Kolozsvár, 1890. január-június (4. évfolyam, 1-146. szám)
1890-03-26 / 70. szám
IV-ik évfolyam. 1890. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. A SZÉKELY. — Két czikk. — I. Kolozsvár, márcz. 26. A székely kivándorol a hazából, mert szülőhelyén nem tud eléggé megélni. Szorgalmas, ügyes munkás, de a termőföldhöz képest elszaporodott; házi iparát pedig tönkretette az ipar átalakulása és a román vámháború. Ezeket a tényeket konstatálja a Nemzet legújabb számában egy jeles publiczistánk, ki gyakran és szeretettel foglalkozik a székely néppel. A kivándorlás baja ellen a kormány által tervezett telepítési törvénytől vár annyiban orvoslást, hogy a tótok, szerbek és székelyek kivándorlási mozgalmát legalább helyes irányba fogja terelni. A telepítéssel ugyanis elérhető, hogy egyik vidék fölösleges népessége más vidékre költözzék s így e hazában, maradjon. Ami különben a székelyföldet illeti, ott meg lehetne kötni a kivándorlást az ipar föllendítése által is. Az iparnak minden föltétele megvan ott, csak a tőke hiányzik. A kormánynak most módjában lesz, hogy, az új törvények segítségével, a székelyföldi ipart kifejtse, ami nemcsak gazdasági, hanem egyszersmind politikai nagy feladat, melytől Erdély sorsa függ. Nagyon sokan, nagyon sokszor foglalkoztak a székely kivándorlás szomorú ügyével. A baj okát nem kellett keresni, mert az nyilvánvaló. Hanem annál több fáradságba és fejtörésbe került az orvoslás módjainak kutatása. Erőszakos rendszabályok mit sem használhatnak, — ezzel tisztában van mindenki. Arra, hogy az éhező embert megnyugtasssuk, csak egyetlenegy mód van: az, hogy enni adjunk neki. Az éhező székelyek részére tehát készítettünk és készítünk különféle spájz-czédulákat, melyek egy része: „Ipar,“ másik része „Áttelepítés“ czímet visel. Szebbnél-szebb tervek alkottattak e két czímen. Hogy mi mindent kellene tenni, erre vonatkozólag fölötte kedvező megállapodásira jutottak. De abban a tekintetben, hogy a fölmerült tervekből mit lehet könnyen és czélszerűen megvalósítani, rendszerint annyi akadályba ütköztünk, hogy „székely kérdésesei — hosszas tintaa pazarlás és tartalmas szónoklatok után — ma is alig vagyunk messzibbre, mint a kezdet kezdeténél. A székely föld gazdag természeti kincsekben, melyek úgyszólván parlagon hevernek. A székely nép pompás munkaerő, mely nem tunyaságból, hanem jövedelmező munka hiányában van itthon dologtalanul. Nincs tőke, nincsenek megfelelő forgalmi eszközök, nincs erőteljes anyagi és szellemi kezdeményezés ama dús források megnyitására, melyeket a haza keleti határán fogva tartunk. Pedig a székelyföld hatalmas végvára az országnak és egyik legjelentősebb — talán épen legjelentősebb — bástyája a magyar fajnak. Minden állami, minden faji érdekünk indokolja és sürgeti, hogy ez irányban, gyakorlatiasan és illő áldozattal, tegyünk valamit. Ezt tudjuk, beismerjük s a tervezések még se kerülnek a megvalósítás kerékvágásába. Legutóbb az Emke vette kezébe az ügyet s egy maga nemében páratlan magán áldozat lehetővé teszi, hogy legalább az áttelepítés dolga, és ne csak elméletileg foglalkozhassunk. Hanem Kuun Kocsárd adománya bármilyen nagy, s az Emke buzgalma bármilyen magas fokú és helyes irányban működő,— csupán ennyi, csupán a testületi és magán actio nem képes a létező bajt megorvosolni. A részleges operáczió könnyíthet a beteg állapotán, de ha a kóranyagnak csak egy részét vesszük el , a többit a szervezetben hagyjuk, a természetes következés mindekor az, hogy rövidebb-hosszabb idő múltán a betegség újból elhatalmasodik a gyógyult ponton is. Nem részleges, hanem általános és gyökeres segítség kell a székely földnek. A telepítési törvény csak a kivándorlások mérséklése tekintetében lesz üdvös hatással, és ha teljesen meg is szüntetné ezeket , akkor is csak annyi volna elérve, hogy az otthonát elhagyó székely a hazában marad. Hát az otthon? Ezt gyöngének szűkölködőnek fogjuk hagyni ezután is? Ennek a bajain nem segítünk semmit ? Úgy gondoljuk, hogy az első teendő, voltakép az lenne, hogy a székelyt saját tűzhelyén igyekezzünk megtartani. Csak helyenként és csak a termőföldhöz képest szaporodott el otthonában ez az erős, szívós faj oly mérvben, hogy némi fölösleget mutat. És kevésbbé ez a körülmény, mint egészen más kényszerítő okok : " "TI 70 szám. idézik elő a szükséget és az ebből folyó kivándorlást. Ezekről második czikkünkben. SZEBEN MEGYEI FŐISPÁNSÁG, Kolozsvár, márcz. 26. Jánosi Sándor törv. elnök úrtól, kinek tisztelt neve a szebenmegyei főispán jelöltekkel együtt emhttetett a következő sorokat vettük: Tekintetes szerkesztő úr! A szebenmegyei főispáni állás betöltésére vonatkozó hírlapi kombinácziók velem is foglalkoznak, sőt az egyik lap azt állítja, hogy ezen állásra én is competálok, a másik meg hogy én épen a szász körök jelöltje lennék. Miután mindezekről nekem semmi tudó, másom, ennélfogva, egyebekben úgy ezen állás, valamint szász polgártársaim esetleges bizalma iránt való teljes tisztelettel ugyan, de az igazság érdekében kénytelen vagyok kijelenteni, hogy én a kérdéses állásra nemcsak nem competálok, ha arra egyátalán nem is reflektálok; minélfogva tisztelettel kérem a tekintetes szerkesztő urat, hogy minden ilynemű, személyemre vonatkozó híreszteléseket a legnagyobb tartózkodással fogadni méltóztassék. Egyebekben nagyrabecsülésem kifejezése mellett maradok Nagy-Szeben, 1890. márczius 24-én kiváló tisztelettel JÁNOSI SÁNDOR kir. tervszéki elnök. (Budapest, márcz. 25.) Tibád Antal volt államtitkár búcsúja. Tibád Antal volt államtitkár e hó 19-én Lukács György czimzetes államtitkárhoz intézett levelében vett búcsút a belügyminisztérium tiszti személyzetétől, melyben legmelegebben érzett köszönetének és hálájának adott kifejezést azon szívélyességért, melyet a közös működés ideje alatt úgy államtitkár-társa, mint a belügyminisztérium többi tisztviselői részéről tapasztalt. Kéri Lukács államtitkárt, hogy ezen köszönet és hála nyilvánítását a minisztérium tiszti kara többi tagjai előtt tolmácsolni szíveskedjék. A tiszti kar megbízásából és nevében Lukács államtitkár ugyanoly szívélyességgel viszonozta a búcsúzó sorokat. Unterrúrcsütörtök, márczius 27. Kolozsvár L arda. w r Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. 87Â*. ELŐFIZETÉSI DIJAK: Egész évre.......................16 frt. Fél éve...............................8 frt. Negyedévre........................4 frt. Egy hóra...........................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy Qcm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér tára 25 kr. LELEPLEZÉSEK. Kolozsvár, márcz. 26. (M.) Még a távól álló és igy érdektelen olvasóra is igen kellemetlenül hatnak azok a hírlapi commentárok, amelyekkel a különböző színezetű német lapok a Bismarck herczeg összes tisztségeiből való kiválását kisérik s egész kíméletlenséggel olyan leleplezéseket tesznek, hogy, mutatis nominibus, mintha két pörlekedő prókátort látna az ember maga előtt. Eddig, míg csak a hivatalos tényeket szemléltük, egyfelől láttunk egy bámulatos szellemi és akaraterővé fölruházott férfiút, aki egy hosszú életen át, mint a nyíl, egyenesen tört a kezdetben maga elé tűzött szél felé s a szerencsésen csoportosult és csoportosított körülményeket fölhasználva, teljes befejezésre juttatta vállalkozását, kezdettől végig következetesen haladva, mindig, mindenekben híven érez öntetű jelleméhez. És láttunk másfelől egy uj embert, az uj idők új föladatainak élénk érzetében, erejében és öröklött joga teljében, ki nem akarva megelégedni a mások szerzeményének élvezetével, hanem saját kezével kívánva nevét a történelem könyvébe beírni: a másoló folytatás helyett, önálló kezdeményre vállalkozik. Ez ellentétes két egyéniséget látva így szemben állva, nem csak az alattvaló és a császár, hanem a múlt és a jövő természetes viszonyánál fogva is élénk, érdeklődő várakozással szemlélhettük a kezdőt, mélabús rokonszenvvel kísérhettük a távozót, de a két férfiú engként tiszteletet parancsolt s ha érzelmeink talán inkább hajoltak, egyéniségünk szerint, az egyikhez, avagy a másikhoz, e megkülönböztetés egyikök nagyságából sem vonhatott le semmit. Ám, a hírlapok nem soká hagytak bennünket e mindenesetre impozáns, a szereplők nagy alakjaihoz mért arányokban kidomborodott látvány zavartalan szemléletében;csakhamar kezdték a részletezést, a hítkordást, a költött, vagy valóban mondott szavak terjesztgetését ; az előbb oly nagyoknak tetsző alakok távlata egyszerre megváltozik. A Reichsanzeiger, a birodalmi hivatalos lap és a Norddeutsche Allgemeine Zeitung, a Bismarck herczeg bizalmas közlönye, állanak egymással szemben. Amaz a császári kegy majdnem példátlan manifestálását hirdeti, emez nyíltan vádolja az uralkodót az egész világ előtt, hogy másként szól elbocsátó levele s másként szólották a kijelentést megelőző tettes,— az üldözött ártatlanság színében tüntetve föl a távozót, ki oly sérelmeket szenvedett, hogy egyenesen visszautasítja nyert kitüntetését. A német sajtó viselkedésében nem ez az első ilyen sértő, visszataszító eset. Annak idején, a szegény, már halálra vált Frigyes császár lányának eljegyzése fölött folytatott gyöngédtelen hírlapi polémia, szintén a legkíméletlenebb módon tárta világ elé az egészen benső családi kérdést s a Bismarck herczeg akkori szereplése válhatott érdemére a r mafiának, de semmiképen az említi. Bizalmas lapja most is épen ami 111" darabos, önző és minden gyöngéd.’1 e tetet megvető individuumnak biz,ert‘ őt, a ki I. Vilmos idején ismételve, a szár tekintélyével takargatta és holta ki a saját akaratát, s a ki az előtte meghajolni nem kész II. Vilmos császárral sem átallja éreztetni lehetett akarata koszos gyűlöletét. f És mindez hagyján, ha e kínos viszongás megmaradhatna az egyéni ellentétek érzelmi körében, sértve, gyötörve az egyént, de hatása nem terjedne tovább, a közre is. Ám, épen mert ily egyének ellentétéről van itten szó, erre nem számíthatunk s az egyénekről átszármazik az indulat a követőkre, a pártokra, s legalább is a német belügyek jövő alakulására elmaradhatatlan ez áldatlan helyzet befolyása, ami, bizonnyal, nem nagyon fogja elősegíteni ama nagyszabású kezdemények sikerét, amelyekre a német császár vállalkozott. Még jó, ha e hatás megmarad a német belügyek körében s nem terjed át a külügyi politika megzavarására is... ~T 1 ... ■ [UNK]...............■ Szapáry gróf nyilatkozata: A londoni „Standard“ közli bécsi levelezőjének Szapáry Gyula gróf magyar miniszterelnökkel folytatott beszélgetését. A beszélgetés tartalma lényegében következő : A levelező megjegyzi, hogy Szapáry gróf programmbeszédében a keleti politikáról nem nyilatkozott. Szapáry gróf erre következőleg válaszolt: A mai kabinet e ban feltétlenül osztozik ama nézetekben, ilyeket Tisza annak idején Kálnoky gróffal egyeértőleg a képviselőházban kifejezésre juttatott Alkalomadtán ő (Szapáry gróf) nem vonakodnék magát e nyilatkozatokkal identifikálni. A belügyekre áttérve, Szapáry gróf kijelentette, hogy a legfőbb súlyt a pénzügyi egyensúlyra fekteti. „Én — mondotta a gróf — éveken át voltam pénzügyminiszter és nem feledtem el a nehézségeket, melyekkel akkor meg kellett küzdenünk. Ép a bosnyák bonyodalmak közepette voltunk, mi Jdőn átvettem a pénzügyek vezetését, fedeznünk kellett a megszállás költségeit és még számtalan más kötelezettség terhe hárult melyek részben még a múltból Nem csoda, hogy akkor állandó deficittel Tro/fc*, lett küzdenünk. Most ennek szerencsésen vége ! A KOLOZSVÁR TÁRCZAJA. Tavasz. — Gyermekháborúzás. — El sem lehet képzelni, hogy micsoda furfangos teremtmények vannak a világon. Ez a dáma aludt az egész télen a függöny ránczában. Most ébred és alig van jártányi ereje. Az imént esett le az ablaktalpra, csak úgy koppant. Aztán felmászott az üvegre és nagy munkájába került, hogy megálljon. De megállóit mindjárt elkezdte dörzsölni a fejét két első lábával és egy pár igét mormogott ki a gégéjén . . . Jelenleg lám a fekete kutya hátán csavarog a szőr barázdák között, és bárha igazán meg akarják őt fogni , meg nem áll a világért. Előbb a leányka nyúl utána. Akkora az egész keze, mint egy rózsalevél. A légy tovább iramlik. Aztán a fiúcska kap feléje. A furfangos féreg odább száll. A kutya felemeli a fejét és komolyan nézi az egész dolgot. Az aranyos nap rásüt a pokroczra. Ott mindenféle holmit láthat. Szekérroncsokat, kávéskanál darabokat, hajdani sípok maradványait , megszuttyant gummilabdát, almahajat, színes üvegprizsmát és egy kis pampot is, bizony aminek a leányka kicsike Iában volna a helye. Semmit se akarnak csinálni az egész léggyel. Csak bírni akarják — minthogy nem lehet. Ha lehetne, hát nem is kellene. Merően nézik, utána kapnak. Egy kicsit boszankodnak. Szemöldököket összeránczolják. A leányka türelmetlenül igy szól: — Add ide. A fiú ily udvariatlanul felel: — Fogd meg, ha kell. S minthogy a napsugáron porszemek linganak sürü vonalakban, gondtalanul, a méltánytalan kivonatokat megvetve, a sugárszálakba markol és kinyitja tenyerét, hogy megbizonyosodjék arról, amit fogott . . Elérhetetlen vágyak és csalékony illúziók után így iparkodva két kis gyerek a tavaszi reggelen — egyszerre nagy eseménynek szemtanúi lesznek, mely visszaragadja őket a való életbe .. . A baba leesik a székről. Nagyot, rettenetest koppan. Mért esik le ? Hát ki felelhetne rá. Mért hull le néma éjszakán csillag az égboltról? mért sóhajt az őszi levél le a kopaszodó ágról ? Senki meg nem lökte, senki le nem dobta és a buba a földön van mégis. Ez egy hajas buba, mely hunyja a szemét. Miczinek hívják, s minden részében ép. Tulajdonképen a leánykáé, de a fiú parancsol vele, mert ő az erősebb. A teste igazi bőrből van és fűzős a czipője. A képe kissé foltos a csókoktól, de a haja be van fonva. Egyszerre hozzásietnek. A leányka még kissé féloldalaslag tipeg, mint egy récze. A fiú azonban már úgy dobog a lábával, mint egy generális. A babát Ő is kapja fel előbb. Megforgatja jobbról, balról és megvizsgálja. A leányka utána nyúl. Ezenben a kutya is felkél. Kinyújtózkodik és nagyot ásít. Komolyan oda lép, orrát a gyermekek közé dugja és fényes szemeivel szemlét tart. — Add ide — szól a leányka. A fiú elfordul a babával. (Ahhogy a leánygyermek először e két szó használatába szokik bele.) — Add ide. S minthogy válasz nem hangzik... zsarnokság ellen Éva fegyverkezik . . . Eggyel a visit, a kutya fejére ül és felsír . . Ádám le van győzve ... A férfi gőg ácsorog bár benne és megveretését, megalázkodását rejtegeti a világ szemei elől — de a könyöknek megadja magát. Vissza se fordul bár — odahajtja az Éva lábai elé Miczit, hogy csak úgy dong ... Békának nevezi édes húgát — de odahajtja Miczit. Helyes. A leányka mindjárt le is telepedik Miczi mellé. A kutya kicsinylőleg elfordul az izgatott emberkétől és feje helyett farkát csóválgatva visszadől a pokroczra és álmosan végignyul. .. Miczi lehunyja szemeit. A férfi szivében tombolnak azonban az indulatok, Ádám kétségtelenül fogait vicsorgatná, ha volnának neki fogai. De nincsenek, csak egy nehány fehérükt ki az ajkai közül, azok is akkorácskák, mint a gyöngykása . . . Kezeit nadrágja bő zsebeibe mélyeszti s úgy tesz, mintha őt az egész történet legkevésbbé érdekelné. Gangosan sétál le, sétál fel — és félszemmel pillant csak a lehunyt szemű Miczi felé . . . De láttatok-e héját, mely a gyenge csirkére csap? A kotló szárnyai alól ismét dugta csak ki a fejét. A porban gyanútlanul keresgél kis sárga lábaival s csőrét módosan fenegeti az érdes kavicshoz. .. Ekkor hal! egy villanat, mely mintha a veszélytelen égből csapott volna le, egy rekedt sikoly az anya száján és — mindennek vége vagyon. Egy élet oda egy eleven lénnyel szegényebb a mindenség occeánja ... A héja bevégzé szörnyű munkáját .. . Azonképen az Éva fürtös szőke fején át egy kéz nyúlik át nyílsebességgel és a Miczi félkarja meg van fogva. Éva nem enged. Mintha oda ragadt volna a pádimentumhoz, oly keményen ül és bele kapaszkodik a Miczi másik félkarjába. Ajakán leköti a rémület a szót. Ez egy néma viaskodás. Egy éjféli párbaj rózsaszín reggelen. Az indulatok féket vesztettek. A harag és irigykedés, a szűkkeblűség a méltatlankodás fúriái elszabadulnak. Ádám megveti lábait, Éva elszántan tapad a padlóhoz. És.. . és egyszerre egy reccsenés nyila ük át a néma jégen és Miczi elhatározva magát, hogy ő enged, ha senki más nem akar engedni a társaságból — kétfelé válik. Egyik karja jut Ádámnak, a másik karja a hozzávaló darabokkal Évának. Egy könny villan fel a szemekben és aztán mély hallgatás borul a látóhatárra. . . Mély hallgatás, amiben az ámulat és a megdöbbenés vegyes érzése nyilatkozik. . . Ádám lankadtan ereszti le zsákmányát és Éva diadalmasan néz reá. A csinos kis karból fürtös lószőr tör elő és Miczi tágra nyitja szemeit. — No már most, — szól Ádám tűnődve. És bús szemrehányással teszi hozzá — „látod“.. . Éva megvan elégedve a helyzettel, minthogy neki jutott a nagyobb rész. — Látod — ismétlő elkeseredetten. . . Most eltörted. Semmi baja se volt. Te béka. Már most kit állítnak a szegeletbe? Csüggedten lehajtja a fejét. — Mért nem adtad ide? Majd kapsz és ebéd alatt is a szegeletbe leszel. Te csináltad. . . mert én csak meg akartam nézni. Lássam a Miczit. És lekuporog a testvérkéje mellé, hogy oda próbálja a bús kart a helyére. Éva azonban gyanakodva a háta mögé dugja a babát . . . Ádám felugrik, odahagyja indulatosan a maga darabját és felkönyököl az ablakra. Ha hirtelen jönne a „büntető igazságszolgáltatás“ — és keresztül eshetne az egész állapoton ... ah ! Áhitja a bajt. A béka nem tud beszélni. És Ádám mindjárt elejébe menne a büntető igazságszolgáltatásnak és megmagyarázná ezt az egész ügyet ... Azonban semmi hang . . . Ám a légy ismét felvánszorgott az ablaküvegre és mosakodik csinosan, és duruzsol és emelgeti szárnyacskáit. A szivárvány színeiben játszik ... A nap nevetve tekint be. Ádám, a könnyelmű, elfelejti a megkárosodott ártatlan Miczit, el az állapotokon tűnődő testvérét és pikk . . . egy koppanás az ablaküvegen és meg van a légy . .. Ih! hogy sikong. Éva is odaiparkodik. Összedugják a fejüket. Homlokaik össze~s érnek. Arra felnéznek mind a ketten és vígan felkaczagnak. Azt mindenki tudja, hogy ilyenkor ejty^’ angyal rángatja meg bennük a csengettüket. . . Sz—o Vix 1