Kolozsvár, 1893. január-június (7. évfolyam, 1-146. szám)
1893-01-14 / 11. szám
Bakk István elfogadja a javaslatot antalok elstatálásával, hogy az osztrák újonczsáv Q most csökken, ami ellen azonban a terhesség szempontjából nem tehető kifogás. Lis Gyula kijelenti, hogy ámbár a közzös hadsereg kérdésében ugyanazon alapon áll, miint a függetlenségi és 48 as párt, de miután itt a véderő keretén belül mozgó törvényes intézkedésekről van szó, amíg a törvény fennáll, annak folyományát nem lehet visszautasítani, miért is szóló elfogadja a javaslatot. A bizottság érdemleges módosítás nélkül elfogadja a törvényjavaslatot. Tárgyalás alá vétetvén a közös hadseregbeli s honvéd egyéves önkéntesek tiszti vizsgájának eredményéről az 1891—2-iki tényleges szolgálati év végén beterjesztett miniszteri jelentés. Münnich előadó konstatálja, hogy a hadseregben a tiszti vizsgát letett önkéntesekre nézve az előző évhez képest javult a helyzet. Sizs Gyula összehasonlítva az eredményeket a honvédségnél levőkkel, nem fojthatja el azon aggodalmakat, hogy nyelvi nehézségek képeznek a vizsga letételénél nehézségeket. Báró Fejérváry miniszter utal azon tényre, hogy azok közt, kik a vizsgát le nem tették, inkább fordulnak elő olyanok, akik a német nyelvben teljesen jártasak, mint a német nyelvben kevésbé jártas magyar fiúk. Tóth Aladár és Lizs felszólalására részletes felvilágosítást ad a miniszter a hadseregnél s honvédségnél előfordult öngyilkosságok okairól. Gróf Csáky Kálmán megjegyzi, hogy az öngyilkosságoknak a hadseregnél nem egyszer oly okai vannak, amelyeket nem is lehet megállapítani. Nagy István kiemeli, hogy az öngyilkosságok legnagyobb része az újoncképzés időszakára esik s e tekintetben különösen az altiszteket illetheti vád. Tóth Ernő hasonló értelemben nyilatkozik, kívánatosnak tartván, hogy az altiszteknek minél gyakrabban kötelességükké tétessék a humánus bánásmód. Földváry Elemér felszólalása báró Fejérváry miniszter és a román államtitkári további felvilágosításai után tudomásul veendőnek határozta a jelentést. Tárgyalás alá vétetvén a honvédelmi miniszter jelentése a közös hadsereg katonai nevelő és képzőintézeteiben magyar állami alapványos helyekre elhlyezett ifjakról, Münnich előadó felhívja a miniszter figyelmét az iránti intézkedésre, hogy jövőre a főreáliskolában is legyen legalább néhány hely fentartva. Báró Fejérváry miniszter megjegyzi, hogy oly években, midőn az alreáliskolából annyi alkalmas növendék kerül ki, amennyi teljesen betölti a rendelkezésre álló főreáliskolai helyeket, nem lenne indokolt amazokat visszautasítani a polgári élet- ídől esetleg közvetlenül jelentkezők kedvéért. Nagy István felemlíti, hogy a felvételi szabályzatban oly tankönyvek vannak megjelölve, amelyek megnehezítik a magyar jelentkezőkre nézve a felvételt. Báró Fejérváry miniszter válaszolja, hogy a pályázati hirdetményekben semmiféle tankönyv megjelölve nincs, mindig a magyar tanterv vézetik a vizsgálatnál alapul s e tekintetben panasz nem is merül fel. Szóló is elismeri, hogy kívánatos lenne az alapítványi helyek szaporítása czéljából s szükségesnek tartaná különösen az alreáliskoláknak egygyel való szaporítását. A bizottság tudomásul veendőnek határozta a jelentést. Tárgyalás alá vette végül a bizottság a honvédelmi miniszter jelentését a Ludovikaakadémia 1892. évi állapotáról, melyet Münnich előadó ismertetett, örvendetes eredményként emelvén ki, hogy öt tiszt a bécsi cs. és kir. hadi iskola hallgatására vezényeltetek. Tóth Ernő kérdi, igaz-e, hogy a miniszter elrendelte, hogy a felső tiszti tanfolyamban négy tantárgy németül adassék elő. Báró Fejérváry miniszter válaszolja, hogy igenis elrendelte, hogy egy pár tantárgy németül adassék elő, mert a felső tiszti tanfolyam rendeltetése az, hogy kitűnő erőket nyerjenek, akiket a hadi iskolába fel lehet küldeni s gondoskodni kell arról, hogy ott képesek is legyenek haladni. Tóth Ernő nem tesz kifogást az ellen, ha a német nyelv akárhány órán át taníttatik, de azt törvényellenesnek tartja, hogy tantárgyakat adjanak elő német nyelven. Báró Fejérváry miniszter határozottan tagadja azt, hogy ez törvénybe ütköznék, a szülők csak hálával viseltetnek szólónak ide irányuló gondoskodásáért. Dr. Csáky Kálmán elismeri, hogy szükséges arra törekedni, hogy a növendékek jól megtanulják a német nyelvet, de azt kívánatosnak tartaná szóló, hogy a miniszter indokolja jelentésében, miért rendelte el egyes tantárgyaknak német nyelven való tanítását. Báró Fejérváry miniszter válaszolja, hogy az intézet egyátalán nem veszti el jellegét az által, ha egyes tárgyak németül taníttatnak. Lizs Gyula azt, hogy négy tantárgy németül adassék elő, határozottan törvénybe ütközőnek s a honvédség szellemével ellenkezőnek találja. B. Fejérváry miniszter utal arra, hogy ezt az intézkedést is a honvédség érdekében tette szóló s nem is hajlandó megváltoztatására. Tóth Ernő indítványozza, hogy a bizottság tegyen ez ügyről a háznak jelentést. Tóth Aladár kérdi, nem lehetne nálunk is hadiskolát készíteni. Dr. Fejérváry miniszter válaszolja hogy ha bármikor felállíttanék nálunk katonai akadémia, akkor érdemes lenne az onnan kikerülő jelesebb növendékek számára hadiiskolát állítani. De ez egyelőre felesleges lenne. Ami a Ludovika akadémia felső tiszti tanfolyamát illeti, azok a tárgyak, melyek ott németül adatnak elő, első stádiumukban már előadattak magyarul, itt csak bővítésről van szó. Nagy István s az előadó felszólalása után a bizottság többsége tudomásul veetdőnek határozata a miniszter jelentését. Ezzel az ülés véget ért. s ezű tenyészet, melyben az uralkodó szerep az olajfának jutott. Végre megálloit a postakocsi Éjjelre a postaházban, egy ronda, nyomorúságos korcsmában szállottam meg, de legalább tisztességes ágyat és meglehetős vacsorát kaptam benne. Minthogy az istállóban kényelmes kocsinak nyoma sem volt, inkább két jó hátas lovat béreltem ki; egy kiszolgált katonát megfogadtam kalauznak és másnap, mindjárt napkelte után, újra nekiindultunk az útnak. — Ismer ön itt valahol valami Basilio nevű urat? kerdem kalauzomtól. — Ki ne ismerné, volt rá a felelet, azt a dúsgazdag milliomost ? — Megnősült már ? Vannak-e gyermekei ? — A boldogság az ő felesége, a pénz a családja. Majd meglátja az úr, hogy milyen paradicsommá változtatta ezt a pusztaságot. Igazán sivatagszerü, elhagyatott pusztaságon jártunk. Némely helyt még a folyók ágya is csak úgy porzott a nagy szárazságtól, másutt meg szügyig ért a sár a lovaknak. Az leánder épen javában virágzott. Beláthatlan messzeségig terült el a sziklás sivatag; a barnás egyhangúságot csak az ezüstös levelű olajfák és pálmák törték meg. Néhol egy-egy kis oázis bukkant elő, ahol valamelyik szruet-tenyésztő gazda települt le; ott lehetett látni fallal körülkerített gazdasági épületeiket, a gyümölcsös, szőlőskert és legelő közepette. Déltájban egy vendégfogadóhoz értünk és minthogy tűrhetetlenné vált a hőség, ott maradtunk egy vagy két óra hosszáig, annyival is inkább, mert útitársam azt állította, hogy napnyugtával így is megérkezünk a kitűzött helyre. De hátha most tíz év múlva nem fog megismerni ? Azt pedig nem szeretném, ha ugyezólva kényszerűségből ajánlaná fel vendégszeretetét. Egyébiránt megnyugtatott az a gondolat, hogy ily körülmények között nem tekintheti tolakodásnak az én mostani látogatásomat. Hiszen itt a világ végén, még az ellenséget is örömmel kellene fogadni! Esti szürkületkor pillantottuk meg éhesen és fáradtan, Basilio birtokát. A szép nagy épület a modern kastélyok styljában készült és mint az algériai házak kivétel nélkül, magas falakkal volt körülvéve; a kerítésen kívül faültetvények és bokrok díszelegtek; belül pedig virágos kertek, források és galamb-duczok; minden a legjobb karban tartva. A hely nem úgy nézett ki, mintha agglegény laknék ott Az ablakok ragyogtak a tisztaságtól, szolgák sürögtek ide-oda és mikor a főkapu elé lovagoltunk, két fürge arab groom futott elébünk és megfogták a kantárszárat, mintha vártak volna már reánk. Annyit sejtettem mindjárt, hogy valami ünnepség készülődik és ez a két lovász bizonyosan azt gondolja, hogy én is hivatalos vendég vagyok. Mialatt azon gondolkoztam, hogy mit is kezdjek, hogyan mentsem ki magamat oda tolakodásomért, hirtelen meghallottam az egyik régi ismerősöm hangját Igen szívélyesen fogadott és igy szólt hozzám, miután mentegetőzésemet nyájasan végighallgatta és én újra bemutatkoztam neki: — Szívből örülök látogatásának ; az angolok közül sokan meg szoktak látogatni, ha történetesen erre járnak. És mindannyiszor örvendek, ha megmutogathatom nekik a vidék látnivalód. Bocsásson meg, hogy most tovább nem . . . Ekkor más vendégek érkeztek. Majd ismét folytata: — Úgy áll a dolog, hogy ma éjjel egy nagyobb vadásztársaság fog nálam vacsoráim. Hamed, gyér ide, vezesd ezt az urat a vendég- szobába. — Egy negyedóra múlva csengetni fognak a vacsorához, — végző szavait, és mosolyogva még egyszer kezet szorított velem. Az ebédlő, hol a társaság nemsokára öszszegyűlt, gyönyörű látványt nyújtott. Száz, meg száz lángú függő gyertyatartók fénye verődött szét a tükörfalakról. A hófehér damaszkusi asztalterítőn halomszámra volt felrakva az ezüst készlet ; kristálypoharak szikráztak rajta, s a legszebb tropikus uiágok illatában fürdött a terem. Az étkezésnél diszbe öltözött arab inasok szolgáltak fel. Mikor én beléptem, a vendégek kerefogták házigazdánkat és mielőtt helyet foglaltunk, csak egy barátságos fejmozdulattal üdvözölhetett. Akinek annyi a vagyona, hogy itt a sivatag szélén tündérpalotát építtethet, az bizonyára nem néz görbe szemmel egy-két váratlanul jövő vendégre, sőt csak örülhet, ha mentői több szem bánulja mesés gazdagságát, — okoskodtam tovább magamban. — Azzal aztán leültem, meghajtottam magamat asztaltársaim előtt. Többen voltunk együtt húsznál; volt köztük két arab főnök, egy pár franczia tiszt, egy jókedvű öreg pap, s ezeken kívül néhány napsütötte arcza gyarmatos, meg a háziorvos, a tiszttartó és a legközelebbi helyiség elöljárója. Eleintén semmi megjegyzésre méltó dolog nem adta elő magát. Mindenki éhes volt, derekasan hozzáláttak a tálak tartalmához, és vagy félórán át alig lehetett egyebet hallani a tányér- és köszörgésnél. Mikor az éhünket elvertük, átpillantottam házigazdánkra. Nekem úgy tetszett, hogy azalatt a tíz év alatt külsőleg csak én változtam nagyot, szinte felismerhetetlenségig, de ő ma is a régi. Az én hajam azóta megderesedett, az ő rövidre vágott szakála és göndör haja pedig most is olyan fekete még, mint amikor először találkoztunk. — Ő alig látszott harmincz évesnek, rajtam pedig ugyancsak meglátszott innen-onnan a negyven tél nyoma. Én tíz év alatt tokát eresztettem, ő pedig alig vastagodott azóta egy hüvelyknyit. Azonban az arcán változást vettem észre, hogy milyen természetű volt az a változás, azt magam sem tudtam volna hamarjában meghatározni. De minél jobban szemügyre vettem az én régi ismerősömet, annál határozottabbnak tűnt fel előttem az a változás. A hajdani őszinte, szeretetreméltó nyíltság, az ifjú évek kedves könnyelműsége eltűnt arról az arczról és kemény, czinikus vonások váltották fel; már pedig arra határozottan emlékeztem, hogy Basilio Constant Adolf arczát, most tíz éve, egyetlen kemény, czinikus izmot sem lehetett volna felfedezni még nagyitóüvegnel sem Ekkora átalakulást lehetetlenségnek tartottam. Fokozatosan élénkebb lett a társalgás. Sűrűn járta a kacsintás a tüzes nedűtől habzó poharakkal. A bábeli nyelvzavarban alig hallotta már az ember a saját hangját úgy anynyira, hogy az egyik szomszédommal, egy abbéval, alig válthattam néhány rövid szót. Én ezalatt folytonosan az asztal másik végén jártattam a szememet. Nem állhattam ki, hogy lopva át ne pillantgassak az én rejjtélyes házigazdámra, arra az emberre, — de meg sem arra, — akit én ott Marseilleban olyan alaposan megismertem. A közben, hogy őt vizsgálom, egyszerre holmi jelentéktelen esemény történik, de az a jelentéktelen esemény majd megfagyasztotta bennem a vért. A házigazda ugyanis poharát hirtelen felemelve, balkezével beleütődött annak a késnek a hegyébe, melyet az inas épen el akart előle szedni. Úgy hiszem, hogy az öszszes vendégek között egyedül én vettem azt észre. A balkéz gyűrűsujján, mely a kés hegyébe ütődött, kiserkent egy kis piros vércsepp. Ezt látva, borzongás futott végig rajtam, de annyi nyugodtságot, magamra tudtam még erőszakolni, hogy oda szóljak az öreg paphoz: — Tisztelendő úr, kérem, régóta ismeri már házigazdánkat? — Én voltam az első, aki most körülbelül 10—11 éve, először siettem a fiatal örökös üdvözlésére, mikor ideérkezett új otthonába. — Egyedül érkezett, rokonok nélkül? kérdeztem tovább. — Szerencsétlenségére, vagy talán szerencséjére, ő egyesegyedül élt az örökhagyó rokonsága közül. Ha ugyan egyedül él az olyan ember, aki milliókat örökölt. Most már tisztában voltam magammal. Épenséggel nem törődve az eshetőleges kövekezményekkel csak arra a borzasztó valóság gondolva, melyet abban a perczben konstatálam, hogy tudniillik ama szerencsétlen fiat ember helyett, annak gyilkosa ül itt előttem — felállók és hangosan, a hogy teljes erőmb kitelt, túlharsogtam a zajt és csendt kértél — Uraim, kiáltám dühtől reszkető bagon, — nincs most helyén semmi mulatott Kérdezzék meg azt az embert, a kinek az asztalnál ülünk, hogy mit csinált az igazi Basil Constant Adoittal! Ez nem tréfa, hanem a legünepélyesebb igazság, dörögtem oda az elsápadt gosztevőnek . Az a vércsepp, ott az ön balkeznek a gyűrűsujján, amit alattomban épen ®° törölt le onnan, az a vércsepp árulta el önt.Ee mertem az ön szerencsétlen névrokonát, fogom bizonyítani isten és emberek előtt, h°i Basilio Constant Adolfnak, az igazi örökösöi viaszból volt a balkezén a gyűrűsujja h° mi lett a sorsa, hogy hová tűnt ő el, h0?? ! történt azóta, mikor 1879. évi január 23** Marseilleban elváltunk egymástól, annak is a nyomára jövök én ! * Elég az hozzá, hogy hosszadalmias és rasztó nyomozások után a rejtély napvilág került és az ál-örökös meglakolt Életforfit tartó börtönre ítélték, mert féltestvérét tengibe fojtotta, Marsielle mellett, az nap, egymástól elváltunk. Korán, a délelőtti órák® poggyászostul együtt mentek ki a kikötőm de minthogy a gőzhajó csak délután indul girba, a két fiatal nyugat-indiai felbérelt csónakot, hogy körüljárják a kikötőt, a a gőzhajó elindul. De csak az egyik tért vat. Különben is senki sem törődött ott vele fel sem tűnhetett, hogy egy ember hiányjegyváltás előtt hiányt nem is lehetett lapítani. A többi könnyen ment aztán 3 nesztevőnek, mert afrikai gyarmaton ue®smerték sem az igazi örököst, sem ennek 3 testvérét. Angolból: " A Szilágy megye kérvénye. A képviselőház pénzügyi bizottságának január 7-én tartott ülésén mutatta be a belügyminiszter az állami tisztviselők, altisztek és szolgák illetményeinek szabályozásáról, valamint a megyék állami javadalmazásának felemeléséről szóló törvényjavaslathoz mellékelt kimutatást a vármegyei tisztviselők fizetéseinek emelésére szánt 433.000 forintnak miként leendő fölhasználásáról. Ennek a törvényjavaslatnak azt az intézkedését, hogy az államkincstárból a megyék dotácziójának felemelésére szánt összeget akként szándékoznák szétosztani, hogy abból minden vármegye azt az összeget kapja, mely tisztviselői személyi járandóságának tíz százalékát teszi. Szilágy megye tisztviselő kara fölöttébb sérelmesnek találja, s a dotácziónak helyesebb módon való felosztása ügyében kérvényt intézett a belügyminiszterhez. Az általunk már említett kérvényből most adjuk a következő részleteket : A kérvény mindenek előtt igazságtalannak és tévesnek tartja a megyék osztályozását és azt a nézetet, hogy a vidéki tisztviselő kevesebb költséggel beérheti, mint a fővárosi, egyes nagyobb emporiumokon lakó. A közigazgatási tisztviselőnek mindenütt egy és ugyanaz a kötelessége és a felelőssége, mégis jóval kevesebb azokban a megyékben a fizetése, melyeket tévesen a másod- vagy harmadosztályba soroztak, ami épen nem jogos eljárás. Még fokozottabb mértékben kitűnik az igazságtalanság abból a körülményből, hogy a legvagyonosabb, legnépesebb megyéket sorozzák az első osztályba és ennélfogva azokat látják el a legnagyobb dotációval. Miután a tisztviselők mostani helyzetének javításánál az 1883: XV. t. czikk által megállapított dotácziót vették alapul, megjegyzik, hogy a megyék e dotációjának megállapításánál az 1883. XV. t. czikk téves alapból indult ki, mert nem vette figyelembe a megyék és azok tisztviselőinek elodázhatatlan szükségletét, hanem csakis azt, hogy az államháztartás minél kevesebbe kerüljön. Ezenkívül figyelmen kívül hagytak még sok más lényeges körülményt, így többek közt, az egyes megyék sok esetben jelentékeny alapjainak jövedelmét, melyet egy vagy más czímen a tisztviselők helyzetének javítására fordítottak, továbbá az egyes megyék lakosainak vagyoni helyzetét, s azt, hogy némely vármegyében ugyanazon szükséglet kielégítésére elég 0,5—1 százalék pótadó, míg a másikban, öt százalék is kevés. Lényeges tévedés volt az 1883. évi dotáczió megállapításánál az is, hogy a vármegyéknek nem adták meg a módot arra, hogy a tisztviselők fizetését lehetőleg egyformán állapíthassák meg, mert nemcsak ott vették alapul a dotáczió kiszámításánál a tisztviselők fizetését, ahol tisztességes fizetésük volt, hanem ott is, hol javadalmuk sok esetben kevesebb volt egy béresgazda fizetésénél is. Így történt meg azután, hogy míg például Békés megyében a főszolgabírónak összes jövedelme 2300 frtra rúg, Szilágy megyében csak 1400 frt, melyből neki kell fedezni a hivatalos irodai fűtési és világítási költségeit is. A zilahi járás főszolgabírójának például tulajdonképpen csak 500 frt fizetése van, ha leszámítjuk az 1400 írtból a lakás- és irodabent kiadott 400 irtot, a világításra és fűtésre fordítot, 100 irtot és a fuvaráltalányra szükséges 400 frtot. Ezután előadja a kérvény az óriási munkaszaporodást, mely az utolsó tíz tizenkt év alatt előállott, s áttér arra a külön nagy sérelemre, melyet Sznágymegye tisztviselői az 1883. évi dotáczió megállapításánál s elosztásánál szenvedtek. A megyei közgyűlés ugyanis a megye részére engedélyezett 63.500 írtból megyeház építési alapra, közművelődési alapra és a szilágysomlyói kórházra kihasított 2700 frtot, úgy, hogy ma a szilágymegyei tisztviselők évi illetménye a téves alapokon megállapított dotácziónál is kevesebb 2700 írttal. E kimutatással kapcsolatban számadatokkal bizonyítja a kérvény, hogy Szilágy megye tisztviselőit a 10 százalék dotáczió javítás esetében is nem a javaslatban tervbe vett 5700 frt, illeti meg, hanem törvényesen és jogosan 9100 frt, ami azonban még mindig nem elégséges, mert a legkirívóbb szükségletekre is minimum 13,963 frt kell okvezetten, amint ezt a megye tisztviselői a legszigorúbb számítással kimutatják. A dotácziójavuás összegét ennyiben kérik azért a tisztviselők megállapítani, s ha erre a miniszter nem volna hajlandó, úgy sokkal kívánatosabbnak tartják a dotáczió felemelésének kérdését egyelőre inkább a napirendről levenni, mert így megmaradna legalább az a reményük, hogy a végleges rendezés nemsokára be fog következni, s akkor ők is végre valahára igazságos osztályozásban fognak részesülni, sugalmazva. Baihautnak úgymond az esküdtszék előtt, a vádlottak padján van a helye de van egy másik volt miniszter is, akinek szu..én nyilatkoznia kell. Ez a volt miniszter Carnot. Azok a ténykörülmények, amelyek most ismeretesek, Carnotnak nem engednek kibúvót, neki nyilatkoznia kell. A közvélemény ezt elvárja tőle. 1885 ben merült fel legelőször a terv, hogy a Panama-sorsjegyeket kibocsássák, akkor Brisson miniszterelnök, Carnot pedig pénzügyminiszter volt, amely tárczát a közmunkaügyivel cserélte föl. Lesseps javaslatát a minisztertanács elutasította, később Lesseps ismételte kérelmét. Ekkor már Freycinet volt a miniszterelnök, de Carnot ma mindig a pénzügyminiszteri székben ült, Baihaut pedig közmunkaügyi miniszter lett. Ma ismerjük Baihaut viselt dolgait, ő alatta terjesztették a javaslatot a kamara elé, de az ő aláírása nem volt az egyetlen. Carnot is aláírta a javaslatot, amelyet 1885 ben elutasított. Carnot aláírásával elismerte, hogy a javaslat mellett van. Erre vonatkozólag aztán több kérdést lehet felvetni, így, miként volt lehetséges, hogy Carnot egyik évről a másikra meg tudta változtatni véleményét. Hogyan lehet az, hogy 1886-ban nem mondta el véleményét kollegáinak, nem mondta el, hogy 1885-ben mint vélekedett a tervről. Mint mérnökök, különös figyelemmel kellett volna kísérnie Baihaut indokolását. Senki sem akarja Carnot elnököt gyanúsítani, hogy őt oly pénzbeli okok vezették, mint Baihaut-t, de már azt csak meg szabad kérdezni, hogy micsoda okoknak, miféle titkos befolyásoknak engedett. * A „Temps“ jelenti: Minthogy a franczia bank jegyeinek forgalma a 30/a milliárdnyi maximumot elérte, a bank jelenleg kénytelen érezpénzben fizetni. A bank. hir szerint, az érmeigazgatással szerződést kötött 50 millió arany veretése iránt. A „Cocaide“ jelentése szerint a franczia bank egész bankjegy-tartalékát kimerítette azon rendkívül számos betétvisszavonások következtében, melyek a nagyobb bankintézeteknél elfordultak. Egyetlen bankház 12 nap óta 180 milliót fizetett vissza. A vidéken a kis betevők tömegein követelik , vissza beletelhetsz állank takarékpénztártól. A „Temps" hírének kapcsán jelentik, hogy a franczia bank helyzete ma tényleg kiélesedett. A franczia bank az „Agence Havas“ útján kijelenti, hogy nem szándékozik többé aranyat venni a bankjegy ellenében. A bank a mostani helyzetével pressziót akar gyakorolni a kamarára, hogy bankjegy-kontingensét 4 milliárdra emelje. A párisi tőzsde ma kevésbé volt szilárd, de az irányzata nem vol rosz. A spanyol értékek igen lanyhák voltak, mivel az a hír volt elterjedve, hogy a kormány a külföldi értékekre szelvényadót szándékozó kivetni. Hasonlóképen a Fondier hite részvényei is lanyhák voltak. * A Panama per tárgyalását ma a közönség nagy érdeklődése mellett folytatták. Legelőször Rostignol szakértőt hallgatták ki, aki először hitelesítette a Panama-társaság kötvényeit. Az elnök megjegyezte, hogy szükséges lesz az egész könyvvezetést átdolgozni, mielőtt megvizsgálják. Ezután Monchicourt likvidátor kihallgatása következett. Azt mondta, hogy a társaság sokkal messzebb ment, semhogy módott tudott volna találni arra, hogy a kibonyolíthatatlan helyzetből szabaduljon. Lesseps Ferdinánd egyáltalán nem vette tekintetbe azon megjegyzéseket, melyek a vállalkozás nehézségeire vonatkoztak, és egyre előre haladt, anélkül, hogy számot vetett volna. De tekintetbe kell venni a morális helyzetet, amelyben a társaság volt. Monchicourt elismeri, hogy a társaság kiadásai túlságosak voltak. Reinaeh és Levy Crémieux utasítva voltak a támogatásért bizonyos honoráriumokat kifizetni, de tény, hogy Reinaeh a pénz nagy részét megtartotta magának. Az elnök szemére vetette Lessepsnek, hogy uj módon jártak el. Rousseau panamai küldetését fejtegeti és hangsúlyozza, hogy Lesseps Ferdinand műszaki tekintetben r • befolyást gyakorolt a munkálatokhez^^8* Lesseps vakon bízott szeretC8ecsillagábal is,ír,1• ez a bizalom nem volt elég e vállalat ^nek biztosítására. Ezután több mérnököt k'f*gattak ki, kiknek vallomása nem tártál' semmi újat Két részvényes azt mondta k 8, azért dobták pénzüket a Panama-csatorna válalatba, mert Lesseps ünnepélyesen kijelenti a'' hogy a csatornát. 1890-ben már megnyíl f’ Végül a Panama-társaság egy volt mérnök hallgatták ki, aki a vállalat ellen az ISID röpiratot irta miré a tárgyalást bezárták. ezt KOLOZSVAR Panama-ügy. Páris. jan. 12. A „Laterne“ egy czikket közöl, amely, úgy látszik, Floquet is Freycinet barátaitól van NEEK Kolozsvár. jan. A mai est. A farsang igazában telödik Kolozsvártt. A mai napon lesznek a nem farsangi tánczmulatságok, melyeket aztán következő farsangi esték alatt gyorsan fognak követni a tánczestélyek. Az első est elég vidáman indul. A mai estén két mulatság is jel. Az egyik mulatság a kolozsvári kór háziélye, mely erősen megalapított renoméjával méltó megnyiója lesz az idei farsangnak A másik mulatságot a polgári dalegylet tartja iparos egylet helyiségében. Ez is szép sikerűnek ígérkezik s különösen a tréfás hangverseny mulattató volta iránt vannak jó reménynél Az ereklye múzeum és Vasvári kör összejövetelei. A történelmi zeum vasárnap csupán délelőtt lesz látható 10 órától déli 1 óráig a torna viroda emeletében. Az érdeklődők figyelme erre a körülményre felhivatik. Vasárnap délután 4 órakor a Vasvári kör Szabó Samu elnöklete alatt gyűlést tart az orsz történelmi ereklye múzeum helyiségében. (Tornavivoda emelet.) Ugyanazon a helyen, délután 15 órakor a múzeum igazgatósága tart gyűlést Mind a két gyűlésre a lapok útján hivatnak meg a tagok. Társas estélyt tart vasárnap este 8 órakor a Benigni palota vendéglőjében a kolozsvári Vasvári kör, ereklye múzeum és a Történelmi Lapok intézői. A rendezőség szívesen lát mindenkit, aki az ügy iránt érdeklődik. Ünnepély a jégen. A sétatéri tavon tegnap este ismét szép világ volt. Egyike volt ott a legsikerültebb jégünnepélyeknek villanyfény nyel és zeneszó mellett. Nagy és díszes társaság kereste fel a jégpályát már este öt órakor s a lehető legpompásabb hangulatban mulatott. A közönség folytonosan növekedett számban is, kedélyességben is. Alig van a jégsportnak hive Kolozsvártt, aki tegnap estem áldozott volna Halifax gyönyörűségeinek. Bajor asszonyok és szép leányok vidám, eleven csoportjai tették kellemetessé a hatást, mig a fi szélén a padokon s a melegedőkben a gardírozók élvezték a fiatalok mulatságát. Hét ön felé túlságosan hideggé kezdett változni az idől s a korcsolyapálya lassanként néptelenné vált Mindenki a legközelebbi jégestély reményébe vett búcsút a jégpályától. A vöröskeresztegylet meghívójt A vöröskereszt egylet kolozsvári választmánya kezdte meg e hó 22-én a redoutban tartandó teaestélyre szóló meghívóknak a szétküdését. E meghívó több tekintetbőn kellemese érdekes. Mindenekelőtt azért, mert oly estélyről szól, ami az intelligens és előkelő közösség által egyikévé válik az idei farsang legszebb mulatságainak, aztán azért, mert köz az estély 89 tagú rendezőbizottságának névórát, mely az elnökökkel és és alelnökökkel 102 tagúvá növekszik. — A rendezői elnökei Özv. Baló Wesselényi Istvánná, dr. F