Kolozsvár, 1890. július-december (4. évfolyam, 147-298. szám)

1890-10-09 / 230. szám

IV-ik évfolyam. 1890. Szerkesztő-iroda: FŐTÉR 7. SZ. SZENTKERESZTI-HÁZ. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. Kolozsvár, csütörtök, október 9. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK : Egész évre..................................16 frt. Fél évre.........................................8 frt. Negyedévre....................................4 frt. Egy hóra.........................................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr. Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilttér sora 25 kr. „NEMZETI“ GYŰLÉS, Kolozsvár, okt. 9. A „román nemzeti párt“ e hónap utolsó napjaiban Nagyszebenben köz­gyűlést tart. A központi bizottság nevében dr. R­a­t­i­u János tordai és Coroianu Gyula kolozsvári ügyvédek az alábbi felhívást adták ki: „A román nemzeti párt központi bizott­ságának megbízásából van szerencsénk a m­a­­gyarországi és erdélyi román válasz­tók közgyűlését 1890. október hó 27 és 28-i­k napjaira II.-Szebenben össze­hívni. A központi bizottság a közgyűlésnek je­lentést fog tenni eddigi tevékenységéről s ja­vaslatokat fog előterjeszteni a román nem­zeti programm végrehajtására. Magyarország és Erdély összes választó­kerületei felhívatnak, hogy a konferencziára választottjaikat annál is inkább elküldjék, mert a politikai helyzet, melyben vagyunk, komoly tanácskozást és tárgyalást parancsol a román nemzet bizalmi férfiai­­val sok közérdekű ügyben. Tordán, 1890. október 4-én“ * A „román nemzeti párt“ rendsze­rint csak az általános képviselő-válasz­tások küszöbén szokott közgyűlést tar­tani. Most tehát rendkívüli időben hi­­vatik össze a „Conferenta generala“, mert — úgymond a felhívás — „a po­litikai helyzet komoly tanácskozást és tárgyalást parancsol“ és a központi bi­zottságnak javaslatai vannak „a román nemzeti programm végrehajtására“. Ez a felhívás még nem program , mely felvilágosítást nyújthatna a nagy­szebeni tanácskozás tárgyai felől. Az általános politikai helyzetet az összehívók olyannak látják a románokra nézve, hogy az „sok közérdekű ügyben“ tárgyalást kíván. Hát jó. Ez ellen sem­mi kifogásunk. És a felhívásnak ezen pontja nem is lehet másként tartva, mint általánosságban. De a központi bizottságnak javas­latai vannak a román „nemzeti“ Prog­ramm végrehajtása tekintetében. Minő javaslatai ? Erre a kérdésre nem ad választ a felhívás, pedig a tüzeletesebb informá­­czió nem kevéssé érdekelné úgy a „nem­zeti párt“ híveit, mint csekély­ ma­gunkat. Az a programm elsőbben is az Unió felbontását tűzi ki elérendő feladatul. Aztán kimondja, hogy a románok által lakott összes területeken, úgy a köz­­igazgatásban, mint az igazságszolgálatás­­ban a román nyelv használata be­hozassák. Továbbá ugyanazon területekre román hivatalnokokat kiván, nem romá­­nok közül pedig csak olyanokat, kik a román nyelvet szóban és írásban bírják és a románság szokásait ismerik. Köve­teli még a nemzetiségi törvény revízióját a nemzetiségek javára, továbbá általtalá­­nos szavazatjogot stb. Ezek a „nemzeti“ programm főbb pontozatai. Miket tart közülük a köz­ponti bizottság annyira megéretteknek, hogy javaslatai vannak a végrehajtás­ra vákozólag? Az Uniót bontják-e fel? A közigaz­gatási és igazságszolgáltatási hivatalnoki kart változtatják románná? A nemzeti­ségi törvényt revideálják? Az általános szavazatjogot hozzák-e be? Ratio és Coroianu urak felhívása nem ad e tárgyban felvilágosítást és a „magyarországi“ és „erdélyi“ román vá­lasztók nem tudják, hogy voltakép mi­féle mondatommal küldjék képviselőiket Nagyszebenbe? Reméljük, hogy a részletes pro­gramm is a maga idején ki fog adatni. Mert így nem tudhatjuk, hogy miért lesz most „Conferenta generala“ és mik ennek a tárgyai? Ennyit, egyelőre, a tervezett köz­gyűlésről. (Budapest, okt. 8.) A valuta rendezésé­ről. A „N. Fr. Presse“ a következőket írja: Az osztrák pénzügyminisztériumban tegnap a magyar és az osztrák pénzügyminiszter a va­luta­kérdésről tanácskozott. Zimmermann és Kautz, az osztrák-magyar bank alkormányzói és Leonhardt vezértitkár szintén értekeztek a két pénzügyminiszterrel, s ez alkalommal szó­ba jött a bank szerepe a valuta­szabályozás kérdésénél. A fontos tanácskozás eredményéről a következő megbízható informátiókat kapjak: A két pénzügyminiszter és az osztrák­magyar bank képviselői között lefolyt értekez­let túlnyomólag informáló jellegű volt mint­hogy a végleges határozat, ez idő szerint, még nem volt szem előtt tartható. Három nagy horderejű kérdésben azonban elvi meg­egyezés jött létre a három tényező között. Először is a relatio megállapítása ügyé­ben. Minden oldalról elismerték, hogy a relatio több évi átlag alapján határozandó meg, a tényleges viszonyok mérve szerint, és lehető figyelembe vételével a hitelezők és adósok kö­zött való viszonylatoknak. Az átlag megállapí­tásánál szem előtt tartandó időszak kezdetére és végére nézve, a­mely átlag ugyanis a rela­­tionak alapját fogná képezni, döntés még nem történt, de már gyökeret vert az a nézet, hogy amaz időszaknak kezdetéül az az időpont ve­endő, a­mikor a szabad ezüstpénz-verést fel­függesztették, tehát az 1879-ki év, minthogy az állam a pénzverés felfüggesztése által­­i­ 230. szám. zonyos fokig cselekvőleg beavatkozott az ezüst­forint és az arany közti relatio kérdésébe. A relatio megállapítása csakis a­ törvényhozás útján történhetik meg. A relatio megállapítá­sával azonban nem szándékoznak mindaddig várni, míg a tulajdonképeni valuta­művelet ke­resztülviteléhez hozzá nem fognak; igen kön­­­nyen­ elképzelhető, hogy mind a két kormány erre nézve a parlamentektől valamely formá­ban külön felhatalmazást nyer­jen. A­­ végleges törvényszerű megegyezés előtt azonban a relatio közhírré tétele­ nincs tervbe véve. Másodszor megegyezés jött létre az osz­trák-magyar bankkal a felett, hogy a bank a kerekszámban 166 millióra rugó ezüst készletének egyik részletét eladja és aranyra cseréli be. A bank ezüst készletének ama részét, a­melyet aranyra fognának becse­rélni, körülbelül 60 millióra kontemplálják, a többi ezüstöt nem vonnák ki a forgalomból és igy, mint folyópénz az arany és váltópénz kö­zött levő hiányosságot fogja pótolni. Harmadszor a valuta-szabályozásnak leg­főbb előfeltételéül az álllamjegyek be­vonását tekintik, a­melynek maximális ös­­­szege, tekintet nélkül a sóbánya-jegyekre je­lenleg 312 millióra rúg Ezen államjegyekből 212 milliónyi összeg be fog vonatni, a mara­dék azonban a­­ forgalomban marad. Ezen 100 milliónyi maradékot, a német birodalmi kincs­tári utalványok mintájára, az állami- és bank­pénztárak aranyra váltanák be és a fedezetről az állam gondoskodnék. A bevonás természete­sen csakis egy megfelelően nagy a­r­a­n­y­k­ö­l­­c­s­ö­n megkötése alapján történhetnek, a­mire nézve mind a két állam külön-külön járna el, minthogy közös kölcsön nincsen tervbe véve. Most már kétségtelen, hogy mind a két pénzügyminiszternek komoly szándéka hozzá­fogni a valuta­szabályozáshoz és azt, a­men­­nyire a viszonyok engedik, gyorsan végre is hajtani. Az enquete egybehívásának idejére nézve végleges megállapodás még nem történt, de azt hiszik, hogy lehetséges lesz azt november végére avagy deczember elejére egy­behívni. A szaktanácskozáson véleményadás vé­gett elő fognak terjesztetni mindazok a kér­dések is, melyekre nézve elvileg a két kormány között már megegyezés jött létre, hogy így a közvélemény nyilatkozatai is figyelembe vehe­tők legyenek. Szintúgy tárgyalni fogják ama tanácskozásokon a kivitelre vonatkozó és a részleteket illető kérdéseket is. EGYETEMÜNKRŐL. Kolozsvár, október 9. Az 1891-ki államköltségvetés, mely most a pénzügyi bizottság előtt áll, a­hol serényen és kellő körültekintéssel bírálják egyes tételeit, több érdekes in­tézkedést foglal magában, mely minket kolozsváriakat spec­ialiter érdekel. A kolozsvári nemzeti színház szub­­vencziójának felemeléséről már szület­tünk­; az egyetemi tanárok fizetése 500 írttal, lakbérilletménye pedig 100 írttal van javítva. Semmi kétség, a pénzügyi bizott­ságban nem fognak hangok emelkedni a tétel ellen és a törvényhozás maga készséggel fogja megszavazni a tudo­mány embereinek azt a csekély összeget, mely a kolozsvári egyetemet a budapes­ti egyetem magaslatára emeli, tanárait e tekintetben egyenlő fizetésbe része­sítvén. Valóban nem voltunk tisztában ed­dig azzal: minő indokok szólhattak mellett, hogy a kolozsvári egyetem ta­a­nárai csekélyebb fizetésbe részesüljenek a budapesti tanároknál, a­midőn még a helyi viszonyokkal sem lehetett a csekélyebb fizetést indokolni, a helyzet az lévén, hogy Kolozsvár aránylag drá­gább város Budapestnél. A költségvetésben a tételt eléggé indokolja a miniszter. Indokolása telje­sen elfogadható, abból mi sem veszünk el semmit. A kolozsvári egyetem a tanárokra nézve pénzügyi okoknál fogva nem volt az a meleg fészek, a­melyben magát a tanár egészen otthoniasnak találja: itt tartózkodását csak átmenetnek tartot­ta Budapestre, a­hol a tanár nagyobb fizetést, nagyobb tandíjt és esetleg, mint országgyűlési képviselő nagyobb szerepet is játszhat. Mindezt neki Kolozsvár meg nem adta. Mi azért nem panaszoltunk és pa­naszolunk tanárainkra, mert beláttuk, hogy a helyzetnél fogva másképpen nem tehetnek. De nem volt okunk panaszkodni egyáltalában e tanári testületre, mert hisz az erényével, eszével és hazafisá­­gával mindenütt ott volt azért, a­hol a közügy, a közérdek jelenlétét kívá­natossá tette és a­mi a hazai tudomá­nyosságnak hatalmasan használt, ez a tanári kar évről-évre kiváló szakmunká­kat mutatott fel, a melyekre mi min­dig büszkék leszünk, s az ország maga hálával fogadott. E tanári kar azért hi­vatása magaslatán állott s pénzügyi nyomorúságai daczára nem felejtkezet meg a kötelességről, mely reájuk vára­kozott, ellenkezőleg azt szigorú pontos­sággal teljesítette. Akkor, mikor az állami költségve­tésben a kolozsvári egyetem tanáraira vonatkozólag az érintett intézkedés té­tetik,­­ nekünk szintén kötelességünk előállani: a tanári karral szemben elis­merésünket kinyilvánítani és kijelenteni, hogy az az intézkedés a maga helyén történt meg. Mi azonban tovább megyünk és a közmondással tartunk: Add meg uram, de rögtön! A fizetés felemelés csak szeptember 1-től van előirányozva. 1891. Mi ismerjük azokat az indokokat a melyek ezt az intézkedést eredményezték és teljesen méltányoljuk is; — azonban a kérdésnek ily elodázása, azt megoldani szándékoznak, hogyha már igen hát­rányos a tanárokra. Talán lesznek olyanok a pénzügyi bizottságban, a­kik a polgári és nem az iskolai évet veszik sinormértékül s ja­vasolni fogják, s talán a miniszter is belenyugszik, hogy a fizetés felemelés már január 1-től történjék meg. Ez vol­na az óhajtandó. A kolozsvári egyetemnek ezzel azon­ban csak egy óhajtása teljesül. A má­sik óhajtása volna a leczke-pénz re­formja. Nem tudjuk honnan­­ kapott lábra a hír, hogy a miniszter a kolozsvári egye­temen a leczkepénz-szabályt még a kö­vetkező tanévben sem akarja megváltoz­tatni. Az a hír ugyanis, hogy nálunk e tekintetben minden a régi lábon fog ma­radni. Ezt mi nem bírjuk elhinni. A reformot a leczkepénz-ügyben a kolozsvári egyetem érdekében sürgősnek tartjuk , reméljük, hogy a következő tanévben minden mende­monda daczára, életbe lép. E kérdéssel sem fog aztán hátrább állani egyetemünk a budapesti­nél; meg lesz oldva a csomó, tanáraink­nak meg lesz adva az eszköz, hogy anya­gi gondok nélkül magának a tudomány­nak éljenek. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA: Ősz-é, tavasz-é? Az a ragyogó napsugár, mely minden reggelen enyhébben, még enyhébben bukkan ki a hegyszakadék mögül egészen elámitja ezt a reális világot. Uj életről álmodozunk, mint tavasz jöttén s nem látjuk a sárguló fák zi­zegve hulló leveleit s nem bánt a nagy néma­ság, mely a vándor fecskék után a körültünk szürkén elterülő légben maradt. Az Őszi kö­körcsin kíváncsian dugja ki sötétkék fejecské­jét a letarolt fű közül s bámulva néz köröl ebben a megfordított világban. Természet rend­jén övé lenne a kor s ime a hetyke puszpáng, az üres fejű campanula, a csillogó diathus és még a máskor szerény gretchen is egész büsz­kélkedve tartják fel üde fejecskéjüket. Jó, hogy az ibolya nem merészkedik visszajárni ily ko­rán sírjából. Az illatos levegőbe talán ott lát­nánk a himes lepkéket s még újra fészket rakna egy-egy elkésett fecskepár s az akáczfa harmadszor is meghozná gyönyörű virágát. Szinte várom, hogy igy leszen. Naponta kijárok a mezőre s engedem, hogy szinte­ szinte elhitesse velem a nagy természet, hogy ő is tesz ugrásokat s hatalmában áll összekuszálni az évszakokat kénye-kedve szerint, fittyet hány­va a csalhatatlannak hirdetett emberi tudo­mánynak. így kell lenni mondja az ismereteiben elbizakodott ember, igy van, mutatja a nagy­hatalmú természet. És íme csakugyan igy van. Májusi takaróba öltözött a máskor zuzmarás október s oly enyhe szellő suhan végig a fák között, hogy a lomb alig lebben meg útjában. Természetesen ilyenkor ki gondolna enyé­szetre, múlandóságra! Valami ösztönszerű vágy keletkezik az emberben is s a megkettőzött nyarat igyekszik úgy élni át, hogy a csalódás tökéletes legyen. A máskor tengelyig érő hig lötyög nem gától, porzik az ut pora a hó napfényétől, nyári kirándulásra ösztönöz minden s jó, hogy nem engedjük magunkat odáig ámittatni, hogy fürdői készületeket tegyünk. Valóban nem a Nyárádon múlik. Oly langyosan siklik tova ho­l­mo hos ágyán, oly enyhén sziporkázik napfény­ben csillogó habja, hogy szinte­ szinte vágyat érzünk karjaiba vetni magunkat. De megálljunk, ne legyünk oly könnyen­­ hívők, hátha optikai csalódás mind ez! A mai realisztikus világban egyik legnevetségesebb gyöngeség a könnyenhívés. Tehát így gondolkodunk. Az emberekben nem lehet megbízni, hát a természet mivel lenne jobb! Nem engedjük magunkat elámu­­­tatni a hő­sugarak, enyhe szellő­s illatos virá­gok által, melyek mögött még­is csak ott kan­dikál az a csúnya, locspoéaos október. Nem hiszünk neki, nem távozunk mes­­­szire, csupán a szomszédos Maros-mentén te­szünk egy rövidke látogatást. A schweiczi stílusban épült udvarház fa­lát még zölden futja be a vadszőllő levele, az udvaron élénkzöld pázsint veszi körül a nyilló rózsa gruppokat s a virágok illata barátságo­san fogadja az érkezőt. Kapu veranda-ajtó nyit­va, magyar háznál vagyunk, hol nem küldik a szomszédba a vendéget. Üdvözöllek kedves ház, melynek födele alatt én oly jól érzem mindig magamat. Az a tiszta barátság leköt, az a hamisítatlan vendég­látás marasztal s nem bánom meg, hogy hit­tem neked napsugaras October­s kicsalogatni engedtem magamat csöndes otthonomból! íme itt egészen tavasz van. Tavasz a mosolyban, szóban és szemekben.­ Csakugyan vannak kitérései a természetnek. Tavaszt nyit és mint egy elragadó várt ott hagyja egy he­lyen, hogy legyen miben gyönyörködni a köz­­napiasságokban kifáradt szemeknek. A háziúr is ott van nyomban melletünk. Nem ismer foglalkozást ha vendége van, a leg­fontosabb előtte most az, hogy nekünk nap­hosszán valahogy bebizonyítsa milyen feltétlen az ő házánál. El is hisszük... Az a bájos mo­soly, mely felesége ajkáról kiséri szavait tiszta bizonyíték, hogy kételkedni sem szabad.­­) kormányozza a csolnakot is mélyen kirándu­lást teszünk a csöndesen hullámzó Maroson s miért lenne nehezebb egy asszonyt vezetni mint e­lengő alkotmányt? Hát jól van, elhisz­­szük, hogy nem nehezebb, hiszen mennyire ne­veli az az önbizalmat ha hívőkre talál! A kön­­­nyü csolnak hajlik az erős kezek alatt, az as­­szony — mosolyog, és mi "gyönyörködünk a maros parti festői képekben melyek minden kanyarulatnál uj alakot nyernek. És csak azért haragszunk most octo­­berre hogyha tavaszt varázsolt elé, napjait miért feledte megnyujtani. Hisz egy röpke perez az egész s ma alig találtuk bele magunkat a ked­­ves körbe már is isten hozzádat kell mon­danunk. Megyünk is, különböző benyomást vivén magunkkal. Először: szemmiféle állandó rendszer nincs a föld kerekén. Másodszor: ha a férfi feltétlen ul a házá­nál, azt kötelessége minden jóra való embernek elhinni. Harmadszor: az asszony legkedvesebb, leg­­bájosabb és legszeretetreméltóbb mikor ilyen tiránius lánczok alatt — mosolyog. És negyedszer az octóber sem olyan fe­­k­e­t­e mindig mint a milyennek testik. HARMATH LUJZA A belügyi kölségvetés. Budapest, okt. 8. A képviselőház pénzügyi bizottsága mai ülésében tárgyalás alá vette a belügyi tárcza költségvetését. Előadó Gajári Ödön volt. Horánszky kérdést intéz a minisz­terhez az iránt, remélhető-e, hogy a köz­­igazgatási reformjavaslatok még ezen ülésszak alatt elő fognak terjesztetni. Szapáry gróf miniszterelnök válaszolta, hogy a kormány elhatározott szándéka a javas­latokat, a lehető legrövidebb idő alatt a költség­­vetés letárgyalása után, esetleg január hó­ban előterjeszteni. A színművészeti kiadásoknál Horánsz­­k­y utalva az operánál a játékmesteri állásra vonatkozólag a lapokban megjelent okmányokra, nem tartja tapintatosnak azon modort, mely­­lyel a játékmestert állásától felmentették s a mely megjárhatná napi munkásokkal szem­ben, de nem a szellemi élet ily kiváló ténye­zői irányában. Az eljárás indokolását sem tart­ja szóló helyesnek, s felhívja a minisztert ter­­jes­sze ki figyelmét az intendatura belső keze­lésére Cserny Dóra története. Angolból ford : Parádi Kálmánná (4) (Folytatás.) Nem szoktam gyakran sírni sir Bőmön, — folytatá mosolyogva és pirulva nézvén reá; — de azon estve csak nem vakká sírtam sze­meimet a szégyen és értegetés miatt, és a miatt, hogy én oly silány, oly szegény és más leányokhoz oly kevéssé hasonló vagyok! együgyüség volt tőlem ugy­ é? de nem tehe­tek róla, nem az én hibám volt. Dóra hirtelen elhallgatott, szemeit lesü­tötte, arcza vér­vörös lett. Valamit látott a Pál szemeiben a­mi azt mondta neki, hogy beszédével igen mes­szire ment, a férfi orczán haraggá változott a gyönyör kifejezése. Dóra nem tudta mire magyarázni, megrémült saját merészsége felett, hogy is lehetett oly gondat­lan, ilyen nyíltan beszélni egy idegennel, kiről csak annyit tudott, hogy Flossy barátja. Mit gondol most róla ez az idegen úr? Borzasztó­ig megnémult, előbbi bátortalansága ismét visszatért, zavarodottan tépegette előkötényét. Pál nem figyelt a leányka zavarára, őtet egészen egy kis vázlat, mely ismét kétségtelen jelét adta a fényes tehetségnek, kötötte le. Ha ő valóban a régen elhalt jó barát fia, a­mi­ben most már legkevésbé sem kételkedett, 1 akkor legelső sorban őt illeti, a régi szeretet és barátság jogánál fogva, a fiúnak további gondozása és kiképeztetése. — Minden esetre folytatni kell tanulmá­nyát. Ha atyja életben marad, bizonnyal nagy nevet vívott volna magának ki, — mondá me­rengve. — Kedves gyermekem önnek minden esetre meg kell engem ismertetnie barátjával ; ha tehetem mindenesetre teszek érte valamit. Nekem nagyon sok jó barátom van a művé­szek között Párisban úgymint Londonban. Bár­melyiknek közülök megmondhatom, hogy mű­termébe vegye őt, egy vagy két évre. Ott igen hamar ki­ismerik a valódi tehetséget, de a mi fiatal barátunk remélhetőleg a legjobb sikert fogja elérni. Ellenkez­ő esetben, igaz jobb len­ne, ha nagybátya akaratát követné, és a bank­nál maradna, a tévé hozzá nyugodt csendes hangon, gyönyörködve a Dora szép, fénylő és ragyogó szemeiben. A leány térdére kulcsolt kézzel, előre hajolva ült, úgy halgatta, minden egyes szót csaknem elnyelve. — Igazán megteszi ön azt ? — kiáltott, lelkesülten. Oh, hogyan köszönjem meg önnek? Ez az a­mire vágytam egész életemben, de a­mit én soha nem mertem még remélni sem. Lőrincz és én oly sokszor beszéltünk, de tervünk min­dég meghiúsult, mert oly nyomorult szegények voltunk. De így minden a legjobban fog men­ni, Párisban vagy Londonban bőséges alkalma lesz tanulmányait folytatni. Ott tudom sok művész­iskola van, és képcsarnokok, és min­den. Oh uram! köszönet, ezer köszönet, — ki­áltott a kis leány és mielőtt Pál észrevenné

Next