Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)
1884-02-14 / 37. szám
avaslat harmadsori fölolvasásában is elfogadtató. Következik a véderő bizottságnak jelentése az 1884. évben kiállítandó ujoncz- és póttartaléki jutalék megajánlásáról szóló törvényjavaslat tárgyában. Tischler Vincze előadó röviden indokolja a javaslatot. A közös hadsereg és haditengerészet létszáma 1889. végéig 800.000 főben van megállapítva. Hogy e hadi létszám kiegészíthető egyen, évenként szükségeltetik 95 ezer 474 főnyi ujoncz és azonkívül 9,547 póttartalékos kiállítása. Ezen számból esik Magyarországra 39,552 főnyi ujoncz- és 3955 főnyi póttartalék, a mennyit a javaslat meg- ajánltatni kíván. A javaslat intézkedései meg-felelnek az ide vonatkozó 1868. 1879. és 1882. törvények intézkedéseinek s azért a javaslatot elfogadásra ajánlja. Orczy Béla b. ő felsége személye körüli miniszter, mint honvédelmi miniszter: T. ház ! A szőnyegen levő törvényjavaslat tökéletesen megfelel azon kötelességnek, melylyel a honvédelmi miniszter meg van bízva, midőn minden esztendőben előterjeszti a t. képviselőháznak elfogadás végett az újonczjutalék megszavazásáról szóló törvényjavaslatot. Ezt teljesítvén, bátor vagyok a törvényjavaslatot a t. háznak elfogadásra ajánlani. Bátor vagyok ez alkalommal egyszersmind kötelességszerűleg jelenteni a t. háznak, hogy ezen esztendőben a negyedik korosztálynak behívása nem lesz szükséges. Ennek bejelentését kötelességemnek tartva, egyúttal a t. ház figyelmét egy körülményre hívom fel, ugyanis a véderőtörvény módosításáról szóló törvény tárgyalása alkalmával egy határozati javaslatot fogadott el a t. ház, mely utasítja a honvédelmi minisztert, hogy az újoncsozási törvényjavaslatnak beadatása alkalmával egyszersmind tegyen jelentést a t. háznak, vajjon azon évben kellene-e a negyedik korosztályt behívni? Mert t. hát, ha figyelembe vesszük mindazon teendőket, mik éppen az év elején a honvédelmi minisztériumra vannak ruházva s ha egyszersmind figyelembe vesszük azt is, hogy az ide vonatkozó adatok megszerzésére a törvényben, illetőleg a végrehajási szabályokban oly intézkedés létetett, mely az illető újonczozási teendőkkel megbízott hatóságoknak egyrészt a honvédparancsnokság és a hadkiegészítési parancsnokságnak másrészt kötelességévé teszi, hogy január 3-án a végbeszámításnak eredményét, illetőleg jelentést tegyenek, már ebből kitűnik, hogy e kötelesség teljesítése a kitűzött határidőig egyáltalában lehetetlen, főképen, ha tekintetbe vesszük, hogy éppen ezen három hatóság a legritkább esetben lakik ugyanazon helyen, hanem rendesen különböző helyeken, köztük pedig az egyetértésnek meg kell lenni, hogy a szükséges adatok tökéletesen megbízhatók és minden kétségen felül állók legyenek. Ennek következése természetesen az, hogy ezen adatokat az előírt időben beszerezni lehetetlen s annál kevésbbé lehetséges azt a t. ház elé terjeszteni, miután az ujonczozási törvényjavaslat beadása csak akkor történik, mikor ezen adatok hivatalosan tudomásunkra jutottak ugyan, de még nincsenek oly alakban, hogy a képviselőház elé beterjesztethessenek, Így tehát akkor, mikor a képviselőháznak benyújtottam az ujoncsozási törvényjavaslatot, e tekintetben jelentést tenni még nem volt módomban, c cakis most, midőn a törvényjavaslat tárgyalása van napirenden, vagyok azon helyzetben, hogy ez iránt a t. háznak felvilágosítást adjak. E tekintetben tehát szükséges lenne talán a honvédelmi miniszternek adott ezen utasítást akként átidomítani, hogy ezen adatokat, melyekből kiindulva a negyedik korosztálynak behívása, mint szükségtelen kiviláglik, csak az újonczozási törvényjavaslat tárgyalása alkalmával, de legkésőbb mindig február 15-én terjessze a t. ház elé, hogy meggyőződést szerezhessen magának a t. ház az iránt, vájjon a honvédelmi miniszter megfelelt-e a maga kötelességének ? Ugyanezen határozati javaslatban egyszersmind kötelességévé tétetett a honvédelmi miniszternek, hogy az ujonczozási törvényjavaslat beadatása alkalmával a véderő bizottság rendelkezésére bocsásson oly jelentést, mely a megelőző évnek átalános ujonczozási eredményét kitünteti. Tehát, az utasítás ezen második része épen azon nehézségbe ütközik, melybe ütközik az első résznek végrehajtása, tekintve azon teendőket, melyek éppen ezen időszak alatt, t. i. január 1-től — míg az ujonczozás tettlegesen megkezdődik — vagyis márczius 1-ig a honvédelmi minisztériumra nehezednek és amelyeket, ha megengedi a t. ház, röviden fel fogok sorolni. (Halljuk !) Azon osztály teendői közé, mely az ujoncrozás keresztülvitelével meg van bízva, tartoznak: 1. A hadképességi adatok; 2. a felhívottak és teljesen ismeretlenek kipuhatolása; 3. a végleges számbavételi adatok; 4. az év végéig terjedő utóbilítási adatok; 5. a 4. korosztály esetleges felhívására vonatkozó teendők; 6. a czímvesztettek felszólamlásainak átvizsgálása; 7. a törvénytelenül távollevők iránti községi puhatoló bizottságok jelentéseinek átvizsgálása; 8. a felülvizsgálati bizottságok működési eredménye : 9. a feltételes alkalmasoknak találatiaknak összeállítása : 10. az ujonczozási kivetési munkálatok; 11. az ujonczozási utazási és működési tervek revisiója. Ha a 697 sorozó járásban egyenként , külön adandó kimutatás mellette ezen adatok- nak beszerzése, átvizsgálása és összeállítása kötelességévé tétetik a honvédelmi minisztériumnak, méltóztassék megengedni, ez oly munka, hogy azon időben ezen osztályát a honvédelmi minisztériumnak más dolgokkal alig lehet igénybe venni, annál kevésbbé lehet a honvédelmi miniszter azon helyzetben, hogy ezen adatok alapján körülményes jelentést terjeszszen elő. Azért nem gondolom, hogy lehetséges legyen ezen utasítás második részének megfelelni, ha a honvédelmi minisztérium azon kedvezményben nem részesül, hogy ezen adatokat utólagosan márczius végén vagy április elején terjeszthesse be. Ezen körülményeket kötelességemnek tartottam a t. ház figyelmébe ajánlani annál inkább, mert érzem azon felelősséget, mely a honvédelmi miniszterre háramlik és másrészt kötelességemnek tartom a ház határozatát mindig tiszteletben tartani. Bátor vagyok tehát ezt a t. ház figyelmébe ajánlani. (Helyeslés.) Thaly Kálmán önálló magyar hadsereget óhajt, azért nem fogadja el a javaslatot. Különben figyelmezteti a minisztert némely határszéli sorozó járás kedvezőtlen,visszás viszonyaira. Csiky Kálmán: T. ház! A honvédelmi minisztérium az 1882. márczius 28-án kelt határozatnak és utasításnak megfelelhessen. Az előttem szólt ellenzéki t. szónok úr ezen akadályozó körülményeket nemcsak elismerte fennállóknak, hanem azokat a maguk egész jogosságában méltányolta is. Azt hiszem tehát, hogy ezek után nem szorul az én részemről bővebb indokolásra, hogy ha egy módosítványt terjesztek a t. ház elé az iránt, hogy ezen 1882. évi márczius 28-án kelt határozat módosíttassák. Mielőtt ezt magát felolvasnám, a meghozott határozatot olvasom fel először, hogy a kettőnek szövegében levő eltérés annál inkább konstatálható legyen. Az előbbi nevezetesen így szól: „Utasíttassék a honvédelmi miniszter, hogy minden évben az újonczjutalék ügyében beadandó törvényjavaslattal egyidejűleg jelentést tegyen az iránt, hogy mely ujonczozási kerületben kellett a negyedik korosztályt igénybe venni és ugyanakkor bocsásson a véderő bizottság rendelkezésére oly kimutatást, melyben az előző évek ujonczozási eredménye kerületenként ki van tüntetve. Ezen határozatot és utasítást a miniszter úr óhajtása szerint ekkép vélem módosítandónak: „Utasíttatik a honvédelmi miniszter, hogy az ujonczjutalék ügyében beadott törvényjavaslat tárgyalása alkalmával legkésőbb február 15 ig tegyen jelentést az iránt, hogy melyik ujonczozási kerületben kellett a negyedik korosztályt igénybe venni, és ugyanakkor esetleg utólagosan bocsásson a véderőbizotság rendelkezésére oly kimutatást, melyben az előző évek ujonczozási eredménye kerületenként ki van mutatva.“ Ajánlom ezen módosítást a t. háznak elfogadásra. Szalay Imre figyelmezteti a minisztert, hogy azon zsidó ujonczok, kik a katonai szolgálatra nem egészen alkalmasok, mint pékek, betegápolók és „privatdiener“-ek jó szolgálatot tehetnének. Szólásra senki sem lévén fölírva, elnök a vitát bezárja. Szó illeti még a minisztert és az előadót. Báró Orczy Béla, a honvédelmi minisztérium vezetésével megbízott Ő felsége személye körüli miniszter reflectál az előtte szólók beszédeire. Kifejti, hogy a katonaorvosoknak adott újabb utasítások következménye, hogy azóta különösen a honvéd újoncz jutalék igen kedvező. Egyszersmind arról is van gondoskodva, hogy a felvétel feltételes legyen. Vannak bizonyos szolgálati ágak, melyeknél az illetők alkalmazhatók s igy némely esetekben a fegyverforgatásra való képesség könnyebben nélkülözhető. Ami az ujonczok besorozását illeti, ugyanazon eljárás követtezik, mint a közös hadseregnél, tehát nem lehet mondani azt, hogy a honvédségnél gyöngébb elemek fogadtatnak el, mint a közös hadseregnél. Ami Thaly azon kérdését illeti, hogy milyen lesz az évi jutalék, erre igen nehéz volna most válaszolni, mert ez mindig az illető évnek viszonyaitól függ. Legvalószínűbb, hogy 13—15 lesz az újonczjutalék. Ami a visszaélések elhárítását illeti, minden emberi intézmény és rendelet csak idővel javulhat, és tökéletes soha sem lesz. E tekintetben különben minden lehető megtörténik, s különösen a főispánok szigorú rendeletet kaptak, hogy amennyire lehet, az újonczozás végrehajtásánál a lehető legszigorúbb ellenőrzést gyakorolják, és azon visszaéléseknek, amelyek többé kevésbbé ismeretesek elejét vegyék. Egyébiránt, amint már előbb bátor voltam megjegyezni, az orvosok számára kiadott és tavaly már gyakorlatilag alkalmazott utasítás mindenesetre az egész eljárásnak jelentékeny javulását idézte elő és jövőben a gyakorlat által még inkább ki fog fejlődni, amiért is remélem, hogy az eddig felmerült visszaélések jövőre kisebb mértékben fognak előfordulni. Ezekben, gondolom, megadtam azon felvilágosításokat, amelyeket a felszólalt képviselő urak tőlem kértek. Ami pedig a benyújtott határozati javaslatot illeti, az ellen nincs kifogása és azt azon szövegben, amint benyújtatott, elfogadhatónak tartja. Thaly Kálmán Csiky határozati javaslathoz módosítást ad be. Csiky javaslatának ezen szavai:vagy esetleg utólagosan* után a következő szavakat kívánja iktattatni: „legkésőbb ápril hs 15 igu. Csiky Kálmán ezen módosítást elfogadhatónak tartja. A ház erre a javaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául, Csikynek, Thaly által módosított határozati javaslatával együtt elfogadja Következett a részletes tárgyalás. A 3. §-nál Báró Orczy Béla, a honvédelmi minisztérium vezetésével megbízott ő felsége személye körüli miniszter, tekintetbe véve a viszonyokat azt a módosítást ajánlja, hogy: .ezen törvény kihirdetése napján azonnal hatályba lép, e végrehajtásával a honvédelmi miniszter bizatik meg.“ Tischler Vincze előadó ajánlja ezen módosítást elfogadásra, mit a ház el is fogad. Ezzel a törvényjavaslat részleteiben is letárgyaltatott. Következett a Szegeden szükséges átmeneti intézkedésekről szóló javaslat tárgyalása Tibad előadó tárgyilagos beszédben indokolván és méltatván a javaslatot. Herman Ottó szólalt fel és Szeged jövője felől aggodalmait fejezte ki, s utalva arra, hogy az újonnan épült városban sok a lakás és kevés a lakó, mely bajon segíteni kellene. Tisza Kálmán miniszterelnök s Tisza Lajos gróf, előbbi a város jövőjét illetőleg megnyugtató, az utóbbi a város viszonyaira nézve tájékoztató és felvilágosító módon válaszoltak Herman megjegyzéseire. Beszédeiket a ház élénk helyeslésekkel fogadta. A javaslat elfogadtatott a pénzügyi bizottság módosításaival, melyeket Rakovszky István adott elő. Végül Hegedűs Sándor előadó indokolása után a ház elfogadta a pénzügyi bizottság javaslatát, mely szerint Szeged város kérvénye a kölcsönalap igénybevételére kitűzött határidő meghosszabbítása iránt — elutasíttatott. Erre Tisza Kálmán belügyminiszter beterjeszti az egészségügyi jelentést 1880. év ) miért ha másnak tetszik, neki is tetszhetik. Általános sikert csak akkor arat egy újdonság, ha zenéje egyszerű, könnyen érthető, behízelgő, mint Fuchs Róbert szerenádjai, vagy Reinhold Hugó fülbemászó művei. Ha azonban az újdonság nehezebb zenei formákkal, s művészi complicatiókkal bír, akkor csak úgy részesül kedvező fogadtatásban, ha ismert nevű szerzőtől van, kinek nevét, s műveit ismerik. Ha tudták volna most is, hogy Sgambati a német zene egyik legbuzgóbb előhajczosa, ki a római hangversenyekben már negyedszázad óta Beethoven, Mozart, Haydn és Bach műveit kultiválja leginkább, s Wagner és Liszt nevét pedig az örök városban oly népszerűségre emelte, minővel talán egész Olaszországban sem bir, akkor mindenesetre melegebb fogadtatásban részesült volna symphoniája. Azt nem mondhatjuk, hogy Sgambati symphoniája kifejlett mestermű, a lélekből eredő érzelmek üde forrása, de komoly és nemes intenziója rögtön szemébe ötlik az avatott zeneértőnek. Legfőbb előnye azonban a műnek a harmónia és a hangszerelés, melyeknél hol itt, hol amott villámlik fel előttünk a Wagner-, Liszt- és Berlioz-féle színezés reminiscentiája A nagyobb, plasztikusabb gondolatokon szerencsésen átsiklik, ő inkább a kisebb motívumok kidolgozására fordítja figyelmét, ugyannyira, hogy az organikus kifejlést egy fuvola, vagy oboa-szólónak kell előmozdítania. Ezt látjuk mindjárt az első részben, mi meglehetős bizalmatlanságot kelt bennünk a többi részek iránt. Az andante mélabús balladaszem hangulatba kezdődik, majd átmegy énekmelódiába s ebből gyászénekbe. Azonban a helyett, hogy e hangot tovább is megtartaná, mielőtt a gondolatot teljesen kimerítette volna, a zajos hatásvadászat felé fordul s a zenekar őszhangszerét hívja segélyül. Mi vezethette a szerző phantasiáját a helyes útról, annak nem leljük magyarázatát a további részekben sem. A scherzo sokkal szerencsésebben indul , igen emlékeztet, a „Meistersinger“-re,mintha csak a nürnbergi tanouczokat hallanék, midőn közre veszik társukat Dávidot s éneklik körülötte az elragadóan szép „Johannislied“-et. Kár, hogy az oly szépen kezdődő scherzo nem képes beváltani azt, mit első ütemei ígérnek s sok van benne, mi hézagos, miben hiányzik a zenei logika s mi érthetetlen. Majd egy mély érzésű „Serenata“ következik, bevezetve a fúvó hangszerek sajátszerű harmóniája által, mint azt Wagner „Niebelungs“jában látjuk, melyben az éneket a vonós quartett vezeti, s ez az egész symphonia legszebben átérzett s leg szívhez szóló melódiája, mely azonban ahelyett, hogy tovább fejlődnék, hirtelen a legrapszodikusabb alakban tör át a fináléba, mint azt Berlioz „Harald“-jában látjuk. Különben is a finálé minden tekintetben a mű leggyengébb része. Sem külső hatása, sem imponáló elengancziája, sem kellő természetes zenei kifejtése nincs. A lármás hangszerek ng zajában vész el. Ez a finale megérdemelte ezt a hideg fogadtatást, de a többi részek szépségeit meg igazságtalanul fogadták oly közönynyel. Sgambatitól az igaz, hogy jobbat is válhattunk volna. Emlékezem 1878-ban Helmesbergin mutatott be tőle egy zongora-quintettet, mely úgy költői hangulata, mint eredetisége és minden egyes részének szellemes alapgondolata által messze túlszárnyalta a mai symphoniát. A magán hangversenyek közül Rosenthal Móricz román királyi udvari zongorázó, de azért bécsi lakos, hangversenyét kell elsősorban felemlítenem, melyben a zongora-literatura legnehezebb bravour-darabját Liszt „Don Juan“ ábrándját játszotta, oly hévvel és oly művészettel, melylyel beigazolta azt, hogy ő a technika első nagyjai közé tartozik. A közönség mintegy elbűvölve a fiatal művész bámulatos kitartása és virtuositása által, egy ideig mintegy elnémultan ült helyén, de midőn a záradékot a művész még megkettőzött erővel, átérzett hévvel és fantáziával, mondhatni extasissal játszó, oly tapsvihar vonult végig a Bösendorfer teremben, minőt a bayreuthi művészek „Parsifal“ előadása és Davidoff gordonka-hangversenye óta nem hallottunk. De ha magas technikáját méltatjuk is, nem szabad felednünk, hogy ez magában még nem teszi a zenei előadást. Ízlés és zenei találékonyság az, mi az előadásnak megadja a kívánt díszt és ékességet. Már pedig e két dolog igen gyenge oldala Rosenthalnak. Mily modorosan játszta Bach darabját, hogy elhúzta, elránczigálta Chopin örök szép Des dur préludejét, alig lehetett megismerni s még holmi önkényes javítások és változtatásokat is megengedett magának. Pedig egy kissé bajos hinni, hogy Chopin Rosenthal úr correctiójára szorul, még akkor is, ha Rosenthal ur román királyi udvari zongorázó Bécsben! Elegantiát, előadási ízlést Löwenberg Ernő. játékában láttunk, ki a Grün-féle spieszövetkezet tagja a Goldmark zongora-quintettjét játszó. Lüvenberg játéka egyöntetű, hattározott, erélyes és gyönyörűen rhytmusodott. Goldmark zenéjének nincs több oly ügyes képviselője, mint ő. A Grün-féle concert többi száma is kellő hatást tudott kivívni, bár egy kissé nagyon is antik művekkel kedveskedett, minek pl. a Spor-féle D-mol quatuor és Haydnnak C. quartettje, (de nem az, melynek alapideája az osztrák hymnus), s mégis a quartettisták művészi magatartása, rhytmicus ac- C*ntkrozása teljesen meghóditá a közönséget ez ósdi művekben. A Radnitzky-féle kamara-estély vonzerejét szintén egy újdonság képezte s ez volt Perger Richard egy új A-dúr zongoraquartettje. Perger neve még Bécsen kívül nem igen ismeretes, de itt már is ismerjük, bár kicsiny, de figyelmet keltő műveit, melyek közül fölemlítem a Billroth tanár (ki nemcsak kitűnő Operateur, hanem jeles zenész is s fejedelmi jövedelmét műbaráthoz illő módon költi el) magánszínpadja számára irt kis operáját: „Di vierzehn Nothhelfer” zongorakiséretttel, a „Signora Formica“ czimü kit, komikus operát, egy C-moll vonós quartedtet s több egy és több hangra irt énekdarabokat, melyek szakkörökben már is meglehetős keresettek. Perger új zongora-quartettje egy néhány igen sikerült vonással dicsekszik, kivált bevezető részének szerencsés menete,főthemájának költői s hangulatteljes kifejezése az, mi leköti a figyelmet, melyet mindvégig megőriz. Kivált egy Adagio igen megkapó s elárulja, hogy a szerző Beethoven és Bachnak buzgó követője. Igen szép és érzületgazdag egy a vonós hangszerek dallama közé beszőtt zongora basso continuo, mely fokonkint több és több határozottsággal emelkedik előérbe. Az egész egy kissé erős kifejezésű ugyan, de sehol sem fárasztja ki a hallgató figyelmét, sehol sem hagyja őt érintetlenül. E mű a legutóbbi újdonságok között kétségtelenül a legsikerültebb és legművészibb kivitelű. Kevésbbé sikerült már az első rész második alapflémája, mely igen emlékeztet a scherxában Beethoven nagy B-dúr triójára, vagy tán méginkább az első, Sándor oroszczárnak ajánlott, A-dur hegadű-sonatájára. Daczára simaságának, gördülékenységének, épen itt nem érez a fül eredetiséget és jellemző gondolat-kifejezést. Az általános benyomás azonban, melyet Perger uj műve a hallgatóságra MAGYAR POLGAP (37. sz.) 1884. febr. 14