Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)

1888-11-21 / 271. szám

Jlik. évfolyam 1888. 271. szám. Kolozsvárit, szerda, november 21. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK: Égész évre.....................16 frt. Fél évre...................................8 frt. Negyedévre......................4 frt. Egy hóra..............................1 frt 60 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ centiméternyi tér ára 4 kr. Gyorosok, kereskedők és iparosok árkedveményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sort 25 kr. Szerkesztő-iroda: FOTÉH Z.SI SZENTKERESZTI-HAT A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. (CIHATOK NEM ADATNAK VISSZA )Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. jelennl beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek A KATONAI JAVASLATOK. Budapest, nov. 17. ny. Bár az uj véderő törvényjavaslat a haza összes fegyverfogható fiaira nézve súlyosabbá teszi az általános katonakötelezettséget, csodálatosképen a lapok mégis csak a törvényjavaslat azon részét kifogásolják, mely az egyéves önkéntesi intézményre vonatkozó határozatokat szigorítja. Az új javaslat tudniillik azon egyéves önkéntesektől, akik az év végén a tartalék-tiszti vizsgát letenni nem tudják, a második évi vizsgálatot is megköveteli s azontúl kizárja, hogy az önkéntes a maga szolgálati ideje alatt katonai tanulmányán kívül más polgári hivatás stúdiumát is folytathassa. E két határozmányban a lapok nemcsak az egyéves önkéntesi szolgálat jelentékeny megszigorítását látják, de azokat az ifjúság polgári pályájára nézve egy éves veszedelmül is tekintik. S csakugyan sikerült is nekilovagolni az önkéntesi jogra számot tartó ifjúságot, hogy a törvényjavaslat e pontjai ellen kérvényezzenek a kormányelnöknél s a honvédelmi miniszternél. Előre is kimondjuk véleményünket, hogy: a lapok idevágó izgatását rövidlátónak s az egész kérvényezési hajszát méltatlannak s a magyar ifjúság politikai ösztönéhez nem illőnek tartjuk. Megmondjuk, miért. A művelt ifjúság az önkénytes intézményben a többi fegyverköteles felett nagy előnyt élvez: rövidebb a szolgálati ideje, magasabb a képzése s a hadseregben vezető szerep vár rá. Ez az új törvényjavaslat szerint is így lesz, de azon különbséggel, hogy ha az önkénytesnek nem sikerül év végén letenni a tartaléktiszti vizsgát, akkor előnyét elveszti s a többi katonaruhát viselő közönséges halandóhoz leszen hasonlóvá s még egy évet kell alantas minőségben — de most már nem a saját, de az állam költségén — szolgálnia. (A tartalékos tiszti vizsgát akkor ismételheti.) S ez helyes. Az állam érdeke, hogy minél nagyobb számmal legyen tartalékos tisztje egy háború komoly esetére, ez az egyéves önkéntesi intézmény czélja s ezért világos, hogy komoly, törekvésű önkéntes a vizsgán nem is bukhatik, de ha bukik, jele, hogy nem törekedett s ekkor a fegyverviselő összeség joga, hogy amannak előnye az egyszerűbb fegyverkötelesek felett megszűnjék. A hadügyi kormányzat szándéka a rendelkezésből világosan látható: az önkénytest mintegy kényszeríteni akarja szerencséjéhez, mely neki a hadseregben magához illő állást s általa a hadsereg tiszti karának jó tartalékot biztosít. S és ebből magyarázható a javaslat azon rendelkezése is, mely az önkénytest katonaéve alatt tisztán a katonai tanulmányokra korlátolja. Az eddigi tapasztalatok — pedig mind a tartaléktiszti vizsgákon, mind pedig az egyetemi tanulmányok eredményénél — azt bizonyítják, hogy a polgári és katonai tanulmányok csak ritka jó ész és rendkívüli szorgalom esetén tanulhatók alaposan egyszerre, s még ekkor is egyik vagy másik rövidséget szenved. Sokkal jelentékenyebbek egy tartalékos tiszt feladatai és kötelességei tényleges szolgálat esetén, hogysem azok megértésére egy kis belehörpintgetés a katonai tudományokba elégséges lehetne. A hadsereg nyelve a német lévén, — ami a monarchia népségének soknyelvűsége miatt elkerülhetően — a vizsgán a német nyelv tudása a legszükségesebb fokig megköveteltetik, kivált ami a műszavakat, a vezényszavakat illeti, de a honvédelmi miniszter kijelenté, hogy a vizsgának különben magyar nyelven való letehetését az erre vonatkozólag megváltoztatandó szabályzat biztosítni fogja. Az ellenzék s az érdekelt ifjúság beláthatná, hogy a hadsereg viszonyain ez idő szerint változtatás nem lehet, s erősségünk szempontjából nem is kívánatos. S ezért mondtuk a lapok izgatását rövidlátónak s az ifjúság petitionális hadjáratát a magyar politikai ösztönhöz méltatlannak: minél nagyobb számban el kell foglalni nekünk a hadsereg tiszti állásait, ha azt akarjuk, hogy a hadsereg szelleme alaposan s ránk hasznosan megváltozzék. Ha ehez a német nyelv tudása szükséges, ez sem baj ; eszköz ez nagy, hazafias érdekű czél elérésére s egyenesen ennek meghiusitása a német nyelv tanulása elleni izgatás: mintha német nyelvet tudva megszűnnék a magyar — magyar lenni! El kell foglalni nekünk a hadsereg tiszti állásait s aztán mind meglátjuk a többit. A német nyelv nem akadályozta sok magyar érdekű csata jó eldőlését! (Kézdi-Vásárhely, nov. 19.) Képviselő-választás: Háromszék megye kézdi-vásárhelyi kerületében, a dr. Kemény Gábor elhunytéval megüresedett képviselői állás betöltésére folyó hó 26 ik napját tűzte ki a központi választmány. Egyedüli jelöltként gróf Nemes János áll s igy megválasztása valószínűleg egyhangúlag fog történni. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. 1848. előtt. (Irodalmi viszonyok Erdélyben 1848. előtt.) Irta KŐVÁRY LÁSZLÓ (Vége.) Mig a német sajtó nemzetünk c.ifja felett már hallotta a füvet nőni, egy angol és franczia jelent meg Kolozsvárt; mmaink körében éltek, elllesték, leírták Erdély múltját, jelenlét megszerették hazánkat, mindkettő kilőttünk maradt kik Erdélyt a külfölddel ismertették . Paget János máig is tiszteletünk tárgya, Gerando Ágoston nagynevű gyermekeiben él közöttünk. A hírlapirodalom megszólalása sem késhetett tovább. Pethe Ferencz (1827.) még a huszas évek végén alapította volt az Erdélyi Híradót s Nemzeti Társalkodót, mit aztán Méhes Sámuel (1852.) vett át, írták az olvasók. Keletkezett (1834.) a Vasárnapi Újság, mint maga e lap egyszer irta—szerkeszette Brassai Samu, levelezője volt Réz Samu. Brassóban, ott a jó szászok között megindult (1838.) az Erdélyi Hirlap, mit Vress György szerkesztett. A hírlapok utján, minden szoros censura mellett is, a nemzet a harminczas évek angol és franczia nagy politikai szónokainak hatása alá jutott. A Vasárnapi Újság egyszer később azt találta volt ki : „ ebben is hasonlítunk Muszkaországhoz;“ szerkesztő,író,censor részéről volt lótás-futás, végül is biobak a szedő lett, kinek ezt kellett volna szednie, „és ebben hasonlít hazánk Muszkaországhoz.“ Ily irodalmi viszonyok közt virradtunk a negyvenes évekre. Kiket eddig említettünk, a nagy úttörők, kiknek a tudás, böleseiként, nem volt áldás, kik előtt az Íróság, nem hogy megnyitotta volna, de ellásta a közhivatalok ajtaját, már mind csak az emlékezetét, egyen kívül, ki engem is mondhatni minket, gondolkodni, lelkesülni, sírni tanított, ki a harminczas évek írói világából fenmaradt. Ki lehetne más, mint mesterünk, mindnyájunk tiszteletének méltó tárgya, az erdélyi irodalom nesztora: Brassai Sámuel- S ha szabad e napon említeni, mi tűrés tagadás, a harminczas évek végén, mint tanuló, már én is kontárkodtam. A negyvenes évek irodalmi élete már egészen más. Az író nem adja meg magának, de elfogadja az írói czímet; már nem csak tinulus, de egyszersmind vitulus ; a journalisták már fizetést, az írók tiszteletdíjat húztak. Farkas Sándor gr. Kemény és Kovács az Academia 200 aranyas, dr. Engel József (fi 870.) egy száz aranyos jutalommá lett kitüntetve. Tilts már nem csak könyvkereskedő, de egyszersmind kiadó, Stein is vállalkozott. Tilts nem csak kiadó volt, de könyveket íratott. Tartozom emlékének azzal, hogy Erdély Statisztikája, mit a Brassai és gr. Kemény József biztatására vállalam, az ő gondolata volt, ivét 50 frtal fizette A negyvenes évek írói bár nem tartják, mint a harminczas évek Írói, nonum preroatur in annum, a kéziratot mégsem sietnek nyomdába adni, mielőtt megszáradna. Többet tanultak, mint írtak. A harminczas években a szónokok, a negyvenes években az írók, publicisták csinálták a hangulatot. A negyvenes évek már sokaknak voltak iskolája, kik irodalmunknak máig, ha nem is büszkeségei, de becsületes munkásai. A szépirodalom iskolamestere: Kriza János ( 1875), ki az unitárius ifjúság olvasóegylete munkálataiból a Reményt kezdte szerkeszteni s Szentiványi Mihály, a Remény folytatója. A publicistikai téren példányunk Kemény Zsigmond (f 1875.) A történészet mezején vezérünk, mesterünk gr. Kemény József (fl855). De egyelőre minden központ, minden társulás hiányzik. Kávéház nem volt, de volt vivó-iskola. Mint jogászok, künn a városon kört alkottunk, felölvásárokat tartottunk, politizáltunk, egy szép reggel tanáraink hivattak, figyelmeztettek, hogy bejutunk a bécsi fekete könyvbe , minden pálya el lesz zárva előttünk. A nagy Bolyai még nagyobb mathematikus fia, Bolyai János, genie-kapitány, Bécsből már haza volt küldve. Farkas Sándor a fogalmazóságnál feljebb nem vihette. Hogy az iskola porait leráztuk, az úri kaszinó szakácsa, Tóth, s szobát nyitott számunkra ; Kemény Zsigmond, Récsi Emil (-1864), ki már akkor franczia regényeket fordított, Bodor Lajos a drámaitól a journalisták asztaltársaságot alakitottunk. Smit a legelismerőbb kegyelettel lehet emlitenem, a nagy maccenás, gróf Kemény Sámuel, asztala lett gyűlőhelyünk, hol, mikor Kolozsvárt, élt, gróf Kemény József s más nagyok társaságát élveztük, írói életünk erdélyi jellegét mindjárt a negyvenes évek elején veszteni kezdi. Gróf Teleky József (f 1855.), ki nem csak nevet, de fejet is hozott, Erdély főkormaidyzója tett, építtette muzeumkerti nyaralóját s dolgozta a Hunyadiak korát, Pestről jött. Helyébe többen mennek fel. Öcecse, gróf Teleky László (f 1861), kinek Kegyencze már tapsokat aratott, csak fél erdélyinek vallotta magát. Barabás Miklós,a magyar festésze nesztora, Pestre tette volt már lakását. Két neves írónk pesti íróvá lett. Józsika Miklós, a mint Abafia birálatát Szontag Gyusztáv azon kezdte: „le a kalappal“, a magyar irodalom büszkesége. P. Horváth Lázár ( 1861.), hogy szépirodalmunkat a főúri szalonokba bevigye, alapította a Honderűt s kísérleteinket szivesen fogadta. Kuzbai Dezső Miklós és Veres József már a Mátray Regélőjének kedvencz irói. Boldogak voltunk, ha a Toldyék Atheneumában egy novellácskánk megjelenhetett. S bevallom azt a deákcsmettet, hogy a Helmeczy Társalkodójában Gáspárik kinti el, egy tisztes korú szerzetessel szemben polémiát folytattam a felett, hogy Mátyás király emlékét ne szoborral örökítsük. Amint Kossuth megkezdte fényes publicistikai pályáját, nálunk, Szilágyi Ferencz szerkesztése , aak polykietoi, Szigethy Gyula Mózes, a meseiró feldolgozó tagsága mellett megindult (1841.) a conservativ Moll és Jelen, Hon és Külföld mellékletével. A lapot, nem írják többé az olvasók, hanem komoly férfiak. A liberális Erdélyi Híradóval megkezdődött a harcz. A negyvenes évek két nagy szméje, a már projectált erdélyi múzeum s az Unió eszméje közül az első közül egy nézet vezérlé, de az Unió eszméje két táborban találja őket. Amint Kemény Zigmond és Kovács Lajos az Erdélyi Híradót átvette, gróf Teleky Domokos ( 1876.), Pálfi János s mások közreműködése mellett kellő színvonalra emelkedett s Ocsvay Ferencz (f 1887.) kezén is azon maradt. A lapoknak nem csak Réz Samu a levelezője. A vidékről dálnoki Veress Sándor, Szabó Lajos, Körpendi Váradi Ádám, Tóth László, Eresei József, Pataky Ferencs, Gyárfás Ferencz, Száva Farkas, Könczei Károly , mások nagyban támogatták. Szathmári Pap Károly festő Erdély képekben czimű füzeteket adott ki. A negyvenes éveknek a szépirodalom nem kevésbé erős oldala. A harminczas évekből lejött idősb nemzedék, Zeytk János és Bodor Lajos a dráma terén sikertelen próbáikat tették , de előállt a tragikus véget ért Czakó Zsigmond († 1847); megszólaltatja a magyar drámai nyelvet. Kriza János és Gálfi Sándor már szedik a Vadrózsákat, Szentiványi Mihály jeles elbeszélő ; Debreczeni Márton már írja Kievi csatáját. A reájuk következett nemzedék lyrikusai élén egy nőt, a korán elhunyt Malom Lujzát kell említenünk ; különben Dózsa Dániel neve hangzott el el; utána legtermékenyebbek voltak: Medgyes Lajos, Háry Farkas, Szolga Miklós, Kőváry Józsa, Ajtay Gyula, Fekete Mihály, Virágháti Farkas keveset, de szépen írtak. A még ifjabb nemzedék élén Gyulai Pál, Szász Károly, Szász Gerő jelenik meg. A beszélyírók élén szintén nőt, egy grófnőt, Csiszár Amáliát kell említenünk. Br. Jósika, Kemény Zsigmond, Veress, Dózsa, Gyulai szintén itt is számítanak. Mártonfy Ignácz, Oroszhegyi Józsa, Komáromy nevet vívtak ki maguknak. A még ifjabb nemzedék (Budapest, nov. 20) Az országházból A képviselőház mai ülésén Neumann Armin, Kóróssy Sándor és Grecsák Károly szóltak a egale-javaslatok mellett. Holló Lajos és Szederkényi Nándor a függetlenségi párt álláspontját támogatták. Az ülés végén Tisza miniszterelnök reflektált a javaslatokkal szemben emelt kifogásokra, melyek téves voltát élénk tetszés közt mutatta ki. — A holnapi ülésen folytatják a vitát, melyhez még huszonnyolc szónok van följegyezve. (Kolozsvár, nov. 21.) Az önkéntesi intézmény. Azt már említettük, hogy a véderő-javaslatnak az önkéntesi reformra vonatkozó szakaszait a képviselőház bizottsága általánosságban elfogadta. A közelebbi ülben a kérdéses két szakasz részleteiben is elfogadtatott, minden érdemleges módosítás nélkül. E határozattal szemben a bizottság ellenzéki tagjai különvéleményt jelentettek be. Azon pontot, mely szerint az egyévi tényleges szolgálati idő kizárólag a katonai kiképzésnek van fentartva, ellenzéki részről kihagyatni kérték. Ez indítványra Fejérváry dr. egyetlen kérdéssel válaszolt. Ugyanis azt kérdezte az illető pontot ellenző Bolgár Ferencztől, várjon — dicséretes kivételektől eltekintve — szeretné-e veszély pillanatában az eddigi önkéntesek zömének vezetése alatt állani az ellenség előtt? E fogas kérdésre természetesen nehezen lehetett ellenzéki jó választ találni, s a bizottság változatlanul fentartotta ama rendelkezést, melynek czélja, hogy hadseregünk tartalékát minél képzettebb tisztek vezethessék. A nyelvkérdésre vonatkozólag a miniszter ismételte előbbi kijelentéseit. A német nyelv tudása csak oly mértékben követeltetik, amennyiben szükséges, hogy az illető a szolgálatban érvényesíthesse magát. A fennálló utasításnak a nyelvkérdésre vonatkozó intézkedései jövőre is változatlanul fenn fognak tartatni. A miniszter különben hozzájárul azon indítványhoz, mely szerint a bizottság jelentésében határozottan ki fogja ejtetni, hogy a tiszti vizsgálaton a német nyelv ismerete csakis a szolgálati viszonyok és igények mérvében kívántatik, és a tudományos vizsgatárgyaké nézve megtörténik minden, hogy a nyelvi akadályok a szükségen felül döntő befolyást ne gyakoroljanak. A tárgyalás végén a miniszter még egyszer hangsúlyozta, hogy olyanoknak, akik letették ugyan a vizsgát, de vagyoni körülményeiknél fogva tisztekké nem lehetnek — a második évi szolgálatot semmiesetre sem kell teljesíteniök. A kérdéses határozmány kizárólag azokra szól, kik tiszti vizsgát nem tettek. (Budapest nov. 19.) A népoktatási jelentés A népoktatásról szóló jelentés, melyet a cellamminiszter évenként a ház elé terjeszt, eddig nem képezte parlament elintézés tárgyát. A ház tagjai értesültek a jelentésbe fölvett tényekről, de a tapasztalt jelenségek parliamenti értékesítése, legfölebb indirekte történhetett meg. Most, a cultusminiszter egyenes kívánságára, a benyújtott jelentés a ház által kiadatott a közoktatásügyi bizottságnak,amelynek ekkér alkalma lesz a jelentésben foglalt nagyérdekű jelenségekre nézve nyilatkozni. MUNKAHALMAZ. Kolozsvár, nov. 21. (Sz.) Hogy törvényhozásunknak, az állami élet medren értelemben vett teljes berendezésére, annyi már befejezett munkálat után is, még mindig mennyi végzendője van, mutatja már csak az is, hogy a jövő pénzügyi év első negyede számára ismét indemnityt kelle a kormánynak kérnie, noha a delegációk ülésszaka épen az imént s épen annak alapján helyeztetett az őszi saison helyett a tavaszira, hogy így az eddig gyakran előfordult kivételes eljárás a rendes kerékvágásba legyen terelhető s a pénzügyi évek már szentesített költségvetési törvény alapján legyenek megkezdhetők. Hangzik is már e miatt az ellenzékiek panasza s olvassuk a vádat, hogy a delegációk idejének áthelyezése csak ürügy volt és hogy ennek a kormánynak kisebb gondja is nagyobb annál, hogysem az államháztartást egyenletesen és szabályszerűen vezesse. Azt, talán, még ez a mi — méltányosságáról nem épen híres — ellenzékünk sem fogja ennek a kormánynak bűnéül róni föl, hogy a fönálló közjogi rend értelmében s még inkább, hogy az európai nemzetközi helyzet nyomása alatt, épen mostanra és pedig elodázhatatlanul, mindeneknek előtte esett véderő törvényünk épen nem kevés és könnyű munkába kerülő revisiója és újjáalakítása. Közjogi szempontból ugyanez az eset, de a pénzügyi egyensúly helyreállításának parancsoló szükségénél fogva meg, talán, ennél is elsőbb rendű feladat volt az indirect adók rendszerének átalakítása, valamint a kisebb királyi haszonvételeknek a jogállam követelményei szerint való megváltása s ha, mindjárt, az ellenzék egyik árnyalata ennek most contemplált módozatait szeretné is legalább, mint mondja — levétetni a napirendről, de magát a megváltás elvét és szükségét maga is hangoztatja. Mindezekhez járult még az a helyes számítás, hogy az épen most kínálkozó kedvező alkalmat, mely az államadósságok különböző kamatláb és czimletek szerinti részének conversióját s evél az évi kiadandók jelentékeny alábbszállítását teszi lehetővé, elszalasztani nem szabad. Vegyük, már most, e négy irányban folyamatban levő törvényhozási munkálat közül akármelyiket tegyük párhuzamba az elodázásukból eredhető és ugyancsak kézzelfogható hátrányt, reális veszélyt és veszteséget, aval az elméleti inconsequentiával, hogy a parliament költségvetési kétségbevonhatatlan jogát, 10 évi s az előző évi törvény határain belül felelős kormánya útján gyakorolja a bizonynyal: nem lesz nehéz megállapítani, hogy az igazság és eszély mérlege melyik félre fog billenni — föltéve, természetesen, hogy nem a kákán bogot kereső, hanem a körülményeket méltányosan mérlegelő szemüvegén át tekintjük a dolgokat. És vajon, ha a delegációk ülésszakának terminusa meghagyatott volna a korábbi gyakorlat szerinti időponton s ehez képest, még az ott végzendő munkák is a törvényhozás nyári szünete utánra torlódtak volna össze, előbb lennénk-e, még csak nem is a jelzett, főfontosságú és állami életünkbe oly mélyen bevágó tárgyalásokkal, de bár csak a költségvetés elintézésével is? Fölöslegessé vált volna-e ebben a speciális esetben a jövő évnegyedi indemnity? A törvényhozási munkálatok e halmaza, tehát, amelylyel parlamentünk ma szemben találja magát, nem annak a rendes eljárásul számított munkabeosztásnak a következése, amely a delegációk ülésszakát az év első felére helyezi át, hanem részint azoknak a közjogi szervezetünk szerint ez évre utalt, részint azoknak az állami háztartásunk érdekében elodázhatatlan teendőknek az öszszeeséséből származik az, amelyek épen ez évi egybetorlódása szükségessé teszi még ez évben az indemnitást, de amelyek most elintézve, vagy csak tíz év múlva, vagy egyáltalán nem kerülnek ismét napirendre s így, ha jövőre is rendszeresen nem lesz szükség arra, hogy kormányunk pénzügyi fölhatalmazást kérjen a törvényhozástól, ezt az életbeléptetett helyes munkabeosztásnak fogjuk köszönni. Hogy, pedig, ezek az összetorlódott munkák túlnyomó mértékben a nemzet hazafi áldozatára appellálnak, az tagadhatatlan, de azért a felelősség nem egyik vagy másik pártot, avagy kormányzati rendszert, hanem az életet, a nemzetközi viszonyokat és azt a helyzetet illeti, amelyet a népek sorsát intéző halom Árpád magzatinak, itt a Duna, Tisza, Maros közén, kijelölt. Ezt a helyet megállani, ezt a sorsot beváltani nem a pártok, hanem a nemzet kötelessége. . . .