Kolozsvár, 1893. január-június (7. évfolyam, 1-146. szám)

1893-05-23 / 115. szám

Szerkesztő­ iroda: BELKIRALY-UTCZA 6. SZÁM. A lap szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK NEM ADATNAK vissza. Megjelenik a lap minden nap, az ünnep- és vasárnapok kivéte­lével. Névtelenül beküldött közlemények te­kintetbe nem vétetnek. ✓ ---J ’ mm V« Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI Dijait ‘TM......................is frt­£l1 8 frt. Negyed évre....................4 frt. *«1 •‘ér*........................1 frt 50 kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesölnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. ,,, Nyílttér tora 20 kr. A szabadelvű párt ünnepe. Kolozsvár, máj. 23 Egy lakoma szerény keretében, de igen emelkedett hangulatban, nagy lel­kesedéssel ünnepeltük tegnap városunk orsz. képviselőit és a liberális politikát, melyet a parlamentben a mi nevünkben képviselnek. A lakomára majdnem teljes szám­ban megjelentek Kolozsvár mérvadó egyé­niségű. Csupán azok hiányoztak, a­ki­ket. másnemű elfoglaltság az ünnepekre elszólított városunkból. Párttekintet ke­vés ellenzéki előkelőbb férfiút tartózta­tott vissza a részvételtől. Sőt az oppo­­zíczió köréből számosan jöttek el, hogy tanúi legyenek a szabadelvű párt össze­jövetelének és meghallgassák a politi­kai nyilatkozatokat, melyeket ez alka­lommal várni lehetett. Élesebb pártszínészete a lakomá­nak nem volt. De nemcsak azért nem volt, mert a résztvevők közt ellenzéki férfiakat is üdvözölhettünk, hanem — és talán legfőképen — azért, mert hiszen a Wekerle-kormány reforma-pro­­grammja, melynek képviselőink oly ki­váló harczosai, legtöbb pontjában egy táborba gyűjti az ország összes sza­badelvű elemeit, pártkülönbség nélkül. Csiky Viktor pártelnök, S­i­g­­mond Dezső, majd pedig Hegedűs Sándor képviselők beszédei fölötte érde­kesen és hatásosan ismertették a poli­tikai helyzetet, a kormány és a többség törekvéseit, a parlament működését. S­zép és lelkes kijelentések voltak ezek, valamint a többi beszédek is, me­lyek a lakoma folyamán elmondattak. A szilárd, a föltétlen ragaszkodás, mely­­lyel a kormány programmja mellett ál­lunk, a tegnapi ünnep által csak fo­kozódhatott , valamint fokozódott ereje abbeli meggyőződésünknek, hogy­ a köte­lességül vállalt liberális reformokat fényes győzelemre fogjuk vinni. A lakoma lefolyásáról az alábbi tu­dósítást közöljük: Azt az alk­almát, hogy Hegedűs Sán­dor a pünkösdi ünnepek közül a tegnapi napot Kolozsvárt töltötte, a kolozsvári válasz­tók megtagadták, hogy Hegedűs Sándor és Sigmond Dezső tiszteletére összejövetelt ren­dezzenek, mely szép alkalmul szolgált arra, hogy Kolozsvár választói impozáns számban pártkülönbség nélkül kifejezést adjanak óhaj­tásaiknak. A tegnap este tartott bankett, me­lyen Kolozsvár legszebb intelligencziájából csak­nem kétszázan voltak jelen, fényes tanúbizony­ságát szolgáltatta annak, hogy az irány, mely­ben a mi képviselőink a közügyek szolgála­tában haladnak, közjó felé vezet , az igazi liberalizmust képviseli. Az üdvözletek, me­lyek Hegedűs Sándor felé szólottak, egy­úttal a szabadelvű kormány dicséretei, a sza­badelvű politika igazolásai voltak s a kép­viselőinknek gyakran oly lelkesedéssel ki­fejezett bizalomban benne volt a bizalom szava a kormány működése iránt is. Ünnepies hangulatú összejövetel volt ez, mél­tó Kolozsvár intelligens választó közönségéhez, mely az igazi érdemeket méltánylással és elismeréssel jutal­mazza. A bankettre, mely a „Központi szálloda“ emeleti helyiségében tartatott, a résztvevők pontosan nyolcz órakor jöttek s pár percz alatt megérkezett Hegedűs Sándor és Sig­mond Dezső is, kiket hosszas, lelkes éljenzé­sekkel fogadtak. A főhelyen, dr. Csiky Viktor mellett He­gedűs Sándor és Sigmond Dezső ültek, mel­lettük pedig dr. Haller Károly és Heppes Mik­lós. A jelenlevők közt láttuk többek között a következőket: Dr. Csiky Viktor, Dr. Haller Károly, Do­bál Antal, Dorgó Albert, Hajós János, Cseh Lajos, dr. Jeszenszky Sándor, Kőváry László, Heppes Miklós, Korbuly Bogdán, Gámán Zsig­­mond, Nagy Lajos, Szvacsina Géza, Deák Pál, Losonczy János, Müller Vilmos, Hosszú László, Csányi Ferencz, dr. Fischer Lajos, Szász Gerő, dr. Biró Béla, dr. Deák Albert, Züllich István, dr Békéssy Károly, dr. Ferenczi Zoltán, Dem­­jén Ágoston, dr. Mannsberg Sándor, Kónya Sándor, Eőry Ernő, dr. Lázár Gyula, Somlyai László, Terkál Béla, Kiss Ernő, Régeni György, Mihály László, Beteg Péter, Szekula Ákos, Pa­­lóczy Lajos, dr. Vályi Gábor, dr. Óváry Kele­men, dr. Széchy Károly, Péterffy Zsigmond, Valentini Adolf, Dávid Antal, ifj. Propper Fe­rencz, dr. Moldován Gergely, dr. Martin Lajos, Darnay István, Csernyánszky Lajos, dr. Fei­­litzsch Arthur, dr. Seitz Vilmos, Fekete Béla, Bede Jób, dr. Hám Sándor, dr. Farkas Gyula, dr. Pisz­­tóry Mór, Hory Béla, Csaba Zoltán, Bak Lajos, Hevesy József, Endstrasser Benedek, Kajetán Endre, Hegedűs Ferencz, Gyulai Árpád, Kor­­néli János, Veszprémi Lajos, Imre Gergely, Nagy Kálmán, Becsért Lajos, Lázár Aurél, dr. Czikmánteri Ottó, Reinhold Arthur, Bokor Ká­roly, dr. Papp Farkas, dr. Felméri Lajos, dr. Petz Vilmos, Hegyessy Vilmos, dr. Szamosy János, Szőnyi Zsigmond, dr. Lindner Gusztáv, dr. Szombathelyi József, dr. Szabó Gyula, Deb­­reczeni Balázs, Kovács János, Kilin M., dr. Ko­­lozsváry Sándor, Szacsvay Dénes, dr. Veres La­jos, Kozma Ferencz, Rácz Mihály, ifj. Nagy János, Szász Béla, Mikó Imre. A második fogásnál felemelkedett dr. Csi­­k­y Viktor a lelkesült hangon mondott esz­megazdag felköszöntőt az ünnepelt képvise­lőkre. Beszélt a parlamenti működés meddő­ségéről s kiemelte azok munkásságát, kik tör­hetetlen erővel a haza javára munkálkodnak. Teljes szivemből s telkemből kivonom — igy végezte beszédét — hogy a mi szeretve tisz­telt, nagyrabecsült , általunk bizalommal kö­rülvett képviselőink, munkásságukat hazánk boldogságéra,s­ mindnyájunk örömére, lankadal­­anul és eredményesen folytathassák. Hosszas éljenzés hangzott fel e beszédre, mely után Sigmond Dezső állott fel, s ál­talános figyelem között a következő szép be­szédet mondta: A „KOLOZSVÁR“ TÁRCZÁJA. Eg­y uj Bank-tragédia. (Kisfaludy Sándor eddig ismeretlen müve.) Kisfaludy Sándor műveinek az imént megjelent, Angyal Dávid nagy gonddal szer­kesztette kiadása egy új munkájával lepte meg a Himfy-dalok költőjének tisztelőit. Tragédia ez, melynek érdekessége és irodalomtörténeti fontossága nemcsak abban rejlik, hogy egy új, a költőnek eddig sehol nem említett munká­jával ismerkedünk meg, da­nem kiválóan fon­tos annál a körülménynél fogva, hogy tárgya ugyanaz, a­mi a legkitűnőbb magyar drámáé, a Bánk-Báné. Czime ugyancsak „Bánk“ és bár több helye van benne a II. András korabeli állapotok rajzának, alapjában ugyanaz az esz­me vezette költőjét, mely a Bánk-BáDét, tud­niillik Bánk tragikus történetének színpadra vitele. A most fölfedezett tragé­diáról a követ­kező érdekes ismertetést közli vasárnapi szá­mában az Egyetértés, Róna Béla tollából: Főbb vonásaiban a Kisfaludy drámája egyezik a Katonáéval. Az első felvonásban megismerkedünk a bán nejével, Lórával, a­ki panaszkodik E­­lka barátnőjének, az elhagyott falusi magány elvesztéséért és az udvari élet sivársága miatt. Etelka teljesen ellentétje a bán­óénak, mi többre becsüli az udvart, mint az egy hangú falut. Beszélgetésük közben megtér Ránk s a következő érzékeny jelenetben meg­tudjuk, hogy a bán titkárja, Bor Endre is sze­reti Lórát, a ki azonban úgy sem lehetvén már az övé, lemond róla. A következő jelenetek, melyekn­ek majdnem mindegyike más színen folyik le, a k­irály­né alattomos környezetét , a dráma egyik legjobb alakját, Kongót, az udvari bolondot mutatják be. Megismerjük a buja Ot­­­tó­t is és Bánk már itt túlságos erősen­ lép fel a királyné ellen, mikor azt mondja neki: „Engedje meg felséged és bocsássa meg, ha itt előre megvallom, hogy az, a­mit tör­vényes és koronás királyomnak sáfárságom­ról számot adván lelkiismeretem és tisz­tem szerint mondandó leszek, vád lesz felsé­ged elllen.“ A királyné s ez igen érdekes, már itt a fölvonás végén néhány szavával sejteti a tra­gédia alapját képező történetet, mikor kifejezi aggodalmát Ottónak a nádorné iránt táplált vonzalma fölött. A további fölvonásokban tulajdonkép nem történik más, mint a Katona mindenki ismerte drámájában. Egyre panaszokat hallunk a nép nyomoráról, az udvar feslett életmódjá­ról, a királyné rossz gazdálkodásáról és a ro­konai iránt érzett gyűlöletről, melyet ezeknek mindenütt előtérbe való helyezése még inkább táplál. Megtörténik Lórán a meggyaláztatás, Bánk magánkívül rohan a királynéhoz, megöli s a hazatérő András király igazságot akarván tenni, megnyugszik abban, hogy Bánkot az isten eléggé megbüntette Lóra és gyermeke ha­lálával. Rövid néhány szóban összefoglalva, ez a Kisfaludy Bánkjának a meséje. A dráma Kis­faludy e nemű művei között az első helyet foglalja el. Több benne az élet, mint Kisfaludy bármely más drámai alkotásában. Tragikuma, kivéve tán „Emberszívnek örvényei“ czímű tragédiáját, indokoltabb, drámai hatása erősebb, a szerkezet fölépítése biztosabb. Egyes jelene­teiben több drámaialság van, mint Kisfaludy egy-egy drámájában együttvéve, így például az a jelenet, melyben Bánk igazságot tesz a sa­nyargatott parasztokon, vagy a Lóra Őrületét ábrázoló hatásos jelenet. De csak állítsuk szem­be a Katona remekjével, akkor látjuk, mivé lesz a valódi drámai anyag az igazi művész és a csak jóindulatú drámaíró kezében. Kisfaludy drámája művészi becs tekinte­tében meg sem közelíti a Katonáét Nincs meg benne ennek művészi szerkezete, hatalmas jel­lemzése, tragikumának mélysége, jeleneteiben az a lázasan lüktető erő, alakjainak ki­­domborításában az a biztosság, az a Shakes­­perhez méltó művészet. A Katona drámájának csodálatosan erőteljes ódonszerű nyelve ellapo­sodik Kisfaludy prózájában, ámannak megrázó tragikuma itt csak tragikus eseménynyé lesz, melynek motivácziója éppen nem elégít ki. Ka­tona hőse igazi drámai alak, hatalmas voná­sokkal megrajzolva. Kisfaludy Bánkja tehetet­len báb, kit az események árja sodor magával odáig, a­hol számára nem marad egyéb bátra, minthogy a királynét megölje. A Katona hősé­­ben látjuk mi is is, ismeri a darab személyes is a nagyságot. Csak emlékezzünk rá, mikor a ha­talmas Petur, egy szavára eléje térdel és le­teszi kardját elébe. A Kisfaludy drámájának személyei úgy beszélnek róla, hogy „hallottuk, a bán emberséges ember.” Ottó királyt híven szolgáló alattvaló, a­ki mindenkép el akarja fojtani a királyné kicsapongásai ellen fellázadó békétlenkedők összeesküvését, itt maga lesz az összeesküvés fejévé, maga kérdezi a levélben az esztergomi érsektől,javallja-e a királyné meg­gyilkolását. Határozottan energia nélkül való, a drámai hősnek minden igazi vonása nélkül. És mivé lesz itt az az Ophélia-tökéle­­♦­eeségy Melinda, a­kit Katonánál megismer­tünk. Az a vonzó, szívünket minden szavával megnyerő kedves teremtés Kisfaludynál a leg­közönségesebb asszonyszemélylyé törpül, kinek ajkáról a trágár kifejezések egész özöne száll el. A meggyaláztatás rut ténye művészien van Izidóra szavaival tudtunkra adva, a ki látja Ottót Melinda szobájából „rendetlenül” kifutni. Kisfaludynál minden esztétikai érzésünk lebí­rálásával úgyszólván előttünk történik meg; a királyné a palota egy félreeső szobájában ma­gára hagyja Lórát s utána küldi Ottót. Borka, a királyné egyik udvarhölgye reájuk zárja az ajtót , a buja Ottó az immár védtelen Lórára veti magát. A kritikus pillanatban elfojtódik a gyertya, sebesen lefordul a kárpit és a követ­kező jelenetben már ismét előttünk áll Lóra, összekarmolva, megtépve, minden látható je­lével az erőszaktételnek és egy rutt küzdelem­nek. Csodálatos, hogy a romantikus Kisfaludyt itt annyira elhagyta művészi érzéke, hogy egy ily erős vonásokkal megrajzolt jelenetet szín­padra mert vinni. Ezt még a modern Suder­­manntól is megvokaljuk, hisz a Szodoma pusz­tulásában undorral fordul el megsértett eszté­tika érzésünk a csaknem ugyanily módon szín­padra vitt hasonló jelenetben: hogy lenne hát helyén egy históriai drámában? És milyen a Katona Melindája a rajta elkövetett gyalázat után ? Megjelenésében, sza­vaiban szánalmunkat kelti maga, erkölcsi fel­háborodásunkat meggyalázója iránt. A Kisfaludy Lórája véresen, összekarmolva jelenik meg előt­tünk, a­ki átkozódásaival, köznapi szitkaival inkább undort kelt bennünk, olyanformát, melyre fölkelünk , otthagyjuk, a színházat, hová esz­tétikailag tiszta gyönyört szerzendő, léptünk és nem meghallgatni oly szitkolódzást, a­mely elől a konyhából is a szobába rejtőzünk. Tra­gikumának semmi alapja nincs. Az imént vá­zolt jelenetre már megtébolyodva jelenik meg előttünk. Ez a téboly meg is van okolva Ka­tonánál Melinda eme szavaiban: apaátok egy anyáért. Bánk nem hisz ártatlan nejének, mert hisz tanúja volt egyszer, hogy Ottó csókol­gatta neje kezét és letérdelve előtte könyör­­gött szerelméért. Hitetlensége odáig megy, hogy megátkozza gyermeküket. Ez az átok annyira hat Melinda kedélyére, hogy megőrül. De hisz Kisfaludy kése nem kételkedik neje ártatlan voltában és Lóra nem is bir a rajta elkövetett tett súlyos voltának oly erős tudatával, hogy az őrülésbe kergethetné. Kis­faludy naivnak tüntette fel, a kinek egyszerű szive nem képes az udvari ármánykodások be­fogadására és visszavágyik csöndes falusi ma­gányába. Hogy képes tehát egy ily naiv ke­délyt egy esemény, melynek épen gyermetegsé­­génél fogva, tiszta tudatában nem is lehet, meg őrjíteni ? .. . . És mivé törpül a Kisfaludy Gertrudja ? A királynői nagyságnak semmi nyoma, közönsé­ges asszony, a­ki nem meri kimondani hango­san a maga véleményét, egyre sugdolódzik ud­varhölgyeivel, a­helyett, hogy királynőhöz mél­tón lépne föl azok ellen, kik ellenére csele­­kesdnek, hogy például az őt­ meglehetősen dur­ván sértegető udvari bolondot egy szavával hallgatásra bírna. Ottónak maga nyújt alkal­mat ocsmány tettének elkövetésére, midőn a mitsem sejtő Lórával a palota egy félreeső szobájában magára hagyja. — Kisfaludy azzal igyekszik enyhíteni a királyné tettét, hogy a meggyaláztatást megelőzőleg egy monológban beszélteti, melyben a fölött töpreng, hogy a nádorné bizonyára erősebb természetű, semmint, engedne Ottó kívánaténak, s igy bízvást ma­gukra hagyhatja őket. De a királyné kétk-< *ű szavai nem tudnak bennünket meggyőzni tet­tének helyes voltáról. Hogy Bánk megöli a királynét, ezt is n­­éy mesterien motiválja Katona. A közötte s a ki­rályné között lefolyó nagy jelenet Bánk heves támadásával kezdődik. Izgalmát csak növelik a királyné alaptalan szemrehányásai, a tébolyo­­dott Mellinda szánalmas megjelenése, Mikből elhurczoltatása s főleg Ottó közbejötte, a­ki, midőn kisiklik Bánk kezéből, ez felgerjedt in­dulatában a rája tőrrel támadó, nem kevésbbé bűnös királynét öli meg. Katona mintegy elő­­készít a bekövetkezendő tragédiára, abban a katasztrófát közvetlen megelőző jelenetben,mi­kor a királyné a leáldozó nap nézésébe elme­rülve, felsóhajt. Vitézi módra mész Le szép nap! — Ah — bot ily halál ? eredj, Eredj! utót nem érlek­­ én csak asszony Vagyok. Előkészítenek rá a Mikhál fenyegetés fölött való töprengésében kiejtett szavai. Mik­­hált elhurczoltatja s ez keserűen vágja sze­mébe : Jó éjtszakát! te nagy Sorsodban elvakult kevély eszü, Reszkess szerencsédtől — jó éjszakát! Otrtrudis­­merően néz utána,) Reszkessek a szerencsémtől? miért? Gertrudis a szerencsétől legyen Reszketni kénytelen? Kisfaludynál ez a művészi előkészítés tel­jesen hiányzik. Bánk berohan többedmagával s leszúrja a királynét, mert hisz nem maradt Sigmond Dezső beszéde. Kedves barátaim ! Ez alkalommal csak röviden szólhatok, mert egy makacs burit gátol a hosszas beszéd­ben , de örömmel jelenek meg körötökben, azon férfiak körében, kikkel pártunk közéletében már oly sok év óta együtt küzdöttünk, küzdöt­tünk kitartóan hazánk liberális haladásának érdekében, küzdöttünk egyenlő kitartással ak­kor is, midőn politikai ellenfeleink azzal gya­núsítottak, hogy mi a liberalizmust Csak aj­kainkon hordjuk, tetteinkkel azonban nem kö­vetjük. Ha már volt alkalom arra, hogy ennek alaptalansága fényesen bebizonyíttassék, akkor a közelmúlt idők eseményei arra a legjobb bi­zonyítékot vannak hivatva szolgáltatni. (Úgy van.) Pártunk vezéreszméje m­edig az volt, hogy működjék oly irányban, mely biztosítja Magyarország liberális fejlődését, hogy így egy erős ne­­zeti kultur­állammá váljék, de nem en­gedte magát elragadtatni soha oly nemzeti so­­vinizmus által, mely a nemzetet ama térre ra­gadná, hogy koc­káztassa mindazt, a mithos­-­szú éveken át nagy fáradsággal, nagy munká­val és az állampolgárok nagy anyagi áldozata árán létrehozott Mert valljuk be őszintén, hogy hazánk po­litikai láthatárán az utóbbi időben igen ko­moly felhők kóvályognak, melyre ha nem ügye­lünk és egy intuziv fergeteggé összecsapnak, annak elmúltával a feltűnő napsugarak alig fogják többé Magyarország kormányzati irá­nyában megtalálni azon liberális haladási irányt, mely hazánkat a kiegyezés óta lefolyt évek alatt erőssé és hatalmassá tette. Erőssé és hatalmassá tette, mert képessé lön oly alkotásokra, melyek hivatva van­nak egy egész uj Magyarországot megteremteni, megteremteni egy uj Magyarországot rendezett államháztartással és valutával — mellyel az országot anyagilag erőssé teszik és mellyel az állampolgárainak megadják a lehetőséget, hogy anyagilag gyarapodhassanak ; megteremteni egy új Magyarországot jó és gyors igazságszolgál­tatással, melyre különösen a szóbeliség fog ha­talmasan hatni, melynek életbeléptetése után mi, kik a productív pályán működünk különö­sen már oly sok év óta sóvárgunk ; megterem­teni az uj Magyarorszá­got a vallásszabadság gyakorolhatásával, mely által a hitélet, a gon­dolat szabadsága lesz törvénybe iktatva; meg­teremteni az új Magyarországot, mely institu­­tióiban szabad, szellemében emelkedett, s mely­nek törvényei az erkölcsösség és igazság leg­tisztább forrásából meritvek. (Éljenzés) Lehetett arról szó, hogy az egyházpoli­tikai reformok terén lehetett volna egy csen­desebb tempót követni, mely a nemzetet ta­lán készültebben találta volna mindezen nagy és mélyreható kérdések megoldására, de ha egyszer már eldobtuk a koc­kát, megtettük az­ első lépést, akkor többé meghátrálnunk nem szabad azon reactionárius elemekkel szemben, kik magukhoz akarják ragadni Magyarország kormányzatát, mert ha ez sikerülne, akkor meggyőződésem, hogy meg lenne ásva sírja hazánk liberális iránybani fejlődésének, a ma­gyar nemzeti állam kibontakozása lehetőségé­nek. Váljon minő garantiát nyújtanak a nem­zetnek ama férfiak, kik a reactionárius eszmék érvényesítésével akarják Magyarországot bol­dogítani? Erre csak nagy hazánkfia Kossuth Lajos utóbb hangoztatott szavaival kell élnem, mely­ben figyelmezteti politikai ellenfeleinket, hogy vigyázzanak, ne nyújtsanak segédkezet oly ele­meknek, kik a reactionárius visszaesés zászló­ját fogják lobogtatni, csak azért, hogy Weker­­lét és társait megbuktassák — ez nem ko­moly államférfiakhoz illő spekulatio, mert azt Csak nem teszi fel róluk, hogy csak egy is le­gyen közöttük, ki magát azon ábrándban rin­gatná, hogy ha az egyházpolitikai kérdésben We­­kerle elbukik, szabadelvűbb államférfiat bízná­nak meg kormány­alkotással, hanem a követ­kezés az lesz, hogy a reaktiv hajója és ezzel Magyarország culturfejlődésének visszaesése gőz­erővel fog előre törni, és e szavakban mily igazság rejlik. Megeshetik családom, de nem tételezem fel azt, hogy Magyarország parlamentjében akadna oly tag, kit a pártszenvedély annyira elvakítana, hogy mibőn látná azt, hogy Ma­gyarország politikai fejlődése ezen komoly ve­szélyben forog, ne sorakozna azok sorába, kik Magyarország éltető eleme, a liberális hala­dás eszméiért küzdenek és engedni azt, hogy drága hazánk, mely a kulturfejlődés legszebb, legerősebb korát éli, oly politikai betegségbe jusson, mely őt eltemethesse, mint midőn az aggkor eléri a legszebb, legreményteljesebb kor­ban lévő ifjút. Van bennünk is anynyi hazafiság mint bárki másban, ki mellét veri és teli torokkal kia­bálja hazafiságát. De mi a komoly és kitartó munka emberei vagyunk, és haladunk nagy pontossággal kitűzött czélunk felé és azon igaz közmondással tartunk „többet észszel, mint erővel.* És most legyen nektek szentelve kedves barátaim e pohár azon férfiaknak, kik mindig ezen józan és higgadt politikát követtétek, mely által biztosítva van Magyarország jö­vője, de egyszersmind függetlensége, sokkal jobban, mintha a túlzó politikusok tanácsait követnék. Legyen nektek szentelve e pohár, az Úr Isten áldjon meg titeket minden jó­val és áldásával, éljen a kolozsvári szabad­elvű párt! A beszédet követő éljenek lecsillapulta után, Ó­v­á­r­y Kelemen dr. mondott felköszö­n­­tőt, Sigmond Dezsőt éltetve, ötletekkel gaz­dag beszédben. Most az est legfontosabb része követke­zett: Hegedűs Sándor beszéde. Általános fe­szült figyelemmel hallgatták a beszédet, mely magas színvonalon állott, higgadtságával, tár­gyilagos bírálataival s ama találó képekkel, melyeket a jelenlegi politikai helyzetről nagy vonásokban, de könnyen érthető modorban, rajzolt. Beszéde közben gyakran hangzott fel a helyeslés s találó ötleteit folytonosan tetszés kísérte. Beszéde — gyorsírói följegyzéseink alap­ján reprodukálva azt — körülbelül a követke­zőket tartalmazta: Hegedűs Sándor beszéde Tisztelt uraim! Miután igen tisztelt barátom és képviselőtársam a szabadelvűpárt szem­pontjából a szabadelvű­pártra ürített po­harat: engedjék meg, hogy én ez alka­lommal kísértsem meg tisztán Kolozs­várhoz beszélni, pártkülönbség nélkül. (Halljuk.) Nem azért talán, hogy megta­gadnám pártállásomat, mert tudják, hogy erős pártember vagyok, hanem egye­nesen azért teszem, mert olyan kérdé­sekről akarok nyilatkozni, melyek párt­­különbség nélkül érdekelnek mindenkit s így igen természetes, hogy reflektálni kell azokra, a­miket igen tisztelt belá­tom, a szabadelvű párt elnöke nagyon szép beszédben mondott. Először is, Ko­lozsvárról én is elmondhatom, hogy „ke-

Next