Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)
1882-05-28 / 122. szám
! A 120 katona-alapítványi hely létesítéséről és a legutóbbi felkelés alkalmával a monarchia déli részén elesettek özvegyei és árváinak segélyezéséről szóló törvényjavaslatok mindenesetre még az országgyűlésnek jelen ülésszakában fognak letárgyaltatni, minthogy különben a szűkölködőknek nem volna segély nyújtható és az alapítványi helyek tekintetében egy egész év elveszne. 0j évfolyam. SZERKESZTŐSÉG: IJELKÖZÉPUTCZA 2. SZ. (IJELFY-HÁZ.) ^évtulentli necflltlAtt kftdemények nem kAiAltxtnak. ki,ir,tok nem *d»t*k »I..C* Utak tiAnnentea lerabk (n(krit»tn*k ni 122-dik szám. Kolozsvárt, 1882. vasárnap, május 28. KIADÓHIVATAL: BELKOZEPUTCZA 2. 8 7. (HELFY-HAZ.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén évre ... 18 frl. I évnegyedre • * fr* — *r félévre....................8 . egy hér» . . 1.5». flirdntési díj: petitior» 0 kr.—Bélyegületek: minden,bírd» tév után 80 kr. — Nyilt tér: «ér» 25 kr. Az ultimátum. Denique nem fogyunk ki a háborús, zavaros viszonyokból. Már ismét ultimátum merül fel a láthatáron angol és franczia hatalomnak ultimátuma ez Egyptomhoz, az olvasóink előtt tudvalevő okokból. A kérdés csak látszólag áll távol tőlünk, mert olyan természetű, hogy minket is érdekel, mégpedig közelről. Miért ? Mert nem egyéb, mint egy részlete, egy új felvonása a keleti kérdésnek, hogy pedig ez bármely részletében mennyire közzel érinti a mi bőrünket, azt ma már alig kell magyarázni magyar embernek. Az aldunai, sántrai, warentai felvonások véget értek, s most egy újabb jelenet készül Kairóban és Alexandriában. Csak a helyszín változik, de minden ugyanazon darab keretében történik. Ha ezen ultimátum olyan végletekre vezet, mint rendesen vezetni szoktak az ultimátumok, akkor kiszámíthatlan bonyodalmaknak lehet kiindulási pontja, alkalmul szolgálhat a hatalmak közti viszonyok változására, vagy hogy a szokottabb kifejezést használjuk, új hatalmi csoportulásokra. A rendkívül finom értékű börze, mint a gyenge idegzetű ember a szélfugalom, vagy légvonattól, rögtön nyilalást kapott a kairói válság újabb mozzanatának hírére. Bár nan vagyunk barátjai a konjekturális politikának, mégis pár sorban tájékozásul álljon itt egy kis perspektíva azon ultimátum alkalmából, mely izgalomban tartja az egész európai közvéleményt. Ez idő szerint kontinensünkre magára aggodalomra ok nincs ugyan, de lehet az ultimátum további fejleményei folytán. Lássuk. Tudva van, hogy az éjszak-afrikai izlamita mozgalmak és forrongások folytán, melyeket a francia köztársaság csak nagy pénz- és véráldozatok árán tudott leverni, de teljesen még most sem, rendkívül nagy politikai féltékenységgel viseltetik Egyptom iránt, hol nőtt a nemzeti és autonomista áramlat, mely halálosan gyűlöli az idegent, kapott lábra, épen mint kevéssel ezelőtt Tunisban és Algírban. E két helyen a mozgalom ideig-óráig el van nyomva ugyan, de Francziaország komolyan tart tőle, hogy ha Egyptomban le nem szoríttatnak a színtérről az arra felkapott szereplő elemek, Észak-Afrika többi részének turbulens elemei a Nílus vidékeiről fognak tápot kapni újabb zendülésekre. Tehát az e kérdésben közgazdaságilag nagy mértékben érdekelt Angliával szövetkezve, mint az ultimátumból is látszik, döntő szerepre törekszik Egyptomban. Úgy, de Egyptomhoz a szultánnak meg felségi jogai vannak, melyek nem tűrik az ilyen intervencziót. Monarchiánk pedig, mely jó barátságban él a szultánnal, szintén nem egyezhetik bele annak jogai sérelmébe. Ha mindazáltal az ultimátumos hatalmak anynyira vinnék a dolgot, hogy saját csapataikkal rontanának Egyptomba, sub titulo, rendcsinális és fegyveres mérkőzésre kerülne a dolog, kész az alap a további bonyodalmakra. Tudvalevőleg Németország is helyesli monarchiánk álláspontját e kérdésben, s így már eddig két hatalom így, a másik kettő másként, ellentétes irányban indul az actió felé. Legyen egy kormányválság Párisban ily viszonyok között, kerüljön ismét Gambetta felül, Francziaország igen könnyen meg fogja kapni a tudvalevő szövetségest... De elég ebből ennyi. Ma még nincsenek így elmérgesedve a dolgok. Lehet, hogy maga a porta interveniál, de ha ez nem történik s a közös ultimátum marad érvényben, akkor az a perspektíva épen nem igazolatlan a közoktatási javaslat. A képviselőház közoktatási bizottsága szerdán Baross Gábor elnöklete alatt ülést tartott, melyben Kovács Albert már ismertetett jelentési tervezete került tárgyalás alá. Az ülés elején Szathmáry György kérdi a jelen volt Trefort minisztert, hogy azon esetre, ha a ház a bizottsági javaslatot elfogadná, mit szándékozik tenni. Trefort miniszter kijelenti, hogy miután a középiskolaügy terén vannak fontos és sürgős kérdések, melyek administratív úton meg nem oldhatók, ő ez esetben ezt, vagy ehez hasonló javaslatot a jövő ülésszak elején mindenesetre be fog terjeszteni a háznak. A megindult vitában mindenekelőtt Kardos Kálmán emelt szót, s kijelentette, hogy nem érthet egyet Kovács jelentési javaslatával; helyette maga egy más javaslatot terjeszt be, melyben kimondatnék, hogy a bizottság sajnálja, hogy a törvényjavaslatot eddig érdemlegesen nem tárgyalhatta. Most az ülésszak végén ez már nem történhetik, de a jövő ülésszak alatt mindenesetre foglalkozni akar vele ; mondja ki tehát a ház, hogy azon reményben, mikép a bizottság a törvényjavaslatot a jövő ülésszak alatt tárgyalni fogja, ezen jelentését ezúttal tudomé ki veszi. Ajánlja a javaslat elfogadását. Zay Adolf megjegyzi, hogy itt érdemleges tárgyalásnak helye már nem lehet . Kardos indítványa elkésett s a mai ülés feladata csupán a jelentés hitelesítése. Károlyi Tibor gr. Kardos indítványához járul hozzá, míg Szathmáry György bizonyítja, hogy Kovács jelentése épen nem felel meg a bizottság kebelében előfordult tényeknek, pl. azt, hogy a közjogi kérdések vitatása e bizottság elé nem tartozik, csak Zay állította, azt maguk az egyházak képviselői sem vitatták. Szintén Kardos indítványa mellett van. — Bauszner Guido Kovács jelentését pártolja ; hasonlókép nyilatkoznak Hegedűs László, Mednyánszky Árpád, míg Mikó Bálint, és Bárczay Ödön Kardos javaslatát fogadták el. Trefort miniszter kijelenti, hogy ránézve a tárgyalás eredménye indifferens, megjegyzi azonban, hogy az, miszerint a törvényjavaslat hosszabb időre vétessék le a napirendről, határozatiig ki nen mondatott, és hogy a bizottság többsége nem azon indokok alapján szavazott a javaslat ellen, melyek a jelentési tervezetben foglaltatnak ; ellentétes érvek döntöttek, aprólékos módosítványok indítottak egyeseket a javaslat elvetésére, nem oly nagy elvi indokok, minket a javaslat kifejez. Constatálja a bizottság el nem fogadás tényét, de ne hivatkozzék fel nem hozott érvekre és ki nem mondott határozatokra. Szerkeztessék e szerint egy, az egyszerű ténynek megfelelő jelentés. Merr Jakab nem akarja elodázni a kérdés eldöntését, s általánosságban elfogadja Kardos javaslatát. Baross elnök kijelenti, miszerint itt nincs arról szó, mintha a jelenlegi többség az akkori többséget majorizálni akarná; a jelentés hitelesítése azonban szükségkép kiterjed annak nemcsak szövegére, de indokára és szellemére is, — mindkét fél álláspontja helyes lehet, határozzon előbb a bizottság az általános kérdés felett, a részletekben mindkét javaslat módosítható; a fő különbség az,hogy Kovács javaslata a törvény meghozatalát hosszabb időre elodáztatni kívánja, Kardosé pedig nem. Alakilag ez utóbbi megfelelőbb, mert határozati javaslatot is tartalmaz. Többen szóltak még a kérdéshez, végül a bizottság 7 szavazattal 6 ellen elejti Kovács jelentési tervezetét, s miután Kovács az újabb megbízást el nem fogadja, egyedül Szathmáry Gy. jegyző bizatik meg az új jelentési tervezet elkészítésével, melynek benyújtása után fog a legközelebbi ülés tartatni. Ezzel az ülés véget ért. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése május 26-án. Elnök : Péchy Tamás. Szögyény László előadó bemutatja a pénzügyi bizottság jelentését a Maros, Tisza és Duna között fekvő árterületek mentesítése érdekében teendő intézkedésről szóló törvényjavaslat tárgyában. Az ünnepek után fog napirendre tűzetni. A napirend előtt Kiss Albert reflektál, a miniszterelnöknek tegnap a Nagy György féle birtokvásárlásra mondott szavaira. Ezután következett a napirend: az 1882. évi 21.700.000 frtnyi hadiköltségekből a magyar korona országaira eső rész fedezéséről szóló törvényjavaslat általános tárgyalás és pedig a zárbeszédek. Első párbeszéd az előadó úré. Láng Lajos előadó megjegyzi, hogy az ország, mely a kiegyezéssel nemcsak jogokat, de kötelességeket is vett magára, ezen kötelességek elől nem zárkózhatik el, habár azok terheseknek mutatkoznak is. Az okkupáczió politikáját a monarchia közös érdeke kívánta meg s ha van veszedelem az okkupáczionális politikában, azt abban keresi, hogy e vitának egész folyama alatt az ellenzék két árnyalatának alapja és harczmodora, czéljai és feladatai egészen eltolódtak, felcserélődtek. (Halljuk !) Az ellenzék egyik árnyalata, mely a többséggel ugyanazon közjogi alapon áll, segítette diskreditálni a közjogi kiegyezést, s a mérsékelt ellenzék a maga politikájában a függetlenségi párt vontató kötelére akasztotta magát és elég jóhiszemű feltételezni, vagy tévedni abban, hogy azt hiszi, hogy ő vezettetik és nem őt harczolják, vagy bocsánat, hogy ő vezet és nem őt vezetik. (Mozgás a baloldalon.) Ami pedig az ellenzéknek másik árnyalatát illeti, az a párt, melynek természetes feladata az volna, hogy fennen hirdesse a nemzet nagyságát és erejét, hogy merész kezekkel az új viszonyoknak megfelelő új czélokat tűzzön a nemzet elé, az a párt képtelennek mondja a nemzetet minden nagyobb erőfeszítésre és lemondásra ösztönzi. (Mozgás a szélsőbalon.) Azt hiszem, hogy Magyarországon, ahol az oppozíció háromszázados hagyomány, egy ideig sok mindenfélével lehet opponálni, hanem ha azt hiszi valaki, hogy Magyarország egy nagy részének idegenkedését Ausztria iránt fel lehet használni arra, hogy barátjául tekintse a délszlávokat, hogy azért, mert Ausztria elenségünk volt a múltban, barátainkul tekintsük azokat, akik ellenségeink voltak a múltban és ellenségeink lesznek a jövőben, az nagyon téved. Az ellenzék igen sokszor hibáztatja az ifjúságot, és nem gondolja meg, hogy annak a politikának, mely minduntalan kénytelen az ifjúság ellen kikelni, Dincs jövője, hogy a felett m megkondult a halálharang. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon : a Bach-korszakbeli ifjúságra vonatkozott!) Egyedül — igy folytatja — a gyakorlati politika (Ellenmondás a szélsőbalon.) — megnyugtatásukra mondom, beszédem utolsó részében nagyok — egyedül a gyakorlati politika az, t. ház, mely folyton friss vért ömleszt a nemzet ereibe. (Helyeslés a jobboldalon.) Egyedül a gyakorlati politika az, mely folyton újabb czélokat tűz a nemzet elé, és ha önök teljesen ezen gyakorlati politika alapjára állanak, akkor kénytelenek lesznek elismerni azt is, hogy Magyarország 1867-ben nemcsak azt nyerte vissza, hogy korlátlanul rendelkezik belügyei felett (Derültség.) hanem egyszersmind a külügyekre oly befolyást nyert, amilyennel ez ország Hollós Mátyás óta nem birt. (Ellenmondás a szélsőbaloldalon.) Igen, te bár, ez a monarchia, akár akarja, akár nem, ott kénytelen fölvenni a külügyi politika tradícióit, a hót Hollós Mátyás elejtette. (Mozgás a szélsőbalon.) Miért? Méltóztassanak megnézni a tartományok azon összeségét, amelyekből ma e monarchia áll. Emlékezzenek önök viszsza arra, hogy mi volt Hollós Mátyás czimerében, s akkor azt fogják látni, hogy ugyanazon királyságok, melyek az ő czimerének alkatrészét képezték, képezik ma ennek a monarchiának tulajdonképi sark- és súlypontját, s ha kénytelenek lesznek beismerni azt is, hogy épúgy, mint az ő idejében, egy támadó hatalom állott vele szemben a keleten, amely Magyarországnak befolyását a Balkán-félszigeten igyekezett kétségbe vonni, és úgy áll a monarchia ma ugyan egy más hatalommal szemben, amelynek azonban teljesen ugyanazon céljai és aspirácziói vannak. Nagyon szeretem t.hát, hogy itt egy t. képviselő úr hosszasan foglalkozott Bosznia történetével, mert noha én kötelezettségszerűleg szintén foglalkoztam e történelemmel, a ház a vitának ezen utolsó stádiumában valószínűleg nem viseltetett volna annyi türelemmel irántam, hogy azon adatokat mind oly terjedelmesen előadhattam volna, mint a t. képviselő úr. De legyen szabad azon adatokat nekem is felhasználni ; természetes, hogy én más következményeket fogok belőlük vonni. (Derültség.) Én azt hiszem, tehát, hogy az a következtetés, amelyet én vonok le, jobban meg fog felelni az igazságnak. A t. képviselő úr adataiból az tűnt ki, hogy a XII. századtól a mohácsi vészig Magyarország e tartományokat mindig elfoglalva tartotta. Polonyi Géza: Nem tűnik ki. Láng Lajos előadó: Vagy legalább mindig igyekezett elfoglalva tartani. (Felkiáltások a szélsőbalon: Az már más.) Ne kapaszkodjunk a szavak árnyalatába. Meg fog győződni a t. képviső úr, ha meghallgat, hogy azáltal nem szenvedett volna semmi igazságtalanságot, hogy ha nem szól közbe. Azon adatokból tehát kitűnik, tehát az, hogy Magyarország ezen tartományokat mindig elfoglalva igyekezett tartani. Csupán a t. képviselő úr adatainak kiegészítésére akarok még valamit felhozni, és ez az, hogy azon tartományoknak, melyeket ma Boszniának nevezünk, egy része régebben Magyarországnak kiegészítő részét képezte, amiről meggyőződhetik a t. képviselő úr, ha kezébe veszi Pesty Frigyes legújabb munkáját: „Az eltűnt régi vármegyékről:“ Krajna, Poslavina egész Herczegovináig magyar tartományok voltak. Egy másik kiegészítés, melyet a t. képviselő úr adataira nézve adni akarok, az inkább már a következtetésre vonatkozik s ez az, hogy minden jeles királyunk lent volt e tartományokban. Kálmán, Szt.László, Nagy Lajos, Mátyás király, Eötvös Károly, Szt. István, Láng Lajos előadó: Az nem! A t. képviselő úr nem méltóztatott figyelni, hogy én a XII. századtól a mohácsi vészig beszéltem s én a t. képviselő úr történelmi jártasságát sokkal jobban ismerem, semhogy feltehetném, hogy ő azt hiszi, hogy Szt. István a XII. században élt. (De srültség jobbfelől.) Mivel akarom tehát kiegészíteni, t. ház, a t. képviselő úr adatait? Azzal, hogy minden jeles magyar király odalent volt, minden erős magyar királyunk elfoglalva tartotta e pozíciót, és hogy az oppozíció abban az időben is ott volt a legerősebb, gyenge királyaink alatt mindig ott ütötte fel fejét a lázadás. A híres Kont 32 társával Boszniában tartózkodott és csak árulás útján lehetett elfogni. És Mátyás a zúgolódó nemzetek ellen azért állította fel a fekete sereget, hogy Boszniába tudjon bevonulni. Már most ha kénytelenek leszünk ezt elismerni, talán megengedik azt, hogy azok a magyar királyok jól fogták fel nemzetünk érdekét, és hogy midőn mi egy oly politikát nyitunk meg, melyet a nagy magyar királyok követtek, akkor meg lehet hogy tévedünk, de hazafiatlansággal nem lehet bennünket vádolni. (Helyeslés. Úgy van jobbfelől.) Visszatérve tehát, arra, amit befejezésül akartam mondani: ismétlem, hogy egyedül a gyakorlati politika az, mely a nemzet ereibe friss vért ömleszt és mely folyton új czélokat tűz a nemzet elé. Hogy ez így van, azt láthatják önök abból, hogy őket. Az osztrák államvasúttal kötött szerződés szövegének végleges megállapítására vonatkozó tárgyalások szerdán befejeztettek : az osztrák államvasút igazgatótanácsának tagjai ugyan a nap estéjén Bécsbe utaztak. Miután azonban a végleges szerződés szövegét több nyelven kell szerkeszteni, a fordítások összhangzóságának megállapítása végett a tárgyalások az államvasut képviselőivel szombaton Budapesten újból folytattatni fognak. Lapunk jövő száma a közbeeső szent ünnepek miatt kedden délután jelenik meg. TÁRCZA. ff* Hétről-hétre. ( .Magyar Polgár H ereded tárczája) A bárka készítésénél végeztük volt. Ám az idő változott, s erre nem volt szükség. Mint mikor alvó gyermek lerúgja szürke takaróját, s egyszerre fölmosolyog , úgy az unalmas felhők is leestek a nap arczáról, s ismét szabadok lettek a sugarak. Nem kellett az Arurát hegyére eveznünk, mert utczáink összesepert homok- és szemétbuczkái is eléggé biztosítottak a vízbefullás ellen. Nincs szebb látvány a derengő időktél nyáron. Fenn a felhőit foszlányai alól kikandikáló tiszta kék, mintha új ruhánkra lyukas felöltőt vennénk. Itt - ott áttör haránt egy-egy napsugár, s megaranyozza az átellenben suhanó felhőket. Egyszersmind derűs fényt vet a sötét szinti oldalakra, hol gyorsan változik világa, mint a ködképek csoportozata, így röppen ideoda a fény, midőn tükörrel játszik a gyermek. Alant egész új életet élt a világ. Azelőtt is zöld volt minden, de eső után mégis elevenebb a zöldje. Mint az ékszer fénylő ugyan, de mégis szebb, ha újból futtatják. A pázbit bársonnyá változik, a virág megkétszerezi illatát, s a magasban rezgő lombok megelevenülve tánczoltatják a napsugarakat. Szebben énekel a madár, le emelkedőbb kebellel sétál az ember. A légből elszállt minden értőztető szer, tisztán csak az aether maradt, tápszere az egészséges, legjobb gyógyszere a megtámadott tüdőnek. S mindezekre aláönti lűzzáporát a nap. Sugarai, mint tájból élezett nyílveszszők, szivéig hióinak az embernek; de nem azért, hogy öljenek, hanem, hogy uj életet oltsanak oda. Mintha üstökön fognának minden fűszálat, ugy búvik ki a földből ; s mintha minden virág illatában jó kedv áradna szerte: kedélyünk szárnyra kel, mint megszikkadt madár . . . az öreg nap így sütött akkor is, így tekintő vissza, Sima volt a mező, a menny pedig tiszta. Tudta, mikor kell áttörni a felhőket, s érezte, hogy az ígérkező látvány megérdemli a fáradságot. Miért, hogy ezúttal nem sietett a mezőre úgy, mint máskor ? Megöntözött, megmosdatott kis virágok utig várták ; a viszontlátás örömkönyei még ott ragyogtak szemeikben. Hanem a büszke planéta máskorra hagyta a rustikálást; most első dolga volt, hogy köztünk, városiak közt maradjon, s a bolond emberfaj virágaiban gyönyörködjék. Fehér ruhás kis leányok tűntek fel a sétáló közönség között, mint apró gyöngyvirágok az erdők öreg fáinak lábainál. — Mindenik egy-egy virágcsokrot, s egy-egy kis könyvet szorongatott apró kezében. És annál jobban pirultak, menői inkább közeledtek a templomok felé. Hej, nem kicsi dolog az: beszélni egy egész nagy közönség előtt! De a jutalma sem kicsiny: bevétetni egy hitközség kebelébe ! A fiatal kornak egy határmesgyéje a c on firmác z ió. Az életnek azon a nagy útján, melyre mindnyájan ki vagyunk dobva, ez állomásig terjed a legvirágosabb rész. Ezentúl már fokozatosan hull a virág, s csak tövise marad. Miként napsugár kifakasztja, s ezzel a rózsák közé avatja a bimbót, úgy a hit új világot tár föl a zsenge lélek előtt, és serdülő korból az élet nyarába vezeti át az ifjakat. A vallástan hitalapjának fölemelő előadása, a próbatót lelkesítő ünnepélyessége é s az úrvacsora lélekre ható komoly méltósága mindmegannyi jótékony fugalmnak, melyek a serdülő ifjak ábrándos, fogékony lelkeinek szárnyait lebbenésre, fölemelkedésre ösztönzik. Mindnyájunk lelkében megmarad ez édes, áhitatos órák emléke, mint vihar által megkorbácsolt ligetekben itt ott egy egy piros rózsa, mely ellensúlyozza a pusztulás miatt támadt fájdalmakat. Emlékezünk . . . sokszor már ez egy trszletben véte el ifjú és leány a magot, mely később rózsákat, vagy töviseket termett; ekkor forraszták egybe a láncz szemeit, mely aztán békájuk, vagy áldásos kötelékük lett. Emlékezünk . . . sok apró mulatságos dolog fordult elő: ifjú naiv szivek ártatlan bizonyítékai. Mikor az asztal előtt már a kehellyel járt körben az öreg pap, egyik ifjú közvetlen társának akará a poharat átnyújtani. Az öreg lelki atya hirtelen utána kapott, s szelíd feddőleg oda súgott: — Ezzel nem szokás bruderschaftot inni! Akkor sokáig tudtunk az ily apró botláson nevetni. A későbbi botlások úgy is csak sírásra tanítanak !óli boldog serdülő kor, hamar elröppenő, soha vissza nem térő tünderábra ! Lapjaink hírrovatai, s a falragaszok egyébről se beszélnek, mint majálisokról. Mint Aranyirá a mezei gazdára, hogy : ,most van a dandárja réten a munkának“, úgy mondhatjuk mi is a mulatságot szomjúhozó fiatalságra, hogy: most van a dandárja Lövöldénkben a majálisoknak. Az esős idő mind halomra gyűjtötte, s most akár be se költözzék a Lövöldéből az ember, ha az elsőre kiment. Tegyen úgy, mint a székely katona, ki azt mondta vezérének, hogy jelölje ki az ellenségből az ő porczióját, hadd vágja le egy füst alatt, s azután mehessen haza. Bizony kellemesebb dolog: Noé bárkája helyett az Éva zöld farsangjába jutni. Tudva van ugyanis, hogy az első majálist már Éva anyánk megtartotta paradicsomnak kertjében, ama bizonyos gyümölcsfa alatt. Azóta elszaporodtak az Évák, eszük is pedzettebb lett, s most már úgy tudják fordítni a majálisokat, hogy ezeknek nem a paradicsom elvesztése, hanem annak épen megnyerése az eredménye . . . Alig egy jó évtizede, a Lövölde helyisége még elhagyatott, bozótos maradványa volt annak a helynek, melyet e század elején még vad erdőnek nevezhettünk, most már sétatérnek neveznek. A jó öreg Schütz bácsi figyelme nem terjedt volt ki a hídon túl levő bozótokra, mint honfoglaló Árpádé a hegyen innen eső erdőségekre. Csak egy-egy jobb tanuló kelt át oda tanulni, s egy-egy bátrabb társat csintalankodni. De aztán jöttek a lövészek, kik megakarták mutatni, hogy erdő nélkül is lehet vadat lőni; majd a dalárok, kik e vadregényes helyen bűvöltek el, mint tilinkós czigány az erdei farkasokat, s közös erővel ezt a szigetet is czivilizálták. És pedig annyira, hogy most már szelíd galambok is egész biztonságban búgnak rajta éjnek idején is. Kellemes, üde mulatóhelye lett a város közönségének. Nagyokat mindenben kielégíthet, mert van hol tánczoljanak, egyenek, igyanak és szórakozzanak akár esős, akár holdsugáros éjszakán. De a kicsinyeknek mégis igen szűk kalitka az a régi divatú „zöld erdőhöz“ képest, melyet még csak a ref. főtanoda nem cserélt föl a Lövöldével. Ez ellentállási képesség is a közmondásos „kálvinista nyakból“ táplálkozik. Jól teszik, legalább nem mondhatjuk el egészen, hogy nálunk nyáron át csak a nagyok mulatnak, de a kicsinyek egyáltalában nem. A helyiség megváltoztatása sokat módosított magán a majálison is. A teljes szabad helyen dívott jóizű fesztelenséget és egyszerűséget bizonyos feszélyesség váltotta föl, mely mellett igazi jó mulatság, főleg zöldben, nem is képzelhető. A fényűzés pedig már itt is annyira ment, hogy a szegény rendezők, hajó mulatságot akarnak teremteni, kénytelenek oda nyomatni a meghívóra, hogy: „Kéretnek a hölgyek egyszerű ruhában megjelenni." Természetes, hogy ez az ékes magyarság jó kibúvó ajtó a mi tősgyökeres magyarhölgyeinknek, kik közül mindenik a magyar nyelv tanára és ellenőre lehetne. Azt mondják, hogy nem értették meg. S ha ez a mentség nem használ, előveszik azt, amiben már aztán minden magyar megegyez, hogy : Csak azért is dongó, Diri-diri dongó ! Denique: ők mégse akarják maguk iránt azt a kompromittáló gyanút kelteni, hogy divatlapjaik legújabb számát nem olvasták. Sokan leírták már a téli táncztermeket -- bál után. De a majálisok helyett majálisok után, még nem olvastuk. Ablak függönyök helyett, zöld lombok függönyei zárják körül a tánczhelyet. Reggeli csípős szél lebbenti meg e függönyöket, s a hajnal első sugara kíváncsian lopózik be mögöttük a lezajlott mulatság tanyájára. Padokon, és padok allatt, a körönd közepén, és mindenütt szerteszél: eltépett virágok, megszakgatott lombok, egy-egy piciny szalagdarab búslakodnak a homokban. A körönd külső szélén egész kereken jól kivehető utat tapostak a tánczosok; itt-ott e körön belől is emberül le van verve a homok: ott vagy egy tüzesebb magyar rúgta ropogós csárdás közben a port. Beljebb, hol öreg mamák, és taták szoktak kaczintgatni: tűvel hegygyel öszsze székek és asztalok. Itt egy feldőlt szék, ott egy megsántított asztal, amott egy nagy darab meglocsolt hely hirdetik az ébredő sugárnak, hogy miként szokott mulatni a magyar . . . Jobbról balról a félre-utakon, egyes apró lábnyomok, alig vésődve a homokba; mellettük ugyanannyi erőteljesebb nyom lenyomatát őrizte meg a talaj. Ha a szerelem tolvajai után is hordanák a zsindelyt , ez áruló nyomok bizonyára fölfedeznék a pandúr előtt, hogy magános sétákban kik lopták ott el az éjjel egymás szivét ... Szerelmi ömlengések holdvilágos ég alatt, homokos utakon: várjon nem ezt ne-