Kolozsvár, 1892. július-december (6. évfolyam, 148-299. szám)
1892-12-03 / 277. szám
áI-ik évfolyam. 1892. 277. szám. Kolozsvár, szombat, deczember 3. Szerkesztő-iroda: BELKIRALY UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK VISSZA. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivételével. Névtelenül beküldött közlemények tekintetbe nem vétetnek. Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK: Égisz évre ...... IS írt Fél évre .........................8 frt. Negyed évre...........................* írt. Egy hóra.........................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy Dem. tér ára 4 kr. Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezményben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyilt tér sora 20 kr. Határponton: Koromtat, deci. 3. A törvényhozás eljutott az első ülésszak végéhez, mit nyomban követ a második ciklus kezdete. Az eddigi megállapodások szerint, pár nap múlva a vég és kezdet között, a határponton állunk, honnan önként kínálkozik a hátra és előretekintés. A lefolyt idő, mely még egy évet se tesz ki, kevés, de jelentős nyomokat hagy parlamentünk történetében és törvényeinkben. Mindnyájan emlékezünk meg azon meddő, szenvedélyes vitákra, miknek a folyó évi költségvetés utólagos tárgyalásakor, az épen befejezett választások közvetlen hatása alatt, az ellenzéki pártok részéről tanúi volünk. E viták még jobban elmérgesedtek a képviselőházi elnöki kérdés megoldása körül, s később részben a parlamenten kívül fölmerült egyes események következében. Az ellenztk az uj országgyfilliti .itho ia hu.uit országgyűlés időelőtti bezárása, s a közigazgatás rendezésére vonatkozó javaslat által fölkorbácsolt szenvedélyességét, s a későbbi körülmények által szított viszálykodás csak a bekövetkezett kormányválságban nyerte meg a fölgyülemlett feszelő kivezető szerepét. Ez első cziklus valóban a kóros indulatok megtisztulási korának nevezhető, mely villámoktól vemhes idő gyanánt zúgott el a törvényhozás feje fölött, hogy aztán az új kormány bevonulásával az ég kiderüljön, s az elfojtott jobb remények szivárványa föltűnjék. E forrongó, zűrzavaros időből valutánk rendezése emelkedik ki, mint oly törvényhozási mű, mely a nemzetet a különbeni meddőségért kárpótolja. Az ellenzéki szóáradat tengerében egy szikla, mely az előző kormány alkotási vágyát, különösen pénzügyminiszterünk erélyét és odaadását hirdeti; vagy egy oázis, hol a pártviszályokban elmerült harcosok a pihenésre, kibékülésre egy kis semleges tért találtak. E tekintetben örökké emlékezetes marad a lefolyt ülésszak idejéből legalkotmányosabb fejedelmünk uralkodói jubileuma is, mint amely a pártviszály hullámait pillanatnyira szintén elsimította. A meddő, áldatlan küzdelmek között tehát mégis megmaradt vigaszul e tények tanúsága, mely szerint nemzetünk, minden pártoskodó természete mellett, egygyé tud olvadni a trón iránti hűségben és hódolatban, a nagy nemzeti érdekek ápolásában. Szeretnék e tanúságból meríteni a színeket, hogy a második ülésszak képét előre megrajzoljuk. A kormány, mely iránt az ellenzék már a múlt országgyűlésen, később a választásokból, s más okokból kifolyólag túlizgatott volt, egy másiknak adott helyet; az ellenzék, mely azelőtt személyeskedésben, szenvedélyességben fejtette ki minden erejét, jövőre tárgyilagosságot, higgadságot igér; a programra, melylyel az új kormány beköszöntött, általában és nagyjában még az ellenzék szélső árnyalatainak is tetszik. Mind oly ómenek, melyek e második ülésszakra kedvezőbb, s a mi fő: termékenyebb időjárást helyeznek kilátásba. S ha az első ülésszak a függő belügyi kérdéseket kihantolta és burkaikból kihámozta, méltán remélhetjük, hogy a második cziklus megoldja, s konkrét törvényekben a nemzet elé állítja azokat. Így a jelen törvényhozás eddigi menete újabb bizonyítékokat szolgáltat azoknak, kik a régi hároméves országgyűlések tartamát meghosszabbították. Mert ha elől az előkészületekkel, a választások utóhatásaiból való kibontakozásokkal, hátul pedig a hazabeszélésekkel, az új választásokat bevezető korteskedések szervezésével vész el egy-egy év, a legrosszabb esetekben is marad a munkára is valami. Az első ülésszak nemcsak a függő kérdéseket készítette elő, hanem a pártközi viszonyokat is tisztázta. Mindkét feladatot nagyon megkönynyítette az új kormánynak elvi alapokra fektett programmja. A reformokat illetőleg tisztában vagyunk azzal, hogy a valuta teljes rendezésén kívül, előttünk áll a közigazgatás rendezése minden mellékes és öszszefüggő kérdésével, valamint az egyházpolitikai viszonyok szabályozása az egész vonalon. Ha ez országgyűlése két nagy kérdést,rendszeres törvényekbe önti s ezeken kívül ez adóügyet reformálja, s néhány kissebbrendű ügyet megold, meg lehetünk elégedve működésével, s a kormány is úgy áll a nemzet előtt, mint aki beváltotta a legközelebbi jövőre vonatkozó ígéretét. A pártközi viszonyokat illetőleg is jótékony hatással lesznek azok a kölcsönös fölvilágítások és eszmecserék, mik az új kormány alakulása alkalmából, a legközelebb múlt napokban a parlamentben és a sajtóban fölmerültek. A kormányt fenntartó szabadelvű pártban az elvek tekintetében semmi szükség se volt az eszmék újabb tisztázására. Sőt a beléletében fölmerült, de az egyetértés hátránya nélkül csakhamar elmúlt epizódok is épen az elvek és az irány iránt való ragaszkodást és kölcsönös bizalmat erősítették meg. S ez nagy megnyugvásul szolgálhat a bekövetkező munka idejére, midőn a kormánynak egy erős, szolidáris pártra lesz szüksége, mely az ellenzéki pártok forrongásaiból következtethető újabb alakulások magvát kell hogy képezze. Az ellenzéki pártok közül a nemzeti párt lesz mielőbb azon a keresztúton, hol választania kell a kormány támogatása és a szélső pártokhoz való csatlakozás között. Ide sodorják őt a viszonyok, ide kényszeríti a kormány működése, mely kizár minden személyes indokot, s az embereket elvi alapokra tereli vissza. És beáll az a normális állapot, hol csak az államjogi fölfogások, a szabadelvűség mértéke képezik a pártok elválasztó vonalát. Ez esetben, s ha a belreformokba belemenve, a kormány törekvései még jobban kidomborodnak, a szélső ellenzéken meggyűlt sok divergens elem is ki lesz téve a bomlás és újabb alakulás folyamatának. A parlamenti és pártviszonyokban, valamint a közvéleményben észlelhető ezen előzmények után lépünk az új cziklussal a tulajdonképi munkaterére: in médiás rés. Sok tapintatra, higgadtságra és a pártok közt való összetartásra lesz szükségünk a képviselőházban, hogy a reánk váró nagy feladatok egyes jelentékeny részeit, mint például az egyházpolitikai kérdéseket, a szabadelvűség s az állami érdek követelményei szerint megoldhassuk. Csak az akadályok és nehézségek nagy számára kell gondolnunk, melyek itt-ott reánk várakoznak, hogy a pártok magasabb szempontokra emelkedését indokolva lássuk, a közérdek szempontjából meg is várjuk. S az egyházi kérdések mellett a közigazgatás rendezése lesz az a másik nagy feladat, melylyel szemben a kicsinyes pártérdekeknek a magasabb tekintetek előtt alább kell hagyniok eddigi élességükből. Ha a szabadelvűség követelményei, s az állami konszolidáczió érdekei a pártoskodások khaoszába találnak fulladni, oly zavarok támadhatnak, melyekből az ellenzék nem fogja ez országot kiragadni, s amelyeket az ellenzék bizonyára nem lesz képes a közvélemény előtt felelősségével födözni. Az újabban földobott jelszavak, mint: A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. Ábrándok világa. REGÉNY KÉT KÖTETBEN. Irta: BE DE JOB. I. KÖTET. (6. Folytatás ) ELSŐ FEJEZET. Az estély. A grófnő egy pillanatra sem vette le szert a színészről. Úgy vonzotta az magához, int a delej a gyönge tűt, mint ahogy egy ,abadjára bocsátott könnyű ártatlan pelyhet .Iszva von magával az első nagy tavaszi szél. Csend lett. Körülötte mindenki elhallgatt, ő nem hallott egy hangot sem a társaság eszédjéből, mely morajlott, suttogott, ő csak a mészt hallotta. Mindenik szava egy egész vngot idézett, csodálatosan egész történetek, intáziák, álomlátások és jövendölések jöttek eszébe egy hangtól, az érzés egy hullámnak a megrezdülésétől. Nem tudta mit tesz. Úgy érezte, hogy el kell állania és odarohanni ahoz a fitalemezhez, aki maga az idvesség, á’örlni és kiinnen. »Ivoni őt az asszonyok és leányok közül, nehogy valakire még ránézhessen, valakivel még egy szót is szólhasson. A feje szédülni kezdett és színes karikák tánczoltak a szemei előtt. Nézett mereven egy helyre, tágra nyitott szemekkel, zavaros tekintettel. Egyszerre nagyot sikoltott és eszméletlenül terült el a szőnyegen. Zám Gusztáv épen ievégette a szavalatot , a sikoltás hangja megtompult a hallgatók tapsai miatt. Azonban a taps félbeszakadt. Mindenki a grófnőhöz rohant. A háziorvos, aki szerencsére szintén ott volt az estélyen, gyorsan sietett a segítségadással , egy fél percz alatt azt konstatálta, hogy a következő fél perezben a beteg egészen jól lesz. — Semmi sem volt, méltóságos és nagyságos asszonyaim — szólt komolyan és a nyugalom kedvéért könnyű mosolylyal az orvos — semmi sem volt. Egy kis szédülés a meleg miatt, azonnal magához tér. Bevitték a hálóterembe. A vendégek várták, hogy ha már el is maradt az estély, legalább örömüket fejezzék ki felocsudásakor a háziasszonynak, hogy ily könnyen szabadult meg a veszélytől. A grófnőnek, amint szemeit felnyitotta, egész rémséges álma az eszébe jutott. A szalonjában estély volt, melyre rendkívül nehezen lehetett összetoborzani a résztvevőket. Tudja isten, mintha a rosz sors érte volna utól ezt a házat, úgy elhagyták. Régebben milyen szívesen jött az egész arisztokráczia. A vidám, életpiros arczú falusi mágnás legények ott hagyták az őszi vadázatot a Mélán estélyért, hogy itt egy éjszakát átmulassanak, vele tánczoljanak. A városiak a színházban az ő estélye napján frakkban jelentek meg s a második felvonás után egyszerre nagy feltűnéssel állottak föl és vonultak ki, úgy, hogy az egész közönség megtudhatta, hogy a Mélán estély mindjárt kezdődik. S az úri hölgyek is, akik szépségéért, elragadó érdekes voltáért mindnyájan irigyelték, valamennyien eljöttek, mert különben nem találkozhattak volna választottjaikkal és imádóikkal. Milyen kedves és szép idők voltak azok. Mikor a fiatalemberek meglehetősen becsipve a finom pezsgőtől, hajnaltájban vakmerők kezdettek lenni s egy a nyakát, egy a karját megcsókolta. Mennyi mendemonda járt akkor róla szájról-szájra a városban. Mindenkivel összehozták a szóbeszéd által, csak azokkal nem soha, a kikkel tényleg össze lehetett volna hozni. Nagy öröme volt mindig, ha minél többet beszéltek róla. — Fiatal lelke gyönyörben úszott, ha tapasztalta, hogy a szóbeszédeknek meg volt a hatásuk, s udvarlóinak száma e miatt folytonosan szaporodott, s az udvarlók folytonosan bátrabbak lettek, így aztán veszélyes, de izgató játékokat folytatott, a kaczérság nehéz nagy játékát, s mégis csak ritkán történt meg vele. Ha megtörtént, elfeledte. Hanem az idők múltával a fényes estélyeket a tiszta arisztokráczia kerülni kezdte. A kis Mélán grófnő komolyan gondolkozott, hogy miképen lehetne segíteni e bajon. Hosszas gondolkozás után jutott eszébe, hogy tágasabbra nyittassa a szalon ajtóit. Ekkoriban kezdett divattá válni a demokratizmus jelszava és születtek meg a demokrata arisztokraták, magukba olvasztva parvenüket, sikkasztókat és a stréberek minden fajtáját. A harmadik ily „vegyes“ estély volt Melanéknál a mai. Az elsőn még volt az arisztokrácziából egy képviselő és egy vasúti konceszsziókból perczentező gróf; a másodikon a képviselő már nem volt ott, csak a vasutas; a harmadikon már a vasutas sem jelent meg. Ez elkeserítette a kis grófnőt, s így határozta el, hogy csupa boszúból is a jelenlevőkkel a lehető legkedvesebben fog mulatni. De mi történt ? Miféle rettenetes álom játszott vele az imént ? Hogy ő az ünnepelt, ragyogó Mélán grófnő mindenkinek fölébe helyezzen egy kopott színészt, akivel még csak annyit szólott: „szívesen látom.“ Ennyire sülyedt volna az egész világ szeme láttára ? (Folyt, következik.) a kiegyezés tovább fejlesztése, erélye- sebb nemzeti irány követése csak arra találtattak fel, hogy a nemzeti párt létjogát adják meg a nemzet előtt. De higgadtan tekintve a körülményeket, most inkább, mint valaha, üres frázisoknak tűnnek föl egy oly kormánynyal szemben, mely elvi alapokon megindított actióéval jegyebet se akar, mint a nemzeti követelményeket úgy benn, mint Ausztriával való viszonyunkban nyomról-nyomra érvényesíteni. E feladat kezdetét, vagyis inkább erélyesebb folytatását jelzi a második ülésszak. S ebben a kormány támogatására sietnek mindazok, kiknél nem a párt, hanem a haza érdeke az első. A nyugdíjtörvény módosítása. Azt a kis törvényjavaslatot, melyet a képviselőház tegnap harmadik olvasásban is elfogadott, felsőbb biráink körében, de a legszélesebb jogászkörökben is, általános megelégedéssel fogadták. Az 1885: XI. t. sz. 25. §-ában foglalt ama rendelkezés ugyanis, mely szerint: birák, kik 65. életévüket betöltötték, szolgálatképtelenségük külön megállapítása nélkül is nyugdíjazhatók, hozzávéve azon körülményt, hogy a korhatár elérése után az illető bíró a szolgálatban meghagyható, de adminisztratív uton bármikor elmozdítható, magát a bírói elmozdíthatatlanság elvét érintő, különösen a legfelsőbb bíróságnál, aholtudvalevőleg a bírói karnak korban legelőbbre haladt tagjai foglalnak helyet. Igaz, hogy a nyugdíjtörvény e helytelen intézkedését éppen a legfőbb bíróságnál nem alkalmazták , de az igazságügyminiszter mégis, a bírói függetlenség elvének teljes épségében fentartása érdekében már két évvel ezelőtt bejelentette, hogy a legfőbb bíróság státusába tartozókra nézve visszaállítani szándékozik az 1869. IV. t. sz. ama rendelkezését, mely a korhatárt a 70. életévben állapítja meg és már egy évvel ezelőtt be is nyújtotta az elfogadott erre vonatkozó törvényjavaslatot, melynek tárgyalását a közbejött politikai események gátolták. Most végre helyre volt hozható a nyugdíjtörvény e fogyatkozása, mely meglehetős nagy érthető aggodalmakat keltett legfőbb biráink körében és melynek okát ama törekvésre kell viszszavezetni, hogy az öszszes állami tiszviselők nyugdíjazása egységes elvek alapján történjék, ami azonban, mint ez a kérdés is mutatta, nem bizonyult kivihetőnek. Wekerle-lakoma, Budapest, decz. 2. Az „Országos kaszinó“ — mint táviratunk már említette — ötszáz terítékes disz „Kedves kardom . . Két fiatal, alig pelyhedző bajuszú magyar fiú együtt végezte a kadét iskolát, s mint tiszthelyettesek kerültek ki egy gyalogezredhez. Csinos, erőteljes fiatal emberek voltak, tele életkedvvel, nagy reményekkel, ambíczióval. Már nem is a bornyájokban, hanem a kezükben képzelték a marsal-botot. Mikor a legközelebbi májusi előléptetések alkalmával egyszerre ott olvasták nevüket a kinevezett legfrissebb hadnagyok között, a két gyerektiszt egymás nyakába borult, s összecsőkolták egymást, sírtak és kaczagtak egyszerre örömükben. Aztán végig polkáztak szobájukban s ismét összeborultak, ismét sírtak és kaczagtak. Hát még mikor felöltöttük a fényes Waffenrockot, az aranyos csákót, fényes arany bojtos kardot és a sárga selyem tábori övét karcsú derekukon körülövezték, hogy mint „hadnagy urak“ először bemutassák magukat az ezredesnél: könyben úszó szemekkel gyönyörködtek egymásban ; nem is hittek maguknak, amig meg nem szólították egymást: — Te vagy az, Mili pajtás?! — Te vagy az, Guszti pajtás?! A ki valaha végig ette keserű, sokszor pedig (könyertől) sós kenyerét egy kadét-iskolának, s hallotta magát nyers, goromba hangon „Sie Kadet“-nak czimeztetni két esztendőn által, s egyszerre csak „Sie Herr Lieutenant“ névre érdemesíti magát; „pertu“ lesz a főhadnagy urakkal is, a durva legénységi kaszból a tiszti rangra emelkedik, a tiszti kaszinóban egyszerre otthon lesz, s van alkalma közvetlenközelről kacaghatni az ezredes pikáns adomáin : az megértheti, hogy minő nagyszerű átalakulás következett tisztjeink sorsában, az megértheti Kovács Emil és Benkő Guszti rettenetes örömét. A két gyerek aztán, mint aki sokáigsokáig nélkülözte a szabad, tiszta levegőt, tele tüdővel szívta azt magába. Az ifjú, ruganyos lélek és test nem fáradt ki a mulatozásban, mely gyakran tivornyává fajult. Behunyt szemmel, mámorban úszó prűvel vetette magát mindkettő a vigorgiák kéjes karjaiba, s úszott-úszott az önfeledt boldogság árjában. De egyszer aztán, egy mámoros éj után, melyet a kártyaasztalnál töltöttek el, Kovács Emil arra ébredt, hogy a csengő érczekből kifogyott. Csupa gentlemanek ültek a játékasztal körül, az asztalon halomszámban állott a bankjegy. Kovács Emil az utolsó tízest is oda dobta a bankár elé a vesztett. Nagyon nehezére eshetett a veszteség, mert homlokán kidagadtak az erek és sötéten nézett maga elé, de egyszerre egy mentő gondolata támadt s büszkén egyenesedett ki és újból állított pár tételt. A bankár nem kérdezte mire. Gavallérok közt ez mellékes. Mikor kitántorgott a játékteremből, oda súgott a bankárnak : — Holnap hozom a többit. Az helybenhagyólag bólintott. Egy chevalier tudja, hogy kártyaadósságot huszonnégy óra alatt fizetni kell és a tiszti becsület kényes az ilyen dolgokban. lakomával ünnepelte ma este egyik alapítóját, Wekerle Sándor miniszterelnököt. A Hungáriafogadó tágas oszlopcsarnoka és a mellette levő nagy terem ez alkalomra díszt öltött. Az asztalfő fölött Wekerle miniszterelnöknek olajba festett arczképe, babérkoszorúval körözve. A miniszterelnököt beléptekor hosszasan éljenezték, a zenekar pedig az újWekerle indulóival üdvözölte, amelynek elhangzásával ismét felzúgott az éljenzés. Az asztalfőn Wekerle Sándor miniszterelnök foglalt helyet. Tőle jobbra ültek : Péchy Tamás, Zichy Jenő gr., Apponyi Albert gr.,Forinyák Ghiczy Béla, Máriássy b., Görgey Kornél altábornagyok, Zoltán Elek honvédlovassági felügyelő, Gromon Dezső államtitkár, Miklós Ödön, Dessewffy Arisztida miniszterelnök balján pedig Fiáth Miklós br., Andrássy Tivadar gr. Károlyi István gr., Ugrón Gábor, Harkányi Frigyes, Bokross Elek. Ott voltak továbbá: Csávossy Béla, a képviselőház háznagya, Miklós Gyula, Hadik-Barkóczy Sándor gr., Ráth Károly főpolgármester, Földváry Mihály Pest megye alispánja stb. A lakomán a lehető leglelkesebb hangulat uralkodott. A harmadik fogásnál fölállott Péchy Tamás és ősi szokás szerint felköszöntötte a királyt ; beszédét a jelenvoltak állva hallgatták végig. Reviczky Ambró az országos kaszinó nevében poharát Wekerlére emelte , kerülve minden politikát, ecsetelte azokat a nagy érdemeket, melyeket Wekerle miniszterelnök a kaszinó megalapítása és felvirágoztatása körül szerzett. Miklós Ödön szintén Wekerle miniszterelnököt éltette, különösen mint embert, úr barát, mint férfiút méltatván. Mély csendben és figyelem "-tszólalt föl Wekerle miniszterelnök, a melyet meg-megszakitott a fölzud igy kezdte : „Tisztelt uraim, barátaim !i a merném mondani, tágabb baráti ma az én megtiszteltetésemre volt begyülni, szót kérek és poharat e betne első szavam más, mint a mélyen érzett hála azért a valóba eddig részemről meg nem érdemlő sért, a melynek ma őszinte ré (Hosszantartó élénk éljenzés) azét megnyilatkozó szimpátiákért, melyt jelenségéül a mai estét tekintenem kell. Az én előttem szóló tisztelt barátom a barátságról emlékezett meg. Felemlítettem én már egyszer ebben a körben, hogy alig van valaki, aki annyit, talán mindent barátainak köszönhet, mint én. (Hosszantartó élénk éljenzés és tetszés.) — A baráti tisztelet s a kölcsönös megbecsülés voltak a legdrágább kincsem magán- és társadalmi életemben. (Élénk éljenzés.) A barátaim részéről irántam nyilvánuló bizalom és szimpátiák képezték úgyszólván egyetlen útlevelemet, midőn a középályára léptem. (Hosszantartó, meg-megújuló élénk éljenzés, tetszés és taps.) A kölcsönös tisztelet és megbecsülés, a lovagias és önzetlen érzelemnek