Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)
1888-12-03 / 281. szám
Kolozsvár, 1888.________________ lesz az, ha a törvények életbeléptetésénél igazságot gyakorolni, a kezelésénél a törvénynek, megfelelő eredményt felmutatni nem tudnak. Mindezen körülmények és lehető hibák bűnbakjává a falusi korcsmajogok stagnálását jelölni ki előre, a valónak nem felel meg. Ha ezek így állanak (pedig így állanak), hiány mutatkozásának esetében, a városok jövedelmének, nem a falusi jövedelem csökkenését, hanem az elkövetett hibákat és a szeszadó-törvénynek károsító behatásait kellene hogy pótolják, ha pótolhatnák. De nem fogják pótolhatni, miután ha a fentebb említett károsító behatások meglesznek, azok a városok jövedelmét is csökkenteni fogják. Ily esetben a hiányon rögtön, csak az italmérési adók kiigazítása, illetőleg helyes hatósági intézkedésekkel lesz lehető segíteni. Az azonban igaz, miszerint a fentebb jelzett hibák és mulasztások következtében beállható jövedelemcsökkenést, gyorsabb fejlődésük következtében, hamarább lesz képes kiheverni az italmérési adójövedelem a városokon, mint falun. Ennyi a való. Hiba tehát, a vidék és városok érdekeit tévesen egymással szembeállítani. (Kolozsvár, decz. 3.) Egy igaz szó. A „Kronstadter Zeitung“ vezérczikkében ünnepli ő Felsége jubileumát A lendületesen írott vezérczikkben a következő sorokat olvassuk: „. . . nem akarunk most a sebekre gondolni, melyeket az uj viszonyokba való átmenet ütött rajtunk, s a melyek túlbuzgó államszolgák nyers keze által nem kevéssé szaporíttattak. Kétségkívül szász népünk nemzeties fejlődésében is szép előhaladás tapasztalható , hálás szivvel jegyezzük fel s jóindulatú támogatást, melyben királynak ő Felsége különösen egyházi és iskolai ügyeinket részesítette. Sokszor és sokszor adott királynők kifejezést legmagasabb jóindulatának népünk iránt, csak nemég hansulyozta újból, hogy , ,a szászokat fenn kell tartani.* így ír most a „Kron. Zeitung.“ Ez Őszinte, igaz szó, melyet méltánylattal reprodukálunk. Hogyha szépen halad a szászok nemzeties fejlődése, ha támogattatnak a szász nép egyházi és iskolai ügyei, ha jóindulatot tapasztalnak, — akkor bizonyára legalább is tudotttak ama vádak, melyeket elnyomatásról, üldöztetésről a „Kron. Zeitung“ is gyakran hangoztat. (Budapest, decz. 1.) A véderő-törvényjavaslat. A képviselőház igazságügyi bizottsága a véderő-törvényjavaslatot a jövő héten fogja tárgyalás alá venni és előreláthatólag két ülésben le is tárgyalja, úgy hogy a bizottsági jelentés már a szerdán tartandó ülésben elkészíthető lesz. Miután a regale-előterjesztések és a különböző kisebb törvényjavaslatok tárgyalása — ezek között a indemnity-törvényjavaslat, a rendkívüli közös kiadások fedezésére szükséges póthitel és a svájczi kereskedelmi szerződésről szóló javaslatok — még legalább 8—10 napot igénybe vesznek, a védtörvényjavaslat aligha kerülhet f. be 12 ike előtt napirendre. E szerint kérdéses, hogy a törvényjavaslatot a karácsonyi szünetekig ter Egy özvegy ember regénye. Salvatore Farina regénye. Olaszból: Szűcs Géza. LTV. Zivatarban. 33) (Folytatás.) — A jubiláns házaspár egészségére iszom — mondá Albruzzi úr poharat ürítve — és a mienkre: de mi nem ünneplünk, a mi házasságunknak nincs évfordulója, nemde Laura? Mi nem vagyunk olyan turbékoló galambok, mint mások — mi éljük a világunkat nagy urasan, függetlenek vagyónk egymástól. S nevetett. Ebéd után eszébe jutott Laurának, hogy jó volna a tó körül egyet sétálni. Letizia örömmel egyezett bele . Albruzzi úr még inkább, mert azonnal halája és halász szerszámaiért és lőfegyveréért küldött. — Halakat akarsz lőni ? — kérdé Laura nevetve. — Nem, hanem búvárokat. — Mik azok ? — kérdé Letizia. — Vizi madarak, a melyek hallal élnek. — Azok a kék madaracskák, a melyek föl-fölröpködnek a viz színére és ott úsznak? — Azok. — Szegény állatkák! Ezt a fölkiáltást nagyon hízelgőnek találta magára, mint vadászra nézve Albruzzi úr, az árva madarak sirkzatát látva benne , már indultnak. A nők ernyőket és kendőket hoztak magukkal. A part felé tartottunk. E napon Paolino Gaggini épen Luganóba volt, észrevéve m őket, már előrekészíte az útra barkáját. Egy negyedóra múlva elhagyták a luganói partot. A tó csendes és derűs vala; a leáldozó félben levő nap sugarai aranysárga színnel vonták be a vízfodrokat és hegycsúcsokat. Végtelenül derűs, bájos vala a táj. Júliusban volt — a nap igen meleg, melyet nagyon kevéssé enyhített az enyelgő szellőcske; és a természet szingazdag képét néztem, mely ugyanegy helyen, ugyanazon égen és ég alatt, azon egy hegyek és vizek mellett, mégis mindennap olyan különböző és uj egyre, —s hallgatva merengtem. Laura és Letiaia együtt nevetgéltek, Albruzzi úr, orrát a levegőbe emelve — mi nála a feszült figyelmezés jele volt — várta a vizi madarakat s Paolino Gaggini, szivarcsutkával szájában s örökös jóságos és megnyerő mosolygásával ajkain, szótlanul kezelte az evezőt. Elérkeztünk körülbelül egy óra múlva egy parti korcsmához, hol egy kis pihenőt akartunk tartani. Albruzzi úr lemondott immár a madárlövés és fogás, meg halászat eszméjéről , egy csídos és vidám tekintetű csapszékbe vezetett. Laura és Letizia, kik még sohasem jártak ilyen helyeken, örültek a szokatlan kirándulásnak. Paolo Gaggini minden pohár borhoz egyegy rövid felköszöntőt mondott, majd Albruzzi úr, aki szintén nem közönségesen tudott poharat üritgetni, a mi egészségünkért ivott. Mikor kimentünk, hogy utónkat folytassuk, a láthatár tökéletesen meg volt változva; a nap a hegyek mögé hanyatlott alá s az eget szakadozott fehér felhők kezdték elborítani, hűvöses szellő imbolygatá és fodortá a tó habjait. — Talán csak nem fenyeget veszély ? — kérdek a nők. — Még most nem, de nem tudja az ember a pillanatot, amelyben vihar keletkezhetik , de tessék csak bennem bízni, egy óra alatt Luganóban leszünk. A szél Capolago felől fur s kedvez utuinknak. Nem mertünk biztatásaira hallgatni, nem tehettük ki a nőket egy, e vidéken igen veszélyes vihar esélyeinek. Mit tegyünk ? — Halld, — mondám Paulinonak — kössünk ki s menj Bissoneba, hozz nekünk egy kocsit. — Most nem köthetünk ki, — felelég — hosszú utat kellene megtennem gyalog, hanem visszafelé indulunk s egy félóra múlva Bissone közelében lehetünk. S mig e szavakat kiszórta volna, két evezőcsapással el is távolitá csalnokunkat a parttól. Az ég azonban egyre sötétebb és komorabb szint öltött. Albruzzi úr komolyan kezdett aggódni s orrát most már a viz felé fordította le. Laura és Letizia is féltek. Tompa moraj hallatszott. Nemsokára megérkeztünk s Bissoneban kocsi után tudakozódtunk. Azt mondták, hogy nincs, mert minden fuvaros Capolagóba ment; egyetlenegy maradt s ez is azért, mert sántít a lova. — Kocsi hiányában — mondá Paolino Gaggini — ezzel kell megelégedniük — s elővette a bárka aljából a két óriási esőernyőt. — Nehezek ugyan egy kissé, de jól védnek az eső ellen. — Az istenért! Azt hiszed, hogy esni fog ? — Bizonyos vagyok benne. San Salvatorenak ködsapkája van. S valóban, az időt jósló hegycsúcs fehéres (Folytatjuk.) fedő rövid idő alatt teljesen letárgyalhatják-e vagy sem. (Kolozsvár, deca. 3.) Császári „és“ királyi. A képviselőház szombati ülésén történt.Fenyvessy Ferenc a nagy vehementiával támadt a kormányra a megváltási javaslat 11 §-a miatt. Többek közt azt mondta, hogy a Tisza-kabinetnek csak egy miniszter imponál: a császári királyi tábornok, Fejérváry báró, honvédelmi miniszter, Péchy elnök itt félbeszakította a szónokot, megjegyezvén, hogy Fehérváry báró császári és királyi tábornok. Tudvalevő, hogy ez az „és“ alkotmányos szempontból nem csekély jelentőségű. És a nemzeti jogok olyan haragos védőjének, minőnek Könyvessy bizonyult, nem volna szabad erről megfeledkeznie. Természetes, hogy az elnök helyreigazítása élénk derültséget keltett. (Bécs, decz. 1.) Az uralkodói jubileum. A képviselőház mai ülésén So oska elnök a következő beszédet tartotta: „Ma állunk küszöbén az emlékezetes napnak, melyen császári urunk ezelőtt negyven esztendővel kormányra lépett . Felsége a császár azt óhajtja, hogy ezt a napot minden ünnepélyes, különösen költséges manifestáczió nélkül üljük meg s az ily manifestácziókra szánt összegek jótékony czélokra fordittassanak, — ami csakugyan mindenütt a legnagyobb bőkezűséggel meg is történik. Mindazáltal helyén levőnek tartom, hogy épen a képviselőház, a nép szabadon választott képviselete, kifejezést adjon e nap nagy jelentőségének. Mély megindulással emlékezem vissza 1848-iki decz. 3-ikára, a midőn az első osztrák birodalmi gyűlés küldöttségének élén, mint a birodalmi gyűlés elnöke, ő Felsége a császár elé járultam, hogy kifejezzem holdolatteljes szerencsekivánatainkat ő Felsége trónralépése alkalmából, — és ezek a jókivánatok, hála érte a mindenhatónak, teljesedésbe is mentek. Ő Felsége a császár uralkodását, ki ma, negyven évi országlás után, férfierejének teljében áll, a legáldásosabbnak kell mondanunk (Tetszés) és egyúttal boldognak is kell mondanunk, mert létezhetik-e nagyobb boldogság a változhatatlan szeretet és hűség ama benső kötelékénél, mely legkegyelmesebb urunk és népei közt fennáll ? Még a legmagasabban állók és a leghatalmasabbak is alá vannak vetve az emberi sors változandóságainak, döntő marad azonban, hogy ami kivivatott, meg is tartassák, a birodalom és a nép javára értékesíttessék, és épen e tekintetben büszkeséggel és örömmel tekinthet vissza ő Felsége a császár negyven évi országlására oly biodalom élén, mely ma inkább mint valaha örvend tiszteletet parancsoló helyzetnek, mint szövetséges keresve, mint hű és hatalmas szövetséges nagyra becsülve és népeinek határtalan szeretete által környezve. (Tetszés). A Mindenható még hosszú évekig tartsa meg magasztos hivatásának áldásos teljesítésére a császárt, oltalmazza és áldja meg ő Felsége drága életét, Urunk, császárunk és királyunk éljen !“ A ház háromszoros, lelkesült Hoch kiáltásokban tör ki. Az elnök kijelenti azután, hogy ő Felsége intenczióinak a legjobban vél megfelelni, ha a ház az ülést folytatja. A 11. §. — A regale-vita a képviselőházban. — Budapest, decz 1. A képviselőház mai ülése a regale-kártalanítási javaslat 10. §-a feletti szavazással vette kezdetét s a ház a §-t, ifj. Andrássy Gyula gr. ellenindítványával szemben, 193 szavazattal 47 ellenében elfogadta. A beadott módosítványok közül Hollóé elesett, ellenben elfogadtatott gróf Apponyié, melyet Tisza Kálmán is magáévá tett, Bokrossá és Varasdyé. KOLOZSVÁRDeczember 3. A névszerinti szavazásnál minden pártból szavaztak pro is, contra is. Nagy és élénk, részben zajos vitát keltett a 11. §, melynel Unger oly módosítványt adott be, hogy a kártalanítások megállapításánál a miniszter helyett a pénzügyi közig, bíróság legyen a legmagasabb fórum. Utána heves támadásokat intéztek a §, illetőleg a kormány és igazságügyminiszter ellen. Fenyvessy Ferencz, Horváth Boldizsár, Apponyi Albert gróf, Győry Elek, s az Unger módosítványa mellett szóltak Irányi és Szentkirályi Albert. A szakasz védelmére kelt Tisza miniszterelnök, Fabiny igazságügy miniszter, Perlaky Elek és végül Wekerle Sándor államtitkár, kinek elegáns tárgyilagos és a háborgó kedélyeket megnyugtató beszédével a vita már véget ért. De szólásra van még a 11. § hoz előjegyezve Polónyi és Hódossy Tisza miniszterelnök beszédéből a következőket közöljük: Nem hiszem, hogy olyan viszonyok fordultak volna még eddig elő, amelyekben az állam több, mint 200 millió frtnyi terheltetésnek teszi ki magát; mikor tehát annyira szüksége van egyfelől saját érdekeinek feltétlen biztosítására, másfelől mind magának, mind pedig a megváltás, vagy kártalanitás keresztülvitelének érdekében arra, hogy az ügy igen gyorsan s mentői előbb lebonyolíttassék. Nem vonom azt kétségbe, hogy jogi szempontból az állam érdekeit az ügynek a rendes bíróság elé való utasításával is lehetne biztosítani , de azt merem állítani, hogy az történnék ezen ügygyel is, ami eddig minden váltságügygyel történt, hogy az évek hosszú során elhúzódnék, kárára a magánosodnak, kárára az államnak. Nem hiszem, t. képviselőház hogy helyes legyen itt, midőn egy az egész országban annyiakat, községeket, magánosokat oly közelről érdeklő ügyről van szó, akár az absolut korszakban az úrbéri kártalanításnál követelt eljárásra — akár a szőlő-dézsmaváltsági esetre hivatkozni. Mert lehet, hogy ott a formák correctebbek voltak — lehet; de hogy az eredmény olyan volt, amilyennel én ma az országot megkínálni nem merném, az kétségtelen. Mert maga a szőlő-dézsmaváltság — igen jól tudják a t. képviselő urak — mily hosszan húzódott és úgy lett elintézve, hogy még mielőtt a phyllotera-pusztítás bekövetkezett volna — nehogy a megállapított váltságösszeg miatt egyes községek tönkre menjenek, — a törvényhozásnak kellett belenyúlni, és a terhek egy részét az állam nyakára átvállalni. Megvolt a forma, megengedem, korrectebben, de az eredmény azután olyan volt, hogy, midőn egy még sokkal nagyobb műveletről van szó, biztató ugyan nem lehet. Felfogásomban még az sem tántorít meg, amit egy képviselő úr felhozott, hogy akármily igazságosan járjon el a pénzügyminisztérium, mine vádaknak lesz kitéve, mert hisz az általános vitában magam is jeleztem, hogy e vádakra el vagyok készülve. Tudom, hogy be fognak következni, hisz ez előre vetette árnyékát már a múltkor is, veti most is még erősebben. De én azon meggyőződésben vagyok hogy a legnagyobb — bocsánatot kérek, e szó, úgy látszik, keménynek tetszi, de én nem tartom inparlamentárisnak — mondom, a legnagyobb könnyelműség nélkül az, ki az ország pénzügyeinek rendezéséért felelős, ily különben is óriás gondot adó vállalatra nem hívhatja fel a törvényhozást, ha egyszersmind hrdes biztosítva az, hogy aki az államkincstár érdekeiért felelős, gondoskodhassék arról is, hogy az állam túlkövetelések útján meg ne károsítassék. Röviden csak azt mondom,— így végezte beszédét a miniszterelnök — hogy egy van, amiért ezen törvénynyel szemben, ha nem tartanám fenn azt, amit helyesnek tartok, nem vállalhatnám el lelkiismeretesen a felelősséget, az, ha azért, hogy magamnak kényelmesebb, nyugodtabb helyzetet teremtsek s magamat azon már előre is jelzett, de általam is jól sejtett megtámadások alól kivonhassam, elállnoék IRODALOM és MŰVÉSZET. Színházban. — „Csongor és Tünde.“ — „A csikós.“ Vörösmarty Mihály emlékezetére szombaton „Csongor és Tünde“ került színpadra. Az előadásnak nagy közönsége volt, melyre élénken hatottak a darab szépségei és a főbb szereplők játéka. Kár, hogy, színpadunk pritív technikai berendezése miatt, az előadás nem folyhatott le elég gyorsan; a díszletezés sok időt vesz igénybe s a változások közt hosszú szünetek voltak. A bajon talán úgy lehetne segíteni, hogy némileg egyszerűsítsék a decoratiót. Ivánffynévvel, lendülettel szavalta Csongort; lelkes, jó interpretátora Vörösmarty szép verseinek. Lázár Margit poetikus jelenség volt Tünde szerepében. Bensőséggel játszta kivált Csongorral való nagy jelenetét és a kútjelenetet. A kisasszony kezd gondosabban, odaadóbban foglalkozni szerepeivel s igy tehetsége is jobban érvényesül. — Hunyadi Margit erőteljesen, nagy hatással játszta Mirigyet és Gerő Lina igen szeretetreméltó Ilma volt. Solti Teréz sok erővel, megkapó színezéssel deklamálta az Éj szerepét. E. Kovács Gyula (Tudós), Gál Gyula (Balga) voltak még kimagasló alakjai az előadásnak. A közönség gyakran tapsolta és többször kihívta a főbb szereplőket. A darab hatását jelentékenyenen emelte Állaga és Erkel szép zenéje, melyet a zenekar szabatosan adott elő. Tegnap (vasárnap) „A csikósat láttak, Szigligetinek elévülhetetlen értékű népszínművét. Szentgyörgyi a régi jó Márton gazda volt, de most talán kissé erősebben, szakadozottabban markkor, mint eddig, ami helyenként csökkenti művészi alakításának hatását. Vörös Sándor gyönyörűen énekelte a darabban előforduló pompás nótákat, s ezért szívesen elnéztük játékának hibáit; kissé nyers volt s szerepének poetikus részleteit nem tudta eléggé kiemelni. Serédi Sarolta a beteg Réthy Laura helyett játszta Rózsit. Meglátszott, hogy a jeles operette-énekesnő most idegen légkörben mozog, de azért elég dicséretesen teljesítette feladatát. Érzelmesen, hévvel adta elő második felvonásbeli szép dalát. Dicsérettel kell megemlékeznünk Török Károlyról, e derék segédszínészről, kinek Kis Bálint sok esztendő óta jó szerepe, gondosan játszott s igazi népies alakot mutatott be. A népszínmű„úri“ személyzetét Fenyvesi, Krasznainé, Gál Gyula és Szakács játszták, elismerésreméltóan. Az előadás egészben szabatosabb is lehetett volna, de még nagyobb hiba az, hogy meglehetős kevés közönség nézte a „Csikós”, ez egyik legjobb népszínművünket. (Nd.) Estély a Vigadóban. A Dalkör estélye jól sikerült szombaton. A műsort figyelmes, szép közönség hallgatta és tapsolta. Az első szám, Mentovich „Rákosi szántója“, lendületes szép szerzemény, mely élénk hatást tett. Borongós, bús melódiával jól magyarázza a költemény hangulatát s végső részében egy sok erővel, eszmegazdagon irt s kitűnően előadott emelkedéssel megkapta a hallgatóságot. A taps az előadást is, a szerzőt is illette. A második fátyollal vala bevonva, ami kétséget kizárólag vihar közelgését jelezte. Nem maradt tehát más hátra, mint választani a veszélyes, de fáradság nélkül való vízi út és a fáradságos, esővel és meglehetős hideggl összekötött, de veszélytelen szárazföldi gyalogút között. Miután a Gaggini által előhozott esőernyők némi biztonságot játszottak az eső ellen nyújtani, a nőkre való tekintettel ez utóbbit választottuk. Elől ment Paolino Gaggini, szokott nyugodt és lassú járásával, utána Albruzzi úr, Letiziát vezetve , én voltam az utolsó Laurával, ki egyszerre karomat kérve, hozzám simult. Egy darabig vígan haladtunk előre, az út nem volt veszélyes, ámbár egy kissé sötét vola; beszélgettünk egyről-másról; nevetgéltünk, a kis kaland mindnyájunkat gyönyörködtetett. Azonban az eső egyre sűrűbben kezdett hullani, beláttuk, hogy sietnünk kell s szótlanul gyorsítottuk lépéseinket mindnyájan. Dörögni kezdett. Éreztem, hogy Laura karja erősen szorítja az enyémet s mind közelebb és közelebb simul hozzám. Némi zavarba kezdtem jönni — reá néztem s láttam a sötétség daczára is, hogy nagy villogó szemei szintén keresik az én tekintetemet. Hogy különös zavaromból kibontakoztam, Albruzzi úrral kezdtem társalogni, de gondolataim mind zavartabbak lettek s félbeszakitom hamar a beszélgetést. Az ég lassanként egészen elsötétült, az éj leszállóit. Nem voltunk képesek immár még egymást sem látni. A szél, mely hevesen csapkodott arczunkba, majdnem elfojtotta lélegzetünket. Lépteink zaja összeolvadt a gesztenyefák lombozatának susogásával. szám Küchennek egy érzelgő szerzeménye, mely a tavasz szépségeit festi nagy bőbeszédűség, gél. A magánrészeket Török, Szilágyi évekelték és Pataky Ottillia kisasszony. A kisas2szony üde hangja, meleg s értelmes előadási kiválóan érvényesültek. A darab kíséretéül itt zongorarészt Szőllősy dr. játszta Ezután élénk népdalokat és végül Huber Király-indulóját énekelték. A darabok úgy voltak összetenni, valahogy a Dalkörtől megszokta ezt a közönség. A Dalkör magyarázza az előadott mgvet, megmelegít vagy csendes hangulatba riogat. Nem műkedvelői vergődés, amit csinál de öntudatos művészi munka. Egy hangszer a Dalkör (egészen tiszta accordokkal), amelyeken Oberti karnagy játszik, össze van sima, va, szokva a testület, zavartalan műélvezet hallgatni. A sikerben jelentős része van Obertinek, ki ambiciózus, kiválóan értelmes zenész A Dalkör eddigi nyilvános sikerei szerint is az ország legelső dalegyletei közül való. Érdemes lenne, hogy a közönség melegebben támogassa. Az előadás után szétszedték a székeket s vidám tánczra kelt a közönség. „Lakzi Után“ Almási Tihamér „Lakzi után“ czimen három felvonásos paraszt-vígjátékot irt, mely tegnapelőtt adatott először a budapesti népszínházban. A „Lakzi után“ miden hatásaiban a helyzetkomikumra számit Két fiatal házast akar bemutatni, kik esküvő után szétválasztatnak s mindenféle akadályokon törtetnek természetes czéljukhoz. E theron ötletek és fordulatok egész özönét kívánja meg, hogy a közönség ne türelmetlenkedjék a fiatal pár méltatlan várakoztatása miatt. S bármily elismeréssel adózzunk is a szerzőnek, hogy két óra hosszat mesterséges akadályokat igyekezett összehalmozni a fiatalok lakói utáni boldogulása elé — tagadhatatlan, hogy e színpadi machináció életben,ötletben, egészséges fordulatokban, sőt a valódi jókedvben is fölötte szűkölködik. Felolvasás A jelzett felolvasási sorozatot az iparos-ifjak egyletében tegnap d. u. kezdte meg Sándor József, lapunk dolgozótársa, a kultur-egylet főtitkára. Felolvasása iránt, melyet „A magyar iparos“ czímmel tartott, ez iparos-ifjúságban nagyfokú érdeklődés nyilvánult. Az egylet főtéri helyiségében mintegy 150 en gyűltek egybe a kitűzött időre. Az iparosmesterek közül is többen megjelentek. A felolvasást néhány szóval az egylet derék elnöke, dr. Ferenczi Zoltán vezette be mely után Sándor Józse olvasta fel művét. A 1/4 óráig tartott lelkes felolvasást (melyet lapunk élén közlünk) zajos éljenzés és taps jutalmazta. Az elnök melegen köszönte meg a hálára kötelező szívességet. E Kovács Gyula vendégszereplésre Sepsi-Szent-Györgyre utazott, Völgyi József színtársulatához. E. Kovács ma kezdi meg ott — mint nekünk írják — vendégszereplését , a következő darabokban fog fellépni: „Vasgyáros“, „Othello“, „A párisi“, „Fromont és Risler“ és „Saul király“. A sepsiszentgyörgyi közönség nagy érdeklődéssel várta Kovács Gyulát s remélhetőleg telt ház nézi végig az előadásokat. A bolondot, gazt nem vetik, mégis terem. Baksics Gusztávné (Bogdánovics György), kinek tollából lapunk is közölt néhány szép rajzot: — „A bolondot, gazt nem vetik, mégis terem“ czímmel új rajzgyűjteményre hirdet előfizetést. Szerző eddig megjelent műveivel felébresztette maga iránt a figyelmet és egyike azon írónőknek, kiknek műveit örömest olvassuk. Ez alapon bizton számíthat pártfogásra az uj kötet, mely 10 eredeti képpel van díszítve , mintegy 10 ívnyi terjedelemben deczember hóban jelenik meg. Előfizetési árat írt, mely szerzőhöz (Budapest VI Csengeryutcza 39. szám) küldendő. Egy villám czikázott át hirtelen az égen. Láthatóvá lett nem messze tőlünk a tó, zajongó hullámaival. Ekkor Laura oly erőul szokta meg karomat, hogy kérdezzem, nem ijedt e meg nagyon ? Nem felelt, de kezét kezembe helyezte. Az gyöngén reszketett. Idegeim reszkettek ; a helyzet annyit* f uj, veszélyes és csábos vala, hogy féltem , megtántorodom. Szükségét éreztem élettársam kedves hangjának s Letizia nevét mondám-A szél mintegy félbeszakitó ajkaimon * szót — szegény kis feleségem, aki pár lépéssel előttünk haladt, nem haha hangozoati mert nem felelt. Laura ismét megszoríts karomat. Mi volt ez ismét? — gondolom magumban. Ártatlan félelem vagy kihívás — talá® nem szerelem ? Soká haboztam, hogy mit mondjak a nélkül, hogy zavaromat el ne áruljam, vagy talán őt épen meg ne sértsem ? — Félek, hogy Letizia megfázik—m°D dám neki, egyszerűséget és nyugodtságot erőltetve hangomra — hát ön nem fázik ? Felém forditá lángoló tekintetét s mondá: — Fel akarom tenni schawlomat,denem tudom az esőernyőtől — szabadítson meg ® egy pár perezre. Megtevém, — ő vállára veté a kendőt, aztán ismét karomba fogódzott, egy szót 8p® szólva. — Nem takarja be a fejét ? — kérdem — Szeretem a hűs levegőt — feleség kis szünet után folytatá: — neje bizonyára betakarta fejét nagy kendőjével, a melyet ágával hozott, attól, a mit legjobb meggyőződésem szerint úgy az államnak, mint az egyeseknek érdekében levőnek tartok. Ezt team senki kedvéért nem fogom, mert minden támadást el tudok tűrni mindaddig, amíg belülről ellenem vád nem emeltetik.