Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)

1885-01-13 / 9. szám

9. szám. Kolozsvár, 1885. kedd, január 13. Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési díjak: Egész évre.................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre...................frt. Egy hóra ...................................1 frt 50 kr. Egy szám ára 5 kr Közvetítőknek százalék nem adatik. Hirdetési dijak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. —■ Nyílttér »óra 26 krajozár. — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL „MAGYAR POLGÁR“ KÖNYVNYOMDÁJA. Megjelenik mindennap, vasár- és Ünnepna­pok kivételével. mint •Használatlan kéziratok, nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. Belközéputcza 4. sz. KOLOZSVÁR, JANUÁR 12. Magyar királyi udvartartás. Az a rövid kis hír, melyet a fővá­rosi sajtó közöl, hogy a jan. 7-iki udvari bálon nemcsak a magyar szó volt álta­lános, hanem a magyar díszruha is, bi­zonyára örvendetesen dobbantott meg minden magyar szivet. Ős Budavárában magyar udvartar­tás van. Ha ezt nem is lehet még ál­landónak tekinteni, de nem is oly kez­det az többé, mely nyomtalanul elvesz­hetne. A világ tudomást nyert arról, hogy a magyar király magyar udvartartása fényben, jelentőségben versenyez az osz­trák császári udvartartással. Társadalmi életünkre e ténynek nagy kihatása lesz. A magyar aristocratia előtt meg­nyílt a szereplési tér. A király ál­tala veszi magát körül s tőle megtanul­ja ismerni az életből a nemzetnek min­den aspiratióját. És lehetetlen, hogy szive elzárkóz­zék ezek előtt. A király a nemzet fiai körében mulat, s fesztelen távs.algásba bocsátkozik a legjelesb honfiakkal. Ha még oly kisszerűnek látszik is ez a tör­ténet, de nagy morális kihatása van az egész országra. Az aristokratia ön­tudatra ébred; oly helyzetben találja magát, mely a fény és pompán kívül nagy kötelességekkel is jár, azzal a kötelességgel, hogy méltóan képviseljék a nemzetet a király előtt, s önmaguk által a magyar nemzetet kedveltessék meg a királynál. Igenis, aristocratiánk most látja és tapasztalja, hogy milyen fontos hivatás jut a számára monarchikus államban. E szerepre méltóvá kell tennie magát min­den tekintetben. A jellemtisztaság, a közügy körül szerzett érde­mek s minden kitűnő szellemi tulajdon azok a sajátságok, amelyek által korunkban az aristocratia tagja le­het bárki. Azok, a­kik születés által tag­jai társadalmunk ezen legfőbb rétegének, helyüket szintén csak úgy tölthetik be, ha ama tulajdonok tekintetében az új tagok által háttérbe szoríttatni nem en­gedik magukat. A magyar udvartartásnak tehát az a nagyfontosságú társadalmi jelentősége van,hogy nemes versenyt támaszt abban, hogy a közügyek közül ki tud legüdvösebb tevékenységet és munkálkodást kifejteni. Értse meg ezt a magyar aristocratia és buz­­duljon tettre. Nagyon félszegen ítélik meg a ma­gyar udvartartást azok, a­kik azt hiszik, hogy ennek jelentősége csak abban áll, hogy a régi nemes családok ivadékai az udvar fényében sütkérezzenek s fényűzés kifejtése által igyekezzenek egymáson túl­tenni. A magyar király nem is barátja a pazar fényűzésnek, mely nincs össz­hangban az illetők vagyoni erejével. A fény és pompa csak annyiban jogosult, a mennyiben annak űzői vagyoni meg­erőltetés nélkül fejthetik ki. S hazafisá­­guktól ez esetben is megvárja, sőt meg­követelheti az ország, hogy általa n­e a külföldi, hanem a hazai ipart gazdagítsák. S ha szabad a trón zsámolyáig fel­ható egy szerény észrevételt tennünk: legyen is figyelemmel a király arra, hogy ezt az elvet megértesse mindenkivel, a­ki környezetében fényt és pompát kifejt. A magyar ipar képes volt a magyar ki­rályság fénykorában előllítani mindent, a­mivel gazdag főuraik a király környe­zetében tündökölhettek. És képes erre most is, csak ki kell választani az ipa­rosokat, a­kiknél a megrendeléseket akar­ják tenni. Arra valók a kiállítások, hogy ezeken iparos osztályunk jeleseit megis­merni tanulják azok, a kiknek módjuk­ban van fényt űzni. A magyar műipar előtt szép jövő áll, ha aristocratiánk hazafias kötelessé­gének fogja ismerni azt pártfogolni. S meg is vagyunk győződve, hogy a mily mértékben kifejlődik a magyar udvartartás, oly mértékben fog kifejlődni műiparunk is. S ezzel teljes szívből üdvözöljük a királyt, hogy ős Buda várában az első nagyobb szabású magyar udvari tánczes­­télyen maga körül gyűjté aristocratiánk színét. Az ilyen estélyeknél nem az a czél, hogy csak jól mulassanak, hanem hogy a király és a" nemzet jeles" fiai megismerkedjenek egymással és a hon javára eszméket cseréljenek. Min­tek, melyek képesek lennének a gyermekhalan­dóságot csökkenteni. Új törvényjavaslatok. A közlekedési mi­nisztériumban élénk munkálkodás foly. Most három törvényjavaslat van készülőben, név sze­­rint a Rába és Rábcza szabályozásáról, a Győr és Győrsziget árvíz ellen való biztosításáról és a postatakarékpénztárak létesítéséről szóló tör­vényjavaslatok. A munkálat annyira haladt, hogy remélhető, hogy e törvényjavaslatok még a jelen ülésszak alatt az országgyűlés elé ter­jesztethetnek. Az orvosi és közegészségügyi kongres­­­SZUS 1885-ben. Az orsz. kiállítás idején tartan­dó magyar országos orvosi kongresszus szer­vezete, melyet az e czélból kiküldött bizottság megállapított, a következő teend: A tárgyalásra kitűzött kérdések négy cso­portba osztottak. Ugyanis: 1) Gyermekhalandóság. 1. A gyermekha­landóság statisztikája Magyarországban, s a külföldön, különösen a legutóbbi években. 2. A bábaügy állása, s befolyása a gyermekhalan­dóságra. 3. A csecsemők és kisdedek táplálá­sa s ápolása, s ennek befolyása a gyermekha­landóságra. 4. Jótékony egyesületek és intéze­ti­ községek egészségügye. 1. Városaink és községeink építési egészségügye. 2. Egész­séges ivóvíz beszerzése és ellenőrzése városok­ban és községekben. 3. Élelmi­szerek és ita­lok piaczi ellenőrzésének szervezése. 4. Közsé­gi kórházak felállítása és berendezése. 5. Fer­tőző betegségek terjedésének gátolása a közsé­gekben. 6. A himlőoltás Magyarhonban és an­nak hiányai. 7. Községi iskolák egészségügye. 8. Munkások egészségügye. 9. Vasúti és hajó­zási egészségügy egyöntetű szervezése. III) Egészségügyi közigazgatás. 1. Az egész­ségügyi közigazgatás hiányai és szükségletei a központban. 2. Hiányok és szükségletek a tör­vényhatóságokban és községekben. 3. Miképen érhető el az összes községeknek orvosokkal va­ló ellátása. IV) Egészségügyi felvilágosítás. 1. Az egészségtan oktatása az iskolákban. 2. Egye­sületek a közegészségügy előmozdítására. 3. Hygieniai múzeumok létesítése Budapesten és Kolozsváron. E kérdések előadására az ország legkitű­nőbb orvosi, mérnöki és közigazgatási szakfér­­fiai szólíttattak fel, kiknek dolgozataik min­denesetre értékes és hasznos anyagot fognak szolgáltatni. A kongresszus szervi összefüggésben lesz az országos kiállítással, annak helyiségeiben fog tartatni s czéljainak előmozdítására az egészségügyi kiállítási csoportban kiállítandó tárgyak hasznos hatással lesznek. A közoktatási tanács tagjai. A vallás- és közok­tatásügyi m. kir. miniszter, az országos közoktatási tanács tagjaivá az 1885—1887-iki időszakra kinevezte. I. A classikai s modern­­ philologiai szakból: Bartal Antalt, az egyetemi tanárképző-intézet gyakorló­­iskolájának igazgatóját; Beöthy Zsolt egyetemi ny. rendkívüli tanárt; dr. Heinrich Gusztáv egyetemi ny. rendes tanárt; dr. Hofer Károly reáliskolai igazgatót; Petrovics Ferenc­ nagyváradi tankerületi kir. főigaz­gatót ; dr. Ponori Thewrewk Emil egyetemi ny. ren­des tanárt; Szarvas Gábor nyug. gymnasiumi tanárt. II. A történet-, jog- s államtudományi szakra : dr. Fraknói Vilmos nagyváradi kanonokot és tud. aka­démiai főtitkárt; Kelety Károly miniszteri tanácsost; dr. Cherven Flóris gymnasiumi tanárt. III. A geographiai s természetrajzi szakra : Be­­recz Antalt, a budapesti állami felsőbb leányiskola igazgatóját, s az országos középiskolai tanáregyesület elnökét; dr. Borbás Vincze egyetemi magántanárt; dr. Hunfalvy János egyetemi ny. rendes tanárt; Kriesch János műegyetemi rectort és r. tanárt; dr. Margó Ti­vadar egyetemi ny. rendes tanárt. IV. A mathematikai s physikai szakra: Fölser István műegyetemi rendes tanárt ; dr. Say Mór buda­­pestvidéki tankerületi kir. főigazgatót; dr. Szily Kál­mán műegyetemi rendes tanárt; dr. Than Károly egye­temi rendes tanárt. V. A bölcsészeti és paedagogiai szakra: Gyer­­tyánffy István tanutóképző-intézeti igazgatót; Péterffy Sándor népiskolai igazgatót; Rostaházy Kálmán orszá­gos képviselőt és budapesti krisztinavárosi plébánost; dr. Szász Károly dunamelléki reform. egyházkerületi püspököt és miniszteri tanácsost. VI. A művészeti és tornászati szakra: Bokel­­berg Ernő nemzeti tornaintézeti tanárt ; dr. Dollinger Gyulát, a testegyenérzet egyetemi magántanárát és Porszász József budapesti mintarajztanodai tanárt. A vallás- és közoktatásügyi m. kir. minisztérium részéről pedig a tanács tagjaivá: Berzeviczy Albert, Gönczy Pál és Kárffy Titus miniszteri tanácsosokat és Klamarik János osztálytanácsost nevezte ki. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 10 én. A képviselőház ma tartotta az ünnepi szünetek után első ülését. A képviselők nagy számmal jelentek meg. Nevezetesebb momentuma volt az ülésnek, hogy Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar­és kereskedelmi miniszter beterjesztette a ví­zi jog szabályozásáról szóló törvény­­javaslatot, kérve, hogy az előzetes tárgyalás végett egy 21-es bizottsághoz utasíttassék. A bizottság, mely a nagy terjedelmű és fontos ja­vaslatot meg fogja vitatni, egyik legközelebbi ülésén fog megválasztatni. Az ülés napirendjére volt kitűzve a földművelés-, ipar- és kereskedel­mi tárc­a költségvetésének tárgyalása, de a miniszter kijelente, hogy halaszthatatlan teen­dői miatt a mai ülésen jelen nem lehet, más­részt pedig az egyes felszólalásokat elejétől kezdve szeretné hallani, azért a tárgyalásnak hétfőig való elhalasztását kérte. A ház, általános helyeslések közt, hozzá­járult a miniszter indítványához. Néhány kisebb érdekű interpelláte elő­terjesztése után az ülés véget ért. A földmívelés-, ipar- és kereskedelmi mi­nisztérium költségvetése, a­melyet hétfőn kezd tárgyalni a ház, előreláthatólag élénkebb vitát fog előidézni. Szólásra eddig a következő kép­viselők iratkoztak föl: Mellette: Horváth Gyu­la, Ullmann Sándor, Keglevich István és­­ Si­­monyi Iván. Ellene: Károlyi Sándor gróf, Enyedy Lukács, Helfy Ignácz, Lipthay Pál, Hoitsy Pál, Rácz Géza, Ferenczy Miklós, Ber­­náth Dezső, Becker János, Tors Kálmán, Sza­­lay Imre, Fenyvessy Ferencz, Petrich Ferencz, Szentkirályi Albert. Közművelődési egyletek. Lapunk múlt számában röviden ismertet­tük Beksics Gusztáv nagyérdekű czikkét, mely a fennebbi czim alatt a „Pesti Hírlap“-ban je­lent meg. A czikk egész terjedelmében így hangzik: Ha a társadalom gyönge, meg kell erősí­­teni. Ha zilált, széthúzó, egyenetlen, organizál­ni kell. Az erős társadalmaknak nincs szüksé­gük mesterséges szervezésre. Hatalmas súlyuk önmagától, a nehézkedés természetes törvényei­nél fogva hat: mindent agyonnyom, ami nem homogén. Az életerős, bevégzett, szilárd tár­sadalmak működése szervezetlen, de átalános. Lassú, de folytonos. Még a csepp is kivájja a sziklát, hát mikor egy egész tenger gyakorolja folytonos hatását, így teremtették az erős, hatalmas társa­dalmak az erős, hatalmas államokat. így fogja az angol­ faj maroknyi brit katonaság, hivatal­nok és kereskedő segítségével beolvasztani In­diát. így olvasztotta be néhány ezer földbirto­kos, iparos és kereskedő segítségével Írországot. Erdélyben a magyarság és székelység jó­val több, mint egynegyed részét képezi az ösz­­szes lakosságnak. Tehát sokkal nagyobb arányt képez ott, mint képezett Posenben a német elem a lengyel közt. Róma néhány légióval s hódítás nyomán azonnal keletkező város segít­ségével olvasztotta be a provinciákat. Oroszor­szág kozákcsapatokkal s csinovnikokkal, de fő­leg iparosaival, kereskedőivel russzifikálni tudja a Kaukázust. Erdélyben kevés a magyarság, de kisebb tényezővel is keresztülvittek már asszimilálást, ahol az uralkodó faj egyéni ereje, erélye és fe­gyelme megvolt. És ha magasabb műveltség­gel birt. A magyarság s a szászság kizárólagos kultúrái tényezők voltak Erdélyben a legújabb korig. A románság a művelődés terén nem szá­mított. Ha tehát az erdélyi magyarságban meg­­leendett a műveltség mellett az erély is, hatal­masan kifejlődött volna. Sőt, miután a román­sággal szemben (a szászok levonásával) egy­­harmad rész, ezt kultúrái fényével és faji ener­giájával egészen átgyúrhatta volna. És akkor most nem vitatkoznánk a kérdések felett; gyen­ge-e, vagy erős társadalmunk; a magyarság ol­vaszt-e, vagy ép ellenkezőleg, a magyarságot olvasztják a nemzetiségek. És különösen nem kellene aggódnunk Er­dély, s így Magyarország miatt, mert Magyar­­országot Erdélyből lehet elveszteni és meg­tartani. De nemcsak a Királyhágón túl van szük­ség a magyarság és magyar társadalom organi­­zálására. Ott vannak az északi vármegyék. Ár­va, Liptó, Nyitra, Trencsén, Turócz, Zólyom a második szomorú területet képezik, ahol a ma­gyarság megszilárdításáért mindent el kell kö­vetni. Mily helyezetben van Árvában 75 ezer tót közt 355 magyar ? Sőt milyenben van még a liptói 1438 magyar is a 67 ezer tót közt? Avagy a trencsénmegyei harmadfélezer magyart nem nyeli-e el a 222 ezer tót ? Nincs-e szin­tén igen kényes pozíciója a sárosi 116 ezer tót közt a négy­ezernél csak valamivel több ma­gyarságnak? És van még egy harmadik gyászos vidék is. Szilágyságtól fel egész az észak-keleti Kár­pátok által képezett határig. A szinte kompakt tömegben lakó ruthenségről nem is szólva: mily helyzetben van itt az elveszően csekély ma­gyarság a túlnyomó oláhság közt? Hol van itt a magyar társadalom, mely alapját és oszlopát képezhetné a magyar állameszmének. A többi pontok már kevésb­é vannak veszélyeztetve. Dél-Magyarországon a szerbség mind inkább meglazul. Az oláhság itt is túl­nyomó , a magyar és német elem azonban ké­pes ellensúlyozására. De a fentebb rajzolt vidékeken a magyar­ságot minden módon szilárdítani kell. Állami politikával is, de főleg társadalmi utón. Nem a nemzetiségek erőszakos elnyomásáról van szó , azért bizonyos határokon túl az állami aktió nem mehet. A társadalmi aktió előtt azon­ban szabad a tér. Szilárd kézzel elnyomni az államellenes izgatásokat; ez kell, hogy feladata legyen min­den kormánynak. E feladatát a kormány telje­síti is. Végrehajtani a közoktatási törvényeket: ez is a kormány és hatóságok dolga. A ma­gyarság erődei a városok lévén, az állami po­litikának szintén arra kell törekednie, hogy a városok különösen azon vidékeken fejlődjenek, a­melyek az ország grammatikai térképén a széles fekete foltokat képezik. Hogy mely vá­rosok ezek, a városokról, mint a magyarosítás eszközeiről itt munkámban előadtam. Valamint ugyanott kifejtettem azt is, mily szerepe van e téren egyáltalán a városnak, s a polgári elemnek. Most kizárólag csak a társadalmi hatás­ról akarok szólni. Az állam szervezve van a nemzetiségi vidéken i­s: s­z­e­r­­vezni kell hasonlókép a társa­dal­m­at. Ez pedig csak egyletek által lehetséges. Nálunk sok az egylet, de aránylag kevés ha­tást képesek felmutatni. A jó kezdet legtöbb esetben az indolencia homokjában fut szét. A legszebb eszmét is megfojtja a tétlenség és kö­zöny. Még a politikai társaságok sem tudtak köztünk annak idején nagy tért hódítani, pe­dig hazaszeretetben s az idegen uralom elleni gyűlöletben nem volt hiány. Annál kevésbbé vi­rágozhattak a közönséges, prózai egyletek, a­hol minden izgalom és romanticismus nélkül, csak napi munkát kellett és kell végezni. * TÁRCZA. .Miért nem szólott a kakukk — Rajz. — Irta : Mailand Oszkár (Vége.) Sürgött, forgott a násznép, gyűltek a ven­dégek. Ott állottak már a szekerek a tulipán­­ton ládákkal, párnákkal felpakolva. A felpánt­likázott ökrök türelmetlenül csendítettek egyet­­egyet szép csengésű csengetyüikkel. Móré a fa­lu kovácsába oltott hegedűs, rontott egyet­­egyet hegedűjének épen maradt két húrján, a mi a Lomposnak, a házi ebnek füleit csikland­­va, rákezdett az eb egy oly siralmas vonítás­ra, hogy Mariska néni a nagy konyhakéssel halálsáppadtan fut ki a konyhából, csitítva a Lampost s váltig erősítve, hogy ez nem jót jelent, halál üt be a házba, vagy a piros ka­kas látogatja meg a háztetőt. Móré felhasznál­va a Mariska néni ijedelmét, besonfordál a konyhára s kevés váratva egy darab piros po­­fáju kalácscsal hegedűje megött igyekszik lát­­távolba kerülni. De Mariska néni észreveszi az ipsét s neki megy a nagy konyhakéssel, mint­ha fel akarná vagdalni, mint az előbb a libát. Móré nem veszi tréfára a dolgot, hanem át akar szökni a kerten, de úgy neki lódul, hogy hegedűstől ellapulva érkezik meg a kertelés túlsó felére. A hegedű utolsó két húrja még egyet czinczog — aztán recsegve foszlik szét. — A hegedűje pusztulását sirató czigány ke­serves jajgatására kicsődül a násznép s látja a nagy szerencsétlenséget, sajnálja Morét, de Ma­riska nénit kezdi bolygatni, hogy miért nem hagyott békét a czigánynak. Mit csináljanak már most. El van rontva az egész mulatság, nincs mire tánczolni, mert a faluban nincs más hegedűs, de még hegedű se, mert a kán­tornak a hegedűjét a múlt hónapban a kuvasz kiczibálta a szemétdombra s lenyalta róla a zsír­ral a húrokat is. Mariska néni türelmesen hallgatja a szem­rehányásokat, s csak gondolja magában, hej hegedű, hegedű! de lakadalomból tor is lehet, mert oly csúnyán is vonított az a kutya — S talán még halványabb lett, mikor elgondolta, hogy az a lakodalmi menet czigány nélkül na­gyon hasonlít a temetéshez. Ekkor eszébe jut valakinek, hogy Barna­­ János jól tud láb alá tilinkózni. A vőleg­­y ezt meghallva, unszolja az ifjakat, hogy menjenek, hívják el azt a ficzkót, ő megfizeti, s azután zene nélkül nem lakadalmazik senkinek, a menyasszony olyan fehér lett e szavakra, mint az a fehér virág a menyasszonyi koszorúban s ráhajtotta fejét a jó Mariska néni vállára, — hisz talán ő is hallotta, mily rész­jel az, ha a kutya oly rútul vonu­, és hogy milyen szeren­csétlen lett a Szárazné Ilonkája, kit zene nél­kül vittek el a háztól. De sokan máskép magyarázták Erzsi el­halványodását s vonakodtak Jánost elhívni. A vőlegény azonban mérgesen ránczolta össze homlokát s valamit súgott a kisbirónak, a mi­re ez nagyon kezdte unszolni az ifjakat, hogy menjenek csak, hisz megpróbálhatják, hátha el­jön!. .. . hisz aranynyal fizetik. János fönn volt juhainál­­az erdőszélen — s mikor az ifjak hozzá érkeztek, épen egy tilinkót faragott. Körülötte feküdt több elron­tott, összevagdalt tilinkó . .. . Mindegyiket el­rontotta, mert oly éles­ a kése, hogy mindig belemetsz a rózsafácska szivébe. Mikor az ifjak vontatva előadják jövetelük czélját, még pedig olyformán, hogy Erzsi kívánja őt hallani . . .. szívéhez fut minden vér, elhalványul . . . bele­mensz a kezében levő tilinkóba oly mélyen, hogy a tilinkó ketté metszve hull le a földre, ujjából pedig patakzik a vér. A vért odatörli a gyephez s csak annyit szól: ... de jó éles ez a kés! Ugye éles? Aztán összeszedi magát — — vadon néz körül, reszkető ajkain mosoly révedez, aztán az ifjakhoz fordulva, nyugodtan igy szól: Megyek........úgyis elmentem volna! * Fényesen világítnak ki a kisbiró házának ablakai az utczára. Odabenn élesen sivít a ti­linkó, a János tilinkója. Tánczol a násznép, ne­vet, örül, vigad. Csak János ül lehajtott fővel egy lóczán, nem nézve semerre, csak saját sö­tét szivébe, de attól, a­mit ott lát, mind söté­­tebb lesz arcza, mindinkább fuldokolva zeng a dallam, majd pajzánál enyelegve, majd élesen felsikoltva fújja, majd elhal egy hosszú jajban, melytől bámulva áll meg a tánczoló vendégse­reg. Úgy jön Jánosnak, mintha álmodna. Sötét árnyak tombolnak ázott szemei előtt, köztük van az is, ki boldogságát elrabolta, ott van az is, ki reszket és roskad, valahányszor a tilin­­kósra esik tekintete, pedig viszik, hurczolják a tánczba, boldogságba s a vőlegény azt hiszi, hogy a boldogságtól simul oly nagyon a mel­lére s öleli át oly erővel nyakát, mintha meg akarná fojtani. Mikor aztán egy forduló után Erzsit tán­­czosa Jánoshoz közel teszi le, János gyorsan odahajlik s valamit súg fülébe. Hogy mit sú­gott, tán Erzsi sem hallotta, de látta, hogy Já­nos szemei úgy kérték, úgy esdekeltek s aztán vad, tétovázó tekintete úgy parancsolt, hogy Erzsi ijedve mondott igent, egy igent, melyben az elvesztett boldogság összes bánata, keserve sírt, egy igent, mely meghazudtolta azt, melyet csak ezelőtt pár órával mondott az oltár előtt, csakhogy azt az igent esküvel kellett megpe­csételni, ezt pedig talán . . . vérrel. A kakas már elzengte éjféli ébresztőjét é­s egy órára ismét szárnya alá dugta fejét pi­henni. A kisbirónál még mind mulatnak zajo­san, tombolva. A kisbiró, apatársa és veje jól forgatták a kancsókat, pislogva susognak egy­másnak ügyekről, melyeket holnap békésen el fognak intézni, beszélnek szarvasokról, hozo­mányba beszámításról, bolondul össze-vissza, a­mint mámoros fővel szokás. Az asszonyok, le­ányok fáradtan ülnek a lóczán s várják a ti­­linkóst, hogy újból kezdje a nótát, melyet vé­gigjárni, talán még van egy más józan fő és szilárd láb. Boldogság, bor, mámor érezteti hatását az egész háznéppel. Még Lompos is, miután jól teletömte magát libacsonttal, hosz­­szan elnyúlik a küszöbön szunnyadni. De Lompos ébren alszik. ... Egy éles si­koltás hasítja át a léget s talpra ugrasztja Lom­­post, ki dühösen ront neki a kertnek, átszöki a sövényt s ugatva, vonitva szalad a kert vé­gén levő gyümölcsösnek. ... Ott aztán elkezd még keservesebben vonítani be a sötét éjsza­kát, mint egy gonosz szellem. A falu álmából felriadt lakosai keresztet vetnek magukra s ké­rik bűneik bocsánatát. — Lompos aztán lefut a szobába oda dörzsölődzik gazdájához, nyifog, ugat keservesen. De a kisbirónak és apatársá­nak más dolga van most, mint a kutyára fi­gyelni. Rókát érez, az az egész . . . aztán nem hagyhatják félbe a számítást . .. számítják a nyereséget. De Mariska némi, ki azalatt babonás fé­lelemmel szaladt ki megnézni, hogy mi törté­nik odakünn, fuldokló zokogással fut be, olyas­valamit kiabálva, hogy a­kinek álom ült a sze­mében, kiszökik onnan s a ki, ha még négy hétig is­­ ivott, józan lesz tőle , de még azt az ördöngős számítást is összerontja. Mert hát

Next