Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)
1884-09-16 / 213. szám
eé nek. Tonking birtoka is a kőszén miatt bírt Francziaországra nézve nagyfontossággal , hogy ne kelljen angol hajóktól kőszenet vásárolnia. Formosa sziget elfoglalását Francziaország csak kézi zálognak tekinti. De a chinaiak utoljára is kénytelenek lesznek háborúnak tekinteni ezt az állapotot és akkor komolyabb erőfeszítésre kell Francziaországnak elkészülve lennie. Angol szaklapok állítása szerint, Chinával Francziaország csak úgy végezhet, ha a Peiho folyamán felmennek a franczia hajók és beveszik magát a fővárost Pekinget. Francziaország most már készül is ily expeditióra. Az ugyan nem lesz olyan könnyű dolog, mint volt felmenni a Min-folyón s megsemmisíteni a fucseui arsenalt. Hanem hát a franczia haditengerészet igen hatalmas most, ésannyira, hogy az angollal is megmérkőzhetne a győzelemre való kilátással. Peking gyors bevétele nem tartozik hát a lehetetlenségek közé, habár 1860 óta,amikor a franczia-angol egyesült expeditió bevette a mennyei birodalom fővárosát, a Peiho folyam menti erődök kitűnő Krupp-ágyukkal lettek is felszerelve. Ha Francziaország győz China felett, remélhetőleg biztosítani fogja magának a jogot, hogy vasutakat építhessen az ország belsejébe, melyek jól jövedelmezhetnek és intenzivebbé tehetik a kereskedést, a miből az egész világnak s igy hazánknak is haszna lehet. Tisza Lajos gróf Szegeden. Szeged, szept. 12. Tisza Lajos gróf, Szeged város első kerületének képviselője, ma este 6 órakor az alföldi vasúton ide érkezett. Választói s az egész város közönsége nagy ünnepélyességgel és igazi lelkesedéssel fogadták. A város ünnepi szint öltött. A belváros házai s a budapesti sugárút mentén mindenütt zászlók lengenek.% 1 ' ' • *----zár térről történt fogatokon. Az imposans fogatsor, melyekben magánfogatok túlnyomó többségben voltak, kevéssel öt óra után indult meg; a merre elhaladt, az utczákat két oldalt sűrü csoportok lepték el. Az alföldi vasút indóházánál a menet érkezésekor már nagy közönség gyűlt öszsze. A feldíszített pályaudvar pár percz alatt zsúfolásig megtelt közönséggel. Tisza Lajos gr. elé Hódmező-Vásárhelyig küldöttség ment, melynek tagjai voltak Páffy polgármester, Rózsa Izsó, Frück Ferencz, Musko Sándor és Fodor István. A vonat egynegyed hétkor robogott be a nagyközönség lelkes éljenzése között. A kocsiból a küldöttség kíséretében kilépő Tisza Lajos grófot Zsótér, a szabadelvű párt elnöke a párt nevében igen melegen üdvözölte, biztosítván őt arról, hogy a párt igazi ragaszkodással, szeretettel viseltetik irányában. A lelkesült éljenzéssel fogadott beszédre Tisza gróf, kit a szívélyes fogadtatás örvendetesen lepett meg, következőleg válaszolt: „Kedves barátaira! A milyen szomorúan hagytam el pár nappal ezelőtt egy választókerületet — mert válni onnan, hova a kölcsönös szeretet és régi barátság kötelékei fűznek, valóban számonta — épp oly örömmel jöttem önök közé. Mióta hivatalos minőségben távoztam önök köréből, volt szerencsém egyszer önök közt megjelenni és önök által szívélyesen fogadtatni. Akkor, amint a gőzmozdony közelebb-közelebb hozott Szegedhez, úgy éreztem, hogy hazajövök ; lehet, hogy az csalódás volt. Most, hogy önök közt újra megjelentem, ismét az az érzés fogott el; nem keresem, hogy csalódás-e, de én elfogadom valónak. Arra kérem önöket, ne tekintsenek engem vendégnek, hanem missionariusnak, kit világgá küldtek, hogy Szeged igéjét hirdessem , annak barátokat szerezzek.“ A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után a menet megindult. Tisza gróf a város diszfogatán foglalt helyet. A bevonulási út mentén nagy közönség képezett sorfalat. A budapesti sugárút és a nagy körút szögelésénél 3 íves, lombfüzérekkel és temérdek zászlóval ékesrlt pompás diadalkapu állott; a középsőül két-két emeletnyi tágas íve fölött „Isten hulott“ felirat volt látható. A bevonuláskor sok ház, a nappali világosság daczára, ki volt világítva. A kárászutczában a Kis Dávid-féle palota és az átellenes épületek összes ablakaiból szegedi hölgyek Tisza gr.fogatát világzáporral árasztották el. Az Európa-szálloda előtt Kállay főispán és Pálffy polgármester a párt előkelő tagjai élén fogadták a grófot és kisérték felszállására. A lépcsőbejáratnál s a lépcsőkön 21 fehérbe öltözött szép leány virágokat hintett Tisza gróf elé és egy bőségszarut ábrázoló remek virágcsokrot nyújtottak át neki. A Klauza téren 7 órakor katonai térzene volt. Este a belváros utczái, kivált a Széchenyi- és Klauzál-terek fényárban úsztak. Sűrü népcsoportok hullámzottak az egész városban. Tisza Lajos gróf egy órával megérkezte után Kállay főispánhoz ment, hol az estét töltötte. * Szeged, szept. 13. Tisza Lajos gróf, városunk I. kerületének orsz. képviselője, ma délelőtt 11 órakor a városház közgyűlési termében választói előtt beszédet tartott. Ez alkalomból a választó közönség a termet zsúfolásig megtette , a karzatokat díszes hölgyközönség foglalta el. Zsótér pártelnök a pártgyűlést megnyitván, 3 tagú küldöttséget nevezett ki, amely Tisza Lajos gróf lakására hajtatott, s őt a pártgyűlésen való megjelenésre kérte föl. Tisza Lajos gróf rövid idő múlva a küldöttség kíséretében megjelent a teremben s szűnni nem akaró lelkes éljenzéssel fogadtatott. Zsótér pártelnök a párt nevében melegen üdvözölte Tiszát s fölkérte, hogy a párt előtt, a mely politikai irányányak helyiségében s a város iránt való jóindulatában teljesen meggyőződve, előzetes programmadás nélkül választotta meg, tegye meg nyilatkozatait. Erre Tisza Lajos gróf fölemelkedett s a hosszas zajos éljenzés csillapultával a következő beszédet mondotta: Tisztelt választópolgárok ! Kedves barátim! Azon frigyet, mely öt évi együttműködésünk folytán közöttünk létrejött, önök azzal pecsételték meg, hogy a királyi biztosi működésem megszűnte után először jelentkező alkalmat felhasználták arra, hogy a mint a július havában hozzám intézett, reám nézve igen megtisztelő felhívásukban mondják, „e város első kerülete választóinak általános bizalmából, a polgárok becsülésének, szeretetének és bizalmának legnagyobbikával, ezen város politikai hitvallásának képviseltetésével tüntessenek ki“, — hogy igy azon kapocs, mely engem különben is e városhoz fűz, ujabb zománczot nyerjen. .. .... «iciuuiéi mesuitem e választásról, mert ez annak zálogául szolgál nekem, hogy szerencsém van tehát bírni az önök nagyrabecsült bizalmát, úgy általános politikai nézetemet illetőleg, mint arra vonatkozólag, hogy e város érdekeit, melyeket soha sem bírok az országos közérdektől külön valaminek tekinteni, szívemen viselem. És mégis érteni fogják önöket, barátaim, hogy ezen megtisztelő bizalom és kitüntetés feletti örömbe — melyért fogadják hálás köszönetemet — ürömcseppek is vegyülnek. Annak, ki a közügyek terén van hivatva működni, rendes körülmények között csak fokozza önérzetét, ha iránta egyszerre több választókerületnek is nyilvánul bizalma, de engem a bizalomnak két oldalról is jött nyilvánítása most a legválságosabb helyzetbe hozott. Most jövök azon választókerületből, a legműveltebb, a legmagyarabb szellemű megyék egyikének azon választókerületéből, melyet megszakítás nélkül 12 éven át voltam szerencsés képviselni s a mely engem ezúttal már ötödizben ismét egyhangúlag választott meg szintén képviselőjéül. (Éljenzés.) Érzem, hogy annyira egy test, egy lélek vagyok e várossal, hogyha ez parancsol velem, nem tehetem, hogy itt vonuljak vissza, de tovább megyek, büszke vagyok rá e várost képviselni az országgyűlésen, de ennek az az igen magas ára, hogy le kell mondanom arról a megtiszteltetésről, hogy amaz előbb említett kerület választóinak, őszinte barátaimnak, pártfeleimnak, hosszú időn át mindannyiszor megújuló bizalmából foglaljam el ismét képviselői székemet. Azonban, bár nem tagadom, nehéz szívvel, búcsút vettem ezúttal tőlük, hogy önök fent érintett tisztelt felhívásában újabban is kifejezett kívánságának eleget tehessek. Politikai nézeteimet ismerik önök kedves barátim. Tudják, hogy én határozottan conservativ vagyok, azaz ragaszkodom a meglevőhöz, könnyű vérrel változtatni nem szeretek, én őrzöm azt a fedelet, mely most véd minket és ellene szegülök annak, hogy az lerántassék, mielőtt világosan megmutatnák, hogy mit akarnak tehát helyette építeni. (Helyeslés.) s meggyőződhetném, hogy az csakugyan kivihető és azután jobb is lesz a meglevőnél. Én conserválni akarom Magyarországot és a magyar nemzetet. (Éljenzés.) én nem bírok a cosmopolitismus, az internationalismaus magaslatára emelkedni. Lehetnek egy államban bármily eszményi szabad institutiók, ha megszűnik magyar lenni, — nekem nem kell (Élénk helyeslés és éljenzés),— még az absolutismust is elébe helyezem az ily áron megvásárolt szabadságnak, csak magyar legyen. (Helyeslés.) Ez azon szempont, mely engem minden kérdés megítélésénél minden lépésemben vezérel. Ezen felfogás hozott engem 1879-ben Szegedre. Gondolom, nincs szükség reá, hogy mondjam el a város érdekében, mint képviselője, mire fogok törekedni. A város kormányáról távoztam alkalmával elmondottam, milyennek képzelem és remélem én e várost a jövőben, — természetes tehát, hogy mindannak létrejövetelén, mi e jövő feltétele, kitartással fogok munkálkodni. Nem ismételhetem elégszer, sok türelemre és szívósságra lesz szükség, ebben ne csináljunk magunknak illuziókat. (ügy van!) Meggyőződésem szerint azonban legméltányosabb vágyaink teljesülését is nem a hányavetiség, a követelőzés, kíméletlen támadások és gyanúsítások útján érhetjük el, ellenkezőleg, feladatunk az irányadó, törvényhozó és kormánykörök megnyerése, kívánságainknak jogosult és a közérdekkel találkozó volta felől való meggyőzése. (Helyeslés.) E tárgyban az eddig tapasztaltak nyomán is el lehet mondani: ments meg uram minket ügyetlen barátainktól, ellenségeinkkel majd csak elbánunk magunk. (Helyeslés.) Valamint a nemzetnek, úgy első helyen épen városunknak érdekében áll, hogy a magyar állam fejlődése rázkódások nélkül folyhasson tovább. Minden oly irányzat, mely az alkotmányos fejedelem (Éljenzés) és a nemzet, vagy a monarchia két állama közötti viszony, vagy a monarchiának az egyes külállamokkal szemben fennálló viszonyának megmásítására, a társadalom különböző elemei, a valásfelekezetek és nemzetiségek közötti visszavonásra, a törvény a kormányhatalom tekintélyének — legyen az bárki kezében — lejárására vezetne; midőn veszélyezteti Szt. István birodalma fennállását és a magyar nemzet fenmaradását, egyúttal lehetetlenné teszi ezen, a fejlődés betegségeivel épen most küzdő város felvirágzását. (ügy van! ügy van!) Mindannyian egyetértünk abban, hogy az államnak még hosszú időre szüksége van a külbéke föntartására (Helyeslés), ezt biztosítani számunkra van hivatva az eszélyes külügyi politika, ezt várjuk mi külügyeink vezetésétől, hogy időnk legyen belügyeinket fokozatosan rendbehozni. Ez azonban némileg circulus vitiosus, amennyi- iben jó külügyi politikát s annak alapján kedvező nemzetközi helyzetet csak oly illam számára lehet csinálni, melyben a jó belügyi politikának alapja legalább, t. i. a rend, a törvények tisztelete, az állam szükségleteinek fölismerésére megkivántató belátás megvan, melyet belviszályok nem dúlnak és gyengitenek, mely ennél fogva tiszteletet parancsoló hátteret képes adni a külügyi politikában. (Helyeslés.) És mit találunk mégis lépten-nyomon ? Meggondolatlan izgatást a megállapított közjogi viszonynyal szemben, a törekvést a monarchia két államának egymástól való elszakitására, holott épen összeköttetésük s egymásra támaszkodásuk adja meg mindeniknek a ma élvezett tekintélyt kifelé. Ha ma sikerülne őket teljesen elválasztani, Szent István birodalmát isolálni, amire — mellesleg legyen mondva — nemcsak a jóhiszemű, kiváltságolt nagy hazafiak törnek, de egészen más oldalról is dolgoznak, első helyen épen Szent István birodalma volna az, mely részeiben a szomszédok birtokvágyát nagyon is ingerelné. (Úgy van!) Angol, franczia, német, olasz mind megengedheti magának — habár üdvös egyikre sem lesz, — hogy gyakori kísérleteket tegyen a kormányformát illetőleg; ha belügyeiben a legkoczkáztatottabb elvekkel próbáljon szerencsét, egy időre sok szenvedést hozhat esetleg magára, de bármi történjék vele, még ha az állam ideiglenes részekre szakadna is, csak politikai határai változnának, de nem veszítené el az egységes nemzet jellegét s helyes, ügyes politika útján ismét visszanyerhetné, amit elvesztett. De amely perezben mi kísérleteink között oly helyzetbe jutnának, hogy bármely oldalról sikerrel megtámadnának, nemcsak a históriai alapon nyugvó Szt. István birodalma menne foszlányokba, de átalában örökre vége volna a magyar nemzet szerepének Európában. (Úgy van !) És ezt nem a kishitűség, vagy a nemzet jövője felől való kétségbeesés mondatja velem Én határozottan bízom e nemzet jövőjében, mert úgy a történelem, mint saját tapasztalásom meggyőzött arról, hogy e nemzet zöme az igazai mellett való szívós kitartással mindig meg tudta egyeztetni a politikai bölcseség parancsolta mérsékletet, ha akadtak is egyesek vagy töredékek, melyek egyik vagy másik irányban tulságokra tartotta fel e nemzetet itt, nehéz ethnographiai és geographiai helyzetében egy ezredéven át. (úgy van! Úgy van !) Ha végig nézünk azok névsorán, kik főalkotói voltak, s ma fentartói az 1867-ben a jogfolyamodás alapján rendezett közjogi helyzetünknek, azt fogjuk látni, hogy épen azon tekintélyes hazafiak ezek, kik annak idején a jogtagadással szembeni életök, vagyonuk, szabadságuk és társadalmi állásuk biztosította befolyásuk kockáztatásával, — a legkövetkezetesebb ellenállást fejtették volt ki, holott nem egy azok közül, akik a legélénkebben izgatnak a fennálló közjogi helyzet ellen, a szomorú ötvenes években vagy uszályhordozói, — sőt közegei — voltak a törvénytelen hatalomnak,(Úgy van!) vagy sehol sem voltak (Úgy van!), most pedig a jelen törvényes állapot pajzsa alatt, midőn az már semmi koczkáztatással nem jár, ugyancsak nagy hangon beszélnek, gyanúsítván mindenkit, ki az általuk hirdetett nézeteket nem feltétlenül osztja. (Úgy van! Úgy van!) Legnagyobb részben csak a fennálló ellen izgatnak, de adósok maradnak kimutatásával, hogy szerintük mi volna az a jobb, melynek helyébe állítva, Magyarország államiságát, a nemzet európai súlyát és befolyását tartósan biztosítani képes volna. Mi biztosítana arról, hogy az előbb-utóbb megkísérleni fogott nagy nemzetiségi tömörülési mozgalom közepette el nem sodortatnánk, s a hős halállal kimúlt, a világ színpadáról letűnt históriai nemzetek közé nem esnének vissza. Jelentek ugyan meg elvétve elmefuttatások a fennálló helyébe képzelt jövőről, de ha azokat komoly higgadtsággal mérlegeljük — a kivihetőségről nem is szólva — azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy annak létrejövetele esetén, már mindjárt kezdetben, jelentéktelenebb szerepre volnánk kárhoztatva, mint az, amely rapát osztályrészünk. Ha körültekintünk, azt fogjuk találni, hogy egy és ugyanazon állam egyes vidékeinek érdekei sem mindenben ugyanazok s olykor ellentétbe jönnek egymással. Annyival inkább előfordulhat ez két külön állam között. Ez az, amiből a jelen dualisztikus állapot ellen, különösen a pénzügyeink rendezésében való nehézségeket hangoztatva,sokan fegyvert akarnak kovácsolni. De tévesen. Mert valamint az elől említett körülményekből nem következik az, hogy szakadjanak el tehát egymástól az állam különböző vidékei, úgy nem lehet azt indokul felhozni arra, hogy szakítsunk meg tehát minden összeköttetést a monarchia másik államával, melylyel pedig a főbb vonásokban, különösen a nemzetközi, tehát a létfenntartási viszonyokban érdekeink azonosak , de következik az, hogy míg ezek érvényesílésére közös erővel és röpjetértéssel kell közreműködnünk s ez által fellépésünknek az isolábtan egyik fél által sem megadható tekintélyt fentartanunk, addig specziális érdekeinkre éberül kell felügyelnünk s azokat nem engednünk a másik fél magánérdekeinek alárendeltetni (Helyeslés), másfelől az ellenkezőre mi sem törekedvén. A pénzügyi helyzet rendezése tagadhatatlanul első fontosságú tárgy, csak egyet nem kell elfelejteni, és ez az, hogy az nem kizárólag pénzkérdés. Az állam az alapja a financziának, az első feladat az állam fennállását biztosítani. (Helyeslés.) Vitás kérdések a méltányos transactio utján — mint ezt a tapasztalás is mutatja — mindig elintézhetők békésen az érdekek compensatiója által oly felek között, a melyek tiszteletben tartják a törvényt s melyeket különben fontos, nagy érdekek kötnek össze. Ezen az úton minden kockáztatás nélkül gyarapodhat, izmosodhat a nemzet , pedig nekünk ma első helyen erőgyűjtésre van szükségünk. (Úgy van!) De eltekintve közjogi helyzetünktől, kizárólag belügyeinkre fordítva figyelmünket, szintén találkozunk irányzatokkal, melyek ha erőre bírnának kapni, zsibbasztólag hatnának fokozatos fejlődésünkre (Halljuk! Halljuk!) Ezen irányzatokat részben megindította, részben csak kiaknázni igyekszik a retrograd irányzatnak a vallásos türelmetlenség híveiből és a ki nem elégített személyes ambitio szülte elégedetlenekből a fennállóval szemben, a tagadás terén találkozó csoport, melyben — mint ez gyakran megtörténik — a szélsőségek kezet fognak egymással (Úgy van!) Fel-fellovalnak egy-egy érdekcsoportot, ma a gyáripar képviselőit, — holnap a földművelőket, majd a kézi iparosokat; sokban elérhetetlen, mert úgy az egymás, mint általában a polgárok összességének érdekével öszsze nem egyeztethető kiváltságokat követelvén számukra, hogy így elégedetlenné tévén őket, eszközül felhasználhassák saját czéljaikra. Kitűzik az antisemitismus zászlóját, vagy legalább közvetve vérszemet adnak a félrevezetetteknek, sőt kacérkodnak a demagógiával, alkalmazni kívánják, — vagy legalább olyanformát beszélnek — a socialismus tanait. — Kimondván egy világhírű államférfi a nagy szót, hogy az államgépezet kerekeit egy csepp socialista olajjal kell megkenni, majmolni kívánják, figyelmen kívül hagyva a viszonyok közötti óriási különbséget ott és itt. (úgy van ! Úgy van!) Gondolkozó ember attól nem zárkózva- MAGYAR POLGAP (213. sz.) 1884 szept. II.