Kolozsvár, 1891. július-december (5. évfolyam, 146-298. szám)
1891-10-09 / 229. szám
Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY UTCZA 6. SZÁM. V ik. évfolyam 1891. •/ 229. szám. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Kolozsvár, péntek, október 9. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Egész évre.............................16 frt. Fél évre...................................8. Negyedévre..............................4 frt. Egy hóra...................................1 frt M.kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. SZAPÁRY ÉS APPONYI: Kolozsvár, okt. 9. Jászberényben a mérsékelt ellenzék vezére gr. Apponyi Albert választói előtt beszámoló beszéde közt méltatlanul személyeskedvén a miniszterelnökkel, ünnepélyesen kitűzte a harczi zászlót a többségben levő párt megdöntésére s e zászló alá hatalmas teli hangon hívta meg az uralkodó többség valamennyi ellenfelét, kivált a szélsőbalt, annak számára fegyverbarátságát felajánlja s hogy ajánlkozásának sikert biztosítson, egy zok szóval sem érintő annak a parlamentáris rendszer alapjában rongáló obstructionális, a többség törvényes hatalmát a kisebbség agyonbeszélési terrorizmusával megtörni kitűnő hadjáratát, s oly jelszavakat használt az általa követelt nemzeti politika tekintetében, melyek az 1867-ki kiegyezés megbolygatását föltételezik, s melyek annál fogva csak az e kiegyezés megbuktatására törő szélsőbali közjogi ellenzék előtt lehetnek kívánatosak. E beszédnek személyeskedő része önmagát ítélvén el, ez ugyan nem, de az egésznek tartalma igenis kötelességévé tette a többség vezérének, hogy a nemzetet a csillogó frázisok által való esetleges félrevezetéstől megóvni, arra illetékes és nyomatékos feleletet adjon. Meg is adta ma mindjárt a szabadelvű párt első értekezletén. Élet halál har ezra kihívás lévén Apponyi beszéde a többség s a belőle származott kormány ellen, teljesen helyén való s indokolt volt azon könyörtelen kritika, melylyel gr. Szapáry Apponyinak politikai egyéniségét husz éves politikai pályájának élesen megvilágító rajzában feltűntette. Miután a rajz igazságos volt, csak egyedül Apponyi az oka, hogy az rá nézve teljesen lesújtó, megsemmisítő hatású volt. Kimutatta, hogy az, ki a nemzet jelenlegi vezérletéről oly kicsinylőleg nyilatkozik, ki a mostani többségtől a nemzet aspiráczióinak, vagyonainak, törekvéseinek igazi képviselőségét megtagadják, s magának a vezérszerepet követelni merész, — egész múltja által defavonálva van mind a többségi kormánya elítélésének, mind pedig az irányadó hatalom utáni vágyakozásának jogosultságát illetőleg. A miniszterelnök beszéde kimutatta hogy Apponyi politikai működése csak a következetlenségben volt következetes, hogy abban egymást érik az egymást tökéletesen megsemmisítő ellenmondások. Kifejtette, hogy Apponyi húsz év alatt nem vett részt semmi alkotásban, sem a gazdasági, sem az egyesületi, sem a társadalmi, sem működési érdekek körül nem tett semmit. Míg Tisza volt elnök, azt ostromolta, most pedig magasztalja, mint közigazgatásállamosító csak néhány hét előtt is elkeseredetten harczolt a szélsőbal ellen, s most meg annak tömjénez s avval kíván szövetkezni; kimutatta, hogy Apponyi tehát szerencsésen eljátszotta az államférfias tekintélyt s nem számit a politikában többé. Élesen tiltakozott gr. Szapáry azon állítás ellen, mintha a többségnek egész programmja s czélja csak az összetartás volna, hangsúlyozta ennek fő programmpontjait, a pénzügyi egyensúly fentartását, a szükséges reformok létesítését — köztük elsősorban a közigazgatási törvény s a vele kapcsolatos törvények létrehozását, mint a „programm leglényegesebb részét“ — a közgazdasági ügyek fejlesztését, mint a nemzet s a magyar állam megerősödésének legfontosabb , legnagyobb súlyt képező biztosítékait s élesen elítélte azon visszaéléseket, melyeket Apponyi s hívei a nemzeti eszmék hangzatos jelszavai alatt űznek. E hangzatos jelszavak a magyar fülnek hangzatosak, s Apponyi kortesbeszédei ékes szólók, azért gr. Szapáry hazafias érdemet szerzett magának, midőn az e jelszavakkal űzött ékeshangu korteskedések bűnös és veszélyes voltára rámutatott. Kimutatta hogy Apponyi az 1867-68 közgyűlése ostromló szélsőbal malmára hajtja a vizet, éppen a mostani veszélyes európai viszonyok, közt mikor a magyar nemzet csak az egyetértő összetartásban, a dinasztiához s az 1867- iki államkapocshoz való föltétlen ragaszkodásban találhatja csak meg a mentő horgonyt a közeli viharok csapkodásai közt! Kimutatta, hogy Apponyi korteskedő jelszavai a nemzeti politikáról a dynastiáról s a monarchia másik felével egyenetlenségre s viszályra s evvel a nemzet erejének,európai súlyának gyöngítésére vezethetnek csak, kimutatta hogy az az igazi s a jelen viszonyoknak megfelelő nemzeti politika, mely az ország politikai gazdasági és közművelődési megerősödésén és az egység létrehozásán dolgozik s az ország fejlődését nem akadályozza mesterséges államjogi viszályok szításával , a nemzet szolidaritását képező Parlamentarismus törvényrendszernek a parlament tekintélyének aláásásával. A többségi párt kitörő lelkesedéssel és helyesléssel fogadta vezérének enuntiátióját, melyről meg vagyok győződve, hogy az ország polgársága részéről is hasonló fogadtatásra fog találni. E fogadtatás beharangoz Apponyi uralmi ambitiói teljesedésének nagyon hoszszú időre, de hát hiába: az oly ellenzéki vezér, ki a közjogi alapon áll, s mégis ennek megátalkodott ellenségei közt keresi szövetségeseit, bármily fényesek legyenek is tehetségei — melyeket tőle el nem akar vitatni senki — mégis még éretlen arra, hogy a nemzet sorsának intézésére irányadást gyakorló hatalmi állást igényelhessen. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A sáros-bögözi bukás. A sáros-bögözi önkéntes tűzoltó-egylet egyhangúlag és nagy lelkesedéssel megválasztott közgyűlésén alparancsnokká. Győzelmem teljes volt, népszerűségem az egylet kebelében tetőpontján állott, a fájdalom, épen ez okozta, hogy lassan apadnia kellett. Mert tudvalevő, hogy a tetőpontról már csak lefelé van út. A népszerűség nem kis dolog, Sáros-Bögözön pedig épen nagy dolog. Ritka szerencsével dicsekedhetem, hogy e tekintélyes egylet többségénél, később pedig egésszénél oly kedveltségi jutottam. Midőn az egyletbe léptem (ennek örömére ittunk és bedörrentettünk), nem is mertem álmodni, hogy én hamar tiszt legyek. Azt észrevettem, hogy a kormányt nyíltan, és az egyleti parancsnokságot titokban szidták tagtársaim. Magam is követtem példájukat , csakhamar túltettem e tekintetben a legvéresebb szájunkon is. Ezenkívül mindenkinek egybehangzó véleménye szerint oly katonásan viseltem magam, ahogy csak lehetett, ez pedig a fődolog Sáros-Bögözön. Történt, hogy egyszer egy istálló meggyűlt. A harangokat persze félreverték, s a fecskendőt nagy trombitálás közben a tűzhöz vontatták. Haza szaladtam, s rögtön felöltöztem új egyenruhámba. A tűz színhelyétől nem messze egy pocsolya díszelgett. Buzgalmamban belerohantam a pocsolyába és nyakig sáros lettem. Ilyen marcona külsőben óriási lelkesedéssel fogadtak, a lelkesedés tüze még javában dühöngött, midőn az istálló tüze már elaludt. Az egész egylet, élén a főparancsnokkal, el volt ragadtatva nagyszerű önfeláldozásomtól és a főparancsnok ott a helyszínen beszédet tartva, rögtön kinevezett helyettes őrvezetőnek. Ennek örömére ittunk és a fent már említett műkifejezéssel élve: testületileg bedörrentettünk. Az első lépés megvolt. Nemsokára egy szakaszvezető meghalt. Eltemettük nagy disz- szel és bandával. Sírjánál megható beszédet tartottam, ecseteltem a tűzoltás töviseit és menydörgő szózatot bocsátottam a kormányra, mely a sáros-bögözi tűzoltó-egyletet sem pártolja. Az özvegy szívhez szólóan zokogott, bajtársaim könnyeztek, a főparancsnok meg volt hatva. Komolyan szóba jött, hogy én legyek az elhunyt derék szakaszvezető — kötélverő volt — utódja. Ámde egy szíjgyártó őrsvezető erősen pályázott e tisztségre, s korteskedett. Nekem is akadtak embereim, s a választási küzdelem megindult.Folytak a kapacitálások s a bor, ez utóbbi az én költségemre. A választás nagy hullámokat vert föl, az ellenfél emberei azzal izgattak ellenem, hogy az ő jelöltjüknek hatalmas szakálla van, nekem ellenben csupán füleim nagyok. Ezenkívül rám fogták, hogy tüzeknél mindig félek és tüsszögök a füsttől. Persze, hogy az én korteseim sem készek hasonló vádakkal előállani és ilyen igyekezetek közt elérkezett a választás napja. Engem választottak meg két szavazattal. Ennek örömére aznap este ittunk, bedörrentettünk és összeverekedtünk az ellenféllel. A mi pártunkból öt sisak, ellenben az ellenfél részéről hét fej tört be. Még itt is győztünk kettővel. Az ellenjelölt szíjgyártó olyan éktelen dühbe jött, hogy kilépett az egyletből, így történt, hogy emberei is mind átpártoltak, s én a legnagyobb népszerűséghez jutottam. És midőn az alparancsnok körjegyzőt más faluba választották meg, s eltávozott, pengem léptettek fel alparancsnok-jelöltnek. Volt szerencsém említeni, hogy egyhangúlag engem választottak meg, (melynek örömére ittunk és bedörrentettünk.) Azt hittem, hogy én leszek a legboldogabb ember az egyletben. De áskálódni kezdtek ellenem fényes rangom néhány irigyei. A lángot titokban a főparancsnok is szította, mert népszerűségemtől félt. Azt kezdték terjeszteni, hogy én — már mint az új alparancsnok, rettenetesen henczegek. Történt, hogy az egyik nagy társaskirándulásunk alkalmával menet közben a banda klárinétosa megbotlott és elesett. A klárinét torkába jutott s az egylet orvosa félórai működés után volt képes kihúzni teljesen az eszközt és darabjait a szerencsétlen klárinétos torkából. Hogy, hogy nem, én olyan furcsának tartottam ezt a jelenetet, hogy hangosan kacagtam. • E pillanattól kezdve a banda becsülését elvesztettem. Egy egyleti tagot kinevetni bajban! Hátha a lábát törte volna ki a klarinétos, akkor is kacagtam volna? Ezt s ilyenekhez hasonlókat kérdeztek egymástól a bandának tagjai és abban állapodtak meg, hogy egy ilyen hencegő alparancsnok még akkor is kacagna, ha a klarinétos a lábát törné. A pohár csaknem csordultig telt. Nemsokára meg is telt. Ártatlan voltam a dologban és mégis áldozatul estem. Két Kis János volt az egyletben. Az egyik a falu cipésze, a másik a falu csizmadiája. Halálos ellenségei voltak egymásnak. Egyszer nekem, akinek az éjjeli őrségre idézőket kellett küldözgetnie, be kellett hívnom Kovács János csizmadiát. A szolgálattevő őrvezető, aki a sárosbögözi egylet hivatalos iratait szokta széthordani, bizonyára célzatos boszából a csizmadiának szóló meghívót a cipészhez vitte. A cipész menydörgő tiltakozással ugrott fel: — Én nem vagyok csizmadia. Ki meri mondani ! — Az alparancsnok küldte. A neki keseredett cipész vadul kiáltotta. — Megeszem az alparancsnokot. Ezzel kirohant és fogait csattogtatva egybegyüjtötte a legelégedetlenebb tagokat. „A zöldhasú bárányhoz“ czimzett korcsmában 5 liter bort hozatott s igy szólt: — Testvérek (Halljuk!) A mi sok az sok (Egy hang: túlságos) Ezt nem álljuk ki tovább! (Zúgó moraj) Mi mindnyájan önkéntesen vállalkoztunk, hogy Sáros-Bögözön tüzet oltsunk (Helyes) Mi választottuk meg azt az embert, aki azért mert nem mesterember, nem több mint mi (Egy hang: mi adót fizetünk) Már pedig ő csúfolódik a mesterségekkel. Ilyen ember nem kell. Csapjuk el! (El vele ! Le vele ! Pisszegés fütyölés.) Az értekezlet folyamán fölszólalt a klarinétos is, előadván, hogy én mennyire csúfolódtam velük, holott régebben csaknem kezét csókoltam meg a szekund klarinétosnak is, most pedig a prim klarinétost kikaczagom, mikor bajba jött. Az ötödik liter végeztével a társaság ablakom alá jött és óriási macskazenével lepett meg. Élvezhettem a legnagyobb politikai nagyságok megtiszteltetését. Ablakaimat nem verték be, mert hátul laktam az udvaron. Ellenben megdobálták kedvenc macskámat, mely rögtön világgá szaladt a macskamuzsika s a kőzápor után. Beláttam, hogy ez itt nincs jól igy s ezért másnap szilárd elhatározással a főparancsnokhoz mentem, teljes díszben és beadtam leköszönésemet rangomról. A sáros bögözi-egylet egyhangúlag és legnagyobb lelkesedéssel fogadta lemondásomat. Én pedig beláttam, hogy minden nagy népszerűség vége a bukás, így van ez Sáros Bögözön és így Párisban. GYUFA. (Kolozsvár, okt. 9.) Nézetek a költségvetésről. A mai budapesti lapok kivétel nélkül a jövő évi költségvetéssel foglalkoznak. A nagy eredményeket, melyeket a költségvetésből ki lehet olvasni s ama fejtegetések helyességét melyeket a pénzügyminiter exposéjában hallatott a pénzügyminiszter: pártkülönbség nélkül kénytelen elismeréssel fogadni mindenki, aki az ország javáért lelkesedik. A lapok is pártkülönbség nélkül bizalommal emlékeznek meg a kormány pénzügyi politikájáról s csak a mérsékelt ellenzéki lapok sorai között hangzik fel egy-egy kicsinyítő paszus, melynek értékét azonban menten lerontják a költségvetés minden tekintetben kedvező számadatai. (Kolozsvár, okt. 9.) Oláh-cseh pajtáskodás. A brassói Gazetának írják, hogy egy csomó erdélyi oláh, állítólag 30, Prágába érkezett e hó 6-án. A pályaudvaron Jarnik és Pitsch egyetemi tanárok és Padlidbko ügyvéd, mint az ifjú csehek klubjának küldöttsége fogadták őket melegen. Másnap az oláhok meglátogatták a kiállítást, hol Sedlac üdvözölte a vendégeket, kiemelvén, hogy a cseh és az oláh törekvések körülbelül egy czélra irányulnak. Az ifjú csehek szónokának Mure- ban a dr. a Gazeta volt szerkesztője felelt, kívánván minden jókat a cseheknek. Ebből tehát azt lehet megtanulni, hogy a cseh és oláh törekvések körülbelül „egy czélra irányulnak.“ (Budapest, okt. 8.) Az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozása a legközelebb benyújtandó törvényjavaslat rendelkezéseinek alapján tett számítások szerint 21/5 millió forintnyi évi költségtöbbletet fog igénybe venni. Elejtvén az általános új díjszabályozás folytán a fővárosban alkalmazott és szolgálattételre beosztott alsóbbrendű állami hivatalnokok altisztek és szolgák segélyezésére eddig fordított egy negyed millió, ez által kerek számban két millió forintra fog leszállani az új szabályozási költségtöbblet. Az állami alkalmazottak illetményeinek új szabályozását a kormány, — mint a „P.H.“ értesül — csak 1892. évi július hó 1-vel szándékozván életbe léptetni, a jövő év első felében a fővárosban levő állami alkalmazottak segélyezésére s második felében az új szabályozás költségeire a fentebbiek szerint együttvéve 11/5 millió forint lesz szükséges. (Budapest, okt. 8.) A közigazgatás államosítása. A főrendiház közjogi és törvénykezésügyi, a pénzügyi és közgazdasági és közlekedésügyi bizottság f. hó 12-én délelőtt 11 órakor tartandó ülésében tárgyalandja „a közigazgatás államosításáról“ szóló törvényjavaslatot. AZ EXPOSE, Kolozsvár, okt. 9. Wekere Sándor pénzügyminiszter beszéde mellyel a költségelőirányzatot beterjesztette, nemcsak a kizárólagos pénzügyi szakszerűség szempontjából kelti föl a közfigyelmet, de politikai tekintetben is nagyjelentőségű programm-nyilatkozat. Nagy hatása, melyet a képviselőházban pártkülönbség nélkül gyakorolt, országszerte előnyösen nyilatkozik, s a közvélemény egészen annak uralma alatt áll. Mindenki ösztönszerűen érzi azt a mély igazságot, mit a miniszter beszéde végén fejezett ki, midőn azt mondta, hogy akár a mai kormány lesz jelenlegi helyén, akár mások, a mostani politikának irányán, eszközein és módozatain lényegi változtatást tenni nem fog. Olvassa csak bárki figyelemmel e nagyfontosságú beszédet, s lehetetlen hogy ne ezt a benyomást merítse belőle. Még az ellenzéket se véve ki, mely mindvégig meglepetten hallgatta, s alig talált egy pár lényegtelen részt, hogy tiltakozólag közbekiáltson. Kiváló figyelmet érdemelnek azon kommentárok, melyekkel magát az öszszeállított költségvetést kísérte. Midőn fölsorolja a kiadási és bevételi rovatok emelkedéseit, s nevezetesen a kiadásoknál az osztrák-magyar államvasút államosítása, a nyugdíj- és közegészségügyi szükséglet, az államrendőrség, s az erdélyrészi határcsendőrség következtében szükségessé vált nagyobb kiadásokat. Továbbá az ipari és mezőgazdasági célokra, a pénzügyi adminisztráció javítására, az igazságügyi reformokra, három új dohánygyár fölállítására, a fillokszéra és ragadós tüdőlob elleni védekezésre, a tisztviselők sanyarú helyzetének javítására, a bányászat fölemelésére, s a védképesség fokozására stb. igényelt emeléseket. Ki volna az, ki mindezek érezhetően szükséges, sőt elkerülhetetlen voltát és nagy horderejét vitatná? Ki merné állítani, hogy ezekből valami halasztást szenvedhet anélkül, hogy meg ne érezze az egész ország. Hasonlólag megy végig a bevételeknél is minden tárcán, kimutatva, hogy az eddigi áldozatok és befektetések miként kezdik meghozni jótékony gyümölcseiket. A bevételi emelkedés túlnyomó része az államvasutakra esik, s nagyszabású közlekedési reformjaink eredménye. Jelentékeny többlet mutatkozik az egyenes és közvetett adóknál is, mi a fejlődő gazdasági életről tesz örvendetes tanúságot. S évenként tekintélyes összeget veszünk be régebben eladott államjavak után anélkül, hogy újabban valamit elidegenítenénk. Ezekből látszik, hogy a rendezett pénzügyi viszonyokat nem koplalással, vagyis nem úgy értük el, hogy magunktól minden szükséges beruházást megtagadtuk volna, ha nem elértük a helyes közgazdasági politika lassú, de biztos és előre jól átgondolt alkalmazásával. És most ott állunk, hogy több igen fontos, s közgazdasági viszonyaink továbbfejlesztésével kapcsolatos téren újabb üdvös lépéseket tehetünk. Nevezetesen, mint tegnap is megjegyeztük, reformálhatjuk az adóügyet, s a pénzügyi közigazgatást; javíthatjuk pénzügyi és hitelviszonyainkat; létesíthetünk hitelszövetkezeteket, melyek a kisiparos és kisgazda anyagi viszonyain segítsenek; szabályozhatjuk a valutát, mely egész gazdasági és üzleti életünkre meszsze kihat; javíthatunk közegészségügyi viszonyainkon, igazságügyünkön, az erdélyrészi birtokviszonyokon; kulturális téren pedig iskolák és óvodák szaporítása és nagyobb mérvű segélyezése által mozdíthatjuk elő nemzeti érdekeinket. Ezek képezik a kormány legközelebbi föladatait. És ki merné állítani, hogy ez nem nemzeti politika? És Egy kis ember története. — ráblanyertes regény. — Irta: Halt Mária. — Francziából fordította: MEGYERI DEZSŐNÉ. (29) Az asztal két végén a két idősb Newall kisasszony tölté a theát míg az ifjak vígan csevegtek s kedélyesen hordták szét a csészéket és süteményeket. Thea után angol szokás szerint köszöntgettek egymásnak s hazamentek; csak a ház legmeghittebb barátai maradtak vacsorára. Duclair ur és leánya s az ő révükön Étienne maradtak. Visszamentek a salonba s ott találtak egy erős vállu kifejezésteljes barna arczu férfiút