Kolozsvár, 1893. július-december (7. évfolyam, 147-298. szám)

1893-09-16 / 211. szám

­ll­ik évfolyam. 1893. Szerkesztő-iroda: BELKIRALY­ UTCZA 6. SZÁM. A latp szellemi részét illető minden közlemény ide intézendő. KÉZIRATOK HEH ADATNAK VIC8ZA. megjelenik a lap minden nap az ünnepi és vasárnapok kivéte­­l­lével. Vévtelenöl beküldött közlemények te-­­­kintetbe nem vétetnek. • 211. szám. Kolozsvár, szombat szeptember 16. STAR Kiadóhivatal: BELKÖZÉP-UTCZA 4. SZÁM. ELŐFIZETÉSI DÍJAK : Betek­int.................................IS frt. Fit int ..................... frt. Negyed évre.................4 frt Egy hire .......................1 frt so kr. Egy szám ára 6 kr. HIRDETÉSI DIJAK: Egy □ cm. tér ára 4 kr. — Gyárosok kereskedők és iparosok árkedvezmény­ben részesülnek. Bélyegilleték minden hirdetés után 30 kr. Nyílt tér sora 20 kr. Kőszeg. Kolozsvár, szept. 16. (—lk.) Magyarország szeme Kősze­gen van. Európa figyelme Kőszeg felé irányul. A belpolitika tényezői, s a nem­zetközi politika fő faktorainak egy te­kintélyes része­i pár nap alatt hazánk területén, Vas vármegye egyik városá­ban vannak együtt. A hős Jarisics Mik­lós emléke által megszentelt helyen há­rom koronás fő találkozik holnap. Minket első­sorban az érdekel, hogy a magyar királyt néhány napig ismét itthon, körünkben üdvözölhetjük. A múlt­ban sok minden másként történt volna, a jelenben sok minden másként történ­nék, ha fejedelmünk többet időzött volna, illetőleg többet időznék körünkben. A magyar királynak több magyar levegőre és befolyásra van szüksége. Az osztrák házból egy királyünk be ismerte a magyar nemzetet úgy, mint a mostani, mégis ő felségén is nem egyszer meglátszik, hogy környezete tévedésbe ejti, vagy nem világosítja fel eléggé nem­zetünk jelleme felől. Példák erre köze­lebbről a Kossuth kultusz terén tapasz­talt megnyilatkozások. Még emlékezhe­tünk azokra a kedvetlen benyomásokra, mik az udvar gyors távozásának nyo­mában országszerte keltek. Akkor fáj­dalommal győződtünk meg, hogy mily nagy kár mindkét részre, ha a magyar király csak kivételesen és rövid időre érintkezik a világ leglojálisabb nem­zetével. E körülményre már őseink is min­dig nagy súlyt fektettek. Országgyűlési határozatok és törvények hozattak a felség itthon lakásáról és a magyar ud­vartartásról. De a pénzhiány és egyéb viszonyok mindig akadályozták a nem­zet óhajának teljesedését. Legnagyobb ártalmunkra mindig a bécsi idegen és ellenséges indulatú befolyás volt, mely minden jelentéktelen körülményt ele­fánttá fújt fel, hogy királyaink bizalmát csökkentse, s vonzalmát tőlük elfordítsa. Anynyira,hogy a bizalmatlanságnak némi jelei m még napjainkban is előfordulnak, s ép ezt kellene figyelembe venni po­étikai köreink bizonyos részénél, hol nem igen szokták tekintetbe venni, hogy egy-egy meggondolatlan tüntetés sok­szor évek munkáját dönti halomra. Ána a kőszegi napok alatt ismét tapasztalhatja a felség, hogy a monar­chiában sehol sincs oly biztos helyen, mint nálunk, s népei közül egy sem kör­nyezi oly benső hódolattal és annyi ra­gaszkodással, mint a magyar. Azt a lel­kesedést, melyet hazánk bármely pontján tapasztal, s a melyhez hasonló Ausz­triában sehol se kiséri, nem csinálják, nem is csinálhatják hivatalosan. A­mint­hogy a magyar nemzet egyáltalában nem is olyan, hogy kommandóra tudna örülni, vagy butulni. Hanem megteszi, igenis, magától mindkettőt, mikor, hogy súgja a szíve. De nemcsak a magyar király, ha­nem a Kőszegre érkező idegen uralko­dók is még inkább meggyőződnek itt a helyszínen arról, hogy a monarchiának, mint hatalmasságnak, erejét a korona és a magyar nemzet közt fennálló jó viszony és egyetértés képezi. Az ausz­triai békétlenségek, zavargások és os­tromállapotot provokáló viszonyok ko­rántsem hasonlíthatók a magyarországi néhány oláh és tót által időnként meg­próbált izgatáshoz ; a munkáskérdés sem okoz nálunk oly gondot, mint Ausz­triában. Egyszóval: a szövetségestárs ta­pasztalhatja, hogy a szövetség értékét főként Magyarország szabja meg. És ennek reánk nézve messzemenő fontossága lehet. A német császár be­nyomásai és tapasztalatai mindenesetre nagyobb tekintetbe vételt igényelhetnek a magyar király és osztrák környezete előtt, mintha csak a magyar politikusok és hírlapok beszélnek hasonló tenorból. Különösen az osztrák környezet az, mely­nek véleménye megváltoztatására súlyt fektetünk. Mert a szigorúan alkotmá­nyos korona véleménye nem lehet eltérő magyar tanácsosainak véleményétől, de az az ellenséges áramlat, mely között az uralkodó élete nagyobb részét tölti, a felség körüli miniszter által nem el­lensúlyozható teljesen. Jó, ha ügyünk­nek, habár közvetve is, oly tekintélyes szószólója akad, mint hazánk jelenlegi magas vendége, ki már saját érdekéből kifolyólag is bizonyára jól szemügyre vesz nálunk mindent, s ismert közlé­­kenységével el is mondja észleleteit ott, a hol kell. Mi sem politikailag, sem katonailag nem tartunk a magas véle­ménytől. Hogy a kőszegi napoknak meny­nyire megvan a fontossága, az kiderül az osztrákok irigykedésébe, melylyel ez eseménynek már csak hírét is fogad­ták volt. Mindnyájan élénken emléke­zünk még, miként akarták Kőszeg vi­dékét erőnek erejével koleravészesnek feltüntetni, s menynyire elárulták, hogy bizony nekik nagyon jól esnék, h­­ ez az egész terv füstbe menne. Királyunk­nak köztünk való időzésére mindig fél­tékenyek voltak, s különösen féltéke­nyek most, midőn tapasztaltok kell, hogy a­helyett, hogy a nálunk köze­lebbről lefolyt egy némely esemény al­kalmából sikerült volna az uralkodó szivét tőlünk elfordítaniok, a magyar ki­rály nemcsak ismételten megjelenik kö­zöttünk, hanem itt tartózkodásával a magyar udvartartás kérdése egy lépés­sel tovább halad a megvalósulás útján, s az egyházpolitikai reformok ügyében oly kijelentéseket nyerünk, melyek né­mely osztrák körök számításaira is ke­resztet vonnak; s mindezek után a mo­narchia feje magas vendégeit is körünk­ben fogadja, s itt mutatja be a közös hadsereg fejlettségét. Ha végül a gács­­országi megelégedett nyilatkozatokkal szembe állítjuk az ausztriai nemzeti­ségi mozgalmakat és a Magyarország hűségéről Borossebesen elhangzott elis­­merő szavakat, megérthetjük, hogy az osztrák császárnak sokkal több kelle­metlensége van, mint a magyar király­nak, s az előbbi szívesen cserél a má­sodikkal. Igen, a felség magyarországi útjának most belpolitikánk különösen reformjaink szempontjából s a koroná­nak Magyarországhoz való viszonya tekin­tetében is jelentősége van. A német császár megjelenése kö­rünkben viszont a monarchia két államá­nak megítélésére vet világot, s szem­ben az orosz franczia barátkozással, a nemzetközi politika szempontjából igé­nyel figyelmet. E látogatást néhány nap­pal előzte meg az olasz trónökös láto­gatása Németországon, így a három szövetséges hatalom e legújabb bizal­mas érintkezése mindazon kételyeket el­oszlathatja, melyek a Rimler-féle lelep­lezéseket és Ausztria-Magyarországnak Oroszországgal való gazdasági érintke­zését túlságos kiszínezéssel igyekeztek a bizalmatlanság szítására kizsákmá­nyolni. A hármas szövetség soha sem volt őszintébb, s a béke biztosítására irányzottabb, mint most. A kőszegi találkozás erről meg­győzheti a népeket, valamint a népek­nek e szövetséghez való ragaszkodásá­ról biztosak lehetnek a szövetséges uralkodók. KOLOZSVÁR“ tárczája. A szerelem végállomása. — -4 .Kolozsvár* eredeti tdrczája. — ~~ Az én beleegyezésemmel sohasem. Nem azé­rt neveltelek fel annyi küzködés után, nem azért áldoztam reád minden keresetem, fosz­­tj­tsm meg magamat minden örömtől, hogy ®°st egyetlen lépéssel tönkre tedd minden re­­gényemet. Ott virrasztottam beteg ágyad mel­­álszakákon át, ellesni igyekeztem minden gondolatodat, teljesíteni minden kívánságodat, m­i mielőtt kimondottad volna, s mindezt í­rt . Azért, hogy most vakmerően feledve tiszteletet, elfojtva minden szeretetet, J nekem tartozol, elhagyni akarsz egy a­­mna* miatt, kihez nem csak téged, de leg­­j °C felénlemet sem adnám oda. Soha f El­­mondtam: soha semi Hiába sírsz, e­­ngem nem fog meghatni. Ez utolsó felha- Z0tt akaratom és nincs olyan hatalom, mely ®°ndr ett szavamtól eltántorítana, állt ^887^e közben felállt a székről, és oda- I­g * *eány elé, ki szintén felemelkedett de- Szft0 leány az atyja ítélő bírája előtt. 1911 °^d tapadtak annak haragos arczvoná­­*70t k­inosan emelte kebelét, össze­érő' ajka'val visszafojtani igyekezett fel­iig zokogását. — Máskor oly piros arczát el­­(6^a_a Szin, 8 atyjának szenvedélyes, szem­­szavait némán, szótlanul hallgatta. De tj. . n kimondta az utolsó szót, midőn a^hallgatta az indokolatlan, lesújtó ítéletet^ , a nagy beszédes szemek lassan-lassan el­mosódtak, és egy fényes környceepp fu-E két szív, mely évek hosszú során át a szülői és gyermeki szeretet egé­sz melegével forrt egybe — most könyörtelenül törte össze egymást. Az a csendes kis lakás, a békesség és megelégedés tanyája egykor, tanúja volt két ember vergődésének, kiknek mindegyike a ra­jongásig szerette a másikat és kik mégis kí­méletlenül tették szerencsétlenné egymást. Kabos ingerülten távozott a szobából. Kötelessége szólította és igy sietnie kellett. A déli gyorsvonat, melyet neki kellett Érdesig vinni, nem várathat magára. Oh mennyiért nem adta volna, ha most ily kedély állapotban nem kellett volna elutaznia. De a szolgálat,a köte­lesség az első. Egyetlen perczet sem szabad késni. A pontatlanság, a hanyagság a legna­­gyobb bűn, mit egy mozdonyvezető csak elkö­vethet. És most vérző szívvel, kábult agygyal felülni a gépre. Irtóztató gyorsasággal távozni, mikor maradni óhajtana testtel, lélekkel, fi­gyelni akkor, mikor gondolatai másfelé baran­golnak. Vigyázni a legkissebb jelre, ügyelni a legkétségbeejtőbb pontossággal, mikor elméje fáradt, ágya ég, szemei homályosak ... oh ha most maradhatna ! Aztán az a leány. Ott hagyta a legnagyobb kétségbeesésben, a fiatal szív minden bánatával egyedül, magára, ismeri a leányt. Hiszen az ő leánya. Makacs, hajtha­tatlan. Még emlékezik arra a felvillanó te­kintetre, mellyel mereven szemei közé nézett, midőn elhatározását tudtára adta, arra a két­ségbeesett arczra, mellyel tiltó szavait fogadta. És az a leány most otthon van, egyedül. A magány rész tanácsadó ... de nem, azt nem fogja tenni. Annak a leánynak be kell látni, hiszen okos, józan gondolkozású le­ány, a hogy neki igaza van. Aztán, hiszen ő is volt szerelmes, ő neki is volt bánata és most mégis itt van. Az ő szíve is fájt, volt idő, mikor Ő is kétségbeesett a jövő felett, mi­kor egy villogó szempár az ő eszét is elrabol­ta, de az már régen volt. Most, deresedni kez­dő hajjal, éveinek megszaporodott számaival, alig-alig emlékezik reá. Az a leány is feledni fog, miként ő, az a leány is megvigasztalódik s minden a régi kerékvágásba tér............de hátha nem ? Szavai olyan lesujtók, ítélete olyan kemény volt . . . hátha az a leány . .. az a leány. . . ? — Indulás ! — hangzott a jel. A következő perczben Kabos megindította mozdonyát s a vonat sebesen robogott ki az állomásból. Az a leány pedig, ki ott maradt a szo­bában, még most is mozdulatlanul állt ugyan­azon a helyen. Oda támasztotta kezét a pam­­lag támlányához s hosszan nézett ki az abla­kon. Látta elrobogni a gyorsvonatot ablaka alatt, érezte, mint rezeg bele az egész ház, látta édes atyját ott ülni a gépen, mereven, egyenesen, szemeit az előtte levő pályatestre szegezve és valami végtelen sivárságot érzett egész lelkében. Majd levetette magát a pam­­lagra, arczát kezeibe temette és sírni akart. Ki akarta önteni zokogásával,könnyeivel a ben­ne felhalmozott keserűséget — de szemei szá­razon maradtak, torkát valami fájó érzés szo­rította össze , mint a kelepczébe szorított kis madár vergődött ide-oda, hasztalan igyekezve szabadulni. E közben lassan, észrevétlenül leszállt est. A kis szobát elborította a homály s az egyes tárgyak körvonalai mind inkább nehezeb­ben voltak kivehetők. Csendesen felkelt. Meg­vetette ágyát, majd ledobta magáról lábait és henni tért. Pihenni! Oh ha ezt tenni tudná. Ha a jótékony álom lezárná szemeit. Ha az a feliz­gatott lélek, az a beteg test, kifáradva a küz­delemben, nyugodni tudna. . . Mozdulatlanul fe­küdt ágyában. Magára húzta takaróját, szemeit erővel zárta le és aludni próbált. Órákig fe­küdt így, úgy érezte mintha lelke megszűnne küzdeni saját énjével és lassan-lassan elhagyni készülne őt. A messze távolból egy fehér alak látszott, mely kezével magához hívta, érezte, hogy egész teste lázban van, hogy valami ren­­kivüli történik vele. Félig ébred, félig alva gon­dolkodni akart, de nem tudott. Vissza­idézni atyjának szavait, de azok a meszsze távolból érteettlenül zúgtak fülében.. . és zavaros, homá­lyos visioiból, kiemelkedett hirtelen a szeretett ifjú alakja, az, a kit atyja sehonnáinak nevezett , a kit ő szivének minden dobbanásával lelkének minden erejével szeret, imád a végletekig. . . Felriadt álmából. Az óra most verte el a hármat. Felkelt az ágyból s oda lépett az ab­lakhoz. Igyekezett rendbe szedni gondolatait s eszébe jutott, hogy atyja egy óra múlva meg­érkezik a vonattal s holnap talán újból kezdő­dik a barez, a küzdelem egész a végkimerü­­lésig. Végig nézett az előtte elfutó pályán s egész lelkét valami kimondhatatlan fájdalom fogta el. Reá tette kezét láztól forró homlokára , a­mint kinézett a csendes, a hold fényétől halványan meg­világított éjszakába, úgy érezte, hogy ő olyan felesleges, olyan semmi is ezen a világon. És most először támadt fel szívében a vágy megszabadulni a terhes, nyűgös élettől, szakítani mindenkivel egyszerre, örökre­­ ketté vágni egyetlen csapással a csomót, melyet meg­oldani nem tudott, nem mert, nem akart.. . Kinyitotta az ajtót és kilépett az éjsza­kába. A hold elbújt a sűrü fellegek mögé s vigasztalan sötétség borított el az egész vidé­ket. Lassan haladt, előre.­­A szél átjárta vékony könyű ruháját. Meztelen lábait felsértette a ka­vics, de a hideget, a fájdalmat nem érezte; látta, hogy nincs számára más út, hogy meg kell halnia, itt hagynia mindazokat, kiket szeretett, kikhez ragaszkodott.. . A távolból már hallatszott a vonat dü­börgése. Még messze volt­­ csak az, ki, mi­ként ez a szép fiatal leány, a pálya mentén nőtt fel, ismerhette fel a közelgő veszélyt. Fel­kapaszkodott a töltésre. Megállt a pálya kö­zepén s összefonva karjait, szemközt fordult a közelgő vonattal. Most már nem félt semmi­től. Elhatározása szilárd, akarata változhatat­­lan. A dübörgés mind közelebb hallatszott. Már lehetett látni a vonatot, a­mint két vérvörös szemével előre rohant. És a­mint az a két izzó lámpa mind inkább nagyobbodott, lelkét valami földöntúli üdv szállta meg. úgy érezte, mintha levetette volna magáról a nyűgös földi dolgokat, mintha ott fenn, a magasban valami bivó szózat szólalna meg, mely keresztül cseng a csendes levegőn , reménynyel, bizalommal tölti el kétségbeesett lelkét. Letérdelt. Felné­zett a magasba, mintegy erőt meríteni az utol­só, a végtelen útra. Felemelte feje fölé össze­kulcsolt kezeit — a mint remegő ajkai még egyszer elsusogták azt az imádott nevet s az a piros szemű szörny megrezegtetve a földet, mindinkább közelebb-közelebb hatolt — lehaj­totta fejét a vágányra . . . A nagy természetben ünnepélyes, komoly csend honolt. A fényes, halványodni kezdő csil­lagok rezgő fénysugarai bizalommal tekinte­tek le a fekete földre. A közeli fák titokzatosan zúgtak, zörögtek. A rétről a virágok illatát széthordta a szellő. Ott, a messze távolban, hol í­tott végig az CZOD. izgalomtól halott bálvány az­ A király beszédei. A Pol. Corr.-nek­­ egy budapesti távirata hangsúlyozza, hogy a király borossebesi nyilatkozatai nagy mérték-­­­ben hozzájárultak a kormány és a kormány­párt helyzetének tisztázásához, minthogy e nyi­latkozatokból kiviláglik, hogy a kor­on­a tel­jesen akczeptálta a kormány álláspont­ját úgy a nemzetiségi, mint az egy­házpolitikai kérdésekben. Nem ta­gadható, mondja a jelentés, hogy ez az állás­pont megfelel úgy a nemzeti, mint a liberális követelményeknek. Most már az ellenzék tábo­rában is jobban közelednek a kormány állás­pontjához, m mint eddig azok, a­kik nem a sze­mélyes, hanem a tárgyilagos politikának vol­tak hívei. A szász képviselők pártállása. A volt királyföld szász képviselői és választóke­rületeinek valamennyi bizalmi embere Nagy­szeben­ben gyűlést tartván, azt a határozatot hozták az egyházpolitikai kérdéseket illetőleg, hogy az eddig beterjesztett javaslatok semmi okot sem szolgáltatnak arra, hogy a szász képviselők a kormányhoz s a liberális­­ párthoz való eddigi pártállásukat megváltoz­tassák. A katonai kegyetlenkedések. Bécs­ből jelentik, hogy a katonai kegyetlenkedések­­ dolgában kiadott rendeletet nem Merkl osz­­­­tályfőnök szerkesztette. Igaz ugyan, hogy ezt a rendeletet néhány nappal Bauer hadügyminisz­ter halála után bocsátották ki,de még báró Bauer utasítása szerint szöve­­gez­te­k. Valutarendezés és aranyázsió. Tisza István a Budapesti Szemle legújabb számában hosszabb tanulmányt tesz közzé, melyben ki­válóan foglalkozik a valutarendezés és az ázsió kérdésével. Tisza István a baj okát a követ­kező pontokban foglalja össze: 1. Ha nem is nagy mérvben, de közre­hatottak ez eredmény előidézésére a két kor­mány aranyvásárlásai. 2. Sokkal élesebben lép e baj előtérbe azon aranymennyiség behozatala alkalmával, melylyel az osztrák-magyar bank a múlt év őszén gyarapította aranykészletét. 3. Súlyosbítá e bajt, hogy a tavalyi év álta­lában nem kedvezett kivitelünknek s árufor­galmunk a rendesnél kedvezőtlenebbül alakult; hatványozza ezt az a körülmény, hogy az idei kivitel a szokottnál sokkal későbben indul meg. 4. Mindezeknél nagyobb súlylyal folyt be azon­ban fizetési mérlegünk megzavarásába az a tö­meges értékpapír behozatal, mely ez év első hónapjainak egyik legfeltűnőbb gazdasági jelen­ségét képezé. Birtokrendezés. — A birtokrendezési irodalom egy terméke és az érdekelt közönség. — Szászváros, szept. 16. Összeállította: Deák Gyula birtokrendező mérnök. I. Csak néhány évvel ezelőtt a fennebbi al­­czim paradoxon volt volna. Hisz a birtokrendezés a jogi, helyesebben úrbéri és mérnöki tudományok oly mixtum composituma, melynek a száraz törvényeken és rendeleteken vagy ijesztő mértani és mennyi­­ségtani munkákon kívül élvezhető, általános haszonnal megfigyelhető irodalmat képzelni sem lehet. A birtokosság százezrei személyesen van­nak érdekelve, vagyonuk, jövőjük áll koc­kán, védekezniük, intézkedniük kell, de a tér, me­lyen ezt megkísérelhetnék, oly rejtelmes, hogy laikusnak leghelyesebb elfogadni amaz axornát, hogy a jó birtokrendezéshez tökéletesen elég egy lelkiismeretes paragrafus görbítő és egy megtestesült kétszer kettő négy. Azonban e gondolatmenet ma már csak a múlt emlékei közül való, s a műveit ma­gyar közönség jól felfogott érdekében lehetővé teszi, hogy birtokrendezési irodalomról is be­szélhetünk, hogy ennek termékeit méltatva ol­vasó közönségre találunk. A birtokrendezési irodalomnak és nemcsak a szakférfiaknak, de az érdekelt közönségnek is hasznos szolgálatot tett Káplány Géza, ki „Telekkönyv, birtokrendezés, telekkönyvi át­alakítás, betétszerkesztés czímű nagy munkája most megjelent második kötetének Birtokren­dezés felirata fejezetében nem elégedett meg a szabályok száraz közlésével, hanem egyes pa­­ragr­afusokhoz bű magyarázatokat, gyakorlati tanácsokat csatolt, mi­által művét a birtok­rendező műveit közönség előtt is értékessé és hasznos olvasmány tárgyává tette. Káplány ügyszeretetének és önzetlensé­gének, de helyes felfogásának is nagyon mél­tánylást érdemlő tanújeleit adja, midőn a 48. §-t a következőkkel világosítja meg. „Az eljáró bíró megválasztása — a tör­vényszéki elnök részéről — nagyon fontos kér­dés ; részben tőle függ a birtokrendezések gyors és alapos keresztülvitele. De alapos munka iránt kellő garanc­iát csak az a bíró nyújthat, a­ki elméleti ismere­­teken kívül hosszabb időn át folytatott gyakor­lat által az ilyen ügyekben kellő jártasságot szerzett; a­kiben az érett megfontoláson kívül meg van már a kellő rontin, tapintat, ottho­nosság és az elengedhetetlenül szükséges fel­találási tehetség; mert az ily ügyekben min­den apró kérdésre s azok minden árnyalatára nézve törvényt vagy rendeletet hozni teljes le­hetetlen. Ez magyarázza meg az erdélyi részek­ben észlelhető azon sajátságos jelenséget, hogy egyik-másik törvényszék területén, egyik-másik községben a birtokrendezések, tagosítások év­tizedeken át elhúzódnak, megfeneklenek vagy szerencsétlen véget érnek. Épen azért nincs fonákabb dolog, mintha valamely törvényszéknél az úrbéri eljáró bírá­kat mindegyre változtatják,­­ vagy csak azért.

Next