Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-03-26 / 71. szám

nyát mintegy ösztönszerűleg úgy sze­retem, mint bárki. Veszélyben látom mindeniket a szászok hazafiatlan, vak­merő, háládatlan s bűnös ármányko­dásai következtében. Minthogy szemé­lyeket neveztem meg, megnevezem ma­gamat is, ámbár tudom, hogy a min­ket gyűlölő nemzetiségek és pártjukra állott vallásközönségek haragját vonom magamra. Nem tehetek róla. C­áfolja­­nak meg, ha nincs igazam, akarom; elbírom tévedésem következményeit, sőt az ellenkezőről meggyőzetve, el is is­merem s visszavonom szavaimat, ha helytelen felszólalásom; csak szemé­lyemre azért, hogy én is kimondom hazafius aggodalmaimat, ne neheztelje­nek meg, mert sohasem lettem volna nyugodt szivemben, ha most nézetei­met el nem mondottam volna. Enged­jék, hogy szerethessem s félthessem én is ezt a sok hálátlantól megtámadott hazát, melyet egykor fegyverrel véd­tem s hogy ma alkotmánya fennáll, egy mustármagnyi részem nekem is van benne. Az országgyűlés a fenforgó ügy­ben legyen éber, óvatos, bölcs, de egyszersmind bátor, erélyes és hív a hazához, nemzetünkhez, alkotmányához, őseihez és történetéhez. Jakab Elek, ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése márczius 24-én. Napirend: a véderő­ törvény módosítására vonatkozó törvényja­vaslat 15. és 21 ik szakasza fölötti tár­gyalás. Ifj. Ráday Gedeon gr. Szilágyi De­zső tegnap beadott határozati javaslatára reflektál, nézete szerint méltánytalan azon állítás, hogy a kormány a honvédség ér­dekeit elhanyagolja, mert a tárgyalás alatt levő szakaszok a honvédség életképessé­gét fokozzák. Szilágyi indítványa ellenke­­dik a véderőtörvény alapel­vével, hogy min­­den véderőköteles első­sorban és mindenek­előtt a közös hadseregben tartozik szol­gálni, kivéve azon esetet, ha a kontingens teljes fedezése után maradnának fenn ujon­­ezok. De az indítvány által elévetni kívánt czél nem is érhető el, mert ha elfogadtat­nék is ezen indítvány, a közös törvénynek (Élénk felkiáltások a szélsőbalon: Nincs közös törvény!) végrehajtása nemcsak egye­dül a magyar törvényhozástól függ és a törvényjavaslatnak a honvédségre vonat­kozó része az osztrák birodalmi tanácsban a legélesebben megtámadtatok Egyálta­lában ily közös törvénynél. (Nagy zaj a szélsőbalról. Felkiáltások : Nincs közös tör­vény ! Rendre! Rendre!) C­s­a­n­á­d­y Sándor : Nincs közös tör­vény! Csak közös ügyes törvény ! Elnök: Ne méltóztassanak félbe­szakítani a szónokot. (Felkiáltások a szél­sőbalon : A törvényt sérti! Nincs közös törvény!) Méltóztassanak megc­áfolni vé­leményét, ha ellenvetésük van. (Felkiáltá­sok a szélsőbalon: Ily véleményt nem le­het megc­áfolni ! Sérti az alkotmányt!) Ifj. Ráday Gedeon gróf: Ha úgy tetszik, a törvényt közösÜgyes törvény­nek fogja nevezni. Ha ily közösügyes tör­vény tárgyaltatik, ennek létrejöttéhez a birodalom mindkét államának közös meg­egyezése szükséges, nem lévén pedig re­mélhető a Szilágyi által tett indítványhoz az osztrák Reichsrath hozzájárulása, az indítvány elfogadása sem biztosítaná a kívánt eredményt. A­mi az indítvány második részét, mely a Ludovika akadémiára vonatkozik, illeti, ez a jelen törvényjavaslat keretében nem is tárgyalható, mert a katonai kép­zőintézetnek szervezése e törvényjavaslat köróbe nem vonható. Kéri az indítvány mellőzését. (Helyeslés a jobboldalon.) Szende Béla honvédelmi minisz­ter előadja, mit tett a kormány a honvéd­ség tiszti létszámának biztosítása érdeké­ben. A honvédség tettleges állományú tisz­tikarában nincs hiány, mert ezen hiány a Ludovika akadémiában képzett és a had­apród iskolákból átlépő tisztek által rend­szeresen kiegészíthető. A szabadságolt ál­lományú tisztekre nézve kellett intézke­dést tenni. Ezek kép­évén a nagyobb szá­mot, a szervezet fősúlya rajtuk fekszik. A kormány azt hitte, hogy a szabadságolt állományba kinevezett tisztek és az egy­évi önkénytelekből kinevezett tisztek, ez utóbbiak nagyobb számban átlépve a hon­védségbe, szolgálati idejükön túl is ben­­maradnak a honvédségben. Ezen remény azonban nem teljesedett. Ily körülmények között szükséges volt a törvényjavaslatban foglalt intézkedést tenni az önkénytesek­­re és tartalékos tisztekre nézve. Most ki van mondva, hogy az egyévi önkénytesek a honvédségben is szolgálhatnak. Ezen elv kimondásával könnyebb lesz majd e téren egy lépéssel ismét tovább menni. De a javasolt intézkedés által is segítve lesz a hiányon, még­pedig érez­hetőig, mert a szabadságolt állományú tisztek száma szaporíttatik. Szilágyi hatá­rozati javaslatának első részét nem fogad­hatja el, mert a kontinges szerinti elosz­tása az egy évi önkényteseknek nem ve­zetne oly eredményre, mint a törvényja­vaslatban ajánlott intézkedés; a Ludovika akadémiára vonatkozó pontra nézve ezen törvényjavaslat keretében nem is lehet határozni. Kéri a hat­ javaslat mellőzését. (Helyeslés a jobboldalon.) Helfy Ignácz megjegyzi, hogy mi­dőn Baross tegnap Szilágyi indítványa tár­gyalásának a mai napra halasztását indít­ványozta, ennek oka az volt, mert a jobb­oldali padok majdnem üresek voltak. Fel­szólalásának különben egyedüli oka az, hogy a tárgyalás alatt levő javaslat közös törvény lesz, mert a véderő kérdésében a magyar törvényhozás önállólag határoz. Pár­tolja Szilágyi határozati javaslatát. (He­lyeslés a szélsőbalon.) Madarász József csupán a ház­szabályokhoz kíván szólani. Baross Gábor a tegnapi napon beszédének elhalasztását kívánta a mai napra; ily körülmények kö­zött azt hiszi, hogy Barossnak mindenek­előtt megadandó azon jog, hogy szólhas­son. (Derültség a szélsőbalon.) Baross Gábor megjegyzi, hogy arra volt már eset, hogy nem az kérte a tanácskozás elhalasztását, a­kin a szólás sora van. Egyébiránt, bár nehezére esik a szólás, a­mit a ház is észrevehet. (Hang­jára szóloz. Egy hang a szélsőbalon: Nem vesszük észre !) nem lát nehézséget abban, hogy nézeteit elmondja. E 1 □ ő­k csak azt kívánja konstatál­ni, hogy Baross Gábor tegnap nem saját beszédének, hanem a tanácskozásnak elha­lasztását kívánta. Baross Gábor kijelenti, hogy nem fogadhatja el Szilágyi határozati javasla­tát. Mert az kétségtelen, hogy a véderő kérdései közös elvek szerint oldandók meg, és így a túlsó félnek is van ezen javaslathoz hozzászólási joga. Ha már most Szilágyi javaslata ez önkénytesekre nézve elfogadtatnék, e törvényjavaslat felett újra kellene a tárgyalásokat megkezdeni és ez­által évekre el lenne odázva ezen kérdés megoldása s az ország nem léphetne azon előnyök élvezetébe, melyek e javaslatban foglaltatnak. De nem fogadhatja el a hat­ javaslatnak a Ludovika akadémiára vonat­kozó részét sem, mert ezen ügy külön törvény által szabályoztatván, ezen tör­vényjavaslat keretébe nem is vonható. (Helyeslés a jobboldalon.) Mocsáry Lajos tiltakozik az elő­adónak azon kifejezése ellen, hogy ez kö­zös, vagy közös ügyes törvényt képezne, mert e félfogadás sérti a magyar törvény­hozás jogait. Szilágyi Kat. javaslatát pár­tolja? P­u­­­s­z­k­y Ágost sajnálattal említi fel, hogy az előadó és Baross oly elveket hirdetnek, melyek az 1867. VII-ik és 1868. 40 ik törvényczikkekkel ellenkeznek, mert Magyarországra nézve törvényhozásilag e kérdés közös ügyet nem képez. Ezután a Ludovika akadémia ügyére tér át. Utána felszólaltak: T­i­sz­a Kálmán miniszterelnök, Hoitsy Pál és Szilágyi Dezső. A szavazás Szilágyi módosítvá­­nya felett, Tisza miniszterelnök indítvá­­nyára, holnap, ünnep napján, déli 12 óra­kor megy végbe, hiszi, hogy a többség kedve szerint űzi a gyakorlatot. „Ti rabszolgákká akartok ten­ni bennünket — így szólt — egyszerű­­igentmondókká.‘‘ ” Szarcsevics: Ebben az ülés­szakban még nem volt alkalmam elmond­hatnom a nézetemet. A többség nem e­n­ged szóhoz jutnom. Ez az elnök mindig a szavamba vág az ő „gyakorlata“ szerint. Úgy hallom, hogy harangot vá­­rok­ Bics­kén, amelylyel a horvát önérzetet elharan­­gozhas­sa, eltemethesse. (Nagy zaj.) Csak­hogy ez még akkor sem sike­rülne neki, ha Budapesten vá­sárolna hozzá harangot. (Egy hang közbekiált: Akasszátok a nyakába a csengőt !) Szóló több hasonló nyilatkozat után, kijelenti, hogy neki mindegy ma vagy holnap kezdődik e a tárgyalás. Szóltak még Zsivkovics, Kussevic­s, Kamenar, mire a ház elhatározza, hogy a zárpont a jegyzőkönyvbe beveendő. M­a­i­r­e a jegyző megtagad­ja a határozat végre­hajtását. Az elnök más jegyzőt biz meg, mire M­a­­­r­e­u kijelenti, hogy állásáról les­ ő azon. (Zajos z­sivio kiáltások, taps.) Zsivkovcs­ősz­ál­­főnök : Felkéri az ellenzéket, hogy a tartománygyűlést és a nemzetet folytonos botrányok által ne kompromittálja. Ezután kezdetét veszi a költség­vetési vita. Gyurgyevics előadó a költségve­tést részletesen ismerteti, s kéri annak elfogadását. Pi­sasics: A költségvetést a bi­zottsághoz kéri visszautasítani. Zorics (Mrasovics-párti) szintén a javaslat ellen szól, úgy megy Francziaországba s a Gibraltári szoroson át Angliába. Amerikai üzletférfiakra nézve sokkal könnyebb lesz ezentúl üzleti összekötte­tésbe lépni Magyarországgal. Budapesten múlt év november közepén megnyíltak a köztárházak. Tán az elevátorok is elké­szülnek ez év végére. Legjobb kiviteli czikkeink a gabonaneműeken kívül: a bo­rok, liszt, szárított gyümölcs (szilva és szilvaiz), ásványvizek (közel kétezer kiak­názásra érdemes ásvány­forrásunk van), gyapjú, fa stb. Behozatalunk főrészben min­dennemű iparczikkekből áll, gyarmatáruk­ból, fémárukból, gépekből stb. Ha valaki­ Magyarországgal üzleti ösz­­szeköttetésbe óhajt lépni, jó lesz, ha előbb kérdést intéz a Prairie Farmerhez és an­nak kérdés- és felelet-rovatában meg fogja találni a közelebbi számok egyikében a választ alálirattól. A Fiumén át behozott ásvány­olaj a múlt évben 86,691 hordó és 21,500 láda volt. Németországon és Trieszten át mint­egy 120000 mm. érkezett. De megjegy­zendő, hogy Magyarországon és Erdélyben is találtak már kitűnő petróleumot. Dare ar Pennsylvaniából (Hungarian ozokeris and petroleum Company) Luhon, Ungr me­­gyében, Szavenov lovag (első magyar kőolaj kutató társaság) Mármaros és Be­­reg megyében s Benkő Pál és fiai Kézdi- Vásárhelyről Háromszék megyében eszkö­zölnek ásvány-olaj forrásokat. Mind három helyen rövid idő múlva jelentékeny petró­leum-kiaknázásunk lesz, úgy hogy az ame­rikai kőolaj behozatala csökkenni fog. Mudrony Pál:“ Nevezett lap márcz. 4-ki számában erre a következő közlemény jelent meg: „A Prairie Farmer magyaror­­­­szági levelezője felemlítette, hogy a m­e­­­­zei egerek milliója fenyegeti az 1882.­­ évi aratást. Francziaországból viszont ar­ról értesítenek minket, hogy ott a poetok szaporodott el nagyon és tesz sok kárt. Egy Delaplace nevű ur Dél-Francziaor­­szágban feltalált egy füstölőt, a­mely által a mezei egereket kéngőzzel igen könnyen­­ ki lehet irtani. Ez két egymásba illesztett csőből áll­­­ó , a belsőnek hátulsó végéhez egy fúvó­s van alkalmazva, melyet zsineggel és csiga­kerékkel kézzel fújtatnak s az a levegőt a csövön áthajtja. A külső csőhöz egy kis ormány és kamrácska van alkalmazva, mely­be kénes rongyokat tesznek s azokat meg­­gyujtják. Az ormányt bedugják az egér­lyukba s a füst igen hamar megfojtja az üregekben levő egereket. Nehogy lakatlan üregekbe is futtassuk a kénfüstöt, mielőtt az irtáshoz akarunk fogni, egy nappal előbb minden egérlyuk száját agyaggal vagy föld­del be kell dugni s aztán csak azokba kell a kengőzt befuttatni, a melyeket másnap nyitva találunk, m­ert csak ezek alatt van­nak a lakott üregek, mutatják, tulajdonkép nem tesznek egye­bet, minthogy uj darabokat vesznek a mű­sorba. Ezt pedig mi folytonosan kérjük és követeljük , köszönjük meg hát, hogy meg­kaptuk. Nem az a közönség baja, hogy ava­sok a darabok. Ott a bibi, hogy megunta a színházat. Hiába, jó egy idő, mikor azt mondják, hogy kolbász terem a szöszben, ekkor köthetnek szösz helyett akár ezüst­szálakat a guzsalyra, mégse ül mellé sen­ki. Nálunk is, ha beüt egyszer a tavasz, adhatják akár a legcsiklandósabb operet­teket: legfölebb az ajtónyitogatót ha meg­foghatják közönségnek, vagy talán még ez is beadja lemondását, csakhogy mene­külhessen. Hová ? Hát a szabadba. Vannak, kikre nézve ez a nagy sza­badság csak a sétatérig terjed. De most már ezzel is szívesebben élnek, mint Tha­lia farkas-utczai templomával. Szívesebben hallgatják a fekete rigót, mint a szerel­mes tenort, nagyobb élvezettel a csalo­gányt a primadonnánál. Vannak ismét má­sok, kik már is tovább terjeszkedhetnek , kimennek apraja, nagyja a szőlőbe her­nyót szedni, paszulyfészket ásni, a tavalyi salátát megkeresni, virágágyat rendbehoz­ni, szőlővesszőt görbíteni, áldott levegőt szívni, melyet bizonyára nemcsak dr. Fa­­binyi irigyel. Jót állunk róla, hogy a­ki mindezeket megkaphatja, nem hagyja oda három órai gunynyasztásért. Miért hát mégis a zúgolódás? Hej, a közönség nagy kópé, de mi mindent kifürkésztünk! Valaki csak kell hogy oka legyen annak, hogy a színházat nem járják. Felállítják hát bűnbaknak az­gazgatóságot, hogy ez mind ócskaságok­kal traktál. Pedig a közönségben van a hiba, mely különben se járna. Az igazga­tóság tiszta udvariasságból veszi elő a ré­gi darabokat, hogy ezzel a közönség hi­báját födözze s mintegy magára vegye. A­ki nem hiszi, az igazgatóság szí­­vesen fogadást ajánl. Adni fogja a legka­pósabb darabot, s a színházban egy lélek se lesz. Talán még a fogadást tartó sem. Tessék megpróbálni ! Következmény: zúgolódás helyett bo­ruljunk hálásan az igazgatóság lábaihoz,­­ mondjunk forró köszönetet a vén dara­bok előszedéséért. Egyszersmind kérjük meg, hogy tart­son meg azokból más alkalomra is. Figyelő. AZ ARANY BOGÁR. POE EDGAR elbeszélése. Fordította Hang Ferencz. (*) (Folytatás.) — Nagyon félek ezen ágon tovább mászni, végén csaknem egészen száraz az ág. —■ Valóban, azt mondod Jupiter, hogy száraz az ág? — kiálta Legrand resz­kető hangon. Igen, uram, oly száraz, mint egy ajtószárny — bizonyosan nem fog többé nőni — nincs életben. — Az égre, mit tegyek? — kérdé Legrand látszólag a legnagyobb zavarban. — Hogy mit tegyen? — mondom, az alkalmat megragadva, hogy egy okos szót mondjak : — menjen haza s feküdjék az ágyba. Jöjjön, ön, mint egy derék s értel­­mes ember. Már késő lesz és önnek ígé­retére is kell emlékeznie. — Jupiter! — kiálta min­den felelet helyett, — hallasz engem !? — Igen Will úr, nagyon jól hallom. — Úgy vizsgáld meg a fát késeddel pontosan, hogy nagyon korhadt. — Hogy a fa korhadt, az bizonyos, — felelé a néger néhány pillanat múlva, — de nem oly nagyon korhadt, mint le­hetne, egyedül is kicsúszhatna kissé az ágon. — Egyedül ? — mit akarsz ezzel mondani ? — Élej, én a bogarat vélem. A ked­ves, nagyon kedves bogarat. Úgy gondo­lom, hogy azt egyenesen leeresztem és ak­kor az ág nem fog letörni a néger alatt, milyen én vagyok. — Te pokoli gazember! — kiálta Legrand, látszólag nem kevéssé könnyeb­­bülten, mit értesz ez alatt, míg ily osto­baságokat összebeszélsz ? Ha elejted a bo­garat, kitöröd a nyak­dat. Nézz ide Jupi­ter, hallasz engemet? — Igen, uram, nem szükséges, hogy oly nagyon kiabáljon a szegény négerre. — Nos, halld tehát. Csússzál az ágon annyira, mennyire gondolod, hogy megtart és ha a bogarat le nem ejted, egy ezüst dollárt kapsz ajándékba, mihelyt lejösz. — Meg akarom tenni Will úr, lel­­kemre, meg akarom tenni — felelé a né­ger azonnal — most egész végig. — Egész végig! — kiálta erre Le­grand teljes erejéből, — valóban, azt mon­dod, hogy az ág végén vagy ? — Nemsokára egészen a végén, uram o—o—o—oh, ég! . . . egész világ, várjon mi ez a fán ? ! — Jó! — kiáltá Legrand örömtel­jesen, — mi az! — Semmi egyéb, uram, mint egy koponya, egy ember hagyta fejét a fán, és a varjak elhordták húsát. — Egy koponya, mondod ! Jó, jó. Hogyan van az ághoz erősítve ? — Mi tartja ? — Jól van, uram, Jupiter megfőzi. Oh, ég, ez nagyon különös, nagyon külö­nös, — egy nagy szeg van a koponyában és e szeg tartja a loponyát, bemegy ez ágba. — Nos, Jupiter, most tégy egészen úgy, mint én mondom, hallod? — Igen, uram. — Tehát figyelj! — keresd a kopo­nya balszemét. — Hm, jó , de uram, nincsenek itt már szemek. — Átkozott ostoba ! Meg tudod jobb kezedet a baltól különböztetni ? — Igen, uram, Jupiter tudja ezt, a balkéz vágja a fát. — Igaz, mert te suta vagy; én bal­szemed ugyanazon az oldalon van, melyen a balkezed. Nos úgy gondolom, így meg­fogod találni a koponya balszemét, vagy legalább a helyet, a­hol az volt. Megta­láltad ? Most hosszabb szünet állott be. — Végre kérdó a néger: — ott van a balszem, a­hol a ko­ponya balszeme volt? Jupiter azért kér­dezi, mert koponyának semmi keze nincs. De nem tesz semmit ! Meg van a balszem meg van! Mit tegyen vele Jupiter? — Hadd a bogarat annyira beleesni, mennyire a zsinór ér, de légy nagyon óva­tos és a zsinórt ki ne ereszd kezedből. — Most minden megvan, uram, Willi Nagyon könnyű dolog a bogarat a jukba dugni. Most nézzen uram alulról a bo­gárra. E beszélgetés alatt Jupiterből sem­mi sem volt látható, most azonban a bo­gár a zsinór végén mutatkozik, mint egy fényesített aranygolyó a lemenő nap su­garaitól csillogva — melyek még mindig gyöngén megvilágosíták a magaslatot, melyen állánk. A bogár egészen szabdon függött, és ha eleresztetett, lábaink elé esett volna. Legrand azonnal a kaszát fogta és maga körül kaszált vele, úgy, hogy épen a rovar alatt egy kerek három, egész négy rőfnyi átmérőjű szabad tér támadt. Midőn ez megtörtént, Jupiternek parancsol­, hogy jöjjön le a fáról és egyszersmind paran­­cso­l neki, hogy a zsinórt eressze el. Most barátom nagy gonddal, épen azon helyen, melyre a bogár esett, egy czöveket vert le, mire zsebéből egy ezer­­uábóli mértéket vont elő. A mérték egyik végét a törzs azon részéhez, mely a czö­­vekhez legközelebb volt, erősítve, annyira terjesztő ezt, mígnem a czövekhez ért. Itt még jobban kiterjedté azt a két nevezett pont felé, nevezetesen a fa és a czölöp felé jegyzett irányban, mintegy ötven láb hosszan, miközben Jupiter a szederbokro­­kat a kaszával eltisztitá. A helyen, me­lyet ilyképen nyertek, egy második czövek vezetett a földbe és a körül, mintegy négy­láb átmérőjű kör íratott. Ekkor Legraud egy ásót fogott és nekem s Jupiternek szintén nyújtott egyet­­egyet azon kéréssel, hogy oly gyorsan, mennyire csak lehetséges ássunk. Hogy az igazságot megvalljam, ne­kem az ily időtöltésben sohasem volt va­lami különös gyönyörűségem, azonban e pillanatban egy ily szórakozás kevésbbé volt kívánatos, mint valaha, mert gyor­san beállt mellette az éj, attól eltekint­ve, hogy a mozgástól, melyet eddig te­vek, teljesen elfáradtam, de nem láttam kibúvót és féltem, hogy megtagadásom ál­tal barátom lelki nyugalmát háborítandom. Ha Jupiterben bízhattam volna, pillanatra sem vonakodtam volna az őrültet hazave­zetni, vagy legalább azt megkísértem­, azonban nagyon jól ismertem az öreg né­gert, hogy remény lettem volna, hogy se­­­gélykép mellém áll, ha arról van szó, hogy urával kikössön. Pillanatra sem kétkedtem, hogy az utóbbi, mint oly sok délvidékiek, elásott aranyról álmodik, úgyszintén, hogy az ő phantastikus eszméi a bogár felfede­zése által, vagy talán még Jupiter nyakai ál­­tása által is még inkább tápláltattak.Egy már az őrültségre hajló ember, — követ­­keztetem — ily gondolatok által még kon­­fúzusabbá lesz, különösen akkor, ha azok előbbi kedvencz eszmékkel összhangzásai állottak, és akkor a szegény ember sza­vai jutottak eszembe, mely szerint a bo­gár nagy kincset jelentett. Egészben né­vé, eléggé bosszús és zavart valók, végre mégis elhatározom,hogy a szükségből erényt csinálok, a­hogy teljes erőmből ások, és így az ábrándozónak látszólag mielőbb be­bizonyítani, hogy mily csalók mindezen re­mények. A lámpák meggyujtattak, mire öly igyekezettel kezdettünk dolgozni, mely , ami okos dologhoz lett volna méltó; « amint így a lámpa fénye ránk és eszköze­­inkre esett, el kellett gondolnom, hogy mily festői csoportott képeztünk és hogi dolgunk mily különösnek és gyanúsnak tű­nik föl egy ember előtt, ki véletlenül kö­zelünkbe jön. Két óra hoszszáig szorgalmasan tunk. Csak keveset beszéltünk és o® leginkább feszélyezett bennünket, a kutya ugatása volt, mely dolgunk iránt nagy é­deklődéssel viseltetett. Végre a* “S®1 ” oly hangos és tartós jön, hogy félnünk ke­lett, hogy az által emberek jöttek kő*® lünkbe, — vagy mi több, Legrandfélt * től.'Ami magamat illet, nekem minden* beszakasztatás örvendetes lett volna,®6* azon helyzetbe hoz, hogy a szegény 6® bért ismét haza vezethetem. (Folyt. köv. A GZAR TO­SZTJA. Sándor czárnak Vilmos császár szü­letésnapja alkalmával teendő nyilatkozatait kíváncsian várhatta a politikai világ Sko­­belew beszédjei és azon hírek után, me­lyek a német és a gatschinai udvar közt állí­tólag beállott idegenkedésről szólottak. A hivatalos távirat most meghozta a czár szerencsekivonatát. A czár meleg han­gon szólott a közötte és a német udvar, úgy, mint a két birodalom között fennálló barátsági kötelékről és az európai béke fentartásáról. Ezen nyilatkozat minden­esetre újra a mellett bizonyít, hogy Sán­dor czár a béke politikájához ragaszkodik, és a békének biztosítékát találja dynasz­­tiájának a Hohenzollern házhoz való vi­szonyában. A czár felköszöntője, melyet tegnap­előtt a gacsinai díszebéden mondott, szó­szerinti szövegében i­s hangzik : .Legjobb barátom és szövetségesem, a német császár egészségére tritom po­haramat. Tartsa meg őt az isten még szá­mos évekig országa javára és az európai béke fen­tartására !* HORVÁT TARTOMÁNY­­GYŰLÉS, Zágráb, márcz. 23. Az általános költségvetési vita meg­kezdése előtt ma a tegnapi ülés jegyző­könyvének hitelesítésénél izgalmas jelene­tek fordultak elő. Maicen ellenzéki jegyző vonakodott a jegyzőkönyv végére csatolni azt a mondatot, hogy a tartományi gyű­lés elfogadta az elnök által indítványo­zott napirendet (a költségvetés tárgyalá­sát). Az ellenzék e­zalattt a házszabályok értelmében nem akarta tűrni, hogy a költ­ségvetés tárgyalását ma megkezdjék. H­o­r­v­á­t elnök az ellenzék ma­gyarázatai ellenében kijelenti, hogy a na­pirend megállapításában az eddigi gyakor­latot követte. A tegnapi ülés végén ja­vaslatba hozta a mai napirendet,­­ mivel senki sem szólalt föl ellene, méltán tekint­hette azt elfogadottnak. P i s a c s i c s (Sterosevics-párti) azt Egy amerikai lap Magyaror­szágról. A Chicagóban megjelenő Prairie Farmer, a legelterjedtebb északameri­kai lapok egyike, egy levelet közöl Ma­gyarországról, melyet érdemesnek tartunk azért közölni, mivel a lap szerkesztősége a ma megérkezett számban arra reflectál, és pedig egyenesen azon czélból, hogy egy mezőgazdasági calarailás ellenében tanács­­osal szolgáljon gazdáinknak. Ez is egyik példája annak, hogy milyen gyakorlatiasan fogja fel az amerikai sajtó feladatát s hogy az ottani farmerek mily előzékenységet tanúsítanak gazdasági kérdésekben egy­más ügyei iránt. A Prairie Farmer febr. 18 iki számában a következő magyarországi le­vél jelent meg: „Elmúlt a fél telünk. Alig volt idáig fagy és hó, s az időjárás rendkívül száraz, úgy hogy a mezei egerek az ország némely részében roppantul elszaporodtak s a vetésekben már is igen nagy kárt tet­tek. Azt hiszem tehát, hogy az idén nem lesz a legjobb aratásunk“. Az üzleti tevékenység hazánkban élén­külni kezd. Az „Adria“ angol gőzhajó tár­saság magyar vállalattá alakult át. A ve­­zérférfiak az igazgatóságban Beretvás, gr. Szapáry, Jókai és egy pár budapesti ter­ménykereskedő. Gőzhajózási vállalatunk 75.000 dollár állami segélyt kap. A vasúti díjszabások mérsékelve lettek Fiume és a társulat érdekében. Kivitelünk ekként út­ját megváltoztatni kezdi; nem fog többé Bécsen és Németországon át az északi ten­ger kikötői felé menni, hanem egyenesen az adriai tengerre száll Fiumén át s Philosophiai Írók tára, II S­c­h­o­penhauer. Hat értekezés. Forditata Bánóczi József. (Bpest, 1882. Franklin­­társ. Ára­­ írt ) Schopenhauer nemcsak a legaszta­labb gondolkozó Kant mellett, hane élet viszonyainak, a természet tünemz? 11 nek, az egyes­ és össze­ben végbe eső jelenségek éles megfigyelője s igé­re»5 Bophiája se:n liszt u speculativ £dPDi1°­­élet és valóság erős szemügyre p ? '* okozza azt, hogy Schop°uhauer sok tt-t,*1* tetben az evolutionalis elmélet, a j,*1“* philosophia előzőjének mondható. Stil? Schop­fhauerről sokáig elitélő ná/ő volt hz „eletetni philosophusok* 1 leaedeso s a rideg közöny csak mont le a pazladozu', midőn a praterialiticus iri­zat éa positiv bölcselkedés világánál J­u­gél Schelling féle absolutisticus álomba,­lyezés tart­hatatlansága nyilvánossá lett Schopenhauer metaphysicus elmélete," nek erős támogatói a reális világból »!!’ tényleges adatok, ~ bár ezeknek cson!a­tositása mindig a gondolatm­enet 10|».l szerint történik, s nem úgy, mint a , 914 tiv bölcselésben, a hol a legszélesebb tér­ről összegyűjtött tények­ vagy tünettö­nyékben észlelhető szükségképileg testi törvényt.­­ Nincs idealisticus bölcselő mely több reális elemet, a ennélfogva da’­sitiv igazságot tartalmazna, mint a su­­penhattere. 96-A philosophia és egyes képviselő nek megítélésében­ a történelmi álláspont­ra kell helyezkednünk, s az oki összefűz­gést a gondolkodás fejlődésének meneti­ben felkutatva meghatározni, mennyiben akadályoztatott vagy mozdittatott elő egyik vagy másik irány és egyes bölcselkedő ál­tal az igazság megismerése. E szem pontot, tartva szem elő­t, Schopenhauer előkelő hely illeti meg, s mindamellett is hogy philosophiája saját egyéniségének legerősebb bélyegét viseli magán, végered­ményben nem juthatunk oda, hogy ferd gondolkozásuknak nevezz­ük, mint *Bánó­­czi, az előttünk fekvő hat értekezés for­­ditója , a filozófiai írók tárának egyik szer­kesztője oktalanul teszi (150. I.) Ha Bá­nóczi, mint szerkesztő, igy gondolkozik s a „ferde gondolkodás* műveinek átülte­­tésétől nem riad vissza, akkor félnünk kell at­ól, hogy a sophisták és seholraticusok is mind sorra fognak kerülni, s a szelle­mi tévedés munkáiban rendre gyönyör­­ködhetünk. A hat értekezés kivála­ntására he­lyesen történt Schopenhauer művei közül, főleg azért, mivel ezek a műveit, gondol­kozó közönséget legközvetlenebbül érdek­lő kérdésekkel foglalkoznak, más részről pedig legvilágosabb n­yilvánulásai az a per­­sim­isticua világnézetének , egyszersmind tartalmazzák gondolkozásának egész körét. Kétségtelen, hogy ethikája magára érthe­­tőbb, de ezen segíteni fog Alexander Ber­nét közelebbről megjelenő pályaműve. Sok­kal jogosabban kívánhatnék, hogy a szer­kesztőség a történeti összefüggést tartsa jobban szem előtt s az egymással kapcso­latos művekből időrendben a fordításokat. Kantot mellőz­i, s az ő philosophiájának kiegészítőjét, betetőzőjét Schopenhauert venni elő, hibának tartjuk, sőt óhajtottuk volna, hogy mindkettőt Bacon, Locke és Hum­e előzzék meg, hogy az olvasó arsa­­des fejlődési fokozatokon át haladhasson a „legnagyobbak” megismeréséhez Nem reflectálunk a hat értekezés jegy­­zeteinek gyarlóságaira, s a bevezetés hiá­nyosságára, készpénz gyanánt fogadjuk az Alexander Bernát pályán,kivére való vora­­kozást. A fordít­ónak nagy botlásai vannak s nem véve tekintetbe, hogy Schopen­hauer classicus styljának sok szépsége enyészik el, a ngermanismusok lépten-nyo­­mon alkalmatlankodnak ,s itt méltány­talanságot követnénk el, ha nem utal­nánk arra, hogy Schop­fhauer munkáinak szabatos fordítása roppant nehézségekkel jár s életfeladatnak volna méltó tárgya, csak egyet említünk. A „Geschlechts- Liebel­t „nemi szerelemének for­

Next