Magyar Polgár, 1885. január-június (19. évfolyam, 1-147. szám)

1885-01-14 / 10. szám

10. szám. Tizenkilenczedik évfolyam. Kolozsvár, 1885. szerda, január 14. Előfizetési dijak: Egész évre.................................16 frt. Félévre.......................................8 frt. Negyedévre..................................4 frt. Egy hóra ...................................1 frt 50 kr. Egy szám ára 5 kr Közvetítőknek százalék nem adatik. Hirdetési díjak: Egy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. A Nyilt tér sora 26 krajczer. — SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL „MAGYAR POLGÁR“ KÖNYVNYOMDÁJA. Belközéputcza 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepnapok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR, JANUÁR 12. Iparunk s a társadalom. A magyar ipar pártolása nemcsak közgazdasági szempontból fontos, hanem nemzeti tekintetekből is. Az ipar mindenütt kultúrtényező s mint ilyen, nálunk egyszersmind a magyarosítás előmozdításának egyik eszköze is. így tekintve, kettős értéke van Trefort jelszavának: „Minden áron ipart kell teremtenünk!“ Csalódik azonban, ki azt hiszi,hogy e fölhívás csak az államnak szól. Az állam nagyrészben máris megteszi saját kötelességét. És most van a földmivelés, ipar és kereskedelmi minisztérium folyó évi költségvetése tárgyalás alatt. Akik a pártszempontot le bírják vetkőzni s kissé elfogulatlanabbul tekintik a viszonyokat, elismerik, hogy az állam sokat tett iparunk fejlesztése végett az utóbbi évek alatt. Ipariskoláink, melyek a jövő iparos nemzedék melegágyai, országszerte szépen rejlenek s ha az új forrással, melyet jelenlegi ipartörvényünk a községi adóban fakasztott, az illető községek nem fukarkodnak, e tekintetben nemsokára teljesedhetnek vágyaink. De az egyszerű iskolákon kívül, ott vannak a gyakorlati tanműhelyek, a szellemi és technikai ismeretek művelésére szánt felsőbb intézetek, rajztanodák, technológiai iparmúzeum s országos segélyben részesülő vidéki intézetek És ott vannak a gyáripar fejlesztése érdekében törvény által biztosított kedvezmények, melyek gyáriparunk lendítésében csakugyan sikert is mutatnak fel. Viszonyaink között tehát az államot, mely ez évben egy országos kiállítást is rendez, korántse érheti annyi vád, mint a társadalmat. Mert bár az iparügyi miniszter tárcája összes bevételeinkből aránylag kisebb részt vesz igénybe, mint azt iparunk fejlesztésének fontossága megérdemelné, de ennek is, kényszerű kötelezettségeinken kívül, nagy részben épen társadalmunk az oka. Mert ha fogyasztó közönségünk kevesebbet költene külföldi termékekre, benn fékoztatnék az adóalap és adóképesség s az állam többet fordíthatna a magyar iparra. Hazai iparunk pártolása ép oly fontos, mint a magyar közmivelődés előmozdítása. Ezért mi e kettőt elvárhatlanul összekapcsolnók. Mint tapasztaljuk, mai közvéleményünk kedvezően van hangolva a magyarosítás eszméje iránt. Napirenden van a magyar közmivelődési egyesületek megbeszélése, alakítása, szervezése. Használjuk fel a hazafias fölbuzdulás e kedvező alkalmát iparunk érdekében is. A magyar közmivelődési egyesületek vegyék fel alapszabályaikba a magyar ipar pártolásának terjesztését. Ezzel korántse térnek el czéljuktól, mert iparunk fejlesztése egyenlő kultúránk erősítésével. Nézzük városainkat. Minek tulajdonítható ezek megmagyarosodása ? A tanintézetek mellett az iparnak. Ez tömörítette, szaporította egy helyen a lakosságot s ez teremti folyvást azt a derék polgári elemet, mely az új időkben ép oly biztos támasza hazánknak és nemzetünknek, mint volt hajdan a nemesség. Az iparos polgárság a legjobb államfenntartó elem. Ennek szaporítása, szellemi és anyagi emelése annyi, mint: a kultúrának magyar szellemben való terjesztése. A czélok, mint látjuk, összevágnak. A magyar közművelődést s a magyar ipart tehát bátran egy zászló alá lehet és kell vonni. Részünkről legalább nem tudunk képzelni oly állapotot, hogy valaki lelkesedjék a magyar kultúráért, de ugyanakkor a magyar ipar iránt közönyös legyen. Egyenlő szellem hatja át mind akettőt, nem lehet azokat szétválasztani. Hiszen hiába beszélnénk és éreznénk mi itt magyarul, ha idegen országok adófizetői vagyunk, minden szerzeményünket, véres verejtékünk minden gyümölcsét ezeknek hordjuk s még a földet is lassanként elveszítjük lábaink alól. Pedig a hazai fogyasztó közönség mai magatartása nem igen nyújthat ennél vigasztalóbb kilátásokat. A külállamokkal való forgalmunk statistikai kimutatásai évnegyedenként a lapokban is megjelennek. Mindenki láthatja azokból, hogy milliók folynak ki hazánkból, a legtöbbnyire gyümölcstelen pipereczikkekre, miknek behozatala itt a termelést s az értéket nem növeli. Még eddig hagyján, mert nyersterményeink kivitele lehetőleg megakadályozta a forgalmi mérleg aggasztó megromlását. De ne tévesszük szem elől azt a komoly versenyt, mely a gabonaválságot már ez idén előidézte s mely e téren örökre keresztül húzta régebbi számításainkat. A mai kedvezőtlen gazdasági viszonyokból csak úgy bontakozhatunk ki, ha fogyasztó közönségünk a valóra ébred s elég erővel és hazafiassággal rendelkezik, hogy a helyzet követelményeit teljesítse. E követelmények abból állanak, hogy a külföldi drága és rosz czikkek helyett fogyaszsza a bár külsőleg kevésbé tetszetős, de annál tartósabb hazai czikkeket s ezzel mozdítsa elő hazánknak a mezőgazdasági államok sorából az iparos államok sorába való átlépését is. Mint föntebb említek, ezzel egyszersmind a magyar elem fölényét is nagyban erősíti. Olvastuk közelebbről az országos iparegyesület emlékiratát, mely a kormányhoz lett fölterjesztve a vasúti szükségleteknek a magyar iparból való kielégítése tárgyában. Ebből látható, hogy a kormány e részben is nagyon sokat tett az utóbbi években s ami még hátra van, azt is bizonyára megteszi s az eddig nálunk idegen czikkek előállítását esetleg államilag kezdeményezi. Mellékesen csak annyit kívánunk az emlékirat kiegészítéséül megemlíteni, hogy jó lesz, ha a szükségletek beszerzését jövőre lehetőleg decentralizálják, hogy ne csak a fővárosi, hanem azon vidékek iparosai is éljenek, melyeken vasúti vonalak futnak végig. Ez emlékiratot különben csak azért hoztuk szorosan vett tárgyunkkal kapcsolatba, mert szükségesnek tartanák, hogy egy oly tekintélyes testület, mint az országos iparegyesület, szavának súlyát a társadalommal szemben is érvényesítse. Egy kis statistikai összeállítás alapján bocsásson időnként felhívásokat a közönséghez is a hazai ipar pártolása érdekében. A létesítendő magyar közművelődési egyesületek pedig lépjenek kapcsolatba a vidéki iparos-egyletekkel s törekedjenek arra, hogy a hazai piacokat nyissák meg a hazai ipartermékek előtt. Hogy a mi eszménket gyakorlatilag keresztül viszik, többet tettek czéljaik megközelítésére, mintha évekig tanakodnak az elmélet terén. Küszöbön az országos kiállítás. Épen összeesik azzal a fölbuzdulással, mely a magyar közművelődés érdekében most az egész országot átjárja. E két körülmény szerencsés találkozása miért ne idézhetne elő a magyar iparra nézve oly hangulatot, mint a 40-es években iparunknak egyszerre oly lendületet adott? Most, mikor a vész szerencsésen elvonult fejünk felől, folytassuk e tekintetben is ott, hol a szomorú viszonyok miatt akkor félbe kellett szakítanunk. Ha társadalmunk közszelleme fölébredt, a magyar ipar jövője biztosítva lesz. Ezt is a magyar culturmozgalmaktól várjuk, ugyan kétséget nem szenved, de községi illetőségük a név hibás közlése avagy ez okmányok más hiányai miatt meg nem állapítható, minél fogva ezen okmányok rendeltetési helyükre meg nem küldethetnek, s azokról rokonsági vagy más magánjogi tekintetben érdekelt felek sem értesülhetnek. Oly czélból, hogy az ilyetén okmányokról az illető felek értesíttetve, egyszersmind az általuk esetleg adható felvilágosítások nyomán a kérdéses egyének illetősége iránti tárgyalás folytatására támpont szereztessék, vallás- és közoktatás-, úgy igazságügyminiszter urakkal egyetértőleg abban állapodtam meg, hogy a szóban levő okmányok nyilvántartása az illetőség megállapíthatásáig leendő megőrzés végett az országos levéltárba helyeztessenek el és az azokról vezetendő jegyzék minden év végével a hivatalos lapban közzététessék. Miről a törvényhatóság tudomásvétel végett értesittetik. Kelt Budapesten, 1884. évi decz. 27-dikén. Tisza, s. k. A budgetvita. A földmivelés-, ipar-és kereskedelmi tárcza fölött folyó vitához föliratkoztak: mellette: Keglevich István gr., Bausznern Guidó, Dobránszky Péter. Ellene: Helfy Ignácz, Hoitsy Pál, Ráca Géza, Ferenczy Miklós, Bernáth Dezső, Becker János, Tors Kálmán, Szalay Imre, Fenyvessy Ferencz, Petrich Ferencz, Szentkirályi Albert, Zimándy Ignácz. Külföldi okmányok A belügyminiszter a következő kör rendeletét intézte valamennyi törvényhatósághoz : Külföldről gyakran oly egyénekre vonatkozó halotti bizonyítványok, feketési és születési anyakönyvi kivonatok küldetnek meg, kiknek magyar honossága ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése jan. 12-én. Megkezdetett a földmivelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium költségvetésének tárgyalása. Első szónok Horváth Gyula volt, ki nagy figyelemmel hallgatott, s élénk tetszéssel kisért érdekes beszédben fejte ki álláspontját. (A beszédet alább egész terjedelmében közöljük.) Ezután gr. Károlyi Sándor szólt, különösen a hitelszövetkezetek kérdésével foglalkozván, a mire nézve fölemlítő régebben is hangoztatott tervét. Egy oly nemű szervezet lenne ez, mely a községekben alakítandó szövetkezeteken nyugodnék, melyeknek egy egy megyei intézet szolgáltatna megfelelő hitelt, míg e megyei intézet esetleges szükségletét egy központi intézet elégítené ki. E szervezet állami kezdeményezésre létesülne, állami felügyelet alatt állana, és létesítésében felhasználhatók lennének a mai takarékpénztárak, amelyek viszonyát különben a gróf, — a betétek és tartaléktőke arányosítása tekintetében, — gyökeresen megváltoztatandónak mondotta. Hangoztatta ezenfelül a váltóminimum meghatározását, (100 forintban), s az osztrák-magyar bank kötelezését a mezőgazdasági hitel erőteljesebb gyámolítására. Ullmann Sándor kiméltatta azon állítás alaptalanságát, mintha Magyarországon a mozgó tőké uralkodnék, s mintha az lenne bajaink forrása. Szépen utalt az eredményekre, melyeket az összes közgazdasági tényezők harmonikus felhasználásával előidézhetünk, s beszédét pártja méltányló helyeslése közt végezte. Enyedi Lukács, a szélsőbal ezután következett szónoka, kikelt az ellen, mintha a gabonaár hanyatlása egymagában veszedelem lenne, szerinte nagy csapások a nemzeteket csak akkor érték, mikor nem volt mit enni, s nem, mikor sok volt. Különben, az önálló vámterület nélkül nem tartja állapotainkat orvosolhatóknak. Lipthay Pál rövid beszédben szintén a szélsőbali álláspontot hangoztatta, míg Simonyi Iván magának vindiálta az agrárius ideák Magyarországra importálásának érdemét, s hoszszasabban fejtegette e részbeli nézeteit. Végül gróf Széchenyi Pál tartott igen hatásos beszédet, főleg azon kérdésekkel foglalkozván, a melyeket gr. Károlyi Sándor vetett fel. A hitelszövetkezetek ügyében arra utalt, hogy az eszmék e részben mennyire szétágazók, s hogy a sok eltérő terv közül mennyire lehetetlen elsietve, tájékozatlanul megvalósítni egyet is. Az általános gazdasági helyzetet illetőleg arra utalt, hogy e bajok jó része előre volt látható, s azokon nem valami egyetemes eszköz által véltek maguk a szakkörök is segíthetni, mint inkább a művelési mód és ágak olynemű változtatása, jobbítása és fejlesztése által, amelynek örvendetes jelenségei észlelhetők már is. A miniszter fentartván magának, hogy a fölmerülhető ellenvetésekre és nézetekre utólag még reflectálhasson, a szabadelvűpárt helyeslése mellett fejezte be felszólalását Ez a nagy fia az országunknak dicső emlékű Széchenyi István volt. Nincs Magyarországnak ma sem egyetlen egy közgazdasági kérdése, melyet az ő hatalmas keze nem érintett volna, nincs egy sem azok között, melyeket ma is legfontosabb kérdéseinknek tartunk, melyeknek fontosságát ő ez előtti csaknem fél századdal ne hangoztatta volna. Ott van tehát a hitel ügye, ott van az ősiségnek eltörlésére irányzott működése, ott van a Tisza és a Duna szabályozása, ott van a Dunagőzhajózás, ott van Pestnek emelése, ott van a lánchíd, ott van a közlekedési, forgalmi viszonyaink javítására irányult működése, egyátalán mindazon kérdések, melyek Magyarországnak ma is főfontosságú kérdései; mindezek megoldását ő már czélul tűzte ki magának. És tehát, a nagy Széchenyi nem toborzotta az ő táborát sem ascetákból, sem martyrokból. Az érdekegységgel igyekezett rábeszélni mindenkit arra, hogy ezen mozgalomban, amelyből úgy az ország, valamint azok, akik abban részt vettek, mind kivették a maguk nyereségét, mindenki részt vegyen. És ezért, daczára annak hogy a Széchenyi által megpendített kérdések egyike sem volt új kérdés, mindegyik olyan volt, mely Európának minden művelt államában már virágzásnak indult, midőn ő azokat itt az országban hangoztatta, csak egy kérdés alá estek, hogy azok megérintése egészséges-e? S a következmény mutatta, hogy igen. Eleinte, csak egyedül, később többen és végül az egész nemzet által követve, képes volt,, anélkül, hogy a kormány hatalmát, a kormány aégisét vette volna igénybe, nagy eredményeket elérni. Csak egy követelése volt, hogy útjába ne álljanak és ne akadályozzák működésében. E tevékenységgel oda vitte a nemzetet, hogy azon nagy kérdéseket, melyek századok alatt nem oldathattak meg, közel megoldás elé vigye. És azért, tehát, én sohasem tudok lelkesülni, bármily nagyoknak talált eszmékért, melyek egyes nemzetgazdászok theóriáiból felém csillámlanak. Tudom bámulni Ádám Smithet és követőit, tudom bámulni a manchesteri iskolának kiváló nagy eredményeit, meg tudom érteni még az agrárpolitikának is bizonyos igazságait. De ott, ahol az országnak egy magyar, a nemzet érdekének megfelelő, a helyi viszonyokkal számot vető közgazdasági politikát kell követni, csak azt a közgazdasági politikát tartom helyesnek és jónak, melyet oly sikeresen kezdett meg gróf Széchenyi, és melyet később is e nemzet egyesei és bizonyos kérdésekben a nemzet egésze is követett. "(Helyeslés jobbfelől.) S én ezt a közgazdasági kérdést annál fontosabbnak tartom, tehát, mert habár tudom Grünwald képviselő urat bizonyos pontig kísérni, abban, hogy egy állameszmének megtestesítése egy erős állami administratió által bizonyos fokig lehetővé tétessék, de arról is meg vagyok győződve, hogy a magyar állam eszrének valóságos keresztülvitele egyedül az assimilatio által érhető el s nincs egyetlen egy terrénum, melyen a különböző fajok, sőt nemzetek és államok közti assimilatiot el lehetne érni, mint a közgazdasági téren. Azon érdekek, melyek a haza különböző fajú és nyelvű lakóit ezen országhoz kötik, az erős állami adminisztratio által nem mindig és nem mindenkinél teljesen kielégíthetők.De azon eredményekben, melyeket a közgazdasági czélok megvalósításával el lehet érni, faji és nemzeti különbség nélkül ki lehet egyenlíteni az érdekeket. S azért bizonyos aggodalommal tekintettem, például felhozva a kisebb példát, mert a közgazdasági kérdéseket épen inductív természetűeknek tartom, melyeket deductív irányban megoldani alig lehet, mondom, mindig aggályos dolognak tartottam, valahányszor a különböző fajok által lakott vidékek és városok hanyatlását láttam és ők ugyanakkor ezen irányban különös panaszokat emeltek, így a szász képviselő urak méltán felpanaszolják azon hanyatlást, mely a szász városokban mutatkozik. Magam is tudom, habár nem tartozom a ház legidősebb tagjai közé — magam is emlékszem azon időre, midőn a keleti kereskedelem fontos érdekszálai voltak azon szász városokban összpontosítva, Brassóban és Szebenben. Láttam azok hanyatlását, mely hanyatlás mind rohamosabbá vált és láttam egyszersmind azt, hogy ahelyett, hogy a törekvések e városok közgazdasági és kereskedelmi érdekeinek javítására irányultak volna, e városok képviselőinek figyelme és munkássága a nemzeti és faji politika űzésében összpontosult. Meg vagyok győződve, hogy a magyar államnak ép úgy érdeke lett volna ezen városok emelkedése, mint maguknak a szászoknak. De ott, ahol a hierarchia, a bureaucratia túlhatalomra vergődik, természetesen a közgazdasági és kereskedelmi kérdések el szoktak hanyagoltatni. Ott, ahol a kereskedelmi kamarákban, az ipartestületekben, a gazdasági egyesületekben nemzetiségi és közgazdasági kérdések helyett a Schulverein jelszavai szoktak megbeszélés tárgyává tétetni, ahol nem az érdekkérdések megoldására, hanem arra szolgálnak, hogy úgy mondjam, talajt szerezzenek faji agitatiókra, ott, ha ily állapotok állnak elő, természetszerű. Pl Brassó posztókereskedése egyik hatalmas kereskedelmi czikkét képezte a városnak és igen rövid idő alatt mit látunk? Azt, hogy Brassó feje felett, távol tőle a brünni posztó, az angol gyártmányok és mit tudom miféle gyártmányok kiszorították keletről azon posztót, mely talán századokon át egyetlen nagy kereseti czikkét képezte e városnak. És mi volt az oka? Keresve az okot, úgy találtam, hogy a mostani világban az emberek nem arra törekednek csak, hogy legyen nekik kaputjuk és ruhájuk, amelyet elviselnek hat— tíz esztendeig, hanem arra is, hogy legyen kaputjuk új és aránylag legyen olcsó, megkívánják a tartósat, de mindenesetre inkább szeretik, hogy minél többször változtassák. Az iparnak módosítani kell magát az igényekhez. Ott mi történik? Gyártják most is azon kitűnő posztót, amit 6 esztendeig lehet viselni a nélkül, hogy elszakadna és átáznék, de ott meg oly posztó kell, melyből minden esztendőben lehet egy kaputot és egy ruhát csináltatni és a mellett sokkal olcsóbb. Az, hogy a világ megváltoztassa bizonyos ipargyártmányok szerint ízlését, nem természetes; a természetes az, hogy azon iparczikkek változzanak át a közönség kívánalmaihoz képest. És hogy ha azon ipar és kereskedelmi kamarák azzal foglalkoztak volna, hogy ily kérdéseket oldjanak meg, akkor az eredmény bizonyosan sokkal nagyobb és előnyösebb lett volna. De, te hát, ugyancsak a nyáron Fiuméban járva, azt láttam, hogy ezen magyar kikötőnek, amelyre az állam oly óriási áldozatokat hozott, fejlődése előtt egy végtelen hatalmas gát áll és ez a gát, nézetem szerint, a Fiumára patak, melynek két partján lakó fiumei lakosok egymástól távolabb érzik magukat, minthogy ha egy óceánnak két partján laknának. Azon érdekellentét, melyet folytonosan keresnek, melyet kiaknáznak politikai szempontból, teszi lehetetlenné ezen kikötőnek és ezen tengeri kereskedelemnek emelkedését. Sőt tovább megyek, te hát, ezen állapotoknak tulajdonítom én azt, hogy az egész horvát-magyar tengerpart felvirágzása csaknem lehetetlenné vált, mert ahelyett, hogy a tengerpart lakosai a tenger éltető hullámaiban keresnék a maguk érdekét, a Karst-sziklák mögé vonulnak panslavistikus törekvéseikkel és ott iparkodnak ezen törekvéseket megvalósítani, (ügy van a jobboldalon.) Én, tehát, úgy vagyok meggyőződve egyfelől, hogy bizonyos bajok orvosolhatók legyenek, szükséges, hogy azokra rámutassunk és azt hiszem, daczára, hogy a ház ezen oldalán ülök, hogy ha bizonyos meglevő bajokra rámutatok, ezáltal legkevésbé sem fogok sem a kormány, sem az egyes miniszterek ellen támadást intézni. Én úgy tartom, t. képviselőház, hogy az a tengerészeti hatóság, amely Fiuméban van, a amelynek nemcsak az a hivatása, hogy Fiuménak talán particulári érdekeit őrizze folytonosan, hanem egyszersmind az is hivatása, hogy a magyar-horvát tengerparton a tengerészet fejlődését elősegítse és figyelemmel kísérje. Én abban a hitben és meggyőződésben vagyok, — lehet, hogy tévedek, — hogy a tengerészeti hatóság vagy nem áll feladata magaslatán, vagy nem érti azt, mert azt vesszük észre, hogy amióta ott van, az egész tengerparton a tengeri kereskedés és hajózás iránti érdekeltség nem emelkedett, csakis Fiuméban, egyebütt mindinkább hanyatlott, pedig arról meg vagyok győződve, hogy ott, ahol a közgazdasági és kereskedelmi érdekek találkoznak, amely a magyar állam ellen irányul, ha a magyar állam aégise alatt elégíttetnek ki, a közgazdasági és kereskedelmi érdekek talaja nem fog lenni. S ettől, ha a t. ház megengedi, bátor leszek áttérni arra, ami tulajdonképi fölszólalásom főpontját képezi. (Halljuk!) Azt tagadni nem lehet, t. ház, hogy nemcsak Magyarország, hanem az egész világ, és így nemcsak Európa, egy nagy közgazdasági és kereskedelmi válság előtt áll, és tagadni nem lehet, hogy ennek igen súlyos következményei lehetnek a legközelebbi időben Magyarországon. Ép e szempontból szükséges, hogy a bajt a maga nagyságában lássuk meg, de szükséges az is, hogy midőn ezt tesszük, akkor egyszersmind igyekezzünk gondoskodni azokról az eszközökről, amelyek ennek a bajnak súlyos következményeit, ha elhárítani teljesen képtelenek is, de legalább megkönnyíthetik. Ezen bekövetkezett válság épp úgy mutatkozik Angliában, mint Francziaországban, de sőt Amerikában is. Én figyelemmel kísértem a legutóbbi időben épp Angliában fekvő különböző pártoknak és az angol parlamentnek magatartását e kérdéssel szemben és azt találtam, tehát, hogy épp ez országban, ahol a közgazdaság és kereskedelem iránt az érték leghatalmasabban ki van fejlődve, úgy a kormány, mint az ellenzék által egyhangúlag mondatik ki az, hogy e válsággal szemben pusztán parlamenti intézkedésekkel megküzdeni nem lehet. Sőt általában az egész népnek figyelmét arra terelik, hogy nem itt, hanem másutt és saját magában keressen erre erőt. A gazdasági mivelési ágaknak átváltozása még oly előhaladott gazdaságokkal bíró államokban, mint Anglia is, nagy nehézségekkel jár, a földhitel tekintetében annyira előhaladt államban, mint Francziaország, mondta ki egy enquete, hogy a tőke, amely a mezőgazdaságra kínálkozik, igen csekély és igen drága. Ha már ezen országokban hasonlók mondatnak Horváth Gyula beszéde — a képviselőház jan. 12-ki ülésén. — T. képviselőházi A költségvetés általános tárgyalásánál akartam felszólalni és azon kérdésekről beszélni, amelyeket most ez alkalommal érintendő leszek. (Halljuk!) De t. hát! belátom azt, hogy közgazdasági kérdések, — legalább az én felfogásom szerint, bármilyen paradoxonnak tetszik és az idea, — pártszempontból igen nehezen és rendszerint tévesen szoktak elintéztetni. Ennélfogva én az ország közgazdaságát, iparát és kereskedelmét oly kérdésnek tekintem, melynél a pártszempont csak másodsorban jöhet tekintetbe, de semmi esetre sem lehet a fő irányadó. (Általános helyeslés.) Én, t. ház, Magyarország regeneratióját olyannak tartom, hogy annak tápláló gyökerei leginkább közgazdasági átalakulásunk talajában fogamzottak meg. 1825 ig egy kétségbeesett sérelmi politikát követel a nemzet 300 éven keresztül és egyszerre 1825 után a nemzetnek egy lánglelkű fia a közgazdaság és kereskedelem ügyeit kezeibe vette, föllépett mint hatalmas agitátor, ki a roskadt épületeket, égő szövétnekkel felgyújtotta és azok lángjainál világította meg az európai nagy nemzetek előrehaladását.