Kolozsvár, 1888. július-december (2. évfolyam, 149-302. szám)

1888-12-03 / 281. szám

Kolozsvár, 1888.________________ lesz az, ha a törvények életbeléptetésé­nél igazságot gyakorolni, a kezelésénél a törvénynek, megfelelő eredményt felmu­tatni nem tudnak. Mindezen körülmények és lehető hi­bák bűnbakjává a falusi korcsmajogok stagnálását jelölni ki előre, a valónak nem felel meg. Ha ezek így állanak (pedig így ál­lanak), hiány mutatkozásának esetében, a városok jövedelmének, nem a falusi jövedelem csökkenését, hanem az elkö­vetett hibákat és a szeszadó-törvénynek károsító behatásait kellene hogy pótol­ják,­­ ha pótolhatnák. De nem fogják pótolhatni, miután ha a fentebb említett károsító behatások meglesznek, azok a városok jövedelmét is csökkenteni fogják. Ily esetben a hiányon rögtön, csak az italmérési adók kiigazítása, illetőleg helyes hatósági intézkedésekkel lesz le­hető segíteni. Az azonban igaz, miszerint a fen­tebb jelzett hibák és mulasztások követ­keztében beállható jövedelemcsökkenést, gyorsabb fejlődésük következtében, hama­rább lesz képes kiheverni az italmérési adójövedelem a városokon, mint falun. Ennyi a való. Hiba tehát, a vidék és városok érdekeit tévesen egymással szembeállítani. (Kolozsvár, decz. 3.) Egy igaz szó. A „Kronstadter Zeitung“ vezérczikkében ünnep­li ő Felsége jubileumát­ A lendületesen írott vezérczikkben a következő sorokat olvassuk: „. . . nem akarunk most a sebekre gon­dolni, melyeket az uj viszonyokba való átme­net ütött rajtunk, s a melyek túlbuzgó állam­szolgák nyers keze által nem kevéssé szaporít­tattak. Kétségkívül szász népünk nemzeties fej­lődésében is szép előhal­adás tapasz­talható , hálás szivvel jegyezzük fel s jó­indulatú támogatást, melyben ki­rálynak ő Felsége különösen egyhá­zi és is­kolai ügyeinket részesítet­­t­e. Sokszor és sokszor adott királynők kifeje­zést legmagasabb jóindulatának népünk iránt,­­ csak nemég hansulyozta újból, hogy , ,a szá­szokat fenn kell tartani.* így ír most a „Kron. Zeitun­g.“ Ez Őszin­te, igaz szó, melyet méltánylattal reproduká­lunk. Hogyha szépen halad a szászok nemze­­ties fejlődése, ha támogattatnak a szász nép egyházi és iskolai ügyei, ha jóindulatot tapasz­talnak, — akkor bizonyára legalább is tudott­­tak ama vádak, melyeket elnyomatásról, ül­döztetésről a „Kron. Zeitung“ is gyakran han­goztat. (Budapest, decz. 1.) A véderő-törvényja­vaslat. A képviselőház igazságügyi bizottsága a véderő-törvényjavaslatot a jövő héten fogja tárgyalás alá venni és előreláthatólag két ülés­­ben le is tárgyalja, úgy hogy a bizottsági je­lentés már a szerdán tartandó ülésben elké­szíthető lesz. Miután a regale-előterjesz­­tések és a különböző kisebb törvényjavaslatok tárgyalása — ezek között a indemnity-törvény­­javaslat, a rendkívüli közös kiadások fedezé­sére szükséges póthitel és a svájczi kereske­delmi szerződésről szóló javaslatok — még legalább 8—10 napot igénybe vesznek, a véd­­törvényjavaslat aligha kerülhet f. be 12 ike előtt napirendre. E szerint kérdéses, hogy a törvényjavaslatot a karácsonyi szünetekig ter­ Egy özvegy ember regénye. Salvatore Farina regénye. Olaszból: S­z­ű­c­s Géza. LTV. Zivatarban. 33) (Folytatás.) — A jubiláns házaspár egészségére iszom — mondá Albruzzi úr poharat ürítve — és a mienkre: de mi nem ünneplünk, a mi házas­ságunknak nincs évfordulója, nemde Laura? Mi nem vagyunk olyan turbékoló galambok, mint mások — mi éljük a világunkat nagy urasan, függetlenek vagyónk egymástól. S nevetett. Ebéd után eszébe jutott Laurának, hogy jó volna a tó körül egyet sétálni. Letizia öröm­­mel egyezett bele . Albruzzi úr még inkább, mert azonnal halája és halász szerszámaiért és lőfegyveréért küldött. — Halakat akarsz lőni ? — kérdé Laura nevetve. — Nem, hanem búvárokat. — Mik azok ? — kérdé Letizia. — Vizi madarak, a melyek hallal élnek. — Azok a kék madaracskák, a melyek föl-fölröpködnek a viz színére és ott úsznak? — Azok. — Szegény állatkák! Ezt a fölkiáltást nagyon hízelgőnek ta­lálta magára, mint vadászra nézve Albruzzi úr, az árva madarak sirkzatát látva benne­ ,­­ már indultnak. A nők ernyőket és kendőket hoztak magukkal. A part felé tar­tottunk. E napon Paolino Gaggini épen Luganóba volt, észrevéve m őket, már előrekészíte az útra barkáját. Egy negyedóra múlva elhagyták a lu­­ganói partot. A tó csendes és derűs vala; a leáldozó félben levő nap sugarai aranysárga színnel von­ták be a vízfodrokat és hegycsúcsokat. Vég­telenül derűs, bájos vala a táj. Júliusban volt — a nap igen meleg, me­lyet nagyon kevéssé enyhített az enyelgő szel­lőcske; és a természet szingazdag képét néz­tem, mely ugyanegy helyen, ugyanazon égen­­ és ég alatt, azon egy hegyek és vizek mel­lett, mégis mindennap olyan különböző és uj egyre, —­s hallgatva merengtem. Laura és Letiaia együtt nevetgéltek, Al­bruzzi úr, orrát a levegőbe emelve — mi ná­la a feszült figyelmezés jele volt — várta a vizi madarakat s Paolino Gaggini, szivarcsutká­val szájában s örökös jóságos és megnyerő mosolygásával ajkain, szótlanul kezelte az evezőt. Elérkeztünk körülbelül egy óra múlva egy parti korcsmához, hol egy kis pihenőt akar­tunk tartani. Albruzzi úr lemondott immár a madár­lövés és fogás, meg halászat eszméjéről , egy csídos és vidám tekintetű csapszékbe vezetett. Laura és Letizia, kik még sohasem jártak ilyen helyeken, örültek a szokatlan kirándulásnak. Paolo Gaggini minden pohár borhoz egy­­egy rövid felköszöntőt mondott, majd Albruzzi úr, a­ki szintén nem közönségesen tudott po­harat üritgetni, a mi egészségünkért ivott. Mikor kimentünk, hogy utónkat folytas­suk, a láthatár tökéletesen meg volt változva; a nap a hegyek mögé hanyatlott alá s az eget szakadozott fehér felhők kezdték elborítani, hűvöses szellő imbolygatá és fodor­tá a tó habjait. — Talán csak nem fenyeget veszély ? — kérdek a nők. — Még most nem, de nem tudja az em­ber a pillanatot, a­melyben vihar keletkezhe­tik , de tessék csak bennem bízni, egy óra alatt Luganóban leszünk. A szél Capolago felől fur s kedvez utuinknak. Nem mertünk biztatásaira hallgatni, nem tehettük ki a nőket egy, e vidéken igen veszé­lyes vihar esélyeinek. Mit tegyünk ? — Halld, — mondám Paulinonak — kös­sünk ki s menj Bissone­ba, hozz nekünk egy kocsit. — Most nem köthetünk ki, — felelé­g — hosszú utat kellene megtennem gyalog, hanem visszafelé indulunk s egy félóra múlva Bissone közelében lehetünk. S mig e szavakat kiszórta volna, két evezőcsapással el is távolitá csalnokunkat a parttól. Az ég azonban egyre sötétebb és komo­rabb szint öltött. Albruzzi úr komolyan kez­dett aggódni s orrát most már a viz felé for­dította le. Laura és Letizia is féltek. Tompa moraj hallatszott. Nemsokára megérkeztünk s Bissoneban kocsi után tudakozódtunk. Azt mondták, hogy nincs, mert minden fuvaros Capolagóba ment; egyetlenegy maradt s ez is azért, mert sántít a lova. — Kocsi hiányában — mondá Paolino Gaggini — ezzel kell megelégedniük — s elő­vette a bárka aljából a két óriási esőernyőt. — Nehezek ugyan egy kissé, de jól védnek az eső ellen. — Az istenért! Azt hiszed, hogy es­ni fog ? — Bizonyos vagyok benne. San­ Salvato­­renak ködsapkája van. S valóban, az időt jósló hegycsúcs fehéres (Folytatjuk.) fedő rövid idő alatt teljesen letárgyalhatják-e vagy sem. (Kolozsvár, deca. 3.) Császári „és“ kirá­lyi. A képviselőház szombati ülésén történt.Feny­­vessy Ferenc a nagy vehementiával támadt a kormányra a megváltási javaslat 11 §-a miatt. Többek közt azt mondta, hogy a Tisza-kabi­­netnek csak egy miniszter imponál: a császá­ri királyi tábornok, Fejérváry báró, honvédel­mi miniszter, Péchy elnök itt félbeszakította a szóno­kot, megjegyezvén, hogy Fehérváry báró csá­szári­­ és királyi tábornok. Tudvalevő, hogy ez az „és“ alkotmányos szempontból nem csekély jelentőségű. És a nemzeti jogok olyan haragos védőjének, minő­nek Könyvessy bizonyult, nem volna szabad erről megfeledkeznie. Természetes, hogy az el­nök helyreigazítása élénk derültséget keltett. (Bécs, decz. 1.) Az uralkodói jubileum. A képviselőház mai ülésén So o­s­k­a elnök a kö­vetkező beszédet tartotta: „Ma állunk küszöbén az emlékezetes nap­nak, melyen császári urunk ezelőtt negyven esztendővel kormányra lépett . Felsége a csá­szár azt óhajtja, hogy ezt a napot minden ün­nepélyes, különösen költséges man­ifestáczió nél­kül üljük meg s az ily manifestácziókra szánt összegek jótékony czélokra fordittassanak, — a­mi csakugyan mindenütt a legnagyobb bőke­zűséggel meg is történik. Mindazáltal helyén levőnek tartom, hogy épen a képviselőház, a nép szabadon választott képviselete, kifejezést adjon e nap nagy jelentőségének. Mély megin­dulással emlékezem vissza 1848-iki decz. 3-iká­­ra, a midőn az első osztrák birodalmi gyűlés küldöttségének élén, mint a birodalmi gyűlés elnöke, ő Felsége a császár elé járultam, hogy kifejezzem holdolatteljes szerencsekivánatain­­kat ő Felsége trónralépése alkalmából, — és ezek a jókivánatok, hála érte a mindenható­nak, teljesedésbe is mentek. Ő Felsége a csá­szár uralkodását, ki ma, negy­ven évi országlás után, férfierejének teljében áll, a legáldásosabb­nak kell mondanunk (Tetszés) és egyúttal bol­dognak is kell mondanu­nk, mert létezhetik-e nagyobb boldogság a változhatatlan szeretet és hűség ama benső kötelékénél, mely legkegyel­mesebb urunk és népei közt fennáll ? Még a legmagasabban állók és a leghatalmasabbak is alá vannak vetve az emberi sors változandó­­ságainak, döntő marad azonban, hogy a­mi ki­vivatott, meg is tartassák, a birodalom és a nép javára értékesíttessék, és épen e tekintetben büszkeséggel és örömmel tekinthet vissza ő Felsége a császár negyven évi országlására oly biodalom élén, mely ma inkább mint valaha örvend tiszteletet parancsoló helyzetnek, mint szövetséges keresve, mint hű és hatalmas szö­vetséges nagyra becsülve és népeinek határta­lan szeretete által környezve. (Tetszés). A Min­denható még hosszú évekig tartsa meg ma­gasztos hivatásának áldásos teljesítésére a csá­szárt, oltalmazza és áldja meg ő Felsége drá­ga életét, Urunk, császárunk és királyunk él­jen !“ A ház háromszoros, lelkesült Hoch kiál­tásokban tör ki. Az elnök kijelenti azután, hogy ő Felsége intenczióinak a legjobban vél meg­felelni, ha a ház az ülést folytatja. A 11. §. — A regale-vita a képviselőházban. — Budapest, decz 1. A képviselőház mai ülése a regale-kárta­­lanítási javaslat 10. §-a feletti szavazással vette kezdetét s a ház a §-t, ifj. Andrássy Gyula gr. ellenindítványával szemben, 193 sza­vazattal 47 ellenében elfogadta. A beadott módosítványok közül Hollóé elesett, ellenben elfogadtatott gróf Apponyié, melyet Tisza Kálmán is magáévá tett, Bokrossá és Varasdyé. KOLOZSVÁRDeczember 3. A névszerinti szavazásnál minden pártból sza­vaztak pro is, contra is. Nagy és élénk, részben zajos vitát kel­tett a 11. §, melynel Unger oly módosít­­ványt adott be, hogy a kártalanítások megál­lapításánál a miniszter helyett a pénzügyi közig, bíróság legyen a legmagasabb fórum. Utána heves támadásokat intéztek a §, ille­tőleg a kormány és igazságügyminiszter ellen. Fenyvessy Ferencz, Horváth Boldizsár, Apponyi Albert gróf, Győry Elek, s az Unger módosítványa mellett szóltak Irányi és Szentkirályi Albert. A szakasz védel­mére kelt Tisza miniszterelnök, Fabiny igazságügy miniszter, Per­laky Elek és végül Wekerle Sándor államtitkár, kinek elegáns tárgyilagos és a háborgó kedélyeket megnyugtató beszédével a vita már véget ért. De szólásra van még a 11. § hoz előjegyezve Polónyi és Hódossy­ Tisza miniszterelnök beszédéből a követ­kezőket közöljük: Nem hiszem, hogy olyan viszonyok for­dultak volna még eddig elő, a­melyekben az állam több, mint 200 millió frtnyi terhelte­­tésnek teszi ki magát; mikor tehát annyira szüksége van egyfelől saját érdekeinek feltétlen biztosítására, másfelől mind magának, mind pedig a megváltás, vagy kártalanitás keresztül­vitelének érdekében arra, hogy az ügy igen gyorsan s mentői előbb lebonyolíttassék. Nem vonom azt kétségbe, hogy jogi szempontból az állam érdekeit az ügynek a rendes bíróság elé való utasításával is lehetne biztosítani , de azt merem állítani, hogy az történnék ezen ügygyel is, a­mi eddig minden váltságügygyel történt, hogy az évek hosszú során elhúzódnék, kárára a magánosodnak, ká­rára az államnak. Nem hiszem, t. képviselőház hogy helyes legy­en itt, midőn egy az egész or­szágban annyiakat, községeket, magánosokat oly közelről érdeklő ügyről van szó, akár az absolut korszakban az úrbéri kártalanításnál követelt eljárásra — akár a szőlő-dézsmavált­­sági esetre hivatkozni. Mert lehet, hogy ott a form­ák correctebbek voltak — lehet; de hogy az eredmény olyan volt, a­milyennel én ma az országot megkínálni nem merném, az két­ségtelen. Mert maga a szőlő-dézsmaváltság — igen jól tudják a t. képviselő urak — mily hosszan húzódott és úgy lett elintézve, hogy még mi­előtt a phyllotera-pusztítás bekövetkezett vol­na — nehogy a megállapított váltságösszeg miatt egyes községek tönkre menjenek, — a törvényhozásnak kellett belenyúlni, és a ter­hek egy részét az állam nyakára átvállalni. Megvolt a forma, megengedem, korrectebben, de az eredmény azután olyan volt, hogy, midőn egy még sokkal nagyobb műveletről van szó, biztató ugyan nem lehet. Felfogásomban még az sem tántorít meg, a­mit egy képviselő úr felhozott, hogy akár­­mily igazságosan járjon el a pénzügyminiszté­rium, mine vádaknak lesz kitéve, mert hisz az általános vitában magam is jeleztem, hogy e vádakra el vagyok készülve. Tudom, hogy be fognak következni, hisz ez előre vetette ár­nyékát már a múltkor is, veti most is még erősebben. De én azon meggyőződésben vagyok hogy a legnagyobb — bocsánatot kérek, e szó, úgy látszik, keménynek tetszi, de én nem tar­tom inparlamentárisnak — mondom, a legna­gyobb könnyelműség nélkül az, ki az ország pénzügyeinek rendezéséért felelős, ily különben is óriás gondot adó vállalatra nem hívhatja fel a törvényhozást, ha egyszersmind hrdes bizto­sítva az, hogy a­ki az államkincstár érdekei­ért felelős, gondoskodhassék arról is, hogy az állam túlkövetelések útján meg ne károsítassék. Röviden csak azt mondom,— így végez­te beszédét a miniszterelnök — hogy egy van, a­miért ezen törvénynyel szemben, ha nem tar­tanám fenn azt, a­mit helyesnek tartok, nem vállalhatnám el lelkiismeretesen a felelősséget, az, ha azért, hogy magamnak kényelmesebb, nyugodtabb helyzetet teremtsek s magamat azon már előre is jelzett, de általam is jól sej­tett megtámadások alól kivonhassam, elállnoék IRODALOM és MŰVÉSZET. Színházban. — „Csongor és Tünde.“ — „A csikós.“ Vörösmarty Mihály emlékezetére szomba­ton „Csongor és Tünde“ került színpadra. Az előadásnak nagy közönsége volt, melyre élén­ken hatottak a darab szépségei és a főbb sze­replők játéka. Kár, hogy, színpadunk pr­itív technikai berendezése miatt, az előadás nem folyhatott le elég gyorsan; a díszletezés sok időt vesz igénybe s a változások közt hosszú szünetek voltak. A bajon talán úgy lehetne se­gíteni, hogy némileg egyszerűsítsék a decoratiót. I­v­á­n­f­f­y­névvel, lendülettel szavalta Csongort; lelkes, jó interpretátora Vörösmarty szép verseinek. Lázár Margit poetikus jelen­ség volt Tü­nde szerepében. Bensőséggel játszta kivált Csongorral való nagy jelenetét és a kút­­jelenetet. A kisasszony kezd gondosabban, oda­­adóbban foglalkozni szerepeivel s igy tehetsé­ge is jobban érvényesül. — H­u­n­y­a­d­i Margit erőteljesen, nagy hatással játszta Mirigyet és Gerő Lina igen szeretetreméltó Ilma volt. Solti Teréz sok erővel, megkapó színezéssel deklamálta az Éj szerepét. E. Kovács Gyula (Tudós), Gál Gyula (Balga) voltak még kima­gasló alakjai az előadásnak. A közönség gyak­ran tapsolta és többször kihívta a főbb sze­replőket. A darab hatását jelentékenyenen emelte Állaga és Erkel szép zenéje, melyet a zenekar szabatosan adott elő. Tegnap (vasárnap) „A csikósa­t láttak, Szigligetinek elévülhetetlen értékű népszínmű­vét. Szentgyörgyi a régi jó Márton gazda volt, de most talán kissé erősebben, szakado­zottabban markk­or, mint eddig, a­mi helyen­ként csökkenti művészi alakításának hatását. Vörös Sándor gyönyörűen énekelte a darab­ban előforduló pompás nótákat, s ezért szíve­sen elnéztük játékának hibáit; kissé nyers volt s szerepének poetikus részleteit nem tudta elég­gé kiemelni. Serédi Sarolta a beteg Réthy Laura helyett játszta Rózsit. Meglátszott, hogy a jeles operette-énekesnő most idegen légkör­ben mozog, de azért elég dicséretesen teljesí­tette feladatát. Érzelmesen, hévvel adta elő má­sodik felvonásbeli szép dalát. Dicsérettel kell megemlékeznünk Török Károlyról, e derék se­­gédszínészről, kinek Kis Bálint sok esztendő óta jó szerepe, gondosan játszott s igazi népies alakot mutatott be. A népszínmű„úri“ személyze­tét Fenyvesi, Krasznainé, Gál Gyula és Szakács játszták, elismerésreméltóan. Az előadás egészben szabatosabb is lehetett volna, de még nagyobb hiba az, hogy meglehetős ke­vés közönség nézte a „Csikós”, ez egyik leg­jobb népszínművünket. (Nd.) Estély a Vigadóban. A Dalkör estélye jól sikerült szombaton. A műsort figyelmes, szép közönség hallgatta és tapsolta. Az első szám, Mentovich „Rákosi szántója“, lendületes szép szerzemény, mely élénk hatást tett. Borongós, bús melódiával jól magyarázza a költemény hangulatát s végső részében egy sok erővel, eszmegazdagon irt s kitűnően előadott emel­kedéssel megkapta a hallgatóságot. A taps az előadást is, a szerzőt is illette. A második fátyollal vala bevonva, a­mi kétséget kizárólag vihar közelgését jelezte. Nem maradt tehát más hátra, mint vá­lasztani a veszélyes, de fáradság nélkül való vízi út és a fáradságos, esővel és meglehetős hideggl összekötött, de veszélytelen szárazföl­di gyalogút között. Miután a Gaggini által előho­zott esőernyők némi biztonságot játszottak az eső ellen nyújtani, a nőkre való tekintettel ez utóbbit választottuk. Elől ment Paolino Gaggini, szokott nyu­godt és lassú járásával, utána Albruzzi úr, Letiziát vezetve , én voltam az utolsó Laurá­val, ki egyszerre karomat kérve, hozzám simult. Egy darabig vígan haladtunk előre, az út nem volt veszélyes, ámbár egy kissé sötét vola; beszélgettünk egyről-másról; nevetgél­tünk, a kis kaland mindnyájunkat gyönyör­ködtetett. Azonban az eső egyre sűrűbben kezdett hullani, beláttuk, hogy sietnünk kell s szót­lanul gyorsítottuk lépéseinket mindnyájan. Dörögni kezdett. Éreztem, hogy Laura karja erősen szo­rítja az enyémet s mind közelebb és közelebb simul hozzám. Némi zavarba kezdtem jönni — reá néz­tem s láttam a sötétség daczára is, hogy nagy villogó szemei szintén keresik az én tekin­tetemet. Hogy különös zavaromból kibontakoztam, Albruzzi úrral kezdtem társalogni, de gondo­lataim mind zavartabbak lettek s félbeszaki­­tom hamar a beszélgetést. Az ég lassanként egészen elsötétült­­, az éj leszállóit. Nem voltunk képesek immár még egymást sem látni. A szél, mely hevesen csapkodott arczunkba, majdnem elfojtotta lé­legzetünket. Lépteink zaja összeolvadt a gesztenyefák lombozatának susogásával. szám Küchennek egy érzelgő szerzeménye, m­ely a tavasz szépségeit festi nagy bőbeszédűség, gél. A magánrészeket Török, Szilágyi évekel­­ték és Pataky Ottillia kisa­sszony. A kisas2­szony üde hangja, meleg s értelmes előadási kiválóan érvényesültek. A darab kíséretéül itt zongorarészt Szőllősy dr. játszta Ezután élénk népdalokat és végül Huber Király-indulóját énekelték. A darabok úgy voltak összetenni, val­a­hogy a Dalkörtől megszokta ezt a kö­­zönség. A Dalkör magyarázza az előadott mg­­vet, megmelegít vagy csendes hangulatba rio­gat. Nem műkedvelői vergődés, a­mit csinál de öntudatos művészi munka. Egy hangszer a Dalkör (egészen tiszta accordokkal), a­melye­­ken Oberti karnagy játszik, össze van sima­, va, szokva a testület, zavartalan műélvezet hallgatni. A sikerben jelentős része van Ober­­tinek, ki ambic­iózus, kiválóan értelmes zenész A Dalkör eddigi nyilvános sikerei szerint is az ország legelső dalegyletei közül való. Érde­­mes lenne, hogy a közönség melegebben támo­gassa. Az előadás után szétszedték a széke­ket s vidám tánczra kelt a közönség. „Lakzi Után“ Al­más­i Tihamér „Lak­­zi után“ czimen három felvonásos paraszt-víg­­játékot irt, mely tegnapelőtt adatott először a budapesti népszínházban. A „Lakzi után“ m­i­­den hatásaiban a helyzetkomikumra számit Két fiatal házast akar bemutatni, kik esküvő után szétválasztatnak s mindenféle akadályo­­kon törtetnek természetes czéljukhoz. E the­­ron ötletek és fordulatok egész özönét kíván­ja meg, hogy a közönség ne türelmetlenked­­jék a fiatal pár méltatlan várakoztatása miatt. S bármily elismeréssel adózzunk is a szerző­­nek, hogy két óra hosszat mesterséges akadá­lyokat igyekezett összehalmozni a fiatalok lak­ói utáni boldogulása elé — tagadhatatlan, hogy e színpadi machináció életben,ötletben, egész­séges fordulatokban, sőt a valódi jókedvben is fölötte szűkölködik. Felolvasás A jelzett felolvasási soroza­tot az iparos-ifjak­ egyletében tegnap d. u. kezd­te meg Sándor József, lapunk dolgozótár­sa, a kultur-egylet főtitkára. Felolvasása iránt, melyet „A magyar iparos“ czímmel tar­tott, ez iparos-ifjúságban nagyfokú érdeklődés nyilvánult. Az egylet főtéri helyiségében mint­egy 150 en gyűltek egybe a kitűzött időre. Az iparosmesterek közül is többen megjelentek. A felolvasást néhány szóval az egylet derék elnöke, dr. Ferenczi Zoltán vezette be mely után Sándor Józse olvasta fel művét. A 1/4 óráig tartott lelkes felolvasást (melyet lapunk élén közlünk) zajos éljenzés és taps jutalmazta. Az elnök melegen köszönte meg a hálára kötelező szívességet. E Kovács Gyula vendégszereplésre Sep­­si-Szent-Györgyre utazott, Völgyi József szín­­társulatához. E. Kovács ma kezdi meg ott — mint nekünk írják — vendégszereplését , a következő darabokban fog fellépni: „Vasgyá­ros“, „Othello“, „A párisi“, „Fromont és Ris­­ler“ és „Saul király“. A sepsi­szentgyörgyi kö­zönség nagy érdeklődéssel várta Kovács Gyu­lát s remélhetőleg telt ház nézi végig az elő­adásokat. A bolondot, gazt nem vetik, mégis te­rem. Baksics Gusztávné (Bogdánovics György), kinek tollából lapunk is közölt néhány szép rajzot: — „A bolondot, gazt nem vetik, mégis terem“ czímmel új rajz­gyűjteményre hirdet előfizetést. Szerző eddig megjelent műveivel felébresztette maga iránt a figyelmet és egyi­ke azon írónőknek, kiknek műveit örömest ol­vassuk. Ez alapon bizton számíthat pártfogás­ra az uj kötet, mely 10 eredeti képpel van díszítve , mintegy 10 ívnyi terjedelemben de­czember hóban jelenik meg. Előfizetési ára­t írt, mely szerzőhöz (Budapest VI Csengery­­utcza 39. szám) küldendő. Egy villám czikázott át hirtelen az égen. Láthatóvá lett nem messze tőlünk a tó, zajongó hullámaival. Ekkor Laura oly erőul szok­ta meg karomat, hogy kérdezzem, nem ijedt e meg nagyon ? Nem felelt, de kezét kezembe helyezte. Az gyöngén reszketett. Idegeim reszkettek ; a helyzet annyit* f uj, veszélyes és csábos vala, hogy féltem , megtántorodom. Szükségét éreztem élettár­sam kedves hangjának s Letizia nevét mondám-A szél mintegy félbeszakitó ajkaimon * szót — szegény kis feleségem, a­ki pár lé­péssel előttünk haladt, nem haha hangozoati mert nem felelt. Laura ismét megszoríts karomat. Mi volt ez ismét? — gondolom magum­­ban. Ártatlan félelem vagy kihívás — talá® nem szerelem ? Soká haboztam, hogy mit mondjak a nél­­kül, hogy zavaromat el ne áruljam, vagy talán őt épen meg ne sértsem ? — Félek, hogy Letizia megfázik—m°D dám neki, egyszerűséget és nyugodtságot erőltet­ve hangomra — hát ön nem fázik ? Felém forditá lángoló tekintetét s mondá: — Fel akarom tenni schawlomat,denem tudom az esőernyőtől — szabadítson meg­­ ® egy pár perezre. Megtevém, — ő vállára veté a kendőt, aztán ismét karomba fogódzott, egy szót 8p® szólva. — Nem takarja be a fejét ? — kérdem — Szeretem a hűs levegőt — felesé­g kis szünet után folytatá: — neje bizonyára betakarta fejét nagy kendőjével, a melyet á­gával hozott, attól, a mit legjobb meggyőződésem szerint úgy az államnak, mint az egyeseknek érdekében levőnek tartok. Ezt team senki kedvéért nem fogom, mert minden támadást el tudok tűrni mindaddig, a­míg belülről ellenem vád nem emeltetik.

Next