Magyar Polgár, 1884. július-szeptember (18. évfolyam, 150-225. szám)

1884-09-16 / 213. szám

eé­ nek. Tonking birtoka is a kőszén mi­att bírt Francziaországra nézve nagy­fontossággal , hogy ne kelljen angol ha­jóktól kőszenet vásárolnia. Formosa szi­get elfoglalását Francziaország csak ké­zi zálognak tekinti. De a chinaiak utol­jára is kénytelenek lesznek háborúnak tekinteni ezt az állapotot és akkor ko­molyabb erőfeszítésre kell Francziaor­­szágnak elkészülve lennie. Angol szaklapok állítása szerint, Chinával Francziaország csak úgy vé­gezhet, ha a Peiho folyamán felmennek a franczia hajók és beveszik magát a fővárost P­ek­i­n­g­e­t. Francziaország most már készül is ily expeditióra. Az ugyan nem lesz olyan könnyű dolog, mint volt felmenni a M­i­n-folyón s megsemmisí­teni a fucseui arsenalt. Hanem hát a franczia haditengerészet igen hatalmas most, ésannyira, hogy az angollal is meg­mérkőzhetne a győzelemre való kilátás­sal. Peking gyors bevétele nem tarto­zik hát a lehetetlenségek közé, habár 1860 óta,a­mikor a franczia-angol egye­sült expeditió bevette a mennyei biro­dalom fővárosát, a Peiho folyam menti erődök kitűnő Krupp-ágyukkal lettek is felszerelve. Ha Francziaország győz China fe­lett, remélhetőleg biztosítani fogja ma­gának a jogot, hogy vasutakat építhes­sen az ország belsejébe, melyek jól jö­vedelmezhetnek és intenzivebbé tehetik a kereskedést, a miből az egész világ­nak s igy hazánknak is haszna lehet.­­ Tisza Lajos gróf Szegeden. Szeged, szept. 12. Tisza Lajos gróf, Szeged város első kerületének képviselője, ma este 6 órakor az alföldi vasúton ide érkezett. Választói s az egész város közönsége nagy ünnepélyességgel és igazi lelkesedéssel fogadták. A város ünne­pi szint öltött. A belváros házai s a buda­pesti sugárút mentén mindenütt zászlók len­genek.% 1 ' ' • *----­zár térről történt fogatokon. Az imposans fogatsor, melyekben ma­gánfogatok túlnyomó többségben voltak, ke­véssel öt óra után indult meg; a merre elha­ladt, az utczákat két oldalt sűrü csoportok lepték el. Az alföldi vasút indóházánál a me­net érkezésekor már nagy közönség gyűlt ösz­­sze. A feldíszített pályaudvar pár percz alatt zsúfolásig megtelt közönséggel. Tisza Lajos gr. elé Hódmező-Vásár­­helyig küldöttség ment, melynek tagjai vol­tak P­á­­­f­f­y polgármester, Rózsa Izsó, F­r­ü­c­k Ferencz, Musko Sándor és Fodor István. A vonat egynegyed hétkor robogott be a nagy­közönség lelkes éljenzése között. A kocsiból a küldöttség kíséretében kilépő Tisza Lajos gró­fot Zsótér, a szabadelvű párt elnöke a párt nevében igen melegen üdvözölte, biztosítván őt arról, hogy a párt igazi ragaszkodással, szeretettel viseltetik irányában. A lelkesült éljenzéssel fogadott beszédre Tisza gróf, kit a szívélyes fogadtatás örvendetesen lepett meg, következőleg válaszolt: „Kedves barátaira! A milyen szomorúan hagytam el pár nappal ezelőtt egy választó­kerületet — mert válni onnan, hova a köl­csönös szeretet és régi barátság kötelékei fűz­nek, valóban számonta — épp oly örömmel jöttem önök közé. Mióta hivatalos minőség­ben távoztam önök köréből, volt szerencsém egyszer önök közt megjelenni és önök által szívélyesen fogadtatni. Akkor, a­mint a gőz­mozdony közelebb-közelebb hozott Szegedhez, úgy éreztem, hogy haza­jövök ; lehet, hogy az csalódás volt. Most, hogy önök közt újra meg­jelentem, ismét az az érzés fogott el; nem keresem, hogy csalódás-e, de én elfogadom valónak. Arra kérem önöket, ne tekintsenek en­gem vendégnek, hanem missionariusnak, kit világgá küldtek, hogy Szeged igéjét hirdessem , annak barátokat szerezzek.“ A nagy lelkesedéssel fogadott beszéd után a menet megindult. Tisza gróf a város disz­­fogatán foglalt helyet. A bevonulási út men­tén nagy közönség képezett sorfalat. A buda­pesti sugárút és a nagy körút szögelésénél 3 íves, lombfüzérekkel és temérdek zászlóval éke­­sr­l­t pompás diadalkapu állott; a középső­ül két-két emeletnyi tágas íve fölött „Isten hul­ott“ felirat volt látható. A bevonuláskor sok ház, a nappali vi­lágosság daczára, ki volt világítva. A kárász­­utczában a Kis Dávid-féle palota és az átel­lenes épületek összes ablakaiból szegedi höl­gyek Tisza gr.­fogatát világzáporral árasztot­ták el. Az Európa-szálloda előtt Kállay fő­ispán és Pálffy polgármester a párt előkelő tagjai élén fogadták a grófot és kisérték fel­szállására. A lépcsőbejáratnál s a lépcsőkön 21 fehérbe öltözött szép leány virágokat hin­tett Tisza gróf elé és egy bőségszarut ábrá­zoló remek virágcsokrot nyújtottak át neki. A Klauza­ téren 7 órakor katonai tér­zene volt. Este a belváros utczái, kivált a Széchenyi- és Klauzál-terek fényárban úsztak. Sűrü népcsoportok hullámzottak az egész vá­rosban. Tisza Lajos gróf egy órával megérkez­te után Kállay főispánhoz ment, hol az estét töltötte. * Szeged, szept. 13. Tisza Lajos gróf, városunk I. kerüle­tének orsz. képviselője, ma délelőtt 11 óra­kor a városház közgyűlési termében válasz­tói előtt beszédet tartott. Ez alkalomból a vá­lasztó közönség a termet zsúfolásig megtet­te , a karzatokat díszes hölgyközönség fog­lalta el. Z­s­ó­t­é­r pártelnök a pártgyűlést meg­nyitván, 3 tagú küldöttséget nevezett ki, a­mely Tisza Lajos gróf lakására hajtatott, s őt a pártgyűlésen való megjelenésre kérte föl. Tisza Lajos gróf rövid idő múlva a küldöttség kíséretében megjelent a teremben s szűnni nem akaró lelkes éljenzéssel fogad­tatott. Z­só­tér pártelnök a párt nevében me­legen üdvözölte Tiszát s fölkérte, hogy a párt előtt, a mely politikai irányányak helyiségé­ben s a város iránt való jóindulatában telje­sen meggyőződve, előzetes programmadás nél­kül választotta meg, tegye meg nyilatko­zatait. Erre Ti­sza Lajos gróf fölemelkedett s a hosszas zajos éljenzés csillapultával a kö­vetkező beszédet mondotta: Tisztelt választó­polgárok ! Kedves bará­tim! Azon frigyet, mely öt évi együttműkö­désünk folytán közöttünk létrejött, önök az­zal pecsételték meg, hogy a királyi biztosi működésem megszűnte után először jelentke­ző alkalmat felhasználták arra, hogy a mint a július havában hozzám intézett, reám néz­ve igen megtisztelő felhívásukban mondják, „e város első kerülete választóinak általános bi­zalmából, a polgárok becsülésének, szereteté­­nek és bizalmának legnagyobbikával, ezen vá­ros politikai hitvallásának képviseltetésével tüntessenek ki“, — hogy igy azon kapocs, mely engem különben is e városhoz fűz, ujabb zománczot nyerjen. .. .... «iciuuiéi m­esuitem e választásról, mert ez annak zálogául szolgál nekem, hogy sze­rencsém van tehát bírni az önök nagyrabe­­csült bizalmát, úgy általános politikai néze­temet illetőleg, mint arra vonatkozólag, hogy e város érdekeit, melyeket soha sem bírok az országos közérdektől külön valaminek tekin­teni, szívemen viselem. És mégis érteni fog­ják önöke­t, barátaim, hogy ezen megtisztelő bizalom és kitüntetés feletti örömbe — me­lyért fogadják hálás köszönetemet — üröm­­cseppek is vegyülnek. Annak, ki a közügyek terén van hivatva működni, rendes körülmé­nyek között csak fokozza önérzetét, ha irán­ta egyszerre több választókerületnek is nyil­vánul bizalma, de engem a bizalomnak két oldalról is jött nyilvánítása most a legválsá­gosabb helyzetbe hozott. Most jövök azon vá­lasztókerületből, a legműveltebb, a legmagya­­rabb szellemű megyék egyikének azon válasz­tókerületéből, melyet megszakítás nélkül 12 éven át voltam szerencsés képviselni s a mely engem ezúttal már ötödizben ismét egyhangú­lag választott meg szintén képviselőjéül. (Él­jenzés.) Érzem, hogy annyira egy test, egy lélek vagyok e várossal, hogyha ez parancsol ve­lem, nem tehetem, hogy itt vonuljak vissza, de tovább megyek,­­ büszke vagyok rá e várost képviselni az országgyűlésen,­­ de ennek az az igen magas ára, hogy le kell­ mondanom arról a megtiszteltetésről, hogy amaz előbb említett kerület választóinak, őszin­te barátaimnak, pártfeleimnak, hosszú időn át mindannyiszor megújuló bizalmából foglal­jam el ismét képviselői székemet. Azonban, bár nem tagadom, nehéz szívvel, búcsút vet­tem ezúttal tőlük, hogy önök fent érintett tisztelt felhívásában újabban is kifejezett kí­vánságának eleget tehessek. Politikai nézeteimet ismerik önök ked­ves barátim. Tudják, hogy én határozottan conservativ vagyok, azaz ragaszkodom a meg­levőhöz, könnyű vérrel változtatni nem szere­tek, én őrzöm azt a fedelet, mely most véd minket és ellene szegülök annak, hogy az le­­rántassék, mielőtt világosan megmutatnák, hogy mit akarnak tehát helyette építeni. (He­lyeslés.) s meggyőződhetném, hogy az csak­ugyan kivihető és azután jobb is lesz a meg­levőnél. Én conserválni akarom Ma­gyarországot és a magyar nemze­tet. (Éljenzés.) én nem bírok a cosmopolitis­­mus, az internationalismaus magaslatára emel­kedni. Lehetnek egy államban bármily esz­ményi szabad institutiók, ha megszűnik ma­gyar lenni, — nekem nem kell (Élénk he­lyeslés és éljenzés),— még az absolutis­­must is elébe helyezem az ily áron megvásárolt szabadságnak, csak magyar legyen. (Helyeslés.) Ez azon szem­pont, mely engem minden kérdés megítélésé­nél minden lépésemben vezérel. Ezen felfogás hozott engem 1879-ben Szegedre. Gondolom, nincs szükség reá, hogy mondjam el a város érdekében, mint képvi­selője, mire fogok törekedni. A város kormá­nyáról távoztam alkalmával elmondottam, milyennek képzelem és remélem én e várost a jövőben, — természetes tehát, hogy mind­annak létrejövetelén, mi e jövő feltétele, ki­tartással fogok munkálkodni. Nem ismétel­hetem elégszer, sok türelemre és szívósságra lesz szükség, ebben ne csináljunk magunk­nak illuziókat. (ügy van!) Meggyőződésem szerint azonban legméltányosabb vágyaink teljesülését is nem a hányavetiség, a követe­­lőzés, kíméletlen támadások és gyanúsítások útján érhetjük el, ellenkezőleg, feladatunk az irányadó, törvényhozó és kormánykörök meg­nyerése, kívánságainknak jogosult és a köz­érdekkel találkozó volta felől való meggyő­zése. (Helyeslés.) E tárgyban az eddig tapasz­taltak nyomán is el lehet mondani: ments meg uram minket ügyetlen barátainktól, el­lenségeinkkel majd csak elbánunk magunk. (Helyeslés.) Valamint a nemzetnek, úgy első helyen épen városunknak érdekében áll, hogy a ma­gyar állam fejlődése rázkódások nélkül foly­hasson tovább. Minden oly irányzat, mely az alkotmányos fejedelem (Éljenzés) és a nem­zet, vagy a monarchia két állama közötti viszony, vagy a monarchiának az egyes kül­­államokkal szemben fennálló viszonyának megmásítására, a társadalom különböző ele­mei, a v­alásfelekezetek és nemzetiségek kö­zötti visszavonásra, a törvény a kormányha­talom tekintélyének — legyen az bárki ke­zében — lejárására vezetne; midőn veszé­lyezteti Szt. István birodalma fennállását és a magyar nemzet fenmaradását, egyúttal le­hetetlenné teszi ezen, a fejlődés betegségeivel épen most küzdő város felvirágzását. (ügy van! ügy van!) Mindannyian egyetértünk abban, hogy az államnak még hosszú időre szüksége van a külbéke föntartására (Helyeslés), ezt bizto­sítani számunkra van hivatva az eszélyes külügyi politika, ezt várjuk mi kül­­ügyeink vezetésétől, hogy időnk legyen bel­­ügyeinket fokozatosan rendbehozni. Ez azon­ban némileg circulus vitiosus,­­ a­mennyi- i­ben jó külügyi politikát s annak alapján ked­vező nemzetk­özi helyzetet csak oly illam számára lehet csinálni, melyben a j­ó bel­ügyi politikának alapja legalább, t. i. a rend, a törvények tisztelete, az állam szük­ségleteinek fölismerésére megkivántató belá­tás megvan, melyet belviszályok nem dúlnak és gyengitenek, mely ennél fogva tiszteletet parancsoló hátteret képes adni a külügyi po­litikában. (Helyeslés.) És mit találunk mégis lépten-nyomon ? Meggondolatlan izgatást a megállapított közjogi viszonynyal szemben, a törekvést a monarchia két államának egymástól való el­­szakitására, holott épen összeköttetésük s egymásra támaszkodásuk adja meg mindenik­­nek a ma élvezett tekintélyt kifelé. Ha ma sikerülne őket teljesen elválasztani, Szent István birodalmát isolálni, a­mire — melles­leg legyen mondva — nemcsak a jóhiszemű, kiváltságolt nagy hazafiak törnek, de egé­szen más oldalról is dolgoznak, első helyen épen Szent István birodalma volna az, mely részeiben a szomszédok birtokvágyát nagyon is ingerelné. (Úgy van!) Angol, franczia, német, olasz mind meg­engedheti magának — habár üdvös egyikre sem lesz, — hogy gyakori kísérleteket tegyen a kormányformát illetőleg; ha belügyeiben a legkoczkáztatottabb elvekkel próbáljon sze­rencsét,­­ egy időre sok szenvedést hozhat esetleg magára, de bármi történjék vele, még ha az állam ideiglenes részekre szakadna is, csak politikai határai változnának, de nem veszítené el az egységes nemzet jellegét s helyes, ügyes politika útján ismét visszanyer­hetné, a­mit elvesztett. De a­mely perezben mi kísérleteink között oly helyzetbe jutnának, hogy bármely oldalról sikerrel megtámadná­nak, nemcsak a históriai alapon nyugvó Szt. István birodalma menne foszlányokba, de áta­­lában örökre vége volna a magyar nemzet szerepének Európában. (Úgy van !) És ezt nem a kishitűség, vagy a nem­zet jövője felől való kétségbeesés mondatja velem Én határozottan bízom e nemzet jö­vőjében, mert úgy a történelem, mint saját tapasztalásom meggyőzött arról, hogy e nem­zet zöme az igazai mellett való szí­vós kitartással mindig meg tudta egyez­tetni a politikai bölcseség paran­csolta mérsékletet, ha akadtak is egye­sek vagy töredékek, melyek egyik vagy má­sik irányban tulságokra tartotta fel e nem­zetet itt, nehéz ethnographiai és geographiai helyzetében egy ezredéven át. (úgy van! Úgy van !) Ha végig nézünk azok névsorán, kik fő­alkotói voltak, s ma fentartói az 1867-ben a jogfolyamodás alapján rendezett köz­jogi helyzetünknek, azt fogjuk látni, hogy épen azon tekintélyes hazafiak ezek, kik an­nak idején a jogtagadással szemben­i életök, vagyonuk, szabadságuk és társadalmi állásuk biztosította befolyásuk koc­káztatásá­­val, — a legkövetkezetesebb ellenállást fej­tették volt ki, holott nem egy azok közül, a­kik a legélénkebben izgatnak a fennálló köz­jogi helyzet ellen, a szomorú ötvenes évek­ben vagy uszályhordozói, — sőt közegei — voltak a törvénytelen hatalomnak,(Úgy van!) vagy sehol sem voltak (Úgy van!), most pe­dig a jelen törvényes állapot pajzsa alatt, mi­dőn az már semmi koczkáztatással nem jár, ugyancsak nagy hangon beszélnek, gyanúsít­ván mindenkit, ki az általuk hirdetett néze­teket nem feltétlenül osztja. (Úgy van! Úgy van!) Legnagyobb részben csak a fennálló el­len izgatnak, de adósok maradnak ki­mutatásával, hogy szerintük mi vol­na az a jobb, melynek helyébe állít­va, Magyarország államiságát, a nemzet eu­rópai súlyát és befolyását tartósan biztosítani képes volna. Mi biztosítana arról, hogy az előbb-utóbb megkísérleni fogott nagy nemze­tiségi tömörülési mozgalom közepette el nem sodortatnánk, s a hős halállal kimúlt, a vi­lág színpadáról letűnt históriai nemzetek kö­zé nem esnének vissza. Jelentek ugyan meg elvétve elmefuttatások a fennálló helyébe kép­zelt jövőről, de ha azokat komoly higgadt­sággal mérlegeljük — a kivihetőségről nem is szólva — azon meggyőződésre kell jutnunk, hogy annak létrejövetele esetén, már mind­járt kezdetben, jelentéktelenebb szerepre vol­nánk kárhoztatva, mint az, a­mely rapát osz­tályrészünk. Ha körültekintünk, azt fogjuk találni, hogy egy és ugyanazon állam egyes vidékei­nek érdekei sem mindenben ugyanazok s oly­kor ellentétbe jönnek egymással. Annyival in­kább előfordulhat ez két külön állam között. Ez az, a­miből a jelen dualisztikus állapot ellen, különösen a pénzügyeink rendezésében való nehézségeket hangoztatva,sokan fegyvert akarnak kovácsolni. De tévesen. Mert vala­mint az elől említett körülményekből nem következik az, hogy szakadjanak el tehát egy­mástól az állam különböző vidékei, úgy nem lehet azt indokul felhozni arra, hogy szakít­sunk meg tehát minden összeköttetést a mo­narchia másik államával, melylyel pedig a főbb vonásokban, különösen a nemzetközi, tehát a létfenntartási viszonyokban érdekeink azono­sak , de következik az­, hogy míg ezek érvé­­nyesílésére közös erővel és röpjetértéssel kell közreműködnünk s ez által fellépésünknek az isolábtan egyik fél által sem megadható te­kintélyt fentartanunk, addig specziális érde­keinkre éberül kell felügyelnünk s azokat nem engednünk a másik fél magánérdekeinek alá­rendeltetni (Helyeslés),­­ másfelől az ellenke­zőre mi sem törekedvén. A pénzügyi helyzet rendezése tagadhatatlanul első fontosságú tárgy, csak egyet nem kell elfelejteni, és ez az, hogy az nem kizárólag pénzkérdés. Az állam az alapja a financziának, az első feladat az ál­lam fennállását biztosítani. (Helyeslés.) Vitás kérdések a méltányos transactio utján — mint ezt a tapasztalás is mutatja — mindig elin­­tézhetők békésen az érdekek com­pensatiója által oly felek között, a melyek tiszteletben tartják a törvényt s melyeket különben fon­tos, nagy érdekek kötnek össze. Ezen az úton minden koc­káztatás nél­kül gyarapodhat, izmosodhat a nemzet , pe­dig nekünk ma első helyen erőgyűjtésre van szükségünk. (Úgy van!) De eltekintve közjogi helyzetünktől, ki­zárólag belügyeinkre fordítva figyelmünket, szintén találkozunk irányzatokkal, melyek ha erőre bírnának kapni, zsibbasztólag hatnának fokozatos fejlődésünkre (Halljuk! Halljuk!) Ezen irányzatokat részben megindította, részben csak kiaknázni igyekszik a retro­grad irányzatnak a vallásos türel­metlenség híveiből és a ki nem elé­gített személyes ambitio szülte elé­gedetlenekből a fennállóval szem­ben, a tagadás terén találkozó cso­port, melyben — mint ez gyakran megtörténik — a szélsőségek ke­zet fognak egymással (Úgy van!) Fel-fellovalnak egy-egy érdekcsoportot, ma a gyáripar képviselőit, — holnap a föld­művelőket, majd a kézi iparosokat; sokban elérhetetlen, mert úgy az egymás, mint álta­lában a polgárok összességének érdekével ösz­­sze nem egyeztethető kiváltságokat követel­vén számukra, hogy így elégedetlenné tévén őket, eszközül felhasználhassák saját czéljaik­­ra. Kitűzik az antisemitismus zászlóját, vagy legalább közvetve vérszemet adnak a félrevezetetteknek, sőt kac­érkodnak a dema­gógiával, alkalmazni kívánják, — vagy leg­alább olyanformát beszélnek — a socialismus tanait. — Kimondván egy világhírű államfér­fi a nagy szót, hogy az államgépezet kerekeit egy csepp socialista olajjal kell megkenni,­­ majmolni kívánják, figyelmen kívül hagy­va a viszonyok közötti óriási különbséget ott és itt. (úgy van ! Úgy van!) Gondolkozó ember attól nem zárkózva- MAGYAR POLGAP (213. sz.) 1884 szept. II.

Next