Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)
1884-01-13 / 11. szám
k nem léteznek, s ha egyszer-másszor román lapban heves czikk jelenik meg a magyar gazdálkodás ellen, ez csak természetes. Senki sem tilthatja meg a románoknak, hogy ne rokonszenvezzenek a Kárpátokon túl élő testvéreikkel s e rokonszenv annál mélyebbre ható, mert az erdélyi románok legszentebb jogaikban sértettek. A magyarok nem is titkolják, hogy el akarják nyomni a románokat; az ő birodalmukban csak magyarok létezhetnek. Hogy miként járnak el, azt bizonyították a legutóbbi megyei választások által. Nálunk Romániában — úgymond a román lap — bizonyára nincsenek szabad választások, de a mi közigazgatásunk befolyásolása gyerekjáték azon terrorizmushoz mérten, amelyet Magyarországban a legutóbbi választások alkalmával gyakoroltak. Országgyűlés. A főrendiház ülése jan. 10-én (Tegnapi tudósításunk kiegészítéséül.) A szavazás eredményének és Zichy Nándor grófnak felszólalása után szót emel Andrássy Gyula gróf: Miután még a határozat kimondva nem volt .. . Elnök : Ki van mondva a határozat, hogy nem utasittatik a hármas bizottsághoz és most következik az, hogy méltóztassanak a napot meghatározni, melyen fölvétetni kívánják. Andrássy Gyula: Ki van mondva, igen, hogy nem utasíttatik a bizottsághoz, ámbár még az sem volt constatálva, hogy mily többséggel. Ez ugyan formalitás, de a méltóságos főrendeknek a formalitásra sokat kell tartani. Azt lehetne tehát mondani, hogy azon szavazás, melynél a formalitás szigorúan meg nem tartatott, nem érvényes, hanem én már ezt a formalitáshoz való túlságos ragaszkodásnak tartanám. Akármennyi volt tehát a többség, elnöki kijelentéssel constatálva van az, hogy a többség nem akarja a javaslatot bizottsághoz utasítani és én a magam részéről ebbe belenyugszom. E szerint marad a második kérdés, hogy mikor fog tárgyaltatni? Én az előbb nem szólaltam föl, mikor a házszabályokról volt szó, mert én nem fektetek nagy súlyt a házszabályokra (ohó!) Igenis akkor fektetek rá súlyt, mikor absolute szükséges és fektetek reá annál nagyobb súlyt, mikor a főrendiház tekintélye, a kölcsönös megnyugvás és az az érdek kívánja, hogy félreértések, recriminatiók lehet«« -ve Apponyi György 8 excellentiája az előbb azt mondotta: vegyük fel iglön, és ezt nem azt, hanem Zichy Nándor gr. indítványára vonatkozólag említem. Ő excellentiája ezt megmondta, de ugyancsak a házszabályokról, hogy ezeknek célzata az, hogy egy törvényjavaslatot elhamarkodni nem kell, de mivel az az alsóházban rögtön tárgyaltatott és visszaküldetett, tehát tegyük most mi is azt. Ebben nincs logika, felfogásom szerint. Ha az alsóház rögtönözve tette, akkor gr. Apponyi szerint hibát követett el, és ebből nem következik, hogy mi is ugyanazt tegyük, annál kevésbé, mert a főrendiház és alsóház között lényeges különbség van; a főrendiháznak a conservativismus, a fontolva haladás a jellege, míg az alsóház ezen jelleggel nem bír. Az alsóház azon törvényjavaslatot, melyről itt szó van, tárgyalta tüzetesen, heteken keresztül, s miután részletesen megfontolta, küldte át hozzánk; itt azonban nem tárgyaltatott annak egy szakasza sem, hanem általánosságban két napi tárgyalás után elvettetett, és így küldetett vissza, anélkül, hogy igen sok tagja a főrendiháznak, akiket ma szerencsém van itt tisztelni, még csak hallottak volna is róla. A házszabályok szelleme szerint ennek oda kellett volna menni, ahová nem ment, t. i. a bizottsághoz, de ha nem ment, akkor egy más szempont, — és ez igen fontos — amit az angol két szóval fejez ki, hogy fair play, figyelmet érdemel. Ne higyye senki, hogy rossz éretet akarok csinálni, ha olyan szabályokra hivatkozom, amelyek nem e háznak szabályai, hanem mi mindnyájan, én is, mint mások, nemcsak a házszabályokat olvassuk, hanem másokat is. A többek között hivatkozzom a versenyszabályokra, melyet itt hiások is ismernek. Ott ki van mondva, hogy mindenki sarkantyúzhatja a lovát, ostorozhatja és igyekezhetik, hogy a másikat megverje, ez mind fair play, de egy dolog ki van zárva, a keresztezés: senki elől nem szabad elzárni a versenytért. Ez szabály, melyet meg kell tarzítani és aki annak megsértésével győz, az elj üttetik a díjtól. Már most az volt a hír és a lapokban is olvastam, hogy igen sokan azt gondolták, hogy e kérdés 13-án vagy 14 én fog tárgyaltatni, és azért még nem jött ide. Méltóztassék megbízni abban, amit mondok, nem más, mint a miniszterelnök úr mondta nekem, akit tényleg kérdeztem — falura menvén — hogy mikor kell itt lennem, hogy a szavazásról el ne késsem, úgyhogy, én — ne tessék rossz néven venni, hogy felemlítem — tegnap egy casinoi választmány kedvéért jöttem és nem ezen ülés kedvéért, mert meg voltam győződve arról, hogy a javaslat a bizottsághoz utasíttatik, ahol pár napig fog tárgyaltatni és igy nem késem el. Továbbá méltóztatott ma hallani egy egész listát, amely itt felolvastatott, mint a főrendiház verificált tagjainak névsora, akiknek, ha holnapra tűzetik ki a tárgyalás, nem lesz módukban szavazatukat gyakorolni. Én szeretek a dolognak szemébe nézni határozottan és igen megfoghatom azoknak helyzetét, a kik azt if'''ílvt . ‘ ' I , , __ t gondolom, hogy ok sem l V. .aullátjak az ő felelősségüket nagyobbra ven ni, mint a mekkora különben is. Tehát Őnekik sincs érdekükben, az ellenfélnek sincs érdekében azt erőszakolni, azért, mert akkor nem csupán az egyszerű felelősség terheli, hanem felhozathatnék az is, hogy igenis a főrendiház többsége visszavetette a törvényjavaslatot, de anélkül, hogy mindazok, akik verificálva voltak hozzászólottak volna és hogy hamarosan, sietve bánt el vele, látva, hogy ma éppen többségben van és keresztülviheti a dolgot. Én ezt azon lovagiassággal és méltányossági érzettel, melyet a ház minden tagjáról felteszek, összeegyeztetni nem tudom. Méltóztassék emlékezni, hogy a francziák a cressyi csatában azt mondták volt az angoloknak: „Messieurs tirez le premier«.“ Meglehet, hogy ez talán messzire megy, ennyit nem követelünk, de hagyjanak annyi időt, hogy akik távol vannak, megjelenhessenek. De nem is tartom az ily eljárást logikusnak. Mert jöjön ide bárki, ha hallja, hogy itt az egyik rész holnapra akarja a tárgyalást kitűzni, az első impressiója az lesz: bizonyosan azt várják, hogy mentől hamarább keresztülmenjen ez a törvény, hogy ezt igen szükségesnek tartják, hogy alig bírják az időt bevárni; pedig ellenkezőleg: azok lérehozzák ezt, akik egyáltalában nem akarják sem ma, sem holnap elfogadni. Ebben logika nincs, és erre mindenki azt mondaná, hogy ez csak egy kedvező perez felhasználása, és nem egyezik meg, felfogásom szerint, azon lovagiassággal sem, melyet én felteszek és szeretnék látni e ház minden tagjánál, bárhogy dűljön is el a kérdés. Ha már más szabályokat idézek, a versenyszabályzatnak, melyet előbb említettem, van még egy ide alkalmazható szakasza, melyben ki van mondva, hogy ezen napnak ilyen és ilyen órájáig tartoznak jelentkezni azok, akik bizonyos díjra versenyezni akarnak. Ezt ide alkalmazva, méltóságos főrendek, azon naptól kezdve, mikor a törvényjavaslat ide átjött, azon napig, amikor tárgyaltatni fog, annyi időt kell hagyni, hogy azok, akik ma nincsenek itt, bejöhessenek és jogaikat gyakorolhassák. Ez világos és mert azt gondolom, hogy nem volna helyes, méltányos más eljárást követni, csak azért, mert ma többségben vannak — és különben is valószinű, hogy a jövő ülésben ismét többségben lesznek — én Zichy gróf indítványa ellenében azt indítványozom, hogy a tárgyalás hétfőre halasztassék. (Helyeslés.) Méltóztassanak még csak egyet tekintetbe venni. Mindenütt másutt gondoskodva van, hogy mi történik, ha az alsó és felső ház nem tud egymással megegyezni. A delegáció két testületénél van a két hetes bizottság. Angliában a két ház közt ott van az u. n. csillagkamara, hol a két ház tagjai összeülnek és elvégzik a dolgot. Vannak országok, ahol van más mód, ilyen a Paks-Schulh. Ez létezik egyebek közt Ausztriában. Nálunk nincs ilyen mód. Én előre kimondom itt, hogyha a főrendiház reformjáról lesz szó, én ellene leszek, hogy a kormánynak, legyen az bármely kormány, nagy hatalom adassék e tekintetben, mert én oly főrendiházat, kívánok, amely függenen legyen minden irányban. De éppen nem akarom bábbá tétetni ! Nem tudom, hogy a kormány fogja-e kívánni , vagy sem, kizárva nincsen, de helyesnek én nem találom. Én nem vagyok sem miniszter, sem nem akarok az lenni, de igenis tagja vagyok e háznak és mint olyan, egy bizonyos lejalitást kívánok, hogy akkor, midőn a dolog így áll, legyen módjában a kormánynak, és — egyenesen nyíltan kimondom, nem tudom többségben vannak-e vagy nem — és legyen módjában szavazni azoknak is, kik nincsenek értesülve. Azért ismétlem, indítványozom, méltóztassék belenyugodni, hogy nem bánom szombaton vagy hétfőn, de nem, hogy holnap tárgyaltassék a javaslat. (Helyeslés balfelől. Zajos felkiáltások a jobb oldalon: Holnap!) Tisza Kálmán miniszterelnök : Nagyméltóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! (Halljuk ! balfelől.) Én a magam részéről természetesen csakis azon szempontból kérek szót, mert óhajtanám, hogy ezen tárgynak érdemleges tárgyalása után felvetett előzetes kérdések feletti — talán némileg hevesebb viták által ne veszélyeztessék, ne kockáztassák. Őszintén megvallom, a főrendiház szabályait tekintve, — mert bocsánatot kérek, minden házban csak a saját szabályaira és saját precedenseire lehet hivatkozni, nem pedig más háznak a szabályaira és más háznak a precedenseire, — nem zárkózhatom el az elől, hogy a szabályszerű három napot kirekeszteni kétségtelenül csak sürgősségi indítványnyal lehet. (ügy van balfelöl.) E. iránt kétség nem lehet. És méltóztassanak megengedni, a házszabályokon elkövetett minden nem, akarom mondani, erőszak, de azoktól való eltérés minden tanácskozó testületen megboszulja magát. (ügy van! balfelől.) Azt hiszem tehát, hogyha a méltóságos főrendek a három napot ki akarnák rekeszteni, és ellenkező nézetek merülnek fel, erre sürgősségi indítvány volna szükséges. (ügy van! balfelől.) De ismétlem, felszólalásom célja, amenynyire lehet, élesebb összeütközések elkerülésére hatni és ámbár én a magam részéről ezen törvényjavaslatot oly fontosnak tartom, hogy teljesen indokoltnak tekintem azok kívánságát, kik hétfőre akarják a kitűzést, de ha azon előttem kitűzött czélnak szolgálhatnék, hogy ezen kérdés ne képezzen ismét összeütközést, akkor arra kérném a méltóságos főrendiház tagjait, hogy a két megejtett indítvány, a péntek és a hétfő mellőzésével közakarattal méltóztassanak az elnök úr által proponált szombati napot elfogadni. (Helyeslés balfelől. Felkiáltások a jobboldalon.) Apponyi György gróf: Csak azért szólalok fel, mert kettő ellen kell tiltakoznom. Az ellen, hogy a lovagiassági kérdés, a mit gr. Andrássy igen tisztelt barátom mondott és a minek indokolását nem értem, mert az, hogy az újságokban az van mondva, hogy 15-én fog a kérdés tárgyaltatni, reánk nézve irányadó nem lehet, ha csak az újságok hivatalosan nem tettek azon jelentést s inspirálva nem lettek; mert máskülönben azon nehézséget, melyet Andrássy Gyula gr. említett, hogy mert az újságok 15-re tűzték ki a tárgyalást, ezt most lovagiatlan volna holnapra kérni, el nem ismerhetem. De épúgy ellenvéleményemet nyilvánítom a miniszterelnök úr abbeli nyilatkozatára vonatkozólag, hogy itt eltérés történik a szabályoktól. Bocsánatot kérek, ezen szabályok erre vonatkozó foglalatát igen bölcsnek és méltányosnak tartom, de nem teszem fel, hogy egy alkotmányos testület minden ok nélkül korlátozná a maga tanácskozásának szabadságát. Tenné ezt pedig akkor, ha oly ügyekre nézve melyek tanulmányozva, átgondolva, tárgyalva voltak, ugyanazt kívánná, ami egy egész új kérdésre nézve szükséges így tehát úgy gondolom, hogy a szabálynak nem betűjét, hanem annak czélját és szellemét kell tekinteni. Méltóztassanak megengedni, nem azt mondtam én, hogy mert a képviselőház így járt el a dologban, ezt mint reánk nézve szabályt utánozni MAGYAR POLGÁR (11. sz.) a nostor utczában, a páris-utcza sarkán, Székelnének pedig 367 gyűrűje volt, stb. Az egyetlen rész szenvedélye Székelynek a kártya volt. Nagyon szeretett kártyázni. Egy éjjel el is vesztette rajta a házát. Másnap azonban a nyerő fél, egy mágnás, visszaajándékozta neki a házat. De e szenvedélyétől eltekintve, munkás férfin és gyöngéd családapa volt. Neje odaadóan szerette, miről tanúskodik egy levéltöredék 1818-ból, melyben férjét névnapján üdvözli. „Tavasz kezdet“ — irja Székelyné — „a mely engem mintegy édesen késztet, hogy gyermekem atyjának számos Józsefnapot, férjemnek megelégedést az úr Istentől kérjek! Élj lelkem sokáig, ezt óhajtja feleséged Ungár Anna.“ De a nő törhetetlen szeretetét bizonyítja az is, hogy férje halála után 1831-ben, a színpadról lemond,nem akarván mély bánatát a színpadra vinni, holott női szépsége teljében volt még s csak néha lép föl, a közkívánatnak engedve. Említettem már, hogy Székely inkább mint művezetője úttörő elődeinknek, érdemli meg hálás megemlékezésünket. De mint színész is kiváló helyet foglalt azért el. „Péter czár“-ban, és „Árva és gyilkosában mint Bálintot kedvelte a közönség. Egyik érdeme Székelynek az is, hogy Dérinét Ő ismertette meg a kolozsvári közönséggel, érte menvén és elhozván őt Egerből, hol az ekkor Éder társulatának tagja volt. Halála 1831. augusztus havában következett be Nagyváradon A Székely pár éppen útban volt Pestről Kolozsvárra. Útjukat a nagy célora azonban igen megnehezítette. Több helyen kellett vesztegelniük. Az utolsó előtti volt Kis Piros, honnan még levelet irt egyik barátjának, Jónás Dánielnek, Kolozsvár városa fiskálisának. E levélből mára csodálatos halálsejtelem szól. Sorait a jóbarát már csak Székely halála után kapta meg, tűvel sűrűen átlyukgatva, nehogy a veszedelmes kóranyag ide is behozassák a városra. A levél így hangzik: „Kedves lelkem tekintetes úr, barátom uram! Én már desperáltam az életem felől, s meglehet, hogy barátom uram sohasem lát bennünket; azért, meglehet, utoljára irom ezen levelemet. Engem ez a forró hideg lelt, hála istennek minden doctor nélkül kigyógyultam belőle ; de ki áll jól, hogy a cobrában mindnyájan el nem veszünk ? Ötödik hate, hogy Pestről kiindultam, a nagy költség mindenemből kipusztított, smukjainkat is megettük. Már most a második contumatiát tartjuk Pircsen egy állásba, melynek 25 frt egy hónapi bére. Ilyen hidegséget, melylyel Magyarország az utasok ellen viseltetik, sohasem láttam ; nemhogy segítenének, de még azt a strázsát is, mely bennünket őriz, magunknak kell fizetni. Innen isten tudja mikor szabadulunk, s ha meg is szabadulunk, Erdély szélin contumatiát kell még kiállani, melyet bajosan hiszek, hogy megérjünk. Azért barátom uramnak is előre való gondoskodásból ezen levelembe irom, hogy ha talán az isten kiszólitna, senki más örökösöm, mint a feleségem; én vele kerestem mindenemet, tehát semmi atyámfiának egy filléremhez sincs jussa. Minden engemet illető rész a feleségemé. De másfelől ha megélünk s isten segedelme által haza vergődhetünk, lenni kell, hogy miből éljünk. Nekünk semmink sincs, amit pénzzé tehetnénk, anynyira eltemette ez a kolera. Azért édes barátom a házamra vagy 3000 forintot hogy keressen, nagyon kérem. Hiszem, vagy fundatiókba, vagy Rhédai Ádámtól talán lehetne kapni. Nem hagyom hiába fáradtságát, vagy ha Baloghné az egyik fele lakásáért ha adna 3000 forintot, de ez bizonytalan, mivel tudom nagy fukar. E mellett ha ez el nem sül, itt van Szent Mihály napja, valami jó lakónak azt a felét — ha Méhesné meg nem tartja — ne sajnálja kiadni ; de úgy, hogy félesztendei árendáját előre letegyék. Sokra kérem édes barátom, megengedjen, de hiába, nincs senkibe egész Kolozsváron annyi bizodalmam, mint barátom uramban, írjon nekünk valamit az Isten is megáldja Trézsiékről is,*) csak Váradra kell titulálni, s ha ott nem lennénk, Kis-Pircsre per Nagy- Várad. Kérem még egyszer barátságosan a fenti utaknak teljesítésére. Meglehet, hogy egy haldoklónak utolsó kérése szól barátom uramhoz! Hátha valami árváknak is lenne annyi pénzük interesre kiadó, a házra adhatnának. Midőn kedves hitvesét tisztelném, barátom uramnak maradtam igaz barátja Székely József. *) Fórisné, Sziklyné nővére. K.-Pircs die 18. aug. 1831. A contumatialis helyen. U. i. az ur isten áldja meg mindnyájukat, mentse az ilyen ínségtől a milyenben vagyunk. Ajánlom Trézsiéket, nem irhatok a sirás miatt. Csak arra instálom, ne felejtsenek el, írjon valamit sietve nekünk, addig talán még élünk, noha minden óra halállal fenyeget. A váradi postáról elhozhatják ide Pircsre a levelet. Éljenek boldogul, ne hagyja Trézsit. Ezek voltak Székely utolsó sorai. Pircsről még bejutott Váradra, de Erdélybe többé nem jöhetett. Amint Váradra értek, meghalt egyetlen kedves leánya, Amália. Neje betegen feküdt. A halottat csak ő kisérte ki. Pár nap múlva áldozata lett ő is a cholerának. Ha derék agg művésznőnk, Néb Mária, nincs mellette, úgy nincs, aki szemeit befogja. Székelyné a szomszéd szobában tehetetlenül, betegen feküdt. Néb Mária, megvetve a halálfélelmet, az ő bátor lelkével ápolta utolsó nercéig s mondta el Székely kívánságára az utolsó miatyánkot. Azután intett a beteg Néb Máriának, hogy hagyja magára. Nem akarta valószínűleg, hogy tanúja legyen az ő haláltusájának, így tett Bartha is, végóráján kiküldvén a szobából az őt ápoló gyermeket: „Nagy dolog történik itten, Menj, jelentsd, hogy. .. csöndes minden . . . Szacsvay Imre 1884. jan. 13