Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)
1879-11-08 / 256. szám
XIII. évfolyam. 256 dik szám. Kolozsvárt) szombat, 1879. november 8. AE POLGAR SZERKESZTŐSÉGI IRODA : ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre.................................18 frt. — Félévre........................................8 frt. — Évnegyedre..............................4 frt. — Egy hóra...................................1 ^rt 50. POLITIKAI NAPILAP. HIRDETÉSI DUAK: OU.Sr tiMtbo.olt (vmoudioi, t»gy t*MlM4a.k In O kr, w. a HI«ptTE»EILLIEL KEDVUMÉMIK. Xlnd«j hlrdsMi nUn M kr. bil7.gul.t4k koloa nft-HtUt armTTÉ«. Horoukint, T««. uuk bel/« AB kr. BSCLAUOK: ._____________Blchtrmtu «pronhiktírt. A „Magyar Polgár" a«/»« naaribiak in V kr. NMoloaOI baklMMt kUoai*«yck ktzMtotmk, ttmrattoa kiikOI lön btrmwMUa lantok aeai lafátitaak el. Kuuálatlaa ktalritak oen adatnak tloaxa. (brr* » la# mümí tUmék ílUifl kOdiaá^k MmW.) KIADÓ-HIVATAL : A kltporti lr*4A-Játu, fftttr gr. Tttofci Dwntn Hl (bon AB pfeitk, úlrd^sk, njtikVrl oalkkok UMmdök.) \ kolozsvári nemzeti színház I. Ismét gazdagabbak vagyunk egy me£ hiúsult kísérlettel I . A kolozsvári színház anyagi és morális ereje egyre rohamosabban hanyatlik; czéltalan, tervnélküli experimeltatiók emésztik azt sok év óta, ■ a veszedelmes processus már-már odáig haladt, hogy maholnap egész komolyságában előtérbe fog lépni a kérdés: kir-e színházunk az életképesség főtételeivel, vagy nem ? — És mikor valamely ügy már e szomorú kérdéshez jutott, rendszerint csak az van még háta, hogy a szétbomlás utolsó stádiuma coast utáltassék. Idáig nem szabad járgatni a kolozsvári színház-ügyet. P. kell látnia a választmánynak, de még inkább a nem kevésbe felelős kormánynak, hogy e nagyon túlérett kérdés eljutott azon határpontig, melynél a gyors és minden tekintetben gyökeres segély elód ázhatlanná vált. A legújabb experimental — mely ép oly eredménytelennek bizonyult mint a megelőzök — legyen a legutolsó. A színház nem győzi tovább semmiképen az eddigi eljárást; oly terhek súlyosodnak reá, melyeket nem tud elbírni többé. Reformok, a rendszer alapos reformálása szükséges, ha azt nem akarjuk, hogy egy elsőrangú, művészeti a nemzetiségi érdekeket egyaránt érintő, ügy végromlásba döntessék. Mindenekelőtt le kell számolnunk alegújabb experimentatió val. Egyik közelebbi lapunkban említettük, hogy Molnár György úr beadta lemondását a műveietőségről, miután végre rájött, hogy ő sem az az ember, aki a kolozsvári színház dolgát fölvirágzásra segíthetné. Nem lett volna szükség hat hosszú hónapra, hogy erre rájöjjön. Már működésének kezdetén tisztában volt azzal a közönség egy része, hogy Molnár is csak elődje sorsára juthat. Nem egyedül a rendszer, de elsősorban és leginkább a saját maga fogyatkozásai miatt. És ime a téli idény beálltáig annyira elharapódzott ez a meggyőződés, aunyira kirívók lettek e fogyatkozások, hogy Molnár úr állását rövid pár hét alatt végkép tarthatatlanná tették. Ez a tény. Elhisszük szívesen, hogy ennek ilyen tan beismerése nem conveniál sem Mól-' nár úrnak, sem a Kelet-nek. Hisz ez természetes! Az egyik fényesnél fényesebb ígéreteivel s elbizakodott föllépésével, a másik vaktában való védelmezésével: úgy lekötötték magukat, hogy ma a valónak nyílt és őszinte bevallását követelni bármelyiktől , igazán méltánytalanság volna. A Kelet tegnapi számában hasonlókép constatálja a Molnár úr lemondását, de azon indokkal, hogyaz intendatura oly beavatkozást akar igénybe venni, mely megbénítja, sőt lehetetlenné teszi a művezetést.11 Ez indokoláshoz a Kelet mindjárt egy kis görögtüzet gyújt, hogy a dolog úgy nézzen ki, mintha a citált sorok azt jelentenék, hogy Molnár ur elégelt meg valami visszaéléseket s ezek miatt elcsapja magától a kolozsvári nemzeti színházat. Tény, hogy az igazgatóság most „megbénítja*, sőt ,lehetetlenné teszi a művezetést*, de csak —Molnár urra nézve. Tanácsosnak látta t. i., hogy erélyesen beavatkozzék azon visszaélések meggátolására, melyek Molnár úr „művezetése” alatt kezdettek már szerfölött aggasztókká válni. De ezekről lesz még alkalmunk megemlékezni. Egyelőre maradjunk a Kelet proklamatiójánál. Ismertetjük, mert épen jól fog vezérfonalnak. A Kelet szives pár sorban a Magyar Polgárról is megemlékezni, a szokott hangon, melyet ma még ingerültebbé tesz az az önként érthető elkeseredés, mely Molnár bukásával szemben elfogta. Érzékeny tudomásul vesszük a dorgatóriumot; készségesen elismerjük, hogy nem mi buktattuk meg Molnárt, — hanem ő maga és a Kelet. Csupán azt az egyet nem tudjuk világosan megérteni, hogy ha már sem Molnár, sem a Kelet, sem a közönség nem ad semmit a mi szavunkra, ha föl nem veszi soha, bármit mondjunk, — hát ugyan mi a csodáért foglalkozik a. laptárs minduntalan s oly keserű érzések közt a mi nyilatkozatainkkal ? Áttérünk a Kelet azon általunk is tökéletesen helyesnek vallott kijelentésére, hogy Molnár úr előtt két eshetőség állott : „vagy bízik benne az igazgatóság, vagy nem.“ A Kelet is, Molnár is föl vannak ma már mentve a további tépelődés alól, hogy a két eshetőség közül váljon melyik következik be ? T. laptársunk még ezeket mondja: „Molnár művezetői működésével teljesen meg van elégedve közönség és sajtó egyaránt ; rendet, fegyelmet teremtett, a közönség érdekeltségét ismét felköltötte; élénk és változatos műsort tudott összeállítani, az előadások jósága ellen általában méltányos kifogást nem lehet tenni. — Egyáltalában úgy vezeti a színházat, mint előtte még egy művezető sem. Kár, hogy esetről-esetre maga a Kelet is mindezeknek éppen ellenkezőjét állította. — színi bírálataiban. De hát az efféle átalános átnézeti czikkeknél — pláne görögtűz mellett — könnyen meg lehet feledkezni a részletekről. A Kelet továbbá felszólítást intéz a választmányhoz, hogy maga vegye kezébe a színház ügyét, mert „a házi kezelési gazdálkodás úgy, ahogy nyolcz év óta megy, oda vitte a dolgot, hogy a tekintélyes subventio mellett is folytonos deficitekkel küzdött az intézet s az alap jó része el van költve. — S mindez miért ? Mert a választmány alszik s tánczolnak az egerek. “ Nem lehet tisztán kivenni, hogy ez utóbbi passusban mi dicséri Molnárt, ki mai napság még elsősorban intézi a színház ügyeit, és ha már a Keld rábiztatja a választmányt, hogy Molnár kezeiből vegye a magáéba az intézetet, miért okolja minden bűnnel ugyan a választmány nyolcz évi ,házi kezelését ?* A Kelet ezzel a névtelen fenyegetéssel végzi sorait: „Az még a kisebb baj lesz, hogy a házi kezelés megbukik, hogy a subventiót elveszítjük, s hogy ismét magánvállalkozó kezére kerül a kolozsvári színház; mindezeken felül egyszer véletlenül a miniszter is számon kérheti a választmány sáfárkodását !“ Ez a passus olyan fenyegető hangon van tartva, mely sok mindenféle gyanúsításra adhat alkalmat. A választmány tudvalevőleg minden évben számolni köteles a kormánynak. Hát van-e sáfárkodásában olyan is, amit titkol, s amitvéletlenül kell számon kérni? Hát rejteget a választmány valamit, mégpedig olyat, minek fölfedezéséhez képest kisebb bajok még a bukás, subventió-vesztés katasztrófális esélyei is ?! Szeretnénk e tárgyban felvilágosítást nyerni. Mert amíg egyfelől nagy meggondolatlanságnak tartanók egy olyan testület alaptalan gyanúsítását, mint az orsz. színházi választmány, — másfelől bizony hiba volna szemet hunyni oly dolog előtt, mely, a fenyegetés hangjából sejtve, esetleg talán mélyebben érintheti a színház érdekeit. És most néhány reflexiót Molnár működésére vonatkozólag. Csak egész röviden. TÁRCZA. Rákóczy Zsigmond fejedelemmé választatása. Szilágyi Sándortól. (Vége.) / A harmadik levélben biztatásokkal i »:■, ®“kel fordul a székelyekhez. Üdvözült J, jmök szép szabadságuknak felépítését ^ágyában rábízta. ̋ 3 már nem állhat hát,«Mu tu^,atja velök, hogy „az üdvözült úr tiszta x kötelezése miatt s lelke 6 x 0 sértése alatt“ köteles felépitnu megtartani ezt. Felhívja I tuen’ u® Ítytenek hozzá Szathmár felé: »li« i Dera jőnek, magoknak tulajdonítsák QenVezm'-Dzeket. Annyi néppel kell bp kövein’ ebből a hazának romlása fog uvetkezni, ha(jv !*onj°unai csalatkozott, ha azt hitte, ktj, “Sypt parlamentirozással jó rendre állni ,ja0 8'kendeket magához hajthatja. Leve ásít nix k°rodá»t okoztak, követét Macs**ká8it iuCz^ letartóztatta s megtoltá, hogy elhagyhassa s valakivel érintkezzék. H°tooi n!í,Vr*!ÍK, “ M»t-7«rország ‘ s főként «ált mii ,, felől fenyegető veszélyt elhárithas mint tatarozák, a szervezés murváját vala•r°*£ el|nt(Sz.!8ét s a magánosok fo tetelt)] «11-1 bz nyörgy napjakor tartandó kö.s.re halasztják a most csak a leg- . igenebbekről intézkednek. JZ 18 sok volt. M évek ^vetették az adót. Az utóbbi klznáhie5'!?1'8* ft Porták légi összeírásait atlanokká tevén, portaus adó helyett ismét fejadót vetettek ki: minden nagyobb marha után egy-egy pénzt. A városokra egy összegben vettetek ki, a szászokra minden fő után 60 pénzt. A zálogba tett vámok, harminczadok és sóakeák kiváltását elrendelek. A múlt évi dézma-hátralék s az idei dézma fele elengedtetett. Elrendelik az orvok üldözését; a harminczadosok zsarolásainak megfékezését; a szászok közt a hátralékos szent-mártonnapi adónak beszolgáltatását; a szökött jobbágok kiszolgáltatását s a hamis pénzverőket hűtlenségen ráarasztalák. A ki az országgyűlésre korán nem jött el, fizet száz irtót, a kik a székelyek közül még nem tették le a hitet, tegyék le azonnal. Kamuthy Farkast felhatalmazák, hogy ártatlan fogságának okozóit törvénynyel kereshesse. A fejedelmi asztal szükségeit Fogaras jövedelméből lássák el. A törvényeket a fejedelem márcz. 25-én írta alá, s miután Szilvásy Boldizsárt a két oláh vajdához követté nevezek ki szövetségkötése végett, Sarmasági által felhívták Báthory Gábort, hogy tartsa magát távol a mozgalomtól, s maga Szákóczy Kálnokyt Kővárba, Szuhayt a magyarországi rendekhez küldő egyezkedés végett: a gyűlés eloszlott. V. Mialatt Erdélyben a pártok és főurak Rákóczy mellett mind határozottabb,:a foglaltak állást, s a dolgok szilárdultak, Bécsben és Prágában az egymással már ellenséges lábon álló császár és főherczeg nem mondtak le a reményről, hogy ez alkalmat befolyásuk megszilárdítására használhatják fel. Báthory Zsigmond az első percben, a mint meghalld Bacskay halálát, „zürgölődni“ kezdett s elindult Erdély felé. És Prágában is, antílól meghaltak Rákóczy megválasztását. Rudolf tanácsosai látogatni kezdek: mi volna jobb, meghagyni Rákóczyt a fejedelemségben vagy Báthory Zsigmondot küldeni be ellenfejedelemül? Ez eszmét Mátyás udvarában, a magyar tanácsosok is kezdék latolgatni, s bár komolyan foglalkoztak vele, de Zsigmond bevitelének eszméjét csakhamar elejtették. Rákóczynak s az erdélyi rendeknek a februári országgyűlésből kiküldött követe Szécsy Tamás feladata volt, azzal nyerni meg Mátyás pártfogását, hogy kimutassa neki, hogy míg Homonnai és pártja a török pártfogás által akarja Erdélyt megszerezni, a megválasztott fejedelem a bécsi udvarra támaszkodik. Márczius 24-én Pozsonyban értekezett Illésházyval s ezt megnyerte urának. Márcz. 27-én már Bécsben Mátyás fogadta, de többet nem tudott kieszközölni, mint azon ígéretet, hogy írnak Nyárynak és Homonnainak, maradjanak csendesen. Mielőtt azonban végleg döntött volna Mátyás, egyelőre elégnek tartotta a rendeket figyelmeztetni, hogy a választás végrehajtása előtt be kellett volna várni a császár elhatározását, s felhívni Rákóczyt „a császár tanácsurát, hogy a béke fentartására ügyeljen. Azonban a főherczeg és magyar tanácsosai csakhamar kibékültek az eszmével, hogy az öreg higgadt s kalandos vállalatokra nem hajlandó Rákóczyt meghagyják — s még csak a meghagyás föltételeit latolgatták. Midőn Mátyástól a levelek megérkeznek Rákóczyhoz és a rendekhez : az épen Fogarasban tartózkodó fejedelem összehívta a tanácsurakat s a közelben lévő urakat és rendeket s a főherczeg levelét elibnek terjesztők. A rendek azonnal válaszoltak. Bőven kifejték a főherczeg előtt, hogy a választást ők nem halaszthatták tovább oly körülmé-Elnök: Szlávy József. Tárgyalás alá vétetvén a honosítási törvényjavaslatnak a bizottsághoz visszautasított szakaszai, a bizottság jelentése rövid eszmecsere után elfogadtatott, kivéve a törvényhozási tagságra vonatkozólag Molnár Aladár által beadott indítványt, mely Tisza Kálmán indítványa folytán mellőztetett e nyolc közt, midőn Homonnainak s az ő érdekében a nagy tekintélyű Nyárynak föllépése, Báthory Gábornak követelései s a prédára éhes hajdúknak készülődése válságossá tették a helyzetet Erdélyben és nekik a szabad választás megtartásáról gondoskodtak kellett. Másnap ápril 19-én Rákóczy is irt. Kifejté, hogy milő kényszerűség volt az, mely őt a választás elfogadására birta. Bizony, mondá, Erdély nem alkalmas hely meggazdagodni. Krausenek Pál (Rudolf biztosa) úgy kipusztitotta azt, hogy a szász lányok fülében a függőket és a fejékeken a tűket sem hagyta meg. Ez alkalommal a portától küldött követeket s Homonnai megbízottját is fogadta s onnan Fehérvárra ment. VI. A sz. György napra kitűzött országgyűlést nem lehetett megtartani az e czélra kijelölt napon, mert a kedélyek még nem voltak annyira lecsendesedve, hogy a szervezés nagy munkáját végre lehetett volna hajtani — azonban ekkorra már annyira megnyugtató kilátás volt a békére, hogy Rákóczy kitűzhette a gyűlés határidejét. Május 7-től szétküldte a meghívót a jún. 10-én Kolozsvárt megnyitandó országgyűlésre. A fordulat a felső magyarországi urak magatartásából származott. Homonnai törekvései ugyanis a közbékére nézve mind veszélyesebb színt kezdettek ölteni. A hajdúság nagy részét maga részére vonta, lépéseket tett, hogy Báthory Gábort is a maga részére nyerje s a közvetítő Nyáry volt, mindkettőnek rokona, ki e végett tekintélye egész súlyát a latba vetette. De veszedelmesebb volt, a mint a tőrökkel tradtált, kitől újabban is zászlót, botot fogadott el s kik mindenütt királynak czímezték, ezen Országgyűlés. A képviselőház ülése november 6-án, az osztrák magyar bank némely szabadalmának a magyar földhitelintézetre kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat elfogadtatván, tárgyalás alá vétetett a kir. udvartartás költségeiről szóló törvényjavaslat. Máriássy Sándor ajánlja a törvényjavaslat elfogadását. Urányi Imre felhozza, hogy a kormányelnök, ki ezt az összeget 1873-ban soknak találta, most készséggel javasolja. A mostani állapotok sokkal rosszabbak az 1873- ksaknál, mi elég indok arra nézve, hogy ily nagy összeg meg ne szavaztassák, nem is emlíve azt, hogy ez összeg legnagyobb része Bécsben költözik el. Módosítványt nyújt be, hogy a 4.650,000 frtnyi összeg 3.650,000 írára szállíttassák le. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. képviselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Midőn a szőnyegen levő törvényjavaslathoz az előttem szólott képviselő úr után felszólalok, azokat, amik tisztán személyes momentumok, csak annyiban nem mellőzöm, amennyiben helyreigazításra szorulnak. S itt mindenekelőtt s mindenek fölött azon különbségre kell a t. házat figyelmeztetnem, melyet az előttem szólott képviselő úr bölcsen elhallgatott, hogy akkor nem az egyszer megállapított összegek föntartásáról, hanem évenkénti 1 millióval szaporításáról volt szó. (Így van jobbfelől.) Hogy ebben minden dologra nézve mily nagy a különbség, azt, én azt hiszem, aki elfogulatlanul akar ítélni, lehetetlen, hogy be ne lássa,ügy van jobbfelől. Különben a képviselő úr azt is helytelenül mondja, hogy én attól féltem, hogy én fogok illegálisnak tartatni. Nem azt mondtam, hanem azt mondtam, hogy nem szeretném, hogy úgy lehessen a dolgot oda állítani, hogy az országnak csak egyik pártja lejális, másik pártja nem. Nem személyemről — fel is olvasta helyesen — képviselő úr maga is — hanem a pártokról és a pártok viszonyairól beszéltem. (Helyeslés jobbfelől.) Harmadszor azon általa idézett kifejezést sem applicáltam, hanem csak mintegy kérdésül vetettem fel és kifejeztem, hogy támadhat ez a kérdés az emberekben. Ebben is — parlarentáris eljárás és szólásmodor szempontjából nem is akarok egyebet mondani — azt hiszem, igen nagy és érezhető a különbség. Különben a képviselő úr beszédében egy furcsa állítás is foglaltatik s ez az, hogy 1873-ban a deficit 8 millió volt. Én nem tudom, hogy a t. képviselő úr minő kimutatásból méltóztatott ezt venni, talán a vagyonmérlegből, de semmi esetre sem az évi pénzügyi eredményekből, mert azok, ha emlékem nem csal, 64 millióficitet mutattak. Tehát már én nem tehetek róla, tessék az adatokat kissé jobban megnézni, mielőtt e ház kívül összeköttetést tartott a basákkal, különösen a budai basával, kihez untalan járatra követeit. Épen ezzel fordítá el magától a magyarországi urakat. Bocskay halála után a Tiszán túl való megyék visszacsatoltattak, Szathmár közbeadását Bocskay Miklós mindig halogatta, ki Bocskay István egész örökségét akarta megszerezni, t. i. nemcsak az erdélyi, hanem a magyarországi fejedelemséget is. Magyarország integritásával ezt az ottani urak nem tartották megegyeztethetőnek s Kassán márcz. 23-án a tizenhárom vármegye országgyűlést tartott. E gyűlés Homonnay törekvései ellen egész határozottsággal föllépett. Eltiltá a hajdúk zavargásait, gyülekezéseit, s elrendelik, hogy azok zászlók alá sorakozzanak. Bocskay Miklósnak meghagyták, hogy Szathmárt haladéktalanul bocsássa vissza. — Homonnait, „ki pogány kézbe akarja adni hazánkat és annak libera electióját* felhívták, hogy üljön le, a követeket küldtek ki, „ki legelőször a maga személyét keresse meg, annakutánra szolgáit: nemes embereket, kik tagjai országunknak, elvegye ő nagysága hátamegől, és jószágait confiscálja, ha t. i. jó szántából nem enged. E határozat Homonnai törekvéseinek élét vette. De ezzel nem ejtették el az ő erdélyi fejedelemjelöltségét. Ápril 19-én Rozgonyban értekezletet tartottak a felsőmagyarországi urak, melyen Thurzó és Dóczi — mint királyi biztosok Homonnaival értekeztek. Itt tudatta velök Homonnai, hogy ügyei a portán, s a budai basánál jól állanak. Azt a hírt közölte velők, hogy ezek Rákóczy megválasztásáról hallani sem akarnak; azt & kapucsi basát, ki a Homonnaiu szánt athnámot lsákóczynak adta, megölett a vezér, s házát is lerontotta, & deákna pedig, ki Homonnai nevét kivakarta, fél kezét levágták. Most már készül a porta a hadait ; nem * Karul ellen vezeti, hanem Erdélyt