Kolozsvár, 1893. január-június (7. évfolyam, 1-146. szám)

1893-01-14 / 11. szám

Bak­k István elfogadja a javaslatot an­talok el­st­atálásával, hogy az osztrák újonczsá­­v­ Q most csökken, a­mi ellen azonban a ter­­hesség szempontjából nem tehető kifogás. L­i­­­s Gyula kijelenti, hogy ámbár a köz­zös hadsereg kérdésében ugyanazon alapon áll, miint a függetlenségi és 48 as párt, de miután itt a véderő keretén belül mozgó törvényes in­tézkedésekről van szó, a­míg a törvény fenn­áll, annak folyományát nem lehet visszautasí­tani, miért is szóló elfogadja a javaslatot. A bizottság érdemleges módosítás nélkül elfogadja a törvényjavaslatot. Tárgyalás alá vétetvén a közös had­seregbeli s honvéd egyéves önkén­tesek t­i­s­z­t­i vizsgájának eredményéről az 1891—2-iki tényleges szolgálati év végén beterjesztett miniszteri jelentés. Mün­ni­ch előadó konstatálja, hogy a hadseregben a tiszti vizsgát letett önkéntesekre nézve az előző évhez képest javult a helyzet. Sizs Gyula összehasonlítva az eredmé­nyeket a honvédségnél levőkkel, nem fojthatja el azon aggodalmakat, hogy nyelvi nehézségek képeznek a vizsga letételénél nehézségeket. Báró Fejérváry miniszter utal azon tényre, hogy azok közt, kik a vizsgát le nem tették, inkább fordulnak elő olyanok, a­kik a német nyelvben teljesen jártasak, mint a né­met nyelvben kevésbé jártas magyar fiúk. Tóth Aladár és Lizs felszólalására rész­letes felvilágosítást ad a miniszter a hadsereg­nél s honvédségnél előfordult öngyilkosságok okairól. Gróf Csáky Kálmán megjegyzi, hogy az öngyilkosságoknak a hadseregnél nem egy­szer oly okai vannak, a­melyeket nem is lehet megállapítani. Nagy Ist­ván kiemeli, hogy az öngyilkos­ságok legnagyobb része az újonc­képzés idő­szakára esik s e tekintetben különösen az al­tiszteket illetheti vád. Tóth Ernő hasonló értelemben nyilatko­zik, kívánatosnak tartván, hogy az altiszteknek minél gyakrabban kötelességükké tétessék a hu­mánus bánásmód. Föld­vár­y Elemér felszólalása báró Fe­jérváry miniszter és a román államtitkári további felvilágosításai után tudomásul veendő­nek határozta a jelentést. Tárgyalás alá vétetvén a honvédelmi mi­niszter jelentése a közös hadsereg katonai nevelő és képzőintézeteiben ma­gyar állami alap­­ványos helyekre elh­lyezett if­jakról, Münnich előadó felhívja a miniszter figyelmét az iránti intézkedésre, hogy jövőre a főreáliskolában is legyen legalább néhány hely fentartva.­­ Báró Fejé­r­váry miniszter megjegyzi, hogy oly években, midőn az alreáliskolából annyi alkalmas növendék ke­rül ki, a­mennyi teljesen betölti a rendelke­zésre álló főreáliskolai helyeket, nem lenne in­dokolt amazokat visszautasítani a polgári élet- í­dől esetleg közvetlenül jelentkezők kedvéért. Nagy István felemlíti, hogy a felvételi­­ szabályzatban oly tankönyvek vannak megje­­­­lölve, a­melyek megnehezítik a magyar jelent­­kezőkre nézve a felvételt. Báró Fejérváry miniszter válaszolja, hogy a pályázati hirdetményekben semmiféle tankönyv megjelölve nincs, mindig a magyar tanterv vézetik a vizsgálatnál alapul s e tekin­tetben panasz nem is merül fel. Szóló is elis­meri, hogy kívánatos lenne az alapítványi he­lyek szaporítása czéljából s szükségesnek tar­taná különösen az alreáliskoláknak egygyel való szaporítását. A bizottság tudomásul veendőnek határozta a jelentést. Tárgyalás alá vette végül a bizottság a honvédelmi miniszter jelentését a Ludovika­­akadémia 1­892. évi álla­potáról, me­lyet Münnich előadó ismertetett, örvende­tes eredményként emelvén ki, hogy öt tiszt a bécsi cs. és kir. hadi iskola hallgatására vezé­nyeltetek. Tóth Ernő kérdi, igaz-e, hogy a minisz­ter elrendelte, hogy a felső tiszti tanfolyamban négy tantárgy németül adassék elő. Báró Fejérváry miniszter válaszolja, hogy igenis elrendelte, hogy egy pár tantárgy németül adassék elő, mert a felső tiszti tanfo­lyam rendeltetése az, hogy kitűnő erőket nyer­jenek, a­kiket a hadi iskolába fel le­het kül­deni s gondoskodni kell arról, hogy ott képe­sek is legyenek haladni. Tóth Ernő nem tesz kifogást az ellen, ha a német nyelv akárhány órán át taníttatik, de azt törvényellenesnek tartja, hogy tantár­gyakat adjanak elő német nyelven. Báró Fejérváry miniszter határozot­tan tagadja azt, hogy ez törvénybe ütköznék, a szülők csak hálával viseltetnek szólónak ide irányuló gondoskodásáért. Dr. Csáky Kálmán elismeri, hogy szük­séges arra törekedni, hogy a növendékek jól megtanulják a német nyelvet, de azt kívána­tosnak tartaná szóló, hogy a miniszter indo­kolja jelentésében, miért rendelte el egyes tan­tárgyaknak német nyelven való tanítását. Báró Fejérváry miniszter válaszolja, hogy az intézet egyátalán nem veszti el jelle­gét az által, ha egyes tárgyak németül tanít­tatnak. Lizs Gyula azt, hogy négy tantárgy németül adassék elő, határozottan törvénybe ütközőnek s a honvédség szellemével ellenke­zőnek találja. B. Fejérváry miniszter utal arra, hogy ezt az intézkedést is a honvédség érde­kében tette szóló s nem is hajlandó megvál­toztatására. Tóth Ernő indítványozza, hogy a bi­zottság t­egyen ez ügyről a háznak jelentést. Tóth Aladár kérdi, nem lehetne nálunk is hadiskolát készíteni. Dr. Fejérváry miniszter válaszolja hogy ha bármikor felállíttanék nálunk katonai akadémia, akkor érdemes lenne az onnan kike­rülő jelesebb növendékek számára hadiiskolát állítani. De ez egyelőre felesleges lenne. A­mi a Ludovika akadémia felső tiszti tanfolyamát illeti, azok a tárgyak, melyek ott németül adatnak elő, első stádiumukban már előadattak magyarul, itt csak bővítésről van szó. Nagy István s az előadó felszólalása után a bizottság többsége tudomásul veetdő­­nek határozata a miniszter jelentését. Ezzel az ülés véget ért. s ezű tenyészet, melyben az uralkodó szerep az olajfának jutott. Végre megálloit a postakocsi Éjjelre a postaházban, egy ronda, nyomorúságos korcs­mában szállottam meg, de legalább tisztessé­ges ágyat és meglehetős vacsorát kaptam ben­ne. Minthogy az istállóban kényelmes kocsinak nyoma sem volt, inkább két jó hátas lovat bé­reltem ki; egy kiszolgált katonát megfogadtam kalauznak és másnap, mindjárt napkelte után, újra neki­indultunk az útnak. — Ismer ön itt valahol valami Basilio nevű urat? kerdem kalauzomtól. — Ki ne ismerné, volt rá a felelet, azt a dúsgazdag milliomost ? — Megnősült már ? Vannak-e gyermekei ? — A boldogság az ő felesége, a pénz a családja. Majd meglátja az úr, hogy milyen pa­radicsommá változtatta ezt a pusztaságot. Igazán sivatagszerü, elhagyatott puszta­ságon jártunk. Némely helyt még a folyók ágya is csak úgy porzott a nagy szárazságtól, másutt meg szügyig ért a sár a lovaknak. Az l­eánder épen javában virágzott. Beláthatlan messzeségig terült el a szik­lás sivatag; a barnás egyhangúságot csak az ezüstös levelű olajfák és pálmák törték meg. Néhol egy-egy kis oázis bukkant elő, a­hol valamelyik szruet-tenyésztő gazda települt le; ott lehetett látni fallal körülkerített gazdasági épületeiket, a gyümölcsös, szőlőskert és legelő közepette. Déltájban egy vendégfogadóhoz értünk és minthogy tűrhetetlenné vált a hőség, ott ma­radtunk egy vagy két óra hosszáig, annyival is inkább, mert útitársam azt állította, hogy nap­nyugtával így is megérkezünk a kitűzött helyre. De hátha most tíz év múlva nem fog megis­merni ? Azt pedig nem szeretném, ha ugyezólva kényszerűségből ajánlaná fel vendégszeretetét. Egyébiránt megnyugtatott az a gondolat, hogy ily körülmények között nem tekintheti tolako­dásnak az én mostani látogatásomat. Hiszen itt a világ végén, még az ellenséget is örömmel kellene fogadni! Esti szürkületkor pillantottuk meg éhe­sen és fáradtan, Basilio birtokát. A szép nagy épület a modern kastélyok styljában készült és mint az algériai házak kivétel nélkül, magas falakkal volt körülvéve; a kerítésen kívül fa­­ültetvények és bokrok díszelegtek; belül pedig virágos kertek, források és galamb-duczok; minden a legjobb karban tartva. A hely nem úgy nézett ki, mintha agg­legény laknék ott Az ablakok ragyogtak a tisztaságtól, szolgák sürögtek ide-oda és mikor a főkapu elé lovagoltunk, két fürge arab groom futott elébünk és megfogták a kantárszárat, mintha vártak volna már reánk. Annyit sej­tettem mindjárt, hogy valami ünnepség készü­lődik és ez a két lovász bizonyosan azt gon­dolja, hogy én is hivatalos vendég vagyok. Mialatt azon gondolkoztam, hogy mit is kezdjek, hogyan mentsem ki magamat oda to­lakodásomért, hirtelen meghallottam az egyik régi ismerősöm hangját Igen szívélyesen foga­dott és igy szólt hozzám, miután mentegetőzé­semet nyájasan végighallgatta és én újra be­mutatkoztam neki: — Szívből örülök látogatásának ; az an­golok közül sokan meg szoktak látogatni, ha történetesen erre járnak. És mindannyiszor ör­­vendek, ha megmutogathatom nekik a vidék látnivalód. Bocsásson meg, hogy most tovább nem . . . Ekkor más vendégek érkeztek. Majd is­mét foly­tata: — Úgy áll a dolog, hogy ma éjjel egy nagyobb vadásztársaság fog nálam vacsoráim. Hamed, gyér ide, vezesd ezt az urat a vendég- szobába. — Egy negyedóra múlva csengetni fog­nak a vacsorához, — végző szavait, és moso­lyogva még egyszer kezet szorított velem. Az ebédlő, hol a társaság nemsokára ösz­­szegyűlt, gyönyörű látványt nyújtott. Száz, meg száz lángú függő gyertyatartók fénye verődött szét a tükör­falakról. A hófehér damaszkusi asztalterítőn halomszámra volt felrakva az ezüst készlet ; kristálypoharak szikráztak rajta, s a legszebb tropikus uiágok illatában fürdött a terem. Az étkezésnél diszbe öltözött arab ina­sok szolgáltak fel. Mikor én beléptem, a ven­dégek ke­refogták házigazdánkat és mielőtt he­lyet foglaltunk, csak egy barátságos fejmozdu­lattal üdvözö­lhetett. A­kinek annyi a vagyona, hogy itt a si­vatag szélén tündérpalotát építtethet, az bizo­nyára nem néz görbe szemmel egy-két várat­lanul jövő vendégre, sőt csak örülhet, ha men­tői több szem bán­ulja mesés gazdagságát, — okoskodtam tovább magamban. — Azzal az­tán leültem, meghajtottam magamat asztaltár­saim előtt. Többen voltunk együtt húsznál; volt köz­tük két arab főnök, egy pár franczia tiszt, egy jókedvű öreg pap, s ezeken kívül néhány nap­sütötte arcza gyarmatos, meg a háziorvos, a tiszttartó és a legközelebbi helyiség elöl­járója. Eleintén semmi megjegyzésre méltó dolog nem adta elő magát. Mindenki éhes volt, de­rekasan hozzáláttak a tálak tartalmához, és vagy félórán át alig lehetett egyebet hallani a tányér- és kös­zörgésnél. Mikor az éhünket elvertük, átpillantottam házigazdánkra. Nekem úgy tetszett, hogy az­alatt a tíz év alatt külsőleg csak én változ­tam nagyot, szinte felismerhetetlenségig, de ő ma is a régi. Az én hajam azóta megderese­­dett, az ő rövidre vágott szakála és göndör haja pedig most is olyan fekete még, mint a­mikor először találkoztunk. — Ő alig látszott harmincz évesnek, rajtam pedig ugyancsak meg­látszott innen-onnan a negyven tél nyoma. Én tíz év alatt tokát eresztettem, ő pedig alig vas­tagodott azóta egy hüvelyknyit. Azonban az arc­án változást vettem ész­re, hogy milyen természetű volt az a válto­zás, azt magam sem tudtam volna hamarjá­ban meghatározni. De minél jobban szemügyre vettem az én régi ismerősömet, annál határo­­zottabbnak tűnt fel előttem az a változás. A hajdani őszinte, szeretetreméltó nyíltság, az ifjú évek kedves könnyelműsége eltűnt arról az arczról és kemé­ny, czinikus vonások váltot­ták fel; már pedig arra határozottan emlékez­tem, hogy Basilio Constant Adolf arczát, most tíz éve, egyetlen kemény, czinikus izmot sem lehetett volna felfedezni még nagyitóüveg­nel sem Ekkora átalakulást lehetetlenségnek tar­tottam. Fokozatosan élénkebb lett a társalgás. Sűrűn járta a kacsintás a tüzes nedűtől habzó poharakkal. A bábeli nyelvzavarban alig hal­lotta már az ember a saját hangját úgy any­­nyira, hogy az egyik szomszédommal, egy ab­béval, alig válthattam néhány rövid szót. Én ezalatt folytonosan az asztal másik­­ végén jártattam a szememet. Nem állhattam ki, hogy lopva át ne pillantgassak az én rej­­j­télyes házigazdámra, arra az emberre, — de meg sem arra, — a­kit én ott Marseille­ban olyan alaposan megismertem. A közben, hogy őt vizsgálom, egyszerre holmi jelentéktelen esemény történik, de az a jelentéktelen esemény majd megfagyasztotta bennem a vért. A házigazda ugyanis poharát hirtelen felemelve, balkezével beleütődött an­nak a késnek a hegyébe, melyet az inas épen el akart előle szedni. Úgy hiszem, hogy az ösz­­szes vendégek között egyedül én vettem azt észre. A balkéz gyűrűsujján, mely a kés he­gyébe ütődött, kiserkent egy kis piros vércsepp. Ezt látva, borzongás futott végig rajtam, de annyi nyugodtságot, magamra tudtam még erőszakolni, hogy oda szóljak az öreg paphoz: — Tisztelendő úr, kérem, régóta ismeri már házigazdánkat? — Én voltam az első, a­ki most körül­belül 10—11 éve, először siettem a fiatal örökös üdvözlésére, mikor ide­érkezett új ott­honába. — Egyedül érkezett, rokonok nélkül? kérdeztem tovább. — Szerencsétlenségére, vagy talán sze­rencséjére, ő egyesegyedül élt az örökhagyó rokonsága közül. Ha ugyan egyedül él az olyan ember, a­ki milliókat örökölt. Most már tisztában voltam magammal. Épenséggel nem törődve az es­hetőleges köve­kezményekkel csak arra a borzasztó valóság gondolva, melyet abban a perczben konstatá­lam, hogy tudniillik ama szerencsétlen fiat ember helyett, annak gyilkosa ül itt előttem — felállók és hangosan, a hogy teljes erőmb kitelt, túlharsogtam a zajt és csend­t kértél — Uraim, kiáltám dühtől reszkető ba­gon, — nincs most helyén semmi mulatott Kérdezzék meg azt az embert, a kinek az asztal­nál ülünk, hogy mit csinált az igazi Basil Constant Adoi­ttal! Ez nem tréfa, hanem a legü­nepélyesebb igazság, dörögtem oda az elsápadt g­­osztevőnek . Az a vércsepp, ott az ön balkez­nek a gyűrűsujján, a­mit alattomban épen ®° törölt le onnan, az a vércsepp árulta el önt.Ee mertem az ön szerencsétlen névrokonát, fogom bizonyítani isten és emberek előtt, h°i Basilio Constant Adolfnak, az igazi örökösöi viaszból volt a balkezén a gyűrűsujja­ h° mi lett a sorsa, hogy hová tűnt ő el, h0?? ! történt azóta, mikor 1879. évi január 23** Marseilleban elváltunk egymástól, annak is a nyomára jövök én ! * Elég az hozzá, hogy hosszadalmias és rasztó nyomozások után a rejtély napvilág került és az ál-örökös meglakolt Életforfi­t tartó börtönre ítélték, mert féltestvérét tengi­be fojtotta, Marsielle mellett, az nap, egymástól elváltunk. Korán, a délelőtti órák® poggyászostul együtt mentek ki a kikötőm de minthogy a gőzhajó csak délután indul­ girba, a két fiatal nyugat-indiai felbérelt csónakot, hogy körüljárják a kikötőt, a a gőzhajó elindul. De csak az egyik tért vat. Különben is senki sem törődött ott vele fel sem tűnhetett, hogy egy ember hiány­jegyváltás előtt hiányt nem is lehetett lapítani. A többi könnyen ment aztán 3 nesztevőnek, mert afrikai gyarmaton ue®s­merték sem az igazi örököst, sem ennek 3 testvérét. Angolból: " A Szilágy megye kérvénye. A képviselőház pénzügyi bizottságának január 7-én tartott ülésén mutatta be a bel­ügyminiszter az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról, valamint a megyék állami javadalmazásának felemelésé­ről szóló törvényjavaslathoz mellékelt kimuta­tást a vármegyei tisztviselők fizetéseinek eme­lésére szánt 433.000 forintnak miként leendő fölhasználásáról. Ennek a törvényjavaslatnak azt az intéz­kedését, hogy az államkincstárból a megyék dotácziójának felemelésére szánt összeget ak­ként szándékoznák szétosztani, hogy abból min­den vármegye azt az összeget kapja, mely tiszt­viselői személyi járandóságának tíz százalékát teszi. Szilágy megye tisztviselő kara fölöttébb sérelmesnek találja, s a dotácziónak helyesebb módon való felosztása ügyében kérvényt inté­zett a belügyminiszterhez. Az általunk már em­lített kérvényből most adjuk a következő rész­leteket : A kérvény mindenek előtt igazságtalan­nak és tévesnek tartja a megyék osztályozását és azt a nézetet, hogy a vidéki tisztviselő ke­vesebb költséggel beérheti, mint a fővárosi, egyes nagyobb emporiumokon lakó. A közigazgatási tisztviselőnek mindenütt egy és ugyanaz a kötelessége és a felelőssége, mégis jóval kevesebb azokban a megyékben a fizetése, melyeket tévesen a másod- vagy har­madosztályba soroztak, a­mi épen nem jogos eljárás. Még fokozottabb mértékben kitűnik az igazságtalanság abból a körülményből, hogy a legvagyonosabb, legnépesebb megyéket sorozzák az első osztályba és ennélfogva azokat látják el a legnagyobb dotációval. Miután a tisztviselők mostani helyzetének javításánál az 1883: XV. t. czikk által megál­lapított dotácziót vették alapul, megjegyzik, hogy a megyék e dotációjának megállapításánál az 1883. XV. t. czikk téves alapból indult ki, mert nem vette figyelembe a megyék és azok tisztviselőinek elodázhatatlan szükségletét, ha­nem csakis azt, hogy az államháztartás minél kevesebbe kerüljön. Ezenkívül figyelmen kívül hagytak még sok más lényeges körülményt,­­ így többek közt, az egyes megyék sok esetben jelentékeny alapjainak jövedelmét, melyet egy vagy más czímen a tisztviselők helyzetének ja­vítására fordítottak, továbbá az egyes megyék lakosainak vagyoni helyzetét, s azt, hogy né­mely vármegyében ugyanazon szükséglet kielé­gítésére elég 0,5—1 százalék pótadó, míg a má­sikban, öt százalék is kevés. Lényeges tévedés volt az 1883. évi do­­táczió megállapításánál az is, hogy a várme­gyéknek nem adták meg a módot arra, hogy a tisztviselők fizetését­ lehetőleg egyformán álla­píthassák meg, mert nemcsak ott vették alapul a dotáczió kiszámításánál a tisztviselők fizeté­sét, a­hol tisztességes fizetésük volt, hanem ott is, hol javadalmuk sok esetben kevesebb volt egy béresgazda fizetésénél is. Így történt meg azután, hogy míg például Békés megyében a főszolgabírónak összes jöve­delme 2300 frtra rúg, Szilágy megyében csak 1400 frt, melyből neki kell fedezni a hivatalos irodai fűtési és világítási költségeit is. A zilahi járás főszolgabírójának például tulajdonképpen csak 500 frt fizeté­se van, ha leszámítjuk az 1400 írtból a lakás- és irodaben­t kiadott 400 irtot, a világításra és fűtésre fordítot, 100 irtot és a fuvaráltalányra szükséges 400 frtot. Ezután előadja a kérvény az óriási mun­kaszaporodást, mely az utolsó tíz tizenk­t év alatt előállott, s áttér arra a külön nagy sére­lemre, melyet Sznágymegye tisztviselői az 1883. évi dotáczió megállapításánál s elosztásánál szenvedtek. A megyei közgyűlés ugyanis a megye ré­szére engedélyezett 63.500 írtból megyeház építési alapra, közművelődési alapra és a szi­­lágysomlyói kórházra kihasított 2700 frtot, úgy, hogy ma a szilágymegyei tisztviselők évi illet­ménye a téves alapokon megállapított dotáczió­­nál is kevesebb 2700 írttal. E kimutatással kapcsolatban számadatok­kal bizonyítja a kérvény, hogy Szilágy megye tisztviselőit a 10 százalék dotáczió javítás ese­tében is nem a javaslatban tervbe vett 5700 frt, illeti meg, hanem törvényesen és jogosan 9100 frt, a­mi azonban még mindig nem elég­séges, mert a legkirívóbb szükségletekre is mi­nimum 13,963 frt kell okvezetten, a­mint ezt a megye tisztviselői a legszigorúbb számítással kimutatják. A dotácziójavuás összegét ennyiben ké­rik azért a tisztviselők megállapítani, s ha erre a miniszter nem volna hajlandó, úgy sokkal kívánatosabbnak tartják a dotáczió felemelésé­nek kérdését egyelőre inkább a napirendről levenni, mert így megmaradna legalább az a reményük, hogy a végleges rendezés nemsokára be fog következni, s akkor ők is végre vala­­hára igazságos osztályozásban fognak része­sülni, sugalmazva. Baihautnak úgymond az es­küdtszék előtt, a vádlottak padján van a helye de van egy másik volt miniszter is, a­kinek szu..én nyilatkoznia kell. Ez a volt miniszter Carnot. Azok a ténykörülmények, a­melyek most ismeretesek, Carnotnak nem engednek ki­búvót, neki nyilatkoznia kell. A közvélemény ezt elvárja tőle. 1885 ben merült fel legelőször a terv, hogy a Panama-sorsjegyeket kibocsássák, akkor Brisson miniszterelnök, Carnot pedig pénzügyminiszter volt, a­mely tárczát a köz­munkaügyivel cserélte föl. Lesseps javaslatát a minisztertanács elutasította, később Lesseps is­mételte kérelmét. Ekkor már Freycinet volt a miniszterelnök, de Carnot m­a mindig a pénz­ügyminiszteri szé­kben ült, Baihaut pedig köz­munkaügyi miniszter lett. Ma ismerjük Baihaut viselt dolgait, ő alatta terjesztették a javasla­tot a kamara elé, de az ő aláírása nem volt az egyetlen. Carnot is aláírta a javaslatot, a­melyet 1885 ben elutasított. Carnot aláírásával elis­merte, hogy a javaslat mellett van. Erre vonat­kozólag aztán több kérdést lehet felvetni, így, miként volt lehetséges, hogy Carnot egyik év­ről a másikra meg tudta változtatni véleményét. Hogyan lehet az, hogy 1886-ban nem mondta el véleményét kollegáinak, nem mondta el, hogy 1885-ben mint vélekedett a tervről. Mint mér­­nökö­k, különös figyelemmel kellett volna kí­sérnie Baihaut indokolását. Senki sem akarja Carnot elnököt gyanúsítani, hogy őt oly pénz­beli okok vezették, mint Baihaut-t, de már azt csak meg szabad kérdezni, hogy micsoda okok­nak, miféle titkos befolyásoknak engedett. * A „Temps“ jelenti: Minthogy a franczia bank jegyeinek forgalma a 3­0/a milliárdnyi maximumot elérte, a bank jelenleg kénytelen érezpénzben fizetni. A bank. hir szerint, az érme­igazgatással szerződést kötött 50 millió arany veretése iránt. A „Cocaide“ jelentése szerint a franczia bank egész bankjegy-tarta­­lékát kimerítette azon rendkívül számos betét­­visszavonások következtében, melyek a nagyobb bankintézeteknél e­lfordultak. Egyetlen bank­ház 12 nap óta 180 milliót fizetett vissza. A vidéken a kis betevők tömegein követelik , vissza beletelhetsz állan­k takaré­kpénztártól. A „Temps" hírének kapcsán jelentik, hogy a franczia bank helyzete ma tényleg kiélesedett. A franczia bank az „Agence Havas“ útján ki­jelenti, hogy nem szándékozik többé aranyat venni a bankjegy ellenében. A bank a mostani helyzetével pressziót akar gyakorolni a kama­rára, hogy bankjegy-kontingensét 4 milliárdra emelje. A párisi tőzsde ma kevésbé volt szi­lárd, de az irányzata nem vol rosz. A spanyol értékek igen lanyhák voltak, mivel az a hír volt elterjedve, hogy a kormány a külföldi ér­tékekre szelvény­adót szándékozó kivetni. Ha­sonlóképen a Fondier hite részvényei is lanyhák voltak. * A Panama per tárgyalását ma a közön­ség nagy érdeklődése mellett folytatták. Leg­először Rostignol szakértőt hallgatták ki, a­ki­­ először hitelesítette a Panama-társaság kötvé­nyeit. Az elnök megjegyezte, hogy szükséges lesz az egész könyvvezetést átdolgozni, mielőtt megvizsgálják. Ezután Monchicourt likvidátor kihallgatása következett. Azt mondta, hogy a társaság sokkal messzebb ment, semhogy mó­­dott tudott volna találni arra, hogy a kibo­­nyolíthatatlan helyzetből szabaduljon. Lesseps Ferdinánd egyáltalán nem vette tekintetbe azon megjegyzéseket, melyek a vállalkozás nehézsé­geire vonatkoztak, és egyre előre haladt, a­nél­kül, hogy számot vetett volna. De tekintetbe kell venni a morális helyzetet, a­melyben a társaság volt. Monchicourt elismeri, hogy a társaság kiadásai túlságosak voltak. Reinaeh és Levy Crémieux utasítva voltak a támogatásért bizonyos honoráriumokat kifizetni, de tény, hogy Reinaeh a pénz nagy részét megtartotta magának. Az elnök szemére vetette Lesseps­­nek, hogy uj módon jártak el. Rousseau pana­mai küldetését fejtegeti és hangsúlyozza, hogy Lesseps Ferdinand műszaki tekintetben r­ • befoly­ást gyakorolt a munkálatok­hez^^8* Lesseps vakon bízott szeretC8ecsillagábal is,ír,1• ez a bizalom nem volt elég e vállalat ^­nek biztosítására. Ezután több mérnököt k'f*­gattak ki, kiknek vallomása nem tártál' semmi újat Két részvényes azt mondta k 8, azért dobták pénzüket a Panama-csatorna vá­lalatba, mert Lesseps ünnepélyesen kijelenti a'' hogy a csatornát. 1890-ben már megnyíl­ f’ Végül a Panama-társaság egy volt mérnök hallgatták ki, a­ki a vállalat ellen az ISID röpiratot irta miré a tárgyalást bezárták. ezt KOLOZSVAR Panama-ügy. Páris. jan. 12. A „Laterne“ egy czikket közöl, a­mely, úgy látszik, Floquet is Freycinet barátaitól van N­EEK Kolozsvár. jan.­­ A mai est. A farsang igazában t­elödik Kolozsvártt. A mai napon lesznek a nem farsangi tánczmulatságok, melyeket aztán következő farsangi esték alatt gyorsan fognak követni a tánczestélyek. Az első est elég vidá­man indul. A mai estén két mulatság is jel. Az egyik mulatság a kolozsvári kór házi­­­­élye, mely erősen megalapított renoméjával méltó megnyi­ója lesz az idei farsangnak A másik mulatságot a polgári dalegylet tartja iparos egylet helyiségében. Ez is szép sikerűnek ígérkezik s különösen a tréfás hangverseny mulattató volta iránt vannak jó reménynél Az ereklye múzeum és Vasvári kör összejövetelei. A történelmi zeum vasárnap csupán délelőtt lesz látható 10 órá­tól déli 1 óráig a torna­ viroda emeletében. Az ér­­deklődők figyelme erre a körülményre felhiva­­­­tik. Vasárnap délután 4 órakor a Vasvári kör Szabó Samu elnöklete alatt gyűlést tart az orsz­­ történelmi ereklye­ múzeum helyiségében. (Tor­­­­navivoda emelet.) Ugyanazon a helyen, délután 1­5 órakor a múzeum igazgatósága tart gyűlést Mind a két gyűlésre a lapok útján hivatnak meg a tagok. Társas estélyt tart vasárnap este 8 órakor a Benigni palota vendéglőjében a ko­lozsvári Vasvári kör, ereklye múzeum és a Történelmi Lapok intézői. A rendezőség szí­vesen lát mindenkit, a­ki az ügy iránt ér­deklődik. Ünnepély a jégen. A sétatéri tavon tegnap este ismét szép világ volt. Egyike volt ott a legsikerültebb jégünnepélyeknek villany­fény nyel és zeneszó mellett. Nagy és díszes társaság kereste fel a jégpályát már este öt órakor s a lehető legpompásabb hangulatban mulatott. A közönség folytonosan növekedett számban is, kedélyességben is. Alig van a jég­­sportnak hive Kolozsvártt, a­ki tegnap estem áldozott volna Halifax gyönyörűségeinek. Bajor asszonyok és szép leányok vidám, eleven cso­portjai tették kellemetessé a hatást, mig a fi szélén a padokon s a melegedőkben a gardí­rozók élvezték a fiatalok mulatságát. Hét ön felé túlságosan hideggé kezdett változni az idől s a korcsolya­pálya lassanként néptelenné vált Mindenki a legközelebbi jégestély reményébe vett búcsút a jégpályától. A vöröskereszte­gylet meghívójt A vöröskereszt egylet kolozsvári választmány­­a kezdte meg e hó 22-én a redoutban tar­tandó teaestélyre szóló meghívóknak a szétkü­dését. E meghívó több tekintetbőn kellemese érdekes. Mindenekelőtt azért, mert oly estély­ről szól, a­mi az intelligens és előkelő közös­ség által egyikévé válik az idei farsang leg­szebb mulatságainak, aztán azért, mert köz az estély 89 tagú rendezőbizottságának névó­rát, mely az elnökökkel és és alelnökök­kel 102 tagúvá növekszik. — A rendező­i elnökei Özv. Baló Wesselényi Istvánná, dr. F

Next