Magyar Polgár, 1879. július-december (13. évfolyam, 148-291. szám)

1879-11-08 / 256. szám

XIII. évfolyam. 256 dik szám. Kolozsvárt) szombat, 1879. november 8. AE POLGAR SZERKESZTŐSÉGI IRODA : ELŐFIZETÉSI FELTÉTELEK: Egész évre.................................18 frt. — Félévre........................................8 frt. — Évnegyedre..............................4 frt. — Egy hóra...................................1 ^rt 50. POLITIKAI NAPILAP. HIRDETÉSI DUAK: OU.Sr tiMtbo.olt (vmoudioi, t»gy t*MlM4a.k In O kr, w. a HI«ptTE»EILLIEL KEDVUMÉMIK. Xlnd«j hlrdsMi nUn M kr. bil7.gul.t4k koloa nft-HtUt armTTÉ«. Horoukint, T««. uuk bel/« AB kr. BSCLAUOK: ._____________Blchtrmtu «pronhikt­­­írt. A „Magyar Polgár" a«/»« naaribiak in V kr. NMoloaOI baklMMt kUoai*«yck ktzMtotmk, ttmrattoa kiikOI lön btrmwMUa lantok aeai lafátitaak el. Kuuálatlaa ktalritak oen adatnak tloaxa. (brr* » la# mümí tUmék ílUifl kOdiaá^k MmW.) KIADÓ-HIVATAL : A kltporti lr*4A-Játu, fftttr gr. Tttofci Dwntn Hl (bon AB pfeitk, úlrd^sk, njtikVrl oalkkok UMmdök.) \ kolozsvári nemzeti szín­ház I. Ismét gazdagabbak vagyunk egy me£ hiúsult kísérlettel I . A kolozsvári színház anyagi és mo­rális ereje egyre rohamosabban hanyat­lik; czéltalan, tervnélküli experimelta­­tiók emésztik azt sok év óta, ■ a vesze­delmes processus már-már odáig haladt, hogy ma­holnap egész komolyságában elő­térbe fog lépni a kérdés: kir-e színhá­zunk az életképesség főtételeivel, vagy nem ? — És mikor valamely ügy már e szomorú kérdéshez jutott, rend­szerint csak az van még háta, hogy a szétbomlás utolsó stádiuma coast utál­­­tassék. Idáig nem szabad járgatni a kolozs­vári színház-ügyet. P. kell látnia a vá­lasztmánynak, de­ még inkább a n­e­m kevésbe felelős kormánynak, hogy e nagyon túlérett kérdés eljutott azon határpontig, melynél a gyors és minden tekintetben gyökeres segély e­l­ó­d á­z­­h­a­tl­a­n­n­á vált. A legújabb experimental — mely ép oly eredménytelennek bizonyult mint a megelőzök — legyen a legutolsó. A színház nem győzi tovább semmiképen az eddigi eljárást; oly terhek súlyosod­nak reá, melyeket nem tud elbírni többé. Reformok, a rendszer alapos reformálása szükséges, ha azt nem akarjuk, hogy egy elsőrangú, művészeti a nemzetiségi érdekeket egyaránt érintő, ügy végromlásba döntessék. Mindenekelőtt le kell számolnunk a­­legújabb experimentatió­­ val. Egyik közelebbi lapunkban említet­­tük, hogy Molnár György úr beadta le­mondását a műveietőségről, miután vég­re rájött, hogy ő sem az az em­ber, a­ki a kolozsvári színház dolgát föl­­virágzásra segíthetné. Nem lett volna szükség hat hosszú hónapra, hogy erre rájöjjön. Már műkö­­­désének kezdetén tisztában volt azzal a­ közönség egy része, hogy Molnár is csak elődje sorsára juthat. Nem egyedül a rendszer, de első­sorban és leginkább a saját maga fogyatkozásai miatt. És ime a téli idény beálltáig an­­­­nyira elharapódzott ez a meggyőződés, aunyira kirívók lettek e fogyatkozások, hogy Molnár úr állását rövid pár hét­ alatt végkép tarthatatlanná tették. Ez a tény. Elhisszük szívesen, hogy ennek ilyen­ tan beismerése nem conveniál sem Mól-' nár úrnak, sem a Kelet-nek. Hisz ez természetes! Az egyik fényesnél fénye­sebb ígéreteivel s elbizakodott föllépésé­vel,­­ a másik vaktában való védelmezésével: úgy lekötötték magukat, hogy ma a valónak nyílt és őszinte bevallását követelni bármelyik­től , igazán méltánytalanság volna. A Kelet tegnapi számában hasonló­kép constatálja a Molnár úr lemondását, de azon indokkal, hogy­­az intendatura oly beavatkozást akar igénybe venni, mely megbénítja, sőt lehetetlenné teszi a mű­vezetést.11 Ez indokoláshoz a Kelet mindjárt egy kis görögtüzet gyújt, hogy a dolog úgy nézzen ki, mintha a citált sorok azt jelentenék, hogy Molnár ur elégelt meg valami visszaéléseket s ezek miatt el­csapja magától a kolozsvári nemzeti szín­házat. Tény, hogy az igazgatóság most „megbénítja*, sőt ,lehetetlenné teszi a művezetést*, de csak —Molnár urra néz­ve. Tanácsosnak látta t. i., hogy erélyesen beavatkozzék azon visszaélések meggáto­lására, melyek Molnár úr „művezetése” alatt kezdettek már szerfölött aggasztók­ká válni. De ezekről lesz még alkalmunk meg­emlékezni. Egyelőre maradjunk a Kelet prok­­lamatiójánál. Ismertetjük, mert épen jól fog vezérfonalnak. A Kelet szives pár sorban a Ma­gyar Polgár­ról is megemlékezni, a szo­kott hangon, melyet ma még ingerülteb­bé tesz az az önként érthető elkesere­dés, mely Molnár bukásával szemben el­fogta. Érzékeny tudomásul vesszük a dor­­gatóriumot; készségesen elismerjük, hogy nem mi buktattuk meg Molnárt, — hanem ő maga és a Kelet. Csu­pán azt az egyet nem tudjuk világosan megérteni, hogy ha már sem Molnár, sem a Kelet, sem a közönség nem ad semmit a mi szavunkra, ha föl nem veszi soha, bármit mondjunk, — hát ugyan mi a csodáért foglalkozik a­­. laptárs mind­untalan s oly keserű érzések közt a mi nyilatkozatainkkal ? Áttérünk a Kelet azon általunk is tökéletesen helyesnek vallott kijelentésé­re, hogy Molnár úr előtt két eshetőség állott : „vagy bízik benne az igazgatóság, vagy nem.“ A Kelet is, Molnár is föl vannak ma már mentve a további tépelődés alól,­­ hogy­­ a két es­hetőség közül váljon me­lyik következik be ? T. laptársunk még ezeket mondja: „Molnár művezetői működésével tel­jesen meg van elégedve közönség és sajtó egyaránt ; rendet, fegyelmet teremtett, a közönség érdekeltségét ismét felköltötte; élénk és változatos műsort tudott összeál­lítani, az előadások jósága ellen általában méltányos kifogást nem lehet tenni. — Egyáltalában úgy vezeti a színházat, mint előtte még egy művezető sem.­ Kár, hogy esetről-esetre maga a Kelet is mindezeknek éppen ellenkezőjét állította. — színi bírálataiban. De hát az efféle átalános átnézeti czik­­keknél — pláne görögtűz mellett — könnyen meg lehet feledkezni a rész­letekről. A Kelet továbbá felszólítást intéz a választmányhoz, hogy maga vegye kezé­be a színház ügyét, mert „a házi keze­lési gazdálkodás úgy, a­hogy nyolcz év óta megy, oda vitte a dolgot, hogy a tekinté­lyes subventio mellett is folytonos defici­tekkel küzdött az intézet s az alap jó ré­sze el van költve. — S mindez miért ? Mert a választmány alszik s tánczolnak az egerek. “ Nem lehet tisztán kivenni, hogy ez utóbbi passusban mi dicséri Molnárt, ki mai napság még első­sorban inté­zi a színház ügyeit, és ha már a Keld rábiztatja a választmányt, hogy Mol­­nár kezeiből vegye a magáéba az inté­zetet, miért okol­ja minden bűnnel ugyan a választmány nyolcz évi ,házi ke­zelését ?* A Kelet ezzel a névtelen fenyege­téssel végzi sorait: „Az még a kisebb baj lesz, hogy a házi kezelés megbukik, hogy a subven­­tiót elveszítjük, s hogy ismét magánvál­lalkozó kezére kerül a kolozsvári színház; mindezeken felül egyszer véletlenül a mi­niszter is számon kérheti a választmány sáfárkodását !“ Ez a passus olyan fenyegető han­gon van tartva, mely sok mindenféle gya­núsításra adhat alkalmat. A választmány tudvalevőleg minden évben számolni kö­teles a kormánynak. Hát van-e sáfárko­dásában olyan is, a­mit titkol, s a­mit­­véletlenül­ kell számon kérni? Hát rejteget a választmány valamit, még­pedig olyat, minek fölfedezéséhez ké­pest kisebb bajok még a bukás, sub­­v­e­n­t­i­ó-v­e­s­z­t­é­s katasztrófális esé­lyei is ?! Szeretnénk e tárgyban felvilágosítást nyerni. Mert a­míg egyfelől nagy meg­gondolatlanságnak tartanók egy olyan tes­tület alaptalan gyanúsítását, mint az orsz. színházi választmány, — másfelől bizony hiba volna szemet hunyni oly dolog előtt, mely, a fenyegetés hangjából sejtve, esetleg talán mélyebben érintheti a szín­ház érdekeit. És most néhány reflexiót Molnár működésére vonatkozólag. Csak egész rö­viden. TÁRCZA. Rákóczy Zsigmond feje­delemmé választatása. Szilágyi Sándortól. (Vége.)­­ / A harmadik levélben biztatásokkal i »:■, ®“kel fordul a székelyekhez. Üdvözült J, jmök szép szabadságuknak felépítését ^ágyában rábízta. ̋ 3 már nem állhat hát,­­«Mu tu^,atja velök, hogy „az üdvözült úr tiszt­a x kötelezése miatt s lelke 6 x 0 sértése alatt“ köteles felépitn­­­u megtartani ezt. Felhívja I tuen’ u® Ítytenek hozzá Szathmár felé: »li« i Dera jőnek, magoknak tulajdonítsák QenV­­ezm'-Dzeket. Annyi néppel kell bp kövein’ ebből a hazának romlása fog uvetkezni, ha(jv !*onj°unai csalatkozott, ha azt hitte, ktj, “Sypt parlamentirozással jó rendre ál­­lni ,ja0 8'kendeket magához hajthatja. Leve ásít n­ix k°rodá»t okoztak, követét Macs­­**ká8it iuCz^ letartóztatta s megtoltá, hogy elhagyhassa s valakivel érintkezzék. H°tooi n!í,Vr*!ÍK, “ M»t-7«rország ‘ s főként «ált mii ,, felől fenyegető veszélyt elhárithas mint tatarozák, a szervezés murváját vala­­•r°*£ el|nt(Sz.!8ét s a magánosok fo tetelt)] «11-1 bz nyörgy napjakor tartandó kö­­.s.re halasztják a most csak a leg- . igenebbekről intézkednek. JZ 18 sok volt. M évek ^vetették az adót. Az utóbb­i klznáhie5'!?1'8* ft Porták légi összeírásait atlanokká tevén, portaus adó he­­lyett ismét fejadót vetettek ki: minden na­gyobb marha után egy-egy pénzt. A városok­ra egy összegben vettetek ki, a szászokra minden fő után 60 pénzt. A zálogba tett vámok, harm­inczadok és sóakeák kiváltását elrendelek. A múlt évi dézma-hátralék s az idei dézma fele elengedtetett. Elrendelik az orvok üldözését; a har­­minczadosok zsarolásainak megfékezését; a szászok közt a hátralékos szent-mártonnapi adónak beszolgáltatását; a szökött jobbá­gok kiszolgáltatását s a hamis pénzverőket hűt­lenségen ráarasztalák. A ki az országgyűlésre korán nem jött el, fizet száz irtót, a kik a székelyek közül még nem tet­ték le a hitet, tegyék le azonnal. Kamuthy Farkast felhatalmazák, hogy ártatlan fogságának okozóit törvénynyel ke­reshesse. A fejedelmi asztal szükségeit Fogar­as jövedelméből lássák el. A törvényeket a fejedelem márcz. 25-én írta alá, s miután Szilvásy Boldizsárt a két oláh vajdához követté nevezek ki szövetség­kötése végett, Sarmasági által felhívták Bá­thory Gábort, hogy tartsa magát távol a moz­galomtól, s maga Szákóczy Kálnokyt Kővárba, Szuhayt a magyarországi rendekhez küldő egyezkedés végett: a gyűlés eloszlott. V. Mialatt Erdélyben a pártok és főurak Rákóczy mellett mind határozottabb,:a foglal­tak állást, s a dolgok szilárdultak, Bécsben és Prágában az egymással már ellenséges lá­bon álló császár és főherczeg nem mondtak le a reményről, hogy ez alkalmat befolyásuk megszilárdítására használhatják fel. Báthory Zsigmond az első perc­ben, a mint meghalld Bacskay halálát, „zürgölődni“ kezdett s el­indult Erdély felé. És Prágában is, a­ntílól meghaltak Rákóczy megválasztását. Rudolf tanácsosai látogatni kezdek: mi volna jobb, meghagyni Rákóczyt a fejedelemségben vagy Báthory Zsigmondot küldeni be ellenfejede­lemül? Ez eszmét Mátyás udvarában, a ma­gyar tanácsosok is kezdék latolgatni, s bár komolyan foglalkoztak vele, de Zsigmond be­vitelének eszméjét csakhamar elejtették. Rá­kóczynak s az erdélyi rendeknek a februári országgyűlésből kiküldött követe Szécsy Ta­más feladata volt, azzal nyerni meg Mátyás pártfogását, hogy kimutassa neki, hogy m­íg Homonnai és pártja a török pártfogás által akarja Erdélyt megszerezni, a megválasztott fejedelem a bécsi udvarra támaszkodik. Már­­czius 24-én Pozsonyban értekezett Illésházy­­val s ezt megnyerte urának. Márcz. 27-én már Bécsben Mátyás fogadta, de többet nem tudott kieszközölni, mint azon ígéretet, hogy írnak Nyárynak és Homonnainak, maradja­nak csendesen. Mielőtt azonban végleg dön­tött volna Mátyás, egyelőre elégnek tartotta a rendeket figyelmeztetni, hogy a választás végrehajtása előtt be kellett volna várni a császár elhatározását, s felhívni Rákóczyt „a császár tanácsurát,­ hogy a béke fentartá­­­sára ügyeljen. Azonban a főherczeg és ma­gyar tanácsosai csakhamar kibékültek az esz­mével, hogy az öreg higgadt s kalandos vál­lalatokra nem hajlandó Rákóczyt meghagyják — s még csak a meghagyás föltételeit la­tolgatták. Midőn Mátyástól a levelek megérkez­nek Rákóczyhoz és a rendekhez : az épen Fo­­garasban tartózkodó fejedelem összehívta a tanácsurakat s a közelben lévő urakat és ren­deket s a főherczeg levelét elibnek terjesz­tők. A rendek azonnal válaszoltak. Bőven ki­fejték a főherczeg előtt, hogy a választást ők nem halaszthatták tovább oly körülmé-Elnök: Szlávy József. Tárgyalás alá vétetvén a honosítási tör­vényjavaslatnak a bizottsághoz visszautasított szakaszai, a bizottság jelentése rövid eszme­csere után elfogadtatott, kivéve a törvény­hozási tagságra vonatkozólag Molnár Ala­dár által beadott indítványt, mely Tisza Kálmán indítványa folytán mellőztetett e nyolc közt, midőn Homonnainak s az ő érde­kében a nagy tekintélyű Nyárynak föllépése, Báthory Gábornak követelései s a prédára éhes hajdúknak készülődése válságossá tet­ték a helyzetet Erdélyben és nekik a szabad választás megtartásáról gondoskodtak kel­lett. Másnap ápril 19-én Rákóczy is irt. Ki­fejté, hogy milő kényszerűség volt az, mely őt a választás elfogadására birta. Bizony, mondá, Erdély nem alkalmas hely meggaz­dagodni. Krausenek Pál (Rudolf biztosa) úgy kipu­sztitotta azt, hogy a szász lányok fülé­ben a függőket é­s a fejékeken a tűket­­ sem hagyta meg. Ez alkalommal a portától küldött kö­veteket s Homonnai megbízottját is fogadta s onnan Fehérvárra ment. VI. A sz. György napra kitűzött ország­gyűlést nem lehetett megtartani az e czélra kijelölt napon, mert a kedélyek még nem voltak annyira lecsendesedve, hogy a szerve­zés nagy munkáját végre lehetett volna haj­tani — azonban ekkorra már annyira meg­nyugtató kilátás volt a békére, hogy Rákóczy kitűzhette a gyűlés határidejét. Május 7-től szétkü­ldte a meghívót a jún. 10-én Kolozs­várt megnyitandó országgyűlésre. A fordulat a felső magyarországi urak magatartásából származott. Homonnai törek­vései ugyanis a közbékére nézve mind ve­szélyesebb színt kezdettek ölteni. A hajdú­ság nagy részét maga részére vonta, lépé­seket tett, hogy Báthory Gábort is a maga részére nyerje s a közvetítő Nyáry volt, mindkettőnek rokona, ki e végett te­kintélye egész súlyát a latba vetette. De ve­szedelmesebb volt, a mint a tőrökkel trad­­tált, kitől újabban is zászlót, botot fogadott el s kik mindenütt királynak czímezték, ezen­ Országgyűlés. A képviselőház ülése november 6-án, az osztrák magyar bank némely szaba­dalmának a magyar földhitelintézetre kiter­jesztéséről szóló törvényjavaslat elfogadtat­ván, tárgyalás alá vétetett a kir. udvartartás költségeiről szóló törvényjavaslat. M­á­r­i­á­s­s­y Sándor ajánlja a törvény­javaslat elfogadását. U­r­á­n­y­i Imre felhozza, hogy a kor­mányelnök, ki ezt az összeget 1873-ban sok­nak találta, most készséggel javasolja. A mostani állapotok sokkal rosszabbak az 1873- ksaknál, mi elég indok arra nézve, hogy ily nagy összeg meg ne szavaztassák, nem is emlí­ve azt, hogy ez összeg legnagyobb ré­sze Bécsben költ­özik el. Módosítványt nyújt be, hogy a 4.650,000 frtnyi összeg 3.650,000 írára szállíttassák le. Tisza Kálmán miniszterelnök: T. kép­viselőház ! (Halljuk ! Halljuk !) Midőn a sző­nyegen levő törvényjavaslathoz az előttem szólott képviselő úr után felszólalok, azokat, a­mik tisztán személyes momentumok, csak annyiban nem mellőzöm, a­mennyiben hely­reigazításra szorulnak. S itt mindenekelőtt s mindenek fölött azon különbségre kell a t. házat figyelmeztetnem, melyet az előttem szólott képviselő úr bölcsen elhallgatott, hogy akkor nem az egyszer megállapított össze­­gek föntartásáról, hanem évenkénti 1 millió­val szaporításáról volt szó. (Így van­ jobb­felől.) Hogy ebben minden dologra nézve mily nagy a különbség, azt, én azt hiszem, a­ki elfogulatlanul akar ítélni, lehetetlen, hogy be ne lássa,­­ügy van­­ jobbfelől.­ Különben a képviselő úr azt is hely­telenül mondja, hogy én attól féltem, hogy én fogok illegálisnak tartatni. Nem azt mond­tam, hanem azt mondtam, hogy nem szeret­ném, hogy úgy lehessen a dolgot oda állíta­ni, hogy az országnak csak egyik pártja le­­jális, másik pártja nem. Nem személyemről — fel is olvasta helyesen — képviselő úr maga is — hanem a pártokról és a pártok viszonyairól beszéltem. (Helyeslés jobbfelől.) Harmadszor azon általa idézett kifeje­zést sem applicáltam, hanem csak mintegy kérdésül vetettem fel és kifejeztem, hogy tá­madhat ez a kérdés az emberekben. Ebben is — parlar­entáris eljárás és szólásmodor szempontjából nem is akarok egyebet mon­dani — azt hiszem, igen nagy és érezhető a különbség. Különben a képviselő úr beszédében egy furcsa állítás is foglaltatik s ez az, hogy 1873-ban a deficit 8 millió volt. Én nem tu­dom, hogy a t. képviselő úr minő kimuta­tásból méltóztatott ezt venni, talán a vagyon­mérlegből, de semmi esetre sem az évi pénz­ügyi eredményekből, mert azok, ha emlékem nem csal, 64 millió­­­ficitet mutattak. Te­hát már én nem tehetek róla, tessék az ada­­­tokat kissé jobban megnézni, mielőtt e ház­­ kívül összeköttetést tartott a basákkal, kü­lönösen a budai basával, kihez untalan já­ratra követeit. Épen ezzel fordítá el magá­tól a magyarországi urakat. Bocskay halála után a Tiszán túl való megyék visszacsatol­­tattak, Szathmár közbeadását Bocskay Mik­lós mindig halogatta, ki Bocskay István egész örökségét akarta megszerezni, t. i. nemcsak az erdélyi, hanem a magyarországi fejede­lemséget is. Magyarország integritásával ezt az ottani urak nem tartották megegyeztet­­hetőnek s Kassán márcz. 23-án a tizenhárom vármegye országgyűlést tartott. E gyűlés Homonnay törekvései ellen egész határozottsággal föllépett. Eltiltá a hajdúk zavargásait, gyülekezéseit, s elrende­lik, hogy azok zászlók alá sorakozzanak. Bocskay Miklósnak meghagyták, hogy Szath­­márt haladéktalanul bocsássa vissza. — Hom­onnait, „ki pogány kézbe akarja ad­ni hazánkat és annak libera electióját* felhívták, hogy üljön le, a követeket küld­tek ki, „ki legelőször a maga személyét keresse meg, annakutánra szolgáit: nemes embereket, kik tagjai országunknak, elvegye ő nagysága hátamegől, és jószágait confiscál­­ja­, ha t. i. jó szántából nem enged. E határozat Homonnai törekvéseinek élét vette. De ezzel nem ejtették el az ő er­délyi fejedelemjelöltségét. Ápril 19-én Roz­­gonyban értekezletet tartottak a felsőma­gyarországi urak, melyen Thurzó és Dóczi — mint királyi biztosok Homonnai­val érte­keztek. Itt tudatta velök Homonnai, hogy ügyei a portán, s a budai basánál jól álla­nak. Azt a hírt közölte velők, hogy ezek Rá­kóczy megválasztásáról hallani sem akarnak;­­ azt & kapucsi basát, ki a Homonnaiu szánt athnámot lsákóczynak adta, megölett a ve­zér, s házát is lerontotta, & deákna pedig, ki Homonnai nevét kivakarta, fél kezét le­vágták. Most már készül a porta a hadait ; nem * Karul ellen vezeti, hanem Erdélyt

Next