Kolozsvár, 1890. január-június (4. évfolyam, 1-146. szám)
1890-02-14 / 37. szám
Kolozsvár, 1890. tokát. Jövő héten, hétfőn és kedden nem lesz ülés. Az 1890. évi budget-törvényjavaslat (appropriatio) valószínűleg a szerdai (febr. 19.) ülésre lesz kitűzve. Ezután tárgyalás alá kerülnek a szegedi rakpartról szóló jelentés és a honvédségi törvényjavaslat. Az országházból. Budapest, febr. 13. A képiselőház ma folytatta a pénzügyminisztérium költségvetésének részletes tárgyalását. Az adóhivatalok czíménél Széll Ákos az iránt szólal fel, hogy az adóhivatalok — amennyiben ez nem mindenütt így volna — olyan pontokra helyeztessenek, melyeken telekkönyvi hatósággal bíró járásbíróságok vannak. Orbán a régi adóhivatalnokok nyugdíját kifogásolja, Veress József az orosházi járás adóviszonyait hozza szóba. Wekerle előadja a szempontokat, melyek az adóhivatalok elhelyezésénél mérvadók voltak és lesznek. Az állandó cataster czíménél pécskai Gaal Jenő panaszait Wekerle miniszter cáfolta meg, illetőleg oszlatta el az aggályokat. Volt még az egyenes adóknál egy kevés discussio, melyben Simon Fly és a pénzügyminiszter vettek részt. A fogyasztási adóknál Szentkirályi Albert a szesztermelési és adóviszonyokról beszélt, s fejtegetéseinek hibás voltát a pénzügyminiszter mutatta ki. Az italmérési jövedék czíme hosszabb discueeiót határőrvidéki idézett elő. Iszákovics a volt érdekeltségűek kis mértékben való italárusítási joggal felruházása iránt hat javaslatot adott be. Csatár és Kricsfalusy szóltak még a czímhez. Az előbbinek tévedéseit Hegedűs Sándor előadó igazította helyre; Kricsfalusynak úgy, mint Iszakovicsnak megnyugtatólag válaszolt a pénzügyminiszter. — Horánszky az italmérési törvény revisiójának szükségét hangoztatja ; hasonló értelemben nyilatkozott Helfy is. Wekerle mindkét szónokot megnyugtatni igyekszik, ámde Horánszky azt bizonyítgatja, hogy az italmérési törvénnyel ellenkezik a miniszteri utasítás több pontja. Vita végén a ház Iszákovics határozati javaslatát mellőzte. ‘1 KOLOZSVÁR Az italmérési törvény, Kolozsvár, febr. 14. Részletesen ismertettük tegnap Wekerle pénzügyminiszter beszédét, melyet a képviselőház pénteki ülésén tartott. Most adjuk e beszédből azt a részt, mely az italmérési jövedék biztosítására s az erre vonatkozó törvény alkalmazására vonatkozik Igaz, — úgymond többek közt a miniszter — hogy az illető törvényczikk a kizárólagos italmérési jognak fenntartását mintegy kivételesnek tekintette. Akkor a kormány álláspontja az volt, hogy három évi időszak elég lesz arra, hogy a törvényben cnntemplált új állapot, amely szerint az italmérési illeték és adó a kimérők által is a fogyasztás menyiségéhez képest fizettessék, az egész országban érvényesíttessék. Sajnálatomra, bármennyire törekedtem is erre, az eredmény az, hogy ma, midőn a biztosítás be van fejezve, az országnak 12,600 községe közül mintegy 10,000 ben a kizárólagos jog alapján és csak 2 ezer néhány száz községben sikerült az italmérési adó beszedésének biztosítása alapján az italmérési jövedéket hasznosítani. Itt, te hát, nem hagyhatom észrevétel nélkül azt a vádat, mellyel Molnár József t. képviselő úr engem egész igazságtalanul illetett, t. i., hogy a kormány nem törekedett arra, hogy ne a kizárólagos jogot biztosítsa, hanem a törvény által contemplált italmérési adó alapján hasznosítsa a jövedéket. Merek ezzel szemben provokálni a kiadott utasításra ; merek provokálni azon rendeletekre, melyeket e tekintetben a pénzügyi közegekhez többszörösen intéztem; merek provokálni arra, hogy az ország összes pénzügyi igazgatóit magam elé idézzem és személyesen szóbeli utasításokkal is elláttam, hogy szoros feladatuknak tekintsék és minden áron oda törekedjenek, hogy a kizárólagos jog mellőzésével az italmérési adó biztosíttassák ; sőt nem maradtam ezen akadémikus téren, hanem ott, hol egyes felekkel, főleg községekkel alkudoztam, az italmérési adó hasznosításánál az árat is úgy szabtam meg, hogy sokkal többet követeletem, ha valaki a kizárólagos jogot akarta biztosítani magának és messze alul maradtam ezen, ha valaki supán az italmérési adót tartotta meg. A másik vád, mellyel — hiszem — szintén méltatlanul illetett a t. képviselő úr az, hogy a városok és községek érdekeire nem voltam kellő tekintettel. Itt megint gyakorlati példákkal tudnám illusztrálni, s pedig nem egyes sporadicus példákkal, hanem a hasznosítás folyamán elém kerülő példák hosszú sorával, —hogy nemcsak kivételesen, hanem mindenütt azt az elvet igyekeztem követni, hogy a városoknak és a községeknek kedvezőbb feltételek mellett adassék át az italmérés, mint magánosoknak, akár italmérőknek, akár másoknak (Igaz ! Úgy van!) Sikerült is, teeát, ezt oly mértékben biztosítanom, hogy merem mondani, az ország túlnyomó részében ép a városok és községek kezére került az italmérési jog. (Igazi Ügy van !) Görgey J. képviselőtársam felhozza, hogy milyen volt az eljárás, hogy kiküldettek a pénzügyi közegek az elfogyasztott, illetőleg kimért mennyiség kipuhatolására és ezen az alapon állapíttatott meg a kikiáltási ár. Tökéletesen igaz, t. képviselő úr, nem is azt akarom én vitatni, hogy talán a helyi körülményekkel sem egészen ismerős, a kellő áttekintéssel sem bíró pénzügyi közegek kifogástalanul tudnák egyes helyeken azon kimért vagy elfogyasztott italok mennyiségét megállapítani. Nem vitatom, hogy e körül lényeges, igen nagy összegekre menő tévedések ne fordulnának elő. De bármily hiányos és kifogásolható legyen is ez az eljárás, azt mégis mintegy nélkülözhetetlen előfeltételnek tartom arra nézve, hogy a kimért és elfogyasztott mennyiség megállapittassék. Hát egyet bátor vagyok megjegyezni. (Halljuk!) Méltóztassék a községekkel és egyesekkel fölvett jegyzőkönyveket megnézni. A jegyzőkönyv elején először is az áll, hogy az illető községben megállapittatott a borkimérés ennyiben, a sörkimérés ennyiben, a pálinkakimérés ennyiben meg ennyiben; azután az a kérdés az illető községi elöljáróhoz, italmérőhez és minden más reflektánshoz, vajjon az előző pontban felsorolt tételek ellen van e kifogása, vagy nincs. És mit méltóztatnak e tárgyalási jegyzőkönyvekből látni? Azt, hogy e tételek ellen az illetők kifogást úgyszólván soha sem emeltek, tehát azoknak helyességét maguk elismerték. Ami már most, te bát, a biztosításból elért eredményt illeti (Halljuk!), igaz, hogy a számszerű eredmények sokkal nagyobb összeget mutatnak fel, mint amennyi a költségvetésben bevételként elő van irányozva. A költségvetés előirányzata — eltekintve a horvátországi italmérési jövedéktől — 12 millióra van felvéve, holott Budapest és Pozsony zárt városokat leszámítva és Horvátország nélkül az eddigi biztosítási eredmények 15 millió kétszázezer forintot mutatnak, amihez hozzátéve a zárt városok jövedelmét, talán nem tévedek, ha azt hiszem, hogy az előírás mintegy 17 millióra lesz tehető. Csakhogy, te bát, még egyáltalában nem vagyok tájékozva az iránt, mennyi fog a gyakorlatban valósulni ezen előírt tételekből. (Helyeslés.) S amire az imént is voltam bátor utalni, igaz, hogy a biztosítások be vannak fejezve, de nincsenek megtéve azon tanulmányok, melyeket a pénzügyi adminisztrácziónak meg kell tennie e tekintetben, hogy ott, ahol a fogyasztás helytelenül vétetett föl, ahol az nem felel meg a gyakorlati viszonyoknak, rektifikáltassék.Mindez az eljárásnál ez előirányzati összegnek tetemes módosítását fogja előidézni, úgy, hogy dacára ezen biztosított eredménynek, — tekintettel egyébként a költségvetésnek egyes más tételeire is, amelyek helyességét nem különállólag, hanem összefüggőig vagyok kénytelen a t. ház elbírálása alá bocsátani. — a 12 millió frtnyi előirányzati összegnek fölemelését nem merném a t. képviselőház előtt javasolni.“ Megölték a tanítót. — Végtárgyalás. — Kolozsvár, febr. 14. Érdekes bűnügyben tartott ma végtárgyalást a helyi kir. törvényszék, reggel tiz órától délutáni egy óráig. A vádlottak Jepure Stefán, Jepure Juon, Krisán Irinia és Jepure Albu voltak. Vétkük abban állott, hogy 1889. szeptember 26 án a szolnai határon az első két vádlott úgy elverte vaevillával, botokkal, fejszékkel Balázs László ottani tanítót, hogy ez a szenvedett sérülések következtében, egy nap múlva meghalt, a másik kettő pedig a tanító segítségére siető falu8bírót, Máté Nikulást verte főbe, súlyos sértést okozva. Az eset története röviden az, hogy az említett napon a tanító segélyével a faluebiró behajtatott két a tilosban csattangó borjút, melyet a Jepure Stefán őrzött. Jepure Stefánt felharagitotta a biró és a tanító ez „erőszakoskodása“ és boszut forralt, melyet rövid idő múlva ki is elégíthetett. A biró és tanító a kukoricza földekhez közellévő korcsmába vonultak, honnan a tanító délután tájban eltávozott Szász-Lónán dolga akadt arra felé s minthogy vette az útját, a kukoricsa földön igyekezvén áthalaOni. Nem volt nála sem fegyver, sem bot, egyik kezében szivart tartott, a másikat a zsebébe dugta s igy ment gyanútlanul. Jepure Stefán, a ki előzőleg értesült a tanító útjáról, lesben állott egy kapával a kukoriczaföld keskeny mesgyéjén s mikor Balázs László, a tanító előtte elment, fejére sújtott a kapával, mire az kiabálni kezdett. A kiabáláselőrohant Jepure Juon, Krieán Iriuna és Jepure Abu, de ezek nem védelmezték a tanítót, hanem Jepure Stefánnak segítettek s addig verték Balázs Lászlót, míg az eszméletlenül elterült a földön. Ekkor a bíró is oda sietett, mire az ott levők rárohantak , verni kezdték. A bíró aztán elszaladt. A gyilkosság színhelyéhez senki sem mert darabig közel menni, mert a legények rettenetesen fenyegetődztek. A vádlottak egytől-egyig fiatal ember a legidősebb köztük 26 éves. Tettüket beismerték, csak amellett kardoskodtak, hogy nem támadták a tanutot és bírót hanem ezek rontottak reájuk s Ők a maguk védelmében osztogatták a szerencsétlen csapásokat. A tanuk azonban ellenünk vallanak. A végtárgyaláson Papp Leontin elnökölt, ügyész volt: dr. Biró János, bírák Csiszár és Szutorisz, jegyző Haller Gábor, a vádlottakat Zsaku Aurél védte. Elsőbben Jepure Stefánt hallgatták ki. Azt adta elő, hogy a bíró bottal szaladt utána és fenyegetődzött. Utána jött a tanító s erre ő felemelte a magát s a tanítóra sújtott, aki aztán elesett. Csak azért ütötte a tanítót, mert védelmezni akarta magát, a bírót iz ily czélból ütötte. Jepure Juon úgy adja elő a dolgot, hogy látta, hogy Stefán verekszik a tanítóval odament, hogy szétválassza Őket s e közben vasvillájával verte a szerencsétlen tanítót. Neki Jepure Stefán unokatestvére s ezért fogta — úgymond — a pártját. Vallomásai összezavarodtak, mert előbb azt mondta, hogy azért verte a tanítót, mert szét akarta választani, azután pedig azt vallotta, hogy mikor oda ért, a tanító már eszméletlenül feküdt a földön. (Tehát nem kellett, hogy szétválassza őket.) Most Krisán Irimia, a harmadik vádlott következett. Makacs, önfejű legény, aki azonnal a forma-kérdésekkel kezdett bajlódni. Az elnök azt kérdezte tőle: — Tudsz-e magyarul? — Nem élek vele — felelte. Elnök: De ha mégis tudsz, beszélj magyarul, mert igy hamarább végzünk, ha az urak itt mind megértenek. Erre aztán az a meglepetés keletkezett, hogy Krisán Irimia a legtisztább kiejtéssel és folyékonyan beszélt magyarul. Azt mondta el, hogy ő csak a bíróra ütött egyszer a fejszével, nem tudja, hogy hol érte, csak ütötte. Mikor az eset helyére ért, a tanító már a földön volt s nem ütötte senki. Jepure Albu: Mikor hallotta, hogy Jepure Stefán, a ki neki testvére, verekszik a bíróval, segítségére ment, a tanító ekkor már a földön volt. ő ráütött a biró fejére, mert a biró is verte Stefánt. Most Máté Nikuláj birót hallgatták ki A biró elmondta, hogy behajtatta a botját s a tanítóval együtt ment a korcsmába. A tanító azonban rövid idő múlva távozott. Nem volt a kezében semmi. (Míg a vádlottak azt vallják, hogy hosszú rúd volt nála) Kevés időre tanító után ment s akkor látta, hogy verik, azonban nem juthatott közelébe, mert a vádlottak vele szembe jöttek és behasították a fejét, mire elmenekült. Most a jelenlévő két tanút hallgatták ki. Az egyik tanú ifjú Bányai István,szolnai korcamáros a törökbuna földre menetében szemben találkozott a bíróval, aki véres fejjel szaladt. Aztán tovább akart menni, de Jepure Stefán útját állotta ezt mondta: — Elmenjen innen Pista bácsi, mert úgy megütöm, hogy belehal. Ne lásson semmit, ne tudjon semmiről, értett ? Bányai István látta a három legényt a tanító mellett, akit — daczára, hogy már haldoklott — ütöttek. Azután a tanítót bevitte a házába, hol ez nem szólott egyebet mint: „Jaj, Istenem, hol van az apám és a feleségem ?" Ő is azt vallja, hogy a tanító üres kézzel volt. A másik tanú Ignácz Simion elmentegetődzött, mondván, hogy nem semmit. Mikor azonban szorosan figyelmezteték, hogy az igazságot vallja, meglepőden , mondott el. Ugyanis előadta, hogy az • ® 0t azért nem beszélt őszintén, mert a le fenyegették otthon, hogy ,úgy jár, mint a nitó, ha ellenünk szól! Ezután leírta hogy úgy Jepure Stefán, mint Jepure Jon áo vf* főbe verték a tanítót, a kinél semmi védő eszköz nem volt. Kérte a törvényszéket , védelmezze őt meg ezektől a legényektől ** ha hazamegy megölik a vallomása miatt" A bizonyító eljárás befejeztetvén, dr Bíró János ügyész Jepure Juont és Jepur*" Stefánt halált okozó súlyos testi sértésben pure Stefánt a biró ellenében is úgyszintén Krisán Irimiát és Jepure Albut súlyos testi sértésben vétkeseknek kimondani kérte Jepura Stefánia bűntelen előítéletét és felhevült kedélyállapotát tekintetbe véve 6 havi, Jepure Juonra 5 havi fegyházat kért Krisán Irimiára és Jepure Albura pedig 1 ág félévi börtönt. Isacu Aurél védő még egy tanú kihallgatását kéri. Enyhébb büntetést ajánl a két első vádlottra. ♦ A törvényszék Jepure Stefánt 4 évi Jepure Juont 3 évi fegyházra, Krisán írj’ miát és Jepure Albut másfélévi fogházra ítélte Az ítéletben mindannyian megnyugodtak Cornélia a múlt hétfőn lépett fel „Lucia“ dalműben, a közönség meleg részvéttel fogadta a nemzet csalogányát, mindjárt kiléptekor a folytonos taps és éljenzés miatt alig juthatott az énekhez. Minden jelenetét a tetszés élénk kifejezése kisérte s minden szakasz után számtalanszor kihívták s megéljenezték. Vendégszereplése alatt hat operában fog fellépni. Épen ma az „Alvajáró“-ban. — Szept. 30. Szept. 25-én az „Alvajáró“ Hollá 8 y második fellépteül. Elvido szerepében Dalnoki Béni új tenorista lépett fel , az előadás több részében jó sikerrel működött. Különösen jól sikerült az első felvonás végén a párdal. Hollósy Cornélia számtalan tapsban s kihívásban részesült. Szombaton, 27-én adták „Hunyadi László“-t; Hollósy K. Mária szerepében művészete egész erejével , megragadólag működött. Lászlóvak első párdalát, valamint a Dászdalt a közönség zajos kivánatára ismételni szíveskedett. Pénteken a színház zárva volt. — Okt 2. Ma lépik fel Hollósy Cornélia a „Kunokéban. Ki ne ismerné e nagy művésznő hírét „Margit“ szerepében ? ki közelebbi felléptével magyar dalaink csalogányszerű előadásával úgy elbájolta a közönséget. Ma is a legélvezetesb estvét várhatjuk. — Okt. 4. Nemzeti sziház. Sept. 30-án Hollósi negyedik felléptéül „Sevillai borbély.“ A vendégművésznő Rosina szerepében működött művészi énekkel és játékkal. Legmeglepőbb volt azonban, amint az énekleczke alatt énekli a „Pásztorhangok” népdadalt Hubertől és Füredi egy népdalát. Valóban, ha a színpad díszítménye szoba helyett egy szép liget lesz vala, az hittük volna: a szabadban vagyunk, hol ezer csalogány énekel. A hosszas taps és éljenzés, a közönség nagy megragadtatásának kitüntetése arra bírták a művésznőt, hogy azon szép nemzeti dallamot ismételje. Jól működtek Dalnoki (gróf Almaviva), Bokor (Bartolo), Follinus (Figaro) és Tóthfalusi (Basilio) szerepében. — Csütörtökön, okt. 2-án. „A Kunok“, Hollósi ötödik fellépte. Nincs miért említsük is, hogy a művésznő most is megragadva tarta a közönséget. Jutalomjátéka okt. 4-én volt a Nórádban. A közönség megragadta az alkalmat, hogy az ünnepelt művésznő iránt érzett szeretetét kitüntesse. Jutalomjátékáról a „Kolozsvári Közlöny“ így ír: — Okt. 7. Nemzeti színház. Október 4-én Hollósi Kornélia jutalomjátékául „Norma.“ A vendégművésznő a czímszerepben, Térey Antonia Adalgiea szerepében működtek nagy hatással. A jutalmazott nő tiszteletére koszorúk, versek özönét szórták. Az első felvonás után egy küldöttség vitte meg a művésznőhez a műbarátok által emlékül szánt díszes arany-karpereczet, mely 18 d. arany súlyú , három brilliant van rajta. A színpadon való utolsó fellépése estéjének története csak e pár sor által van a „Kol. Közi.“-ben megörökítve. — Okt. 9. „Ho 11 ó si-Lonovics Kornélia a mult kedden (okt. 6.) lépett fel utoljára „Rigolettó“ ban. A közszeretetű vendégművésznőt városunk még többször látni és hallani óhajtaná...“ * S a függöny legördült, az előadásnak vége. Egy ragyogó tehetségű színésznővel kevesebb van, egy mintaszerű családanyával több. Ma már ebben is kevesebb van eggyel, általa .. . Édes lehet nekie, zajos dicsőség és csendes boldogság után, az örök álom! Végül közlök két strófát egy versből, melyet fellépte alatt Maros-Vásárhelytt szórtak szét a hangverseny-teremben. Kolozsvárról elmenve,ugyanis Maros Vásárhelyit tartott (néhány dalt adván elő) két hangversenyt: az egyiket október 11-én, a másikat október 12-én. És utóbbi szereplésekor szórták szét a közönség közt a költeményt, melynek két utolsó szakasza így szól: Ősz borait a letarolt határra S te körünkbe uj tavaszt hozál; Fészket rak a csalogány az ágra És felette énekelve áll : Tündérmesék édes csalogánya. Te dalolsz a kis fészek felett S nem enyészik, — él a dallam árja, Hőn őrzi azt az emlékezet. Ajkaidon a csermely beszédét Zuhatag hullása váltja fel. Megállítod sziveink verését, Hogy hangodat az se verje el. Oh légy üdvöz, honunk ünnepeltje ! S babérod hoz, mit fejedre tett Európa minden müveit népe: Hódolatunk világit is tedd. Utolsó hangversenye jövedelmének felét a marosvásárhelyi nőegyletnek, másik felét az „erdélyi írói segélyegylet“-nek adja. Február 14 HÍREK. Erdélyi részek. Szégyenletes milliók. Malot H. regénye. Francziából fordította: Megyeri Démoné NEGYEDIK RÉSZ (28) (Folytatás.) Ez a levél kissé megnyugtató; mindent meg tud, csak türelem; előkészülhet ma esti találkozójukra a két Valmandois val. Előbbia lehetőleg kedvezőtlenül mutat* be magát a herczegnek —neveletlen, az ostobasági követelő, szabad modorúnak igyekezvén feltűnni vőlegénye előtt. Most még tovább akart menni. Tudta ugyan, a herczeg nem őt, hanem vagyonát akarja elvenni, de talán ha a végletig megy, sikerülni fog őt elriasztania. Először is nem öltözik fel csinosan, aztán ebéd közben és később majd meglátja... Mit is vegyen fel, hogy lehetőleg elrútítsa magát ? fekete ruhát , de hisz az épen illik a vörös hajhoz. Fehéret, mályvaszínűt vagy kéket? Nem. Volt egy elrontott szürke ruhája, melyet még soha sem vett fel, ezt választá ma estére. Oly boldog volt ez eszme miatt, hogy rögtön felöltözött, ah még soha sem nézett ki ily roszul De ez nem elég . . . bajába zöld csokrot tűzött, nyakára sárga szalagot kötött s keblére rózsaszín csokrot erősített. Épen kaczagni készült tükre előtt, midőn anyja belépett. — Mit csinálsz? — Az ebédhez öltözöm. — Hogy nézel ki? — kiált* Gripat asszony — olyan vagy mint egy őrült. — Nem találom. Gripat asszony pillanatra meglepődött, de azonnal megérte a szándékot. — Vesd le azt az öltözéket; kivágott fehér ruhát veszesz fel, akarom; a komornád felöltöztet. Gripat asszony egy kék szalaggal átkötött gardonia-csokrot tartott kezében, melyet egy console-ra helyezett: — A herczeg csokra ; ebből tűzöl nehány szálat kebledre. S feleletet sem várva kiment. E csokor nélkül Paula még csak meg nyugodott volna valahogy anyja igazságos dorgálásán, de ezek a virágok végkép elvették az eszét. „A herczeg csokra“; ő ugyan nem tűz fel belőle csak egy szálacskát sem. Megfogta a csokrot s reszkető kézzel nyitotta ki az udvarra néző ablakot; alatt ép egy lovász legény állt az istálló előtt; oda dobta a csokrot. Kolosavár, február 14. — A hétfői nőegyleti bálon kellemetlen eset merült fel, mely közbeszéd tárgyát képezi ma is a városon, s mindenféle képtelen verziókban terjesztetik. A kedvetlen helyzet megoldásának indokául szolgálhat a nyilatkozat, mely ma előttünk tétetett azok részéről, kiket a tévesen informált hirlelés a közönség iránt való udvariatlansággal vádol. Megjelenvén ma szerkesztőségünkben, felkértek annak közzétételére, hogy a nekik imputált sértő szándék tőlük teljesen idegen; a történt kellemetlen esetet nem mecenírozták, nem helyeselték, sőt az egyenesen rosszalásokkal találkozik. Mi e férfias nyilatkozattal a kérdést teljesen tisztázottnak tekintjük és óhajtják, hogy ez minden irányban így tekintessék. — A márcz 15-iki ünnepélyeket rendező állandó bizottság vasárnap délután 4 órakor gyűlést tart, Deáky Albert bizottsági elnök belmagyar utcai lakásán. — Szakbizottsági ülés: Kolozsvár város törvényhatósága jogi és pénzügyi szakbizottságai holnap délután 3 órakor a városháza tanácstermében együttes ülést tartanak, a következő tárgysorozattal: A helybeli légszeszgyár igazgatóságának a megkeresése a szerződés meghosszabbítása tárgyában. Tanácsi előterjesztés a Széchenyi téri házcsoport kisajátítására szükségelt fedezetről. Tanácsi előterjesztés a városi közkutak gondozása és fentartása tárgyában. Kérvények. — Esküvő. E hó 11 én tartotta meg esküvőjét Wolf Adolf nagyszebeni derék postatiszt, Ambrus Gizella kisasszonnyal, a „Korona“ vendéglős művelt és szép leányával. Az áldást Albert János tordai unit. pap adta — For your horses—mondta. A herczeg virágait a “lovak eszik meg, ez a gondolat kissé megkönnyíté; sohasem érzé még magát ily indulatosnak, őrült volt. Szemei véletlenül egy tükörre estek, ott látta magát kitágult orrlyukkal, összeszokott fakó ajkakkal; szemei lángot lövelltek, minden tagja reszketett, arci kifejezése durva volt és gonosz. Ah!bár ilyen maradna! Bizonyosan viszszalépne a herczeg. Jött az anyja által küldött koaorna, ki felöltözteté; megkérdé, milyen virágot tűzzön s ő azt felelte, majd maga választ. Még nem ment le anyjához, ott maradtszobájában s gondolkodott, miként adja legérthetőbben tudtára a herczegnek, hogy neki nem kell s legokosabb lesz mindkettejükre, ha mielőbb feladja házassági tervét. Úgy küldött fel utána az anyja. Mielőtt vőlegénye elé lép, kétségkívül más fiatal leány is a tükörbe pillant, hogy minél kellemesebb arczkifejezést vegyen fel; ő ellenkezőleg, azt tanulmányozta, melyik rúntja el leginkább. Máskor is mutatá már ellenszenvét a herczeg előtt, ám mennél hidegebb volt Ő, az annál udvariasabb, leleményesebb, ki mindig talált azért a leányon valami csodálatraméltót, mit nem is késett nyilvánítani. Ma épen igy volt. Hideg arczkifejezését, ránczolt homlokát nem vették észre az udvarias mosolyokon keresztül, s némaságát valóságos udvarias szóözönnel áraszták el a herczegi apa és fiú. — Csodálatos leány! — mondta az ifjú tekintete — Pompás feleséged lesz! — válaszolt az apa. Anyja miatt nem merészelt még erősebb módszerhez folyamodni. A virágokat is olyan fájdalmas, szemrehányó hangon kezdte tőle anyja, hogy ő valósággal szégyelte magát. Haragra könnyű haraggal válaszolni, a fájdalom mindig erősebb fegyver. A szalonból Odet karján kellettmennie az ebédlőbe. Es az érintés lázadásba hozta ^1—.-iaiIWb Kűiünváíl É ék* tó