Kolozsvár, 1888. január-június (2. évfolyam, 1-148. szám)

1888-01-14 / 11. szám

Il-ik évfolyam. 1888. 11. szám. Kolozsvárt, szombat, január 14. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden köztemény ide intézendő. BEL KÖZÉP - UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egén évre............................Igért. Fél évre.........................................8 frt. Negyedévre....................................4 frt. Egy bóra....................................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílttér tára 25 kr. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, a vasár- és ünnepnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kiadóhivatal: FRANCILLON. Kolozsvár, jan. 14. A Francillont nem lehet játszani Kolozsvárit. A közönség bátorkodik kinyilatkoztatni, hogy nem neki való. Az első előadásra megtelt a színház. A másodikon üres volt. Tegnap megpróbálták harmadszor. Valaki tapsolni talált egy felvonás végén. A színház felsziszent mintha megcsípték volna. Ez a jelenség komoly, tanulságos és örvendetes. Ez öntudatos nyilatkozattétel. A darab idegen világból való. A magyar közönség nem ismeri, és amit ismer belőle, azt nem szereti. Nekünk még szívünk van — ez a régi szerszám, amelyik megindul egy könycsepre. Ott csak idegek vannak — amiknek korbács kell, hogy mozogjanak. Az a világ túl van finomodva — mi még ős-durvasággal vagyunk tele. Mások a vágyaink, más amin lelkesülünk. . . Bizonyos foka a fiatalságnak bélyegzi a mi társadalmunkat. Elpirulunk és némely szókat ritkán mondunk ki, például ezt, hogy haza, vagy szerelem. Tiszteljük a Mária nemből való asszonyt. A lovagkorból maradt itt valami. A világ túlnőtt ezeken a gyengeségeken. Mi még nem. A Francillon nagy hírű darab. Diadallal járt be országokat. A hatása nem abban van, hogy emberek vannak jól festve benne, hanem hogy az idő lelke nyilatkozik benne. Egy világ tüköré. Azon világé, amelyikből való. Jó darab még sok terem, hanem ez (és még egy csomó hasonfajta) tanulságot teendő a jövendőnek arról, hogy ott, ahol a tizenkilenczedik századnak a hangot adták, Párisban, milyen társadalmi problémák felett töprengtek. Ez documentum arra, hogy mit tiszteltek, mit néztek le. A világ egyik legszellemesebb embere írta, s a világ legelműveltebb közönsége tapsolta. Mindenben a mi iratik — általában benne van a levegőből valami, melyet belélegzünk, úgy látszik, hogy mi nem ugyanazon levegőn táplálkozunk. Hogy a Francillon nem nem tetszik nekünk, ez dokumentum a mi irányunk mellett. Fogunk-e odáig érni hogy tessék? Valószínűleg. Jó bizonyságok vannak arra, hogy az arról jövő jelszók — a mi jelszavaink is lesznek idővel. Egyszer kedvetlenül fogadta ez az ország a nagy forradalom jelszavait is. Egy két rajongó fiatal ember esküdt reá. Ma vérünkké vált. Vérünkké vált. Illett a karakterünkhöz! Szomorúan gondolunk rá, hogy az a tónus is vérünkké fog válni egyszer, amelyiknek a hajtása Francillon. Az veszte lesz a karakterünknek. A magyar ember nyers egyenes, bátor, komoly, pathetikus, lelkesülő, aki szeret szeretni, szeret melegedni. A természetben minden olyan lesz, amilyennek kell lennie. Azért lettünk ilyenek, mert a viszonyok ilyenné tettek. Sokat küzködtünk , sokszor tettük az életünket koczkára, sokat szenvedtünk. Az életet nehezen adták nekünk. Keveset kaczagtunk, sokat verejtékeztünk. Nem volt egyéb örömünk, csak a dicsőségben. Drága csak egy volt: a becsületünk. Amiben a költészetünk nyilatkozott, az az asszony... Az asszony. . . Máriát külön védőnkül választottuk. Törvényünk volt arra, hogy azt, aki a szerelmében aljas, joga van megölnie a férjnek, úgy becsültük az asszonyt, hogy megöltük a becstelent. Urai voltunk — de szolgái is. Nem féltünk hódolni, mert tudtunk erősek lenni is. Ő neki külön birodalma volt. A küszöbön belül övé volt a szó . . A magyar asszonynak nem a gyengeségében volt az ereje, nem a könnyekben és erőtlenségben mely gyámolításra szorul. Ő osztályos társa volt az urának. Néha a harczban is. Aggódni, a mindig veszedelemben levőért pedig mikor szűnhetett meg? Ezek okán a magyar asszony szava férjére nézve nemcsak a szeretőé volt, de az utolsó csepp vérig való jó baráté. Az édesanya szava nemcsak a szeretet okán értékes, de ő a bölcseség és nála van a jó tanács. És most a színpadon megjelenik Francillon. Egy olyan világból való asszony, ahol vita tárgya az, hogy lehet e becstelen az asszony ? A férfi is becstelen, úgy mondják. Egyik becstelenség jogot ad a másikra. Nálunk a törvény arra adott jogot, hogy megölhetni az ilyen aszszonyt. .. Egy olyan világból való, ahol az asszony nem társ csak czimbora. Ahol nem azért veszik el, mert szeretik , nem azért beszélnek vele, hogy meghallgassák. Ahol tiszteletreméltónak nem tartják sem neme, sem gyengesége miatt. Egy olyan világból való, a hol az anyaságtól félnek, mely az örömök sírja lesz... Ahol a férj megunja a szoptató asszonyt, a hol a tűzhely melege utálatos, a csendesség élű. A hol nem divat arról beszélni, a mi szép, hanem arról, a mi ocsmány. A hol nem szokás úgy tenni, a hogy gyengéd és kellemes, hanem a hogy durva és szemtelen. A hol nem lelkesednek, hanem lenéznek ; a hol semmit se ismernek, a mi a megrparkolhatókon kívül vagyon. Ahol kikaczagják, amit mi csodálunk, a mi után mi epedünk. Ilyen a Francillon világa. Nem a franczia társadalomé, hanem azoké, kik hagadók mostama társadalomban.. . E világ egyenesen ellenkezik a miénkkel — de érdekes, mint minden bűn. Mi nem szégyenlünk szemérmesek lenni és idegenkedünk tőle. Diadallal hozták ide ezt a leczkét, melynek czíme Francillon, hogy tanuljuk meg. Az egész világ tanulja. Mi nem tesszük, úgy érezzük, mintha megverne ez a darab. Az erkölcsi érzésünket csapja arczul. Ez a megverettetésünk felér egy győzelemmel. Nem vagyunk szégyenlős nép, sem álszemérem nem bánt. De ezt a felfogást, a nő ilyen sárba tiprását, ilyen megrugdosását mindannak, ami a társadalmunkban tiszteletreméltó, visszautasítunk. Nem okoskodunk, hanem nem meg A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A Griff. Elbeszélés. Irta : Dr. BALOGH PÁLNÉ. (Vége.) Egyik ablakkal szemben festő állvány áll, a Róbert által említett oltárkép alaprajza, Mária mennybemenetelét ábrázolva. Valahányszor a szobába léptem, tekintetem a beteg arczáról mindig a képre esett. Feltűnő volt a hasonlat a két arcz között , ami különbséget tett: a hosszú szőke haj, s az áttetsző fellegekkel, csillag koronával körített fej volt csak. Valami volt a madonnában, ami a földiekre emlékeztetett, mintha tekintetével a földön csüggve — nehéz lenne ettől a megválás. Márión valami égbevágyó álomszerű ömlött el, s ép ez ellenkező vonásokból származott ama harmónia. ♦ A napok teltek. A beteg egyre gyöngült. A halál angyala felette lebegett. Minden nap egy-egy levelét hullatta ez a szende, szép virág, míg végre lehajtotta fejét , illata elszállt. Ketten Róberttel és szállásadóik kisértük koporsóját. . A pap beszentelte s föléje borult a bánt, l'Jogen földön, távol övéitől. Róbert fájdalma leírhatatlan volt. A délvidéki ember hosszasan visszatartott mély keserve, hatalmas szenvedélyességet tört elő kebléből. Napokig szobájába zárkózva, nem érintkezett senkivel. Velem sem. Hagytam, hogy vivődjék egyedül ama kínnal, a mely nem tűr osztályost, melyet a lélek csak önmagában, maga által képes megfékezni, s melyet minden külső érintés fokoz — a helyett, hogy enyhítene. Aztán bekövetkezik ama viharos kitörésre a csend, mely nagy rázkódásokra következik a természetben és emberi kebelben egyaránt. A fájdalom mélyebbre vonul, némává lesz s ez tán még keservesebb. Ekkor vagyunk egy rokon kebel után. Egy reggel belépett hozzám Róbert. Némán megöleltük egymást, aztán a köreveihez vezettem. •* — Uram — szólt ő — ön, ki testvérünk volt a szomorú napokban, önnek joga van ismerni ama történet előjátékát, melynek végkifejlésében oly nagy részt vállalt el nemes önfeláldozásával. Azt hiszem sejtette a valót! nemde ? — Igen Róbert! — Nevem Risetti Róbert. Atyám az ötvenes években élére állt egy Ausztria ellen szervezett összeesküvésnek, melynek messzeható czéljai voltak. . . Az összeesküvés felfedeztetett, atyám társaival a vérpadra jutott. Javainkat elkobozták, családomat száműzték. Anyámmal Londonba mentünk. Az angol udvarnál, mint olasz nagykövet, atyámnak egy benső barátja volt. Ennek védelme alá helyeztük magunkat. Én rajzlecskéket adtam , dolgoztam, munkámat jól fizették. Szerényen, de nélkülözés nélkül éltünk.. Később jó anyámat holnapokra ágyhoz szegezte a bánat, honnan nem volt menekvés — csak a sírba. Egyedül maradtam a világban, elvesztve azt, kit mindenek felett szerettem. Huszonöt éves voltam, s már végtelen fájdalmakat, veszteségeket viseltem szívemben. A munkában kerestem erőt sorsom elviselésére — • találtam: találtam megnyugvást és vigaszt! Egyszer atyámnak egy barátja magához hivatott; tudakozódott körülményeim felől, s ajánlt egy előkelő angol családhoz, hol hét serdülő ifjú s egy leány óhajtanak oktatást venni a festészetben. Kérdé, hogy hajlandó vagyok e elfogadni. Igennel feleltem; ő még aznap bemutatott. A leány Mária volt, vagy Mária, amely néven ön ismerni tanulta őt. Végzetünk volt szeretni egymást. És szerettük ama minden akadályt legyőző lánggal, amely vagy végtelen boldogsághoz vezet, vagy balvégzetűvé válik, épen rendkívüliségénél fogva. Összekötésünkre még gondolni sem lehetett ; a büszke család soha nem adta volna beleegyezését, hogy féltett kincse, a bálványozott Mária, a vagyontalan bujdosónak nyújtsa kezét. Szökést terveztünk, és végrehajtottuk. Éjjel vártam őt egy meghatározott helyen ; hideg, márcziusi éjjel barangoltunk az utczákon, nem akarván szekérbe ülni, nehogy elárultassék utunk iránya. A hajnal szürkülete már útban talált Bécs felé. Ezen éjszaka jegyezte el Máriámat a halálnak. Kifáradt, áthűlt ez a gyenge virág. Néhány napig Bécsben rejtőztünk, ő férfi ruhában, mint fivérem. S hogy még inkább félrevezessük a nyomozásokat, sántaságot színlelve. Én álnév alatt. Azután Karlsruhéba mentünk; itt én protestáns hitre tértem és összeesküdtünk. Itt töltöttük az egész nyarat, és innen mentünk Ludvigshafenen át a Griffre, midőn önnel ott először találkoztunk, Münchenbe, s innen Rómába szándékozván. A többit, a legszomorubbat tudja ön, legyen áldott örökre szeretetéért, melyet elszállt angyalom iránt tanúsított. Atyjára emlékeztette ön, és sokszor megnyugtatta őt, lecsendesítette háborgó lelkét, mely mindig vérzett szülei után. Ha nem ragadtam volna ki szerettei közül, a megszokott légkörből — ahol szeretet, kényelem, nyugodt vidámság környezték — tán nem kellett volna meghalnia. Futnom, rohannom kellett volna, megfojtanom szívemben az őrjöngő érzelmet, de nem lett volna szabad, magammal rántani őt. Én férfi vagyok, és nem ment ki semmi, sem a magam, sem az Isten Ítélete szerint. Hanem vonszolnom kell az életet, mert nem tetézhetek gyávaságot gyávasággal. Élnem kell! és ebben rejlik sorsom tragicuma. ..“ — És most mit szándékozik tenni ? kérdem néhány vigasztaló szót mondva neki. — Bevégzem képemet, s ahelyett, hogy Milanóba küldeném — elküldöm esketési bizonyítványunk kíséretében — Londonba. Ott meg fogják érteni, hogy gyermekük az égben van.Mária vonásait örökítettem meg, s most reá fogom lehellni nálam maradt lelkét. És ismét görcsös zokogásba tört ki. — Azután elmegyek — folytatá, s vagy elelegyedem az emberek közé, vagy nagyot teremtek egyetlen emléknek. — És ön ? kérdé tőlem. — Én is megyek. Ellenkező irányba öntől : ön a jövő felé, s én a múltba. Az ön sebei még begyógyulnak, mert a vihar, ha derékon is töri ketté a fiatal fát, kihajt gyökeréről; de ha féreg vette be magát a korhadt törzsbe, ez elhal, kidől. Azután búcsút vettünk egymástól. Én bejártam a fél világot, feledést keresve, üdülést hajhászva — nem találtam egyiket sem. Hazajöttem megpihenni, s elhatároztam leírni e történetet. Asztalomon egy levelet találtam, amely soká várt reám. Római bélyeget viselt. Róberttől jött. Szívélyes meleg hangon irt, mint mondja, nem akarná, hogy szomorú történetének egyetlen vonása is ismeretlen legyen előttem, siet tudatni, hogy a képet elküldötte Londonba Mária szüleinek, kik azt a házi kápolnában helyeztették el, s mint egy rokona írja neki Londonból, ezt íratták a kép alá: Igyünk el a leczke meghallgatására. A Francillont nincs a kinek játszani Kolozsvárt. Mindezt tisztelettel s mély örömmel jegyezzük fel. In. (Budapest, jan. 12.) A földbirtok emelését czélzó bank. A vicinális vasutakra vonatkozó javaslat mai tárgyalásánál, Móricz Pál egy új bank alapításának eszméjét pendítette meg. „A földbirtok értékének általános emelésére czélzó bankot szeretnék létesíttetni — úgymond — és óhajtom, hogy ez érték emelését minden irányban feladatul tűzzük ki. Miután itt már egy vasúti bank likvidált és a másik bank, melybe beolvadt, szintén likvidált, nem tartanék czélszerűnek egy új kísérletet, de nem is volna talán sikeresen ez idő szerint kivihető. Hanem talán czélszerűbb volna egy földbirtok emelésére célzó bankot létrehozni olyformán, hogyannak papírjaiért az állam garanciát vállalna anélkül, hogy azért az állam hozzájárulna anyagilag vagy rizikót vállaljon, így be lehetne szerezni a legolcsóbb tőkét. Én nem mondok egyebet, méltóztassanak megfigyelni csak Németország egyik legnevezetesebb pénzpiaczát, hol egy vasúti bank keletkezett hatalmas pénzerővel, tőkével és a nagyközönség mégis idegenkedik tőle, mert az állami garanciát nem adja semmiért. Ha létrejöhet tehát valami segítség, az csak úgy lehet, ha az állam némi tekintetben garantírozza és jogilag megadná neki azon privilégiumokat, melyeket a magyar földhitelintézet bír, mert ha ez megérdemelte és helyesen, a privilégiumokat és a törvényhozás is helyesen járt el, midőn azokat megadta neki, akkor a földbirtok értékének növelése, mely a földhitelt is emeli, szintén megérdemli a támogatást. Csak ennyi az, amit én az államtól kívánok, hogy mint Diogenes mondá: ne vegye el a napot.“ (Kolozsvár, jan. 14.) A külföldről. Salisbury lord liverpooli beszéde képezi a nap eseményét. Az angol miniszterelnök, mint táviratilag már jelentve volt, e beszédben konstatálta, hogy az európai helyzet valamivel javult és a béke a legközelebbi jövőre mindenesetre biztosítva van. Ez bizonyára jelentős oldalról jövő békenyilatkozat. — A katonai hitel, melyet a német hadügyminisztérium honvédelmi czélokra kérni akart a parlamenttől, rohamosan növekszik. Az első hir az volt, hogy a hitel száz millió márka lesz. Most azonban még sokkal nagyobb összegről beszélnek, s a hitelt, melyet a kormány kérni akar, kétszáz millió márkára tették. Orosz hadikészülődésekről minden nap hoz valami újabb hírt a táviró. Most Krakóból jelentik, hogy Dubnóban a gőzzel működőpékműhelyek teljes erővel dolgoznak. Az összes kerületi állami pénztárak parancsot kapnak, hogy készen legyenek arra, hogy pénzeiket távirati felszólításra azonnal a várakba szállítsák. Varsói távirat szerint úgy a lovasság, mint a gyalogság létszámát folyton szaporítják, de a harczias hangulat a csapatoknnál már tetemesen megfogyatkozott. — Koburg Ferdinand herczegre vonat kozólag német félhivatalos lapok megcáfolják a Times azon hírét, hogy a hatalmak lépést tettek volna a portánál a herczeg detronizálása tárgyában. Bulgáriában a burgasi zendülési kísérlet nem állt volna egyedül; egyszerre hét banda készült betörni bolgár földre, de ezek közül négyet még elindulásuk előtt ártalmatlanná tettek a török hatóságok. Az osztrákmagyar monarchia hadképességé■ ről a berlini Post czikksorozatot közöl. Konstatálja, hogy a poliikai láthatáron egyelőre nincsenek borús fellegek, de épen e pillanat alkalmas a preventív rendszabályokra. Németország fegyverkezése a legjobb figyelmeztetés a vele barátságos Ausztria Magyarországra nézve, a katonai intézkedések fokozására, a fegyverkezés kiszélesítésére. Szét kell bontani — úgymond a berlini lap — azokat a korlátokat, melyek a legfőbb hadárat a katonai erőre vonatkozó intézkedéseiben megkötik és bénítják. A lap végül az osztrák magyar haderőt ismerteti s nagy elismeréssel szól a tüzérség harczképességéről. AZ ÁLLAMI KÖLTSÉGVETÉS, Kolozsvár, jan. 14. A képviselőház hétfőn kezdi meg az állami költségvetés tárgyalását. A pénzügyminiszter által annak idején benyújtott előirányzat mérlege a pénzügyi bizottság tárgyalásai alatt 106,005 forinttal javult. A budget főösszegei a bizottsági tárgyalások következtében így alakultak: Összes kiadás 345.016.847 frt, összes bevétel 326 millió 747,781 frt. A hiány tehát 18 millió 269.116 frt. E hiányból azonban még levonandók a körülbelül 5.900.000 frtra menő jövedelmek, melyeket a kormány a már megszavazott új adótörvényekből és a dohány régióben eszközlendő adminisztratív intézkedésekből vár. E jövedelmek, gondos számítás szerint, következőleg oszlanak meg: a fogyasztási adókból 2.700.000 frt, a bélyeg- és illetékből 1.200.000 frt, a dohányjövedékből 1 millió frt, s adminisztratív intézkedésekből a dohány-regionál szintén 1.000.000 frt. Körülbelül ennyi bevételi szaporodásra számít a kormány az új adótörvényekből, melyek a költségvetés benyújtása után keletkeztek ugyan, de eredményeik már az idei mérleget is a fennebbi öszszegekkel fogják javítani. Ennek következtében a fennebb jelzett hiány 12.369,116 frtra száll alá, ami pl. a múlt évre előirányzott 22.024,794 frt. deficzittel szemben bizonyára igen jelentékeny apadást mutat. E számszerű deficziten kívül még 12.460,589 frt.lesz kölcsönpénzből fedezendő, ami a budgetben a törlesztési összegekre fölveendő kölcsönkép szerepel. A kormány pénzügyi programmja ismeretes. Lehető takarékosság a kiadásokban és a bevételek olyan irányú emelése, hogy az adózók nagyobb megterheltetésnek kitéve ne legyenek. A miniszterelnök, mint pénzügyminiszter, nem csupán nagyváradi beszédében a később az expozéban, de a pénzügyi bizottság ülésein is több ízben kifejtette praktikus nézeteit, melyek alapján a financziális egyensúly helyreállítását legsikeresebben elérhetőnek véli. Az említett s már szentesített adótörvények, a szeszadónak kilátásba helyezett reformja igen nevezetes eredményeket jeleznek abban az irányban, hogy az állam jövedelmei túlságos megterheltetés nélkül fokoztassanak. A takarékossági törekvés már nem egy tekintetben szintén érvényesült s bizonyára még tovább fogunk haladni ez után, természetesen csak azon határokig, melyeken túl az ország fejlődhetési feltételeit gyengítenék. Szembetűnőleg segítve van azon a bajon is, hogy a költségvetések több ízben nem voltak elég reális alapokra fektetve. Már az 1887-ki budget bizonyítja, hogy a kormány a bevételi tételeket a lehető legreálisabb módon állapította meg. Az erre nézve már tudvalevő eredmények, a pénzügyminiszter érvelése és biztosításai következtében a a jelen évi előirányzatot s az ebből levont consequentiákat nyugton elfogadhatjuk olyanoknak, mint amelyek a valóságnak megfelelők. És rövid három hónap óta már nem egy tény meggyőz afelől, hogy mikor Tisza miniszterelnök az egyensúly helyreállítására oly meglepő rövid terminust tűzött ki, a számításai teljesen pozitív értékűek voltak. Erélyes, céltudatos és a sikert garantírozó pénzügyi politikánk van. Ezt ma már hiába akarja eltagadni az ellenzék. És főként, hiába akarja azt, hogy eddigi egyszerűen tagadó és visszautasító magatartása, — számbavehető fegyvernek tekintessék a kormány politikája ellenében, mely tényeken és gyakorlatiasan argumentált világos programmon alapszik. Jobb programai, praktikusabb nézetek, — ez az, amit a nemzet a kormány működésének ostromlóitól vár, a puszta tagadás helyett. A financziális egyensúly helyreállításának kérdése most a főkérdés belpolitikánkban ; kardinálisabb minden egyébnél. És épen ezért elengedhetlen föltétel, hogy megoldásának mikéntjére nézve mindenik párt részletes és a gyakorlatban ki is vihető programmal bírjon. A kormány elmondta a magáét. Az ellenzék azonban mindeddig elhallgatta azt, melyet ő tőle kívánunk. Lehet, hogy a hétfőn meginduló budgetvitára tartogatja, de az még inkább lehetséges, hogy nem tartogat semmit, s megelégszik ez alkalommal is a stereotyp bizalmatlansági votummal, a szintén stereotyp üres kétkedéssel, haszonnélküli recriminácziókkal, s nagyképű sejtetésével annak, hogy csak ő tudna igazában finánczpolitizálni, de titkolja, hogy miként.