Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)
1879-11-19 / 265. szám
Xni. évfolyam 265-dik Szám. Kolozsvárt, szerda, 1879. november 19. ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Égész évre.............................10 frt. — Félévre..................................8 frt. — Évnegyedre..........................4 frt — Egy hóra..............................1 frt 50. P OLIT I K A I n apila f*. * »*«®«r Polgár" Nty.il utatluk In r ki N Irtot uill DoklIMtt UdM 4«y«k ttm tczMtotMk, tos«r«ttoa btakál tan MnmMH Untot Ma togattntent pl. HMMatailM kckátok rt«n Mátoik rfeut HIRDETÉSI DIJAK: (n«Gr hMibaiott *»rn,OB(Uor, tor?,] Mónik fr. « NAOT HIRDETÉSCKNY. KEOVUMIMVEl IUkImi hinUMi illa H ki. MJj^II.Wk .nleoda*W.tik RILTTERi Soroa).ant, ?uv und kun 05 ki „ MtCtAMOK _________________Hirhuingbin monklnt 1 frt. SZERKESZTŐSÉGI IRODA : (hvrá . lap uaiaal rUmék UUM ! KIADÓHIVATAL : * Lpa—a»•«>«■*" láiaait iraáa-táMit, totor gr. ibara u .IMuMai pkuak, ttnUMuk, u/UHért odkkah irtáud k ) A liéllöi szavazás. Lehet képzelni, hogy van nagy öröm az ellenzék közt, a fölött, hogy a boszniai törvényjavaslatot a képviselőház csak 19 szótöbbséggel fogadta el! 443 igazolt képviselő küzdi szavazott igennel 188, nemmel 169, távol volt 85. Az elnök nem szavazott. Egyik Tabaréklap hamarosan kiszámítja, hogy a javaslat mellett 16 horvát, 8 miniszter és 2 államtitkár is szavazott. A horvát fotumok nem számítanak az oppositiónál, a miniszterek és államtitkároké még úgy sem. Kettő meg nyolc, meg tizenöt az annyi mint: 25. A távollevők részéről a Pesti Napló 6 ellenzékit említ , 25 meg hat az 31. Leütve a 19 többséget, kiderül, hogy a kormány tulajdonkép kerek 12 votummal erkölcsi kisebbségben maradt. Ne mosolyogjon senki e gyerekes számításokon ! Tessék elolvasni a holnap érkező ellenzéki lapokat, mindannyi e számítások szellemében fogja hirdetni a szabadelvű párt „vereségét* és az oppositiók diadalát.* Hát a többi „távol voltak“ ? az a 79, ki még fenmarad ? Alig egy néhány lehet még ellenzéki közülök. A túlnyomó nagy rész a kormánypártból való. Ezek elmaradását a szavazástól az ellenzéki sajtó kétségkívül úgy fogja magssarázni, hogy „nem akartak a kormány ellen szavazni, tehát nem jöttek el.“ De e magyarázat természetesen néla üttöz minden alapot. Hajlandóbbak vagyónk a távollétet azon elismeretlenségnek felróni, mely - leginkább a szabadelvű párt képviselői közt - az elvállalt kötelesség hanyago lásiban már csakugyan türhetlenné vált. Napok óta köztudomású, hogy az adeozék minden erejét fölhasználni készül a szavazásnál; fontos kérdésről van szó, mely a többség összetartását a tagjainak szigorú kötelességteljesítését igényli. Az ellenzék részéről alig maradót 6—10 képviselő, a szabadelvű pártból pedig hiányzik több mint hetven! Minap a ház határozatképtelen volt; a névsor-olvasás után kitűnt, hogy a mulasztók közt elenyésző csekély számban vannak az ellenzékiek; a hétfői szavazás újabb occlatans bizonyságot tett arról, hogy a szabadelvű párt tagjai egy részének szükségük van arra, hogy mikor a mandátumot kezükbe adják, a választók egyszersmind arról is felvilágosítsák őket, hogy az a papiros nem lídikusnak való, s hogy az ember, ha kötelességet vállal, hát annak meg is felel, amint illik. Tudunk példát, mikor az olasz parlament egy tagja (pedig ott a képviselők nem húznak napidíjakat) külön vonattal utazott Rómába, hogy egy fontos szavazásnál jelen lehessen ! Hol marad e mögött a kötelességérzet nálunk! Pedig a magyar képviselő napidíjat is kap — — hogy elmaradása annál fényesebben tündököljön. Egyszer 100, máskor 200, aztán 79 — s ez még a legkisebb számok közé tartozik, mely szavazások és névsor-olvasásoknál a „távolvoltak“ czímű rovatban díszeleg. És a szabadelvű párt itt is mindenkor a túlnyomó többséget képviseli. Ez a többség a mi erkölcsi kisebbségünk! Ezt lobbantja bűnül szemünkre az ellenzék, és bár pirulással, de be kell vallanunk, hogy igaza van. A Szárevits bécsi látogatása, mint a „P. Lt.“ berlini levelezője írja, nem történt önkényt. Egész komolyan azt állítják, hogy a trónörökös Gmundenen keresztül egyenesen Berlinbe akart menni, de útközben épen Berlinből figyelmeztették, hogy látogassa meg a bécsi udvart is. „Az orosz nagyherczeg trónörököst — írják nevezett lapnak Berlinből — a császári udvar minden képzelhető tisztelettel fogja fogadni és Bismarck herczeg e fogadtatási és vendégünnepélyességeknél személyesen hihetőleg hiányzani fog. A nagyherczeg egy ideig, hallomás szerint, nem szándékozott Bécset is látogatásainak körébe vonni. De Berlinben mindent kerülni akartak, ami az osztrák fővárosban a legcsekélyebb jogosulatlan gyanúra szolgáltathatott volna alkalmat, mintha a porosz udvarnál Oroszországgal külön egyezségre törekednének Ausztria-Magyarország kizárásával. Ez a nézet, mint állítják, egészen nyíltan lett az orosz mérvadó személyiségekkel tudatva s ennek a következménye az volt, hogy a czárevits Gmundenből nem utazott egyenesen Berlinbe, hanem a természetes utón, Bécsen keresztül. Berlin és Bécs közt ezzel minden gyanakodásnak eleje vézetett.* A protestáns egyháztörténelem ügyében a magyarországi prot.egylet elnöksége gróf Lónyay Menyhért s Kovács Albert aláírásával a következő érdekes körlevelet adta ki: A „ magyarországi protestánsegylet“ megalakulása óta nagy buzgóságot fejtett ki a protestáns egyházi irodalom felvirágoztatása körül, s munkásságának eredménye a mai napig, a folyóirataiban és egyes kisebb röpiratokban megjelent értékes dolgozatokon kívül, aProtestáns theologiai könyvtár* czím alatt hat év , előtt megindít) könyvkiadó vállalat, melynek a közelebbi napokban már a 12 ik és 13-ik kötetei fogják elhagyni a sajtót. E kötetnek több mint fele eredeti önálló munka. Az egyesület központi választmánya utolsó ülésében elhatározta, hogy a közelebbi években minden erejét a magyar protestáns egyház történelmének megiatására fogja fordítani, a kivitel eszközlésére egy öttagú bizottságot nevezett ki, gr. Lónyay Menyhért elnöklete alatt Fördös Lajos, Szilágyi Sándor, Molnár Aladár és Kovács Albert rendes tagokból. TARCZA. HAD FERENGZ EMLÉKÉRE. (1579—1879.) (Vége.) A tanácskozás elvégeztetvén, bebocsátj*k, megengedtetik az elhalasztás s egy‘ nmind az is, hogy a kik akarnak, szabadi m(^essenek Dávid Ferenczhez beszél I De azoktól, kik a tanácskozásban je*wtak, a beszédeiből és a tanácskozás is,.. .Hndy Sándor által kihirdetetett végl. megértették, hogy mily nyakosan el- Hág Ferencz vádlói, hogy az ügy Hl DaPra halaaztassék, attól féltek talán, a tg. történt, nehogy a Dávid Ferenczczel drillt a°D leyd ^ren^0h közül többen, azt tudták, hogy bizonyosan megjenek, részt ??.k ebben az ügyben. H4ll/^m^Qyájan hazamentek, kiki a maga Iözvhi i P0r0n0z ur fogházba vitetik. Ősz- M mne, 42 atyafiak, de ezen vallásoa esett CT9petvén’nem tudták, hogy ily versenen ,S 8“ m‘t határozzanak és mit tea leuliu f^r0“Cz ur folytonosan gyengült, de « kislelküséget sem mutatott. A ^nillánfelk0r0,ték, tudakozódtak az ügy Hl 4ka^ről, de mit mondjon szegény ? sob.irt ugyan beszélni, de nem tudott szóe hogy o rsán, ---------------—eg fog, h 0 * T * 1 á g stapasztalni fog“1 ken egy az Isten, a kit egy e,! 1 ni „'isteni tisztelettel tiszt"merátu0^ pedig? Tal,kittZ Ugygyel vagste 9n*^g következtében, vagy lelkies Nelemiendre’ ezen életre halálra való %S. Kön°en hozzá csatlakozzék, — lelkére Hen atyafiainak, hogy — a meny _ ismeretük megsértése nélkül te a», inkább békességre törekedjenek. Azono" í°bb idöket ádegész nap nyugodott az ügy. «ni ■: ‘ “syan beszélni, de nem tud az onban mindeneket, nn fl «|ktlif^kozzanak az ős* ji 141 „ • i? esnie, mert mi Azok pedig, kiknek az ügy szivöben feküdött, összeszedték azokat a nyomtatott és írott könyveket, melyekben Blandratának és a többi hamis atyafiaknak a tanítása arról, hogy t. i az Isten egy, hogy csak az egy Istent kell imádni és segítségül hívni, tisztán benne foglaltatott. Különösen Blandratának kapták meg ezt az okoskodását, ha az ó testamentumban az istennek igaz tisztelete és imádása rendelve volt, azt a Krisztus is megerősítette az új testamentumban, de a Krisztus csak az egy Isten imádását és tiszteletét rendelte János IV. 23. 24. Tehát stb. Megkapták továbbá egy kathekezissét, a melyet Paruta közbenjárásával a Vaduothi közönséges zsinati gyűlés felolvastatott és kihirdettetett, a melyben világosan állott, hogy csak az atya Istent kell segítségül hívni. Végül Somernek Károlyi ellen írta az egyház közszavazatával helybenhagyott könyvét, amelyben erre a kérdsre : kit kell tisztelni és segítségül hívni ? ez volt a feleletegyedül az atya Istent, aki hozzáférhetetlen világosságban lakik, és más számtalan írott helyet, amelyek öt vagy nyolc, sőt több évekkel előbb voltak kiadva az újításról hozott törvény vagy rendelet előtt.Mindenek ezek szerint elintézvén, reggel hat óra körül a fejedelem parancsolata szerint, ismét az udvarba mennek, de Dávid Ferencznek az ereje annyira megfogyatkozott, hogy nem tudott menni, hanem egy hordszéken négy pap vitte be. Mihelyt csendesség lett s szabadság adatott, hogy szóljanak, Dávid Ferencz és az övéi azt kérték, hogy nekik is akkora szabadság adassák a védelemre, mint vádlóiknak. Megadatott, de kevesebb időre ; s mindaz, a mit mondottak, beadtak és bizonyítottak, csekélységnek tekintetett. Mégis a fejedelmet ünnepélyesen köszöntvén és protestálván, hozzá kezdének a védelemhez. Midőn tehát, a miként megengedtetett, a doktort, vádlóiknak fejét, éppen az ő írásaival kezdették megtámadni. Ez csak avval tudott kitérni a vád elől, hogy azt mondotta, hogy azok igazak az Atyát illetőleg, de a Krisztust illetőleg nem. Midőn pedig Lukács a kérdésben forgó iratban előforduló s az isten egyedül való imádására vonatkozó ezen kizáró szócskát: „solus“ kiemelte, arra a doktor elnémult; erre nézve aztán neki is hallgatás parancsoltaiért, s felhivatott, hogy folytassa e folytatá s mindent elmondott, a mit apósa védelmére tudott. Midőn bevégezte, a nagyságos fejedelem korlátnoka elkérte tőle azokat az írásokat és könyveket, a melyeket idézett; s miután Lukács azokat mind átadta, megrendeltetett, hogy menjenek ki, vagyis inkább, hogy vezettessenek ki; az egész városon nagy gonddal őrizet rendeltetvén el, nehogy velök egy hit valláson levő papok közül vagy egy elmenekülhessen. Lukács pedig a távozási parancs ellenében bátran követelte, hogy apósa vádlói is menjenek ki odahára, mert ezt rendelik minden nemzetek összes tételes törvényei, intézményei, szokásai. Erre a fejedelem nevében Kindy Sándor azt felelte, hogy ennek az ügynek a tárgyalásában azok jelenléte nagyon szükséges, mert senkitől sem lehet olyan jól megtudni a dolgot, mint azoktól, akikkel társalkodóit és egy ekklézsiában tanított. Mielőtt azonban kivezettetnének, Dávid Ferencz inté a doktort, hogy gondolja meg jól a dolgot, álljon meg az írás feltételei mellett, mert ő nem vonakodik aláirni, a mi igazabb, várja be a lengyel és erdélyi ekklózsiák ítéletét, miként ő maga ajánlotta. Amire a doktor ezt kérdezte : meg akarsz-e állani a lengyel ekklózsiák ítélete mellett ? A mieinket nem említette. Dávid Ferencz erre feleletet adni habozván, Lukács ezt felelte: A mi ekklézsiáink szabadok, s csak az ország és nemesség szabadságától függenek, és miként ezek más országtól nem függenek, úgy a mi vallásunk szabadsága is amazokra tekintettel nem lehet. Akihez a doktor igy szólt: te hallgass, engedd, hogy ő maga feleljen magáért. Avagy az ekklézsia szószólója vagy-e te ?e kijelenté, hogy nem az egyház, hanem maga és apósa nevében beszél. Erre (Kendi) Sándor úr közbe vágott: várj csak, te sem leszel elfelejtve. Dávid Ferencz pedig a doktornak így felelt: Én a lengyelországi jó férfiak ítéletének és bírálatának alája vetem magam, csakhogy a kézírásom oda küldessék; ekkor a doktor kérdő : nem is akar többé a felett vitatkozni? Dávid Ferencz sejtvén közelgő halálát, igy felelt: ezután többé nem vitatkozom.— Ekkor a doktor felkiált: íme azt ígéri, hogy a lengyel ekklézsiák ítéletét aláírja. Lám maguk a lengyelek, azaz háromszáz ekklézsia elfogadta a Krisztus segítségül hívásáról szóló tant, s arról egy szép emlékiratot írtak, amelyből ez az egyház megérte azok ítéletét; de mégis nehogy valaki azt mondja, hogy ellene voltunk, az ő írását a mi írásunkkal együtt küldjük el Lengyelországba, s az onnan hozott ítéletet az ő és a mi írásunkkal együtt nyomassuk ki. Ezek végeztével Dávid Ferencz kivitetik s megparancsoltatott, hogy azok is, kik vele egy valláson valók, menjenek ki. Kimenetelük után a tanácskozás egy és fél óráig tartott. Ez alatt Dávid Ferencz gyakran mondotta : sajnálom, hogy a lengyel ecclesiák ítéletének aláírásáról legkisebb említést is tettem; küldötte is vejét, hogy menjjen be s vonja vissza; de az nem bocsáttatott be. A tanácskozás folyta alatt barátaik, kik érdeklődvén, többen maradtak a palotában. Kijővén onnan, Lukácsnak titkon tudtára adták, hogy a dolog a legveszedelmesebb mérveket kezd ölteni, mert miután az írások megforgattattak és megfontoltattak, úgy látszott, hogy a védelemnek némi hatása van. De hogy a bírák és maga a fejedelem is, eligazodhassanak és lelkiismeretüket megnyugtassák, borzasztó esküt szabtak vádlóinkra arra nézve, ha vájjon ők részesei vagy tudói voltak-e ezen újításnak és tudománynak, s végül, hogy vájjon istenkáromlás-e az ? Először is a doktor felkelvén, ilyen esküt mondott: Én, Blandrata, György, esküszöm a mindenható Isten, és az fia az úr Jézus Kristus, továbbá a szent angyalok és az Isten választottjai előtt, hogy én Dávid Ferencznek ezen vélekedésében semmiben sem vagyok én nem is voltam részes. Állítom és erősítem továbbá, hogy az a tanuj s amellett irtózatos káromlás az Isten és annak fia ellen. E szerint esküdtek egymás után a többiek, mintegy huszonötön, kik közül (Hunyadi) Demeter a doktort felül akarván múlni (bámulatos, miként versenyeztek, hogy melyik esküdjék előbb) azt adta hozzá, hogy ő ez ideig minden keresztény és pogány írót átolvasott, de nem talált hasonló káromlásra. Dávid Ferenczet csak a hitehagyó Julianushoz hasonlíthatja, ki villám által megüttetvén, midőn sebéből az eleven vér a levegőbe szökellett, elismerte Jézust ily módon: győztél mégis Galileai. Ezt hasonló beszéddel követte Szegedi Lajos, egy elgyengült öreg; ez keresni akarván a fejedelem és mások kedvét, igy szólott: látod nagyságos fejedelem és látja a nagyon tisztelt gyülekezet, hogy minő korban vagyok. Egész életemet éjjeli és nappali várasztásokban s a szent könyveknek szorgalmatos olvasásában töltöttem, elolvastam sok hittagadónak kárhozatos vélekedéseiket és tévedéseiket, de nem emlékszem, hogy a Dávid Ferencz hittagadásához hasonlót olvastam volna. A miről a fennebbi módon irtózatos esküt tett le. Ezek után a magyar trinitáriusok folytatták az esküt, kiknek egyike a nagybányai pap, midőn a többiek a Dávid Ferencz halálára csinált összeesküvés szerint megesküdtek, megnyugtatni akarván lelkiismeretét, ezt mondotta: Azt akarom, hogy lelkiismeretem szabad legyen, szavazatomat sehova sem akarom lekötni, terkem szerint kinyilatkoztatom, hogy én Dávid Ferenczet újítással nem vádolom; már a nagyváradi vitatkozás alkalmával ugyanis, midőn úgy nyilatkozott, hogy egyedül az Izrael istenét, a Krisztus atyját kell hallgatnunk, az istenségből már akkor kizárta a Krisztust és a szentlelket, ami által bár kifejezetten nem tagadta meg a Krisztus imádását, de magában érthetőleg, már akkori tételében tagadnia kellett. Tehát azt állítom, hogy most semmi újítást sem mivett. Amit meghallván a többiek, keményen megtámadták, hogy elpártolt tőlük. Végül a szászok régi nótájukat fitván, azt mondották, hogy ők az ágostai hitvallástól soha sem tértek el, hanem most is abban állanak állhatatosan. S nem akarván az ellen hibázni, a jelen ügyben semmi véleményt sem mondhatnak. E bizottság folyó hó 9-én összeülvén, abban állapodott meg, hogy miután a magyar protestáns egyháztörténelmi irodalom terén eddig alig történt valami figyelemreméltó előmunkálat, és így az egész kört felölelő rendszeres történelmi munka megírása, a dolog jelen stádiumán, valamely egyes ember erejét felülmúlja, tehát egyes monographiák megírása által való közös munkálkodásra felhívja azon protestáns vallású történészeket, kik vagy a magyar politikai történelem, vagy az egyetemes egyháztörténelem bármely ágában önálló irodalmi munkásságot fejtettek ki. A tervezett monographiák megjelenése a protestáns egyesület theologiai könyvtára által van biztosítva. Szükségesnek ítélte az ötös bizottság, hogy ezen férfiak a munka megkezdése előtt közös tanácskozást tartsanak, melyben a követendő irányt és a munka felosztását megállapítsák. Ennélfogva, mint a protestánsegylet ötös bizottsága elnökének, van szerencsém uraságodat a f. nov. hó 24-én (hétfőn) délelőtt 11 órakor a magyar tud. akadémia Kisfaludy termében tartandó értekezletre meghívni. Meghivatnak ezen értekezletre, az ötös bizottság tagjain kívül, Szabó Károly, Salamon Ferencz, Szűcs István, Révész Imre, Hegedűs László, Thaly Kálmán, Nagyimre,Jakab Elek, Ladányi Gedeon, Zsivora György, Deák Farkas, Zsilinszky Mihály, Haan Lajos, Kovács Ödön, Szeremlei Sámuel, id. Kiss Áron, ifj. Kiss Áron, Kiss Kálmán, Liszkay József, Gyárfás István, Vandrák András, Kerkápoly Károly, Kallós Lajos, b. Kemény Gábor, Tanárky Gedeon, Ökröss Bálint, b. Nyári Albert, Barsi József urak. Országgyűlés A képviselőház ülése november 17-én. Elnök: Szávy József. Elnök: T. ház ! Bejelentettem volt a t. képviselőháznak, hogy ő felsége rendeletére, az országgyűlés két házának elnöke meghivatott, hogy tanú minőségében vegyen részt azon ünnepélyes cselekménynél, midőn Mária Krisztina főherczegasszony ő felsége a trónhoz való minden igényről ünnepélyesen lemond. Ezen legfelsőbb meghívás következtében részt vettem ezen ünnepélyes cselekménynél, felhasználván az alkalmat arra is, hogy ő fenségének a főherczegasszonynak bemutattassam és kinyilatkoztassam — s nem volt kétségem, hogy erre nézve a t. ház utólagos jóváhagyásával fogok találkozni, — a képviselőház nevében is szerencsekivánataimat. (Élénk éljenzés.) Kifejezvén egyszersmind azon kórust, óhajt és reményt, hogy ő fensége, habár távozik is közülünk, ezentúl is kegyeskedjék visszaemlékezni hazájára. (Élénk éljenzés.) Ő fensége a herczegasszony erre kegyesen válaszolva azt mondani, hogy ő, kinek édesanyja Magyarországon született, és a kit nagyatyjának feledhetetlen József nádornak emléke még szorosabb kötelékkel fűzi e hazához, ezen kötelékeket ezentúl is fenn fogja tartani, jóindulatát és szíves jóvoltát Magyarország iránt a távolból is hivet meg fogja őrizni. (Élénk éljenzés.) A t. ház ezen jelentésemet tudomásul venni méltóztatik. Elnök több kérvény után bemutatja a budapesti kir. törvényszék büntető osztályának kérvényét, melyben hamis esküvel vádolt Madarász József képviselő mentelmi jogának felfüggesztését kéri. Kiadatok a mentelmi bizottságnak. Következik a napirend, a boszniai közigazgatási vita folytatása. Bódogh Albert a vita előrehaladott stádiumában nem remél újat mondani. Szerinte, ha az 1867-iki kormány alkotmányalkotó volt, a mostani, a jelen törvényjavaslat beterjesztése után az alkotmánybontó nevet érdemli meg. Bosznia és Herczegovina nem lesz más, mint cseh és német generálisok kaszárnyája, ilyenekre pedig nincs pénzünk. Pártolja Simonyi Ernő határozati javaslatát. Klob Henrik elfogadja a törvényjavaslatot azért, mivel az azon alapelvre van fektetve, melyből kiindulva szóló Boszniaés Herczegovina közigazgatását rendezni kívánja, s ez az alapelv az, hogy Bosznia és Herczegovina közigazgatása közös ügyet képezzen, s mint ilyen, a közös minisztérium által intéztessék. Elfogadja továbbá, mert Bosznia és Herczegovina közigaztásban csak az occupációnak szükségszerű következményét látja, s mivel helyeselte az occupátiót, hihetetlen nem helyeselnie magát a közigazgatást is. Az occupátió által birtokunkba ejtettük Boszniát és Herczegovinát, a közigazgatásnak pedig egyik fő czélja az occupáczió gyümölcseit megérlelni. Meggyőződése szerint