Magyar Polgár, 1883. január-március (17. évfolyam, 1-73. szám)

1883-02-14 / 36. szám

Tizenh­etedik évf­oly­am. 36. szám. Kolozsvár, 1883. szerda, február 14. Előfizetési díj : Egész évre 16 frt. — Félévre 8 frt. — Negyedévre 4 frt. Egy hóra 1 frt. 50 kr. HIRDETÉSI DÍJ: Petit sora 6 kr. — Bélyegilleték : minden hirdetés után 30 kr.— Nyíl­ttér: sora 25 kr. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Magyar Polgári könyvnyomdája (Belközép-utoza 2. sz.­ Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLO és v a i; k i;i;K­­AR 13. Az ingatlanok végrehajtásá­nak kérdése Németországban. Poroszországban egy érdekes tör­vényt tárgyalnak most: az ingatla­nok elárverezésére vonatkozó törvényt. E törvény tárgyalása köz­ben gr. Bismarck, a kanc­ellár fia, fel­hívta a törvényhozás figyelmét arra, hogy Németország tanulhatna Észak­­amerikától és Canadától s az Otthon mentesítéséről t­ör­vé­n­y­t al­k­o­t­­h­a­t­n­a. Beszédének e részét itt kö­zöljük. „Én nem vagyok barátja a telek­könyvi rendtartásnak annyiban — raon­­da Bismarck gr. — a­mennyiben meg­könnyíti az ingatlanoknak adósságok­kal való megterheltetését. De a Porosz­­országban érvényes jelzálogjog felett e rendtartás annyiban mégis előnyt érde­mel, a­mennyiben a tulajdon­viszonyo­kat a dologi terhekben tisztán elénk állítja. „Az ingatlanok végrehajtá­sára vo­natkozó új törvényben többféle hala­dást lehet konstatálni, a földbirtok kí­vánalmai legalább részben figyelembe vétetnek. Hogy egészen nem vétethet­tek figyelembe, annak oka a szerencsét­len gazdasági állapotokban rejlik. A bir­­tok-elharácsolásnak legalább eleje lesz véve, de a törvényt meg fog lehetni ke­rülni. Azt határozza a törvény, hogy egy hitelező végrehajtást csak az esetben kívánhat, ha oly ajánlatot tesz, a­mely által az ő előtte álló hitelezők kielégit­­tetnek. De a hátrább álló hitelezőnek egy kis prémium fizetése által könnyen sikerülhet egy előtte álló jelzálogot meg­szerezni s akkor aztán az előtte álló jelzálog jogaival intéztethet végrehajtást. Szintúgy ki lehet játszani azon hatá­rozatot is, hogy a jelzálog ne legyen eo ipso esedékes a végrehajtással, ha ugyan­is az adós és a jelzálog-hitelező, szer­ződés által az ellenkezőre nézve előre megegyeztek. Kívánatosnak tartanám, hogy a törvényjavaslatban foglalt elvek ezen kijátszás ellen biztosíttassanak. A római jog nem szolgálhat nekünk min­dig zászlóul, ha azt akarjuk, hogy a tör­vények oltalmat nyújtsanak a gyengéb­beknek s kik oltalomra szorulnak. „Utalnom kell továbbá a törvény­­javaslat egyik hiányára, a­melyről azon­ban ez alkalommal a törvény meghoza­tala érdekében le kell mondanunk. A végrehajtások száma ugyan csökkenni fog, a hitelezők gyakrabban pénzükhöz fognak jutni, mint eddig, de a végre­hajtás által a hitelező jövőre is csak úgy ki fog vettetni házából s udvará­ról, mint eddig. Ez nem egyeztethető ösz­­sze a keresztény felebaráti szeretettel. És én valóban kétségbeesném korunk törvényhozási hivatása felett, ha nem lehetne törvényes formákat találni, a­melyek által a hitelező joga az adós kímélésével össze volna egyeztethető. A jelen állapot annyival türhetlenebb, mint­hogy épen csak a földbirtok az egye­düli szenvedő fél. Míg ingóságok elzá­logosításánál az adósnak meghagyatnak a legszükségesebb kézi szerszámok és házi eszközök, azon tárgyak, a­melyek­re a további boldogulhatásra szüksége van, a paraszttól a végrehajtás által to­vábbi existenciájának alapját teljesen elvonják. A polgári perrendtartásban benne van ugyan az a határozat, hogy a mezőgazdaságot űzőktől a gazdaság továbbviteléhez megkívánt legszüksége­sebb eszközöket, a vetőmagot, a mar­hát és inventáriumot nem szabad el­venni, de ezen határozatoknak az in­gatlan végrehajtásánál nincs foganata, mert a hitelező könnyen betábláztat­­h­atja mindenkor követelését és aztán végrehajtást kérhet. A parasztság ezt elég sokáig türelmesen elnézte és bizony bizony itt volna már az ideje annak, hogy e bajt orvosoljuk. „Tekintsék önök az Egyesült Ál­lamokat és Kanadát! Ott és még más országokban otthon­men­tesítő tör­vény­ek vannak, az adósnak ott kény­szereladás esetén meghagyják a házát s annyi földjét a hozzátartozó felszere­léssel, hogy magát s hozzátartozóit táp­lálhassa. Nekünk is ebben az irányban kell előre mennünk, ha az ingatlant a törvény előtt egyenlő rangba akarjuk állítani az ingó birtokkal. E tekintet­ben azonban csak akkor fognak újítá­sokat keresztülvihetni,ha tüzetes sta­­tisztikai áttekintésünk lesz az összes földbirto­k-viszonyok­­r­ó­l. Ma csak az Otthon-mentesítés in­tézményét akartam az önök és az ál­lami kormány szívére kötni.“ Bismarck gróf ezen beszéde nagyon jól ráillik a mi viszonyainkra is, azzal­­ a különbséggel, hogy a mi polgári per- s rendtartásunk az adóssal szemben a méltányosságnak azon határáig sem megy­­ el, a­meddig az ingatlanok végrehajtá- s sáról szóló porosz törvényjavaslat el­menni akar. E törvény két főelv keresz­tülvitelét tartja szem előtt. Az egyik az, hogy a hitelező joga ne lehessen bosz­­szú­állás; a másik, hogy egyik hi­telező ne károsíthassa meg a másikat, se az adóst. A régi per­­rendtartás szerint és a magyar perrend­tartás szerint is igen gyakran előfor­dul az az eset, hogy jelzálogi hitelezők végrehajtást intéztettek adósaik ellen a nélkül, hogy csak egy kihoz is juthat­tak volna. 1881-ben 10477 végrehajtási eset közt 2241 olyan volt, a­melynél a végrehajtást kérő előtt levő hitelező sem jutott követeléséhez. Ily esetek az új törvény által ki lesznek zárva, mert ez kimondja,hogy egy hitelező sem veheti meg oly áron az elárve­rezésen a jószágot, a­melynél az előtte levő hitelezők követe­léseiket teljesen m­eg nem kap­­j­á­k. Ezen intézkedésnek főképen az a czélja, hogy ne lehessen birtok­spe­kulánsoknak mások fizetési za­varát arra fel­használni, hogy azo­kat könnyűszerrel birtokuk­ból kitúrhassák, l­e helyesen jegyze meg gr. Bismarck, hogy e törvénynek azon kívül, hogy a kijátszás útját az­­ általa említett úton nem zárja ki, még egy nagy hibája van, az ugyanis, hogy az otthont nem mentesíti. E tekintet­ben az amerikai praktikus gazdák pél­dáját kell követni. De Németországon egy-egy reformnak meghozatala igen hosz­­szú időt vesz igénybe, s meglehet, hogy a Homestead-törvény ott is soká fog még váratni magára. Am. Tárcza. Három elválás. — Albérlő Second (Vege) E perezben a házi­asszony megjelent a küszöbön, a három barátnő pedig — nőknél­­ előfordul az erély­e ritka példája — vidám arczot öltött, s csevegett. Ez átváltozás oly gyors és ügyes volt, hogy még az F. grófné erős megfigyelő képességét se vette észre. A grófné is Labarrenak volt növendéke, s ismer­te a három nő belső barátságát. — Kerestem önöket, monda, s bizonyos voltam felőle, hogy együtt találom mindhármu­kat. Önök tehát még mindig a szép elválhat­­lanok, mint hajdan az intézetben? — Mindig, felesé Paulina. — Higgyék m­eg, hogy ha nem foglalná­nak el ma este a háziassznyi kötelességek, én se csatlakoznám a régi szép emlékek fölme­­legítése végett. Kiről beszéltek? Talán Pivert úrról, a rajztanárról, vagy Ribadeauról, a ze­­netanítóról? — Kegyedről, kedves Eugénia, felelt Lujsa. — Valóban! — Kételkedhetik? — Isten mentsen! ... És mit mondtak? — Hogy kegyed nagyon boldognak lát­szik! — Mindnyájunk közt legboldogabb! . . . kiált föl F. grófné, s nagy fekete szemei ra­gyogtak, mint a nap. — Tehát minden négyre esik egy bol­dog ! gondolá Eszter. Istenem, hát ez a társa­dalmi arány? __ Hanem szinte feledém, hogy dühös vagyok önökre, folytatá a grófné. Hogyan, meg csontosodott egoisták, hát elrejtőznek egy bi­zalmas k­ a szobába, hogy ott háborútlanul csevegjenek, s arra nem is gondolnak, hogy estélyemnek egyik legnagyobb vonzerejétől fosz­tanak meg! Ha még egy negyed órát itt ma­radnak, valóságos lázadás tör ki termeimben. Tehát ha tíz perc­ alatt nem végeznek, visz­­szaélek hatalmammal, s kényszerítem, hogy megjelenjenek győzelmesen ott, hol minden szív várja, s minden szem kívánja önöket. S ezzel távozott, megfenyegetve őket szépen, lehető legszebben e világon. — Ei a jó Eugenia, mond Lujza, hála istennek, nem is sejti beszélgetésünk termé­­szetét! Nem tudja, hogy azért jöttem estélyé­re egyedül,­ mert nincs többé férjem! — A boldog ... legboldogabb a nők között, sóhajt Eszter. Vannak tehát boldog asszonyok? Rettenetes még gondolatnak is, de én szeretném, ha boldogtalan volna, mint mi. . . Féltékeny vagyok boldogságára! ... — Ah, kedves Eszter, szegény elhagyott barátnőm, hagyj fel a féltékenységgel! A fél­tékenység sodort engem is oda, a­hol vagyok. Négy éven át legkisebb tettem, szavam és mozdulatom bűnnek volt betudva. Van-e va­lami, a­mit én a folyvást éber zsarnokságnak áldozatai nem hoztam volna? Mentői szeré­nyebb és engedelmesebb voltam, annál inkább gyanúsítottak. Ha nem tudtam visszatartani kényeimet, mindjárt azt mondták, hogy sze­retőm távolléte miatt hullanak. Ha vidámabb voltam, képzelt kedvesem jött vissza. Ki akartam menni? bizonyosan valami légy­ottra sietek. Otthon kívántam maradni, va­lami kedves látogatást vártam. Lesték lép­teimet, feltörték leveleimet, figyelték álmai­mat. Hányszor nem irigyeltem sorsodat, óh Desdemond! Áldoztam volna a kezet, mely át­döfi szivemet; de gyűlöltem azt, a­mely apró tűszúrásokkal, lassan gyilkol meg. — Ha így van, mond Eszter, miért bán s nőd, hogy szakítottál azzal a nyomorult álla-­­­pottal ? — Ha tovább is áldozat maradtam vol­na, végre férjem megbánta volna tettét s bo­­j­csánatot kért volna. — De hát te, Paulina, miért sajnálod a lépést, melyet megtettél? Ki hibáztathatna, hogy érdekeidet védted ? Köteles voltál-e te közönyösen nézni nyomorod és bukásod? — Isten nem adott gyermeket, felelt Paulina, s dolgom után mindig megélhettem volna Ah, te képzelni se tudod azoknak a gyűlöletes pöröknek a következményeit! Nem gondolod meg, hogy a törvényszék ítélete tönk­re teszi a férj nevét s e név az, melyet ma­gunk is viselünk. Azt hiszed, hogy a játékos nem játszik többé, ha vagyonilag el van kü­lönítve? Ej, dehogy! azért játszik s játszani fog örökre! S most már félek, hogy miután előbb veszített becsületesen, később nyerni ta­lál becstelenül. Ah, megfosztanám magam min­den ékszeremtől, semhogy a rettenetes gondo­lat üldözzön! — Isten akarta, hogy ma összetalálkoz­zunk, mond Lujza. Isten, ki úgy rendelte, hogy te őszinte és résztvevő szivek által föl légy világosítva abban a perezben, midőn a veszély és bizonytalanság útjára akarsz lépni. Eszter, kedves Eszter, hagyj föl szándékoddal. — Nem! — felelt a fiatal nő szomorú elhatározással. — Süket maradsz kéréseink előtt? — Úgy van. — Elutasítod kéréseinket? — Él,­utoljára is belefáradtam már a szerepbe, melyet reám erőszakoltak. Most is, mig itt együtt sírunk, nyugtalankodott-e tá­vollétem miatt? Mit tesz az neki, hogy távo­zom-e, vagy maradok? Ott van a szalonban azzal a hölgygyel, ki velünk egyszerre indult el Bordeauxból s kiért ő is meghívást kért az Eugénia férjétől. Oh, megboszulom magam­ mindkettőjükön! * — Boszut állam­! — kiáltanak fel Lujza és Paulina. — Úgy van, boszut állok, s boszura, mint gyűlöletem, rettenetes leend! Elveszítem mind­kettőjüket ! — Oh, hallgass, hallgass! — mond Pau­lina. — Nézzétek, mond a fiatal nő, kebelébe nyúlva, itt vannak leveleik, melyeket megsze­reztem. Ezeket mindig magamnál hordom — Szerencsétlen, mit tettél?. . . szakiti félbe Lujza. — Biztosítottam boszumat. — Égesd el a leveleket, vagy esküdj meg, hogy sohase használod fel. — Nem égetem el, s esküt se tessek. — Mi a szándékod tehát ? — Ama nő férjének küldöm postán e leveleket még e héten. — Ezt teszed? — Lelkemre mondom, hogy ezt! Lujza fölkelt, bezárva a szobácska ajta­ját, s visszatért barátnőjéhez. — Vannak-e gyermekeid? kérdő tőle. — Van egy leányom. — Él-e még atyád? — Él. — Hát anyád? — Hasonlóképen. — Öregek lehetnek már? — Miért e kérdések ? szól a fiatal nő­, s hangja kissé megváltozott. — Hát nem gondoltál a fájdalomra, mit e két öregnek készítena ? Az ő korukban az ily dolog, egy ily botrány bizonyos halál! — Hagyj el, hagyj el .. . susogá Bazter. — És leányod? Mit felelsz majd neki, m­ikor atyját kérdi?

Next