Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)

1882-01-14 / 11. szám

XVI. évfolyam SZERKESZTŐSÉG: KÜLTORDA-UTCZA, NYOMDAÉPÜLET. Névtelenül beküldött költemények nem kösöltetnek. Hftasn&lbatUn kéiiratok nem adatnak vinia Cikk bérmentes levelek fogadtatnak el. 11-dik szám. Kolozsvárt, 1882. szombat, január 14. KIADÓHIVATAL: KÜLTORDA-UTCZA, nyomdaépület ELŐFIZETÉSI DÍJ: egénz évre . . . 18 frt. évnegyedre . 4 frt — br félévre.................8 . egy hóra . . 1 „60 . Hirdetési díj: petit sora 6 kr.—Bélyegilleték: minden hirdetés uan 80 kr. — Nyilt tér: sora16 kr. Az uj uzsora-törvény. Budapest, jan 12. Az uzsoráról és káros hitelügyletekről beterjesztett törvényjavaslat közgazdasági tekintetben felette fontos hazánkban. Hogy az uzsorára ennyire elhatalmasodott s pusztító hatásának mint esnek áldozatul egész vidékek, az eléggé ismeretes. A nagy mérvű kivándorlásnak is az képezi egyik fő okát, hogy mely vidéken uzsorások kerítik kezükbe a föld népének minden vagyonát s földönfutókká teszik az ekként kifosztottakat. Előbbeni években az volt az uralkodó nézet, hogy ha megkisértik törvényt hozni az uzsora ellen, ennek csak az lesz a következése, hogy a megszorultakkal az uzsorás kamatot fizettet magának, még azon veszélyért, is amelyet elvállal, mivel az uzsoratörvény büntetésének magát kiteszi, hogy tehát az ily törvény az uzsorát nem csökkenti, sőt inkább növeli s a pénzt általában megdrágítja. Kivételesen csakugyan elő is fordul az az eset, hogy az uzsorás a riskot is felszámítja s meg tudja venni az adóson. De a pénzkölcsönzést a legtöbben egyszerű üzleti viszonynak tekintik, ha a törvény tiltja a becsületszó adással vagy váltóval, vagy bármi más után való törvény kijátszást, akkor az adósra nézve még inkább becsületbe vágó dolog a törvényt megtartani, mint azt adott szó által vagy más eszközzel saját romlására kijátszani. És elvégre is a statistikai tények döntenek, s ezek azt mutatják, amely országban az uzsorának törvény nem vet határt, ott kivált a nép alsóbb rétegei közt jobban elhatalmasodik az, mint ahol az uzsora szigorún tiltva van. Ha eredményt akarunk elérni, csak félrendszabályt nem kell alkalmazni, mert a félrendszabály mindig rosszabb a semminél, s nálunk éppen ilyen intézkedés alatt hatalmasodik el nagyon az uzsora. A törvény kimondta, hogy 8% a törvényes kamatláb, de nem gondoskodott arról, hogy ennek foganatot is szerezzen. Nagyon helyesen járt el tehát a kormány most, midőn követve a legtöbb északamerikai egyesült államban fennálló szigorú uzsoratörvényeket, egy oly javaslatot dolgozott ki, amely világosan körülírja, hogy mit kell tekinteni uzsoravétségnek, s hogy ki követheti azt el, és miként fenyíttetik az meg törvény által. E javaslat szerint 100 forinttól 200 forintig terjedhető pénzbüntetéssel, és egy hónaptól 6 hónapig terjedhető fogházzal büntetendő az, aki másnak szorultságát, könnyelműségét, vagy tapasztalatlanságát uzsoráskodásra, vagy kölcsön meghosszabbításra felhasználja. Az olyan hitelező pedig, aki üzletszerűen foglalkozik ily kölcsönök adásával, vagy váltó alakjában, avagy színlelt ügylettel köt ki uzsorakamatot magának, 2 évig terjedhető fogsággal, 4000 forintig terjedő pénzbüntetéssel s az országból való kiutasítással is megbüntettetik, az ügylet pedig semmisnek nyilváníttatik. Ezek tehát már radikális intézkedések az uzsora ellen. S megjegyzendő, hogy az uzsorát azok is elkövetik, akik másoktól megvásárolnak, vagy átvesznek tudva uzsorás követeléseket, s még azok is büntetés alá esnek, akik becsületszóval, vagy hasonló kifejezésekkel erősített ígéretet az adós ellen bármely után felhasználnak és ezek 100—300 forintig terjedő pénzbüntetéssel, vagy megfelelő fogsággal bűnhődnek. Egy másik lényeges intézkedése a törvényjavaslatnak, hogy kamatot kamattól követelni nem szabad, s hogy ha a kamatösszeg elérte az eredeti tartozást, a további kamatfizetés megszűnik. A legnevezetesebb intézkedése a törvényjavaslatnak pedig a korcsmai hitelről szól. Ez kimondja, hogy ha valaki egy korcsmában italért már adós s tartozását szeszes ital kiszolgáltatása előtt nem fizette ki, és a korcsmáros neki mégis mér ki italt, akkor ennek árát törvényes uton nem hajthatja be, s érvénytelen minden szerződés, mely az ily követelés biztosítására köttetett, s ha a korcsmáros ily adósság fejébe az adóstól váltót vesz át fizetés gyanánt, akkor 200 forintig terjedhető büntetéssel fenyíttetik S a törvényjavaslat kimondja, hogy ennek minden korcsmában kifüggesztve kell lenni. Ezen törvényjavaslatnak minél behatóbb tárgyalását sürgősen szükségesnek tartjuk, hogy a javaslat minden oldalról jól meghányva-vetve, mielőbb törvényerőre emelkedhessék. E törvény ugyan sok vidéki pénzintézetet is súlytani fog, amelyek megszoktak 8 százloknál magasabb kamatot szedni. De miután minden pénzintézet kieszközölheti azt, hogy acceptjét bankképesnek ismerjék el a kellő korlátokon belül, velük szemben nem követ el a törvény semmi méltánytalanságot, mert hiszen ha ők 4 ° 10 -ra kaphatnak pénzt a bankból, csak nem kívánhatják azt, hogy 8° 10-nál is magasabb kamatot szedni engedtessék meg nekik. Van ugyan nagyon sok pénzintézet, mely bankhitel igénybe vételére nem is gondolt, s tehát olcsó pénz felett nem is rendelkezik, de abban megint csak üdvözölhetjük a törvényhozást, ha az uzsoratörvény által az ily pénzintézeteket úgyszólván arra kényszeríti, hogy járjanak utána, hogy az illető bankfióktól 4° 10-es pénzt kaphassanak, lóaljra fog szaporodni, éspedig a 14., 22, 26., 35., 43. és 65. gyalogezredek, továbbá az 1. és 10. császárvadász-zászlóalj, azután a 3. 24. 34. és 36. tábori vadászzászlóaljak és végre a 22. tartalékparancsnokság egy zászlóalja által. A Slerczegovinában az eddigi három gyönge hegyi dandárból álló létszám szintén jelentékenyen szaporíttatik. Érdekes az a körülmény, hogy a Herczegovinába útnak indított csapatok némelyikének végleges menete célül Bosznia, s Herczegovina csak előzetes állomásul jelöltetett ki. Tényleg Bosznia részére is tervezik a csapóállomány emelését, mivel a rablók garázdálkodása újabb időben ott is tapasztalható megint. TÁRCZA. Guimard k. a. — A. Houasaye. — Houdon mintázta a Guimard lábát, mely kezeim alatt van. Büszke, finom, isteni lábak ! Praxiteles sohase vésett márványba ennél nemesebb és szenvedélyesebb lábat. Mekkora helyet foglalt el e láb az Operatés a nagy világ színpadán ! Abban az időben, mikor Boissy haldokolt a nyomorban, de nem mint Marfi Imtre, ki legalább egyedül volt, hanem neje és gyermekeivel : a színésznő, ki darabjait játszta, csak amúgy gázolta kocsijával a költőket. Mikor Gretry és Jean- Jacques még úgy éltek, hogy a napnál ebédeltek, Guimard kisasszonynak palotája volt, s herczeget látott el vacsorával. Nem szükség megjegyeznem, hogy a híres zeneiró, s az operában sikereinek részese, nem volt meghiva e vacsorákra. De végre mindez az álfény és zaj oda lett egy még nagyobb dicsőség előtt: jött a halál, s kimutatta mindenkinek a helyét. A zeneíró ma is elragad minket, de ki gondol a tánczosnőre, ki egykor csak amúgy gázolta amazt ? Guimard k. a. nagy szerepet játszott az Operában, a városban, s, az udvarnál. Először tánczolt, azután szeretett, ismét szeretett, mindig csak szeretett. Száz márki ment tönkre érette ; de ami még meglepőbb, egy gazdag telepitvényes is csaknem tönkre ment érette! Egy gazdag telepitvényes ! Nem sorolom föl kedvesei neveit: időre és helyre volna szükségem. Elég annyit tudnunk, hogy a legállhatatosabbak között herczegek és fejedelmek voltak, így Orleans herczeg és Soubise herczeg. Főleg ez utóbbi, ki állhatatosan ontotta számára a pénzt. Guimard innen onnan, igy, amúgy 3—4 százezer frankot vett be évenként, s el is használta. Hol palotát építtetett, hol városnegyede szegényeit gyámolította. Grimm beszéli el egy jótékonysági esetét. Az 1768-iki kemény télen jó csomó pénzt vesz magához , s ezzel megindul egyedül, mit se mondva senkinek. Megjárja szomszédsága padlásszobáit, s tudakol azok után, kik az évszak zordonsága miatt szenvednek. Minden nyomorult családnak ad annyit, menynyivel egy évig megélhessen. Nem a jótékony harmat volt-e, melyről a szentírás beszél? Marmontelt anynyira meghatotta e cselekedet, hogy egy költeményt irt a tánczos nőhöz. El kell ismernünk, hogy többször volt ebéden Guimard kisasszonynál. E nemes tett hite nagyon elterjedt; egy pap is beszélt róla a szószéken, a ez alkalomból fölidézte a bűnbánó Magdolna képét: „Ő nem a bűnbánó Magdolna — kiálta föl, s már is jótevő Magdolna. A kezet, mely oly bőven tud alamizsnát osztogatni, bizonyára megismeri szt. Péter, mikor kopogtatni fog a menyország kapuján.“ Az ember csaknem elbámul e tánczosnő hódításain. De a szerelemben nem kell csodálkozni semmin. Amint e pont fölött okoskodni kezdünk, mindjárt szamárkodunk. Nemcsak hogy szép nem volt, de alig mondhatjuk csinosnak. El kell ismernünk, hogy megvolt benne az a nem tudom mi, az a meghatározatlan nem tudom mi, mely varázsol, anélkül, hogy az ember tudná, vagy érezné, hogy miért. Nem hiába vak a szerelem. Guimard minden társánál jobban értett ahhoz, hogy bekösse a reá függesztett szemeket. Sovány volt, mint egy tánczosnő, anynyira, hogy kedves társnői Szökésér nek nevezik. Igaz, hogy táncza kissé hasonlított is ennek szökdécseléseihez. Imádói mégis azt mondták: — Maga a megtestesült gyönyör. Egymagában személyesíti a három grácziát. Guimard különben nem sokat törődött a komoly, és gúnyos megjegyzésekkel. Sokkal inkább elfoglalta egy kocsi megváltoztatása, egy kastély fölépítése, s egy alamizsna kiosztása. Minden akkori lap foglalkozik az ő házával, mit Terpsidore templomának neveztek el. Az a történet beszél egy Rhodope nevű nőről, ki az egyik leghíresebb egyptorai pyramist a kedveseitől kapott pénzből emeltette. Guimard is ebből verette palotáját, mely bizonyára állott annyi pénzben, mennyiből két pyramis is kikerült volna. Terpsidore templomában, az istennő számára épített kisebb-nagyobb szalonok mellett, volt egy nyári, s egy téli kert, egy könyvtár rosz könyvekből, s egy képtár ízetlen képekből. Ezeken kívül egy színpad, hol szívesen fölléptek a király roszabb művészei, s vándor társulatok tagjai. Külön rendelet kellett a nemesség részéről arra, hogy a Comédie-Francaise jobb tagjait eltiltsák a színpadtól, mert ha itt fölléptek, pihentek, s nem játsztak a közönség számára. A tánczosnő e tilalmat is megszegte. Majd maga a király fenyegette: e fenyegetésre azzal felelt, hogy palotájában paródiáját adta az udvari ünnepélyeknek. S bár az akkori franczia királyok marokkal szórhatták a pénzt, a paródia sokszor fényesebb volt az eredetinél. Előadás, táncz, eszem-tezora, különböző korok és országok bolondságai, semmi sem hiányzott. A botrány legkevésbé. És hiszi-e valaki? Mária Antonia királyné, ki — mint annyi más — hasonlag megizlelte a kelyhet, melytől a hóbortos és szenvedélyes, szellemes és szónokias kor megittasodott: minden tartózkodás nélkül meghívta Guimard kisasszonyt, mikor toilettjéről kellett tanácskozni. Gyakran megtörtént, hogy Guimard k. a. elnökölt a tanácskozásban, hol az udvarbel gyek jelen voltak. Még a királyné legközvetlenebb udvarhölgye sem szólhatott, mikor Guimard kisasszony Versaillesben megjelent. A királyné vakon bizott a táncosnő jóizlésében. — Guimard kisasszony, jól van-e rakva a hajam ? E rózsák jól virítanak-e derekaman ? S a tánczosnő felelt tartózkodás nélkül, mintha csak barátnője , Sophie Arnoulddal beszélt volna. Tudta, hogy az etikett száműzve van a franczia udvartól, mióta Dubarry asszony végig vonult a trón emelvényén. Guimard kisasszony tudta, hogy tanácsainak a királyné előtt nagy értéke van, így egy alkalommal, amikor Forte Évé quebe ment, így szólt udvarhölgyéhez: — Ne sirj, Gothon. Írtam a királynénak, hogy egy új hajfonadékot találtam fel: még ma este szabad leszek. De Guimardnak nem volt elég a párisi palota. Mint a királynénak voltak két lakjai, úgy az istennő is építtetett magának kéjlakot Pautinban. Halljuk csak, mit mond Bachaumont: „De ez. 12. 1768. Sokat beszélnek a nagyszerű ünnepélyekről, melyeket Guimard k. a. rendez Pautinban. A k. a. hires fényűzéséről és ízléséről; költők, művészek alkotják udvarát, s teszik őt a század bámulat tárgyává. Színműíróink vetekednek, hogy melyiknek darabja adassék az ő színpadán és gyönyörűségére , ki lépjen föl nála, hogy tetszését megnyerje. Soubise herczeg mindig ott van a nézők soraiban. Ez ünnepélyeken csak akkor vehet részt valaki, ha már egyszer udvarképes. Néró ünnepélyei nem érték el ezeket.“ Egyebek közt estélyeiről is híres volt Guimard kisasszony, melyek a legfényesebbek voltak Párisban. Hármat adott hetenkint: az elsőben a legnagyobb udvari méltóságok, a másodikban költők, művészek és tudósok vettek részt, kik azelőtt való este Geoffrin asszonynál rosszul vacsorának. A harmadik már nem is estély, hanem orgia volt, melyben mindenféle színész és mindenféle más ember részt vett így e táncosnő kedden Francziaország legnagyobb nevei között uralkodott fesztelenül ; csütörtökön tudósok képezék udvarát, kik Saphoról és Ninonról beszéltek neki; művészek, kik minden alakban ábrázolták őt; és költők, mint Dórát és Marmontet, kik és úgy írták hozzá a verseket, mint a királynéhoz. Szombaton aztán a gyönyör királynéja volt, az esztelenség lakomáján elnökölt. Hanem a sors változó, mint a babok. Hat hónappal e csodák után Bachaumont igy irt: „Guimard kisasszony, kinek tánettehitsége Pária gyönyörét teszi, bukásszálón áll; beszüntette . . . ünnepélyeit.“ Soubise herczegnek jogos panasza volt reá, mert három-négy vetélytársa volt és beszüntette a havi járadékot. — Ha meggondolom, hogy hitelezőim némi lecsöndesítése végett alig volna szükségem többre négyszázezer fontnál – kiálta föl a tánczosnő mérgesen. Bachaumont így végzi jegyzését e nagy eseményről, mely egész Páriát foglalkoztatta : „Reméljük, hogy vagy egy milordi vagy német báró segítségére jó Terpsychorónak. Új szégyen volna a francziákra, haegy idegen adna nekik példát!“ Még nem értünk a történet végére. Guimard k. a. vigasztalhatlan volt a Soubise herczeg távozása miatt. Panaszkodott mindenkinek, ki az operánál kecsei körül röpködést. Egy este így kiáltott föl: — Ha holnap bár százezer livrem volna! Másnap nagyszerű négylovas fogat áll meg palotája előtt; ismeretlen egyéniség áll bá a fenség elé : — Kisasszony, a százezer livre ott van a kocsimban ; ezen kívül van még vagy 30 ezer az előre nem látottakra. — Pompásan, uram! — kiált föl Guimard; már lovam se volt, vezettesse be istállómba az önéit ! Ez egyén, ki ismeretlen maradt, odáig vitte a bolondságot, hogy el akarta venni Guimard kisasszonyt. Soha nő nem ijedt úgy meg hasonló ajánlattól. Igaz, hogy a szerelmes, mikor látta, hogy szép szerével mire sem mehet, pisztolylyal akarta őt erre kényszeríteni. A nő nem tehetett egyebet, mint hogy hatalmas ismerőseit a rendőrfőnökhöz küldte, hogy biztosítsa őt ez ember erőszakoskodásai ellen. A rendőrfőnök nagy zavarban volt: ha a szerelmes szélsőségekre vetemednék az Opera istennőjével szemben, egész Páris föllázadna. A lehető gyorsan Guimard kisszonynál termett . Hogy a védtörvénynek Krivoscsiában és Herczegovinában küszöbön álló szigorú végrehajtása alkalmával nagyobb mérvű zavargások esetleges kitörésének biztosan eleje vétessék és déli Dalmácziában rendes viszonyok létesittessenek, a Bécsben legutóbb végbement közös miniszteri értekezleteken elhatároztatott, hogy Krivoscsiában és Herczegovinában megfelelő számú csapatok helyeztessenek el. Az igénybe vett haderő egyelőre összesen 8000 főre rúg. Miután a csapatok csak menetelési pótlékot kapnak s különös nagy költségek sem lőszerre, sem élelmezési czélokra nem szükségesek, másrészt pedig a költségek egy részét a belközigazgatási kiadások keretén belül az osztrák kormáynak kell fedeznie, a kiadások aránylag csekély öszszeggel vannak előirányozva s ennélfogva jelenleg nem is látszik indokoltnak külön rendkívüli hitelt venni igénybe. Természetes, hogy abban a pillanatban, midőn a kormányoknak jelentékenyebb összegekről kellene gondoskodniok, azok haladéktalanul az egyetlen illetékes fórumhoz, a delegációkhoz — amelynek mandátuma a parlamenti ülésszak lejártáig érvényes — fognak indokolt előterjesztésükkel fordulni." (B. C) A mozgósítás. A prágai Bohemia jelenti : Tekintettel az okkupált területen szükséges csapatmennyiségre, valamint a monarchia más tartományaiban, úgy Dalmácziában is jelentékenyen csökkentették a csapatállományt, annyira, hogy az előbb ott alkalmazott, most azonban Herczegovinába áthelyezett 18. hadosztály helyett, végre Dalmácziában csak 11 zászlóaljnyi gyönge megszálló dandár maradt. A mostani csapatmozgalmak következtében a megszálló dandár Dalmácziában 25 zászó honvédelmi miniszter közrendeletben tudatja, hogy a katonaság beszállásolásáról szóló 1879. évi XXXVI. törvényczik 30. §-a alapján kipuhatolt lakásbérek átlagából kiszámított s megállapitottt, 1882. évi január hóétől kedve életbe lépő és 1885. év végéig érvénynyel biró „bérszabás“-t (tarifa) nemkülönben az ennek kiegészítéséül szolgáló „ megjegyzések ”-et és végre a „betűrendes kimutatást, a községeknek 1882 től 1885-ig terjedő katonai szálák bérosztályzatba sorozásáról* tudomásra hozzá alkalmazás és az illető községekkel leendő közlés végett szétküldötte. HLYEM MA A JOG ÉS JOGÁSZI HIVATÁS? (Folyt, és vége.) " Ott van az igaz igen sok esetre a „positiv jogszabály“, de ennek ismeretével a jogász sem tud még többet, mint szen orvos, aki csak azt tudja, hogy láz ellen hinna az orvosszer. Azért mondta már a régi jogász : „scire leges non hoc est veres eurum tenere.“ A jogi eseteknél is van ugyan egy-egy tipikus vonás, de azért egymáshoz két egészen hasonlót csak ritkán találhatni, mert, különösen a magánjog terén, a gazdasági életérdekek kiszámíthatatlan változatosságával függvén össze, a jog alapügylete mindmegannyi külön individummá alakul. S pedig a bíró, vagy ügyvéd csak akkor fogja magát a jogot valóban alkalmazni, ha eseténél semmit figyelmen kívül nem hagy, ami figyelemre méltó, és semmit tekintetbe nem vesz, aminek erre igénye nincs, mert ez az „aequum ius.“ A mely jogász nem ezen úton halad, épen olyan kontár, mint az az orvos, a ki betanult recipét másol-De hát hányszor nem halljuk, hogy az ügyvéd vagy birónál a prakszis a fődolog, ez majd megtanítja a mi biró- vagy ügyvéd-jelöltjeinket is a jog helyes alkalmazására. Gyarló vigasztalás! Aki az alkalmazandó jogot magát sem ismeri, legkevésbbé fogja meg vagy meg nem létét a conkrét esetben felismerhetni. A minek legjobb bizonyítéka felsőbb bírósági döntvényeink már is egy kis könyvtárt kitevő tára, mely épen nemcsak bonyolult esetek, hanem tartalmának túlnyomó nagyrészében elementáris botlások gyűjteménye. Ezen döntvénytárakat lapozva, majd egy műveltek kor nem is fog valami sokat tartani újabb jogi tudományokról. Bizonnyal tévedés az, ha valaki azt hiszi, hogy a jogásznak jogtudósnak is kell szükségképes lennie. A kettő két különböző dolog: két külön élethivatás. Lehet valaki jó bíró, vagy ügyvéd, anélkül, hogy jogtudós is lenne, mihelyt tanult bíró, vagy ügyvéd. A jogász munkaköre a gyakorlati élet anyagának feldolgozása, amelyhez az alapos készültségen kívül csak egészséges, józan ész kell. Ha valakiben több is van, ez az ő jó szerencséje, amelynek segélyével társai közül kiemelkedhetik, de ez azért azoknak színvonalát se nem emeli, se nem sülyeszti. És épen az a nagy baj ma, hogy jogászaink e tekintetben másként gondolkoznak, csak az tartván igényt a jogászi névre, ki egyszersmind jogtudósnak is tudja magát. S várjon hogy néznek ki ilyenkor? Az első kellék: a franczia, német vagy épen angol idézet, azután kicsinylése, ha épen nem lenézése hazai műveltségünknek. Amit franczia vagy angol mond, vagy pláne parlament állapít meg: nála szent igazság, a „tudomány vívmánya“, s hogy tévedhetett, csak akkor látják és hallgatnak vele, ha az „eszme“ később ott szülőhelyén sutba került. Ama népek tudományáról bizonynyal csak tisztelettel lehet szólni, sokat, nagyon sokat tőlük tanulni. De hogy ott a jogi értelem már netovábbját érte el, hogy jogtudományunk kimerített mindent, azt csakis azok hiszik, kik úgy, mint a most ismertetett jogtudósaink ismerik. Ki ne tudná, mily mindennapi jogügylet, egy adóvevős vagy bérleti szerződés ? S vajjon úgy fogja-e találni valaki, hogy e jogviszonyokból eredő jogi kérdéseket a német vagy franczia jogtudomány és törvényhozás már mind megnyugtatólag oldotta volna meg ? Igen a compendiumokban, de nem a valóságban; különben hogyan érthetnék, ha mindkétjogügyletre nézve a még vitás kérdések között olyanok is vannak, melyek fundamentálisoknak volnának nevezhetők. Hiú kérkedés lesz az, semmi egyéb a legtöbb esetben. A legrosszabb pedig a dologban az, hogy józan gondolkozású népünk ezen mindig csak a külföld felé fordult jogászainktól végre maga is elfordult, bennük épen úgy, mint előbb a jogról mondók, csak idegeneket lát. Nem érti őket, s mert nem érti, nem is bízik bennük. Épen külföldi tudósoknál olvashatni, hogy a jogfejlődés „modern“ iránya következtében a jogászi kar ma már a nemzet jogi meggyőződésének mintegy „letéteményese” gyanánt vehető. Ha e szólamban valami józan értelmet egyáltalában kereshetünk, úgy hiszem, csak az lehet, hogy a jogász-kar ma inkább, mint bármikor ezelőtt, a közérzület gyűjtőpontja és őre kell legyen, ahogy ennélfogva, ha a nép tőle tanácsot vagy igazságot kér, azt kell visszaadnia, amit nála a közérzület letett, és nem azt, ami a másé. Mindezekkel nem azt akartuk azonban mondani, hogy nemzetünk vegye khinai fallal körül magát, hogy jövőre is mindig csak a magunk kárán és tapasztalásából okuljunk, de akartam ismételni azt, amit a nemzetek története tanít, hogy a népek hanyatlása azzal szokott kezdődni, hogy életük fentartásának eszközeit nem önmagukban, hanem idegeneknél keresik , kölcsönből élnek! Mondani akartam azt, hogy igaz, lehet ugyan, hogy az eszmék, a jogtudomány vívmányai az emberiség közös vagyonát képezik. De bizonyos másfelől az is, hogy minden eszme csak saját rendszerében egész valóság és bir életképességgel; ennélfogva, ha az átoltás alkalmával egészséges és erőteljes nedvkeringésű törzset nem talált, annak életrendszere által feldolgozva, kiegészítő részszá nem válik, soha kisarjadzni nem fog! És sehol sem oly igaz ez, mint épen a jog- és jogtudománynál, melynek eszméit jogosultakká, helyesekké és életrevalókká csakis a nemzet mindenkori állami és szocziális viszonyai, czéljai és törekvései teszik. A jogban az eszmei, a valóság épen az lévén, hogy a jog római német, angol, magyar stb., mert csak az a valódi jog, amely a népélet mindenkori viszonyait saját természetünkkel teljesen összevágó módon tudja szabályozni. is.