Kolozsvár, 1887. július-december (1. évfolyam, 152-305. szám)

1887-09-16 / 216. szám

I-su é vid­ vám. 1887. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. S2 SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. 216. szám. T­W Art. péntek, szeptember 16. Kiadóhivatal: BEL KÖZ­ÉP -UT­CZ­A 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre.............................16 frt. Fél évre............................. 8 frt. Negyedévre...............................4 frt. Egy hóra...............................1 frt 60 kr. Egy szám ára 5 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy Q0 centiméternyi tér ára 4 kr. Gyá­rosok, kereskedők és iparosok árkedvez­ményben részesülnek. Bélyegilleték min­den hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. A király Déván. • — Saját tudósítónktól. — Déva, szept. 15. A király ő felségét szállító külön vonat ma 10 óra 50 perczkor robogott be a dévai állomásház udvarába. A fogadásnál jelen voltak Orczy b. belügyminiszter, Jékelfa­­l nsy miniszteri tanácsos, Pat­ay csendőr al­ezredes, Pogány György hunyadmegyei és Fábián László aradmegyei főispán, Bar­­csay Kálmán alispán, L­ö­n­h­á­r­t Ferencz er­délyi r. kath. püspök káptalanéval, P­á­p­i­u | János g. ker. főesperes, Barth­a Lajos ev. ref.­­ esperes, Mihályi Viktor lugosi g. kath. püs­pök, Németh felszentelt püspök Temesvár­ról, Bohus Zsigmond főrendiházi tag, továb­bá gr. Thoroczkay Miklós, Barcsay Ákos, S­z­e­r­e­d­a­y Aladár, gr. Kúun Géza, br. N­o­p­c­s­a Elek, ifj. br. Jósika Lajos, Sal­ac­z Gyula aradi és Issek­u­tz Antal dé­vai polgármester, Lázár György tiszti fő­ügyész, Pogány Károly, Szathmáry György, Emich Gusztáv, Lázár Árpád orsz. képviselők, dr. Sóly­om Fekete Ferencz törvényszéki elnök s vele Molnár Géza és Tolnay János bírák, Réthi Lajos kir. tan­­felügyelő, Andersen László adófelügyelő, Radó János h. adófelügyelő, Csal­a Kálmán pénzügyi biztos, Nagy Ferencz adótárnok, Téglás Gábor főreáliskolai igazgató, Király Pál és Jakab Ödön tanárok és az összes fő­­szolgabirák. A felséges ur kiszállván a kocsiból, P­o­­gány főispán által beszéddel üdvözöltetek. (E beszédet már tegnap közöltük.) Ő Felsége a beszéd végeztével a főispán­hoz lépett, kezet fogott vele s nehány rövid szóval megköszönve a fogadtatást, kocsira szállt.­­ Ezután megindult a menet a város felé. A menetet Barcsay Béla főszolgabíró és Issekuts Antal polgármester vezették. A következő kocsiban a fő- és alispán ültek. Ezután hét udvari fogat következett, az első­ben maga a felség, balján Orczy br. bel­ügyminiszterre), a többiben a kísérethez tar­tozó udvari és katonai méltóságok. Albrecht főherczeg szintén megjött­­ egyenesen a par­­va­ curiába, hol szállása van, hajtatott. Ru­dolf trónörökös elmaradt; talán estére várják József főherczeggel. Ő Felsége a szakadó eső daczára nyitott kocsiban hajtatott keresztül az utczákon, az ezerekre menő nagy néptömeg által folyton éljeneztetve. A magna curia előtt kiszállott a kocsiból s megvizsgálta az ottan őrségül felállított honvéd diszszázadot, mialatt egy katonai zenekar a néphymnuszt játszta. Ezután ő Felsége lakosztályába vonult, a­hol igen hamar honvéd-huszár tábornoki egyenru­hát öltött magára. Ezután a megyeházhoz hajtatott, hol ödetüket vették a tisztelgések. Legelébb is a katonai, honvéd és csend­­őrségi tisztikarok mutatták be hódolatukat Albrecht főherczeg vezetése mellett. Azután nehány jelenlevő főúr és belső titkos tanácsos jelentkezett, igy Lön­hart püspök, Bohus főrendiházi tag s mások. Majd a felekezetek és más testületek következtek. A róm. kath. papságot Wéber Béla, pet­­rozsényi lelkész és főesperes vezette a Felség elé s ugyanő mutatta be a papság hódolatát néhány szóval, miután Lönhart püspök (úgy­szintén Román Miron metropolita) magasabb utasítás következtében nem Déván, hanem Kolozsváron fognak papságuk hódolatával a felség színe elé járulni. Wéber főesperes beszédére a király Ő Felsége a következő választ adta: Szívesen fogadom e megye róm. kath. papságának hódoló üdvözletét sie­­gyenek meggyőző­dve, hogy kegyességem­re s rokonszenvemre mindenkor számít­hatnak, ha egyházi kötelmeiket, mint nem kétlem, buzgóan és szent hivatá­suknak megfelelő­en teljesítik. A g. kath. papságot Mihályi Viktor lu­gosi püspök vezette a király elé. (Mihályi püs­pök beszédét szintén tegnap közöltük.) Ezen beszédre a Felség így válaszolt: Fogadják köszönetemet, hogy sze­mélyem iránti hű ragaszkodásuk tanúsí­tása végett itt megjelentek. Meleg rész­véttel kísérem működésöket hivatásuk teljesítésében, és mindenkor örömömre fog szolgálni hallanom, hogy e működés czélja csak arra van irányozva, hogy a hitélet fejlesztése mellett a gondjaikra bízott híveknél a trón iránti hűséget, az ország és annak törvényeihez való hű ragaszkodást és a testvéri egyetértést minden vallásfelekezetek és nemzetisé­gek közt buzgóan ápolják. Törekedjenek folytonosan e czél felé és számítsanak ebbeli működésükben szintúgy oltalmam­ra, mint meleg elismerésemre, mel­lyel hódolatukat jelenleg is fogadom. Ezután a g. kel. papság következett. Ezt Pápiu János dévai esperes vezette. Pápiu a következő beszédet mondta : Császári és apostoli kir. Felség! Legke­gyelmesebb Urunk! A hunyadmegyei g. kel. román egyház nevében főpászt­orünk itteni nemlétében azon kiváló rendkívüli szerencsé­ben részesülök, hogy midőn Felséged és leg­magasabb trónja iránt papságunk és hívőink érzelmeinek, hűségének és ragaszkodásának ez alkalommal őszinte kifejezést adok, kérem egy­szersmind az egek Urát, hogy Felségedet ha­zánk dicsőségére, összes népeinek és egyhá­zunknak boldogitására teljes egészségben so­káig éltesse! Se treasca Majestatea Sa­ Papia beszédére a király ő felsége a kö­vetkező választ adta: Szives köszönettel fogadom hódoló tisztelgésüket és elvárom, hogy egyedül lelkipásztori hivatásukat tartva szem­­előtt, példájuk és befolyásuk által e vi­déken számosabb híveiknél csakis a trón iránti hűséget, a vallásos és hazafias ér­zelmeket és a testvéries egyetértést fog­ják ápolni s ezáltal magukat elismeré­semre és további kegyelmemre érdemes­sé tenni. A felekezeti testületek közül a hunyad­­zarándi ev. ref. egyház lelkészei járultak még ő felsége elé, Bartha Lajos esperes vezetése alatt. (Bartha esperes beszéde tegnapi tudósí­tásunkból ismeretes. E beszédre ő felsége így válaszolt: Legyenek meggyőződve, hogy az imént kifejezett hű érzelmeiket legbe­csesebb ajándéknak tekintem, s midőn azt őszinte köszönetemmel viszonzom, szivemből kívánom, hogy hittársaik a bé­ke és haladás, valamint a testvéries egyetértés malasztjait megelégedéssel és boldogan élvezzék. Ezek után Pogány főispán az aradmegyei és aradvárosi küldöttséget, s Hunyadmegye tisz­tikarát vezette a felség elé. (Pogány főispán ekkor mondott beszédét tegnap közöltük. A tegnapi közlésből csupán ennyi maradt ki, hogy a főispán „Aradvármegye és város, s Csanád­­megye küldöttségeit is felemlítette a bemuta­tásnál. Ő Felsége Pogány beszédére így vá­laszolt : Örvendek, hogy a hadgyakorlatok alkalmából ideérkezve, először is a tör­ténelmi emlékekben oly gazdag Hunyad­megye küldöttségeivel találkoztam, s köszönettel viszonzom hódoló tisztelgé­süket. Hű ragaszkodásuk nyilvánítása biz­tosit engem, hogy a hűség tanúsításá­ban e megye minden nemzetiségű polgá­ra versenyez, de szintúgy hinni akarom, hogy az egész népség vallás és nemzeti különbség nélkül a testvéries egyetértés ápolásában, s az anyaországhoz való hű szeretetben és hű ragaszkodásban is ve­­télykedik. Legyenek meggyőződve, hogy e tö­rekvésükben, s eképen az általam is őszintén óhajtott jólétek előmozdításában mindenkor rokonszenvemre és kegyel­memre fognak találni. Hasonló örömmel látom itt Arad­­megye és városa küldötteit is. Fogadják köszönetemet itteni meg­jelenésükért és mondják küldőiknek ki­rályi üdvözletem mellett, hogy a körük­ben ismételve töltött napokat még folytonosan kellemetes emlékezetemben tartom. E beszéd után a felség majdnem az összes jelenlevőket bemutattatta magának, s tovább egy óránál beszélgetett velük. Végül a hivatalok képviselői járultak ő Felsége elé: Sólyom Fekete Ferencz tör­vényszéki elnök a bírák­kal, Andersen László adófelügyelő a pénzügyi tisztikarral, Réthi Lajos tanfelügyelő a képezdei tanárokkal és néptanítókkal, D­u­k­a Achill főmérnök az épí­tészeti hivatallal, Téglás Gábor igazgató a reáliskolai tanárokkal. A hivatali főnököket Orczy miniszter mutatta be a Felségnek. Ő Felsége itt többeket kitüntetett kérdéseivel, vé­gül meghajtotta magát, s ezzel a tisztelgések véget értek. (A beszédeket, melyek ez alkalom­mal mondattak, tegnapi táviratainkból ismerik olvasóink.) Hat órakor udvari ebéd, este fényesnek ígérkező kivilágítás lesz. A KIRÁLY MONDOTTA! Kolozsvár, szept. 16. (Sz.) Ma már abban a helyzetben vagyunk, hogy szó szerinti szövegükben közölhetjük mindama páratlan nyoma­tékul beszédeket, melyekkel a Felség a Déván tisztelgő törvényhatóságok és fe­lekezetek bemutatott hódolatára királyi válaszát megadta. A magyar nemzet, istennek hála, hozzászokott ahoz, hogy apostoli királya ajkán nyilvánosan ellebbenő minden szó­ban a legalkotmányosabb érzület, a leg­melegebb érdeklődés, a törvények iránti tisztelet, a nemzet érzelmeivel rokon­szenvező jóakarat és az atyai gond nyer kifejezést s akár a dicséret és elismerés, akár a vigasztalás, vagy megnyugtatás, akár az intő figyelmeztetés, vagy köte­lesség teljesítésére való utalás igéi han­gozzanak e fölkent ajkakról: a hatás so­ha el nem maradhat, mert a legigazsá­gosabb Király a leghívebb nemzethez szól, s ennek hálás hódolata ellenállha­tatlan ébred és lángol a főnkért nyilat­kozatok visszhangjául. A királyi kijelentések ez általános jellegének még fokozottabb mértékben kell most és nálunk kidomborodnia, a midőn az erdélyi részek oly régi sóvár­­gó vágya beteljesítenek ideje követke­zett el s a Felség Magyarország ama részét szerencsélteti hosszabb itt tartóz­­kodásával, a mely annyira rá van szo­rulva az alkotmány áldásaira és a me­leg érdeklődésre, a törvények szigorú ér­vényesítésére s a legmagasabb jóakarat­ra és atyai gondra, mind politikai, mind közgazdasági, mind társadalmi, felekezeti és nemzetiségi tekintetben. . . Hogyan ne lestük volna, tehát, száz­szoros érdekkel és sóvárgással azokat az igéket, melyekben a magyar koronás ki­rály most és nálunk volt kifejezést adan­dó érzelmeinek és akaratának, ítéleté­nek és kívánalmainak s mindezekkel irányt jelölendő a hódoló küldöttségek küldőinek, a haza és országrész összes polgárainak, állás, foglalkozás, hit és nyelv különbségei nélkül! A Felség dévai nyilatkozatainak ol­vasása után hálás örömmel kell kifeje­zést adnunk immár teljesen bevált re­ményeinknek, repeső várakozásunk leg­biztatóbb megvalósulásának. Nem csak a régi „Erdély“, hanem az Unió által teljesen egybeolvadt új Magyarország különböző területeiről fölse­­reglett küldöttségek hódoltak Déván Ma­gyarország királyának s a Felség „a tör­ténelmi emlékekben oly gazdag Hunyad­megye“ földjén emlékezteti „az egész népséget, vallás- és nemzetiségi különb­ség nélkül, az anyaországhoz való sze­­retetre és hű ragaszkodásra“, köti szi­vükre a trón iránti hűség mellett „az ország és annak törvényeihez való hű ragaszkodást és a testvéri egyetértést minden vallás-felekezet és nemzetiség közt“ s várja el az ama vidéken „szá­mosabb hívek“ szónokától, hogy „csak is a trón iránti hűséget, a vallásos és hazafias érzelmeket és a testvéri egyet­értést fogják ápolni“, hogy „ez által magukat elismerésére s további kegyel­mére érdemessé“ tegyék! Valóban, biztatóbb és megnyugta­tóbb igék az egységes Magyarország ko­ronás személyesítőjének ajkáról el nem hangozhattak s azok, a­kiket illet, ha­tározottabb utasítást nem vehettek vol­na, mint e kijelentések, királyi nyilat­kozatok, melyek a törvényes magyar közjog félreérthetetlen alaptételeit hirde­tik, a koronás király akaratának és ez alkotmánynak teljes egybehangzását ad­ják ki jelszóképen s mindazokat, kik ez egységes elv egyetlen jottáját, szóban avagy tettel, megtagadják, magával a Korona és Nemzet ez egységével helye­zik ellentétbe . . . Minekünk, a sajtó mindennapi mun­kásainak, gyakran jut osztályrészünkbe az a nem kedves kötelesség, hogy a ma­gyar állam törvényes alkotmányát és közjogi egységét magyarázzuk, fejteges­sük és védelmezzük ama konok és vagy tudatlan, vagy gonosz támadások ellené­ben, melyek e haza egységét, felekezeti és nemzetiségi békéjét igyekeznek két­ségbe vonni és aláásni, s evel saját hasz­nukat keresve, konkolyt hintenek, iz­galmat keltenek, a leplezett hazaárulás bűnében leledzenek. — Erre a tollunkra immár többé szükségünk nincs; e körbe vágó érveinket jövőre pihentetjük, s ha a vak indulat ama megbomlott argu­­mentatiót mégis napirendre találná ke­ríteni, más válaszra nem szorulunk, mint e pár szóra: A Király mondotta! A hódoló hűség, a hálás szeretet és ragaszkodás, mely a magyar koronás Ki­rályt Magyarország minden pontján, leg­ A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A piros alsó. DEÁK ALBERT elbeszélése. (Folytatás.) X. Fejezet. Az utolsó. Akkor is emlékében volt, midőn boldog­ 8^8a közepent visszagondolt rá; akkor is, ha G*eP> bus arczára nézett, ki azon árnyakhoz hasonlóan, nkik a hold fénye mellett rajzolód­­i­k földre, mozdulatlanul, sokáig ült egy 8bben 8 szerelméről elmélkedett. Miért is, °gy nem szerette őt! . . gondolá Ricza. Miért … Hanem inkább megszökött egy gaz csá­bítóval. Különben ki tudja? Hátha nem is volt *­ ^ha Évának igazza volt? Es ha Gyepi­ül ^intett 8 feltűnt emlékében a báró szép Ja) szomorúan csóválta meg fejét a rosszul ^ IQt8 hasonlat felett. de még is, még is, Márton ur apja volt, az még csak idegen. Tudhatta, hogy a szi­­szakadni utána. De ezt nem gon­­a ® sg a rósz gyerek. ^ V 8­rthat Ricza emlékében a nap — mig bzei ® hrün éa erőteljesen jártaták a mo­sót egy ujdonat uj, vas abroncsos csöbör dongáin — feltűnt a nap, melyen Márton ur temetéséről visszatértek s ő egyedül ült a sötét, szomorú szobákban. Egészen egyedül. Még sohasem érezte az egyedüliség borzasztóságát annyira. Akkor sem, midőn, mint alig járni kezdő gyermeket, anyja temetése után, szülői háza ajtaján Gyepivel együtt kilökték. Gyepi makacs volt, nem akart kimenni s egy durva rőt ember megfogá karját, elszakaszta a rava­taltól, mely szét sem volt szedve még, s mely­be kapaszkodók és kilökte a téglákra. Akkor sántult meg. Milyen jól emlékszik erre. S miközben szomorú gondolatai közt egy perezre csudálkozott, hogy életének ily régen elmúlt idejére oly híven, erősen emlékszik, hogy semmire sem úgy a későbbi időkből, leg­­felebb arra, miként ült Bérezi a patak partján a híd mellett, és csudálkozott azon,hogy épen e két dologra emlékszik legkülönösebben : lépteket hallott. „Szent, Isten!“ kiáltá és összeborzadt. „A végrehajtó!“ Egyedüliséges a sötétség miatt erősen megrémült, de csak egy pillanatra. El­gondolta, hogy Gyepi nincs itt, hogy megint a kövekre kidobják, — elment Évát felkeres­ni, — és megnyugodott, egy kissé. Hirtelen felszállta könnyeit és várta a vörös végrehajtót, a­ki innét is kiűzze. Várt ... de senki sem jött. Szivdobogva nyitott ajtót... és Bérezi állt előtte. Hirtelen, váratlan, csupa öröm volt néz­nie — a nyurga, durva képű fiú állt előtte, a­­ maga egész becsületes esetlenségében. Bokré­­­­ta volt a kezében, egy óriási, rendetlen, vad­rózsákból és egyébb vadvirágokból kötött, illa­tos bokréta. „Kitörök!“ gondola B érezi magábaD „ki fogok törni. . . “ és a szavakat kereste hozzá. Mondá: „Ricza­­ volt nekem egy vén nagybá­tyám.“ „Nekem is volt. . .“ mondá Ricza kö­­nyezve. „Isten nyugtaass meg szegényt!“ „Az enyémet is. . . .“ mondá Ricza és még jobban kényezett. Bérczi sokáig hallga­tott és leeresztő kezében a bokrétát. Arczán a legképtelenebb kétségbeesés volt, mit emberarcz kifejezhet. „Igen de... (s itt elővette zsebkendőjét) ha szomorúak vagyunk, nem tudom elmonda­ni . . pedig most erősen elhatároztam . . . és, ha most sem sikerül . . . soha többé nem fog sikerülni.“ És oly kétségbeejtően mosolygott, hogy­ Ricza könyein keresztül is nevetni volt kény­telen láttára. Nevetni is kezdett teljes szivéből De aztán ismét sürün könyezett. „Igen, igen . . . kérlek hallgas meg .. .“ folytatá Bérezi, mert én, Isten engem, én . . . én . . . kérlek, Ricza ha . . . most nem sike­rül .. . és ha jót akarsz . . .“ „Oh Éva, Éva! . .“ kiáltá Ricza. És Bér­ezi torkát összeszori­á valami, a mi ugyanekkor szemeiből könyeket facsart. De Ricza vállára borult, erős, becsületes mellére : „Éva, Éva, bocsásd meg, hogy most örül­ni tudok!“ Zokogó és Bérezi együtt sírt vele. De könyeik inkább az édes visszaemlékezés, mint a komor fájdalom könyei voltak. Annyi áll, hogy Bérezi sohasem tudta többé elmondani, a­mit akkor oly szilárdul el­határozott magában, azért sem, mert mind­annyiszor, valahányszor megkisérte. Ricza pi­ros ajkával egy csókot czuppant a szájára s ezen Bérezi oly hihetetlen mértékben örült, hogy egyáltalában képtelenné vált a beszédre. Egy este koczogtak az ablakon. But­ zi­­mankós téli este volt. Bent pattogot a tűz.. . Bérczi és Ricza koránt sem gondoltak a csúf, boszorkány időre oda künt. Sőt inkább inkább egymást átölelve Ricza derekát, ki egy kissé, kutakodott — mint a Csíz amott az el­beszélés elején — mikor a koczogás ismétlő­­lődött az ablakon. És pedig ezúttal kissé erő­­sebben, hogy Ricza figyelni kezdett és a Bér­ezi szájára ütött, — és harmadszor is, legerő­sebben. „Oda kint valaki van!“ mondá Ricza hegyesen, egyenesen ülve. „Az meglehet!“ mondá Bérezi és igye­kezett megcsókolni a Ricza nyakát, a füle alatt. „Ej, szemtelen !“ kiáltá, vagy­is inkább­ súgta Ricza, mert Bérezi csakugyan szerét ej­tette a csóknak valahogy: „Meglát az a va­laki !“ „Menjen a pokolba, hallja­­ valaki !“ — kiáltá Bérezi és megint ... De a koczogás ne­gyedszer és pedig sokkal erősebben ismétlődött, mint előbb bármikor. „Eredj, nézz ki. Ugyan ki lehet ?“ mondá Ricza és kissé reszketett a kapuja. „Megvárhatnék, a­mig bejön magától !“ mondá Bérezi resten­s azon gondolkozott, hogy a pipájába szenet tegyen a tűzhelyről. „Ej, hát . . . hiszen be van zárva, nem tudod?“ (kopogás!) „Szent Isten .. .“ rebegé Ricza. De már ez sok mondá Bérezi s a re­teszt hátra tolta. Gyepi állt előtte. Annyira sápadt volt, hogy szinte elijedt tőle. „És Éva ? !“ rebegte Ricza szivdobogva. „Tőle jövök.“ mondá Gyepi Ó3 leroskadt egy székbe, szó nélkül, kinus csöndben ülvén ott egy darabig. Végre felállt s kezéből egy ruha csoma­got, mit nagy gonddal tartogatott, az ágyra tett. Ricza figyelt, de nem merte kíváncsiságát kielégíteni. (Vége köv.)

Next