Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)
1883-02-14 / 36. szám
Tizenhetedik évfolyam. 36. szám. Kolozsvár, 1883. szerda, február 14. Előfizetési díj : Egész évre 16 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt. 50 kr. HIRDETÉSI DÍJ: Petit sora 6 kr. — Bélyegilleték : minden hirdetés után 30 kr.— Nyílttér: sora 25 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Magyar Polgári könyvnyomdája (Belközép-utoza 2. sz. Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLO és v a i; k i;i;KAR 13. Az ingatlanok végrehajtásának kérdése Németországban. Poroszországban egy érdekes törvényt tárgyalnak most: az ingatlanok elárverezésére vonatkozó törvényt. E törvény tárgyalása közben gr. Bismarck, a kancellár fia, felhívta a törvényhozás figyelmét arra, hogy Németország tanulhatna Északamerikától és Canadától s az Otthon mentesítéséről törvényt alkothatna. Beszédének e részét itt közöljük. „Én nem vagyok barátja a telekkönyvi rendtartásnak annyiban — raonda Bismarck gr. — amennyiben megkönnyíti az ingatlanoknak adósságokkal való megterheltetését. De a Poroszországban érvényes jelzálogjog felett e rendtartás annyiban mégis előnyt érdemel, amennyiben a tulajdonviszonyokat a dologi terhekben tisztán elénk állítja. „Az ingatlanok végrehajtására vonatkozó új törvényben többféle haladást lehet konstatálni, a földbirtok kívánalmai legalább részben figyelembe vétetnek. Hogy egészen nem vétethettek figyelembe, annak oka a szerencsétlen gazdasági állapotokban rejlik. A birtok-elharácsolásnak legalább eleje lesz véve, de a törvényt meg fog lehetni kerülni. Azt határozza a törvény, hogy egy hitelező végrehajtást csak az esetben kívánhat, ha oly ajánlatot tesz, amely által az ő előtte álló hitelezők kielégittetnek. De a hátrább álló hitelezőnek egy kis prémium fizetése által könnyen sikerülhet egy előtte álló jelzálogot megszerezni s akkor aztán az előtte álló jelzálog jogaival intéztethet végrehajtást. Szintúgy ki lehet játszani azon határozatot is, hogy a jelzálog ne legyen eo ipso esedékes a végrehajtással, ha ugyanis az adós és a jelzálog-hitelező, szerződés által az ellenkezőre nézve előre megegyeztek. Kívánatosnak tartanám, hogy a törvényjavaslatban foglalt elvek ezen kijátszás ellen biztosíttassanak. A római jog nem szolgálhat nekünk mindig zászlóul, ha azt akarjuk, hogy a törvények oltalmat nyújtsanak a gyengébbeknek s kik oltalomra szorulnak. „Utalnom kell továbbá a törvényjavaslat egyik hiányára, amelyről azonban ez alkalommal a törvény meghozatala érdekében le kell mondanunk. A végrehajtások száma ugyan csökkenni fog, a hitelezők gyakrabban pénzükhöz fognak jutni, mint eddig, de a végrehajtás által a hitelező jövőre is csak úgy ki fog vettetni házából s udvaráról, mint eddig. Ez nem egyeztethető öszsze a keresztény felebaráti szeretettel. És én valóban kétségbeesném korunk törvényhozási hivatása felett, ha nem lehetne törvényes formákat találni, amelyek által a hitelező joga az adós kímélésével össze volna egyeztethető. A jelen állapot annyival türhetlenebb, minthogy épen csak a földbirtok az egyedüli szenvedő fél. Míg ingóságok elzálogosításánál az adósnak meghagyatnak a legszükségesebb kézi szerszámok és házi eszközök, azon tárgyak, amelyekre a további boldogulhatásra szüksége van, a paraszttól a végrehajtás által további existenciájának alapját teljesen elvonják. A polgári perrendtartásban benne van ugyan az a határozat, hogy a mezőgazdaságot űzőktől a gazdaság továbbviteléhez megkívánt legszükségesebb eszközöket, a vetőmagot, a marhát és inventáriumot nem szabad elvenni, de ezen határozatoknak az ingatlan végrehajtásánál nincs foganata, mert a hitelező könnyen betábláztathatja mindenkor követelését és aztán végrehajtást kérhet. A parasztság ezt elég sokáig türelmesen elnézte és bizony bizony itt volna már az ideje annak, hogy e bajt orvosoljuk. „Tekintsék önök az Egyesült Államokat és Kanadát! Ott és még más országokban otthonmentesítő törvények vannak, az adósnak ott kényszereladás esetén meghagyják a házát s annyi földjét a hozzátartozó felszereléssel, hogy magát s hozzátartozóit táplálhassa. Nekünk is ebben az irányban kell előre mennünk, ha az ingatlant a törvény előtt egyenlő rangba akarjuk állítani az ingó birtokkal. E tekintetben azonban csak akkor fognak újításokat keresztülvihetni,ha tüzetes statisztikai áttekintésünk lesz az összes földbirtok-viszonyokról. Ma csak az Otthon-mentesítés intézményét akartam az önök és az állami kormány szívére kötni.“ Bismarck gróf ezen beszéde nagyon jól ráillik a mi viszonyainkra is, azzal a különbséggel, hogy a mi polgári per- s rendtartásunk az adóssal szemben a méltányosságnak azon határáig sem megy el, ameddig az ingatlanok végrehajtá- s sáról szóló porosz törvényjavaslat elmenni akar. E törvény két főelv keresztülvitelét tartja szem előtt. Az egyik az, hogy a hitelező joga ne lehessen boszszúállás; a másik, hogy egyik hitelező ne károsíthassa meg a másikat, se az adóst. A régi perrendtartás szerint és a magyar perrendtartás szerint is igen gyakran előfordul az az eset, hogy jelzálogi hitelezők végrehajtást intéztettek adósaik ellen a nélkül, hogy csak egy kihoz is juthattak volna. 1881-ben 10477 végrehajtási eset közt 2241 olyan volt, amelynél a végrehajtást kérő előtt levő hitelező sem jutott követeléséhez. Ily esetek az új törvény által ki lesznek zárva, mert ez kimondja,hogy egy hitelező sem veheti meg oly áron az elárverezésen a jószágot, amelynél az előtte levő hitelezők követeléseiket teljesen meg nem kapják. Ezen intézkedésnek főképen az a czélja, hogy ne lehessen birtokspekulánsoknak mások fizetési zavarát arra felhasználni, hogy azokat könnyűszerrel birtokukból kitúrhassák, le helyesen jegyze meg gr. Bismarck, hogy e törvénynek azon kívül, hogy a kijátszás útját az általa említett úton nem zárja ki, még egy nagy hibája van, az ugyanis, hogy az otthont nem mentesíti. E tekintetben az amerikai praktikus gazdák példáját kell követni. De Németországon egy-egy reformnak meghozatala igen hoszszú időt vesz igénybe, s meglehet, hogy a Homestead-törvény ott is soká fog még váratni magára. Am. Tárcza. Három elválás. — Albérlő Second (Vege) E perezben a háziasszony megjelent a küszöbön, a három barátnő pedig — nőknél előfordul az erélye ritka példája — vidám arczot öltött, s csevegett. Ez átváltozás oly gyors és ügyes volt, hogy még az F. grófné erős megfigyelő képességét se vette észre. A grófné is Labarrenak volt növendéke, s ismerte a három nő belső barátságát. — Kerestem önöket, monda, s bizonyos voltam felőle, hogy együtt találom mindhármukat. Önök tehát még mindig a szép elválhatlanok, mint hajdan az intézetben? — Mindig, felesé Paulina. — Higgyék meg, hogy ha nem foglalnának el ma este a háziassznyi kötelességek, én se csatlakoznám a régi szép emlékek fölmelegítése végett. Kiről beszéltek? Talán Pivert úrról, a rajztanárról, vagy Ribadeauról, a zenetanítóról? — Kegyedről, kedves Eugénia, felelt Lujsa. — Valóban! — Kételkedhetik? — Isten mentsen! ... És mit mondtak? — Hogy kegyed nagyon boldognak látszik! — Mindnyájunk közt legboldogabb! . . . kiált föl F. grófné, s nagy fekete szemei ragyogtak, mint a nap. — Tehát minden négyre esik egy boldog ! gondolá Eszter. Istenem, hát ez a társadalmi arány? __ Hanem szinte feledém, hogy dühös vagyok önökre, folytatá a grófné. Hogyan, meg csontosodott egoisták, hát elrejtőznek egy bizalmas k a szobába, hogy ott háborútlanul csevegjenek, s arra nem is gondolnak, hogy estélyemnek egyik legnagyobb vonzerejétől fosztanak meg! Ha még egy negyed órát itt maradnak, valóságos lázadás tör ki termeimben. Tehát ha tíz perc alatt nem végeznek, viszszaélek hatalmammal, s kényszerítem, hogy megjelenjenek győzelmesen ott, hol minden szív várja, s minden szem kívánja önöket. S ezzel távozott, megfenyegetve őket szépen, lehető legszebben e világon. — Ei a jó Eugenia, mond Lujza, hála istennek, nem is sejti beszélgetésünk természetét! Nem tudja, hogy azért jöttem estélyére egyedül, mert nincs többé férjem! — A boldog ... legboldogabb a nők között, sóhajt Eszter. Vannak tehát boldog asszonyok? Rettenetes még gondolatnak is, de én szeretném, ha boldogtalan volna, mint mi. . . Féltékeny vagyok boldogságára! ... — Ah, kedves Eszter, szegény elhagyott barátnőm, hagyj fel a féltékenységgel! A féltékenység sodort engem is oda, ahol vagyok. Négy éven át legkisebb tettem, szavam és mozdulatom bűnnek volt betudva. Van-e valami, amit én a folyvást éber zsarnokságnak áldozatai nem hoztam volna? Mentői szerényebb és engedelmesebb voltam, annál inkább gyanúsítottak. Ha nem tudtam visszatartani kényeimet, mindjárt azt mondták, hogy szeretőm távolléte miatt hullanak. Ha vidámabb voltam, képzelt kedvesem jött vissza. Ki akartam menni? bizonyosan valami légyottra sietek. Otthon kívántam maradni, valami kedves látogatást vártam. Lesték lépteimet, feltörték leveleimet, figyelték álmaimat. Hányszor nem irigyeltem sorsodat, óh Desdemond! Áldoztam volna a kezet, mely átdöfi szivemet; de gyűlöltem azt, amely apró tűszúrásokkal, lassan gyilkol meg. — Ha így van, mond Eszter, miért bán s nőd, hogy szakítottál azzal a nyomorult álla-pottal ? — Ha tovább is áldozat maradtam volna, végre férjem megbánta volna tettét s bojcsánatot kért volna. — De hát te, Paulina, miért sajnálod a lépést, melyet megtettél? Ki hibáztathatna, hogy érdekeidet védted ? Köteles voltál-e te közönyösen nézni nyomorod és bukásod? — Isten nem adott gyermeket, felelt Paulina, s dolgom után mindig megélhettem volna Ah, te képzelni se tudod azoknak a gyűlöletes pöröknek a következményeit! Nem gondolod meg, hogy a törvényszék ítélete tönkre teszi a férj nevét s e név az, melyet magunk is viselünk. Azt hiszed, hogy a játékos nem játszik többé, ha vagyonilag el van különítve? Ej, dehogy! azért játszik s játszani fog örökre! S most már félek, hogy miután előbb veszített becsületesen, később nyerni talál becstelenül. Ah, megfosztanám magam minden ékszeremtől, semhogy a rettenetes gondolat üldözzön! — Isten akarta, hogy ma összetalálkozzunk, mond Lujza. Isten, ki úgy rendelte, hogy te őszinte és résztvevő szivek által föl légy világosítva abban a perezben, midőn a veszély és bizonytalanság útjára akarsz lépni. Eszter, kedves Eszter, hagyj föl szándékoddal. — Nem! — felelt a fiatal nő szomorú elhatározással. — Süket maradsz kéréseink előtt? — Úgy van. — Elutasítod kéréseinket? — Él,utoljára is belefáradtam már a szerepbe, melyet reám erőszakoltak. Most is, mig itt együtt sírunk, nyugtalankodott-e távollétem miatt? Mit tesz az neki, hogy távozom-e, vagy maradok? Ott van a szalonban azzal a hölgygyel, ki velünk egyszerre indult el Bordeauxból s kiért ő is meghívást kért az Eugénia férjétől. Oh, megboszulom magam mindkettőjükön! * — Boszut állam! — kiáltanak fel Lujza és Paulina. — Úgy van, boszut állok, s boszura, mint gyűlöletem, rettenetes leend! Elveszítem mindkettőjüket ! — Oh, hallgass, hallgass! — mond Paulina. — Nézzétek, mond a fiatal nő, kebelébe nyúlva, itt vannak leveleik, melyeket megszereztem. Ezeket mindig magamnál hordom — Szerencsétlen, mit tettél?. . . szakiti félbe Lujza. — Biztosítottam boszumat. — Égesd el a leveleket, vagy esküdj meg, hogy sohase használod fel. — Nem égetem el, s esküt se tessek. — Mi a szándékod tehát ? — Ama nő férjének küldöm postán e leveleket még e héten. — Ezt teszed? — Lelkemre mondom, hogy ezt! Lujza fölkelt, bezárva a szobácska ajtaját, s visszatért barátnőjéhez. — Vannak-e gyermekeid? kérdő tőle. — Van egy leányom. — Él-e még atyád? — Él. — Hát anyád? — Hasonlóképen. — Öregek lehetnek már? — Miért e kérdések ? szól a fiatal nő, s hangja kissé megváltozott. — Hát nem gondoltál a fájdalomra, mit e két öregnek készítena ? Az ő korukban az ily dolog, egy ily botrány bizonyos halál! — Hagyj el, hagyj el .. . susogá Bazter. — És leányod? Mit felelsz majd neki, mikor atyját kérdi?