Magyar Polgár, 1885. július-december (19. évfolyam, 148-301. szám)

1885-11-21 / 269. szám

269. szám. Tizenkilenczedik évfolyam. Előfizetési díjak: (géll­el .......................................TM frt. Félévre.......................................8 frt Negyedévre..................................4 frt. így hóra..................................1 frt 60 kr Mindennapi elárusítóéra helyben, az eláru­sítóktól vagy a kiadóhivatalból elvive : Egy szám ára 5 kr Hirdetési dijak: tvy négyszög centiméternyi tér ára 3 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvez­­mnyben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. — Nyílttér kora 36 krajczer. — Kolozsvár, 1885. szombat, november 21. SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL ■,MAGYAR POLGÁRI KÖNYVNYOMDÁJA Belközéputcsa 4. sz. Megjelenik mindennap, vasár- és ünnepna­pok kivételével. Használatlan kéziratok nem adatnak vissza. Névtelenül beküldött közlemények nem közöltetnek. KOLOZSVÁR NOVEMBER 20. A román egyetem. A Tribuna a harmadik egyetem ügyé­vel foglalkozik. Három millió román — mondja — megérdemelné, hogy részükre külön egye­tem állíttassák fel. Két magyar egyetem s egy horvát van az országban, az állam legtekinté­lyesebb népe, a másik kettő után, ezt a figyelmet, mint mondja, megérdemelné, miután az állam érdekében nem cseké­lyebb áldozatokat hoz. Hanem a magyar nem gondolkozik ily nemesen, a magyarizálás útjára lé­pett. S a­mi nagyon furcsa — folytatja — sem a szlávok, szerbek, tótok, hor­­vátok, sem pedig a szászok nincsenek úgy disponálva, hogy magyarok legyenek. Valóban nincsenek úgy disponálva és nem is lesznek magyarok. Vájjon a Tribuna komolyan vetette-e fel ezt a kérdést? Komolyan tárgyalja-e azt ? Meggyőződésünk, hogy nem komo­lyan s csak azért foglalkozik vele, hogy egygyel megszaporítsa a román nép előtt a gravamenek számát. Hogy nem foglalkozik komolyan, mu­tatja az a lemondó hang, a­melynek czél­­ja nem más, mint a román nép sajnála­tát felgerjeszteni. Hát csak zengedezzen elégiákat,mert valamit csak kell csinálnia neki is. A legsajnosabb körülmény az, hogy a román politikusok a román népet rosz színben tüntették fel országvilág előtt, s a magyarban megölték a bizalmat, hogy kénytelen ma már minden román em­berben egy haza elleni összeesküvőt gya­nít­ani. Idáig a dolgot nem a magyar vit­te, ezt már határozottan lehet állítani. S egy román egyetemmel? Ki tud­na akkor bírni a román com­pheusokkal ? Ki nyújtana biztosítékot, hogy annak jó­téteményeit nem éppen az állam ellen használnák fel? Hiszen látjuk, hogy még egy-egy tanszék is bajt okozott, hogy ne okozna még nagyobb bajt egy egye­tem? Erről különben szó sem lehet. Oroszország sem állít fel egyetemet a beszarábiai oláh népnek; sem Fran­­cziaország, sem Olasz-, sem Angolország nem állít fel egyetemeket idegen ajkú polgárai számára. Miért tenné meg ezt a magyar? és mért tenné meg épen a román néppel szemben, melynek vezetői sohasem nyil­vánították, hogy ragaszkodnak az állam alkotmányához, intézményeihez; ellenke­zőleg, a­hányszor csak lehetett, mindig felütötték fejüket s azon részen voltak, a­hol,­­ nem volt sem az igazság, sem az állam alkotmányossága. Ezért óhajtaná a Tribuna egyete­met ? Az a körülmény, hogy a román nép is fizet adót, még nem ad jogot oly követelésre, mi az államot bomlasztaná, ha teljesíttetnék. A németek, szerbek s mások, mind fizetnek adót, ugyan mi volna, ha ezek mind előállanának és ha­sonlókat követelnének a magyar államtól. A magyar nemzet az egyedüli úgy szólva, mely az ország intézményeit épen fenntartani kívánja. A mely napon a magyar népet elnyomják, abban a pilla­natban vége lesz az ország alkotmányá­nak is; a külön egyetemeket pretandá­­ló népek mind szétfutnak s a rokon­elemek karjaiba vándorolnak, ők bizo­nyára nem fognak harczolni az ezredéves mult alkotta intézményekért. A magyar nemzetnek kötelessége tehát, a hazafias szellemet minden uton és módon általánositni s oda hatni, hogy a magyar műveltség minden irányban elterjedjen, hogy a népeknél azon meg­győződést keltse, mely szerint az álla­mot valóban magyar s magyar jelleggel bírva csak e réven állhat fenn. Ne essék rosszul a Tribunának a harmadik magyar egyetem és ne vágyjék oly dolgokra, a melyek be nem követ­kezhetnek, s a melyek még álomnak is merészek. A román nép bölcsei igyekezzenek nyelvüket és irodalmukat saját körükben fenntartani, művelni, ebben senki által megakadályozva nincsenek, de ne foglal­kozzanak hiú ábrándokkal, mert a mai reális korban az ilyen álmodóknak fel­kopik az álluk. (+­) ___TARCZA. Ausztráliai utazó Kolozsvárt! Mr. F. W. Elliot, londoni születésű, ki 41 év óta lakik Sidneyben, Európában körutaz­­t s ez alkalomból hazánknak is nagyobb rés­szét meglátogatta, egy napot városunkban töl­­tött s az este az angol társalgó­kör vendége v°lt. Vele utazik szeretetreméltó leánya, Alice, kit jövő héten, Budapesten, Roggendorf Arnold honvéd főhadnagy vezet oltárhoz s igy az ausz­­tráliai angol leányból magyar menyecske lesz , férjével Erdélyben fog lakni. Máris megkez­dte a magyar nyelv tanulását. Elliot ur, mintegy 58 éves, nagyon ikonszenves alak és sokoldalú ismerettel bir. Sok érdekes dolgot beszélt az ausztráliai tár- 8adalmi viszonyokról s más különlegességekről. Az életmód sokkal drágább, mint Angliában. Vagy a Continensen. Különösen drága a szál­as és a munkabér. Egy közönséges napszámos napjára 3—4 fitot kap. Egy kőmives 8—9 ffiot. Egy szolgáló fizetése hetenként 10—12 kr Az élelmi­szer aránylag a legolcsóbb. Egy font hús 25—30 kr, de ezelőtt nem sok évvel csak 5 kr volt. A magas munkabér onnan van, hogy kevés a munkás. Egyfelől a nagy távol­ig miatt, másfelől a nagy úti költségért nem­igen mennek oda a munkások. Az utazás Ang­liából 50 napig tart s belekerül 250 írttöl­­ig. Vademberek most is láthatók, de ro­hamosan pusztulnak, főleg a rum túlságos él­­vezése miatt. Politikai tekintetben teljesen sza­­badok, függetlenek. Maguk igazítják belügyei- saját parlamentjük van. Semmi névről ne­­vezendő adót nem fizetnek Angliának, csak az angol kormány által küldött kormányzót (Go­vernor) fizetik. Az igaz, hogy angol törvények alatt állanak, de azokat saját tetszésük szerint­­módosíthatják. Hát aztán mi haszna van Angliának ab­ban, hogy ők angol alattvalók, kérdeztük? A kereskedelmi összeköttetés mindent dúsan pótol. Csak a gyapjúból 120 millió frt forgalmat csinálnak évenként. Az aranybányák­ból szintén nagy a jövedelem. Húst is, jég kö­zött, roppant mennyiségben szállítanak Angliá­ba, mivel a marhatenyésztés egyik legnagyobb jövedelmi forrásuk. Minthogy Elliot úr azt mondá, hogy 41 év óta tegnapelőtt látta az első havat Brassó­ban, kérdeztük, hát honnan kapják a jeget a hús fagylalásához? — Mesterségesen állítják elő — felelé. A vendéget e sorok írója — kivel a gyű­lés előtt kevéssel ismerkedett meg csak —kö­szöntötte fel, örömét fejezve ki, hogy körünk­ben üdvözölhetjük s mivel szivének egyik fele, szeretett leánya, Magyarhon lakosa lesz, remé­li, hogy többször meglátogatja hazánkat, mely­hez ezentúl szoros kötelék fűzi. Elliot úr meleg hangon köszönte meg az iránta, mint egész ismeretlen iránt, nyilvánult szives fogadtatást. Hogy ő Magyarországot s népét megszerette, tanúsítja az, hogy kedves leányát az édes­apai hajlékból oly nagy távol­ságban itt hagyja. Különösen köszönte, hogy alkalmat nyújtottunk neki e körben való meg­jelenésre, mely egyike lesz utazása legszebb emlékeinek. Hiszen az utazó — mondá ho­gyan szerezzen magának alapos ismeretet egy városról, annak lakóiról, ha csak futólag át­utazik , annak utczáit, épületeit gyorsan meg­tekinti, a vendéglőbe a pinczérekkel egy pár szót (sok bajjal, kivált, ha nem érti a nyelvet) vált s a piaczon a különböző alakokat, nép­viseletet szemléli, mint Ő tette ma. Neki végtelenül jól esett, s nagyon meg volt lepetve, hogy ott, a­hol nem is remélte, saját nyelvén társaloghatott, saját anyanyelvén nyerhetett helyes informátiót egy érdekes vá­ros múltjáról s jelenéről. Legyenek meggyőződve, hogy ezután két otthonom lesz: Ausztrália és Magyarország. Most visszamegyek, hogy leányomat s unokái­mat újból láthassam, de megint visszatérek itt maradt gyermekem, s reméllem, majd magyar unokáim látogatására, s akkor újra eljövök a szép Erdélybe, még pedig nyáron, mert ha ez időszakban is annyira megragadja az idegen figyelmét, mennyivel érdekesebb s vonzóbb le­het, mikor a természet a maga pompájában díszeleg? Éltetve a magyarokat s a magyar vendég­szeretetet, beszédjét azzal végezte, hogy ez nem lesz az utolsó találkozás, mert már mint ismerős fog ide jöni, s nem fog városunkban egyedül járkálni. A kiállításról szépen nyilatkozott, s kü­lönösen az tetszett, hogy idegen országból nem voltak tárgyak kiállítva, hanem a magyar ipar volt bemutatva nagy sikerrel. Még egy oláh­országi nemessel való társalgását említjük fel, mert nagyon jellemző. Ugyanis Bukarestből Brassó­ felé jőve, beszélgetést kezdett franczia nyelven egy vitassal, ki oláhországi volt, mert birtokait mutogatta vendégünknek a vasu­t mentében. Társalgás közben szóba jött a szép és gazdag Erdély. „Igen, — mondá az oláh nemes — Erdélybe a románok túlnyomó számmal vannak; az tulajdonképen az övék, s csak idő kérdése, hogy Romániához csatoltas­sék". Természetesen Elliot úr, nem ismerve a viszonyokat, semmi megjegyzést nem tett reá. Ama megjegyzésemre, hogy ez román aspi­­ratió, azt felelte, „hogy az csak annak is fog maradni, mert az a nép, melyet átutaztában itt-ott, s a mai hetivásáron is látott, aligha érvényesíteni bírja e nemzeti aspiratiót“. Ven­dégünk a péntek reggeli vonattal Budapestre utazott, hol neje, egy másik leánya és leendő veje várják. Szívünkből óhajtjuk, hogy legyen szerencsés és boldog leányának megkötendő frigye i­s láthassuk minél előbb ismét körünk­ben, hogy gazdag tapasztalataival hazánknak is némi szolgálatot tehessen. Kovács János A miniszterelnök jubileumához. Szeged város közönségének szerdán délután tartott közgyűlése egyhangúlag elhatározta, hogy Ti­sza Kálmán miniszterelnök 10 éves jubileuma alkalmából f. hó 29-ikén díszközgyűlést fog tartani s abból Tisza Kálmánhoz üdvözlő fel­iratot fog intézni s ugyanakkor Tisza Kálmán­nak és Tisza Lajos grófnak Benczúr által fes­tett, Szeged városa által a közgyűlési terem számára megrendelt életnagyságú képei ünnepi beszédek mellett lelepleztetni fognak. Az ünnepi beszédek egyikét — a miniszterelnököt illetőt — Vass Pál főjegyző, a másikat pedig Szabados helyettes polgármester fogja tartani. A közgyűlésen az ellenzéki pártiak közül is számosan voltak jelen. Bars megye törvényhatóságának csütörtö­ki közgyűlése Migazzy Vilmos gróf indítványá­ra nagy lelkesedéssel és egyhangúlag elhatá­rozta, hogy Tisza Kálmán miniszterelnök iránti tiszteletét, bizalmát és ragaszkodását jegyző­könyvbe foglalja. A közgyűlés elhatározta, hogy Tisza miniszterelnökhöz jubileuma alkalmából üdvözlő feliratot intéz, melyet küldöttség fog az ünnepeknek átadni. Szerbia és a porta, a Times szerb, for­rásból merített értesülés nyomán, részleteket közöl a Szerbia és Törökország közt létrejött megegyezésről. E szerint azon esetre, ha a szerb csapatok Szófiába bevonul­nak, Milán szerb király nem Sándor fejedelem­mel fog békét kötni, hanem a szultánnal. Szerbia területnagyobbodást fog nyerni, mert a porta nemcsak hogy közönyö­sen veszi Bulgária megcsonkítását, hanem szí­vesebben lát egy erős Szerbiát, mint egy ha­talmas Bulgáriát. A keleti háború, Brezniknek való elfoglalása által a Sliv­­nicza mellett álló szerb hadtest erős támo­gatást nyert. Az Izvor melletti győzelmet a Vranjától délfelé küldött hadtest vívta ki. Az Izvor a Küsztendil és Szófia közt fekvő út mentén van. Az Izvor melletti győzelem által Küsztendil el van vágva Szófiától. A szerbek most három irányban nyomulnak Szófia­ felé. Magánjelentések szerint Radomir is, mely Iz­­voron felül fekszik, elesett. Zaribródból hiva­talosan jelentik, hogy a bolgár Widdin-hadtest szétvertnek tekintendő. Magánjelentések sze­rint Widdint már elfoglalták, s a szerbek száz ágyút ejtettek zsákmányul. Ha Radomir szin­tén meghódíttatik, a szerbek Slivniczát hátul­ról is megtámadják. Az itt vívandó harcz dön­tő lesz. Sándor fejedelem szintén Slivniczá­­ban van. Ha sikerül Slivniczát elvágni, az egész bolgár hadtest a fejedelemmel együtt elfo­gatik. Widdinből a szerbek Lom Palán­­kán át Szófiába mehetnek, vagy elvághatják a bolgárok visszavonulási vonalát a ruscsuk-vár­­nai irányban. A szerb pénzügyminiszter tiszt­viselőket küldött a meghódított területre, hogy a szerb törvényeket a meghódított területeken proklamálják és életbe léptessék. * Pelkov a „Tirnovska Constitutiá­­ban ki­jelenti, hogy a „Pol. Korr.“ által közlött és a maczedóniakhoz, a philippopoliszi felkelés kitö­rése után való napon intézett kiáltvány tény­leg kiadatott. Az unió előidézőinek fáradozá­sai következtében a kiáltványt visszavonta, tár­sait Szófiába hívta, s felkérte őket, hogy a bolgár katonai tekintélyek rendelkezéséhez tart­Szerdán a szerbek részéről 25.000 kato­na hat vagy hét üteg ágyúval harczolt 15.000 bolgárral, kiknek négy üteg ágyujuk volt. A sebes­ült bolgárokat és szerbeket Szófiába szál­lítják. Ruméliából folyvást érkeznek önkény­­tesek és már kiképzett katonák, kik néhány órai pihenés után egyenesen a harcztérre in­dulnak. A Dragoman-szoros környékén nagy csa­tát várnak.* Hétfőn, e hó 16-án, a szerb haderő zö­me, miután a Dragomán-szorost harczban el­foglalta, Dragomán helységén túl nyomult,hogy a bolgárok Slivnicza mellett levő nagyon erős hadállásával szemben megfelelő állást foglaljon el. A Triból érkezett csapatok ki voltak fá­radva, minek következtében kedden pihenőt­ akartak tartani. E napon azonban a szerb csapatok bal­szárnyának legszélsőbb része ellen túlnyomó bolgár haderő intézett támadást. Kemény harcz után, melynek folyamán az ellenséges csapatok több ízben oly közel jutottak egymáshoz, hogy ember ember ellen harczolt, a támadás vissza­vezetett. E támadás következtében aztán a többi hadosztályok azonnal megkezdték a tá­madást a bolgárok egész hadállása ellen. Heves ágyú- és puskatüzelés keletkezett, mely csak alkonyatkol ért véget. A szerbek megtartották újon elfoglalt állásaikat. A szerb csapatok vesztesége meglehetős nagy: 60 ha­lott és 300 sebesült. A bolgárok veszteségének aránytalanul nagyobbnak kell lennie. — Trn mellett a szerbek nyolcz ágyút zsákmányoltak és több, mint 400 foglyot ejtettek. Adlie mel­lett Lesjanin tábornok kétezernél több fog­lyot ejtett.* Milán király a Dragoman és Trn körüli harczoktól nagyon kifáradt csapa­toknak pihenő napot adott. A szerb hadsereg zöme szerdán Mi­lán király vezérlete alatt Slivnicza előtt állott, a­hol a harczok alkalmasint új­ból kezdődtek. A bolgárok igen erős had­állásokat foglalnak el és a szerb sereg­nek kemény napja lehetett. A Timok-hadsereg szerdán Kuba és Widdin közt fényes győzelmeket aratott; a bolgárok roppant veszteségeket szen­vedtek. A szerbek több mint 1000 bol­gárt fogtak el és nagy hadi zsákmányt ejtettek. A bolgárok vad futásban siettek Widdin felé. Lesjanin tábornok üldözte őket és szerdán Widdin falai alatt állott. Az hírlik, hogy Widdin bevetetett, de ezen hír nincs hivatalosan megerősít­ve. A szerbek veszteségei aránylag jelen­téktelenek. Milovanovics és Jesinácz ez­redesek (az utóbbi Titelből való) elestek. A fin és Dragoman körüli har­­crokban 5000 bolgár ejtetett fog­lyul Dragoman és Slivnicza körül a la­kosság meg van rémülve és sokan me­nekülnek Szófiába. Kétségtelennek tart­ják, hogy a szerbek Slivniczánál győznek és azt hiszik, hogy Szófia kapitulálni fog. Milán király megdicsérte a csapatok ma­gatartását. A szerbek diadalmas előnyomulása felett nagy a lelkesedés; általánosan azt hiszik, hogy a szerbek pénteken be fognak vonulni Szófiá­ba és hogy Szófia és Widdin elesté­­vel a hadjárat véget fog érni. A ke­reskedők bizottságot alakítottak, mely a haza­térő csapatok tiszteletére nagy ovácziót fog ren­dezni. E czélra már jelentékeny összegeket ír­tak alá. Az osztrák-magyar segély­egylet több mint 1000 frankot adományozott a szerb sebe­sültek javára. sák magukat, a­mit ezek meg is ígértek. Ma­­czedóniában nem történik fölkelés, ha az unió létrejön. Ellenkező esetben azonnal kitör.Egye­dül Bulgáriának van Maczedóniában befolyása mozgalom előidézésére, vagy a nép lecsillapí­tására. Jelenleg a megindult háború lefolyását várják. A „N. Fr. Presse“ jelentése: A zaribrodi szerb főhadiszállásról sürgönyzik, hogy Sándor fejedelem szerdán reggel megsebesült. * Az egyenlőség harczai. Dr Esterházy Sándortól. Az újkor uralkodó eszméjeként hármat szoktak közönségesen megjelölni : az egyenlő­séget, szabadságot és testvériséget, melyek jól­lehet együtt gyakrabban csak a nagy franczia forradalom óta említtetnek, kétségtelenül az újkor kezdete óta már dagasztják az idő kebelét és vezetik a világ folyását. Tulajdon­képpen azonban az újkornak csak egy uralko­dó eszméje van: az egyenlőségé, mert a másik kettő nem egyébb, mint ez egynek lo­gikai folyománya. Ha mindnyájan egyenlők va­gyunk, egyiknek sincs joga lealjasító korlátok közé szorítani a másikat. Ez a szabadság. Ha mindnyájan egyenlők vagyunk, minthogy em­berek vagyunk, testvérek vagyunk. Ez a test­vériség. Innen az az eszme, mely létrehozta a vallási forradalmat, megváltoztatta a társadal­mak alakjait, új világot gyújtott a tudományok közé s a művészetek zászlóját uj irányokban lobogtatá: az egyenlőség nagy eszméje. Min­denki ezért harczolt az uj korban. Mellette vagy ellene. De bár ez eszme volt is az uj századok evangéliuma, a küzdők a szent szót ezerféle­képpen magyarázták. Valóban szerfölött eltérők az egyenlősé­get illető vélemények. Különösen némelyek az egyenlőséget bizonyos dolgokra óhajtották ki­terjeszteni, így például a nemesek egyenlők óhajtanának lenni a királyokkal, de nem a parvenükkel. A paraszt egyenlő akart lenni az úrral, de nem a koldussal. Mások ellenben az eszmét végső következetességgel akarták vol­na megvalósítani s ezek végre is magával, az életadó természettel kezdtek halárküzdelmet, mint a mely akadályozza az emberi egyenlő­séget, egyenlőtlenül osztva szét adományait. A legtöbb iró azt mondja, hogy a sza­badság eszméje az, melyre nézve az emberek közt legeltérőbbek a vélemények. Ez azonban korántsem helyeselhető. A szabadság eszméjét illetőleg azért nem tudnak a különböző véle­mények megegyezésre jutni, mert különfélekép­pen tartják egyenlőknek az embereket. Ha azt hiszem, hogy egyik vér kékebb, ravira másik; egyik embert jobb fából faragták, mint a má­sikat, akkor természetes, hogy az arisztokrá­­cziának kiváltságokat adok, melyek míg a ne­messég természetadta szabadságát kiterjesztik, szükségkép megszorítják a nem-nemesek sza­badságait. Hasonlóképpen, ha azt hiszem, hogy a vagyonos v. tanult ember előkelőbb állást foglal el a társadalomban, mint a vagyontalan, v. tanulatlan, akkor megengedem, hogy az in­telligens osztályok gyermekei csak egy évig katonáskodjanak, a köznép ellenben három évig és szigorúbb kenyéren. A szabadság kérdése tehát egészen az egyenlőség felfogásától függ A nyelvkérdés Ausztriában. A prágai Politik és Narodni Listy ismét fölvetik a nyelvkérdést s különös következte­tésekre jutnak. A következőkben ismertetjük e lapok felszólalásait, melyek bizonyára foglal­koztatni fogják az egész osztrák sajtót. Tudvalevő, hogy míg Magyarországon a német nyelv kötelezett tantárgy, Ausztriában nem az, s a közös hadügyminiszter a delegá­­czióban azon óhaját nyilvánító, hogy Ausztria épp úgy gondoskodjék a német nyelv tanításá­ról, mint Magyarország. Az említett cseh lapok elismerik, hogy a német nyelvet a cseh intelligenczia nem nél­külözheti, s azt nem fogja elsajátítani, hogyha nem tanítják kötelezőleg. De ennek Ausztriá­ban útjában áll az alkotmánytörvény 19. §-nak 3-dik kikezdése, mely így hangzik: „A tarto­mányokban, melyekben több népfaj lakik, a nyilvános tanintézetek olyképen szervezendők, hogy egy második országos nyelv megtanulá­sának kényszere nélkül, minden népfaj bírhas­sa a megfelelő eszközöket saját nyelvében va­ló kiképeztetésre.“ Ezt a szakaszt az osztrák alkotmányos párt iktatta a törvénybe és pedig azért, ne­hogy a németek Csehországban köteleztessenek a cseh nyelv megtanulására. E helyett inkább koczkáztatta azt, hogy a csehek se kénysze­­rittessenek németül megtanulni, s Csehország­ban azon anomália áll fenn, hogy a franczia vagy angol nyelv lehet köteles tantárgy, a né­met vagy cseh nem. A Politik tehát a mondott szakasz eltör­lését sürgeti, minek az lenne következése, hogy a németek Csehországban a cseh nyelv tanu­lására köteleztetnének, a csehek pedig a né­met nyelvre. A Narodni Listy ellenben másként fogja

Next