Magyar Polgár, 1884. január-március (18. évfolyam, 1-75. szám)

1884-01-13 / 11. szám

k nem léteznek, s ha egyszer-másszor román lapban heves czikk jelenik meg a magyar gaz­dálkodás ellen, ez csak természetes. Senki sem tilthatja meg a románoknak, hogy ne rokon­szenvezzenek a Kárpátokon túl élő testvéreik­kel s e rokonszenv annál mélyebbre ható, mert az erdélyi románok legszentebb jogaikban sér­tettek. A magyarok nem is titkolják, hogy el akarják nyomni a románokat; az ő birodal­mukban csak magyarok létezhetnek. Hogy mi­ként járnak el, azt bizonyították a legutóbbi megyei választások által. Nálunk Romániában — úgymond a román lap — bizonyára nin­csenek szabad választások, de a mi közigaz­gatásunk be­folyásolása gyerekjáték azon ter­rorizmushoz mé­rten, a­melyet Magyarország­ban a legutóbbi választások alkalmával gya­koroltak. Országgyűlés. A főrendiház ülése jan. 10-én (Tegnapi tudósításunk kiegészítéséül.) A szavazás eredményének és Zichy Nán­dor grófnak felszólalása után szót emel Andrássy Gyula gróf: Miután még a ha­tározat kimondva nem volt .. . Elnök : Ki van mondva a határozat, hogy nem utasittatik a hármas bizottsághoz és most következik az, hogy méltóztassanak a napot meghatározni, melyen fölvétetni kí­vánják. Andrássy Gyula: Ki van mondva, igen, hogy nem utasíttatik a bizottsághoz, ámbár még az sem volt constatálva, hogy mily több­séggel. Ez ugyan formalitás, de a méltóságos főrendeknek a formalitásra sokat kell tartani. Azt lehetne tehát mondani, hogy azon sza­vazás, melynél a formalitás szigorúan meg nem tartatott, nem érvényes, hanem én már ezt a formalitáshoz való túlságos ragaszko­dásnak tartanám. Akár­mennyi volt tehát a többség, elnöki kijelentéssel constatálva van az, hogy a többség nem akarja a javaslatot bizottsághoz utasítani és én a magam részé­ről ebbe belenyugszom. E szerint marad a második kérdés, hogy mikor fog tárgyal­tatni? Én az előbb nem szólaltam föl, mikor a házszabályokról volt szó, mert én nem fek­tetek nagy súlyt a házszabályokra (ohó!) Igen­is akkor fektetek rá súlyt, mikor absolute szükséges és fektetek reá annál nagyobb súlyt, mikor a főrendiház tekintélye, a kölcsönös megn­yugv­ás és az az érdek kívánja, hogy fél­reértések, recriminatiók lehet«« -­ve Apponyi György 8 excellentiája az előbb azt mondotta: vegyük fel­­ igl­ön, és ezt nem­ az­t, hanem Zichy Nándor gr. indítványára vonatkozólag említem. Ő excellentiája ezt meg­mondta, de ugyancsak a házszabályokról, hogy ezeknek c­élzata az, hogy egy törvényjavas­latot elhamarkodni nem kell, de mivel az az alsóházban rögtön tárgyaltatott és visszakül­detett, tehát tegyük most mi is azt. Ebben nincs logika, felfogásom szerint. Ha az alsó­ház rögtönözve tette, akkor gr. Apponyi sze­rint hibát követett el, és ebből nem követke­zik, hogy mi is ugyanazt tegyük, annál ke­vésbé, mert a főrendiház és alsóház között lényeges különbség van; a főrendiháznak a conservativismus, a fontolva haladás a jellege, míg az alsóház ezen jelleggel nem bír. Az alsóház azon törvényjavaslatot, melyről itt szó van, tárgyalta tüzetesen, heteken keresztül, s miután részletesen megfontolta, küldte át hoz­zánk; itt azonban nem tárgyaltatott annak egy szakasza sem, hanem általánosságban két napi tárgyalás után elvettetett, és így külde­tett vissza, anélkül, hogy igen sok tagja a fő­rendiháznak, akiket ma szerencsém van itt tisztelni, még csak hallottak volna is róla. A házszabályok szelleme szerint ennek oda kellett volna menni, a­hová nem ment, t. i. a bizottsághoz, de ha nem ment, akkor egy más szempont, — és ez igen fontos — a­mit az angol két szóval fejez ki, hogy fair play, figyelmet érdemel. Ne higyye senki, hogy rossz éretet akarok csinálni, ha olyan szabá­lyokra hivatkozom, a­melyek nem e háznak szabályai, hanem mi mindnyájan, én is, mint mások, nemcsak a házszabályokat olvassuk,­­ hanem másokat is. A többek között hivatkoz­­­zom a versenyszabályokra, melyet itt hiások is ismernek. Ott ki van mondva, hogy min­denki sarkantyúzhatja a lovát, ostorozhatja és igyekezhetik, hogy a másikat megverje, ez mind fair play, de egy dolog ki van zárva, a keresztezés: senki elől nem szabad elzárni a versenytért. Ez szabály, melyet meg kell tarz­í­tani és a­ki annak megsértésével győz, az el­­j üttetik a díjtól. Már most az volt a hír és a lapokban is olvastam, hogy igen sokan azt gondolták, hogy e kérdés 13-án vagy 14 én fog tárgyal­tatni, és azért még nem jött ide. Méltóztas­­sék megbízni abban, a­mit mondok, nem más, mint a miniszterelnök úr mondta nekem, a­kit tényleg kérdeztem — falura menvén — hogy mikor kell itt lennem, hogy a szava­zásról el ne késsem, úgy­hogy, én — ne tes­sék rossz néven venni, hogy felemlítem — tegnap egy casinoi választmány kedvéért jöt­tem és nem ezen ülés kedvéért, mert meg voltam győződve arról, hogy a javaslat a bi­zottsághoz utasíttatik, a­hol pár napig fog tárgyaltatni és igy nem késem el. Továbbá méltóztatott ma hallani egy egész listát, a­­­mely itt felolvastatott, mint a főrendiház veri­­ficált tagjainak névsora, a­kiknek, ha holnap­ra tűzetik ki a tárgyalás, nem lesz móduk­ban szavazatukat gyakorolni. Én szeretek a dolognak szemébe nézni határozottan és igen megfoghatom azoknak helyzetét, a kik azt i­f'''ílvt . ‘ ' I , , __ t gondolom, hogy ok sem l V. .aullátjak az ő felelősségüket nagyobbra ven­­­ ni, mint a mekkora különben is. Tehát Őne­­­­kik sincs érdekükben, az ellenfélnek sincs ér­­­­dekében azt erőszakolni, azért, mert akkor nem csupán az egyszerű felelősség terheli, ha­nem felhozathatnék az is, hogy igenis a fő­rendiház többsége visszavetette a törvényja­vaslatot, de a­nélkül, hogy mindazok, akik verificálva voltak hozzászólottak volna és hogy hamarosan, sietve bánt el vele, látva, hogy ma éppen többségben van és keresztülviheti a dolgot. Én ezt azon lovagiassággal és mél­tányossági érzettel, melyet a ház minden tag­járól felteszek, összeegyeztetni nem tudom. Méltóztassék emlékezni, hogy a francziák a cressyi csatában azt mondták volt az angolok­nak: „Messieurs tirez le premier«.“ Meglehet, hogy ez talán messzire megy, ennyit nem követelünk, de hagyjanak annyi időt, hogy a­kik távol vannak, megjelenhes­senek. De nem is tartom az ily eljárást logi­kusnak. Mert­ jöjön ide bárki, ha hallja, hogy itt az egyik rész holnapra akarja a tárgyalást kitűzni, az első impressiója az lesz: bizonyo­san azt várják, hogy mentől hamarább ke­­resztülmenjen ez a törvény, hogy ezt igen szükségesnek tartják, hogy alig bírják az időt bevárni; pedig ellenkezőleg: azok léreh­ozzák ezt, a­kik egyáltalában nem akarják sem ma, sem holnap elfogadni. Ebben logika nincs, és erre mindenki azt mondaná, hogy ez csak egy kedvező perez felhasználása, és nem egye­­zik meg, felfogásom szerint, azon lovagiasság­gal sem, melyet én felteszek és szeretnék látni e ház minden tagjánál, bárhogy dűljön is el a kérdés. Ha már más szabályokat idézek, a ver­senyszabályzatnak, melyet előbb említettem, van még egy ide alkalmazható szakasza, mely­ben ki van mondva, hogy ezen napnak ilyen és ilyen órájáig tartoznak jelentkezni azok, a­kik bizonyos díjra versenyezni akarnak. Ezt ide alkalmazva, méltóságos főrendek, azon naptól kezdve, mikor a törvényjavaslat ide átjött, azon napig, a­mikor tárgyaltatni fog, annyi időt kell hagyni, hogy azok, a­kik ma nincsenek itt, bejöhessenek és jogaikat gya­korolhassák. Ez világos és mert azt gondolom, hogy nem volna helyes, méltányos más eljárást kö­vetni, csak azért, mert ma többségben van­nak — és különben is valószinű, hogy a jövő ülésben ismét többségben lesznek — én Zichy gróf indítványa ellenében azt indítványozom, hogy a tárgyalás hétfőre halasztassék. (He­lyeslés.) Méltóztassanak még csak egyet tekin­tetbe venni. Mindenütt másutt gondoskodva van, hogy mi történik, ha az alsó és felső ház nem tud egymással megegyezni. A dele­­gáció két testületénél van a két hetes bizott­ság. Angliában a két ház közt ott van az u. n. csillagkamara, hol a két ház tagjai össze­ülnek és elvégzik a dolgot. Vannak országok, a­hol van más mód, ilyen a Pak­s-Schulh. Ez­­ létezik egyebek közt Ausztriában. Nálunk­­ nincs ilyen mód. Én előre kimondom itt,­­ hogyha a főrendiház reformjáról lesz szó, én ellene leszek, hogy a kormánynak, legyen az­­ bármely kormány, nagy hatalom adassék e­­ tekintetben, mert én oly főrendiházat, kívánok,­­ a­­mely függenen legyen minden irányban. De éppen nem akarom bábbá tétetni !­­ Nem tudom, hogy a kormány fogja-e kívánni , vagy sem, kizárva nincsen, de helyesnek én­­ nem találom. Én nem vagyok sem miniszter, sem nem akarok az lenni, de igenis tagja vagyok e ház­nak és mint olyan, egy bizonyos lejalitást kívánok, hogy akkor, midőn a dolog így áll, legyen módjában a kormánynak, és — egye­nesen nyíltan kimondom, nem tudom több­ségben vannak-e vagy nem — és legyen mód­jában szavazni azoknak is, kik nincsenek ér­tesülve. Azért ismétlem, indítványozom, mél­tóztassék belenyugodni, hogy nem bánom szom­baton vagy hétfőn, de nem, hogy holnap tár­gyaltassék a javaslat. (Helyeslés balfelől. Za­jos felkiáltások a jobb oldalon: Holnap!) Tisza Kálmán miniszterelnök : Nagymél­­tóságú elnök úr! Méltóságos főrendek! (Hall­juk ! balfelől.) Én a magam részéről természe­tesen csakis azon szempontból kérek szót, mert óhajtanám, hogy ezen tárgynak érdemle­ges tárgyalása után felvetett előzetes kérdé­sek feletti — talán némileg hevesebb viták által ne veszély­ezt­essék, ne koc­káztassák. Őszintén megvallom, a főrendiház szabályait tekintve, — mert bocsánatot kérek, minden házban csak a saját szabályaira és saját pre­cedenseire lehet hivatkozni, nem pedig más háznak a szabályaira és más háznak a pre­cedenseire, — nem zárkózhatom el az elől, hogy a szabályszerű három napot kirekeszteni kétségtelenül csak sürgősségi indítványnyal lehet. (ügy van­­ balfelöl.) E­. iránt kétség nem lehet. És méltóztassanak megengedni, a ház­szabályokon elkövetett minden nem, akarom mondani, erőszak, de az­októl való eltérés minden tanácskozó testületen megboszulja ma­gát. (ügy van! balfelől.) Azt hiszem tehát, hogyha a méltóságos főrendek a három na­pot ki akarnák rekeszteni, és ellenkező né­zetek merülnek fel, erre sürgősségi indítvány volna szükséges. (ügy van! balfelől.) De ismétlem, felszólalásom c­élja, a­meny­nyire lehet, élesebb összeütközések elkerülé­sére hatni és ámbár én a magam részéről ezen törvényjavaslatot oly fontosnak tartom, hogy teljesen indokoltnak tekintem azok kívánsá­gát, kik hétfőre akarják a kitűzést, de ha azon előttem kitűzött czélnak szolgálhatnék, hogy ezen kérdés ne képezzen ismét összeütközést, akkor arra kérném a méltóságos főrendiház tagjait, hogy a két megejtett indítvány, a pén­tek és a hétfő mellőzésével közakarattal mél­tóztassanak az elnök úr által proponált szom­bati napot elfogadni. (Helyeslés balfelől. Fel­kiáltások a jobboldalon.) Apponyi György gróf: Csak azért szóla­lok fel, mert kettő ellen kell tiltakoznom. Az ellen, hogy a lovagiassági kérdés, a mit gr. Andrássy igen tisztelt barátom mondott és a minek indokolását nem értem, mert az, hogy az újságokban az van mondva, hogy 15-én fog a kérdés tárgyaltatni, reánk nézve irányadó nem lehet, ha csak az újságok hivatalosan nem tettek azon jelentést s inspirálva nem lettek; mert máskülönben azon nehézséget, melyet Andrássy Gyula gr. említett, hogy mert az újságok 15-re tűzték ki a tárgyalást, ezt most lovagiatlan volna holnapra kérni, el nem ismerhetem. De épúgy ellenvéleményemet nyil­vánítom a miniszterelnök úr abbeli nyilatko­zatára vonatkozólag, hogy itt elt­érés történik a szabályoktól. Bocsánatot kérek, ezen szabályok erre vonatkozó foglalatát igen bölcsnek és méltá­nyosnak tartom, de nem teszem fel, hogy egy alkotmányos testület minden ok nélkül korlá­tozná a maga tanácskozásának szabadságát. Tenné ezt pedig akkor, ha oly ügyekre nézve melyek tanulmányozva, átgondolva, tárgyalva voltak, ugyanazt kívánná, a­mi egy egész új kérdésre nézve szükséges így tehát úgy gon­dolom, hogy a szabálynak nem betűjét, hanem annak czélját és szellemét kell tekinteni. Mél­tóztassanak megengedni, nem azt mondtam én, hogy mert a képviselőház így járt el a dolog­ban, ezt mint reánk nézve szabályt utánozni MAGYAR POLGÁR (11. sz.) a nostor utczában, a páris-utcza sarkán, Szé­kelnének pedig 367 gyűrűje volt, stb. Az egyetlen rész szenvedélye Székelynek a kár­tya volt. Nagyon szeretett kártyázni. Egy éj­jel el is vesztette rajta a házát. Másnap azon­ban a nyerő fél, egy mágnás, visszaajándékoz­ta neki a házat. De e szenvedélyétől eltekint­ve, munkás férfin és gyöngéd családapa volt. Neje odaadóan szerette, miről tanúskodik egy levéltöredék 1818-ból, melyben férjét névnap­ján üdvözli. „Tavasz kezdet“ — irja Székely­­né — „a mely engem mintegy édesen kész­tet, hogy gyermekem atyjának számos József­­napot, férjemnek megelégedést az úr Istentől kérjek! Élj lelkem sokáig, ezt óhajtja felesé­ged Ungár Anna.“ De a nő törhetetlen sze­­retetét bizonyítja az is, hogy férje halála után 1831-ben, a színpadról lemond,­­nem akarván mély bánatát a színpadra vinni,­ holott női szépsége teljében volt még s csak néha lép föl, a közkívánatnak engedve. Említettem már, hogy Székely inkább mint művezetője úttörő elődeinknek, érdemli meg hálás megemlékezésünket. De mint szí­nész is kiváló helyet foglalt azért el. „Péter czár“-ban, és „Árva és gyilkosában mint Bálin­tot kedvelte a közönség. Egyik érdeme Székely­nek az is, hogy Dérinét Ő ismertette meg a kolozsvári közönséggel, érte menvén és elhoz­ván őt Egerből, hol az ekkor Éder társulatának tagja volt. Halála 1831. augusztus havában követ­kezett be Nagy­váradon A Székely pár ép­pen útban volt Pestről Kolozsvárra. Útjukat a nagy célora azonban igen megnehezítette. Több helyen kellett vesztegelniük. Az utolsó előtti volt Kis Piros, honnan még levelet irt egyik barátjának, Jónás Dánielnek, Kolozsvár városa fiskálisának. E levélből mára csodálatos halál­sejtelem szól. Sorait a jóbarát már csak Szé­kely halála után kapta meg, tűvel sűrűen át­­lyukgatva, nehogy a veszedelmes kóranyag ide is behozassák a városra. A levél így hangzik: „Kedves lelkem tekintetes úr, barátom uram! Én már desperáltam az életem felől, s meg­lehet, hogy barátom uram sohasem lát ben­nünket; azért, meglehet, utoljára irom ezen levelemet. Engem ez a forró hideg lelt, hála is­tennek minden doctor nélkül kigyógyultam be­lőle ; de ki áll jól, hogy a cob­rában mind­nyájan el nem veszünk ? Ötödik hate, hogy Pestről kiindultam, a nagy költség mindenem­ből kipusztított, smukjainkat is megettük. Már most a második contumatiát tart­juk Pircsen egy állásba, melynek 25 frt egy hónapi bére. Ilyen hidegséget, melylyel Ma­gyarország az utasok ellen viseltetik, sohasem láttam ; nemhogy segítenének, de még azt a strázsát is, mely bennünket őriz, magunknak kell fizetni. Innen isten tudja mikor szabadu­lunk, s ha meg is szabadulunk, Erdély szélin contumatiát kell még kiállani, melyet ba­josan hiszek, hogy megérjünk. Azért barátom uramnak is előre való gondos­kodásból ezen levelembe irom, hogy ha talán az isten kiszólitna, senki más örökösöm, mint a feleségem; én vele ke­restem mindenemet, tehát semmi atyámfiának egy filléremhez sincs jussa. Minden engemet illető rész a feleségemé. De másfelől ha meg­élünk s isten segedelme által haza vergődhe­tünk, lenni kell, hogy miből éljünk. Nekünk semmink sincs, a­mit pénzzé tehetnénk, any­­nyira eltemette ez a kolera. Azért édes bará­tom a házamra vagy 3000 forintot hogy ke­ressen, nagyon kérem. Hiszem, vagy fundatiókba, vagy Rhédai Ádámtól talán lehetne kapni. Nem hagyom hiába fáradtságát, vagy ha Baloghné az egyik fele lakásáért ha adna 3000 forintot, de ez bizonytalan, mivel tudom nagy fukar. E mel­lett ha ez el nem sül, itt van Szent­ Mihály napja, valami jó lakónak azt a felét — ha Méhesné meg nem tartja — ne sajnálja kiad­ni ; de úgy, hogy félesztendei árendáját előre letegyék. Sokra kérem édes barátom, megen­gedjen, de hiába, nincs senkibe egész Kolozs­váron annyi bizodalmam, mint barátom uramban, írjon nekünk valamit az Isten is megáldja Trézsiékről is,*) csak Váradra kell titulálni, s ha ott nem lennénk, Kis-Pircsre per Nagy- Várad. Kérem még egyszer barátságosan a fent­­i utaknak teljesítésére. Meglehet, hogy egy haldoklónak utolsó kérése szól ba­rátom uramhoz! Hátha valami árváknak is lenne annyi pénzük interesre kiadó, a házra adhatnának. Midőn kedves hitvesét tisztelném, barátom uramnak maradtam igaz barátja Székely József. *) Fórisné, Szik­lyné nővére. K.-Pircs die 18. aug. 1831. A contumatialis helyen. U. i. az ur is­ten áldja meg mindnyájukat, mentse az ilyen ínségtől a milyenben vagyunk. Ajánlom Tré­­zsiéket, nem irhatok a sirás miatt. Csak arra instálom, ne felejtsenek el, írjon valamit siet­ve nekünk, addig talán még élünk, noha min­den óra halállal fenyeget. A váradi postáról elhozhatják ide Pircsre a levelet. Éljenek bol­dogul, ne hagyja Trézsit. Ezek voltak Székely utolsó sorai. Pircs­­ről még bejutott Váradra, de Erdélybe többé nem jöhetett. A­mint Váradra értek, meghalt egyetlen kedves leánya, Amália. Neje betegen feküdt. A halottat csak ő kisérte ki. Pár nap múlva áldozata lett ő is a cholerának. Ha derék agg művésznőnk, Néb Mária, nincs mel­lette, úgy nincs, a­ki szemeit befogja. Székely­­né a szomszéd szobában tehetetlenül, betegen feküdt. Néb Mária, megvetve a halálfélelmet, az ő bátor lelkével ápolta utolsó nercéig s mondta el Székely kívánságára az utolsó mi­­atyánkot. Azután intett a beteg Néb Máriának, hogy hagyja magára. Nem akarta valószínűleg, hogy tanúja legyen az ő haláltusájának, így tett Bartha is, végóráján kiküldvén a szobából az őt ápoló gyermeket: „Nagy dolog történik itten, Menj, jelentsd, hogy. .. csöndes minden . . . Szacsvay Imre 1884. jan. 13

Next