Kolozsvár, 1890. január-június (4. évfolyam, 1-146. szám)

1890-06-30 / 146. szám

IV-ik évfolyam. 1890. FŐTÉR 7. SZ SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. Egy sortüz Oroszország ellen. Kolozsvár, jun. 30. Az a sortűz, mely e hó 28-án dél­előtt 10 órakor a Szófia mellett levő táborban, huszonegy bolgár katona pus­kacsövéből eldördült s Paniczát elejtette, Oroszországnak szólt. Mielőtt elhangzott a vezényszó : „Tüzelj!“ Panicza hangosan kiáltotta: „Éljen Bulgária!“ Nevetséges dolog. A puskacső előtt, küszöbén egy más bi­zonytalan világnak, a szívben tele ret­tegéssel és a bűn tudatában mindenki hazafi, vagy legalább az akar lenni; de hát a puskacső előtt, a vesztőhelyen már nincs szüksége a hazának a szere­­tetre. Addig lett volna arra szüksége! Mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy az apagyilkosra minden elfogultság nél­kül hoz a bíró ítéletet és nincs a tár­sadalomnak bűne, a törvénykönyvben nincs felsorolva bűntény, mely annyira kihozza sodrából a bírót, a társadalmat, mint a hazaárulás. Elkövetőjének nem lehet nyugodalma sem ezen, sem a más világon. Irgalmazzon meg az ég Panicza lelkének és mi, mint emberek, szánjuk őt igaz lelkünkből szánjuk nejét és két gyönyörű gyermekét; — de hát a szánalmat lelkünkből csak­hamar kiűzi a hazaszeretet, a haza iránti szigorú és semmiféle kialkuvást nem ismerő kö­telesség. És a végek végén is inkább sze­retjük Paniczát a porban, feleségét, gyer­mekeit gyászban látni, mint láttuk vol­na a szabad Bulgária derék, önzetlen, az ország szabadságáért küzdő fejedel­mét, kormányelnökét az orosz cselekő­­vény és Panicza árulása áldozata gya­nánt és láttuk volna egész Bulgáriát gyászban, honleányait kibontott bajjal jajveszékelni az ország elveszett függet­lensége és szabadsága felett. Ez a mi gyászunk is lett volna. Mi, a­kik rokonszenvünk egész mély­ségével, őszinteségével és teljes melegé­vel áldozunk Bulgária függetlenségének, szabadságának és annak a derék nép­nek, mely mindkettőt annyi önfeláldo­zással védelmezi ; mi, a kik talán leg­jobban tudjuk Európa népei között mi a szabadság és mi a hazaárulás, helye­seljük Ferdinánd fejedelem tollvonását, melylyel Panicza halálitéletét megerősí­tette és a kegyelmi javaslatot elvetette. Helyeseljük azért, mert egy kegye­lem a Paniczák sokaságát vonta volna maga után ; az orosz cselszövény min­dig akadt volna hitvány emberekre, a kik kezet emeljenek pénzért, érdekelő­nyökért az ország függetlensége ellen. Számolnia kellett Bulgáriának ezen hit­vány cselszövényekkel; meg kellett mu­tatnia, hogy kormánya, fejedelme ur a haza földén, hogy ott törvény uralkodik és a törvény ellen a nagy Oroszország hatalmas czárja is egyszerű emberszám­ba jő és emberei megbünhödnek, ha vétkeznek ellene. Oroszorságnak szólott az a sortüz, mely Paniczát elejtette és szólott mind­azoknak, a kik Bulgária szabadsága el­len törnek. Hogy Oroszország megáll-e az uton, a melyen eddig haladt, meg­elégeli-e a hitvány áldozatok számát, melyekkel harczol és megszégyenli-e ma­gát Európa előtt a sok kudarczért, me­lyeket Bulgáriában napról-napra arat, nem tudjuk. Egyben bizonyosok vagyunk s ez az, hogy Bulgáriát már az orosz cselszövény nem ejti meg, hogy mint egy erős kőszikla állja ki a viharokat s azokból szebb, tisztultabb alakban bon­takozik ki. Bulgária fejedelmének ereje, a tör­vény iránti tisztelete, hazaszeretete Eu­rópa szabadságot szerető népeinek ro­­konszenvét és elismerését érdemelte ki. Azt írták a lapok, hogy Panicza kegyelmet fog kapni s hogy a felsőbb bíróság még nem határozott ügyében. Néhány napra rá Panicza főbe lövetett. Ez mindenesetre meglepő dolog! A titoktartás, a dolgok ily várat­lan fordulata arra vall, hogy Bulgária fejedelme ki akarta zárni a külhatalmak­­ beavatkozását az ország belügyeibe; ön­­­­állóan akart eljárni úgy, a­mint illik egy szabadságra törő ország független fejedelmének. Most nincs mit reklamálnia sem Oroszországnak, sem másnak. Egy be­fejezett tén­nyel kell számolnia az orosz hatalomnak és jövendőre nézve a sze­rint eljárnia. úgy vagyunk meggyőződve, hogy Panicza halála Oroszország halálát je­lenti a szabad Bulgáriában és Ferdinánd fejedelem önállóságát. Lehet, hogy a tény siettetni fogja a Balkán-kérdés megoldását, inkább most, mint később. Ez is a bolgárok és a mi javunkra fog szolgálni. E játékban Bulgáriának vesztesnek nem szabad lenni. (Kolozsvár, jan. 30.) Beksics Gusztáv, S.­Szentgyörgy képviselője nyílt levelet intézett vá­lasztóihoz, melynek következő közérdekű részét ves­szük át a Sz. N.-ből: „A megváltozott gazdasági és különösen a román vámháború által felidézett viszonyok az ország egy vidékét sem érintett­ék oly sok pon­ton és oly mélyen, mint a székelyföldet. Külö­nösen a­mi a székelyföldi ipart illeti, ennek ok­vetlenül át kell vala alakulnia a modern terme­lési feltételekhez képest, habár Romániával vám­­háborúba nem is keveredünk. A vámháború azonban rohamossá tette az átalakulás szüksé­gességét. Vagyis a székelyföldi ipart azon kény­szer elé állitotta, hogy egyszerre piaczot, tra­­dicziót és eszközöket változtasson, vagy tönkre menjen. A keleti határszéli iparnak századok óta a Kelet s különösen Románia volt piacza. A keleti népek s név szerint a románok ízléséhez alkalmazkodott. A román vámháboru ez ipart arra kény­­szerítette, hogy egyszerre új viszonyok és felté­telek közé lépjen, hogy piaczát itthon keresse. A Keletet nekünk mint piaczot feladnunk nem le­het, nem szabad, de Románia úgy látszik mindig nagyobb gazdasági önállóságra tesz szert s ez önállóságának kifejtésére ép a vámháborút hasz­nálja fel, ugyannyira, hogy habár e háborút va­lamikor a gazdasági béke váltja fel, a székely­­földi ipar nem találja meg többé régi piaczát. Átalakult ízlést, magasabb igényeket és román hazai versenyt fog ott lenni, sőt ott fogja találni az egész világ versenyét, mel­lyel, jelen erői és kezdetleges viszonyai mellett, nem fog sikeresen megküzd­e­ni. Egyátalán óvom a kormányt, óvom a köz­véleményt Romániára vonatkozólag. Óvok min­denkit attól a gondolattól, hogy a Romániával való megegyezés Magyarországra nézve gazdasági előnyt képezne. Kárt a vámháború csakis a ha­társzéli, az úgynevezett brassói és a székely iparnak okozott, a mezőgazdaságra azonban, kü­lönösen a Királyhágón túl határozottan hasz­nos az. Már a vámháború előtt igen roszul állt gazdasági mérlegünk Románia irányában, nem csak azért, mert határozottan passzív volt, ha­nem azért is, mert évről-évre romlott. A vámháború megszűnése használna Romá­niának és használna Ausztriának; csak Magyar­­országnak használna minél kevesebbet, sőt me­zőgazdaságunknak határozottan ártana s e kárt ipari kivitelünk nyeresége nem egyensúlyozhatná.“ Alább utalva arra, hogy Románia öntuda­tos nemzeti politikát követ, mely hazai ipart akar teremteni s e czélból megkoczkáztatta még a vámháborút is, így folytatja érdekes czikkét: „Ez öntudatos politikával nekünk is hason­lót kellene szembe állitani. Ez öntudatos nem­zeti politikának két feladata volna. Az egyik a határszéli s név szerint a székelyföldi ipar meg­mentése. A másik e határszéli ipar nagyszabású kifejlesztése. A megmentésnek egyik fő, mert gyorsan és közvetlenül ható módja az­­ állami szállításokban való részeltetés. E részeltetés nem történhetik pusztán csak a rendes uton, t. i. a pályázatok utján, melyek sikere a székelyföldre nézve egé­szen bizonytalan. Szapáry Gyula gróf kormányelnök és bel­ügyminiszter úr kilátásba is helyezte, hogy megfontolja, mikép lehetne a székelyföldi iparosokat, pályázaton kívül, tehát biz­tosan állami szállításban részeltetni. A czélból azonban szükséges, hogy a szé­kely iparosok általában, de különösen a s­ szent­­györgyiek, szövetségbe, társaságba lépjenek, így sokkal nagyobb garancziát képesek szolgáltatni az államnak, mintha egyenként, vagy kisebb cso­portokra szakadozva lépnek fel, így azután kaphatnak állami munkát s így a székelyföldi ipar megkapja a közvetlen tá­mogatást.“ (Budapest, jun. 28.) A városok és köz­ségek megvizsgálása A belügyminisztérium el­határozta, hogy a nyár folyamán megvizsgál­ 146. szám.­­ Kolozsvár, hétfő, június 30. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4 SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre.....................16 Zrt. E*1 ........................... firt. Negyedeire)......................* frt. “W Wt»..........................1 frt 50 kr. Egy szám­ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: í‘ra’ Ciceró betűből, 4 kr. Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek, és megilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér tora 25 kr. tatja országszerte összes rendezett tanácsú városo­kat az illető alispánok — a nagy- és kis köz­ségeket az illetékes főszolgabirák utján. Az utasítás a napokban küldetik szét. A belügy­minisztérium megállapította a jegyzőkönyvi mintát is, mely szerint a vizsgálat foganatosí­tandó. Minthogy a belügyminisztériumban nincs oly törzskönyv, illetőleg nyilvántartás, mely a köztörvényhatóságok, a rendezett tanácsú váro­sok és községek főviszonyait tartalmazná és a legfőbb felügyelet következetes és folytonos gyakorlásának nélkülözhetlen segédeszközét, nyújtaná: el fog rendeltetni, hogy a fenti érin­tett vizsgálattal egyidejűleg azok az adatok is állíttassanak egybe, melyek ama nyilvántartás czélszerű berendezéséhez szükségesek. (Budapest, jún. 28.) Az elkeresztelési harcz. Az illetéktelen keresztelések tárgyában kiadott kulturminiszteri rendelet ellen folyamat­ban levő mozgalommal kapcsolatban a„Magy.Áll.“ a következőleg puffog: „Rómából vett jelentésünk szerint a kongregáczióktól csak hetek múlva érkezhetik meg a válasz, melynek tartalma, megfelelően az egyház elveinek, csak a febr. 26-iki rendelet proskripcziója lehet. A Vatikán­ban nem annyira az ügyet, mint annak eset­leges következményeit tárgyalják, és a határo­zat közlésével való késedelem egyik oka, hogy várják a magyar kormánynak lépéseit, a törvény revíziójára, mert Róma a magyar kat­­holiczizmus hangulatáról, úgy arról is híven van értesítve, hogy egy kulturharczos kormány magát fenn nem tarthatná s hogy a magyar társadalom mitől sem retteg inkább, mint a lelkiismeretek ellen indítandó háborútól,“ átalakító befolyást gyakorolnak. Azt hiszem, hogy az 1874 ki programmnak épen a mondott alakulásokra való tekintetből van jogosultsága, ez komoly férfiak meggyőződését képezheti’ hozzá teljesen kompatibilis avval a pártalaki­tással, mely a „függetlenségi és 48-as“ kettős czimet ok nélkül viseli.* NYILATKOZATOK. Kolozsvár, jun. 30. A függetlenségi pártviszály tárgyá­ban ma több nyilatkozat fekszik előt­tünk. Ugron Gábor köztudomású tényt konstatált, midőn fölemlítette kolozsvári beszédében, hogy a szélsőbalon 49-es hangulatok is vannak, melyek zavarják 68 kompromittálják a 4ife=uj nirv­iót­ Hi­szen számos szóbeli és írásbeli kiroha­nás bizonyította — régebben is, mos­tanság is, — hogy vannak a szélsőba­lon férfiak, a­kik mindenféle zűrzava­ros felforgatási tendencziákat táplálnak. Ott van, tanulságos példaképen, a Her­man Ottó alábbi nyilatkozata, mely nemcsak teljesen igazolja az Ugrón ál­lításait, de egyúttal mindjárt képet is ad nekünk arról, hogy Hermanék hát­só gondolatokkal tartózkodnak a „függetlenségi és 48-as párt“-on; hogy egészen korlátlan jelentőséget tu­lajdonítanak a pártczím első felének, és hogy európai előreláthatlan változá­sokra számítanak törekvéseik megvaló­sítása czéljából, épen úgy, mint a nem­zetiségi túlzók, a­kiket ez alattomos, e forradalmi színezetű „várakozás“ miatt méltán vádolunk hazafiatlansággal. Polónyi és Iványi csak azt tudják bizonyítani, hogy „a turini kirándulás alkalmával“ az ő részükről ajánlat nem történt. De már Irányi Dánielnek az az állítása, hogy a függetlenségi párt tagjai közül bizonyosan senki sem tett Kossuthnak ajánlatot — meg van c­á­­folva Herman Ottó nyilatkozata által, ki a radikális párt­törekvést a magáé­nak elismeri s a Kossuth levelének ho­mályos elutasító passzusát magának vindikálja. Formailag Irányiéknak van iga­zuk — egy kissé; lényegileg Ugron­­nak van igaza — de egészen. Ez a tanulsága a nyilatkozatoknak, melyek leszármazása és tartalma a kö­vetkező: A kolozsvári beszéd után P­o­l­o­n­y­i Gé­za tudvalevőleg kijelenti, hogy Kossuthnak a turini kirándulás alkalmával nem ajánltatott fel 41­-es pártalakí­tás. Erre rögtön felelt Ug­ron Gábor, így nyilatkozva: „Én azt mondot­tam: Kossuth Irányihoz, mint pártelnökhöz, intézett levelében, melyet a turini kirándulás alkalmából irt, visszautasította a felajánlott 49-es pártalakítást. Tétessék közzé szó­­szerint Kossuth levele és megtudjuk mindjárt, tévedtem-e?“ Ugronnak erre a felhívására vonatkozik három levél, melyeket az Egyetértés vasárnapi száma közül. Az egyik levél Irányi Dánielnek szól, a­kihez Polonyi Géza a következő kérdést intézi: „Való-e, hogy Kossuth Lajos oly tar­talmú levelet írt hozzád, melyben a turini ki­rándulás alkalmával neki felajánlott 49-es párt alakítását visszautasítja?“ E kérdésre Irányi Dániel hosszabb vá­laszt ad, melyből az alábbiakat közöljük: „Azon levélben, melyet a turini látoga­tásra vonatkozó­an mult évi október 8-áról keltezve kaptam, Kossuth előadva azon bizal­mas beszélgetést, a­melyet a nála tisztelgett képviselőkkel folytatott s a­mely közben hasz­nált egyes szavakra, minthogy a társalgás b­i­­z­a­l­m­a­s volt, tisztán nem emlékszik ugyan, de a­melyeknek olyan értelmet tulajdonítani, mintha ő — bár jogosultságát nem tagadja, a személyeskedést helyeselné, nem lehet. Ő ugyan­is, úgy saját tapasztalásából, mint a parlamen­tarizmus történelméből azt a tanulságot merítette, hogy a vitatkozásoknak elvi magaslaton tartása a legjobb, a legtöbb sikert ígérő parlamentáris taktika. Ilyen volt nézetem — mondja tovább — és ilyen ma is. Nagy erő van azon elvek­ben, igazságokban, nemzeti jogokban és aspi­­rácziókban, melyeket a függetlenségi párt kép­visel, bízni kell azoknak jövendőjében ; meg­hozza azoknak diadalát a történelem elutasít­­­hatlan logikája, ha a párt, mely azokat kép­viseli, egyrészt szent rendeltetéséhez hő marad, másrészt azoknak törhetetlen kitartással min­den alkalommal tömör erővel védelmére kel; hát oda konkludáltam ama bizalmas beszélge­tésben s oda konkludálok most is, hogy a par­lamenti vitatkozásokat elvi magaslaton kell tartani.“ Ez körülbelül a levél lényege. A mi Ugrón t, barátunkat az általa Ko­lozsvárit emelt vádra talán bírta, arra — úgy sejtem — csak a levél befejezése adhatott, ám­bár semmi esetre sem elegendő okot. E befeje­zés így szól: „És ezzel végezhetnék, hanem mert né­mely, a hazából vett levelekből s jelenlétem­ben kiejtett némely egyes szavakból azt kell gyanítanom, hogy az önök pártjában né­mely szakadási velleitások forron­­ganak: én, a­ki csak örvendhetnék ugyan annak, ha a pártállás oly provunczi­­áltabb jelleget öltene, mely az én álláspontomat nem feltétlenül re­p tx J 1 <1­1 j Uj Jw ■« LI u<i yjiAKjXh. jj&.ij/... MVUI Ül­lók, sem joggal, sem hivatással nem bírok arra, hogy az önök pártjának belső — hogy úgy mondjam, házi dolgaiba avatkozzam,— annyit mégis hazafiui szempontból megengedhetőnek vélek magamnak, hogy figyelembe ajánl­jam azt a régi igaz­mondást: „Domus in se ipsam divisa, desolabitur, a maga­ magával meg­­hasonlott ház pusztulásra jut." Még néhány mondatot közölve Kossuth leveléből, — Irányi kétségét fejezi ki, hogy valaki a turini kirándulás alkalmából a 49-es pártalakítást felajánlotta volna. Az Egyetértésben közölt levelek közül legérdekesebb a harmadik, melyet Herman Ottó ir s melyben konstatálva van, hogy ra­dikális párt alakításáról csakugyan szó volt a függetlenségi párton, — de nem a turini kirándulás alkalmából. Herman, „a tiszta igazság érdekében,“ így nyilatkozik: „Kossuth levelének a pártalakitásra czél­­zó része, illetőleg felelete semmi összefüggés­ben sincsen a turini kirándulással, mert ez a felelet — noha nem vagyok megnevezve — nekem szólt. Én bizonyos áramlatokra való tekintetből még a turini kirándulás előtt írtam Kossuthnak egy radiká­lis párt alakulásának eshetőségei­ről. Engem az a nézet vezetett, hogy annak az áramlatnak, mely „több lojalitás és kevesebb szabadság“ alapján pengeti az ismeretes „kormányképességet“,a „több önér­z­et és több szabadság“ alapjára fektetett pártalakítással kell felelni; természe­tesen, abban az esetben, ha a szakadás bekö­vetkezik s a hanyatló irányzat kedvez. Kos­suth az Irányi Dánielhez intézett levélben egyet­értésre és összetartásra int, még azon az áron is, hogy nem keletkezik egy párt, mely közelebb állhatna az ő — Kossuth — álláspontjához, mint áll ehez a mostani „függetlenségi és 48-as“ párt. Ez a vélemény, illetőleg felelet döntött az akkori helyzetre való tekintettel, de nem ronthatja le sze­rintem a törekvés jogosultságát a jö­vőre nézve, különösen akkor, ha a mos­tan­i p­ártban ko­r­má­ny­kép­esség örve alatt reakc­ionárius áramla­tok kerekednének felül. És ha már ennyit írtam, álljon itt még a következő is : Fölvetették a 49-es és „köztársasági“ jelzőket is, még pedig az ismeretes s nagyobb hatás kedvéért; evvel szemben tény az, hogy ketten iratkoztunk be a pártkörbe az 1874-iki prog­ramm alapján, t. i. Madarász József és én. Az 1874-ki programm egyszerűen Magyar­­ország függetlenségét tűzte ki czé­­lul azért, mert mint czél, természetes, továb­bá ennek a programmnak akkor egyesítő ereje volt és végre azért is, mert szorosan véve Magyarország függetlensége forma, lényeg és mérték szerint nemcsak pártprogrammok kö­rülírásától, hanem nagy mértékben eu­rópai alakulásoktól is függ, a­melyek a pártprogrammok leglényegesebb részére is A magyar delegáczió zárülése. Budapest, június 28. A magyar delegáczió ma teljes ülést tar­tott. Az ülés megnyitása után felszólalt: Kállay Béni közös pénzügyminiszter: Van szerencsém benyújtani a­z. országos bizottság­nak az ő Felsége által legkegyelmesebben meg­erősített határozatait. Tisztelt országos bizottság ! Kedves kö­telességet teljesítek, midőn az országos bizott­ságnak, a közös kormány előterjesztéseinek gyors és kedvező elintézéséért és újból is ta­núsított áldozatkészségért ő Felsége parancsá­ból és ő Felsége nevében legfelsőbb elismerését és köszönetét nyilvánítom. Engedje meg az igen tisztelt országos bizottság, hogy úgy a magam, mint közös mi­nisztertársaim nevében azon bizalomért és előzékenységért, melyet az igen tisztelt orszá­gos bizottság a közös kormány iránt ezen ülés­szak alatt is tanúsított,a legmelegebb és legő­szintébb köszönetünket fejezzem ki. Tisza Lajos elnök: Ki fognak hirdettetni a legfelsőbb szentesítéssel ellátott bizottsági határozatok. Ő Felsége legmagasabb köszönetét és el­ismerését az országos bizottság hódoló tisz­telettel, köszönettel fogadja. Ezután felolvastattak a szentesített hatá­rozatok . Elnök : E szerint az országos bizottság­nak a legfelsőbb megerősítéssel és jóváhagyás­sal ellátott határozataival az 1890-ik évben kiküldött és ő Felsége legmagasabb rendeletére junius 6-ikára Budapest fővárosába egybehí­vott országos bizottság teendőit befejezte. Mindenekelőtt szabad legyen az országos bizottság nevében kifejezést adnom köszöne­­tünknek és elismerésünknek a közös kormány úgy, mint a kormány közegei irányában, kik ÜiJlUUv» bvU;—L­H _ I­w # I <­W­JVg“ nyíltabb felvilágosítások megadása által kön­­­nyítették az országos bizottság nehéz mun­káját. A magam részéről szabad legyen köszö­­netemnek kifejezést adnom, úgy az igen t. bi­zottsági tagoknak szíves elnézéséért, mint kü­lönösen tiszttársaim bölcs támogatásáért. Az országos bizottság örömmel és meg­nyugvással constatálta az albizottsági tárgyalá­sok folyamán, hogy kilátásunk van arra, hogy a béke áldásai a monarchia részére, egy időre legalább, továbbra is megtarthatók lesznek. Ennek legfőbb garanciáit az országos bi­zottság is épen a hármas szövetség fenállásá­­ban találja. Örömmel constatálta továbbá az országos bizottság azt, hogy a megszállott tar­tományokban az azon tartományok fejlesztésé­re folyton irányult okszerű közigazgatásnak, a­mely már nem egy téren eredményeket is bír felmutatni, ma már sikerült a helyzetet annyira consolidálttá tenni, hogy kezdetét ve­hette, habár egyelőre csak kis mérvben is, a megszálló csapatok létszámának kevesbítése. Mindezen eredményeknek azonban meg­van a maga ára és ez az ár a monarchia véd­­erejének fejlesztése. A kormány előterjesztésé­ben foglalt tételek változatlanul megszavaztat­tak. Három milliónál nagyobb összeggel sza­vaztatott meg több ezúttal, mint a múlt évben és ezen összeg, elenyésző kis részletet kivéve, teljesen a monarchia véderejének fejlesztésére szolgál. Hadügyi költségvetésünk általában évről­­évre emelkedő irányt követ és helyesen jegyez­tetett itt meg a napokban, hogy egyes tételek, a­melyek először rendkívüli szükséglet czímén jelennek meg, később a rendes szükségletnek állandó tételeivé válnak. Ezzel szemben nem lehet csodálkozni, ha a bizottság tagjaiban pénzügyi helyzetünkre való tekintettel aggályok merültek fel és a legrészletesebb adatokat igye­keznek maguknak megszerezni, hogy tájéko­zódhassanak az iránt, va­jon nem volna-e le­hetséges egyik vagy másik tételét a költség­­előirányzatnak leszállítani, vagy annak megsza­vazását elhalasztani, és épen ezért az albizott­sági tárgyalásokban igen részletes és tüzetes felvilágosításokat kértek. Ezen felvilágosítások folytán azonban még sokkal nyomosabb aggá­lyok merültek fel a bizottság tagjaiban az iránt, váljon azokkal szemben, a­mikt a külállamokban történek, magára vállalhatja-e a felelősséget az országos bizottság arra nézve, hogy ezen, a kormány átal legszükségesebbeknek nyilvánított tételeket is leszállítsa-e, avagy elodázza; mert a bizottság is ismeri azon mondás igazságát, hogy a legdrágább béke még mindig kevesebb áldozatokat követel a népektől, mint a legol­csóbb háború. így tehát az országos bizottság meg kellett hogy adja az eszközöket ő felsége kormányának arra, hogy ez a béke fentartása érdekében nyomatékosan emelhesse fel szavát, hogy a béke fentartását lehetőleg továbbra is biztosítsa a monarchia részére, a­nélkül, hogy ezáltal a monarchia és a trón tekintélye csor­bát szenvedne.

Next