Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)
1882-01-29 / 24. szám
XVI. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: KÖLTORDA-OTCZA, nyomdaépölet. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltétnek. Használaatlan ké.ir.tok nem .d.m.kii.... Csak bérmenten levelek fogadt*tna k el. 24-dik szám. Kolozsvárt, 1882. vasárnap, január 29 KIADÓHIVATAL: KÖLTO8DA-OT CZA,iNTOUDAÉPÜLET évnegyedre egy hóra . 16 frt. 8 . ELŐFIZETÉSI DÍJ: 4 frt - Ér 1 . 50 . Hirdetési díj: petit vor* 6 kr. —Bélyegilleték: minden hirdetét aen 60 kr. — Nyílttéri sora 86 kr. égész évre félévre . • A bank és Erdély. Az osztrák-magyar bank évi zárszámadása, melyet közelebb megismertettünk, a megelőző évekhez viszonyítva, az üzletek jelentékeny kiterjedéséről tesz tanúságot, csaknem minden üzletágban. A bankjegy forgalom 1880 ban 296 és 352 millió közt mozgott, 1881-ben 307 és 366 millió közt. Az érczalap átlaga volt 1880 ban 168 millióért, 1881-ben 178 millió. A leszámítolás évi átlaga volt 1880 ban 113 millió, 1881-ben 123 millióért; a forgalmányi követelések 1880-ban 1.3 millió, 1881 ben 2.6 millió. Mindezen üzletágak tehát nagymértékben emelkedtek. Említésre méltó csökkenést csak három üzletágban látunk, éspedig az érczváltóknál, melynek évi átlaga 19 millióról 16.9 millióra sülyedt alá; a kézi zálogkölcsönnél csökkenés 21 millióról 19.3 millóra, és a jelzálog kölcsönöknél, melyek összege 103.9 millióról 96 millióra hanyatlott; aminek megfelelőig a záloglevelek forgalma is visszament 101 millióról 89 millióra. Ha ezen adatok jelentőségét egyenként mérlegeljük, be kell vallanunk, hogy úgy az előbb említett üzletágak emelkedése, mint az utóbb említettek csökkenése, haladást jelent, s a pénzviszonyok örvendetes fejlődéséről tesz tanúságot. Az érczváltók forgalmának csökkenése ugyanis azt jelenti, hogy a bank erősbíte érczkészletét, mert a jelentésből kitűnik, hogy az érczváltók arany bevásárlásra fordutottak. A bank érczkészlete 1 év alatt 173.301.000 forintról 190.856.000 írtra emelkedett, s ennek következtében abba a helyzetbe jutott a bank, hogy nagyobb jegytartalékkal rendelkezhetett s évi átlag gyaránt 10 millió írttal többet is adhatott váltó leszámítolás útján a kereskedelem rendelkezésére. Az értékpapírokra és jelzálogra adott kölcsönök azért csökkentek, mivel e tekintetben a verseny viszonyok annyira javultak, hogy számos pénzintézet olcsóbb pénzt adhatott kézi és jelzálog kölcsönre, mint a osztrák-magyar bank. Ezen verseny egyenesen rákényszeríti a bankot, hogy zálogleveleit cserélje ki olcsóbb kamatú záloglevelekkel. A convertálási kölcsönök általánosan folyamatban vannak, s a régi kölcsönöket igen sokan cserélik ki új kölcsönökkel. Általánosságban véve tehát a bank múlt évi működéséből ki lehet olvasni a haladást. De az a kérdés, hogy specializer Magyarország s illetőleg Erdély szempontjából arányban van e a haladás a bank egész működésének növekedésével? E kérdésre ismét csak számokkal felelhetünk. A bank egész működésének súlypontját a helyi váltók leszámítolása képezi. Az összes bankintézetek váltó leszámítolása tett: 1080 év folyamán 354,064 db 413.228,721 frtért 1881-ben 304,711 „ 479 558,911 „ „ a növekedés 1881. 50,617 „ 66 330,190 Ebből esik Magyarországra : 108,644 db 86,250 „ 160.751,156 forint 129.410,690 1881-ben 1880-ban növeked. 1881.23,394 „ 41.340,469 „ A váltók számában a növekedés az egész monarchiában 19%, Magyarországon 26%. Magyarországon tehát a váltók számát tekintve 7%-al nagyobb a növekedés, mint az egész monarchiában. A leszámítolt összeg növekedett a monarchiában 16% al, Magyarországon 34%-al; a növekedés tehát hazánkban még egyszer oly nagy, mint az egész monarchiában. Specializer Erdély bankfiókjait tekintve, következő adatokat emelhetjük ki: tett: Brassóban IT-Szeben Kolozsvárit Együtt A leszámítolt váltók összege 1880-ban 1881-ban 2.690,171 644,068 1.891,340 2 816,760 711,162 2 529,621 Különbség : 373,411 67,094 1.138,11 4.725,579 5.557,453 831,884 Brassóban a leszámítolás ugyan csökkent, de Kolozsvárott csaknem megkétszereződött s egész Erdély területét véve, a növekedés 18%, vagyis 2%-al kevesebb, mint az egész monarchia területén. Mindezen tényekből azt a megnyugvást meríthetjük, hogy az osztrák-magyar bank jobban kedvez most Magyarországnak, mint a múltban, s ha minden jogos kívánságainkat nem elégíti is ki, de a bank politikája a javulás útján van. A delegáczió tagjai csütörtökön értekezletre gyűltek össze a képviselőház I osztályú termében. Az értekezlet, melyen Haynald bibornok-érsek elnökölt, s a kormány részéről Szapáry Gyula gróf volt jelen, az első ülés napirendjének megállapításával foglalkozott. az első ülés, mint am.ft jelentek, szombaton d. u. 5 órakor lesz s napirendjén a közös kormány előterjesztésének benyújtása leend, mely az értekezlet csütörtöki megállapodása szerint az együttes bizottsághoz fog utasíttatni. Új alakulásra, minthogy ez a bizottságnak folytatólagos ülésezése, nem lesz szükség. A lázadás Bécsből jelentik, hogy egy érettséges magánlevél fölötte érdekes, kitűnő informácziókon nyugvó leleplezéseket hoz a krivoscziai lázadók viszonyairól Montenegróhoz és Szerbiához, mely államok lakói keveset törődnek uralkodóik legális nyilatkozataival. Bányánkból, Grahovából, Nyegovból, Kucziból, Czervniczéből és más vidékekről az utolsó két héten ezernél több montenegrói harcos ment a lázadók segélyére a felzendült vidékekre, főleg Herczegovinába. Élükön Loczicza Lázár montenegrói vajda áll; ő Gaczko vidékén a fővezér. A Kovacsevics által fellázított herczegovinaiak és krivoscziaiak száma, kiknek főhadiszállása Bjela Gorában van s kik bőven el vannak látva fegyverrel, lőszerrel és pénzzel, tizenkétezer főre tehető. Az óhitüekhez a mohamedánok is csatlakoztak ; nehány török a lázadók közt vezérszerepet is visz. A lázadók kémeik által figuzától egész Spizzáig pontosan értesülve vannak minden csapatmozgalomról. Előre tudatják velük a benszülöttek, ha Trebinyéből, Mostarból vagy Storczból valami nagyobb élelmiszállítmány indul bárhová. TÁRCZA. Hétről-hétre. Kezdjük ott, hol a múlt héten: a színháznál. A színház az életben mindennap se unalmas, ha jó a darab, s jók az előadók. Nem tartunk hát attól, hogy e helyen unalmas lesz egy heti időközzel, habár a fenti feltételekről nem biztosíthatunk előre senkit se. Nem a felmerült szerződtetési hírekről akarunk szólani. Mert akkor azt is oda kéne tennünk, hogy míg színpadunkon elismert jó tagokkal folynak a szerződtetési czélokból megindított vendégszerepérek, addig tényleg olyanokat szerződtetnek, kiket vagy általában, vagy újabb haladásukban nem ismerünk. A jó közönség aztán itt mind nézheti ezt is, azt is, kiket véglegesen itt szeretne látni, ha egyszer csak arra ébred, hogy mégis nem azokat szerződtették, kiket megelőzőleg sikeresen bemutattak, hanem azokat, kiket megelőzőleg vagy nem láttunk, vagy oly rég láttunk, hogy már elfeledtük. Hanem szólani akarunk egy oly tárgyról, melyet a mult héten tollunkba feledünk. T. i. a zenéről. Jó néhány évvel ezelőtt, mikor még a különcségeiről és tudományáról híres Vadas József kolozsvári esperes élt, magunk pedig gondtalan deák-palánt valánk, ugyancsak megjártuk egyszer a zenével. Forró nyári délután volt, jó idő járt esánk, mert közelgett a kánikulai vakáció. Odáig már el is jutottunk, hogy a főtanodai zenekar vizsgája a legközelebbi vasárnap volt megtartandó. Mi egész délután a meghívó jegyeket hordoztuk: el voltunk fáradva, csurgott rólunk az izzadság, még feketébbek voltunk a nap hevétől, mint rendesen. Társunk se volt valami szőke faj. Mikor már kissé megeredtek a délutáni árnyak, beállítottunk az öreg Vadashoz. — Itthon van az esperes ur? — Hátul van, a kertben. Kissé szorongva nyitottuk be a kertajtót, mert az öreg úr sokszor igen kurtán-furcsán bánt el az emberrel, ott találtuk a szőlőfák árnyékában, leste ezek munkáját. Az ur szőlőjén kívül a magáét is szerette művelni. — Tiszteletes esperes ur ... szó ránk félénk dadogással, a vasárnapi zene czant . . . — Mit? zenélni akartok? Takarodjatok, nekem ne muzsikáljatok, nekem nem kell muzsika ! Természetes, hogy magyarázat helyett okosabbnak tartok azt nézni, hogy hol tágasabb. Na hát reméljük, hogy a közönség kihallgat, s nem csapja le a lapot, amint a zeneszőt kiejtjük, hogy neki „nem kell muzsika“ . . . Múlt heti krónikánkban csak a magyar irodalom pártolását, és művelését kívántuk meg színházunktól, holott a magyar zene cultiválását is jogosan megkívánhatjuk. Már az intézet alapításakor határozottan kikötötték a nagy nevű alapítók a zenét is. Hanem az elkorcsosult nemzedék letért ősei ösvényéről oda, hol idegen szirének idegen dallamokkal csalogatnak. Feledik, hogy minden fülbemászó importált zene egy-egy rést tör nemzetiségünkön. Amiért igaz az, hogy „művész hazája széles e világ”, azt hiszik, hogy az gazi zene cosmopolitikus művészeti produktum. Pedig mentől nagyobb hatása van a művészet valamely nemének általában, annál nagyobb hatása van bizonyos meghatározott irányban is. S minthogy a zene egy is hatásos művészeti ág, az idegen zene nagyban elősegíti mindazokat, kik ide benn nemzetiségünk ellen törnek. Márpedig ha százszor több, és mérgesebb röpiratot írnak is ellenünk a jó német sógorok : nekünk önfentartási kötelességünk, létkérdésünk a nemzetiségünkhöz minden téren való szívós ragaszkodás. Erre egyik eszköz nemzeti zenénk művelése is. Jól tudták ezt azok, kik színházunkban irodalmunknak és zenénknek templomot emeltek. Csakhogy a késő ivadék mindkettőt oda szorította a szögletbe, hogy az idegen termékek jobban elférjenek, s csilloghassanak lámpáink előtt. Hja a magyar udvarias ! Csakhogy akkor annyira megyünk, hogy az idegent kasztenünkre ültetjük, magunk pedig meghúzódunk a sutban, ez se nem udvariasság, se nem vendégszeretet, se nem lovagiasság, hanem élhetetlenség, gyávaság ! Még ha az idegennek legalább a javáért dobnák lomtárba a miénket . . . Ez sem volna menthető, mert mellőzéssel semmit se emelünk, de legalább némileg érthető lenne a dolog. Volt itt régebben, nem is oly nagyon rég, oly virágzó opera, minő sehol az országban. Hanem aztán mikor a tért épeit a legüresebb és frivolabb muzsika hódította meg, melyben se eszme, se nemes érzelem, se művészet, erre valóban nem tudunk más kádencziát, mint az öreg Vadasét: „Takarodjatok, nem kell muzsika!“ Ezzel épen elértük azt, hogy sutba dobjuk a hazait is, az idegennek is a javát, a dobbal és réztányérral hirdessük a világnak egyfelől azt, hogy milyen kitűnő jó ízlésünk van nekütek; másodszor azt, hogy milyen méltó unokái vagyunk mi színházunk hajdani nagy alapítóinak ! Ezért pedig kár oly költséges zenekart, két karnagyot, annyi hangszert, s hangjegyet tartani: ezt kidobolhatjuk egy repedt dobbal is. Ha pedig már mindezeket tartjuk, és fizetjük, várjon épen semmit sem mozdulhatunk a jelzett irányban ? . . . Kérjük, próbálják meg: ezzel bizony még nem zökkennek ki régi kerékvágásukból . . . Hisz’ már a verebek is mind azt csiripelik, hogy színházunknál a kisértetek rendszere — állandósíttatott. Múlt heti krónikánknak a színházra vonatkozó részéhez ezeket tartottuk szükségesnek elmondani. E foltozásról jut eszünkbe, hogy e héten sokat tatarozták a jégpályát is -- hiába! „Megenyhült a jég“,mint Tompa hó, s kóbor lanyha szellők addig pajzánkodtak a sétatéri tó jegén, míg a szenvedélyes korcsolyázók egyszer csak azon vették észre, hogy nincs talaj lábaik alatt. Hót pár héttel ezelőtt, víg zene mellett, titkos sóhajok, röpke vallomások próbálták önállóságukat a jég tükörén, ott hirtelen léket fúrt a kavargó enyhe szellő, mi azonban világéit se vétessék ama vallomások rész ómenéül. A szenvedélyes tüzes szemek, mik a zuzmarás hidegben mind megannyi fűtők voltak nagy korcsolyázások alatt, most mind az égre valónak emelve, mintha onnan kértek volna még egy kis telet, mely fakadó viszonyukat megérlelte. Úgy látszik, hogy a legmagasabb trón zsámolyánál levő angyalok jó közbenjárók voltak földi társaik részére, mert néhány aggasztó nap után a levegő ismét meghűlt, s a piaczon újra lengő vörös zászló láttára megint sebesebb dobogásnak indult minden szív. Miért tagadnók ? — van biz’ ebben a hevesebb szívverésben egy kis része a jégpályán kívül az öreg vigadónak is. — Carneval asszony megtartó bevonulását, s most mindenki oltárához járul, hogy valami vigaszt, reményt, vagy épen jó szerencsét nyerjen. A bevonulás nem volt sem zajos, sem fény s: alig tűnt fel megjelenése és köztünk időzése. Pedig uralkodási idejének fele már letelt, épen anynyi van még előre, mint hátra S uralkodási idejének ez első fele alatt alig történt még valami följegyzésre méltó mozzanat. Egy álarczos bál volt még eddig mindaz, mi a királyasszony uralkodására vall. Ez is oly zajtalan, lanyha volt, mintha titkolni akarta volna saját létezését, azt a kis gyermekbált, mit az öreg Redoute még eddig látott, csak nem számíthatjuk Carneval asszony uralkodási tényei közé ... A kis alattvalók csak szárnyaikat próbálgaták , utánozták a nagyokat és fegyvereiket élezték a jövő küzdelmeire. Úgy vettük észre, hogy Carneval asszonynak nincs oka aggódni: az ifjú nemzedék soraiból bőven válogathat egykor, hogy régi gárdáját kifoltozza itt-ott, hol csorbákat ejtett rajta az egyetlen legyőzhetlen ellenség: az idő! Ez még hagyján ! Olyan embert mindig nagyon könnyű találni, ki Carneval asszony szeszélyeinek hódoljon, s könynyelmü mulatságokban a kidőlök helyeit betöltse ... Ám a mikor oly férfiak szereplését szakítja meg a halál, kik éltük javát komoly munkában töltötték, s a közélet küzdhomokján maradandó nyomokat hagytak maguk után, méltán aggaszt a nagy kérdőjel: vajh, lesz-e, ki helyét méltóan elfoglalja? Simon Eleknek, a régi gárda egyik vezérének szereplése szoros kapcsolatban áll Kolozsvár város legújabbkori történelmével. Ki ez utóbbit hűen akarja megírni, csak úgy érzék, ha e férfiúnak több egész levelet szentel. Tagadhatatlan, sok ellensége volt. De ez sokszor, s nála talán épen érdem. Csak az olyannak nincs ellensége, ki annyira a középszerűség mélyein marad, hogy szereplése még egy hullámot se vet. Az ilyen fölött napirendre tér a közfigyelem. De aki tehetségeinél fogva magasabb működési kört vívott ki magának, s e körben irányadólag lépik föl, mindig és mindig ki van téve megtámadásoknak is. Az erdő fái közül is csak a kimagasló tölgyek koronáit csapkodja a vihar. Apró bokrok csöndesen pihennek lábainál. Mondhatnak a magánemberre akármit (ő is ember volt !), de az tagadhatatlan, hogy élte javát a város szolgálatában töltötte el; hogy mint köztisztviselő, páratlan szorgalmat, odaadást tanúsított, széles látkörről, nagy elmetehetségről tett tanúbizonyságot. És tény végre az, hogy nemcsak szellemi kincseit áldozta egészen a közügyeknek, hanem anyagi áldozatokat is bőven hozott azoknak. És ezért méltó visszatetszést szült városszerte az a szokatlan közöny, mellyel halálát azon körben fogadták, mely kötelességéből kifolyólag is többet kellett volna i hogy tegyen Most tűnt ki, hogy egyszer másszor ki mily őszintén ivott egészségére saját dús asztalánál, Baját hires rózsamáli borából ... De ne többet e helyen erről . . . . Mi még leírni is szégyellük azt, amit mások elkövettek. Nem szándékunk életrajzot írni róla; megtették ezt lapjaink az illő időben és helyen. Csak néhány apróbb vonással járulunk még az általában elég hűen festett képhez. Simon Elek mindenek felett karafi volt. Erről tett tanúságot a forradalom alatt, mely után lényeges szerepléseért öt évi börtönnel tisztelte meg az osztrák. Erről később, égés nyilvános pályája, de különösen polgármestersége alatt, mikor minden egyes esetben a mellett küzdött, hogy a város tisztviselői karát szűz magyarságában megtartsa. Másodsorban a közügyek bajnoka volt. Ezt bizonyítja egész hossza élet®. Már egész ifjan közpályára lépett, a Az osztrák magyar külügyi hivatalban négy külön politikai osztályt szerveznek. Az első a keleti fejedelemségek, Szerbia és Románia ügyeire fog kiterjeszkedni és főnöke Meyer báró lesz. A második Teschenberg lovag vezetése alatt Hémet és Oroszországra, a harmadik Dóczy Lajos alatt Franczia-, Angol-, Olasz és Spanyolországra, a negyedik Kuefstein gróf alatt Amerikára és a többi államokra fog kiterjedni. A közös kormány — mint a „P. St.-nak Bécsből jelentik — mindjárt az első ülésben a delegácziók elé akarja terjeszteni a hiteljavaslatot, mely a tanácskozások egyedüli tárgya lesz az osztrák delegátusok köreiben úgy látszik, még nem egyeztek meg az iránt, vájjon a jelenlegi ülésszak az előbbi folytatásának vagy újon kezdődő ülésszaknak tekintendő-e. Az egybehívó irat szövege, mely világosan „rendkívüli ülésszakról“ beszél, inkább az utóbbi föltevés mellett szól. E kérdés eldöntésétől függ, vajjon az előbbi elnökség megmarad-e, vagy pedig új elnökség választandó. A SZÁSZ ÜGY a képviselőházban. A képviselőház tegnapi ülésén, a miniszterelnöki budget tárgyalásánál Hermann Ottó szóbahozta a szász üzelmeket. Felszólalása terjedelmesebb diskuszszióra adott alkalmat, melyet a következőkben közlünk: Hermann Ottó felhívja a miniszterelnök és az egész ház figyelmét oly bizonyos jelenségekre, melyeket sem a nemzet, sem annak törvényhozása figyelmen kívül nem hagyhat. Régibb idő óta rendszeresen hosszú kézzel előkészítve egy mozgalom szítatik Németországszerte, mely mozgalomnak már nagy hullámait látjuk úgy Németország irodalmában, a sajtóterén, valamint a társadalomnak terén is. Csak nemrég egy egylet alakult Berlinben Schulverein czím alatt, egyenesen azon tendenciával, hogy Németország tegyen valamit a németek ellen Magyarországban folytatott üldözések ellen; nem a felhívás szövegében vagy indító okaiban fekszik ennek a fő fontossága, hanem abban, hogy ezen felhívást nagytudományú férfiak is aláírták. Kétségtelen, hogy ezen mozgalom a magyar nemzet ellen van intézve, nekünk tehát ez ellen tennünk kell valamit. Szóló megvárná Magyarország miniszterelnökétől, hogy a külügyekre való sokszor hangoztatott befolyását és hatalmát fordítsa a baj elhárítására. E mozgalomnak forrása és eszközei nemcsak Magyarországban találhatók fel, hanem magában Magyarország törvényhozásában. Megértük, hogy a nagy német nemzet és a franczia nemzet összecsapott és a nagy német nemzet győzelme a szász nemzetiség számos fiát rábírta, hogy abdikáljon a magyar állampolgárságról és magát, mint a nagy német nép tagját érezze a magyar korona területén, tehát államot alkosson az államban; megértük, hogy egy férfiú, aki ma a magyar törvényhozás tagja, nyíltan hirdette Magyarországon és a küföldön hírlapok útján, hogy ő a honvédségi egyenruháját az ő németségével összeférhetlennek tartja és azt levetette. Zay Adolf: Ki volt az ? Hermann Ottó: Bautznern Guido volt. (Mozgás. Zaj.) És rendszeresen folytattatik az űzetem, azonban nem akkér, mint azt az igazságérzet parancsolja, a más meggyőződésű férfiúnak is, hogy t.i. felhasználja az alkalmat itt a magyar törvényhozás termében, s álljon ki a maga sérelmével, ott keressen orvoslást, ahol azt találja, hanem ellenkezőleg cselekednek, midőn orozva támadnak. Tagadhatja, hogy a legújabban megjelent Heintze féle könyv nyíltan nemcsak olyan adatokat hoz, melyeket minden tudós megszerezhet a nyilvánosság útján, hanem olyanokat is, melyeket csupán itt a képviselőház folyosóján lehet összeszedni. Hogy ez legális eljárás volna, azt szóló kereken tagadja. Hiszen a törvényhozás termében foglal helyet egy férfiú, akinek úgyszólván kenyere az úgynevezett magyarfalás, a kinek lapja van. (Felkiáltások: Ki az?) Wolf Károly képviselő úr, a szebeni „Tagblatt“ szerkesztője. (Mozgás. Zaj.) Szóló megvárta volna tőle, hogy férfiasan feláll, s elmondja a magyar törvényhozás termében, hogy: mi a szász fiai le vagyunk igázva s ezt igy és igy bizonyítom. Szaló elvárja a kormánytól, hogy fel fogja használni befolyását, hogy ezen nyilvános botrány, mely most Németországban a magyarság ellen űzetik, egyszer már visszautasítást találjon. (Élénk helyeslés és éljengés.) Wolf Károly személyes kérdésben határozottan visszautasítja Hermannak ellene intézett támadását, s kérdi, milyen iratokat tulajdonít neki, mert Heintze úrral nincs semmi összeköttetésben, s ha nem specifikálja vádjait, határozottan és egyenesen visszautasítani kénytelen azokat. Egyet nem tagad, hogy ő ragaszkodik nemzetiségéhez. Ezt tőle senki rész néven nem veheti. Gáll József sajnálattal hallotta Herman beszédét, ki babérkoszorút akart magának szerezni az által, hogy a szegény szász nemzetet megtámadta. Herman képviselő úr oly vádakkal támadja meg a honpolgárok egy részét, melyeket szóló el nem fogadhat. Nincs tudomása, hogy azon czikkeket, melyekről Hermann említést tesz, Magyarországból írta volna valaki, mert ebbeli szándékát vele nem közölte soha senki. (Derültség.) Nem habozik kijelenteni, miszerint köszönetre méltó,hogy az a nagy német nemzet valahára egyszer hozzá fogott azon németek sorsával behatóan és segélyzőleg is foglalkozni. (Mozgás.) Részletesen fejtegeti ezután szóló a nemzetiségi viszonyokat, s kijelenti, hogy Magyarországon a nem magyar ajkú polgárok nem egyenjogúak a magyar ajkú honpolgárokkal, és ezt ők mint sértést érzik. Nem lehet tehát azon csodálkozni, ha ezt a szászok Erdélyben élénkebben érzik, kik csalódva, vagy megcsalatva érzik magukat. (Nagy zaj. Felkiáltások. Rendre ! Rendre ! Halljuk az elnököt ! Szónok tovább beszél, de a nagy zajban nem érthető.) Elnök (csenget): Kérem a képviselő urat, mikor én szólni kivánok, testessék engem meghallgatni. (Helyeslés.) Az oly kifejezések, aminőket a képviselő úr most használ, itt e parlamentben nem szokásosak. (Élénk helyeslés.) Az ily kifejezésektől tessék óvakodni, mert itt nem csalnak meg senkit és igy megcsalatva sem lehet senki. (Általános élénk helyeslés.) Gáll József: Tehát reményeinkben csalatkoztunk. (Felkiáltások: Az má.) Szóló túlzásnak tartja, ami néhány év óta a tulajdon népfaj fenmaradása, fejlesztése érdekében történik. Od jutottunk már, hogy mindenben az az első kérdés: mi magyarosít legjobban? Azt állítják, hogy a szász nép békeszerető és rég kibékült volna a jelen helyzettel, ha egyesek nem láznják. Az igaz, hogy a szász nép békeszerető és örvendene, ha magyar testvéreivel kibékülhetne, ők csak nemzetiségükhöz ragaszkodnak, erre nem szükséges őket lazítani. Azon csalfa felfogás ellen, hogy Magyarország csak akkor boldogulhat, ha valamennyi nem magyarajkú honpolgár rögtön tősgyökeres magyarrá változik, szóló is lázítani kíván. Nézetem szerint — folytatja szóló — jobb volna e helyett megnyugtatni azokat a nem magyarajkú honpolgárokat és ekkor nem lesz szükséges ez irányban egy krajczárt sem költeni és a miniszterelnök tevékenységét felhívni. Mindamellett, bár meg vagyok győződve, hogy ezen felhívásomra a miniszterelnök úr csak ismeretes okoskodásával fogna felelni, mindaddig, míg ez irányt követve látom , én sem vagyok azon helyzetben, hogy a rendelkezési alapot megszavazzam. Hermann Ottó szavai félremagyarázása miatt szólal fel s kijelenti, hogy ő a nemzetiségek létjogát kétségbe egyáltalán nem vonta. Tisza Kálmán miniszterelnök: Röviden és azon higgadtsággal kivánok e tárgyhoz szólani, mellyel ily tárgyhoz szólani nézetem szerint egyáltalán szükséges, megjegyezvén mindenekelőtt, hogy én is szóljak legelőbb a napirenden levő kérdésről , hogy amennyiben a rendelkezési alap megszavazása rendszerint bizalmi kérdésnek tekintetik, kivált a képviselő úrnak ma tett nyilatkozata után nagyon örülök rajta, ha azt meg nem szavazta, kérem is, hogy én irántam bizalommal soha ne legyen. (Derültség és éljenzés.)Ami magát az ügyet illeti, Hermann Ottó képviselő úr szóba hozott egy Németországban megjelent röpiratot s figyelmeztetett arra, hogy a kormány részéről ennek ellensúlyozása kötelesség volt. Itt azonban azt mondom: szégyelleném magamat, ha Hermann képviselő úr figyelmeztetésére lett volna szükségem, hogy ez irányban a kormány kötelességét megtegye. (Tetszés.) A kormány egyik kötelessége arra hatni, hogy a kormánykörök és azok után azután a nemzetek felvilágosíttassanak, hogy mi igaz és mi nem azon állításokból és én merem állítani, hogy azokban a körökben távol állanak attól, hogy Csak ezredrészét is igaznak tartsák azoknak, amik az ilyen röpiratokban terjesztetnek. A másik feladat: arra is hatni,hogy a józan külföldi lapokba a maga útján bejusson a valódi helyzet előterjesztése. És én azt hiszem, hogy aki a külföldi lapokat figyelemmel kíséri, nem mondhatja, hogy ez irányban is nem történt semmi, nem mondom directe a kormány által, de mindenesetre épen az által, hogy a kormánynak gondja volt rá, hogy az illetékes körök felvilágosíttassanak. Különben, te hát, lehetetlen egy pár reflexiót nem tennem az itt elmondottakra. Nem lehet eltagadni azt, hogy az Erdélyben levő szászoknak egy része hírlapjaiban évek óta terjeszti a valósággal ellenkező ily eszméket. (Úgy van ! Halljuk !) De nem lehet tagadni azt sem, hogy én meg is próbáltam törvényadta módon ily czikkek ellen eljárni. De a sajtóesküdtszék a leghazaellenesebb czikk miatt emelt vádra kimondta az ártatlanságot. (Igazi Igaz !) Nem az én mulasztásom tehát, hogy büntetlenül folyhat az ilyes, mert én Dein