocsátása iránt. Hogy ez teljesen elmaradjon, nem valószínű. Az azonban valószínűleg elérhető lesz, hogy a kibocsátandó mennyiséget arra az összegre szorítják, a­mely szükséges a még forgalom­­­ban levő mintegy 55 milliónyi II. kibocsátá­sú kincstári utalványok beváltására, mint-, hogy tudvalevőleg mintegy 22 millió körül­belül 30 milliónyi aranyjáradék eladá­s által törlesztetik. Az ideiglenes pénzbeszerzésekre most mellesleg a jó keretnek örvendező pénz­tári jegyek is jó eszközül szolgálnak. Múlt nyáron mintegy 9 millió, 1878 végén 8 mil­lió pénztári jegy volt forgalomban. Egy most megjelent kimutatás szerint a forgalom 11,155 millióra emelkedett és a kormány még 2,3 milliót volt képes kibocsátani, miután az it­teni pénzintézetek leszámítolható váltók hi­ányában, pénztári tartalékait szívesen helyez­ték e jól kamatozó, könnyen kezelhető hat havi lejáratú értékpapírokba. A Páriából érkező legújabb b­­­r­e­k új kabinet­válság lehetőségét jelzik Ezen válság a jelen minisztérium három tag­ját érinti leginkább : Waddingtont, Marcéret és Le Royert. Noha Grévy maga sem találja alkalomszerűnek a május 16-iki ministérium vád alá helyezését, de ha ez mégis elhatá­roztatnék, nem fogja a sanctiót megtagadni. Waddington pedig ebből kabinet kérdést csi­nál, azon oknál fogva, mivel nem akarja a politikai szenvedélyeket ingerelni. A legyő­zött reactionáriusoknak mint futó ellenség­nek arany hidat akar építeni. De a kamara nagy többsége czélszerűbbnek tartja elejét venni minden reaktionáris fondorlatnak az által, hogy a bonapartistikus összeesküvők­nek nyakára hág. Egyébiránt a vád alá he­lyezés nagyon törvényszerű, mivel az 1875. febr. 25-diki 6. t.-czikk világosan kimondja,­­miszerint a miniszterek a kamaráknak a kormány átalános politikájáért egyetemlege­sen, személyes rendszabályaikért pedig egyen­­, kint felelősek.“ A május 16 diki forbnak pe­dig tárczáikat azon szándékkal vették át,­­ hogy a köztársaságot megsemmisítsék, sőt az­­ államcsínyt előkészíthessék. Ha tehát Wad­dington félénkségből vonakodnék a törvényt­­ alkalmazni, magára hárítja a reactionáriusság gyanúját. A magyar nyelv ok­tatása. A magyar kormány tervezett törvény­javaslatáról, a­melyben kötelező tantárgggyá akarja tenni a magyar nyelvet az iskolákban, következőket írja a „Norddeutsche Allgemei­ne Zeitung“ legújabb számában: A legutóbbi napokban kelleténél na­gyobb izgatottságot okozott Magyarország nem magyar köreiben egy kérdés, a­melyet so­kan nemzetiségi jelleggel akarnak feluházni. Magyarországban a magyar nyelvet nyilatkoz­tatták ki hivatalos nyelvnek, a­mit mindenki természetesnek tarthat. Hivatalos nyelv dély­kül nem lehet el az állam, azon nyelvek közt pedig, a­melyeket Magyarországban beszél­nek, tekintetbe nem véve más egyebet, a magyar nyelv a legműveltebb, a német elem ugyanis csak sporadikus. Az ország hiva­talos nyelvének megtanulását tehát lehetővé akarják tenni mindenkire nézve; ez sokkal inkább érdekében van az egyénnek, mint az államnak. Ezen indokokból elhatározta a ma­gyar kormány, hogy az elemi és felsőbb nép­iskolában kötelezővé teszi a magyar nyelv tanítását. De azért nem akarják elmellőzni a gyermekek anyanyelvét, sem pedig helyébe a magyar nyelvet tenni,hanem az anyanyelv mel­lett a magyar nyelvet egyszerűen mint köte­lező tantárgyat elrendelni. Sőt még ezt sem rögtön vagy elhamarkodva, hanem a már al­kalmazott néptanítók, a­kik nem bírják a magyar nyelvet, hat évi határidőt kapnak a magyar nyelv megtanulására, és ezenkívül azok a tanítók, a­kik idősebbek ötven éves­nél, egészen fölmentetnek azon kötelezett­ség alól. Mindez nemcsak jogos, hanem mél­tányos is, és a­mint a végrehajtás módja bi­zonyítja, még szelíd is, így tehát az a jajga­tás, mely­­a nem magyar nemzetiség ellen intézett attentátumot­ kiáltozza, csak üres zaj. A román deputátió, mely a császárhoz ment, kérni az uralkodót, hogy ne adja be­leegyezését a tervezett törvényjavaslatba, bár kíméletes, de magát a kérdést illetőleg ha­tározott visszautasítást tapasztalt. A magyar államnak csakugyan senki sem veheti rész néven, ha lehetségessé teszi az állampolgá­rokra nézve, hogy korán sajátítsák el az ál­lam hivatalos nyelvét, és kivált ha még a többi nemzetiségek minden sajátságát kíméli, a­mi olyan tekintet, a­melyről nem lehet fogalmuk azoknak, a­kik már most túlságos szigorúsággal vádolják a törvényt.“ Ilyen tárgyilagos ítéletet is ritkán ol­vashatunk németországi lapban viszonyainkról.

Next