Kolozsvár, 1886. december - 1887. június (1. évfolyam, 1-151. szám)
1887-03-26 / 75. szám
Kolozsvár, 1887. telmi politikát követhetett volna. A magyar nemesség 1848-ban egyszerre eldobott minden előjogot s azóta senkinek se jut eszébe, hogy keseregjen azok miatt. Privilégiumokat vesztettek a székely székek és mások is, de mindenki örömest meghozta a maga érdekében való áldozatot a modern egységes államért. Tanítsák meg a szászság elégületlen elemeit arra, hogy alkalmazkodjanak az új viszonyokhoz, melyek közt kulturális erejükhöz képest befolyásos, ponáló szerepet játszhatnak, ócska előjogok nélkül is. A kiegyezés legjobb s egyedül lehetséges módja az, hogy a szászok kiegyezzenek önmaguk közt, eldobván a múltat és élvén — a jövőért — testtel-lélekkel a jelennek. Ami pedig azt illeti, hogy Németországban a szászok miatt minő hangulat van irántunk, s hogy mennyire kellene tennünk arról, hogy e hangulat megváltozzék : először is azt jegyezzük meg, hogy az a németországi izgalom nem olyan komoly természetű, hogy számolnunk kelljen vele; másodszor pedig, még ha komoly természetű volna is, Magyarország, hál istennek, elegendő erővel s tekintélylyel bír arra, hogy a maga belső dolgaitól a hívatlan külbefolyásokat illő távolságban tartsa. Egyelőre ennyi a megjegyzésünk az „Erdély“ czimű czikksorozat második fejezetére. És ha az „Ellenzékinek tetszenék ismét szemelvényeket ”közölni * * * gróf czikkéből, legyen olyan szíves: írja meg azt is, hogy a „Kolozsvár“ — amint az első közleménynél megtette, sőt tüzetesebben ki is fejtette — a második közleménynél is hangsúlyozta, hogy a czikksorozatban foglaltak nem a lap nézetei. (Kolozsvár, márczius 26.) A katonai özvegyek és árvák ügye ma vétetett tárgyalás alá a képviselőházban. A hadsereg, hadtengerészet, honvédség és népfölkelés tiszti és legénységi özvegyeinek és árváinak katonai ellátásáról szóló törvényjavaslat régi hiányt akar pótolni, melyet az eddig fennállott és elavult szabályok már nem voltak képesek betölteni. És másfelől csak az igazság elvének hódol, midőn a polgári tisztviselők utódairól az 1885. évi XI-ik t. czikben történt gondoskodás után most az állam ugyanezt akarja megtenni azok családjával is, kik nemcsak munkaerejüket, de életüket is hazájuknak szentelik. S ez erkölcsi momentum mellett figyelemreméltó az is, hogy e törvény nem ró újabb terheket az országra. Az első évi szükséglet 40.627 frt, vagyis, ha a régi szabályok alapján már folyamatban álló segélyezéseket is vesszük: 1.336,999 frt. Ez évenként növekedve, 68 év alatt éri el 3.793,403 frtot, mely magaslaton állandóan megmarad. Ez a változatlan maximum. Ennek fedezésére pedig van már eddig két forrás: egyik az az 1.320 ezer frt, mely e czélra már 1885-ben engedélyeztetett s a közös hadügyminiszter költségvetésébe évenként felvétetik; másik a hadmentességi alap kamatait melyek a múlt év végén már 554,724 frtot tettek. E kamatok mindenesetre nagyobb évi arányokban emelkednek a leendő törvényben gyökerező szükségleteknél, tehát újabb megterheletés nem várható. A pénz- és véderő-bizottságok alaposan tárgyalták a kérdést s kimentő jelentéseik bizonyára megkönnyítik a tárgyalást, melynek eredménye nem lehet más, mint, hogy a törvényhozás a polgári hivatalnokok családjainak igazságos és méltányos segélyezését a katonai családokra is kiterjeszti. Francziaországban is most van napirenden a kérdés, s a közvélemény egészen kedvezően fogadja. Annál kevesebb ellenvetéssel találkozhatik nálunk, hol megoldása újabb megterheltetésekkel se jár. KÜLFÖLD). Márczius 26. (h—1.) A berlini ünnepélyek véget értek. A fejedelmi vendégek és külföldi követek legnagyobb része már elutazott és Berlin visszanyerte szokott arczulatát. A hivatalos lap legfelső k kéziratot tesz közzé, melyben a császár meleg köszönetét fejezi ki a születésnapja alkalmából iránta tanúsított szeretetteljes figyelemért. A kézirat így végződik: „Most öregségem és az életemben megért sokféle esemény után, büszkén és megelégedéssel tekintek a nagy változásokra, melyeket a közelmúlt dicsőségteljes eseményei, örök tanúságai német egységünknek, a német őszinteségnek és honszeretetünknek, Németországban megteremtettek. Adja az ég, hogy a régóta óhajtott és elért vívmányok — általam bizton remélt, zavartalan és áldásos békében mindinkább emeljék drága hazánknak és a nemzet minden osztályának jóllétét.“ A német urak háza a napokban tárgyalta az egyházi törvényjavaslatot és azt el is fogadta. A vita folyamán felszólalt Bismarck herczeg is, kijelentvén, hogy a javaslatban nem tett, olyan túlságos eseményeket, melyeket felelősségével ne tudna összeegyeztetni; kijelenté továbbá azt is, hogy soha nem gondolt arra, hogy a kúriával örök harczot fog folytatni, s erre bizonyítékul szolgál e törvényjavaslat, amely hivatva van az állam, s a katholikus egyház közti viszonyokat megjavítani. Berlini előkelő forrásból azt jelentik, hogy a német-franczia súrlódások még mindig adnak okot aggodalomra, s valószínű, hogy a születésnapi fellépés után csakhamar ismét be fog következni az előbbi feszültség. Francziaországban még mindig nagy az izgalom, s az Elszász-Lotharingia iránt való törekvések ma is eléggé előtérben vannak erre nézve, hogy esetleges komoly konfliktust idézhessenek elő. Kétségtelen, hogy a német kormány rövid időn erős intézkedéseket fog tenni az elfoglalt tartományokban, s tartani lehet attól, hogy ez alkalomból a franczia chauvinisták élesebb föllépésre szánják el magukat. Párisból határozottan megcáfolják azt a hírt, hogy Oroszország Francziaországnak szövetségi ajánlatokat tett volna. Bulgáriában aggodalmak merültek fel arra nézve, hogy a szobranyó korai öszszehívása esetleg veszélyekkel járhatna. E tekintetben nincs is még végleges megállapodás, s megtörténhetik, hogy a régensség az összehívás tervéről egyelőre le fog mondani. Románia hadikészületeiről s magatartásáról egy netaláni háború esetén ad hírt egy külföldi levelező. E szerint Romániában lázasan folyik a fegyverkezés. Bukarestet Briahnont tervei szerint hatalmas védművekkel látják el. Románia a miliczin és a népfölkelésen kívül 122.000 katonát állíthat ki a síkra összes haderejével és erődítéseivel. Románia tehát képes letartóztatni egy 200.000 főből álló ellenséges hadsereget, így, ha Romániának elég ideje marad készülődéseit befejezni, az oroszoknak le kell mondaniuk azon tervről, hogy Románián át vonuljanak be Bulgáriába. Arról, hogy Románia Oroszországhoz csatlakozzék, a Bratiano-kormány alatt szó sem lehet; e kormány pedig, minthogy 1888. szeptemberig új választások nem lesznek, addig minden valószínűség szerint vezetni fogja Románia ügyeit. A képviselőházból, Budapest, már ez. 24. A mai ülésen tárgyaltatott a horvátszlavén ügyekben kiküldött országos bizottság jelentése. Az érdekes vitát Fálk Miksa előadó nyitotta meg. Beszéde elején konstatálja, hogy a magyar és horvát bizottságok közti tárgyalások pozitív eredmény nélkül végződtek. Létrejött ugyan — folytatta aztán — egyetértés bizonyos kérdésekre nézve, másokra nézve történt közeledés, amennyiben a horvát kívánalmak részben teljesíthetőknek látszottak, de következett azután egy igen fontos kérdés, a nyelv kérdése, amelyre nézve egyezkedni egyáltalában nem tudtunk és melyen az összes tárgyalások hajótörést szenvedtek. Természetes, hogy midőn ezen legfontosabb kérdésre nézve egyetértést létrehozni nem sikerült, az előbbi megállapodásokat mindkét részről nem türténeknek kellett tekinteni, így tehát pozitív eredménye nem lévén a tárgyalásoknak, a t. ház bölcs belátása szerint helyeselheti vagy rosszalhatja a bizottság eljárását, de concret határozathozatalra substratum nincsen. Van azonkívül még egy körülmény, amely nekem, midőn ezen helyről van szerencsém a házhoz beszélni, tartózkodást parancsol, és ez az, hogy mindazon lépések, melyek a magyar országos bizottság részéről történtek és mindazon megállapodások, melyek a jelentésben foglaltatnak, nem többségi határozat, hanem mindezen lépésekre nézve, az elsőtől az utolsóig teljes véleményegység és összhang uralkodott a magyar országos bizottság kebelében. Ezen országos bizottságnak minden tagja, az országgyűlésnek bármely házához, vagy bármely pártjához tartozott is, egyetértett arra nézve, hogy Horvátországnak kívánalmait méltányos és jóakaratú megítélés tárgyává kell tennünk, s amennyire lehet, azokat teljesíteni. De más részről egy hajszállal sem szabad túlmenni azon a határon, amelyet Magyarország méltósága és állami érdeke elénk szab. Enélfogva én ezen egyetértésre oly nagy súlyt fektetek, és azt oly értékesnek tartom, hogy nem szeretném azt csak egyetlen szóval is megzavarni, és ezáltal meggyöngíteni azon hatást, melyet mégis előbb - utóbb a horvátországi közvéleményekre kell hogy gyakoroljon, annak tudata, hogy valamenynyi politikai factor Magyarországban teljes öszhangzatban van a Horvátország iránti jóakaratban, de egyszersmind azon szilárdságban, melylyel Magyarország jogait és érdekeit védelmezi.Kérem a t. házat, méltóztassék a jelentést tudomásul venni, és ezen határozatáról a főrendiházat értesíteni. Helfy Ignácz kifejti, hogy szerinte a regnicoláris bizottság megállapodásainak néhány pontjában mégis túllépte az eléje kiszabott határokat. Szerinte a bizottság túlságos engedékenységet tanúsított, több pontban a horvátok iránt, anélkül, hogy ezek hasonló engedékenységet tanúsítottak volna. Madarász József élesebben bírálja a bizottság eljárását, melyet sok tekintetben a törvényekkel ellenkezőknek tart, s ezért ellenindítványt ad be, mely szerint a bizottság jelentése tudomásul veendő ugyan, de megjegyzéseket tesz a történt, bár a tárgyalások meghiúsulta folytán végérvényesnek nem tekinthető határozatokra nézve. Szilágyi Dezső kifejti, hogy a háznak jelenleg nem lehet feladata a bizottság jelentésének bírálatába bocsátkozni, s szemben a helyzettel nem tehet mást, minthogy a jelentése egyszerűen tudomásul veszi. Ez azonban sem a jelentésben foglaltak helyeslését, sem annak bírálatát magában nem foglalja. Tisza Kálmán miniszterelnök egyenként reflectál az elmondottakra. A tudomásulvételt illetőleg osztozik Szilágyi Dezső véleményében. Hellyvel és Madarászszal szemben megjegyzi, hogy ők olyan dolgokat hoztak föl, amelyek a jelenlegi körülményeknek meg nem felelnek, minthogy 10 év óta a helyzet Horvátországgal szemben és úgy megváltozott, mint ahogy egészen más álláspontot foglalnak el a tartománygyűlésben akkor részt vett képviselők ma. A bizottság megállapodásai, s ezt egyenkénti hivatkozással mutatja ki, egyetlen törvénynyel sem ellenkeznek, s alapul mindenben a törvények által megállapított korlátok között kifejlődött praxist vették. Kéri a jelentés tudomásul vételét. Fálk Miksa előadó röviden reflektál a jelentés ellenzői által elmondottakra. Jelzi, hogy ami a megállapodásokat illeti, azok, minthogy a legfontosabb kérdésben egyetértés nem jöhet létre, úgy sem érvényesek, a majdan teljhatalommal kiküldendő másik bizottság határozatainak tehát nem praejudicálhatnak. A ház a bizottság jelentését tudomásul vette, Madarász ellenindítványát mellőzvén. Az „Institutul tipografic.“ Pár nap előtt megemlékeztünk Diaman di Manólénak, a brassói kereskedelmi és iparkamara elnökének azon minőségéről, melyet a „Tribuna“ főprotectora gyanánt gyakorol. Nem először tettük ugyan, de szükség gyakran viszszatérni ez ügyre, mert mégis csak jellemző, hogy ugyanaz az egyén, ki mint kamarai elnök, a székelység ipari érdekeit majdnem nullába veszi, oly buzgalommal támogat, egy agitáló nemzetiségi lapot. A „Tribuna“ mai vezérczikkében válaszolva megjegyzéseinkre, egyebek közt a következőket mondja: „Az „Institutul tipografic“ egy kereskedelmi vállalat, melynek semmi köze a politikához, s ha a kolozsvári kormánypárt valamiképen Nagy Szebenben akarná nyomatni a „Kolozsvárét, Diamandi Manóiéhoz kell fordulnia, aki, bár nem is egyedüli tulajdonosa ez intézetnek, elnöke az igazgatóságnak.“ „Diamandi Manóié úrnak, kihez a kolozsvári kormánypártiak fordultak, nincs semmi befolyása az „Institutul tipografic“-ra. Nagy befolyása van a románok közt, azonban, mint románnak s mint ez állam polgárának, mint független embernek, s ha ő is úgy tenné, a mikép a kolozsvári kormánypártiak kérik, s a mikép más románok is tettek, kik nem akartak cserepet törni a kormány előtt, ha ő is defavoyálná a „Tribuna“ politikáját, ha ő is megtagadná a „Tribuná“-t, ez kétség nélkül sokat rontana a „Tribuná“-n, de mégse csinálhatna az igazból nem igazat, nem volna képes megváltoztatni a románoknak sem érzelmét, sem politikáját.“ „Épen ezért hiába kérik a kolozsvári kormánypártiak a Diamandi Manole közbejöttét, mert ő hallgat, mint hallgatnak mások is, s hallgatni fog, mint hallgatnak mindannyian, kik többre tartják a románokkal való összeütközésük kikerülését, a kormány előtt való bármily föltüntetésekkel.“ Röviden a „Tribuna“ elismeri, hogy a kamarai elnök úr a vállalat feje, a minthogy ös8zehozója is volt. Állítja, hogy a kamarai elnök úr helyesli a lap magatartását , helyeselni is fogja bármely körülmények között. Jól van. Már most hogy lehet aDiamandi Manólé úr kezébe letéve a székely megyék ipari és kereskedelmi érdekének sorsa? Vagy nem jött-e még el az ideje, hogy a kamara akár Sepsi-Szentgyörgyre tétessék át, akár egyesittessék a Kolozsvárival ? S. J. KOLOZSVÁR IRODALOM ÉS MŰVÉSZET. AZ EDEN ÉS A PERI. — Schumann oratóriuma. — III. Az oratórium harmadik és utolsó része, mely egyúttal a leghosszabb is, sok tekintetben különbözik a két első résztől. Schumann e művét évekig írta s 1843- ban befejezve, sajtó alá rendezte. Az évek, melyek a Peri szerzésének elkezdése és befejezte alatt elteltek, Schumann stylusának jelentékeny fejlődését eredményezték. Ha e fejlődési irányt meghatározni akarjuk, röviden azt kell mondanunk, hogy Schumann hasonló lett önmagához; az isten-szikra beljebb vitte őt a romanticismus utáin a zenei mysticismus titokteljes, csodás birodalmába, hová az ihlettek közül is vajmi kevesen értek el. Schumann irálya ez évek folytán még magasabb, a romanticismusban megállapodott lett; drámaisága erősbödöttt, hangszerelése a legmagasabb fokot érte el. Szóval közelebb jutott a Wagner, Goldmarck és Liszt által kifejlesztett úgynevezett drámai stylushoz, úgy, hogy e művel a két ellentétes új német iskola a Wagner és a Brahms féle irány összekötő kapcsai gyanánt tekintendők az anarchronismus daczára is. Schumann ezen későbbi művei alig elért magasságban állnak,a helyenként elbűvölő szépek, a világfájdalom mélysége, mely minden üteméből érezhető, a beavatottakat mámoros elragadtatásba ejtik, de viszont az is tagadhatatlan, hogy irályának ily irányú fejlődése érthetőségének és talán költészetének is rovására történt. Nem szándékunk meddő vitát kezden min magunkkal azon soha be nem fejezhető kérdések felett, melyeket egyik párt így tesz föl„Kelléke e a fönségesnek a nehezen érthetőség“? a másik párt pedig így: „Nem jogos-e bármely művészet azon követelése, hogy aki termékeiben gyönyörködni akar, szerezze meg magának legalább az elemi szakismeretek?!“ Részünkről nagyobbnak tartjuk Hornert Ossimonál, Shakespearet Sardounál, Munkácsyt Makartnál, Beethovent, és Brahmst Wagnernél! „Az éden és a Peri“ 3-ik részét a 18-ik szám, a világhírű „hurik-kara“ nyitja meg. E szám, melynek szövege, mint már említettük volt, Flechsig betoldása, Schumann művészetét és költészetét teljes fényben csillogtatja. A g-durban írt női kardal csodálatosan szép. Paradicsomi boldogság, véghetetlen öröm árad a hurik kardalából : „Elkészítsétek Allah trónját lenge virággal, drága barátnők, hogy a legalsó mennyfokra is Allah kegyteljes pillantata essék.“ Majd egy pár ütemre megszűnik a bűvös hangáradat locsogása s a női magánhang méla accordjai a földön elmaradt kedveseikre emlékezteti a kúriákat. Majd ismét megindul a végtelenbe nyúló, véghetetlen szép dhorus. E második dagály leapadta után előbb egy huri, majd az egész kar biztatják a „kedves Perit“, hogy ne csüggedjen az ég legkedvesebb ajándékának keresésében. Van e remek chórusban valami kéjes, mysticus, valami varázsszerű, leírhatatlan, bűvös hangulat! Egy negyedóra Mohamed paradicsomából. A 19 ik számban a tenor elbeszélő szólal meg, az előbbi számban a női hangoktól gyönyörűséggel csordultig eltelt fül figyelmét ismét felhíva a contrast által az elbeszélés fonalára. A Peri ismét megérkezik az éden kapujához, azon reményben, hogy a hit jegyes végső óhaja, mely bizonyára az Égnek legkedvesebb ajándék, megnyitja számára a paradicsom ajtaját. De hiú volt reménye. Az angyal tudtára adja, hogy a halálig hü szerelem kedves ugyan Allah előtt s „az önfeláldozó leány története fel van írva az Ur feje fölé s maguk a Seraphok is örömmel olvassák a legtisztább szerelem e dicső példáját“, de még sokkal szentebbnek kell lennie azon ajándéknak, mely a Perinek a Világosság kapuját kitárja. A 20 ik számban a reményeiben másodszor is megcsalódott Peri kész, ha kell, egyik sarktól a másikig bujdosni, de az égnek legkedvesebb ajándékát, e keresve keresett bűvszert mindenáron meg kell találnia. A Peri szerepének ez a leghosszabb, leggyorsabb menetű számja, melyben sok van az előadásra bízva. A dal az oratórium kevésbbé magas stylű számjai közé tartozik s közte és pl. a közvetlen utána következő szám közt a romanticismus fokát és a poezist illetőleg óriási a különbség! A 21 -ik szám a baryton-elbeszélőé, mely itt szólal meg legelőször az oratórium folyamán. A szöveg egy tavaszi alkonyt fest Syriában a Libanon lábánál. Az orientális dal a Peri legszebb, leghangulatosabb számjai közül való. Erőteljesen moduláló lágy dallama, romanticus, sajátos hangzatai, széles formája, eredeti hangszerelése szép baryton-hangnak igen hálássá teszik. Huszonkettedik szám a Peri kara, mely szintén a német fordító betoldása, az oratórium legtökéletesebben kidolgozott karainak egyike. A 23-ik számban a Peri a légben szárnyalva, egy minaret fémlapjai káprázatos fényéből véli kiolvashatni, hogy hol van elrejtve az oly rég keresett talizmán. Leszálltában megpillant egy kertben játszó fiúcskát, ki később játékát megunva, virágágyra dől le. — Majd egy rabló érkezik gyors paripán s leszáll lováról, hogy a kerti forrás vizével enyhítse szomját. — Az ártatlan gyermek gyanútlanul nézi a rabló ijesztő alakját, ekkor felhangzik (mezzo sopran solo) a muezzin esti imára hivó szózata, a fiúcska fölkel a virágágyról s térde borulva, rebegi imája közben Allah nevét. — Amint a rabló látja a szép gyermeket, „ki úgy néz ki, mint egy angyal, ki a földre letévedt s hazáját keresi“, eszébe jut saját boldog gyermekkora, eszébe jut minden gonosztette, rablása, gyilkossága s megindulásában szemeibe a bűnbánat könynyei tolulnak s ő földre borulva imádkozik. — Ekkor felhangzik a vegyeskar zsolozsmaszerű dorálja: „Oh szentelt könye bűnbánatnak.“ (24-ik szám.) A 25-ik számban a nap leáldozott (tenor solo) s a megtért bűnös még mind ott térdelt az imádkozó fiúcska mellett: megcsendült az égben az angyalik öröm hymnusi s egy vakító fénysugár ömlött a térdeplő bűnbánóra, kinek szemében a bűnbánat könyerezgett; halandó szem azt hitte volna, hogy meteor vagy éjszakfény; „de Peri igen jól tudja, hogy az az angyaloknak mosolya,amely neki a menynyet megnyitó. Az utolsó, 26 ik számban a boldogságban úszó Peri örömdala, s a Perit üdvözlő angyalok hymnusa fejezik be a gyönyörű oratóriumot. A Peri éneklőjének itt nyílik legszebb tér hangja erejének csillogtatására. (Ha ugyan eddig ki nem fáradt.) S a zenekar legteljesebb pompáját is itt fejti ki Schumann. A szöveg magyar fordítását illetőleg nagy kár, hogy Szász Károly remek műfordítása elölről végig soronkint egy szótaggal többet tartalmaz, mint az eredeti, s így énekre nem használható. Az a fordítás pedig, melyben a conservatorului adni fogja, sikerültnek,egyáltalán nem mondható, s főkép, mert a logophonnál figyelmen kívül hagyta, nem igen érthető. Azért tartottuk szükségesnek minden számnál röviden a szöveg értelmét is felemlíteni. Az oratórium előadásában a magánénekeseken kívül mintegy 30 női és 30 férfi énekes, a zenekarban: 10 első, 10 második hegedűs, 5 viola, 6 cello, 4 nagybőgő, 2 fuvola, 2 oboa, 2 klarinét, 2 fagott, 4 kürt, 2 trombita, 3 pazon és dob, tehát összesen mintegy 110 egyén fog részt venni. Perit Hanckené Kiss Paula ő nagysága, a tenor-solót (az elbeszélőt) Welser Lajos, a barytont pedig Szilágyi Ferencz urak fogják énekelni. A zenekarból hiányzó hárfát nem czimbalom, hanem Schumann megjegyzése szerint, solo hegedű fogja a feltétlenül szükséges helyen pótolni. A próbák már hetek óta szorgalmasan folynak. S ezentúl a próbák teljes zenekarral és a magánszereplők részvételével fognak tartatni. Meg vagyunk győződve, hogy ily impozáns hangerő Farkas Ödön úr igazgatása mellett, Schumann e remekművének méltó előadásával, ritka műélvezetet fog szerezni Kolozsvár zenekedvelő, műveit közönségének. SZÖLLŐSY ATTILA: Színház. Egy fővárosi izetlen gyári termék került színre tegnap Major Ida jutalma Márczius 26. ul. A czime: „Népfölkelők.” A szerzők nerveit csupa gyöngédségből elhallgatjuk. Az egér különben kopot nótákból, lopott, alakokból, közönséges anekdotákból és utszéli viczczekből „összebövitett* valami. Major Idának valósággal kétszeres oka van lekötelezettnek érezni magát a kolozsvári közönséggel szemben. Mindenek előtt azon páratlan intelligentiáért, amely képessté arra, hogy egy ily hitványságot botrány előidézése néllkül végig nézzen; — másodszor pedig azért, hogy őt, aki a kezdetnek is meg kezdetén áll, oly rokonszenvesen fogadta, azt ki is tüntette. Cserébe azonban joggal megvárhatta volna a közönség is Major Ida kisasszonytól, hogy jutalomjátékául ne egy olyan darabot válasszon, amelyben 20—25 szava sincs, hanem valami olyat, amelyben eddigi előhaladását egy kissé kitüntethette volna. Mulatság a böjtben. Kolozsvár, mácz. 26 A napokban egy árvamegyei hírlap került a kezembe. Nyilatkozatokat láttam benne. De fel sem tűnt nekem, mert melyik megye az, a hol és melyik lap az, amelyben nem nyilatkoznak. A nyilatkozatokat jámbor papok tették. Egy bálbizottság ellen szórták a tisztelendők a villámokat a melyik böjtben mulatságot akart rendezni! Ha a szent atyákat valami teherhordó timos tündér szombaton este a reboutba röpítette volna ! Vig zsivaj! zöld ágak ! talpcsiklandó muzsika! meg aztán. . . . Bandita dal, Románcz a „Zsidónő“ ből! Borzasztó, hogy nem átallnak mulatni az emberek ! Pedig igazi mulatság volt „az egyetemikor és tud. egyetemi dalegylet hangversenye és e hangversenyével egybekötött tánczvigalma.“ Igen szépszámú volt a közönség. A terem meglepő csinosan nézett ki, minthogy a falaiból semmi sem látszott. Csupa zöld fenyőág borította. Mondják, hogy ez a csinos diszítés nagyon olcsó is. Persze, hiszen hazai ipartermék. A hangverseny „Ernáni” opera bandita-dalával vette kezdetét. Az egyetemi dalegylet énekelte tűzzel és elég erővel. Most Abonyi Árpád olvasott fel „A boldogságról“. Rövid, magvas felolvasás volt. A boldogságról igazán csak röviden szabad értekezni, mert hiszen fehér holló a hosszú boldogság. (Tessék: itt egy böjti elmélkedés.)... Nem jobban lehet-e súgni a boldogságról, mint róla hangosan beszélni? A műsor következő száma Halévy „Zsidónő“-jéből egy románcz volt, melyet Márk Etelka k. a. énekelt csengő, üde hanggal, kifejezéssel, érzéssel. Ezután Gerő Lina k. a gyügyögte el (mert nem is „szavalta“) Hugó Viktornak „Madárfészek a templomban“ költeményét, Szőts Fanny kisasszony Raff „Juliette“ valseját zongorázta bravourral. Kempner Pálné Souppe „Canto di Leila“-ját énekelte kitűnően képzett szép hangján meleg tónussal, nagy hatással; énekét Gegenbauer J. zongorán, Szabó Péter pedig hegedűn kísérték. Végül az egyetemi dalegylet magyar népdalokat énekelt, mi a hangversenynek a csárdáshoz való igen természetes átmenetét képezte. Megkezdődött a táncz és reggelig tartott. Táncz közben Vikol Simonnak „Undine“ cz. dallamos keringőjét mutatták be. A négyeseket 30— 44 pár járta. A mulatság korán végződött: reggel. (Dr.) HIBEK. — Hivatalos Az igazságügyminiszter Meiss Gusztáv brassói járásbirósági aljegyzőt a brassói kir törvényszékhez nevezte ki. — Mai számunknak féliv melléklete van, a következő tartalommal: Gr. * * * „Erdély“ czimü tanulmányának második része. — A springfieldi arsenal, Longfellow költeménye Szász Béla fordításában. — Húsvéti fa, csevegés Harmath Lujzától. — Román népdalok Hunyadmegyéből, Mailand Oszkár fordításában. — Czékázás, — és egy franczia beszély „Egy Párbaj“ czimen. — Az iparosokért. Budapesti távirat útján arról értesülünk, hogy a honvédséghez és népfölkeléshez szükséges fölszerelési munkák kiosztását az erdélyi részekre nézve a honvédelmi miniszter a kulturegyletre bízta. Az erdélyrészi iparosoknak szánt munka egyebek közt 10.000 pár bakancs és 90.000 forint értékű szíjgyártó-készítmény. Ugyane távirat azon rendkívüli fontos kedvezményről értesít, hogy a munkák átvétele Kolozsvártt fog történni. A fellegvári új feljáró út megkészítése immár közeleg a megvalósulás felé. Tegnap vegyes bizottság helyszíni szemlét tartott e tárgyban. A feljárót a leendő uj vashiddal szemben tervezik. Két természettudományi estélyt rendez az erdélyi muzeumegylet orvos-természettudományi szakosztálya eső 28. és 31. napjain d. u. 5 órakor a városház nagy tanácstermében. Ezeken dr. Klug Nándor egyet, tanár úr tart mutatványokkal egybekötött előadást az emberi test hőmérsékéről. A templom körüli épületek tárgyában szombaton délután a vegyes bizottság összeült Az ülés tárgya a Maetz építész tervének tárgyalása lett volna, azonban e terv még nincs teljesen kidolgozva. Kidolgozása három hetű időt fog igénybe venni. E terv szerint a templom körül épületek emeltetnének. A Rákóczi-hegy alatti út elkészítése egy jelentékeny lépéssel haladt előre, ugyanis Maetz Frigyes építészmérnök úr mintegy kétszázhetven méter hosszú vonalon, hat méter szélességben, 30—40 centiméter vastagon megkavicsoltatta a szekérutat kizárólag saját költségén, nemcsak a saját, hanem a mások szőlői előtt is. Az erre szükséges jelentékeny mennyiségű kavicstömeget hordozható vasvágányokon hordta az útra, mely módon köny-