Magyar Polgár, 1883. július-szeptember (17. évfolyam, 149-225. szám)
1883-09-16 / 213. szám
Előfizetési díj : Egész évre 16 írt. — Félévre 8 írt. — Negyedévre 4 írt. Egy hóra 1 írt 60 kr. HIRDETÉSI hu: Petit bora C kr. — Bélyegilleték: minden hirdetés után SO kr.— Ni/ilttér: sora 26 kr. Szerkesztőség és Kiadóhivatal Magyar Polgári könyvnyomdája (Belíőösópatora 2. az.) Megjelenik minden nap, vasár- és ünnepnapok kivitelével. Használhatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Az évnegyed végéhez közeledvén — új előfizetést nyitunk a „Magyar Polgárira. Rendkívüli események fokozzák most az érdeklődést a politikai lapok iránt. Főkép belpolitikai életünk mozgalmai hívják föl még azok teljes figyelmét is, kik közdolgokkal, rendes viszonyok közt, kevésbbé szoktak foglalkozni. A további fejlemények, az eddig történtek várható következései méltán kelthetnek általános érdeklődést a nemzet minden rétegében. Mint mostanig is tapasztalható volt, gondoskodtunk arról, hogy a ,,Magyar Polgár“ rendszeresen gyors és kimerítő tudósításokat hozhasson. Törekvésünk, hogy olvasóink minden feljegyzésre méltó napi eseményről pontosan és részletesen tájékozva legyenek Lapunk terjedelme megengedi, hogy ezek mellett irodalmi rovataink se szenvedjenek rövidülést. Tárcza rovataink és a Csarnokban állandóan hozni fogunk kisebb-nagyobb eredeti és fordított regényeket, elbeszéléseket, rajzokat stb.; az irodalom, művészet s a napi hírek rovatait szintén az eddigi terjedelemben, lehető élénken s változatosan tartjuk fenn. A „Csarnokiban legközelebbről egy érdekes uj regény közlését kezdjük meg, melynek még e hó folytán megjelenő részét uj előfizetőinknek külön lenyomatban fogjuk megküldeni. A ..Magyar Polgár előfizetési ára: Egész évre......................16 frt. Félévre...................................8 frt. Negyedévre.........................4 frt. Egy hóra........................1 frt 50. 213. szám. Kolozsvár, 1883. vasárnap, szeptember 16. KOLOZSVÁR, SZEPTEMBER 15. Pártviszonyok Horvátországban. A horvát bizalmi férfiakkal tartott miniszterelnöki konferenczia, úgy látszik, nem minden tekintetben felel meg a várakozásoknak. A magyar kormány majdnem alulságig menő engesztelékenységet tanúsít a horvátok irányában, csakhogy a béke és jó egyetértés fentartható legyen. De mi haszna? Horvátországban oly ziláltak a pártviszonyok, hogy a volt horvát kormánypárt vagyis „nemzeti párt“ a közvélemény előtt Horvátországban úgyszólván teljesen lejárta magát. Hasztalan is csinálna a magyar kormány egyezséget e párttal, magában Horvátországban azért továbbra is fenmaradna az elégedetlenség. A másik két párt a horvát függetlenek és Starcsevics pártja pedig nem állnak azon a színvonalon, hogy velük Magyarországot érdeklő kérdésben nem méltányos megegyezésre jutni, de komolyan csak tárgyalásokba is bocsátkozni lehessen. Horvátországnak tehát most nincs oly képviselő-testülete, amelyet competensnek lehessen tekinteni arra, hogy az úgynevezett három egy királyság nevében határozatokat hozzon, vagy hogy a horvát népet a magyar nemzettel szemben képviselhesse. Nagyon sajnos, hogy ez így van. A magyar kormány ily viszonyok közt a legjobb akarat mellett sem juthat megegyezésre a horvátokkal. Rendet azonban igenis fog csinálni Horvátországban. Ramberg br. kir. biztos egész helyesen jár el nehéz hivatalában. Fegyveres hatalommal csirájában elfolyt mnden rendzavarást s oda törekszik, hogy a néppel megértesse valódi helyzetét, hogy ok nélkül van elkeseredve a magyarok ellen. Az elkeseredés valóban roppant nagy s ha szabadjára engednék a horvátokat, valóságos parasztlázadás törne ki mindenfelé. A szegény horvát parasztok félre vannak vezetve. Elhitették velük, hogy minden bajnak, amivel küzködniök kell, a magyarok az okai, s hogy a hatóságok csak arra valók, hogy a szegény népet zsarolják. Elhitették velük hogy ha szétugrasztják a hatóságokat, akkor nem kell adót fizetni s mindjárt meggazdagodhatnak A lázadás hát több helyen lángot vet. De a tűz nem harapódzhatik el. Ramberg katonái mindjárt elfojtják azt. Lassan-lassan igy majd csak kijózanodik a nép. De abba még hosszu idő telhetik. A vezetők most azt hirdetik, hogy a horvát képviselők a magyar országgyűlésen tegyék le mandátumaikat s így idézzenek elő parlamenti válságot. Ez eléggé jellemzi szándékaikat. De ezért érni nem fognak. Ha a horvát képviselők testületileg lemondanának is, ennek csak az lehetne a következése, hogy elvesztenék azt a hatáskört is, mely a kivételes állapot tartama alatt idáig még a kezükben maradt. Emberek, kik az alkotmányos jogokat államellenes czélokra használják, nem érdemlik meg, hogy e jogokat gyakorolhassák. Oda kell hát hatni Horvátországban, hogy a nyugalom teljes helyreállítása után egy józan gondolkozású többség alakulhasson, amely felismerve a horvát nép valódi érdekeit, a magyarsággal a régi jó viszonyt helyreállítani képes és hajlandó legyen. Amely belássa azt, hogy a horvátországi bajok leginkább abból származnak, hogy a horvátok túlságosan laza állami kapcsolatban vannak Magyarországgal. Azok a szeparatisztikus törekvések csak rosszra vezettek, azokat hát végkép fel kell adni. Horvátország külön kormányzata többe kerül s kevesebbet használ az országnak, mint ha unióba lépnének Magyarországgal. Mindaddig, mig Horvátországban egy ilyen józan gondolkozásu hazafias többség nem alakul, a viszály közte és Magyarország között aligha lesz végkép megszüntethető. —m. Tárcza. Bánffy szőlője. (Rege.) Moldovai Gergelytől. (Folytatás.) Reggel Ilonát Zámfira csókja ébresztő fel álmaiból. A kastélyban már hajnal óta nagy sürgés volt; a lovak nyerítése, a vitézek kard Csörtetése elárulta a nagy készülődést, ami folyamatban volt. Egyszer csak csendesség állott be. Huszonnégy vitéz lóháton várta a rendeletet. Mibu megjelent az áltányon s kiadta a rendeletet : »Ha addig bár egy hajaszála is meggörbül valamelyiknek, az argesi zárda semmiféle csudatevő szentje meg nem ment titeket az akasztófától.“ Ez volt az ultimátum. Azután elővezettek két fehér mént; oly o kos állat volt, mint az ember s oly szelíd volt mind a kettő, mint a bárány. Mikor a két leány, Ilona, meg Zámfira, kilépett az áltányra, a huszonnégy vitéz úgy nézett reájuk, mint két szentre, mert hát az akasztófa Moldovában nem tartozott az utolsó szerszámok közé. A búcsút le nem irom. Érzékeny volt a sírásig és a jajgatásig. A sok vászoncseléd Zamfiráért dühöngött, hátha soha többé nem fogják látni, és az a feltevés nem is tartozott a lehetetlenségek sorába. Aztán felültek a leányok lovaikra s elindultak. A fiatal vajda már ezt nem tudta nézni, elfordult a képtől és zokogott. A fehér kendő hiába lobogott Zamfiránál, azt már a fiatal vajda nem látta. Aztán eltűnt a csapat, Mihu pedig ott maradt bánatával, kétségbeesésével. Milyen utazás volt ez ? Valóságos Istenkisértés! de mégis megérkeztek. Mikor megállott a vadászlak előtt a huszonnégy lovas, s a tömegből kivált két női alak. Sándor nem tudta még elképzelni se, hogy miféle történet az ? A két nő leszállt a lóról, lovaikat elvezették; Ilona karánfogó aztán Zámfirát, felvezette az épületbe. Sándor aztán megismerte nővérét, Ilona bátyja nyakába borult és zokogott a viszontlátás örömétől. — Ártatlan vagyok, isten és e nő a tanúm! — szólt Ilona, — most pedig tégy Ígéretet, bátya, hogy 3 nap előtt nem vonsz kérdőre’— a mitől nem félek, de a melyhez mégis idő kell, most pedig ki vagyok merülve.“ Sándor megígérte és megígért volna mindent, oly váratlanul lepte meg ez az esemény. Azután Ilona bemutatá Zámfirát. A kis leány lesújtva állott, mint egy kis bűnös, mint olyan, akinek, hite szerint, örvendeni nem szoktak. Hona rendelkezett, hogy a huszonnégy legény jó ellátásban részesüljön; egy napi pihenőt parancsolt, s meghagyá, hogy aztán haza menjenek, Zámfirát ott marasztja. A fiatal vajdának semmit se szent, se jót, se rosszat, még Zámfiráról sem. A lovas csapat aztán másnap felnyergeltetett s elment azon a nyomon, a melyen jött, — azt se tudva, hogy a vajda leányával mi történt. Mire a három nap elmúlt, Sándor mindent tudott. Zámfira, mikor Ilona nem volt jelen, mindent elmondott Sándornak, semmivel nem titkolva, az őszinteség tiszta hangján, s a bűnrészesség teljes tudatában. S mikor Zámfira mindezekről oly szépen, s oly meggyőzően beszélt volna, Sándor azt monda Zámfirának : „Én megbocsátok neked, bátyádnak, mert én téged kimondhatatlanul szeretlek!“ Zámfira, mintha nem hitt volna füleinek. Felemelte oda két szép és okos szemét Sándorra, mintha kérdezni akarta volna: „Igazán ?“ De Zámfira semmit se kérdezett; lesütötte ismét szemeit és sejtette, hogy az, amit hallott, neki felette jól esett és nem érintette kellemetlenül. A vajda leánya szép is volt, kellemes is. Oly szépen tudott beszélni: előadása oly naiv, correct, oly meggyőző; — szikrát se csodálkozhatni azon, hogy Sándor fejét és szivét megzavarta. (Folyt. következik.) Stein János könyvtárjegyzéke Mai számunkhoz van mellékelve. A főrendiház reformjáról szóló törvényjavaslat, mint a Nemzet értesül, már elkészült s ez időszerint a legfelsőbb jóváhagyás kinyerése végett van fölterjesztve. A javaslat a főrendiházi tagságot a születési joghoz (kapcsolatban bizonyos vagyoni censussal) s a legfelsőbb kinevezéshez köti. A javaslat, mely a rég megoldásra váró reformkérdést a viszonyoknak legjobban megftelő módon oldja meg, valószinüleg az ülésszak elején benyujtatik, s a költségvetés letárgyalása után tárgyaltatni fog. A vadászati törvény végrehajtásához Tudvalevő, hogy az 1883. XX. t.-cz. 2-ik íjának 3-ik pontja, az egy tagban legalább 50 holdat tevő földbirtokok tulajdonosainak egymással összefüggő földjeikre nézve megadja ugyan azt a jogot, hogy amennyiben ezen területek, legalább a 200 holdat megütik, a vadászat gyakorlására egyesülhessenek. Az ilyen, csak egyesülés útján alakulhatott, önálló vadászterületekre nézve azonban a belügyminiszter, egy előfordult eset alkalmából kimondotta, hogy azok, mint külön önálló vadászterületek bérbe nem adhatók, mert a törvény akkor, amidőn az ilyen kisebb földbirtokra nézve, a vadászati jog gyakorlására való egyesülést megengedte, csakis a kisebb földbirtokosokkal szemben gyakorolni kívánt azon méltányossági tekintetektől vezéreltetett, hogy az ilyen kisebb birtokosoknak is megadassák a mód, a vadászati jognak saját birtokukon való önálló gyakorlására. Ha tehát az ilyen területek bérbeadása szándékoltatik, az csakis a törvény 2-ik §-ja alá nem tartozó földbirtokok és a községi tulajdont képező birtok Bécsi levél. (Saját levelezőnktől.) Bécs, szeptember hava. A török ünnep. Van egy semleges terület,a tárczairó, s a levelező előtt, kinek csak egyszerűen a száraz napi eseményekről kell referálnia, melyre lépnie nem szabad soha. De az ut, mely hozzá vezet, oly édesgető, oly csábos, hogy lehetetlen a csábnak ellenállnia. Tudom, hogy ez itt sikamlós, tudom, hogy tilos, mégis lehetetlen megállanom, hogy reá ne lépjek, mert mellőznöm annyi volna, mintha a növény fejlődéséről s életéről akarnék értekezni, s nem említeném a napfényt, a napsugárt s az éltető meleget. Ez a tér az, melynek politikai színezete van. Nem akarok politizálni, de nem tudok elnyomni egy bizonyos belső érzelmet, valahányszor egy bécsi ünnepélyen részt veszek, s most ezen érzeménynek akarok kifejezést adni. Nincs Bécsb uen ünnepély, legyen még oly jelentéktelen is, melynek fénykoronáját ne az udvar képezné. Nincs vállalat, melyben előmozdító részvéte ne szerepelne; ipara, forgalma ennek melegében, s fényében fejlődik, mert köré csoportosulnak azok, kik a fény kifejtésben nem ismernek takarékosságot. Nekünk is voltak ünnepeink. Emeltünk városházát — bár nem 14 millióst — lelepleztünk Széchenyi, Eötvös, Petőfi-szobrokat, temettünk Deák Ferenczet, ültük tudományos életünk főfactorának a budapesti egyetemnek