Kolozsvár, 1892. január-június (6. évfolyam, 1-147. szám)
1892-01-13 / 10. szám
VI-ik évfolyam. 1892. 10. szám. Kolozsvár, szerda, január 13. Szerkesztő-iroda: BELKIRÁLY-UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. BELKÖZÉP-UTCZA 4 SZÁM. EZ.ÖFIZETÉSI DIJAK : Együl évre....................16 frt. Fél évre.........................8 írt. Nobjedevrr......................4 írt. Egy hóra.........................1 írt bő ki. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 80 kr. Nyiltter sors 20 kr. Egy szám ára 6 kr. Iparosnak, földésznek. Kolozsvár, jan. 13. (□)Hozzátok szólok polgártársak, kik kérges tenyeretekkel a föld nehéz rögeit szántjátok s arczotok verejtékével puhítjátok meg a barázdákat, melyekbe elszórjátok az Isten éltető áldását. Hozzátok szólok, kik hajnal véradásától a nap lefutásig kemény és nehéz munkában dolgoztok az árral, a fúróval, a fűrésszel, a picziny tűvel vagy nehéz kalapácscsal és fáradságos igyekezettel állítjátok elő mindazt, amire az embereknek ruházatánál, lakásánál, táplálkozásánál szüksége van. Hozzátok szólok, kik keserves munkátok gyümölcsét megosztjátok a legédesebb jó anyával az állammal, s behordott filléreitekből fentartjátok azokat az intézményeket, melyektől a nemzetek jóléte, biztonsága és előhaladása függ. Annyit ámítanak, annyit izgatnak, annyit bolondítanak titeket jó földműves és iparos polgártársaim, hogy nem lenne csoda, ha úgy néznétek szabadelvűpárti polgártársainkra, mint ellenség néz az ellenségre, és nem csoda, hogy el vagytok telve megfontolatlanul is dicséretével mindennek, mi az ellenzéki pártoknak kedvező, elítélésével annak, ami a kormány pártjának használna. Azt mondják a kormány pártjáról, hogy oda nem kell csatlakozni, mert ottan csak a hivatalnokok vannak, akik a nép zsírján élnek, akiket aztán a kormány oda parancsol az urnához, hogy szavazzanak lelkük és meggyőződésük ellenére. Hát aztán gondolkoztatok a felett, hogy mit csinálnátok ti, ha nem lennének ezek a nép zsírján élőknek csúfolt emberek ? Ugyan hány hivatalnokot láttak a takarékpénztárba sétálni, hogy ottan tőkét gyűjtsön sovány fizetéséből ? Bizony egyet sem. Elosztja a fizetését egészen köztetek, ő veszi meg a gazdának tejét, vaját, túróját, ő hordja el a piaczról a munkás hóstáti asszonynak zöldségét, babját, paradicsomiját, ugorkáját. Ő vesz a czipésztől lábbelit, a szabótól ruhát, az asztalostól bútort. Neki dolgozik a kárpitos, a lakatos, a kalapos és a legtöbb mesterember. Alig várja a hivatalnok, hogy eljöjjön a prima és akkor a fizetését jobbra-balra viszi a sok mesterember, kereskedő és a többi. Amíg tehát a hivatalnok egész életét annak szenteli, hogy a hazának dolgozzék, addig másfelől azt a fizetést is, melyet nem kevésbbé nehéz munkája után megkap, visszaszolgáltatja azoknak az őstermelőknek és iparosoknak a kezébe, akiknek adója is hozzájárul azokhoz a fizetésekhez. Még a katonaság is, amelyről azt mondják, hogy szitja a polgárság vérét, épen a földmivelőt és iparost gazdagítja. Ugyan meggyűlne a baja a mészárosoknak, ha egy szép reggel Kolozsvárról kimarsíroznának a regimentek ; ki venné meg azt a tömérdek húsz készpénz fizetés mellett? Hát aztán egy-egy oly vállalat, mint tavaly is volt a katonai ruhaneműek és lábbelik szállítása, mennyit hajt az iparosoknak. És a házi urak milyen jól tudják kiadni a lakásokat nekik ! Hiszen jól emlékezhetünk, hogy ha hire jön, hogy érkezik egy hivatal vagy egy század katona, már megyen fel az ára lakásnak, húsnak, bornak, ételnek, italnak , már előre örül a gazdaember és iparos, hogy jobban fog fizetni a munkája. Azok tehát, akik azt mondják nektek, hogy a hivatalnok a ti ellenségetek, mert ez emészti a vagyonotokat, nem mond nektek igazat, az csak el akar ámítani, gondolván, hogy elég műveletlenek és tudatlanok vagytok ahhoz, hogy elhigyjétek a konkolyt hintő beszédet. Soha sem kell hinni annak, aki azzal biztat, hogy ha rá hallgatunk, semmi baj nem fog érni és a sült galamb a szánkba fog repülni. Hiszen mi lenne egy országból, hol nem volna olyan néposztály, mely elfogyassza azt, amit a gazda és az iparos termel? Tönkre menne. A gazdának és iparosnak az az érdeke, hogy legyen rend ott a hol lakik, hogy békésen munkálkodhassék, hogy ne kelljen féltenie állatjait a járványtól, épületeit a tűztől, termesztményeit a tolvajoktól; hogy igazságot kapjon pereiben ; hogy legyen hol taníttassa gyermekeit; kéznél legyen a patika, orvos; hogy a szegényt, ügye fogyottat, az el- szerencsétlenedettet, legyen ki istápolja; hogy jók legyenek a vasutak és országutak, ne fulladjon be a jószág a sorba; hogy legyenek egyletek, intézetek, amelyek a felnőtteknek is tanácsot, példát adjanak a gazdaság és mesterség előbbrevitelében stb. stb. Ezek és még számtalan ilyen dolog az állam feladata, mert ezeket az egyes polgár, még a leggazdagabb sora tudja megvalósítani. És amikor azt halljátok, hogy a kormány és Szapáry gróf miniszterelnök az államosítást akarja behozni, azt kell alatta értenetek, hogy az a szándéka, hogy mindezek a fontos és közös polgári érdekek és czélok még jobban megvalósíttassanak, mint eddig. Ha az országban rend van és jóllét, akkor nő a hitel, olcsóbb a pénz, jobban fizetik a munkát, több fogy el se jobb árban, megszaporodik a vagyon, jobb lesz az élet s akkor ti is könynyebben fizetitek az adót s ravatalokat. A kormány és a szabadelvű párt erre törekszik. Nem is biztat hát titeket azzal, hogy adó ezután nem lesz s mindenki összedugott kézzel várhatja az áldást, sőt nyíltan mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék. De viszont minden téren, minden pályán az ország fejlesztését, előrehaladását és jogai bővítését ígéri. A hivatalnokok látják is, tudják is a kormány e nemes és tisztességes törekvését , igen természetes, hogy egész lelkesedéssel vannak azon a párton, mely őket védi, mely az állami feladatok ellátásában nekik példaadó vezére, és nem sok jót remélnek attól az ellenzéktől, mely őket folyton pellengérre állítja és lépten-nyomon gyalázza. Aztán van akárhány iparos, a ki tiz, busz segéddel is dolgozik s várjon mit szólna hozzá, ha ezek a segédek a tisztességes mestert lépten-nyomon szidnák, gyaláznák és ahány annyi felé húzna el a háztól. A hivatalnokok is ily segédei a minisztereknek és az állam végrehajtó fő szerveinek s az ellenzék azt tartja csak jó hivatalnoknak, aki az ellenzékkel szavaz, és gyalázza a mesterét. Ne hiszen tudom, hogy elcsapná a mester az olyan hitelen segédeket! De a kormány ezt még sem teszi. Ő nem bánja, hogy ahhoz a párthoz csatlakozzék a tisztviselő, amelyikhez akar, de ennek fejében elvárná az ellenzéktől, hogy ne kissebbítse az állam hiv szolgáit akkor sem, ha azok a szabadelvű párt meggyőződését támogatják. És higyjétek meg ti is iparos és gazda ember pártfeleink, a mikor szemlélitek, hogy azok a hízelgő kortesek, a kik mig voksaitokra vadásznak oly nagyon kedvetekben járnak s ha el nem nyerhették, nem szűnnek meg csúfolni, politikus csizmadiának, okos kőfaragónak és szellemes lakatosnak gúnyolni, ilyen alkalmakkor ismerhetitek ki csekély értékét annak a politikának, mely A „KOLOZSVÁR* TÁRCZÁJA. Semmiért. — Elbeszélte. — Irta: BALOGH ARTHUR. (Folytatáa.) — Nem rosszul gyanitod. Félek, hogy megvetsz, ha mindent meg fogsz tudni. A lélek rendes állapotában, mindennapi körülmények között nem menthető az, amit én tettem, ezt jól tudom. De én akkor nem tudtam mit teszek. Mikor napról-napra láttalak vele, napról-napra hallottam, hogy férjednek nevezed őt paránya nélkül a vonzalomnak, ez végre minden gondolkodó képességemtől megrabolt — Tehát a párbaj ? — kérdő némi szünet után sötéten, várakozással a nő és szemeit le nem vette a férfiről. — Közönséges gyilkolás. — És végtére mégis felmentettek. Ezt nem értem akkor, hogyan történhetett. — Mert egy pillanat művére senki sem tudja biztosan megmondani, véletlen volt e, vagy előre kiszemelt ravasz számítás. Ezért voltak ellenmondásban maguk a segédek is. Én tudom, hogy nem véletlen volt az egész, hogy erőszakkal tört magának utat kardom a segédeken keresztül, mikor már kihullott a fegyver az óháti kezéből. Utamban volt. Nem tudtam eltenni másként. Meg kellett gyilkolnom tanuk előtt A nő fázékonyan húzódott össze. Az idomaira szorosan odasimuló ruha megrezzent domború keblei fölött, telt karjain. Szemeik sajátságosan hideg sugárral találkoztak mintha a halott szelleme itt kóborolna közöttük, itt járva hideg suhogással, közéjük furakodva, nem engedve, hogy egymáshoz az ő testén át közeledjenek. — Tehát mégis igaz a tanok kettőjének vallomása. — Tökéletesen. — És ideges, majdnem igazán az őrültséget mutató magaviseleted fogságod alatt ? — Egyszerű ámítás. A világot oly könynyű elámítani még ha a komoly, méltóságteljes tanácsterem falai között ül is felettünk ítéletet. Kimondták, hogy csöndes őrült vagyok. Nézz a szemembe ? Nem így néznek ki az őrültek ugye? Nem, abból a zavaros, majd félénk, majd indulatos, vad kifejezésből, mely az őrülteké, azokban a szemekben semmit sem láthatott. És a nő, mikor reá tekintett, mégis kinos, gyötrő remegést érzett egész testében, mely azt jéghidegségűvé tévé. Attól a sárga, szenvedésteljes arcztól félt e vagy valami még ismeretlen veszedelemtől, melyet meghoz tán már a következő pillanat, melytől való félelmében hiába keresett a férfinak olykor ismét felmelegedő tekintetében megnyugtatást. — Ha neked vagyok — kezdő szünet után a nő ingadozó hangon — nem jöttem volna vissza még egy darabig a történtek után. — Miért mondod ezt? kérdé a férfi csodálkozással. Az emberek nem fognak jobban elfeledni egy félév vagy akár pár év múlva sem. Rám nézve nem kellemetlenebb a visszatérés most sem, mint bármikor. És arra nem is gondolsz, hogy valami vonzhatott vissza majdnem ellenálhatatlanul ? A fekete ruhás asszony hófehér arcza hideg szenvtelen maradt ez utóbbi szavakra is. — Azt hiszem, mindent tudok. Nem meghalt. Olyannak elvesztése, kit nem tudtunk szeretni, nem tépi lelkünket. Az emberek elítéltek s vagyonom, gazdaságom romlásnak indulhatott, mint gondolom. Van e még egyéb, a mitől félnem, rettegnem kellene? a mi lesújtana. A kérdezett merev, fénytelen szemekkel, melyek elárulták benseje szorongását, tekintett reá. — Van — mondá végre tompa, sötét hangon. Van más veszteséged is: fiad. — Mi történt vele? — Megölték — úgy, mint te valakit. De legalább igazán a becsület mezején esett el, komoly okért, midőn meg akarta bosszulni egyetlen leányod gyalázatát. — Leányomét ? ismételte a férfi és arcza agyagszinűvé változott. Nem tudom megérteni szavaidat. — Értsd tehát meg, ha így akartad. Tudod, hogy gyermek volt még, nem ismerte a világ veszélyeit. Elcsábították. S a csábító két életet tett tönkre egyszerre, fiadét és leányodét. Mert mégis csak megrontott, megmérgezett már az élete. Halmágyi mereven hallgatott. Minden érzéketlensége, zsibbadtsága daczára is, melyet a múlt iránt mutatott, mélyen megindítottnak, lesujtottnak látszott most. De csak a nő arczára kellett tekintenie és a múlt nem tudott olyan sötét, kietlen lenni, hogy ez a fényes arcz el ne feledtesse, azok a felcsillanó szemek, melyek úgy vezették eddig is, mint a lidérczfény, vakon, gondolkodás nélkül. Léptek közeledtek. Az öreg Oháti tért vissza és mikor vendége elsötétült arczát megpillantotta, gyanítani kezdé mindjárt a helyzetet. — Lidia bizonyosan már mindent elmondott — kezdé majdnem bosszús nyers°séggel. Rosszul tévé. Az eféle dolgokat apránkint kell előadni az embernek, a sok jóból-roszból megárt. Én úgy akartam. Itt tartottalak volna akármilyen ürügygyel pár napig s az alatt előkészítelek. De mindegy már. Ne csüggedj! A te korodban még ereje kell, hogy legyen az embernek egy egész hosszú s talán boldog élethez is mindezek után. S azt hiszem, neked lesz is. Lesz — lesz. Halmágyi egykedvűen vont vállat mig a már jól megsárgult vetések tengerén siklót to- t va szeme, melyek ott hullámzottak a leszálló homályban mind tovább-tovább. — Majd meglátjuk — mondá aztán, miközben úgy látszott, egészen másra gondol Az ajtó megnyílt újból A vacsorát jelen- tették. — Lesz egy pár idegen az asztalnál — , sietett Oháti megjegyezni, mikor egymagukra maradtak megint. De az ne bántson téged, mert egyik sem ismer. Különben előttük egy külföldön élő barátunk leszesz, ki most birtokkot keres a környéken. A megszólított néma főhajtással hagyta helyben ezt is, de nagyon magába lehetett megsrülve, mert figyelmeztetni kellett, hogy a szép s most egész sugár, ingerlő alakját mutató aszszonynak karját ajánlja fel, ki aztán könnyed léptekkel kezdett lengeni oldalán. * * * A tágas ebédlő ajtajában egy csomó idegen arcz tolakodott eléjük. Egy csomó fiatal férfi a szomszédból, akik még a délután bevetődtek véletlenül, hogy a szép asszony társaságát élvezzék egy kicsit és aztán ugyanoly véletlenséggel itt is maradtak mindannyian, hogy amit eddig meg nem kaphattak, egy jó szót, egy biztató tekintetet kiostromoljanak. Chatina mosolygott, édesen mosolygott valamennyi felé, mikor velük egy-egy pillantást váltott mintha, nagy hálára lenne kötelezve, hogy itt maradtak. A birtok után járó külföldi idegen, Halmágyi valami félreeső helyre került, meglehetősen távol a szép háziasszonytól, amit úgy látszott, nem vett valami zokon, sőt keresett talán. Az ételeket kezdették felhordani, a poharak összecsendültek néha és a jól hangolt társaságok megszokott élénk moraja kezdett hallatszani az asztal körül. A zárva hagyott nagy szárnyas ajtón szabadjára áradt ki az est néma csendjébe ez a szüntelen csöndes zsibongás, melyben csak egy ember: Halmágyi hallgatott Nagyon is kirítt igy a környezetből. Talán azért hallgatott olyan mélyen, hogy annál jobban kinyissa füleit és szemeit, meghallván minden kiselejtett szavát ez embereknek és nézvén merőn, mocczanástalanul arra a nőre meg a férfira, ki oldalán foglalt helyet. (Folytatása következik.) Vizelkedéssel hódit, ígéretekkel kecsegtet és az ellenfél czégéreztetésével zsarol, a mellett a politika mellett, mely feltárja a polgári kötelességek hosszú sorozatát s nem habozik kimondani, hogy sikert, boldogulást nem a léhának, nem a semmittevőnek, hanem csak a munkás, pontos, takarékos polgároknak ígérhet. Bulgária helyzetéről Bulgária nemzetközi helyzete ismeretes. Az el nem ismert fejedelem — írja a „Köln. 7.“ — immár négy esztendeje uralkodik s Bulgária belső viszonyai mindjobban megszilárdultak. Ez a kivételes állapot azonban nem nagy jelentőségű, mert hisz mindennek daczára Bulgária kereskedelmi szerződéseket köt, Krupptól hadifelszerelést vett papírpénzen, az európai fejedelmek követeit — Franczia-, Német és Poroszország kivételével — fogadja s igy joggal kérdezhetjük, mivel emelkednék Bulgária sorsa az elismertetés által? Bismarck és Tisza Kálmán nézete szerint csak a szultán elismerése a mértékadó. A többi államnak passzív álláspontot kell elfoglalnia. Bulgária politikusai is hidegvérrel fogadják el a helyzetet. Bizonyos, hogy a fejedelem uralkodásának kezdetén hasznos dolog lett volna rá nézve az elismertetés, de látjuk, hogy keresztül vágta magát e nélkül is. És Szambulov ma így gondolkozik : „Nem hiszek az elösmertetésben, de ha megtörténik, nos, nem vagyunk ez ellen sem.“ Mi azonban azt hisszük, hogy Bulgáriának aligha lesz elösmert fejedelme! Mert a portától várandó az első lépés és idegen hatalom nem hajlandó e formaság miatt megzavarni a békét. A portánál pedig tartanak az újabb zavaroktól s igy az elismertetés kérdése elodáztatott Macedóniához való viszonya is békés. Bulgária azonban nagyban fegyverkezik, de pusztán önoltalmára s főkép Szerbia ellen, mely háború esetén erős ellenfele lehet. S ha Oroszország Dobrudzsán akarna áthatolni, ez esetben Bulgária Oroszország ellen hadakoznék. Az ország külpolitikája erős kezekben nyugszik. A hangulat skeptikus, baráttal és ellenséggel szemben egyaránt és ez esetben ez a helyes, íme ilyenek Bulgária jeles viszonyai. A választók megállapodása. Kolozsvár, jan. 13. Különös figyelemmel kísérjük az ellenzéki sajtót. Keressük benne azokat a kérdéseket, melyekkel az ellenzék a választások elé megy. Keressük ezeknek a kérdéseknek fejtegetését, tárgyalását, általában mindazt, miből megítélhetnek, hogy az ellenzék mit és miként akar. Mert azt hisszük, hogy különösen választások alkalmával, ez a tő. A választók csak akkor juthatnak szavazataikat illetőleg helyes megállapodásra, ha részletesen ismerik a pártok programmjait. Másként állt a dolog 1848 előtt, mikor a megyék választottak „követeket“, kiket kész utasításokkal láttak el. Akkor minden egyes követ saját, utasításához alkalmazkodott, s ha küldői előlegek fölhatalmazása nélkül attól eltért, vissza is hivatott. A lényeg ez eljárásban is az volt, hogy a képviselt fél akaratának érvényesítése biztosíttatott. A parlamenti alkotmánynyal az utasítás nem fér meg, de azért a választók előlegesen tájékozandók nem annyira az egyes jelöltek, mint inkább az egyes pártok irányáról és szándékairól, mert tudjuk, hogy a pártfegyelem az egyes párttagokra minő beolvasztó hatással van. Igaz, hogy az ellenzéki pártok kiáltványokat adtak ki. De ezekben inkább csak nagy vonásokban körvonalazott jelszavak vannak letéve. Ezekből sem azt nem lehet megtudni, hogy az ellenzék mit tart közvetlen a jövő törvényhozási cziklus alatt elintézendőnek, sem azt, hogy mit miként akar megoldani. Híveitől azt várja, hogy ezek egyes jelszavak szerint szavazzanak, s minden egyebet, ami pedig lényegbe vágó, vakon bízzanak reájuk. Igaz, hogy ellenzéki képviselők és jelöltek beszámolókat, s úgynevezett programmbeszédeket is tartottak. De ezek sem nyújtják a szükséges fölvilágosításokat. Fő jellemvonásuk a kormány múltjára szórt rekriminatio, a személyeskedés, s a kormány működésének torzított alakban való bemutatása, valamint az ellenzék eddigi eljárásának igazolása. Ámde mindez még nem programra. Ezekből még nem tudjuk meg, hogy az ellenzék szerint mik volnának a legközelebbi teendők; hogy váljon az ellenzék már a jövő törvényhozásban sürgeti-e a közigazgatás, s a valuta rendezését; a közgazdasági intézmények továbbfejlesztését; a választási bíráskodást; a kereskedelmi szerződések kiterjesztését; a birtok- és vízszabályozást; az igazságügyi reformokat, stb. És hogy amit a közelebbi czikluson múlhatlanul megoldandónak tart, abban mik a részletesebb alapelvei. Szóval: nem ad világos és hű képet a választóknak legközelebbi szándékairól. Pedig ez nem menthető azzal a kifogással, hogy a munkaprogramm öszszeállítása a kormány és pártja feladata, miután az előterjesztési jog a kormány kezében van. Mert e jog mellett az ellenzéknek is mindig biztosítva van az a parlamenti joga, hogy bizonyos kérdések tárgyalását egy vagy más módon és alakban napirendre hozza. És e mellett minden választás előtt azzal a lehetőséggel is foglalkoznia kell, hogy