Kolozsvár, 1891. július-december (5. évfolyam, 146-298. szám)

1891-09-11 / 205. szám

205. szám. V-ik. évfolyam 1891. Szerkesztő-iroda: BELMONOSTOR UTCZA 8. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VIC8ZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­­kintetbe nem vétetnek.­­Kolozsvár, péntek, szeptember BELKÖZÉP-UTC­A 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Égész évre............................16 út. Fél évre..................................8 frt. Negyedévre...............................* frt Egy hóra..................................1 frt 100 kr. Egy axcim ára 6 kr. HIRDETÉSI DÍJAK: Egy □ cm. tér ára, Ciceró betűből, 4 kr Petitből 8 kr. Gyárosok, kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér sort 25 kr. ÉLJEN A KIRÁLY! Kolozsvár, szept. 11. A király ő Felsége holnap reggel az erdélyi országrészbe érkezik s itt több napot fog tölteni. Mély hódolattal, igaz lelkesedéssel, legbensőbb szeretetünkkel fogadjuk a ko­ronás királyt. Dicső jogara alatt a magyar erő, a magyar szabadság és nemzeti élet olyan kifejlődést nyert, a­minőt eddig még soha el nem érhetett. A legelső magyar ember— nem csupán magas helyzeténél, de tetteinél fogva is. Hű őre nemzetünknek. Bölcs uralkodásának gazdag eredményeivel, minden valódi magyar érdek gondos ápolásával, erélyes oltalmazásával — megifjultan, megizmosodottan, virágzó új életre támadottan vezérli át Árpád né­pét a második ezredévbe. Éljen a király! A lelkesedés magasra csapongó láng­jait, melyekkel Besztercze királyi ven­dége elé visszük hódolatunkat,­­ még fennebbre lobogtatják azok a nyilatko­zatok, melyeket a Felség tegnapelőtt Galgóczon tett. A tisztelgő küldöttségeknek adott válaszokban a király többször hangsú­lyozta, hogy számít, hogy „minden kö­rülmények közt“ számít alattvalóinak „hazafias“ érzelmeire. A válaszok között azonban mesz­­szire kiemelkedő fontosságú az a kije­lentés, melylyel a király az evangélikus egyház vezetőjének, Baltik püspöknek felelt. Hódoló tisztelgésüket — úgymond a Felség — kedvesen és köszönettel fogadom. Remény­em és elvárom, hogy bármely ajkú híveik körében mindenkor buzgóan ápolni fogják a hűség, vallásos­ság és minden kárhozatos irány­tól ment tiszta hazafiság érzel­meit, miáltal legjobban biztosíthatják maguknak és hitsorsosaiknak állandó megelégedésemet, így hangzott a király intő szava. Szláv és oláh mozgalmak igyekez­nek nyugtalanítani az ország békéjét, a magyar állam népeinek testvéries együtt­élését. Szláv és oláh agitátorok minden­felé hintegetik a magférhetlenség, a vi­­szálkodás magvait. A magyar felföldön, a horvát tartományban, az erdélyi or­szágrészben­­ hevesen foly a bujtoga­­tás az államalkotó nemzet ellen. Jól tudjuk, hogy a féktelenkedők a lojalitás köpenyegébe burkolóznak. Ab­ban keresik működésüknek bázisát, él­tető erejét, hogy a felséges uralkodóház iránt való hódolatukat, hűségüket kifo­gástalannak állítják és teljesen össze­­férhetőnek azzal a gyűlöletes harczc­al, melyet államiságunk ellen folytatnak. A király már több ízben mondott sújtó ítéletet e megkülönböztetés, e tév­­hit hazug terjesztőivel szemben. De legsujtóbb az az ítélet, mely Galgóczon érte a nemzetiségi izgatókat. Szigorú hangon, majdnem utasító modorban bélyegezte az uralkodó „ kár­­hozatos irány“-nak azt a politikát, me­lyet a nemzetiségi túlzók az ország kü­lönböző részeiben folytatnak. Mert nemcsak a felvidékieket éri ez a fenyíték. Hanem a horvátokat és az erdélyi oláhokat is; sőt leginkább ez utóbbiakat, kik vakságukban talán a legmesszibbre ragadtatták magukat, mindannyi túlzó között. Vegyék szívükre a király szavait — ne az izgatók, a­kiktől még e tekintet­ben ne várunk semmit, hanem a nép, a­melyet a „kárhozatos irány“ süppe­­dékeibe akarnak vezetni. Tanulják meg a királyi kijelentés­ből, hogy az uralkodó iránti hűség se tiszta azoknál, a­kik a magyar nemzet, a magyar állam ellen vétenek. Minden jó hazafinál lelkes visz­­hangra fog találni a király válasza. és bizonyára mély benyomást fog gyakorol­ni olyanokra is, kik eddig azt hitték, hogy a lojalitás és a magyar hazafiság egymástól elkülönözhető érzelmek. Éljen a király ! (Kolozsvár, szept. 10.) A galgóczi válasz. A királynak az ev. küldöttségnek adott vála­száról a Bud. Hírlap „Kárhozatos irány“ czim alatt a következőket írja: Ferencz József, Magyarország uralkodó királya, a kitől az Isten bő áldása soha el ne maradjon, ő mondotta e két szót ma, Baltik Frigyes evang. püspöknek felelvén, aki őt Gal­góczon az ág. ev. egyház küldöttsége élén és nevében üdvözölte.­­ Felsége reméli és elvárja a püspök úrtól és tiszttársaitól, hogy híveik körében ápolni fogják buzgón és mindenkor a hűségnek, vallásosságnak és „a kárho­zatos irányoktól ment tiszta hazafiságnak érzelmeit.“ És hozzátette, hogy ezáltal bizto­sítják legjobban maguknak és hitsorsosaiknak az ő állandó megelégedését. A király nem be­szélhet világosabban ennél hála és dicsőség neki érte a magyar nemzettől. Köszönet pedig és elismerés az alkotmányos miniszterelnöknek, Szapáry Gyula grófnak, akinek felelősségére e följegyzésre méltó szavak ejtettek. Mert mél­tányos és illendő dolog akkor sem felejtkezni meg a felelős miniszterről, amikor föltétlen magasztalás illeti s nemcsak ha kapitá­nyok és ezredesek tapintatlan szavaiért von­juk felelősségre. A királynak messze jai­don feltűnésre való szavai meg vannak okol­va az ev. ref. egyház kebelében dúló pánszláv mozgalmak által. Egy közvetlenebb motívuma azonban a királyi feddő szónak még a sok szláv tüntetés is, a­mely délen és északon e pillanatban két kiállítás ürügye alatt folyik. A király nem jó szeműrél -nézi e törekvéseket A ki részes benne, sem a hűsége, sem a haza­­fisága nem tiszta. A trónnak nem kedvesek e mozgalmak, megelégedésére nem számíthat, a­ki e „kárhozatos irányba“ téved. E sajtó ítélet kommentárra nem szorult. Elég, ha fel­kapjuk és tovább adjuk, hogy jusson el min­denüvé: tudja meg, a­ki immár megcsábult, hogy mint vélekedik róla a király és vegye­­ tudomásul a magyarság, a­mely sokfelé még kicsinyleni látszik e kárhozatos mozgalmakat: vegye tudomásul, hogy a király immár nem véli szó nélkül hagyhatónak, mert a mozga­lom a nemzet, az ország és trón nagy és közös érdekeit kezdi sérteni. (Budapest szept. 9.) A közös hadügyi budget. A legutóbbi miniszteri tanácskozások folyamán, mint a P. Hírlap írja, beható meg­beszélés tárgyát képezte a jövő évi állami költségvetés előirányzatán kívül a közös had­ügyi budget is, melynek előzetes tervezete már régebben közöltetett a magyar kormánynyal. Végleges megállapodások erre nézve természe­tesen csakis ama közös miniszteri tanácskozá­sokban fognak létre jönni, melyek e hó máso­dik felében tartatnak meg de azon álláspont, melyet a magyar kormány a hadügyi költség­­vetéssel szemben elfoglal, remélhetővé teszi, hogy a hadügyi budget keretében tervezett nagy arányú költségemelések oly mértékre fognak le­­szállíttatni, hogy nem leend általuk veszélyez­tetve államháztartásunknak sok áldozat árán helyreállított egyensúlya. A KOLOZSVÁR TÁRCZÁJA. A magyar Mezzo­­fanti. E nevet az öreg Podhorszky joggal ér­demli. Bár nyugtalan természeténél fogva ma­radandó nyelvészeti munkákat nem irt, mégis csodálatra fogja indítani mindazokat, a­kik valaha nyelvet könyvből tanultak, mert csak azok tudják méltatni, mit tesz az, ha valaki 20—22 nyelvet beszél! És ennyi nyelven tu­dott beszélni az az öreg ember, a­kinek földi maradványait immár a párisi Mont-Parnasse temetője fedi. Sajátságos benyomást tett reám e bámu­latra méltó férfiú, midőn most két éve a rue Racine-ban levő „Hôtel des Etrangers“ szálló­beli lakásán felkerestem. Este volt már, mi­dőn ágyában fekve, egy szál fagygyúgyertya világánál szűk szobájában fogadott. Első te­kintetre tisztában voltam azzal, hogy itt a gondos háziasszony rendező keze mennyire hiányzik. Ruhadarabok, kenyérmaradékok, ve­gyest hevertek halomra hányt ócska könyvek­kel, melyeket az öreg úr a Szajna parti anti­­quariusoktól valóságos szenvedéllyel vásárol­gatott. Saját szememmel láttam egy ócska Ho­­meros-kiadást, melynek minden egyes lapján alig olvasható, apró írású marginalia jegyzetek voltak, melyek kalandosnál­ kalandosabb szó­­magyarázatokat és párhuzamos idézeteket tar­talmaztak. „Tapsolni fog sírjában az öreg Ho­­mér, ha megérti önönmagát“ — tette hozzá önelégülten a jó öreg, oly kiejtéssel és szófü­­zéssel, mely bárkit is meggyőzhetett arról, hogy hazai nyelvünkön ritkán beszél és gondolko­zik. Mutatott nekem továbbá egy „csibakere sziklaribé“-t, melyet a magyar főherczeg ily ajánlással küldött neki: „Tudós nyelvész ba­rátjának tisztelete jel­éül József félig.“ Nagy kegyelettel emlékezett meg Mis­­tralról, a provencali Homerről, a ki őt, mint beszédjéből gyanítom, talán anyagilag is segíté. Hasonló melegséggel szólott „barátjáról,“ Türr Pistáról is, a ki őt — mint mondá — bagoly­fészkében gyakrabban felkereste. Kevesebb elragadtatással nyilatkozott a M. T. Akadémiáról, a­melynek — saját szava szerint — 35 éve tagja , de le fog mondani a tagságról — tette hozzá, — hogy „szégyenükre ne váljék, ha itt külföldön éhen hal.“ Bizonyos világ­fájdalommal mondta, hogy több évig nevelősködött Széchenyi István fia mel­lett, a­ki nagy tisztelője lehetett e nagy nyel­vésznek, mert mielőtt bármilyen munkáját ki­nyomatta volna, csiszolás végett Podhorszky­­nak mutatta. Ilyenkor hozzátette a legnagyobb magyar: „ Ön paraszt, én meg ar vagyok, kell hogy egymást kiegészítsük. Ezt követeli a kor szel­lem­e.“ Ezután Karagyorgyevics (?) herczeghez került nevelőnek — igy folytatá — a hol ne­jét, egy görög grófnét, megismerte. Jelenleg egy svéd törzstisztnek a neje. Fia tengerész­tiszt, a­kit „a siami uralkodó lovaggá ütött.“ Ez ifjút, mint büszkén mondá, a görög király is a tengerészeinél akarta alkalmazi, de ő ez ajánlatot azzal utasította vissza, hogy csak a magyar királyt óhajtja szolgálni. Hát a leányát azt hogy magasztalta szegény! Pedig azót­a sem látta, mióta második atyjánál lakott Svéd­országban ! Tizennégy éves volt akkor 1889- ben és helyesen itt meg beszélt görögül, ola­szul, németül, angolul meg svédül. Magyarságát elfeledte ! Családi viszonyai között megemléke­zett Luczenbacher, szobbi fakereskedőről is, ki őt egyre hívja a hazába, de ő nem megy, míg ezt meg azt be nem fejezi. Ama kérdésemre, hogy miért nem fog­lalkozik a magyar rokon nyelvek kutatásával, megvető mosollyal felelte . Hiszen a franczia tudósok maguk ismerik el, hogy őket és a ma­gyarokat a finismussal együtt a trónról leve­tette. Ezzel nyilván a chinai nyelvrokonságról táplált véleményére czélzott. Ezzel különben Podhorszky nem áll egye­dül a magyar nyelvtudósok között és igen sa­játságosnak mondható a nekrológok ama pasz­­szusa, mely erről feltétlenül elítélőleg nyi­latkozik, mert legalább is feltűnő, hogy az az ural-altalji elmélet, mely ázsiainak mondja a magyarság eredetét, az Ázsiában 500 milliónyi tömegben élő chinaiak nyelvét,mert a magyar­ból kérlelhetlenül ki akarja küszöbölni! Vagy talán derogál a „chinézer“-rokonság ? Van olyan előkelő és czivilizált, mint a csekemiz vagy vogul. Különben nem kell nyelvtalentum hozzá, hogy valaki a chinai igegyökök között számos, de számos magyar szónak az eredetét felis­merje. Hogy az immár elköltözött tudós búvár buzgalmában a kalandszerűségig ment, az mit sem von le ez elmélet valószínűségéből. Néhai jó Horváth István sovéni buzgal­mára emlékeztet eme mondása Podhorszkynak : „Latin és görög nyelv magyar kereken forog­nak, mint az egész világ nyelvei b­urán rago­kon járnak.“ Ehhez hozzáadjuk, hogy, bár Párisból ki nem mozdult, a kiállítást még sem nézte meg. Eiffel stb. világremekek őt nem érdekelték, nem háborgatták. Cseddel magába zárkózott­sága kerülte a nyilvánosságot, a fényt.. . SZÉKELY ISTVÁN. (Budapest, szept. 10.) Változás belgrádi képviseletünkben. Belgrádi diplomácziai képvi­seletünkben változás áll küszöbön, a­mennyi­ben dr. Thömmel helyébe más és valószi­­színüleg magyar ember fog kineveztetni. A változás oka arra a személyes érintkezésre ve­zethető vissza, mely gr. Kálnoky és a szerb kormány között legutóbb történt. (Budapest, szept. 9.) Megcsúfolt hírek. A Bnd. Corr. jelenti: A minisztérium kebelében állítólag fölmerült egyenetlenségek és különféle fontos kinevezések tárgyában folyton megújuló koholmányokkal szemben legilletékesebb infor­­mác­ió alapján állíthatjuk, hogy ezek összesé­­gükben minden tényleges alapot nélkülöznek és egyátalán nem tesznek hitelt érdemlőkké az­által, hogy gyakran variáltatnak és ismételtet­nek. A kabinet kebelében nincsenek differen­­cziák. Az igazságügymini­szternek legközelebbi utazása, melyet Bécsbe azért tett, hogy orvos­sal tanácskozzék, a legkevésbbé sem szolgálhat bizonyítékul ezen bizonyos részről minden esetre felette óhajtott állításnak. És oly valót­lanok a herczegprímás közeli kinevezésére vonat­kozó összes jelentések. Erre nézve illetékes előterjesztés sem létetett és bármely névnek említése teljesen jogosulatlan. A politikai helyzet. Az általános politi­kai helyzetről czikkezve, a Sodopol Morning Post kifejti, hogy még a legügyesebb diplomá­­c­ia sem képes felbontani azon köteléket, mely Nagy-Brittania és a középeurópai hatalmak közt kölcsönösen fennáll. A „Standard“ úgy véli, hogy nem kell meglepődni, ha nem sokára a hármas szövetség oly cselekvéséről veszünk hírt, mely arra van hivatva, hogy a kronstadti testvériesülés és annak következ­ményei által keltett benyomást megvált­oz­ta­ssa, vagy pedig egészen megszün­tesse. Kereskedő segédek képzése. (Ajánlva Alexy Albert urnak Rozsnyón.) Kolozsvár, szept. 11. Ottlétem alkalmával azt tetszett mon­dani, hogy a kereskedő segédek kiképzése ér­dekében az illetékes (kassai) kereskedelmi és iparkamarában indítványnyal fog előállani ,mert a mostani állapot tűrhetetlen. Alkalmas és meg­bízható segédet felette bajos kapni. Ilyeneket nevelni kellene, de erre a kereskedelmi szak­oktatás ez idő szerinti intézetei nem alkal­masak. A középfokú keresk.­iskola (akadémia) nem nevel kereskedő segédeket. Az innen ki­került ifjak nem is mennek, de nem is valók a pudli mellé. Egy-egy nagy kereskedő alkal­mazhatja őket, hanem a kereskedők nagy tö­mege nélkülözni kénytelen. Az alsófokú kereskedelmi iskola volna az egyedüli intézet, melyben a leendő segéd az üzletben szerzett gyakorlati ismereteit a szükséges elméleti ismeretekkel kiegészít­hetné. Ugy de két baj van. Egyik az, hogy ilyen iskola kevés van s e miatt igen sok helyen a kereskedő tanoncz az iparos inasok iskolá­jába jár, hol vajmi kevés szakismeretet sajá­títhat el ; másik az, hogy a fennálló korlátolt számú alsófokú keresk. iskola sem teljesítheti hivatását kellő mértékben, a kereskedő tanulók igen csekély fokú előképzettsége miatt. Kereskedő tanoncknak — kevés kivétel­lel — ma még csak olyan ifjút adnak, a­ki az iparos inasi pálya kivételével semmi más pályára nem alkalmas; a­kit egy iskola sem tűr meg a maga keblében, a­ki sem dolgozni sem tanulni nem akar. Az ily­en keresk. ta­noncz idővel segéd lesz, de nem arra val­ó­­ságánál, hanem rendesen koránál fogva, mert a természet törvényénél fogva el végre kinő az inasok sorából s fölszabadítani mu­száj. Ezek a muszájból lett segédek aztán üres­ fejüek, léhák, könnyelműek nagyzolók, meg­bízhatatlanok, gyakran dorbézolók s így olyan körülmények közé jutnak, hogy az üzletben tiszta kézzel nem dolgozhatnak. Ilyen körülmények között kénytelen a főnök női segédszemélyzetet alkalmazni, úgy de épen a kereskedelem szempontjából nem lenne helyes ha női személyzet váltaná föl a férfi személyzetet, mert ez a végén odavezetne hogy a kereskedelem teljesen női kezekre szál­lana s ennélfogva hanyatlásnak indulna, mert a női segédszemélyzetet még sem tekinthet­jük a leendő főnökök hivatott reprezentán­sainak. Továbbá azt tetszett mondani, hogy egyet­len mentő eszköz arra, hogy a kis­kereskedők nagy tömege alkalmas férfi segédekhez juthas­son, az hogy a leendő segéd üzletben nőjjön fel ugyan, de katonai kötelezettségének mint egy éves önkéntes tehessen eleget. Mert ha ezt elérjük, akkor sokkal tisztességesebb elemek fognak a kereskedői pálya felé húzód­ni s miután önkéntességi jogot csak az az ifjú nyerhet, a­ki egyébb feltételek mellett, négy közép- vagy polgári iskolai osztályt megelőzőleg sikerrel elvégzett, ez által egyszersmind ama régóta hangoztatott kívánság teljesülését is elérnék, hogy a kereskedői pályára lépni szán­dékozó ifjú, az önkéntesi jog megnyerhetése okáért üzletbe lépése előtt négy közép-, vagy polgáriskolai osztályt végezne s igy a kereske­dői pályára megkivántató előismeretek bir­tokába jutna. És azt tetszett kérdezni tőlem, lehetsé­ges lenne-e­­ mi módon, hogy a kereskedő segédek olyan forma érettségi vizsgát tegyenek, mint a közép­fokú kereskedelmi is­kolát végzett tanulók, kiket ugyan kereskedők­nek is szántak, de a kikből kereskedő segédek még­sem lesznek? Erre a kérdésre akarok röviden,­­ a­nél­kül, hogy az előbbi észrevételekre reflektálnék­­ — csak úgy főbb vonásokban megfelelni. — Azt már beszélgetéseink során kijelentettem, hogy lehetségesnek tartom. Érintettem a módot is, melyen az a czél elérhető lesz. Most azonban, szabatosabban akarom az utat meg­jelölni. Kezdjük az elején. A leendő kereskedő tanoncz üzletbe lépése előtt négy közép-, vagy négy polgári iskolai osztályt sikerrel bevégezne. Ilyen előkészülettel beszegődnék tanoncznak (a főnök urakról föltételeznék, hogy ezeket a — mondjuk — intelligens inasokat — darabonti teendőkkel nem gyötörnék, hanem csakis az üzletben tartanák s magok is tanítnák) s egy­úttal beiratkoznék a három éves tanfolyamu­­ alsófoku kereskedelmi iskolába, hol hetenként Egy kis ember tör­ténete. — Pályanyertes regény. — Irta: Halt Mária. — Francziából fordította: MEGYERI DEZSŐNÉ. (8) Karjaiba fogta a kétségbeesett ebet és komornája felé sietett, a ki szólitotta : — Kisasszony! keretet hoztak. A „kisasszony“ biztatta Étiennet, hogy sétáljon kissé a kertben s ő a házba ment. Tíz percz múlva visszajött. — Gondoltam valamit számodra, menj el Grenellebe, Tiph­aine­ utcza 25. sz. alá, ke­resd fel Papillon urat, aranyozómat, a­kinek tanulóra van szüksége. Mond neki, hogy én küldtelek. Megint hosszasan vizsgálta a fiút szem­üvegén át. — Mielőtt távoznál tégy nekem valami szivességet. Szeretném lerajzolni a fejedet, légy mintám. Mindhárman fölmentek a műterembe. Ninette kifáradtan ült a kályha mellé egy ró­­­­zsás bársony vánkosra. Étienne elragadtatva szemlélte a helyisé­get: falkárpitok, szobrok, képek; a bútorokon brokát és bársony szövetek ; mindez csillogóan gyönyörködteté a szemet. A művésznő az általa választott állás­ban állító modeljét. Narancsárus olasz fiút festett. A munka csendesen folyt. Étienne nem beszélt, az utálatos kis dög aludni látszik. Midőn egy óra múlva elvégezték, Dauvil­­liers kisasszony kivette tárczáját és egy tíz frankos aranyat nyújtott a fiúnak. — Fogjad fiam és köszönöm neked, — mondta önmagával elégült hangon. Étienne pirulva visszautasitá a pénzt. A kisasszony nem engedett s miután egy cen­­timje sem volt, végre is elfogadta A kisasszony még egyszer elmondta Pa­pillon aranyozó lakezimét. Nehéz szívvel hagyta el atyja hajdani ta­nítványát, a­ki — jól érző — udvariasan le­rázta őt nyakáról. Pillanatot sem veszítve Grenellebe sietett. A jelzett szám alatt csakugyan volt egy üzlet, melynek ajtaján pókhálók és poros ke­retek függtek. Az ajtó fölött a következő czímtábla volt. Aranyozás, keretezés alatta: P a p i 11 on. Belépett. A csengettyű hangjára egy ál­matag tekintetű fiatal asszony fel­mutatkozott a bolt hátulsó ajtajában. — Mit akar? Levett sapkával magyarázta meg látoga­tása czélját. Az álmatag asszony behivta. A hátsó boltban ettek. Egy lábas paszuly egy sereg sült burgonya, saláta és egy nagy játék bárány szanaszét volt a telitetlen asz­talon. — Doudoutte! letedd a lábacskáidat ! Papi Ion úr intette ekként három éves leánykáját, a ki jobb kezével a sült burgonyát fogdosta, mig baljával a bárány gépezetét nyom­kodó, mily teljes elövet orditá: béé! béé! béé!

Next