Magyar Polgár, 1882. január-június (16. évfolyam, 1-126. szám)
1882-05-23 / 117. szám
VI. évfolyam. SZERKESZTŐSÉG BELKÖZÉPUTCZA 2. SZ. (HELFY-HÁ Z.) Kéztelepeknek tüdött költemények nem kötöltetnek, kéziratok nem adatnak (ima. Csak bémenteltevelek fogadtatnak al. 117-dik szám, Kolozsvárt, 1882. kedd, május 23 KIADÓHIVATAL: BELKÖZEPUTCZA 2. SZ. (HELFY-H AZ.) ELŐFIZETÉSI DÍJ: egén évre ... 16 frt. I érnegyedre . 4 frt — kr félévre...................8 ■ Iagy kéra . . 1 ■ 60 . Hirdetési dij: petit dóra 6 kr. — Bélyegilleték: minden.hirdetés érvi 80 kr. — Nyilttér: lóra 26 kr. Felsőházunk reorganisatiójáról — Br. Jósika Lajos. — IV. DjFelsőházunkban helyet kívánok adni azon országos tekintélyeknek is, kiknek hivatása a korona és a felség magasztos állásának nyidását, a közönség előtt emelni. De kívánatosnak tartom, hogy itt azon orságos tisztviselők is széket foglaljanak, kik a különböző kormányzati osztályok vezetésével foglalkozva, hivatva érezhetik magukat szakjukat illető kérdésekben helyes administrate igényei mellett felszólani. Az államfő tekintélye tartja fenn a népesedés szétágazó irányzatai közt van egyensúlyt, mely helyes államinstitutiók feltétele, és biztosítja a közélet túl heves mozgalmai közt az államszövetség fennállását; fentartja az absolutizmus az államfő tekintélyét erőhatalommal ; fentartja ezt alkotmányos életen azon pietát, mellyel a nép királyának állása és személye iránt viseltetik. És ha találunk kinövésekre, melyek e pietás kifejezéseit lenézik, gondoljuk meg, hogy ezek oly hajlamok csirái, melyek kifejlődése a fennálló államinstitutiók megdöntésével és az ezzel járó veszélyekkel fenyegetik a békés polgárok existentiáját. Államinstitútióinkat biztosítani hivatott parlament feladata arról gondoskodni, hogy ily hajlamok a nép kebelében gyökeret ne verjenek, mire nézve igen jó hatással bír az, ha jó példával elöljárva, már szervezetében a felség iránt való tiszteletének kifejezést ad. A polgári élet biztosságának másik föltétele egy szilárd kormányzat, melyet az államinstitutiók biztosítanak, hogy a közélet mozgalmainak játékszerévé ne váljanak. Igaz, hogy alkotmányos életben a parlament, a kormányzatnak nemcsak ellenőre, hanem egyszersmind szervezetének szabályozója is , de ha a parlamentáris majoritások változása és minden ministeralis crisis, a fennálló kormányzati rendszert sarkából kiforgathatja, a Parlamentarismus, a polgári élet igényeinek nem biztosítéka, hanem oly institutio, mely a közéletben minden állást, minden jogot kockáztathat. Bölcs intézkedés tehát a parlamentáris viszonyok között, hogy miglen a képviselőház mozdítja elő a haladó idő igényeivel követelt reformokat , addig a felsőház képezi a talabort, mely az állam kerekei forgásának rohamát csillapítja, hogy a sebesség az államot existenciáját fenyegető veszélyek közé ne sodorja. Ha tehát kormányzati rendszerünket szűnni nem akaró oktalan változások zavarának kitenni nem akarjuk, fenn kell tartanunk felsőházunk számára azon hatáskört, hogy a képviselőház határozatai felülvizsgálatával, az itt előforduló tévedések kiigazítására alkalmat nyújthasson. Felsőházunk szervezete a Felség állása iránt való tiszteletének kifejezést ad azzal is, hogy a felség külön szolgálatára kijelölt, országos állásokat foglaló személyeket rendes tagjai közé számítja. Teszi ezt nem azért, mintha a királyi tekintély fentartása végett az udvaronczoknak közügyekre való befolyására szükség volna, hanem teszi azért, hogy az államfő irányában való tiszteletét azzal is kimutatja, hogy kitűnő államférfiak szolgálatával kívánja személyét környezni. És teheti ezt a közélet megsértése nélkül, midőn ily állásokra érdemeseknek talált férfiak közreműködése, a ház munkaerejét fokozza, a közönség előtt tekintélyét emeli. Hogy felsőházunk, a képviselőháznak az adminisztratió körül való működésének helyes felülvizsgálója lehessen, megkívántatik, hogy szervezete olyan tagokkal lássa el azt, kik a gyakorlati életből merítik a különböző kormányzati ágazatok szükségleteinek ismeretét. Ily szempontból kiindulva, lehet igazolni azt, hogy felsőházunkban a főispáni kar helyet foglaljon , mert a főispánok az adminisztratióval rendesen foglalkozva, ennek sajátságait és szükségeit másoknál jobban ismerhetik, következőleg közreműködésük az adminisztratió körül fenforgó kérdések tanácskozásaira és határozatok hozatalára igenis jó befolyással lehet. Mindazonáltal mégse lehetek pártolója annak, hogy a főispánok, a felsőház reorganisatiójával, továbbra is a felsőházban testületileg helyet foglaljanak; mert a főispán, hivatalos állásánál fogva, a minisztériummal azonos politikai nézeteknek védője és terjesztője; nem lehet tehát tőle várni, hogy válságos politikai kérdésekben magát a kormánnyal szemben oppositióba tegye. Ennél fogva szava az országos tanácskozás terén a függetlenség jellegével nem is bírhat, és ily elemnek pedig nagy számmal való csoportosítása magának a háznak független állását is megingatja. De a főispánoknak a felsőház tagjai között való megmarasztásával azon czélnak sincs kielégítőleg megfelelve, melyet ezzel elérni akarunk ; mert a főispán állásánál fogva az adminisztratiónak csakis egy ágával, a közigazgatással, foglalkozik, a többiekre nézve a gyakorlati ismeretet, más hivatalos állásokban kell keresni. Czélszerűbben pótolhatja a felsőház tanácskozásaiban a főispánok helyét, ha kisebb számban, de az adminisztráczió minden ágazataiból, azon hivatalnokok hivatnak meg, kik szakmájukban függetlenebb állással működnek, így a helyes igazságszolgáltatás kellékei mellett felszólalni, mások felett a főtörvényszékek elnökei lehetnek hivatva ; a pénzügy érdekeit az osztály különböző ágazatainak vezetői tudják fölfejteni; a hadügy szükségeit, leginkább a hadvezérek ismerik ; a közoktatás legilletékesebb képviselői az egyetemek küldöttjei lehetnek, s ha ezek mellé a rendezett gazdasági egyletek küldöttje és az ipar és kereskedelmi kamarák képviselője beférhetnek, meg lehet nyugodva közönségünk, hogy felsőházunk reorganisátorai el nem mulasztották a legjobb autoritásokat kiszemelni, hogy a polgári és közélet minden érdekei a felsőházban helyesen képviselve legyenek. E) Születés, vagyon és társadalmi állás kedvezményei könnyen juttatnak magasabb szellemi műveltségre, úgy azon ismeretekhez is, melyeket a közügyekre való nyomatékosabb befolyás megkíván. Nem is kételkedem, hogy ezek a felsőházba a maguk contingensét, illő qualificatioval felruházva, kiállítani képesek. Ezen feltétel mindazonáltal nem pótolja azon tényezők közreműködését, melyek, habár igénytelen társadalmi körökben fejlődtek, de talentum és szorgalom által tehetségüket, a legfényesebb nevelés eredményein felül tudták emelni. Kitűnő szellemi tehetség, mély tudomány, közügyek körül való jártasság, elismert hazafi érdem, oly nagybecsű tulajdonok, melyek közreműködése nemcsak a ház munkaképességét fokozzák, hanem ennek a közönség előtt való tekintélyét is emelik. Nem is kérdés itt, hogy felsőházunknak szüksége van-e ezek közreműködésére ? hanem kérdés, hogy mi után kelljen azokat ide bevezetni? Látunk államinstitutiókat, melyekbe a felsőház tagjait, a nép, vagy ennek képviselői választják. E rendesen a képviselőház majoritásának azonos elemeivel tölti el a felsőházat, mi nem egyezik meg azon feltétellel, hogy a felsőház, a képviselőház majoritását képező befolyások pressiója alatt ne álljon. Más institutiók a közönség egy bizonyos osztályára, vagy az ország külön vidékeire bízzák ezen tagok megválasztását. Különböző viszonyok, különböző intézkedéseket kívánnak. Hol a felsőház programmja az államinstitutiók állandósítására súlyt fektet és az ezek körül működő tényezők független állását föltételezi: ott szétágazó hajlamok súrlódásainak tágas tért nyitni annyi, mint kockáztatni azt, mit ez institutiók jelleme fentartani kíván. Egy más verziója a felsőház tagjai beállításának, hogy az államfő, a felelős kormány közbejövetelével nevezi ki ezeket. A korona tekintélyének befolyásával kívánják az ily kinevezés pártolói a felsőház tekintélyét a nép által választott képviselőházzal szemben fentartani. Ily okoskodás nem az alkotmányosság alaptételeinek kifolyása, mert ezek szerint az államfőnek nem feladata, hogy a parlamentáris élet bármelyik tényezőjének határozataira pressiót gyakoroljon, hanem az, hogy mindkettőnek felterjesztéseit fontolóra véve, ezek felett, magas állásával meg nem férő részrehajlás nélkül, döntő szavát kimondja. De valósággal nem is a koronáé ezen kinevezéssel a nagyobb befolyás, hanem az esetleg polcon álló kormányé, mely ez után a felsőház padjait párthíveivel úgy töltheti be, hogy itt a maga befolyását lelépte után is fentarthatja. Pártolják némelyek a kormánynak ezen, a felsőház kiegészítésére való befolyását azért, mert így a felsőház szavazatainak csoportozatára hatást gyakorolhat és ezáltal megnyúlik az alkalom a két ház eltérő nézeteiből kifolyó határozatok differenciáit egyhangzásba hozni. De bármennyire is kívánatosnak tartjam a két ház eltérő nézeteinek egyhangzásba hozatalát, nem kívánok ehez azon az áron jutni, hogy az elvileg egymás mellett függetlenül álló két országos tekintély egyikére a kormány befolyása pressiót gyakoroljon. Határozzon mindenik hivatása magasztosságának érzetében szabadon, s ne tartsunk határozatai egybeütközésétől ott, hol az államfő magas állása gondoskodhatik arról, hogy a nép, kinek érdekében működni mindkettőnek feladata, a képviselőház új megválasztásával mutathassa ki azt, hogy mennyire ragaszkodik a felsőházzal szemben előbbeni képviselete majoritásának nézeteihez. Elősegíti ez eljárás a két ház között fölmerülő külön nézetek kiegyenlítését is, mert a képviselőház nem fog oly határozatok mellett erősködni, melyek támogatására újabb választás alkalmával küldőinél nem számíthat, de a felsőház tagjainak majoritása se fog oly nézetekhez ragaszkodni, melyekről illetékes nyilatkozat kimutatja, hogy a nép kebelében visszhangra nem találnak.ben elfoglalni, arról biztosat még nem tudhatunk; valószínű azonban, hogy a kötött szerződést nem fogja megtámadni, hanem inkább a maga részéről is bizonyos követeléseket fog támasztani a társulattal szemben. A „N. fr. Pr.“ e közleményt minden további észrevétel nélkül hozza; elhallgatott hát a szerződés legdühösebb ellensége is, s remélhető, hogy most már az egész átalakulás simán fog végbe mehetni. TARCZA: A két szerelem. — Taxile Delord beszélje. — Fordította: Tuszai Gábor. (Folytatás.) — Nem rögtön, ez volt szerencsétlenségem; mert a megbánás csak a tapasztalattal, ez istennővel jár, mely számlálja lépteit, mint a boszú. Ez első visszautasítás után nagy szükségét érezem a szórakozásnak. Fiatalabb voltam, semhogy helyes érzékem lett volna, s minthogy ez hiányzott, hiányzott szemérmem is. Csak akkor lettem okosabb, midőn megértettem, hogy mily boldogság van egy szeretett egyén leírásában. Egy fiatal festő ébreszte föl bennem e tudatot, ki telve volt szenvedélylyel és költészettel. Mikor beszélni hallám, szégyeltem tudatlanságomat. Egész szenvedélylyel olvasni kezdettem, bár csak egy utcza választott el kettőn két, a legkisebb ürügyre és minden perezben levelet küldtem az én kedves festőmnek, melyek egészen kitűnnének a Gavarni groteszk gyűjteményében. Sok levelet írtam azóta, de egyre sem emlékezem, míg e próba leveleknek még fiás hibáit is mind tudom még ma is. Mintha most is látnám a pecséteket, kuszátt aláírásomat, a óriási fölkiáltó jetimet. Libsu tanulásom megtisztította tudatomat. Múltam emléke gyűlöletesnek tetszett előttem, s a Ferencz képe olykor az önfeláldozás nemes fényében ragyogott szemeim előtt. Azt nem bántam meg egészen, hogy nem követtem, de azt igen, hogy hidegen bántam vele. Lyonban történt találkozásunk óta mit se hallottam róla, csak anynyit tudtam, hogy ezrede részt vett a spanyol háborúban. Kevés idő előtt épen Olaszországból tértem vissza azzal a szegény Granville báróval, kit önök ismertek. Marseillesben egy vendéglőbe voltam szállva, melynek ablakai a kikötőre nyíltak. Hogy a tengeri levegőt jobban élvezhessem, egy erkélyre léptem ki, mely közös volt két lakosztály között. Ekkor a szomszéd ablaka kinyílt s rajta egy katona hajolt ki, a kiben Ferenczet ismertem föl. Az én akaratlan fölkiáltásomra megfordult, s a mint észrevett, kényes szemekkel szólt: — Rózsika, hát csakugyan te vagy! Megvallom, hogy e pillanatban egészen el voltam ragadtatva; minden ifjúságom a szívembe tolult. — Ittas voltam a múlttól. Ferencz pedig, az Afrikában nyert két vállrólat mellett is, gyöngéd, szerelmes , illedelmes vola. Elváltunk, megígérve, hogy még találkozunk. Egész éjjel kedves álmaim voltak, melyekbe a veres füzek illata, s a Rhone habjainak szelid csengése vegyült; másnap pedig kaptam e levelet. S e szavakra értékes medaillonba zárt levélkét vont elő melléről. „Kedves Rózsikám ! Bármit tettem is, hogy feledjelek, látásod bebizonyitá, hogy most is szeretlek. Érzem, hogy csak közeledben vagyok igazán boldog, különérzetből nem akarom elszalasztani boldogságomat. Te engedtél az ifjú kor végzetes elragadtatásának ; valóságnak vetted az árnyékot; de én mindent megbocsátok, ha kész vagy az áldozatra, hogy velem a hazámba vonulj. Neked szükséged van arra, hogy bizonyos ideig légy távol a világtól, s én a magányban bevégzem nevelésedet és boldogságomat. Régóta vágyom nyugalomra, s csak szerelmed zavart ki továbbra is a katonai pályára; tehát szerelmed adhat vissza a házi tűzhely csöndes boldogságának. Türelmetlenül várom válaszod ; ne feledd , hogy már nyolcz év óta várom azt. Ferencz:“ Ez a változhatlan szerelem és folyton megújuló gyöngédség nagyon meghatott ; éreztem, hogy nem utasíthatom el másodszor. De szerencsétlenségemre, e levél a báró kezeibe jutott, s ön tudja, kedves Alfréd, hogy mily veszekedő és párbajozó természete volt: ez vitte a halálba is. Granville cédulát irt Ferencznek. A kihívó sérülést szenvedett, s én hálátlanság nélkül nem hagyhattam el épen akkor, mikor érettem megverekedett. — Minthogy sebe könnyü volt, másnap tovább is utaztunk, s Ferencz nem kapott választ. — S megtudta-e később elutasítása okát? — kérdem folyton növekedő érdeklődéssel. — Meg, de nem tudta elhinni. Most két éve láttam az operabálban; föl akartam használni álöltözetemet, hogy olvassak gondolataiban , de nem szerezhettem meg magamnak ez örömet. Alig fűztem karomat az övébe, megszólalt : — Hiába változtatod hangod, s rejted magad domino alá, mindg megismerlek Rózsika, mert én téged a szivemen keresztül látlak. Talán marseillesi levelemre hozod a választ? Minthogy azon szerencsétlenek közé tartozom, kik csak egyszer tudnak szeretni, most is örömmel fogadnm azt. Te nem akartál se közkatona, se százados neje lenni; elfogadod e most a parancsnokot? Az afrikai fáradalmak után még inkább áhítom a nyugalmat; beleegyezel-e, hogy ünnepi ruháidat oda akasszuk az én győzelmi jelvényeim mellé? Akarod-e, hogy a bársony és vas jövőre csak emlékek legyenek előtttünk? Mily büszke voltam, hogy ennyire szeretnek ! Éreztem, hogy régi szenvedélyem újra éled. Mindazáltal másnapra halasztottam válaszomat, melyben marseillesi eljárásomat is megmagyaráztam. De vájjon adhatott-e hitelt szavaimnak harmadszori elutasításommal szemben ? Mert én ismét elutasítottam őt ! — De miért, ha szerette ? — kérdd Alfréd. Ez titok, melyet talán sohase fedezhetek föl, felelt Rozálie, egy pillantást vetve felém, melynek horderejét nem ismertem föl rögtön. Különben, folytatá, most már nem törődik velem, s minden helyrehozás lehetetlen, mert Ferencz megnősült. — Szereti-e a nejét? — Annyit bizonyosan tudok, hogy szereti gyermekeit. — Akkor hát nincs mit reményem, asszonyom! — kiáltok föl szomorúan. — Igaza van, oda minden remény. S ezért is beszéltem el önöknek e hosszú, és szomorú történetet. Ferencz iránt való vonzalmam olyan képzeleti szerelem, mellyel minden évben foglalkozunk egyszer ; minden férfinak és nőnek vannak ilyen érzelmei. Fogadom, hogy önöknek is vannak ilyen emlékeik múltjaik valamelyik zugában. Köszönöm, hogy szívesek voltak évfordulóm megünneplésében segíteni. Épen hallom kocsiját, a mint kapumban megállóit. Önök távoznak, s én meg se jutalmazom szívességüket. Várjanak, míg felöltözöm, aztán menjünk együtt vacsorásul a sziklához. Nem vagyok-e elég jó ? E végzetes vacsorán az én esztelen lányom új elemet nyert. Rosalie mellett ülve, mintegy meg voltam delejezve szépsége által. Másnap mér nem ringatom magam több illúzióban : az ifjúkori szerelem legyőzte a gyermekkori szerelmet. Vége volt: mindenütt csak Rocalet láttam! Boldog akartam lenni az eszményiség körén kívül. Amint ezt elhatároztam, csak a végrehajtás volt még hátra, de ép ebben rejlett a nagy nehézség. Az enyémhez hasonló szervezetben, a nőkkel szemben tapasztalt félénkség, biztos jele a lélek határozatlanságának ; a külső magatartáson meglátszik a belső küzdelem. Rendesen azért oly nehéz átlépni a sóhaj, és vallomás között levő űrt, mert érezzük, hogy a szív egy nagy krízisének végére jutottunk. Míg egyedül csak szíveinkkel beszélünk, a múltban vagyunk, de amint szánk megmozdul, átlépünk a jövőbe, s szerelem váltja föl a szerelmet: húsz éves mű tenyészik el egyetlen szóra. Nem lehet csodálkozni, ha oly sok fiatalember, kiknek magaviselete, tekintete, szava erős szerelmi lázt árult el, habozik a nyilatkozásban. E félénkség talán megmentett volna, ha az Alfréd végzetes tapasztalata közbe nem jó, hogy elveszítsen. A vacsoránkra következő reggelen így szólt: — Gilbert, Rosalia szeret, s te is szereted őt. Nem mertem ellentmondani. — Tehát nagyon boldog vagy ! — kiálta fel, kezet nyújtva, mintegy üdvözletül. — Nem a te értelmezésed szerint, félelem. — De hát mi áll boldogságod útjában ? — a félelem, hogy többet találok kérni, mint amennyit ő akar adni, ezért majd megvet. Félek, hogy mindent elveszitek, midőn mindent meg akarok nyerni. — Aki így gondolkozik, az nem nyer semmit. — Nem vagyok tolakodó. •— De légy ügyes. — Nem tudok se tettetni, se hazudni. — Lehet csalói hazugság nélkül is. — Ez az elv előttem ismeretlen. — Pedig nagyon egyszerű. Te nem az az ember vagy, hogy célzásokkal dolgozz ; sohase tudnád magad arra határozni, hogy rohammal vágy be valamit ; jó, hát folyamodj a terülő utakhoz ! Mondd neki azt, hogy életed tűrhetetlen, meg fogsz halni. — Midő gyerekség! — Ez a gyerekség, ez a közönséges szólásforma — nevezd a mint akarod — nagyon sok nőt meggyőzött már. Ha szeret, mindent megtesz, hogy megmentsen. Felelet helyett fejem ráztam, hogy nem hiszem. — Neveted, amit mondok. Pedig, ha meg akarod nyerni amit akarsz, csak A képviselőház máj. 20-án folytatta a bosnyák vitát. De előbb a szélsőbal újból szóba hozta az ülések idejének kérdését, s jó félóra hosszat megint azt tárgyalták, hogy d. u. 2 óráig vagy 3-ig ülésezzék a tisztelt ház. Aztán szavaztak s megmaradt továbbra is a 3 órai terminus a bosnyák vitában először Ivánka Imre Szól ott, a javaslat mellett, majd Halász Géza ellene, továbbá Csiky Kálmán mondott nagy figyelemmel hallgatott beszédet, elfogadva a hadiszükségletet. Csiky után gr. Apponyi Albert szólalt fel, Szilágyi indítványa mellett. Szólásra fel vannak még jegyezve: Potonyi, Szalay, Veszter, Ónody, Incze, Bartha, Mezei Ernő, Lükő, Ferenczy, Sárközy, Bódogh, Kerekes, Mukics, Mocsáry Lajos, Tors, Szabó Endre, Hodossy, Urváry, Miletics, Pulszky, Győry, Prónay Gábor b. és Rády Endre. Az osztrák álomvasúttal kötendő szerződésről azt írja a „N. fr. Pr.“, hogy az előzetes szerződésnek néhány pontja nem fog felvétetni a szerződésbe, hanem csak az alapszabályokba, mivel a szerződés be fog czikkelyeztetni, s tehát minden későbbi változtatás csak külön törvény által volna eszközölhető. Az első pontból elmaradnak az alapszabálymódosításra vonatkozó határozmányok s tehát az csak a társulat szervezésére vonatkozó megdönthetően elvi határozmányokat fogja tartalmazni. E határozatok részletes keresztülvitele iránt az alapszabályokban lesz provideálva. Az előzetes szerződésnek a tarifára vonatkozó határozmányai sem fognak a szerződésbe felvétetni, hanem ez elvek alapját fogják képezni az osztrák és a magyar államvasutak közt kötendő tarif kartellnek. Ezen kartel conditio sine qua nonját fogja képezni a szerződésnek, tehát még utóbbi előtt szankcionálandó lesz. A magyar kormány ezzel lényegesen megkönnyíti az osztrák kormány álláspontja, s a tarifára vonatkozó határozmányok beczikkelyezése már csak azért is kihagyatik a szerződésből, mivel az ilynemű határozmányok az idők folyamán meg szoktak változni. Hogy az osztrák kormány minő álláspontot fog a szerződéssel szem-A honvédelmi miniszter legközelebb rövid törvényjavaslatot fog benyújtani, mely a csatatéren elesettek és munkaképtelenné vált katonák özvegyeinek és árváinak segélyezéséről szól. A mozgósítottak csapdáinak segélyezéséről már az 1882. évi X. tcz. intézkedik, annál méltányosabb tehát azokról is gondoskodni, kiknek esetleg egyetlen életfentartójuk a csatatéren elhalt vagy teljesen munkaképtelenné vált. E segélyezés költségei szintén a hadmentességi díjakból fognak fedeztetni. A törvényjavaslat csak ideiglenes természetű lesz és csak annak az időnek a pótlásáról van szó, míg az egész ügy és hason természetű intézkedésekről szóló organikus törvény teljesen el nem készül. Ez a terjedelmes törvényjavaslat szintén munkában van és valószínűleg az őszi ülésszakra a képviselőház elé fog terjesztetni. SZEMLE: A bolgár fejedelem látogatásáról a czári udvarnál kedvező hírek keringenek. Azt jelentik ugyanis Szentpétervárról, hogy Sándor fejedelem erősen panaszkodván Hitrovo orosz diplomácziai képviselő ismeretes magatartása ellen a czárnál, nagyon valószínűvé lett annak elmozdítása Szófiából. A bolgár fejedelem Berlinen és Bécsen át tér vissza Bulgáriába. Az egyptomi kérdésről írják Parisból egy bécsi lapnak, hogy Francziaország és Anglia kijelentették a portának, hogy a szultán jogait illető minden kérdésben, Egyptom külpolitikai viszonyait illetőleg mindenesetre igyekezni fognak kinyerni a szultán beleegyezését és hozzájárulását; de ami a belügyeket, nevezeten az utóbbi kormányválságot illeti, az teljesen a szultán beavatkozásától mehet végbe és kell is hogy végbeillenjen. Ennek folytán nyugodtabb hangulat kapott lábra a portán is, mely most úgy tünteti fel a dolgot, hogy az ő közbelépése következtében csendesültek el a zavarok Kairóban, mert a porta mérséklőleg hatott az egyptomi ellenzékre. A porta és a hatalmak közti viszonyokban nevezetes fordulat állott be. Mint hiteles forrásból jelentik, a szultán utasította miniszterelnökét és a külügyminisztert, hogy valamennyi konstantinápolyi követséggel a lehető legjobb viszonyokat tartsák fenn. A szultán óhaj-