Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)

1884-09-11 / 209. szám

1884 szept. 11. 1 oszt­ás örvendetes tanúságot tett arról is, hogy több vidéken a politikai ámítás azon fo­kot érte már el, a­mely nincs többé a nép ínyére. Kezdi már elemezni a belbecsökre visz­­szavezetni a hangzatos szólásformákat,­­ üres csillogásuk nem vakítja többé. Általában téves azon sokak által osztott felfogás, hogy a po­litikában a ravaszság az elvek rovására, mo­mentán áramlatokhoz való simulás, a furfang az, a­mi czélra vezet. Időleges sikert lehet vele itt-ott aratni, de a vezérszerepet elnyer­ni az államban, irányt adni és maradandó al­kotásokat felmutatni csak határozott színval­lás, csak a meggyőződésből fakadó őszinteség útján lehet. (Élénk helyeslés.) De hát ne foglalkozzunk tovább a kö­zelmúlttal, töröljük le a fekete tábláról a pártközi gravameneinket, a recriminátiók so­ha sem vitték még előre a közüigyeket. Ez a nézetem a horvvát­országi elszomorító eseményekre nézve is. (Halljuk! Halljuk!) Ta­gadhatatlan, hogy a horvátok azon önrendel­kezést, melyet a törvényhozás nekik belügyek­­ben megadott, s azon korlátlan szabadságot, melyet a közös magyar kormánynak a beavat­kozástól való minden tartózkodása folytán él­veztek, nem­eszélyesen és nem helyesen hasz­nálták fel. (ügy van!) Oly áramlatokat en­gedtek felszínre kerülni, melyek első helyen legközelebbről az ő érdekeiket veszélyeztetnék, ha általában állami szempontból a törvény értelmében tűrhetők volnának is. (ügy van!) Azonban a korona és a törvényes ma­gyar kormány erélyes intézkedéseiben a hor­­vátoknak értelmiségi és anyagi tekintetben egyedül számba vehető része feltalálta ma azon erkölcsi támaszt, melynek felhasználá­sával sorakozván, remélem, sikeresen szembe fognak szállni az őrült izgatásokkal, megmen­­­tik az országot a catastrophától s lehetővé fogják tenni illetékes helyen a netalán függő­­ kérdéseknek hását. Két kérdés foglalkoztatja ma a közön­séget, kiválóan, mely a többek között szintén megoldásra vár a megnyitandó országgyűlé­sen. Fontos mindkettő, a­mennyiben épen magára a törvényhozó testületre vonatkozik. (Halljuk! Halljuk!) A főrendiház reformját illetőleg (Halljuk !) elkezdve azon — eddig ugyan ke­vesek által osztott nézeten, hogy általában nem kell két kamara, a különféleképen ös­-­­­szeállított senatusokon keresztül, egész az an­gol peer-kamara szervezetéig, majd minden­­ emeletnek vannak szóvivői, s nem kétlem, akadnának is mindjárt mindegyikre codificato­­rok. Nézetem szerint azonban nekünk sem­miféle átplántálandó új szervezetre nincs szük­ségünk. Tartsuk mi fel századok óta fennálló magyar felső házunkat azon elvek alapján, melyek alakulásakor irányadók voltak, csak a­mennyiben, alkotó részeiben, épen azon alap­elveknek nem felelne ma már meg, vagy a­mennyiben a vele egykorú institutiókon tör­tént módosítások folytán nem illenek már azok közé, tegyük meg rajta az elkerülhetet­­len módosításokat. Hogy így továbbra is legyen a magyar állameszmének hű kifejezése. (Élénk helyeslés.) Az öröklött családi czimmel vagy ma­gas hivatalos állás adta ranggal párosult füg­getlen nagy ingatlan vagyon, — mely annak idején nem csekély hadi terheket is viselt, — képezte az alapot, melyen a főrendiház szervezete nyugodott. Azon körülmény azon­ban, hogy nálunk a családi czim — a néze­­tem szerint egyedül helyes angol gyakorlat­tól eltérőleg — minden családtagra kiterjed­t a vagyon, kevés kivétellel, a család alapí­tásától fogva folyton minden férfi tagja közt egyenlőe­n osztatott meg: a czimet viselőknek s annak alapján a felsőházi tagságra jogosul­taknak túlságos felszaporodását, a vagyonnak pedig elaprózását vonta maga után. (Úgy van !) Úgy, hogy ma — ha nem csalódom — kilenczszázon felül van a főrendiház jogosult tagjainak száma, kiknek alig egy harmada az, mely vagyont képvisel; meg van tehát tény­leg hamisítva az alap, melyen a ház annak idejében szervezve lett és ez nem kis mérv­ben csökkenti a ház határozatainak súlyát. (Úgy van!) Ezen kell és lehet segíteni,­­ ha ki­mondja a törvény, (Halljuk!) hogy születési czimen ma fennálló jogosultság csak az eset­ben gyakorolható, ha az illető független in­gatlan vagyona után, az arra eső adó alap­ján, egy minimumkép meghatározott összegig legalább íz járul az állam terhei viseléséhez. (Helyeslés.) A ház másik alkotó része, a főispánok, hajdan jórészt csak dignitáriusok s lehet mon­dani, élethossziglan kinevezettek voltak. Ma egészen más munkakörre vannak hivatva a parlamentáris kormány közegei, melyek eset­leg változhatnak, szavazatuk függetlensége — habár a jelen kormány alatt az ellenkezőre van több példa — legalább is kétségbe von­ható. Állásuk a felsőházban tagadhatatlanul ferde, — kimondandó tehát, hogy a főispáni hivatal viselése nem jogosít a felsőházi tag­ságra. (Helyeslés.) Továbbá törvénybe lévén igtatva az elismert vallásfelekezetek egyenjo­gúsága, ennek logikai következése, hogy ha az egyiknek egyházi főméltóságai és hivatal­nokai hivataluknál fogva tagjai a háznak, a többi bevett vallásfelekezet egyházi főhivatal­nokai is bízjanak abban bizonyos megfelelő arányban üléssel és szavazattal. (Helyeslés.) Végül tekintve a magasabb műveltség­nek fokát, mely ma már az államban mind­inkább terjed, módot kell nyújtani arra, hogy magukat a politikai, közigazgatási, bírói, ál­lamtudományi vagy nem­zetgazdászati szakok­ban kitüntetett egyes férfiak, kiknek körül­ményei vagy foglalkozásuk nem engedik, hogy a képviselőház tagjai legyenek, bizonyos arány­ban, minden különös czím vagy rang adomá­nyozása nélkül meghivathassanak a korona által — a minisztérium előterjesztésére élet­hossziglan kinevezve a felsőházba, hogy így tehetségeik és tapasztalataik a törvényhozás terén értékesíthetők legyenek. (Helyeslés.) Ezen főbb vonalaiban itt vázolt módosításokkal be­le fog illeni jelenlegi alkotmányszervezetünk­­közmegnyugvásra való megölé­s­be és teljesen meg fog felelhetni a felsőház hivatásának. A képviselőházra vonatkozólag — fi­gyelmen kívül hagyva most a census változ­tatását vagy teljes eltörülését tárgyazó egyes felszólalásokat, — melyekkel szemben a mi speciális viszonyaink közt tanácsos lesz, igen óvatosnak lenni —főleg az országgyűlé­sek tartamának meghosszabbítása az, mi ma kérdésbe jöhet. (Halljuk! Halljuk!) Ezt illetőleg már régebben megindult a mozgalom. A kormány eddig kívül maradt rajta. A legutóbbi választások izgalmai azon­ban annyira előtérbe hozták e kérdést, hogy nem hiszem, miszerint annak napirendre ho­zatala elodázható lenne. Én részemről hatá­rozottan a meghosszabbítás mellett vagyok és legszívesebben a hat évi cyclusra szava­zok, mint a­mely már igazolta magát a tör­vényhatósági választásoknál, üdvös volta ál­talánosan elismertetvén (Helyeslés.) Nem hivatkozom én ezen nézetem iga­zolására sem Angliára, sem Francziaországra, vagy bármely más külállamra, saját viszo­nyaink észlelése irányadó e tekintetben is reám nézve. Nekünk dolgozni, szorgalmatosan, rendszeresen dolgozni kell még sokáig, úgy a köz-, mint a magánéletben, ha, mint nemzet boldogulni akarunk, (Helyeslés.) erre pedig zavartalan viszonyokra és nyugodt kedélyál­lapotra van szükség, melyet nem izgatnak fel minden harmadik évben (Helyeslés.) Egy or­szágban, hol oly hullámokat ver fel a válasz­tás, hol egy évvel a választások előtt, már mindenkinek ott az esze és csak fél gonddal és fél erővel végzi hivatásszerű munkáját, oly nemzetgazdászati időpocséklás ez a gyakori választás, melyet sokáig folytatni nem vagyunk elég gazdagok. (Úgy van!) Nem a választási czélokra elfecsérelt pénzt tartom én a legnagyobb kárnak, de az elvesztett munkát. Nem is említve, hogy ha a választások nagyobb időközükben jönnek egymás után, mégis kevésbbé lehetene kizáró keresetmód a korteskedés, a­minek erkölcsi hatása szintén nem megvetendő (Úgy van!) Ha ehez egy két szigorú példaadás járulna az irányban, hogy a nem irigyelendő hírre szert tett üzérkedő választókerületektől egy vagy két országgyűlés tartamára megvonatnék a képviselő-küldés joga (Helyeslés), miből aztán a többi választó­kerületek is okulnának, meg vagyok győződve, hogy a ritkábban bekövet­kező választások költségei sem rúgnának esetről-esetre többre a mostaniaknál (Úgy van!) Még egy igen kényes kérdést akarok felemlíteni, melylyel önfentartási kötelessége foglalkozni az államnak, illetve a törvényho­zásnak (Halljuk ! Halljuk!). Ez a sajtóü­gye! (Halljuk) Eléggé átalános volt-e már nálunk a műveltség azon foka, mely megkivántatik arra, hogy a sajtóügyben a bíráskodás juryre bízassák, mikor a törvény ez iránt meghoza­tott, nem akarom mérlegelni, tény az, hogy a törvény fennáll. Én azt tartom, alig lehe­tünk túlóvatosak a mi speciális viszonyaink között egy-egy újításnak a külföldről való be­hozatalában,­­ de másfelől a már meglevő szabadelvű intézkedésektől hátrafelé lépni nem szeretek. De az is tény, hogy mind sűrűbben je­lentkeznek a sajtóban a faj és felekezeti gyűlölség felizgatására, az egyéni becsületnek meghurczolására irányzott visszaélések (Úgy van! Úgy van!) és tény, hogy ezekkel szem­­­ben a mi esküdtszékeink eljárása gyarló. Se­gíteni kell­­ a mételynek — melylyel helyes itélőtehetséggel megáldott népünk észjárása pár lelketlen izgató által meghonosíttatni szándékoltatik — forrását eldugni, ha azt nem akarjuk, hogy késő szemrehányás gyö­törjön. (Helyeslés.) Itt nincs más mód, ha magát a törvényt módosítani nem akarjuk, a­mit pedig én részemről tenni nem szeretnék, mint hogy annak a fentebb jelzett esetekre vonatkozó intézkedéseit meghatározott időre, — a­mely alatt a baj remélhetőleg orvosol­va lesz — felfüggesztve a törvényhozás s a rendes bíróságnak s a közigazg­­hatóságnak ügykörébe utalja. (Helyeslés.) De már eddig is túl soká vettem önök figyelmét igénybe, nem akarok több tárgyat felvetni. (Halljuk! Halljuk!) úgyis hátra van még, hogy egy nekem sok lelki küzdelmet okozott körülményt adjak elő. (Halljuk! Halljuk!) Midőn e kerületből ezúttal már ötöd­ször vettem a megtisztelő felszólítást, hogy vállaljam el a képviselői jelöltséget, készség­gel tettem­ azt, és a legmélyebb hálával fo­gadtam önöknek megválasztatásomban kife­jezést nyer­t újabb bizalom­ nyilvánítását. (Élénk éljenzés.) Majdnem egyidejűleg azonban Sze­­­ged sz. kir. város első kerülete is, anélkül, hogy a jelöltség elfogadása iránt előzetesen kérdést intézett volna hozzám, a köztünk ki­fejlett viszonynál fogva, mintegy önként ért­hetőnek tekintve azt — szintén megválasz­tott képviselőjének. Szívem mindkét irányba egyaránt vonz. Mellőzve, hogy családom — a levéltári ada­tok szerint — hajdan itthon volt e megyé­ben is, tehát méltán úgy tekinthetem magam, mint e megyének is földjét, a rokonság és az őszinte vonzalom, a barátság évtizedes szá­lai fűznek önökhöz. (Élénk hoszszas él­jenzés.) Szegeden, igaz, néhány évvel ezelőtt még idegen voltam. Majd az utolsó öt évben egy kenyeren, són éltem Szeged bátor népé­vel ; vállvetve küzdöttünk, hogy visszaadjuk e derék várost önmagának és a hazának. Cso­da-e, ha ily viszonyok közt azon aránylag rö­vid idő alatt is elszakíthatatlan szálakkal fű­ződtem e városhoz. E megyében, mely évszázadok óta lo­bogtatta a magyarság, a szabadelvűség zász­laját, e választókerületben consolidált helyes viszonyokat találtam, itt azoknak a föntar­­tása volt a feladat, melyre minden adott al­kalommal törekedtem is, — ezekből önként következik a fokozatos továbbfejlődés. Szegeden nagy munkát kezdettem én meg, a­melynek befejezésére öt év igen rö­vid ; egy öt éve kezdett új élet új viszonyo­kat, új állapotokat szült, melyeknek consoli­­datiója még a jövő feladata. Még évtizedeken át az ottani viszonyoknak fontos gondozása kívántatik, hogy mindaz kifejlődjék, maradan­dóvá váljék, a minek bimbói ma a város új­jászületésének tavaszán a legszebben fakad­nak ; ezeket megóvni kell a késő fagyoktól, különben a méltán várható terebélyfa helyett, melynek sűrü lombjai védelme alatt gyarapod­­hatik a magyarság az alföldön, egy elcsene­­vikezett karó fog ott állani magának és má­soknak csúfjára, terhére. Tagadhatatlanul a kölcsönös vonzalom mellett ennek érzete is közbejátszott ahhoz, midőn Szeged polgárai is megtiszteltek bizal­mukkal. Ők némileg jövőjük garanciáját vé­lik abban látni, ha szerény egyéniségem a képviselői kötelék is fűzi hozzájuk. (Éljenzés.) Most itéljenek önök, tisztelt barátaim, ily viszonyok közt — a közérdek szemm­el­­tartásával — szabad-e nekem a szege­di mandátumot visszan­yusítani? Bizonyára az önök verdikt­je is úgy fog hang­zási, hogy nem. Fájdalommal teli kebellel válók meg ez­úttal a választó­kerülettől, melynek annyira lekötelezettje vagyok; e fölötti fájdalmama­­mat csak az enyhíti egyfelől, hogy biztos va­gyok benne, hogy a visszalépésem folytán meg­üresedett helyre az önök bizalma oly férfiút érmelend, ki ha képviselője lesz a kerület ed­dig általam tolmácsolt politikai irányának, a­kinél a kerület érdekei biztos kezekbe lesznek letéve, a­ki minden tekintetben díszére fog válni e kerületnek,­­ másfelől, hogy meg va­gyok győződve, hogy valamint én nem tartom magamat végkép elszakítottnak e megyétől és kerülettől, azért, mert a közérdek úgy hozza magával, hogy ma itt a képviselőségtől visz­­szalépek, de úgy tekintem magam továbbra is, mint e kerületnek hű fia, érdekeinek az országgyűlésen hű pártolója, a­kiben képvise­lő­ utódja mindig szövetségest találand, h­ogy e megye, a kerület közönsége. Önök tisztelt barátaira, továbbra sem fognak engem idege­nül tekinteni, de megtartanak nagyra becsült barátságukban. Ezt kérve, ezt remélve, veszek most önöktől búcsút. (Élénk, hosszas éljenzés.) A beszéd végeztével Gerenday István a kerület és a megye nevében mély sajnál­kozását fejezte ki Tisza Lajos gróf távozása felett; biztosítja őt a megye szeretetéről és ragaszkodásáról ezután is, és viszont kéri to­vábbra is pártfogását. Erre a választók szűn­ni nem akaró éljenzés közt szétoszottak. Délután 2 órakor Tisza tiszteletére 150 terítékű ebéd volt, melyen többek közt részt­­vettek: Haller Jenő gróf, Bethlen Gábor és Árpád grófok, Szilágyi Lajos alispán, Horváth Tholdi gróf, Horváth Gyula or­szággyűlési képviselő, Pekry Sándor, Kis­­pál Sándor, Gál Domokos, Gyárfás Ká­roly, Kovácsi Sándor miniszteri osztályta­nácsos, stb. A felköszöntök sorát Tisza Lajos gr. nyitotta meg, a következőket mondván: „Ha elszakadt is a megyéhez kapcsoló köteléknek egy szála, van még sokkal több, mely őt e kerülethez fűzi; ha elszakadna mind, marad­na okvetlen egy­ ragaszkodás az alkotmányos királyhoz.“ Élteti a legalkotmányosabb királyt, a királynét, a trónörököst, mint szintén az alkotmányos érzelmű utódot. A jelenvoltak lelkes éljenzés közt állva hallgatták Tisza szavait. Kinissy Mihály Tisza Lajosra mondott felköszöntőt, ki barátságát és támogatását, a megyének és kerületnek továbbra is fel­­ajánlja. Bethlen Gábor gróf, főispán szintén élteti Tiszát, remélvén, hogy a kerület to­vábbra is a szabadelvűpárt hive marad. Horváth Gyula Szilágyi alispánt, a megye első tisztviselőjét, mint a szabadelvü­­ség rendithetlen hívét élteti. Ezután felköszöntőket mondottak : Kis­­pál Sándor Horváth Gyulára, Fekete Beth­len főispánra, Kinizsy Mihály Haller Jenő grófot, mint párton kívülállót, és Horváth Gyula Tisza Kálmán miniszterelnököt élteté. Tisza Lajos gróf a megye és kerület szabadelvűpárti választóiért üríte poharát, re­mélvén, hogy távozta után is megmarad a zászló mellett. Gerenday versben köszön­te fel a távozó képviselőt, a Tisza által el­pusztított Szeged újjáteremtőjét. Horváth Gyula a megye egyetértésére mondott felkö­szöntőt. Szilágyi Lajos alispán a nagy rá­törő ifjakra emelő poharát, mint a kik a körükben kifáradt véneket felváltják. Ezután a vendégek zajos éljenzése közt még számos felköszöntő mondatott. 3 és fél órakor a vendégsereg Tisza Lajos gróf élte­tésével eloszlott, mely után Tisza Lajos gr. Haller Jenő gróf fogatán a sorfalat képező nagyssáray választok lelkes éljenzése közt Balázstelkére indult. MAGYAR POLGÁR, 209 be.) Külföld. A f­r­a­n­cz­i­a-c­h­i­n­a­i háborúról ezeket jelentik : Beiére d’Isle tábornok, ki Ton­­kingban szept. 8-án vette át a főparancsnok­ságot, azt jelenti, hogy az egész országban mindenütt nyugalom uralkodik. A Párisban időző tengerészeti miniszter még mindig nem kapta meg China hadüzenetét, mely a Times szerint már elküldetett. Egyébiránt meglehet, hogy Ferry kapta meg, ámbár ez sem valószínű. Mihelyt China hivatalos hadüzenete megérkezik, Grévy Pá­­risba jön, hogy a kamarákat összehívja. Egy

Next