Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)
1879-10-09 / 231. szám
XIII. évfolyam ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre.................................18 frt. — Félévre........................................8 frt. — Évnegyedre..............................4 frt. — Egy hóra...................................1 frt 50. HIRDETÉSI DUAK: OU.Br huiboiotl gtrtaondaor, Tkr; lffdH4.tr in 0 kr. MAGY HIRDETÉSEKNÉL KEDVEZMÉNYEK: Min dec hlrd.Mi atka 10 kr. bozaklU.Uk kslta ..knl tutik. NYIETTKR: Boronként, TUT utunk biiv. B5 kr. UCCSAMOK: _______________HirhiiMfbiDoronkémt 1 frt. 231-dik szám Kolozsvárt, csütörtök, 1879. október 9. POLITIKAI NAPILAP. A .»Iffif Polgár“ »*7.r • Unniuk An T kr. NOvUlnnBI kokBIAM kUmtqil ne« klztHetatt, I kácMl IMI bánkkkM.o le**1.k no« logaMatuk M. Hoox.nutlM komtet no« adatnék tinta. SZERKESZTŐSÉGI IRODA : (Kéri a lat 1___________________________. _ KIADÓHIVATAL: A Ufope« 070«de tizenöt Iródd.Zákon, tetár gr. (kárra na MSáaMdu pdoank, bdrdudnk, ajiltUrl lntd.«nd'k.) Keleti ügyek. Kelet-Rumélia megszállásának kérdése, melynek jelentőségéről e napokban már szőlőttünk, csak el van ódázva, de a porta nem hagyott föl véglegesen e tervvel. Miután Oroszország oly hevesen tiltakozott a megszállás ellen, sőt ,casus bellis-t is emlege-tett, közbeléptek a többi hatalmak képviselői, s ezek sürgetésére a török kormány kijelente, hogy ez őszszel nem küld csapatokat Kelet-Ruméliába. Jövőre azonban teljesen fentartotta magának a cselekvés jogát, ha a kelet ruméliai mohamedánok további üldözéseknek lesznek kitéve. Konstantinápolyi hírek egy török osztrák-magyar szövetség eshetőségéről szólanak. A szultán közelebbről értekezleteket tartott a hatalmak nagyköveteivel, kiket egymás után kihallgatáson fogadott. Az első, kit a szultán magához hivott, az orosz követ volt, s az utolsó az angol képviselő. Különös fontosságot tulajdonítanak Konstantinápolyban azon kijelentéseknek, melyeket a szultán Zichy grófnak tett. Nagykövetünk kihallgatása már azzal is fokozott figyelmet gerjesztett, hogy két teljes óráig tartott. A szultán ez alkalommal, mint tudni akarják, s azon óhajtását fejezé ki, hogy szövetségre lépjen Ausztria-Magyarországgal. Egy levelet is emlegetnek, melyet a szultáni uralkodónkhoz intézett volna. Ebből az tűnik ki, hogy a porta, mint ez már nem első kísérlete, mindenesetre benső viszonyba iparkodik: lépni a monarchiával, s ez a szándék, ha a monarchia részéről absolute nem tételez is föl egy Törökországgal kötendő védés daczszövetséget, arra világosan ráutal, hogy a porta és Oroszország közt való egyoldalú külön egyezményre, minden egyéb nehézségtől eltekintve is, nincs tér. A többi nagykövetekkel való értekezésekről jelentik, továbbá, hogy a szultán Mr. Maletnek, az angol képviselőnek, azt az erős elhatározást fejezte ki, hogy a berlini szerződés határozmányait teljesen végrehajtja. Értesítő továbbá a brit képviselőt, hogy elrendelte a pénzügyi egyensúly helyreállítását, s hogy Törökország hitelezőinek egy vagy másfél százaléknyi kamatot fognak ajánlani. A francia nagykövettel a szultán főkép a görög kérdést beszélte meg. Oroszország helyzetéről a német-osztrák-magyar közös acióval szemben, egy tekintélyes német lap többek közt úgy nyilatkozik, hogy a három császárszövetség véget ért eddigi alakjában; nem viszály, hanem a dolgok természetes fejlődése következtében s mert a panszlávista párt nem kapta meg részét. Az ő tervei keleten és Ausztria-Magyarország érdekei össze nem egyeztethetők és Bismarck herczeg látogatása mutatja, hogy Németország ez utóbbi pártján áll. A keleti viszonyok ma vagy holnap elkerülhetetlenül uj katasztrófákhoz vezetnek s akkor Ausztria-Magyarországnak a német szövetség által támogatott állása a Liga mellett jelentősen fog érvényesülni. Montenegro, Szerbia s mindenekelőtt Románia már Bécsben keresik természetes támogatásukat. Bulgáriának is kelleni fog következnie, Oroszország iránti minden hálája dacára, már csak a vasúti kérdés miatt is. Akár írásbeli szentesítést nyer a német-osztrák-magyar szövetség, akár nem,s a viszonyokban rejlik, ép úgy minden pillanat-ban bővíthető Anglia hozzájárulása által. E három hatalomnak keleten nincsenek ellenkező érdekeik, sőt inkább Anglia és Ausztria-Magyarország ott egymásra vannak utalva, mint ezt Metternich herczeg mindig hangsúlyozta Ha e két hatalom Németországgal egyetért, e hármas szövetség uralkodik a helyzet fölött, akarata ellenére Európában nem viselhető háború. Azért az összes angol sajtó mint a béke biztosítékát üdvözölte a Németország és Ausztria-Magyarország közti viszony új megerősítését. Az olaszországi hangulat a keleti kérdés dolgában, mostanság meglehetősen athagyott eddigi hevességéből, és Itália politikusai kezdik higgadtan szemügyre venni a helyzetet, s jobban méltányolni a nyugalmas positiót, melyet országuk a keleti ügyekben elfoglalhat. Egy olasz lap az ottani külpolitikáról igen értelmes és mérsékelt módon nyilatkozik, mint a következőkből látható : A berlini kongressus nem épen diadal volt diplomácziánkra nézve, mindazáltal európai állásunk szentesítése pillantható meg benne. Mint tudjuk, követelték, hogy Olaszország is részt vegyen Törökország szétdarabolásában; azt állították, hogy mivel Ausztria-Magyarországra Bosznia és Herczegovina okkupálásának missziója bízatott, az olasz kormánynak is a maga részéről egy darab okkupálandó területet magához kell ragadnia — például Albániát. A nép egészséges érzéke e kicsapongást joggal elítélte. Rosszalhatja-e Olaszország ama küldetést, melyet Ausztria-Magyarország a művelődés átalános érdekében magára vállalt? Ami Bismarck herczeg bécsi útját és összejöveteleit illeti, már világosan kijelentettük, mit tartunk erről: egy Ausztria-Magyarország és Németország közti szorosabb szövetségben nincs semmi, a mi nyugtalaníthatna vagy épen nem tetszhetnék. Mi Bécscsel ép úgy, mint Berlinnel jó viszonyban állunk s ezt fenn kell tartanunk, a mint ezt érdekeink és lojalitásunk tanácsolják. Mondtuk és ismételjük, hogy kitűnő okok léteznek, hogy Olaszország és Ausztria-Magyarország egymással egyetértve járjanak el. Ami Németországot illeti, Bismarck herczeg ismételt nyilatkozatai berlini nagykövetünk előtt, csak megerősítették, hogy a két kormány viszonyán semmise változott. Mellőzzük tehát a fantasztikus híreket, melyek a hírlapok hasábjait megtöltik az európai békét veszélyeztető kombinácziókról. A legegyszerűbb ész elegendő annak a konstatálására, hogy Európának régóta nem volt ily nyugodt és biztonságot ígérő fázisa. Olaszország legforróbb óhaja, hogy e fázis meghosszabbodjék és kötelessége minden erejéből hozzájárulni, hogy netán fölmerülő felhőket elűzzön. Ezt a missziót bízta rá Cavour gróf s bármily magas követeléseket állít fel, mégse haladja túl akcziónk eszközeit, csak tudjuk azokat jól felhasználni. Ezért nem ismerünk nagyobb veszélyt, mint elfeledni amaz illamférfiu tanácsát, aki a legtöbbet tette arra nézve, hogy Olaszország végre elfoglalta helyét a nemzetek közt. TÁRCZA. Régi időkből. Elbeszélés Indali Gyulától. (Folytatás.) Estebéd után Mihály úr a sátorba idézette a Pista gyermeket, az újdonsült csat- Ost s igy szólott hozzá nagy kegyesen: , — Kölyök! ha már ide hoztalak, hát osznodat akarom venni. Figyelj reám. Ha azt varod, hogy embert faragjak belőled. Ugyeen végrehajtod, a mivel most megbízlak s nem egyéb, mint hogy egy izenetet régvigyél Szabó Andrásnak, az Imrédy Feju?Cl hadnagyának. Már hogy miképen a (Z j. a v^rh®. mászol-e, vagy repülsz, az ő dolgod. Né, hét hogy leszünk? A &u csöndesen rázogatta a fejét s azt ette, hogy: „Nem lehet.“ „r ~~ Nem lehet? — förmedt rá Mihály " hát miért nem lehet? Mert Szabó András nincs a várban. — Nincs a várban? ninj^~~ Nincs. Nem hadnagya többé Imrédy ~~ De hát bizonyosan tudod ezt szén-ó" 1ro*y tudom-e? Hát hisze ^ ffit í:8aPtak el a várból hadnagy ur kheteu • a fiú némi büszkeséggel, a tisztelt fi8 n^mi igaza, mert hát nei Ifisok hí8 e egy inas gyereknek, ha vót n ,, agyával egyszerre kötnek a talpára? hon? . t roifirt nem mondtad ezt ottfiUra ~~ rivalgott Mihály ur mérgesen a '®lelt . fí!18?m ha nem tetszett kérdeni! — M h*1’ igazsága teljes érzetében. U voln *ly Urat mintha csak a menykő csapa meg. Legjobbnak vélt tréfáját, melynek már jóelőre örült, egyszerre megsemmisülni érezte ez ostoba körülmény által. Petendy, mint képzelhetjük, legalább is félig kész tervvel érkezett Imréd falai alá a e tervben, meg kell adni, igen nagy volt a valószínűség. A nevezett Szabó András ugyanis ki azelőtt az imrédbeli összes csatlósok hadnagya volt s kitek szolgálatból való elbocsátásáról Petendy rajt sem tudott, — halálig lekötelezettje volt Mihály urnak s igy a nemes ur bizton számíthatott reá, hogy benne vállalata kivitelében, — melynek, mint tudjuk, épen nem volt részindulat az alapja — kész eszközt talál. Milyen szépen kifundálta már, a Szabó András segélyével hogyan szít egy kis tréfás összeesküvést az Imrédy emberei közt, hogyan fognak megnyílni előtte a vár kapui az egész ország hahotája és tapsai közepett s hogyan vágja be az útját a László fia örökös „ráérek még a mondókájának. És most mindennek vége s alapos kilátás van arra, hogy Petendy Mihály most az egyszer benrekedt a sárban. S jaj, milyen irtózatos szégyen lesz az ! Emberek előtt sem, a fia előtt sem merheti mutatni magát. Közönséges szájhősnek fog feltűnni, aki nagy hangon kimondott valamit , nem tudja azt végrehajtani. Bizony csak nagy impertinentia volt Imrédy Ferencztől, elcsapni a hadnagyát, mikor Mihály urnak a legnagyobb szüksége lett volna rá. Már most tessék terveket koholni, mikor egyetlen bizalmas embere sincs a várban s még a falakon sem mutatja magát senki, az egyetlen őrt kivéve s annak a pofája is mintha csupa csúfolkodásból volna összetákolva .. . A szegény Pista ezalatt jámbor vésig nallóval álldogált a haragvó ur előtt s úgy látszott a képéből, mintha volna még valami mondókája ; de Mihály ur dühösen rivalt rá, hogy rögtön kipusztuljon a sátrából s elmenjen a pokol mélységes fenekébe, mely jó szivü instruktiók közül a gyerek, ha a másodikat nem is, de az elsőt hamarosan véghez is vitte. Gondolni lehet, hogy Mihály urnak ezen az éjszakán nagyon kevés jutott ki az álomból. Az első napsugár már ébren találta, a mikor is megüdvözölvén a hajnalt egy ékes szedtevettével, mérgesen toppantott a földre s azt mormogta magában, hogy : „Csak azért is ! “ Mikor a sereg talpra állt, Mihály ur ismét megfúvatta a kürtöt s ismételte tegnapi kívánságét. Meg is kapta rá pontosan a tegnapi választ. Erre aztán bevette magát az öreg a várat környező sűrü erdőségbe, hogyha tán a csönd és magány ölében szert tehetne arra a valamire, ami előtte a világon legtöbbet ért volna most, egy szerencsés gondolatra. De csak nem akart az jőni. Nem lehet és nem leheti — erre ment ki minden. Szentséges szentúristen, mittevő legyen már most? Komoly ostrom alá fogja a várat ? Erre ha lett volna is akarata, nem lett volna hozzá ereje, vagy legalább is igen sok idejébe került volna a kellő erő összevonása. De akarata sem volt reá. Egyfelől, mert ha idáig vinné a dolgot, ez arra mutatna, hogy a Petendy Mihály fejéből elfogyott a tréfához való ész és furfang s most már csak verekedni tud, amihez érthet akármiféle gézengúz ; de másfelől, ez törvénybe ütköző dolog is volna, már pedig az öreg úr, bármilyen sokat engedett is meg magának olykor, de ezt a szót „törvény”, szentül tiszteletben tartotta mindig. Töprengése közben eszébe jutott az a furcsa gondolat is : hátha kiéheztetné a várat? Hanem ezt n épen nevetségesnek kellett találnia. Egy közönséges kurta nemes házát is jó időbe kerülne kiéheztetni, hit még egy Imrédy Ferencz várát, a ki épen olyan szándékkal vonult falai közé, hogy ott, ha rá kerülne a sor, bárminemű ostromnak is szemébe néz. Azonban, talán épen különös volta miatt, ez eszménél mégis megpihent Mihály úr egy kissé. Elgondolta, hogy mégsem lehetetlen, miszerint a várban nincs sok élelmiszer összehalmozva. Az erősséget körös körül, igen csekély távolságra, virágzó falvak övezik, mind az Imrédy birtokai, melyekből a vár egész könnyűséggel s minden pillanatban élelmezhető. Még ha túlnyomó ellenség közelednék is, míg rendszeresen körülfoghatná a várat, az néhány óra alatt hónapokra elláthatná magát a szükségesekkel. Így hát könnyen lehet, hogy Imrédy — a békeidőben különben sem igen várhatván formális ostromot — nem tett kimerítő előkészületeket, hanem időről időre látja el magát a szükséges eleséggel. Petendy serege pedig közvetlenül a vár alatt tanyázik; csak Mihály úrtól függ, hogy se onnan ki ne jöhessen, se oda be ne juthasson valaki. Soh, milyen hallatlan jó tréfa volna : ezt a vasfejű Imrédyt kiéheztetni saját várából, s úgy lépni fel előtte, mint leánykérő. Ily módon is aligha kértek még valaha menyasszonyt ! Csakhogy persze sok a bökkenő mégis Meg ha minden a Mihály úr óhajtása szerint történnék iá, ha a várat csakugyan éhség kezdené fenyegetni, akkor is múlhalanul szükség volna a várnép titkos egyetértésére , mert ellenkező esetben igen könynyen kitelnék Imrédy Ferencztől, sőt biztosan lehetne számítani rá, hogy kinyittatná a kapukat, kirohanást parancsolna s komoly csatára kényszeritné Petendyt —s akkor a tréfa megint nem tréfásan végződnék. Egyetlen csöpp kiontott vér teljesen elrontana mindent. Ennél a gondolatnál Mihály ur ismét szidni kezdte magában Szabó Andrást, hogy mi az ördögért kergettette el magát az urával s azt a jámbor felebaráti óhajtást táplálta szivében a szegény hadnagy iránt , vigha törné ki a nyakát , az első lépésénél. Mindamellett Mihály ur — mert már alig is tehetett — megmaradt abbeli határozatánál, hogy a várat szigorúan körül zárolva tartja. Pontosan eláltatott minden kijárást, úgy hogy a várral földi halandó csakugyan nem közlekedhetett, ha csak a levegő égen keresztül nem. E mellett naponként háromszor, reggel délben, estve, rendesen megfúvatta a kürtöt és ismételte kívánságát a bebocsáttatás iránt . Hadd szekirozódjék legalább az a konok Imródy — gondolta magában. Csakhogy ha Imródy, a Petendy kifejezése szerint csakugyan „szekirozódott” a makacsul ismételt felhívások miatt, nem kevésbbé szekírozódott Mihály úr is, az ép oly makacsul ismert visszautasítások által s bizony dult-fult ő magában, bárha jó képet akart is csinálni a dologhoz. Aztán jött elő még más körülmény is, mely még nagyobb mérget és boszuságot okozhatott. Mihály úr ugyanis, ki titkon még is csak számított a vár kiéheztetésére, azt kezdi észrevenni, hogy épen ő és serege juthatnak könnyen éhségre. Az öreg úr ugyanis, erősen meg lévén győződve a felől, hogy Szabó Andrással hamarosan nyélbe üthet mindent, alig néhány napra látta el magát eleséggel s az immár egészen fogytán vala. Elküldi tehát néhány legényét a szomszéd falvakba, hogy a szükségeseket bevásárolják. Azok aztán vissza is jöttek — üres kézzel. Megneszelték-e a dolgot az Imrédy falvaiban, vagy titkos parancsot kaptak e valahogy ? — elég az hozzá , hogy aranyért sem lehetett hozzájutni egyetlen tulokhoz, vagy egy árva baromfihoz. Mihály úrnak kezdett a vér a fejébe szállani. Első dühében még azt is kitalálta ■zalajtani a száján, hogy hát, ha szép szerével nem adtak, miért nem vettek erővel ? De erre a hadnagya alázatosan megjegyezte, hogy azok az emberek nemcsak az Imrédy ur jobbágyai, hanem egyszersmind a király békés alattvalói is, s a velök szemben való erőszakoskodást ő felsége aligha számítaná a tréfás események közé. Tisza László elnöki megnyitó beszéde az erdélyi gazdák V-ik vándorgyűlésén okt. 8-án( 1879. Sepsi-Szentgyörgyön: Tisztelt vándorgyűlés ! Midőn az erdélyi gazdasági egylet megbízásából a vándorgyűlésen elnökölni szerencsém van, fogadják köszönetemet szép számú megjelenésükért, mely elvitázhatlan bizonyítéka annak, hogy a vándorgyűlések eszméjéhez. gazdatársaim ma is ragaszkodnak és annak czélszerűsége iránti meggyőződésüket nem ingatta meg azon kényszerűség, hogy Istennek hála nem bel-, hanem külföldi háborúk és nyugtalanságok miatt három évig vándorgyűlést nem tárhattunk. Engedjék meg a, gazdatársak, hogy különös örömömet fejezzem ki a felett, hogy vándorgyűléseinket épen Háromszék megye s e vendégszerető város kebelében kezdhetjük újra. Alig van azonban és különösen magyar ember számára nincs örömpohár ürömcseppek nélkül , így mai jó érzetünket is nem kevéssé zavarja meg azon veszteségek tudata, melyek bennünket az utolsó vándorgyűlésünk óta értek és bár a sebeket felszaggatni nem szeretem, kegyeletes kötelességet mulasztanék, ha meg nem emlékezném e helyen örökké felejthetetlen nagy elődöm, az erdélyi gazdasági egyletnek minden magyar szírben örök életű elnöke gróf Mikó Imréről, Nagy Ferenczről, a vándorgyűlések egyik teremtőjéről és lelkéről, valamint gróf Mikes Benedek és báró Szentkereszty Istvánról, kiket épen e megye területéről ragadott el a halál, ezen időközben ! Legyen nyugalmuk csendes az imádott hazai földben, emlékük áldott közöttünk, példájuk termékeny és adja Isten, hogy helyüket a közéletben, ifjabbak foglalják el, hasonló szorgalom, képzettség és főként önzetlen hazafiság és fáradhatatlan kitartással. Az okszerű gazdálkodás teremtője , Albrecht Thaer úgy nyilatkozott: „Ich kenne keinen Ort, Ich kenne keine Zeit: Ein gut gesprochen Wort gilt für die Ewigkeit !“ Me■ rész, mondhatnék vakmerő állítás, a melyre csak ő lehetett jogosítva, de igaz, mert az örök igazságnak minden viszonyok közt kétségtelenül helyesnek kell maradnia s rendesen az ezt kétségessé tehető események, a körülmények nem ismeréséből és ennek folytán az elv helytelen alkalmazásából erednek. Épen azért. vándorgyűlés fődolog önmagunknak, viszonyainknak ismerete s ezért tartom én üdvös intézménynek vándorgyűléseinket, melyek hazánk különböző vidékeinek jellemét, gondolkozási irányát, amelyekről mind tisztában kell lennünk, ha hibánktól szabadulni, hiányainkat pótolni, szóval megjavulni s elmaradottságunkból kiemelkedni akarunk. A mezőgazdaság emelkedése fontos mindenütt, de még fontosabb az nálunk. vándorgyűlés, mint más részeknél, hol az egyesek bukásánál a kosmopolitizmusra gyakran hajló államgazdák semmi veszedelmet nem látnak ! Bizonyos körülmények közt tán igazuk van, mert, ha Némethonban vagy Francziaországban anyagilag elesik valaki, az, ki az elbuk ■ott helyett felemelkedik, hasonlag német vagy franczia és így a nagy nemzeti érdekek érintetlenül maradnak, míg ha a tudatlanság rész számítás megfontolatlan pazarlás miatt közülünk jut tönkre valaki, ezt kénytelenek vagunk nemzeti kárnak is tekinteni, miután nálunk nem mulaszthatunk el egy parányi munkát, nem adhatunk ki czéltalanul egy fillért, nem hagyhatunk parlagon egyetlen megmivelhető barázdát anélkül, hogy eszünkbe ne jusson a koszorús költő fájdalmas felsóhajtása: „Teremt e isten több magyart, ha mi is elfogyánk ?” De fotosabb nálunk a mezőgazdasági érdek annálfogva is, mert míg más államokban a virágzó, tehát bőven fogyasztó ipar első feltétele a mezőgazda jóllétének, itt Sz.István birodalmában a dolog egészen fordítva áll, ha sikerül a gazda vállalata, ha a gazdának van pénze, felvirul az ipar, jótékony hatását, valamint az ellenkező eset megbénító erejét megérzi hazánkban , nemcsak a legegyszerűbb mesterember vagy gyáros, de megérzi azt még a könyvkereskedő, journalistáink, iskoláink, szóval a művelődés factorai is. Nálunk tehát mindennek alapja a mezőgazdaság s állami felvirágzás csakis ennek felvirágzása alapján képzelhető. — Nem csak családunk és magunk, de valóban a haza iránti kötelességünk is figyelj münket, tevékenységünket első helyen mezőgazdasági érdekeinknek szentelni. — Ha ez alapot egyszer biztosan leraktuk, felépíthetjük reá előbb a kis ipar szerény, de biztosan áldást árasztó csarnokát, később talán a nagy ipar pompás palotáját is. De ha elragadtatva magunkat divateszmék és a nálunknál fejlettebb kulturállamok példája által saját viszonyainkra való figyelem nélkül, megzavarnánk a teendőknek természetes és az örök igazságnak megfelelő rendet, — az ingatag alapra épített fényes palota igen rövid idők nyakába szakadna hebehurgya építőinek és romjai alá fedné még a haza szent földét is, melyre az alapot elő-