Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)

1887-11-21 / 272. szám

i e­ l-ső évfolyam. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. K­URÁTOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. 272. szám. kereskedelmi akadémiánk. Kolozsvár, nov. 21. Kereskedelmi akadémiánk új épü­letének megnyitása ünnepét ülte tegnap Kolozsvár közönsége Ha régen a hódítók — népek úgy, mint királyok — egy-egy templom eme­lésével jelezték megjelenésüket és dia­­dalmukat és e templom volt symbolu­­ma nagyságuknak, fölfogásuknak az élet­ről és a halálról, úgy jelképezheti jobban a ma semmi sem nemzetek nagy haladását a művelődés világversenyében, mint itt és ott az a modern templom, az az épület, melyet a tudás különböző gazdag ágainak emel az új törekvés, az emberiség szelleme áramlásának új irány­­zata. A templomok mindenütt az embe­riség egyetemességére emlékeztetnek ma is, de az országok, a nemzetek, a fajok hatalmát ama középületek mutatják ma már, melyek a régi várak helyére emel­kedve, a tudományban, művészetben és iparban tanítanak megtalálni istent, bol­dogítani embert, s megváltani így isten látása által önmagunkat a szolgaság és a szenvedés eredendő csapásaitól.) Alkotmányos életünk helyreállítása, sőt nemzeti ébredésünk első ideje óta egészséges életrevalóságunk bizonyítéka, hogy kezdve a nagy Széchenyin, folytat­va Eötvösön , jelenleg Trefort cultus­­miniszteren s egész magyar kormányun­kon, a nemzeti törekvések láthatlan is­teni sugallatának, hazafias álmaink édes lelki indulóinak mindenfelé, kikristályo­­sodott test gyanánt megjelenő középü­letekben iparkodunk életet adni, örök­kévalóságot biztosítani. Az épülő parlamenti épület köz­pontja mind ezen directiónak. Körülé szerte népesítik be hazánkat a civilisa­­tio templomaival a fényes fensőbb inté­zetek, a legegyszerűbb, de azért szellős és világos és száraz állami iskolákig. Mindenik helyén van, egyik egyik se kicsinylendő. Mindenik se sok, mienk. Ez az épülő Magyarország, melynek annyit kell a múltból kiépülnie, s me­lyet annyi erővel kell ujja építenünk! Régen gyors lovaink lábaival szerez­tünk földet magunknak, mely tápláljon, s melybe eltemessenek, —ma individuá­lis szellemi erőnk minden irányú vágta­­tása folytatja a harczot; régen vasvérte­­zet összetapodó ezrei mögül folytattuk az önvédelmet, — ma az igazság nap­­hevével kell elleneinket megadásra kény­szeríteni : egykor a czébek homálya, az előjogok conserváló inerziája valának biz­tosítóink, — ma az intézmények, melyek megkötője: falak és fedél. Kereskedelmi akadémiánk épülete nem évszázakra szóló palota, de elegen­dően jelöli, hogy a magyar kereskedelem ügyének itt az erdélyi részekben ime saját hadiszállása van, s ha Kadmos Phőnikiából jőve, egy forrás mellett épí­tett kunyhó által le tudta foglalni a jö­vő Hellást a legvirágzóbb kereskedelem­nek, nem szabad nekünk ott a sétatér­­utczai épületnél csak a szobákat szám­lálunk, s az ablakok menyiségét olvas­nunk össze, hanem a kövek fölött gon­dolnunk kell a szellemre, melynek azok a kövek egyszerű hordozói. Kétségtelen valóság, hogy magyar fajunk nemes szivének költői idealismu­­sához társulnia kell ugyancsak egészsé­ges agyunk józan realismusának is, ha élni akarunk. Ez nem is hiányzott soha tőlünk, mert a magyar — politikája mutatta — kiválóan gyakorlati faj. Csak a viszonyok kellő nyomása hiányzott, a kiválóan földmivelő helyzet hozta magával, a közlekedés kedvező föl­tételei nem voltak meg arra, hogy akár exquisit kereskedő nemzetté legyünk, mi­dőn erre oly természetes alapot nyúj­tott mindig kiváló ipari ügyességünk s maga szorgalmunk is a földmivelésben. Most a világnak rohamosan vál­tozó újabb és újabb arczulatja mel­lett más nemzedékre vár hazánk, kü­lönösen országrészünk, mely úgy van hivatva a legjobb kereske­dőket adni, mint Schweicz adja a vi­lágnak, s melynek léte, vagy nem léte fölött már szárnyas szó gyanánt száll a tétel: iparos lesz, vagy nem lesz. Ha áll a tétel, mit minden állam­férfiunk folyton hangoztat, hogy iparunk­nak nemcsak a nyugatot tőlünk kizár­nia kell, kereskedelmünknek nemcsak a keletet meghódítania kell, de itthon ma­gunk közt az egyensúly megteremtése végett bel­forgalmat s csereviszonyt kell létesítenünk oly formán, hogy a mező­gazda Alföldnek iparos Erdély feleljen meg, akkor indokolva van, miért szó­lunk mi a tegnapi csendes ünnepről, a közkérdések szószékéről, s miért látunk többet kereskedelmi akadémiánkban a Kiss Sándor és társai ügyénél. Annak az elég díszes, de még min­dig szerény épületnek fedele nem csak a fellegvárig látszik, hanem Bukarestig, az Al-Dunáig, a tengerig a levante felé. Azok a növendékek, kik falai közt vannak, nem csak saját kenyeröket ta­nulják megkeresni, hanem előcsapatát képezik a tökéletesebb, mert tanultabb magyar kereskedelmi osztálynak s ezzel a magyar állam egyik oly hadseregének, mely nélkül kevésbé lehetünk el sokáig, mint talán a fridrichsruhei találkozás, vagy a Marlicherek nélkül. Azok a férfiak, kik ez épület emel­kedését létrehozták, a nemzet összhang­­zatos, mindenoldalú életének ez irány­ban is elősegítése hi tál a nemzet egye­temébe oszoltan erősebb emléket emel­tek maguknak, minőt a legdíszesebb sír­kő is nyújthat egykor. Mert ez csak hideg kő holt ember fölött, de egy nemzeti intézet kövei élő szervek a halhatatlan nép lelke körül. HIBÁM. Kolozsvárt, hétfő, november 21 Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UT­CZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Eg­ész ívre ...... 16 Irt. Fél évre.............................. 8 írt. Negyedévre...............................1 írt. Egy hóra...............................1 frt 60 kr. Egy arám Ara 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedve­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25­ kr. (Kolozsvár, nov. 21.) A Náthán űrhajó. Náthán ur kolozsvári ügyvéd és jólélek. Ő örökké a mások bajával kínlódik s mások élén rohan nagy csatákba. Önzetlen férfi, csakhogy vállalkozásainak az a rendje, hogy a háta me­­gett, mikor csatába indul, senki sincs, s hogy azok, a­kiknek érdekeit védi, rendszerint fáj­dalmasan kiálltanak fel: „Náthán ne légy a mi jó barátunk/ Emlékezünk arra, hogy Nát­hán úr a képviselő­ választások alatt mind hív­ta össze a zsidóságot egy váll vetett lelkes haarezra. . . egy zsidó pártot álmodott, a­mit meg kell csinálni szembe az egész világgal. A zsidók azt mondták : „Ugyan Náthán ne bo­londozz.“ És eljöttek ide a szerkesztőségünk­be, hogy Náthán úrnak ilyen meg ilyen ke­mény igazságokat mondjunk meg az ő nevük­be. Miért? Annak a szegény ártatlan ember­nek, a­ki egyszerűen csak láttatni akar. Ne zavarjuk a közönséget abban az­­ igyekezeté­ben, hogy elfelejtse minél előbb Náthán urat. El is felejtette. De Náthán ur nem hagyja ma­gát. Most ismét iivetett akedhetik a zsidóság mellett, abból a kedves alkalomból, hogy itt volt a király. Szép is az, mikor az ember ne­vét egy ilyen nagy dologgal összebogozzák egy szép czikkben. . . Ezért Náthán ur az Ellen­zékben most nagy sokára egy czikket ir, a mely theoretikus bölcsességekkel kezdődik s azon végződik, hogy Kolozsmegye főispánja fe­lettébb megsértette a zsidóságot, mikor a ki­rály elé tisztelegni menő zsidó küldöttséget nem a felekezetek után sorba bocsájtotta tisz­telgésre, hanem a tisztelgő egyéb küldöttségek után. Ezt az eljárást Náthán úr méltatlannak, tapintatlannak nevezi, s a zsidókat erősen vé­di. Minthogy pedig a zsidókat ki se támadja nálunk (a­mi ugy látszik nincs fényére Náthán urnak, ki folyton szeretné védni őket) valószí­nűleg ismét nem köszönik meg neki a zsidók ezt a védelmet. Mert a dolog egyszerűen az, hogy a zsidók nem mint hitfelekezet tiszteleg­(Bécs, nov. 19.) A delegácziókból A ma­gyar delegáczió ma tartotta hatodik nyilvá­nos ülését. A hadügyi költségvetés és a meg­szállott tartományok közigazgatásának előirány­zata véglegesen megszavaztattak, miről az osz­trák delegáczió átirattal értesíttetik. A dele­gáczió háznagya ezután bemutatta a delegáczió költségvetését, mely elfogadtatott. A delegátió holnap délben ismét tart ülést, melyben a he­tes összeegyeztető bizottság a két delegátió határozatai közti összehasonlításról tesz je­lentést. Az osztrák delegáció megszavazta a hadügyi rendes költségvetést és ennek kapcsán elfogadta az alantas katonai hivatalnokoknak engedélyezendő pótlék és a legénység élelme­zésének javítására irányuló határozati javasla­tokat. A rendkívüli szükséglet megszavaztatott azon kijelentéssel, hogy az 521/a milliomos hi­tel a még fel nem használt összegekre nézve megszűntnek tekintendő. A delegáció végül tu­domásul vette, hogy a két delegáció határoza­tai közt a külügyi, tengerészeti, számszéki, pénzügyi költségvetésekre és a vámjövedékre vonatkozólag eltérés nincs. Végül határo­zati javaslatot fogadott el, a kisiparnak a szál­lításoknál való nagyobb részeltetése tárgyában. A magyar delegátió zárülése kedden lesz. A határozatok legfelsőbb szente­sítés végi­tt ma érkeznek Gödöllőre. tek. Hiszen Horovitz úr szónokolt a nevükben, pedig­­ adtank­kal nem ő a rabbi. Magyar katholikusok, magyar reformátusok, oláh egye­sültek és oláh nem egyesültek — mint hitfe­­lekezetek tisztelegtek egymás után és nem máskép. A Mózes vallásu magyarok nem mint hitfelekezet jöttek, hát nem is jöhettek e hitfelekezetek után. Ezt tudja s természe­tesnek tartja mindenki — de Náthán urnak beszélni kell; ő — minthogy egyéb dolga nincs — meg van sértve; ő „védi felekezetének er­kölcsi tekintélyét“ a kigúnyolás ellen; ő ügy­véd és önzetlen jósziv . . . ő czikket ir s az alá kinyomatja a nevét. Ilyen nagy bajba siny­­lő ember Náthán ur. . . . (Budapest, nov. 20.) A magyar fegyvergyár. Tisza Kálmán miniszterelnök és Fehérváry Gé­za br. honvédelmi miniszter a Budapesten fel­állítandó fegyvergyár ügyében az utóbbi napok folyamában beható tárgyalásokat folytatott. A tanácskozások most már annyira haladtak, hogy egy egészen új, a technika leghaladotabb követelményeinek teljesen megfelelő,naponként 250 fegyver előállítására berendezett fegyver­gyár létrejötte biztosítottnak tekinthető. A fegy­vergyárak berendezésére Löwe és társa berlini, és Greenwood angol czég a bécsi Uniobankkal, mint financzírozó intézettel egyesülve, ajánla­tokat nyújtottak be, melyek alkalmas alapnak­­találtattak további tárgyalásokra. A két gyá­ros czég, mely a legújabb időben részben né­met, részben olasz és orosz fegyvergyárakat lá­tott el teljes berendezéssel s állított elő, tel­jes kezességet nyújt az iránt, hogy e felállítan­dó gyár nem csak a legjobb fegyvereket fogja előállítani, hanem oly pontos munkát is szol­gáltat, hogy egyes alkatrészeknek a hadsereg többi fegyvereinek alkatrészeivel való kicserél­hetősége minden kételyen kívül álland. A tár­gyalások még némi időt igénybe fognak venni s ennélfogva a végleges szerződések a vállal­kozókkal, illetve az új részvénytársasággal csak 2—3 hét múlva lesznek megköthetők. Igen va­lószínű, hogy ez a gyár nem csak a közös had­sereg számára később betetstendő tartalékfegy­­verek egy részét, hanem esetleg az osztrák Landwehr fegyverszükségletének egy részét is hivatva lesz előállítani, feltéve, hogy a Land­wehr ezáltal gyorsabban fel lesz fegyverezhető. (Budapest, nov. 20.) Az állampénztár pénz­készlete. Tisza Kálmán miniszterelnök a je­len év folyamában nem szándékozik hi­telműveletbe fogni, mivel a pénztári készlet teljesen elegendő a legközelebbi hetek szükségleteire. A jövő év első hónapjaiban leg­feljebb a törlesztési járadék kibocsátását foga­natosítják. SZEMLE: (h—l.) A franczia kormány megbukott, — ez a fontos hír érkezik Parisból. A radikális párt nevében Clemenceau a conversio tár­gyában interpellate jelentett volt be. A kamara szombati ülésén Rouvier miniszterelnök kérte az interpelláló elnapolását e hó 24-re, s egyúttal fölvetette a bizalmi kérdést. Clemenceau beszéde után, melyben kijelenté, hogy a mostani minisz­térium nem képes a köztársasági politikát kellő­leg vezetni, — a kamara 323 szavazattal 242 ellenében elhatározta, hogy nem egyezik bele az elnapolásba. A miniszterelnök indítvá­nya tehát megbukott. Bouvier most ki­nyilatkoztatta, hogy a kormány beadja le­mondását, mire Clemenceau, azon megjegy­zéssel, hogy minisztérium ügy sincs már, vissza­vonta az interpellácziót. Hir szerint Rouvier, midőn az ülés után Clemenceauval találkozott, így szólt hozzá : „Ön nagy tehertől szabadított meg és most nincs egyéb hátra, mint hogy Grévynek azt tanácsoljam, hogy önt hívja föl kormányalakításra.“ — A minisz­terek az ülés bezártával Grévyhez mentek és átadták lemondásukat, mely elfogadtatott. Párisi táviratok szerint a helyzet igen bo­nyolódott, s egyátalán nem tudják, hogy az új kormányt ki fogja megalakítani. Clemenceau meg­­hivatásáról tegnapig nem volt szó. A republiká­nus képviselő­k általános pártot igyekeznek szer­vezni, melynek segélyével erős és nem kifogásol­ható kormányhatalom teremtessék. A Rouvier-ka­­binet alatt a rendfelszédelgési ügy olyan mérve­ket öltött, hogy magát a köztársaságot is vál­sággal fenyegette. Bouvier nem mutatkozott elég erélyesnek, hogy a helyzetet gyorsan tisztázhassa. Ezért kellett elhagynia helyét, a­melytől — fen­­nebbi nyilatkozata szerint — szívesen vált meg. Grévy lemondása. A­mi Grévy állítóla­gos lemondását illeti, szombati táviratunk már tudatta, hogy az elnöknek ilyen szándéka nincsen. A „Paix“, mely Grévy lapja, és a „Jour­nal des Débats“ egyidejűleg jelentik az el­nök szilárd elhatározását, hogy A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. Az ünneplő akadémia. Azon szép és jelentős ünnepélyen, mely teg­nap a kolozsvári kereskedelmi akadémiában le­folyt. — Ki­s­s Sándor igazgató érdekes, me­leghangú beszédben ismertette a fiatal intézet rövid múltját. Elmondta a keletkezés történe­tét, szólt a megpróbáltatások nehéz küzdelmei­ről , a kivívott sikerekről. Kiss Sándornak az akadémia létesítésének érdemében oroszlán­része van, s ő bizonyára leghivatottabb króniká­sa az eddigi fejlődésnek. A fáradhatatlan buz­­galmú igazgató, ki tegnap a maga­gának sikerét is ünnepelte, néhány munkássá­levezető szó után így folytatta beszédét: A nemzetek életében csak perczeket te­vő azon két évtized alatt, mióta hazánk ál­lami önállóságát és alkotmányos szabadságát visszanyerte, közállapotaink minő átalakuláson mentek át: annak egyik bizonyító jele, hogy ma az erdélyi részekben a kereskedelmi szak­oktatás díszes palotájának felavatását ünne­peljük. A kor intő szavának megértése, az idők szelleméhez való alkalmazkodás, fokmérője volt mindenkor a haladásnak, elengedhetetlen felté­tele a létezésnek. Ez alkut nem ismerő axio­ma nyomása puhította meg a mi kiválólag aristokratikus erdélyi társadalmunk talaját is, annyira, hogy abban az 1878-ban felállított kolozsvári felsőbb kereskedelmi iskolával a ke­reskedelmi szakoktatás magvai kisérletképen, de a siker biztató reményei közt elhinthetők Valának. A kezdeményező lépés óta a 10 ik évet számláljuk intézetünk életéből. Egy évtized nagyon rövid idő az állandóságra hivatott in­tézmények életében, de itt mégis számot­tevő múlt, ha meggondoljuk, hogy ez idő volt or­szágrészünkben itt addig egy egészen ismeret­len kultúrának felavatója; ez idő alatt lett kiviva Erdélyben a magasabb kereskedelmi szakoktatás létezésének jogosultsága, s e küz­delmes évtized igazolta az ügy diadalába ve­tett hitünket, valósította meg reményeinket. De talán ez nem is lehetett másként s a kolozsvári kereskedelmi akadémia létesítői­nek érdemök csak az, hogy kezdeményezői voltak a kereskedelmi szakoktatásnak az er­délyi részekben Az idő kereke ugyanis óriásit fordult századunkban. Az emberi tevékenység minden terén kivívott bámulatos haladás azon­ban tán sehol sem eredményezett szembeszö­­kőbb eredményeket, mint a közlekedési eszkö­zök tökéletesítésében. A gőz és villanyerőnek e téren való alkalmazása mellett elenyészett a távolság időben és térben, országok és világ­részek lettek szomszédokká, távol lakó népek kerültek egymás mellé, a forgalom ez átalaku­lása szükségképpen átalakító hatást gyakorolt a népek életére is. A különböző nemzetek el­szigeteltségét azok sűrü érintkezése váltotta fel, miből viszont egy megszűnés nélküli barcz fejlett ki a culturnépek köztt, melyet nem a rombolás pusztító fegyverével vívnak, hanem az áldást árasztó munka békés eszközeivel s a győztes az, melyik legmagasabban áll értel­mi fejlettségével, mert korunkban a tudomány az erő. Korunk ez új ér lüktetése nem maradha­tott hatás nélkül az erdélyi részekre sem. Köz­­gazdasági viszonyaink pangása, anyagi helyze­tünknek évről-évre súlyosbodó hanyatlása, az idegen konkurenczia nyomasztó hatása, a köz­állapotaink bajai iránt érdeklődőket nálunk is szükségképpen azon tudatra kellett ébressze, hogy az élet a kereskedelem terén is egyebet kivon az egyéntől ma,mint a­mit kívánt csak egy pár évtizeddel is előbb. Nálunk is meg kellett érteni a mindennapi élet tapasztalatai által hirdetett azon igazságot, hogy ma a kel­lő szakmiveltség hiánya a haladásnak még le­hetőségét is kizárja; be kellett látnunk, hogy korunkban és éppen nálunk, midőn eddig bi­lincsekbe vert kereskedelmünk hova­tovább mind inkább kezd nemzetközi jelleget ölteni, a kereskedelem oly fontos és bonyolult tevé­kenységgé emelkedett, hogy már többet meg­kíván, mint gépies készséget, egyszerű routint; hogy a­ki napjainkban a kereskedelmi pályán, mint állása magaslatára emelkedni akaró, mun­kakörét betölteni tudó szakember akar állást foglalni, annak bizonyos tudományos előkép­zettségre van szüksége, melyet nem lehet csak úgy mellékesen a gyakorlatból megszerezni, ha­nem azt csak rendszeres szakiskolázás adhat­ja meg. Jól esik constatálnunk, hogy a magasabb kereskedelmi szakoktatás szükségességének esz­méje éppen városunkban született meg elő­ször az erdélyi részekben. Midőn ezzel intéze­tünk történetének legelső száláig megyek vis­­­sza, a tények meghamisítása nélkül lehetetlen, hogy azon tiszteletreméltó férfiakra ne mutas­sak, kiknek legelső sorban érdeme, hogy ez is­kola az erdélyi részek egy régóta érzett szük­ségének pótlására létrejött s majd a békét fenyegető rázkódásokat szerencsésen kiállotta. E férfiak közül a legnagyobb tisztelettel első­sorban Gámán Zsigmond kamarai titkár urat említem, mint az ügy egyik kezdeményezőjét, a­ki azóta is buzdításával, fáradozásával min­dent megtett intézetünk érdekeinek előmozdí­­tásában. Hasonló elismeréssel kell felemlítenem Finály Henrik egyetemi tanár,­­ az időben ka­marai elnök urat, ki szintén a létrehozás, meg­tartás és fejlesztés munkájában a legnagyobb buzgósággal működött közre, és Bogdán Ist­ván urat, a helybeli kereskedő társulat derék elnökét, ki midőn az intézet lótele fenyeget­ve lett, szintén azok közt volt, kik annak meg­mentésére kezet fogtak. A tanférfiak közül az intézet létrehozásában és szervezésében korán elhunyt Váradi Károly, s e sorok írója vettek legfőbb részt. Egy kereskedelmi felsőbb iskola létesíté­­se czéljából a legelső értekezletet, az ügynek Herzl János és Kiss Sándorral történt előleges megbeszélése után, 1878. julius 20-án hitta össze Gámán Zsigmond ur. Ez értekezleten részt vettek : Sigmond Dezső nagybirtokos, Bogdán István, Csíki Imre, Gajzágó István, Nikk Ferencz kereskedő urak, dr. Schmidt Ágoston, Váradi Károly és Kiss Sándor taná­rok. Az értekezlet az eszme elfogadása után Váradi Károly és Kiss Sándor tanárokat bíz­ta meg az intézet tantervének elkészítésével, továbbá a közönséghez kibocsátandó s az in­tézet szervezetét megismertető programm szer­­keztésével. Végre megtétettek az intézkedések, hogy egyfelől a kamara a létesítendő intézet érdekében a szükséges lépéseket megtegye, másfelől, hogy a városi képv. bizottság legkö­zelebbi ülésén a felállítás tárgyában indítvány tétessék. A városi képv. bizottság gyűlésében 1878. julius 27. tétetett meg az indítvány az iránt, hogy a polgári iskola 5-ik osztályának átala­kításával egy felsőbb kereskedelmi iskolának vettessék meg a következő tanévvel az alap­ja. A k. bizottság erre, 111 ez. a. hozott vég­zésével, a benyújtott indítványt véleményadás és indokolt javaslattétel végett még e gyűlé­séből a városi iskolaszékhez tette át. Illustrá­­lására annak, hogy e mozgalmat mily maga­tartással fogadta Kolozsvár miveit közönsége, szabad legyen idéznem az iskolaszéknek e tárgy­ban a képviselő bizottsághoz benyújtott véle­­ményes jelentésének következő szavait: „Hogy ily czélu intézetre — irja az iskolaszék — városunknak, mint az erdélyi részek szellemi s részben kereskedelmi központjának, szüksége van, azt hisszük, nem kell soká bizonyítgat­nunk. Elég arra hivatkoznunk, hogy Kolozs­várt még hajdan is a kereskedés tette „kin­cses Kolozsvárrá“, s hogy ma nem az többé, ennek első­sorban egyik oka épen az, hogy kereskedelme a múlthoz képest aránytalanul s nagyon megcsökkent. Küzdelemmel és áldo­zattal is vissza kell hódítanunk azt, a­mit el­vesztettünk, ha fenmaradni, élni, egészégesen fejlődni, a köznek hasznára gyarapodni akarunk Ide pedig több vállalkozási szellem kell, mint a­mennyi polgárságunkban van, s kell különö­sen a szellem érvényesítésére , Így biztos ka­matoztatására több és alaposabb szakképzett­ség, mint a­mennyit nyújthatott a múlt nyújthat a jelen, az akkori és mostani keres­s­kedők legnagyobb részének. (Folyt. köv.)

Next