Kolozsvár, 1891. július-december (5. évfolyam, 146-298. szám)

1891-09-16 / 209. szám

ÜNNEP UTÁN. Kolozsvár, szept. 16. A beszterczei ünnepélyek véget ér­tek. A király ő Felsége tegnap este el­utazott a derék városból, mely a lefolyt napokban úgy az alattvalói hódolatnak, mint a testvéries érzéseknek és hazafi­­ságnak fényes tanújeleit adta. Teljes tartózkodással vettünk volt tudomást azokról a különben is nagyon sporadikusan fellépett hírekről,hogy szász és oláh részről kísérletek történtek, nem­zetiségi kedvetlenségek támasztására. Örömmel konstatáljuk most, hogy óva­tosságunk igazoltnak bizonyult, s hogy ama hírekből semmi sem igaz. A való tény az, hogy Besztercze örömnapjait ilyen kísérletek egyátalán nem zavarták. A többször említett lo­bogó-kérdés, melynél az állíttatott, hogy a szászok duzzogással fogadták a ma­gyar nemzeti lobogó megfelelő érvénye­­sítését a diszitóseknél, a merő képze­lődés szülötte volt. A trikolor ellen senki kifogást nem támasztott, Besztercze la­kossága a köteles tiszteletben részesí­tette az állami jelvényt, s egész szere­tettel használta azt a házak dekorálá­sánál. Ép oly kevéssé felel meg a való­ságnak egy további hír, mely szerint a városban visszatetszést keltett, hogy a polgármesternek nem engedték meg, hogy ő felségét a megérkezéskor német beszéddel üdvözölhesse. Hiszen az nem is képezhette kérdés tárgyát, hogy ő felségét ott más fogadhassa, mint az illető törvényhatóság feje. Besztercze rendezett tanácsú város, tehát nem ön­álló törvényhatóság s ekként — a ha­sonló alkalmakkor bívó szabályok és szo­kás értelmében — polgármestere a ki­rályfogadás hivatalos aktusánál mint vezérlő reprezentátor nem szerepelhetett. De hát a beszterczei számbavehető kö­rökben nem is tett szót e miatt senki. Annyival kevésbbé, mert Pellion polgár­­mesternek a maga helyén és idején (olyan formában, a mint ez máshol is szokásos) al­kalom adatott ő felsége üdvözlésére. És üd­vözletét el is mondhatta német nyelven, a­nélkül, hogy ez ellen valaki kifogást tehetett, vagy tett volna. Ha netalán előfordultak egyes ese­tek, melyek magyar-ellenes hangulatról tanúskodtak, ezek (ha voltak ilyenek) kizárólag egyéni felfogásoknak tekin­tendők, melyeket csak a szenzáczió-keresés vehet számba s melyekhez Besztercze lakosságának, az irányadó köröknek, hatósági személyeknek semmi közük nem volt. De ilyen esetekről nem is tudnak ott semmit. Sem a lobogó dolga, sem a polgármesteri beszéd, vagy a feliratos fa­lutáblák kérdései nem nyugtalanítottak ott senkit. Beszterczén, bízvást elmond­hatjuk, az egyetlen disszonancziát épen csak a tényekkel ellenkező kedvezőtlen hírek képezték, melyek egytől-egyig a túl­zás, félremagyarázás és alaptalan bizal­matlanság rovására írandók. Például a fél­reértések közül eléggé jelemző az, hogy Teutsch püspöknek Albrecht főherczeg­­hez intézett szavára: „Siebenbürgen ist das Land der Gebulden“, mely a fele­kezeti türelmességre vonatkozott,­­ politikai jelentőséget erőszakol­tak. És a viszonyainkat épen dicsérő szuperintendens egyszerre olyan színben állott, mintha panaszolná a főher­­czegnek a nemzetiségi elnyomatást. Pe­dig ilyesmi eszében se volt. Meleg elismeréssel konstatáljuk mindezeket és azt a tényt, hogy a besz­terczei és Besztercze-vidéki közhangulat a királylátogatás napjaiban kifogástalan lojalitással, békésen, hazafiasan nyilat­kozott. Ennyit az igazság kedvéért és azért, hogy az illető „érdekes“ hírek kapcsán újólag figyelmébe ajánlhassuk a sajtó­nak, hogy a nemzetiségi béke ápolása érdekében elengedhetlen az, hogy a la­­pk a puskaporos tudósításokat szigorú izálaiban részesítsék és szúnyogokat elefántokká felfújni ne engedjenek. A nemzetiségi mozgalmak irányí­tására a sajtónak igen jelentékeny be­folyása van. Tehet e tekintetben sok jót, de sok rosszat is. És senki sem fogja tagadni, hogy ha ezen a téren megfon­tolással gyakoroljuk a kritikát, s lényeg­telennek tetsző ügyekben is mindenek­­fölött igazságosak vagyunk, s a túlzá­sokat gondosan elkerüljük: ekként, ha nem is épen aktív módon, de legalább passzíve nem keveset tehetünk a mind­nyájunk által hőn óhajtott békesség ér­dekében. Mindenesetre pedig elkerüljük azt, hogy m­i m­a­g­u­n­k szolgáltassunk okot a viszonyok mérgesítésére, (y) nak megoldásához, de magának a javaslatnak a plénumban való letárgyalására aligha lesz ideje a háznak, még ha egészen normális me­derben folynak is le tanácskozásai s nem zavar­ják azt meg különböző incidensek, a­mi egy­átalán nem tekinthető biztosítottnak. Eh­hez járul, hogy a javaslat számos rendelkezé­sével nemcsak a szabadelvű pártnak, de az el­lenzéki pártoknak jelentékeny számú tagja sem ért egyet, úgy, hogy a képviselőházi tárgyalás mindenesetre igen hosszú időt venne igénybe, a­mi a sürgős elintézendők sokasága mellett aligha fennmarad az országgyűlés még hátralevő szakából. A KOLOZSVÁR TÁRCZAJA. Beszterczéről. — A királylátogatás után. — Akár a ,Goldberg“ felől nézzük Besz­­terczét, akár a vasútról jövet, mindenképen el­sőbben az ág. sutb. templom az ő sajátságosan erkélyes régi tornyával tűnik a szemünkbe. Ennek a templomnak a hivei képezik a város túlnyomó lakosságát s bízva reméljük, hogy ennek a templomnak a hivei lesznek nagy hasz­nára ezentúl is a vidék kulturális és anyagi fejlődésének. Mert nagy örömmel győződ­hetett meg a király­látogatás napjaiban a vá­rosban tolongó néptenger, hogy Besztercze a maga finom ízlésével, lokálpatriotizmusával folytonosan halad, növekszik, épül és csino­­sodik. Ha valaha elismerésről lehet szó közügyek­ben elől állók javára, akkor többzörösen kell az elismerésben részesíteni mindazokat, kik Beszterczén a jólét és békesség megszilárdítá­sára helyes elvek nyomán törekszenek. Hiába volna tagadni, hogy van a sok kö­zött olyan, aki visszahajtja a régi-régi álla­­lapotokat, a jövőre való tekintés nélküli csendes életet és nem hátrál meg apró-cseprő kelle­metlenkedésektől. S néhányan azonban már alig látszanak ki azok sorából, a­kik a foko­zatos előre haladás elveiért harczolnak. E néző­pontból tekintve Beszterczét, vi­lágosabbnak, kellemesebbnek és üdébbnek lát­szik a város, mint valaha volt, s a királyláto­gatás napjainak fényéből egész sugárözön ma­radt ott, mely messze tova űzte a vékony ár­nyékokat. * A legtöbb vidéki városnak van valami sajátossága, a mi azonnal jellegzetessé teszi s­­ egy-egy vonással beszövi az idegen emlékébe e jellegzetességet. Beszterczén ezt a „Schüt­zen Verein“ (Lövész egylet) képezi. Nem mehetünk négy lépést, hogy ez egylet néhány tagjával ne találkoznánk. Zöld hajtókás, szür­ke ruhájukkal, lövészeti dijaikkal itt is ott is feltűnnek s kellemetes változatosságot adnak az utcza színezetének. Az egylet tagjai jómó­dú polgárokból valók s igen tekintélyes va­gyont gyűjtöttek össze s nagyon csinos lövész kertet rendeztek be. E lövészkertben, a város délkeleti felén vízparton létesített téren, volt a király ott­­tartózkodása alatt a népünnepély, mely igazi mintája a kedélyes szász mulatságnak. Ezernyi ember tolongott az aránylag kicsiny területen és harsogta lelkesedéssel: — Der Krieg kit ! (A király jön.) A román nemzeti tánczokat lejtették a kert egyik részében, a szászok czepperlit jár­tak a másik felén, harmadik helyen a székelyek lejtettek kevés csárdást és sok valzert, fedett helyiség alatt pedig a kabátos fiatalság rende­zett zártkörű tánczvigalmat. A piros pozsgás szász leányok, kiknek minden ujjukon legalább két gyűrű van, a Bukovina környékéről való sötét arczú román fáták, meg a félig gyermek székely leánykák a népisme tanulmányozójá­nak felette hálás nézni valók. Kevés volt azon­ban a tudákos ember, annál több a mulató. A­kik nem fértek a biztos földön, felkapasz­kodtak a „Ringspielre“, felállottak az aszta­lokra és kerítésekre, mikor a király a kitűzött időnél korábban megérkezett. A rendezőket a szó szoros értelmében eltiporta az emberáradat, mely egyszerre in­dult a király nyomába. A nép elszakította a királyt kísérőitől . Szapáry miniszterelnöknek valósággal sok dolga volt, hogy egy lépésnyi helyet csinálhasson s a kiséret egyes tagjai könyökkel és kézzel sem tudták magukat át­törni a sokaságon. Ezalatt nem csoda, ha apró­ csepre nem várt esetek történtek. Például a „Ringspiel“ leszakadt, az asztalok összetörtek a rájuk ne­hezedett sokaság alatt. Egy nő a tolongásban elesett. Nagy nehezen összeszedte magát s már félig fel­emelkedőben volt, mikor feltekintve, maga előtt látta a királyt: — Jézus Mária! A felséges úr!—sikol­­tott az asszony és rögtön visszaesett meglepe­tésében a földre. A király mosolyogva megállott, míg a nő rendbe szedte magát. A király közelében levő kalauzok közül egyik okvetlen abban a szerencsében akart részesülni, hogy ő felségével kezet fogjon. Mi­után látta, hogy itt minden olyan barátságo­san megy, egyre ő felsége felé nyújtotta a ke­zét. A mulatság már feltűnővé kezdett válni, mikor a kíséret egy tagja végre félrehúzta a királynak felajánlott jobbot, s a derék úr be­lenyugodott abba, hogy várni fog, amíg a ki­rály kezdeményezi a bizalmasságot. A mulatságnak a király távoztával sem szakadt vége. Estére felgyultak a tűzijáték sodronyai s meszeverődött a fénye egy nagy tüzimunkának, mely kettős korona fölött ki­világította e betűket: — Hoch F. J. I. És az öröm rivalgás zajossá tette a vilá­gos éjszakát. * A szászok egyébként mindenütt előzé­keny kalauzai voltak az idegeneknek. A szíves vendégszeretet mintaképe volt a város. Nem egy család elköltözött e napokra rokonaihoz, csakhogy kényelmes szállását átadhassa a ven­dégnek, ki mindenütt ir volt Beszterczén. Szí­vesen mutogatták a város nevezetességeit. Legtöbb nézője volt a lutheránus tem­plomnak, a „Goldberg" -nek, lövészkertnek, mely helyen több mint ezer forint értékű dí­jat osztottak ki a tegnap azoknak a lövészek­nek, a­kik a legutóbbi ünnepélyen kitüntették magukat. Beszterczéről az idegenek azt az általá­nos benyomást szerezték, hogy rendkívül tisz­ta, rendezett és csinos város. Különösen most tükör fényes volt minden. Egyik speczialitása még a városnak, hogy minden lépten nyomom van egy-egy fodrászom­­hely s viszonylag több vendéglője és kávéháza van, mint Kolozsvárnak.­­ A városba az idegeneknek csak egy része érkezett vasúton. A környék kocsikon és sze­kereken jött be, de nemcsak a közeli, hanem a távolabbi vidékekről is. A bukovinai hatá­ron rég utaztak át annyian, mint most. Hogy elmúltak a­­királylátogatás napjai, lazán befogott négy lovas csörgős szekerek sorakoznak az utczán és viszik hazafelé a bu­kovinai vendégeket. Egy napig tart, a­míg Beszterczéről Kim­­polungig (az első nagyobb forgalmú helység) meg­­te­szik az utat. De nem sajnálták a fáradságot, hogy most a határon túl vihetik a hírét an­nak, hogy mennyire szeretik Magyarországon a királyt.* — Igen kegyes a felséges úr! Atalán na­gyon kegyes volt velünk szemben. Román Miron érsek metropolita mondta többek közt ezeket nekem, mikor a tisztelgések utáni napon meglátogattam. Szavai a király ama válaszára vonatkoztak, a­mit a görög ke­leti papságnak adott. Valóban a király kegyessége hálára mél­tó s lelkesíti nemcsak a beszterczeieket, hanem mindazokat az idegeneket is, a­kik a királylá­togatás szép napjait a szászok e régi városá­ban töltötték. (Budapest szept. 14.) A bíráskodás vá­lasztási ügyekben. A Kúriának képviselőválasz­tási ügyekben bíráskodását szabályozó törvény­javaslat képviselői körökben általánosan elter­jedt nézet szerint nem fog azok sorába tartoz­ni, melyek még a jelen országgyűlés folyamán törvényerőre emelkedhetnek. A javaslat előké­szítésére meghatározott harmincztagú bizottsá­got ki fogja ugyan küldeni a képviselőház mindjárt az őszi ülésszak elején s a bizottság késedelem nélkül hozzá is fog látni feladatá­­ ­ «V 209. szám. V-ik. évfolyam 1891. Kolozsvár, szerda, szeptember 16. Szerkesztő-iroda: BELMONOSTOR-UTCZA 8. SZÁM. A­ap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VIS8ZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Né­vtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem létetnek. Kiadihlnu­l: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DIJAK: Katét­érre........................1­ firt. Fél évn.............................8 firt. Negyedén.........................4M. Egy hón.............................1 Irt M­­kr. Egy itdm ára 6 hr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér sora 25 kr. Tisza Kálmán az egyház­politikáról. A dunántúli református egyházkerület közgyűlése hétfőn kezdődött Pápán. Az első ülés kiváló fontosságot nyert Tisza Kálmán megnyitó beszéde által, mely úgy az egyház­­politikai kérdésekre, mint a zsinati előkészítő munkálatokra kiterjeszkedett s a mely mintegy előre, képét adta a tartandó zsinat lefolyásá­nak. Tisza Kálmán beszédéből az alábbiakat közöljük: Midőn arról van szó, hogy egyházi törvé­nyeinket újra átnézzük és azokat némely lé­nyeges részeiben módosítsuk, azt hiszem, nem lehet figyelembe nem venni, hogy milyen a helyzete és viszonya egyházunknak hazánkban s hogy minő szellem és minő irányzatok jelent­keznek a nemzet és társadalom kebelében, mert ezek szerint kell megállapodásainkat meghoz­nunk, ha egyházunk javát — a­mint ezt bi­zonynyal akarjuk is — előmozdítani szándé­kozunk. (Helyeslés.) A­mi e viszonyt és helyzetet illeti ha­zánkban, ha nem megyek is vissza azon idők­ig, midőn elődeinknek fegyverrel kezükben kellett egyházunkat megvédelmezniök s midőn az ily módon kivívott békekötések által tud­ták, legalább törvényileg, mert az életben azért sokáig máskép volt, a vallás szabad gyakor­latát biztosítani , mondom, nem szükséges ad­dig visszamennem, ha csak azt veszem is fi­gyelembe, hogy milyen volt a helyzet akkor, midőn az 1791-diki nagyfontosságú törvény megalkottatott, melynek százéves létrejöttét szándékozik az egyház ez évben megünnepelni, azt hiszem, lehetetlen örömmel és az isteni gondviselás iránti hálával nem konstatálni, hogy egyházunk helyzete és viszonya e hazá­ban sokkal, de sokkal jobb és kedvezőbb, mint a minő volt akkor. (Helyeslés) a mennyiben a negyvenes évek törvényei s azontúl 1867.után alkotott törvények az e hazában élő hitfeleke­­zetek közti jogegyenlőséget és viszonosságot tovább fejlesztették s helyesebben állapították meg, s e mellett a törvényhozás némely intéz­kedéseivel gondoskodott arról is, hogy ha egyik vagy másik s hcitfelekezet a többiek irányában türelmetlenkednék, azok ellen támadólag, vagy azok érdekeit sértőleg akarna eljárni, a többi hitfelekezet tagjainak, tehát a mi hitfelekeze­­tünkéinek is legyen módja arra, hogy magukat hitekben épen úgy személyekre, mint jövendő családjukra nézve megvédhessék. Nemcsak az erőszak ideje múlt el, hanem bizton mondhat­juk, hogy más hitfelekezetnek általam most jelzett, ellenünk irányuló törekvése — nem úgy, a mint ez még a negyvenes években is megtörtént, — nem számíthat úgy, a mint akkor megtörtént, a kormánynak támogatására. (He­lyeslés.) Sokkal kevésbbé kedvezőbb a kép, hogy ha a nemzet kebelében, a társadalomban lévő szellem irányzatát veszszük figyelembe. (Hall­juk ! Halljuk !) Nem lehet tagadni, hogy az utóbbi idő­ben a világnak majdnem minden országában egy bizonyos szellem és irányzat kezdett ha­talmaskodni, mely ellenkezik az egy orszában együtt élő hitfelekezeti szempontjából szüksé­ges felvilágosodottsággal s a mely a szomorú elmúlt századok felé látszik visszatörekedni. (ügy van!) Nem tagadhatjuk azt sem, hogy — bár hála istennek, nem oly mérvben, mint né­hol másutt — ezen irányzatnak nyomait az utóbbi években nálunk is tapasztalhatjuk s fájdalommal kell elismernünk azt is, hogy an­nak, hogy ezen irányzat velünk szemben itt­­ott sikert aratott, legtöbb esetben saját hitfe­leink csekély buzgósága, egyházunk iránti kö­zömbössége az oka, mert nem használták fel azon eszközöket, melyeket nekik a törvény adott arra, hogy ama törekvést eredménytelen­né tegyék. (ügy van !) Ilyen viszonyok közt okvetlenül gondos­kodnunk kell, a csekélyebb dolgokat nem is említve, arról, hogy a jövő nemzedéknek már gyermekkorában kebelében csepegtessük a val­lásos buzgalmat s a hitfelekezethez való ra­gaszkodást, a­miért is — hogy csak megem­lítsem azon nagy fontosságú kérdést — lehetet­len az anyák neveléséről megfeledkeznünk. (He­lyeslés.) Szükséges továbbá, hogy odatöreked­­jünk, hogy minél inkább képesek legyünk sze­gényebb egyházainkat, a­melyek különben nem­csak elsatyulnának, de végre el is pusztulná­nak, anyagilag támogatni s azok szellemi gon­dozása iránt rendelkezni. (Helyeslés.) Szüksé­ges e mellett még az is, minél inkább képe­sek legyünk hitsorsosainak közül azokat, kik magasabb tudományos miveltségre törekednek, egyházunk szárnyai alatt álló intézetekben ki­­képeztetni, vagy a­mennyiben ez a legfelsőbb fokig teljesen nem is lehetséges, legalább oly korban legyenek az illetők kénytelenek ezen magasabb tudományos műveltséget más inté­zetekben keresni, mikor már saját intézeteink­ben addig neveltettek, hogy öntudatosan vall­hatják , vallják magukat egyházunk híveinek. (Éljenzés.) Mindez azonban anyagi erőnk oly foko­zását teszi szükségessé, mely úgy, mint hajdan egyszerűen egyesek áldozatkészsége által nem de az összes felekezeti tagoknak, még pedig kötelességszerű hozzájárulásával érhető el. Tudom,­­ sokan mondják, hogy hiszen azon feladatok, melyekkel egyházunk a közoktatás és a nevelés terén teljesít, legnagyobbrészt olya­nok, melyeket ha mi nem teljesítenénk, az ál­lamnak kellene teljesíteni s hogy így jogos az a kívánság, hogy ezen terhek nagy részét fe­lekezetünk vállairól az állam vegye át a maga teendői közé. (Halljuk ! Halljuk !) Nem tagadom, hogy a közoktatás terén ezen teendők közül igen sok olyan, a­mely ha általunk nem teljesíttetnék, az állam által vol­na teljesítendő, sőt büszkén mondom azt is, hogy a történelem tanúsága szerint a magyar evangélikus reformált egyház érdekei a magyar állam érdekeivel sohasem ellenkeztek, sőt ren­desen találkoztak. (Élénk helyeslés.) Épen ezért nem is mondom, hogy az állam segélyét, saját veszélyeztetésünk nélkül is, az eddiginél vala­­mivel nagyobb mértékben méltányosan nem ve­­hetnék igénybe, de csak bizonyos mértékig, mert nincs állam a világon, s a magyar állam kevésbbé tehetné, mint más, mely nagy terhe­ket vállalhatna magára a­nélkül, hogy a kor­mánynak a felügyeleten túl­menő egyenes be­folyás biztosíttassék. Ez pedig az hiszem, a mi czélunk és törekvésünk nem lehet (He­lyeslés.) Nem akarok félreértetni. Én nemcsak nem osztom azok véleményét, de határozottan el­lenzem, kik az alkotmányos Magyarország , annak felelő­s kormánya irányában épen oly bi­zalmatlanságot akarnak mutatni, a­minőt tanú­sítani más kormányok iránt kötelességünk volt. (Élénk helyeslés.) Nem ! sőt azonban azt mon­dom, hogy a­hol egyes, okvetetlenül szükséges középiskolák fenntartása másképen nem lehetsé­ges,még attól sem riadok vissza, hogy az állam se­gélye igénybe vétetvén, az a befolyás, a­mit ily esetekre törvényeink kikötnek, a kormány­nak megadassék, mert ebben én nyugtalansági okot nem látok. (Helyeslés.) De mind­emellett mégis azt mondom, hogyha azt akarjuk, hogy egyházunkat nemcsak a szabad vallásgyakorlat­ban, nemcsak hit elveiben, hanem önkormány­zati jogaiban is fentartsuk, akkor nem lehet és nem szabad ezt másra, mint saját buz­galmunkra, saját áldozatkészségünkre és saját anyagi erőinkre alapítani. (Éljenzés.) Ezek azok, miket megemlíteni akartam, mint oly tekinteteket, melyek tárgyalásaink­nál már most is a zsinaton figyelembe veen­dők lesznek. Hadgyakorlat a király előtt. Besztercze, szept. 14. Napfényes szép idő kedvezett a hadgya­korlatnak, melynek főrésze ma folyt le. A két ellenfélnek az északi és déli félnek mérkőzése ma dőlt el. A hadgyakorlat déli 2 óráig tartott s az északi fél visszavonulásával végződött, daczára, hogy Galgótzy altábornagy az északi fél pa­rancsnoka, szemben a jóval erősebb déli féllel, állását nagy szívóssággal védelmezte. Azonban a déli fél zászlóaljai teljesen túlszárnyalták az északi fél bal szárnyát s azt művelete alapjá­tól teljesen elzárták. A gyakorlat igazolta, hogy a csapatok kitartás, kiképzés és tüzelés tekin­tetében oly nagy előhaladást tettek, hogy alig maradt még valami kívánni való. A hadgyakorlat részletes lefolyása ez volt: Galgótzy altábornagy azt parancsolta, hogy dél felé kell előnyomulni. Egy lovas­ez­redet a D.­Magurára és Contubergbe küldött, hogy itt az ellenség előnyomulását lehetőleg gátolja,­­ a balszárnyat fedje. Maga a hadosz­tály két oszlopban ment, az egyik a Nagy-Sa­­jó felé vezető úton, a másik pedig a Contu magaslatokra. Ezzel szemben K. W­a­­­d­s­t­ä­t­­ten táborszernagy mivel nem tudta, hogy az ellenfél milyen irányt követ, négy dandárét úgy irányította, hogy az északi felet a Borgó szorostól leszorítsa. Elrendelte, tehát, hogy a H­i­l­d tábor­, nők parancsnoksága alatt álló 38. honvédgya­log hadosztály, mint bal hadoszlop Nagy-Sa­­jón keresztül egyenesen Contu­ra és onnan a Magurára nyomuljon. A 16. gyalog hadosztályt két hadoszlopra osztották a kisebbik közép Egy kis ember tör­ténete. — Pályanyertes regény. — Irta: Holt Mária. — Franciából fordította: MEGYERI DEZSŐNÉ. (H) — Hollandi ez? — De nem­­ nem! felelé erélyesen a hölgy. Mondd, világos ez a kép, vagy sötét ?

Next